The Monster Ball Tour
| Lady Gaga The Monster Ball Tour |
||||
| Információk | ||||
| Népszerűsített album | The Fame Monster | |||
| Kezdés | 2009. november 27. | |||
| Befejezés | 2011. május 6. | |||
| Helyszínek | világkörüli | |||
| Szakaszok | 8 | |||
| Koncertek | 198 | |||
| A turné egyes szakaszai | ||||
|
||||
| Lady Gaga-koncertkronológia | ||||
|
||||
A The Monster Ball Tour Lady Gaga amerikai énekesnő második világ körüli koncertturnéja, amellyel The Fame Monster című albumát népszerűsíti. A turné 2009. október 15-én került bejelentésre, miután váratlanul lemondásra került Lady Gaga és Kanye West tervezett közös turnéja, a Fame Kills. 2009. november 27-én, négy nappal a The Fame Monster megjelenése után vette kezdetét Montréalban, és 2011. május 6-án ért véget Mexikóvárosban. Lady Gaga a The Monster Ball keretében Magyarországra is ellátogatott – 2010. november 7-én a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet. A turnén többek között Kid Cudi, Jason Derülo, a Semi Precious Weapons, és a Scissor Sisters lépnek fel a koncerteket megnyitó előadóként.
Lady Gaga „a legelső pop-elektro operaként” jellemezte a turnét, amely nagyrészt a The Fame Monster és a The Fame albumok számaiból építkezik - ugyanakkor későbbi koncerteken a Born This Way album egyes számai is az előadott dalok közé kerültek. A turné nem sokkal elindulása útán megújításra került, mivel az énekesnő úgy érezte, nagyon rövid idő alatt lett összeállítva az eredeti show. Az eredeti, 2009-es show egy olyan színpadon zajlott, amit Gaga egy betört oldalú TV-ként jellemzett, amibe a közönség közvetlenül beletekinthet. Ahogy a népszerűsített The Fame Monster is Gaga különböző félelmeivel foglalkozik, a turné koncepciója is ehhez kapcsolódott. Központi témája az evolúció volt, melyben Gaga saját fejlődését játszotta el, és felhasználásra kerültek a lemondott Fame Kills turné egyes elemei is. Az énekesnő egy lézerháló mögött állva kezdte előadását, majd többek között egy egyiptomi stílusú, arany színű ruhában és Rapunzel-szerű hajjal folytatta a show-t. A 2010-11-es, megújított turné egy az eredetinél jóval nagyobb színpadot használt, és egy komplett kerettörténettel rendelkezett, melyben Gaga és barátai elvesznek New Yorkban, miközben a Monster Ballba, egy fergeteges bálba igyekeznek eljutni. A koncerteken az énekesnő többek között egy átlátszó, apácaruhára emlékeztető jelmezben, és egy magától mozgó, szárnyas tündérruhában énekel.
A kritikusok pozitívan fogadták a turnét, méltatva Lady Gaga énekesi képességeit és divatérzékét. A show látványos, színházias jellege szintén lenyűgözte őket, és többek között Madonna turnéihoz hasonlították a The Monster Ballt.
Előzmények [szerkesztés]
Az eredeti tervek szerint Lady Gaga Kanye West R&B énekessel indult volna közös turnéra. A 2009 szeptemberében bejelentett turné a Fame Kills: Starring Kanye West and Lady Gaga (magyarul: A Hírnév Megöl: Főszerepben Kanye West és Lady Gaga) nevet kapta.[1] Kanye West népszerűsége a 2009-es MTV Video Music Awardsos botránya után - a díjátadón elvette a mikrofont A legjobb női videó kategóriában nyert, éppen köszönőbeszédet mondó Taylor Swift kezéből, hogy hangot adjon saját véleményének - nagyot zuhant. Ennek tudható be, hogy azt mondta, egy időre szünetet tart a zeneiparban. Ennek ellenére bejelentésre kerültek a Fame Kills turné koncertjeinek dátumai és helyszínei.[2] Nem sokkal ezután azonban váratlanul lemondásra került a turné minden koncertje.[3] Gaga egy interjúban megnyugtatta rajongóit: „[Kanye] most szünetet fog tartani, de a jó hír, hogy én viszont nem.”[4]
Lady Gaga szóló turnéról való nyilatkozata után, 2009. október 15-én hivatalosan bejelentésre került a The Monster Ball nevű koncertsorozat. A turné 2010 elején, Londonban vette volna kezdetét, később azonban 2009. november 27-ére, Montréalra módosították a turnét nyitó koncert dátumát és helyszínét.[5][6]
Az eredeti turné [szerkesztés]
Háttér [szerkesztés]
A Rolling Stone magazinnal készített interjú során Gaga arról beszélt, hogy egy olyan látványos show-t akart készíteni, amely elérhető árú lenne rajongói számára. A turnét egy „pop-elektro operának” nevezte, mivel a koncert során számos színpadi kelléket használ, és az előadásnak története is van, s ez teszi az operákhoz hasonlóvá a műsort. Elmondása szerint koncertsorozata újító a már megszokott popzenei turnék körében.[6]
Gaga a színpadot úgy akarta kialakítani, hogy akárhol is ad koncertet, a nézők ugyanazt a vizuális élményt kapják. Ezt mondta:
| „Egyfajta háromszög alakú elrendezése van [a színpadnak], mint egy gyémánt, […] és az egész egy hatalmas doboz, amely illeszkedik az összes előadáshoz. Szóval nem számít hová megyek, a rajongóim mindig ugyanazt az élményt kapják. […] mikor színházba mész, és a téged körülvevő fények különböző helyekről rád vetülnek, és a közönség különböző pontokon helyezkedik el, a színpad különböző alakban, hosszúságban és mélységben látszódik számukra.. szóval ez [a színpad sajátos kialakítása] annak egy módja, hogy az irányításom alatt tarthassam a fényeket és a show egyéb elemeit is.[6]” |
Az MTV-nek nyilatkozva még többet elmondott arról, milyen hatást akart elérni a színpaddal: „...a színpad, amelyet a Haus-zal [kreatív csapatával, a Haus of Gagával] terveztem egy hatalmas kocka [...]. Képzeld el, [...] hogy betöröd egy TV-képernyő negyedik oldalát. Olyan, mintha belenézhetnél egyenesen a TV közepébe.” - mondta.[7]
Gaga elmondta azt is, az emberi fejlődés az előadás központi témája[8], illetve megjelenítésre kerülnek azok a személyes démonok, amelyekkel szembe kellett néznie (amelyekről a turnéval népszerűsített The Fame Monster albumon is énekelt).[6] „Az elején még csak egy sejt vagyok, aztán a show előrehaladtával fejlődöm, és megváltozom. [...] Ez egy történet arról, hogy hogyan küzdök meg a »szörnyeimmel« [a különféle paranoiákra utal] az utam során.” - mondta.[6] A paranoiák, illetve az evolúció-motívum nagyban meghatározzák az énekesnő által a turnén visel jelmezeket, melyek Gaga elmondása szerint „egy újabb szint ahhoz képest, ahol a Fame Ballnál voltunk. […] Ez egy igazi művészeti élmény lesz, ami olyan, mint a legnagyszerűbb, poszt-apokaliptikus házibuli, melyen ezidáig voltál.”[7] A show jellegéről úgy beszélt, mint ami „részben popzene, részben előadó művészet, részben divatbemutató”.[7]
Koncert-összefoglalás [szerkesztés]
A show a The Fame Monster album egyik számának, a Dance in the Dark-nak dadogós bevezetőjével kezdődik, miközben villódzva elindul a színpadot az egész koncert alatt keretszerűen megvilágító fény. Ezután, disco-s hangzású zenei aláfestés közepette megindul egy egy perces visszaszámlálás a színpad hátterében álló óriási képernyőn, melynek végén Gaga megjelenik a szinte teljesen sötét színpadon. Zöld, hálószerű lézerfény mögött állva Gaga égőkkel kivilágított, ezüst színű ruhájában elkezdi énekelni a Dance in the Dark-ot.[9][10] A szám vége felé táncosai is megjelennek a színpadon testüket és arcukat elfedő fehér ruhában, zöld fényben világító maszkkal.[11][12] Gaga egy üvegkockában, kezében gitárszintetizátorral kezdi el énekelni a Just Dance-et. Két, szintén a kockában lévő táncosa felemeli annak tetejére, és itt folytatja az előadást. A számot a kockáról lemászva, - nyolc táncosával együtt - táncolva fejezi be.[11][12] Egy rövid átvezetővideó után Gaga egy csontvázszerű öltözetben tér vissza a színpadra, egy űrlény koponyájára emlékeztető maszkban. LoveGame című dalát így kezdi el énekelni, majd később leveszi a "koponyát", és "Disco Stick" nevű színpadi kellékével (egy világító fejű pálca) kezd el táncolni. Ezután a LoveGame „Chew Fu” remixére – amelyben Marilyn Manson is vokálozik - táncol és ugrál ökleit rázva. A dalt spárgában fejezi be.[11][12] Kibújva a "csontvázból", az alatta lévő egyrészes, csúcsos mellrészű, ezüstösen csillogó ruhában folytatja az előadást az Alejandro-val. Miközben énekel, egyik férfi táncosa többször a levegőbe emeli, illetve ráemeli egy a földön fekvő másik férfira.[11]
Egy újabb átvezető videó következik, amelyben egy fekete holló jelenik meg.[13] Ezután Gaga fekete madártollakkal borított ruhában elénekeli Monster című számát, miközben a háttérben egy erdő képe látható vörös háttér előtt. Gaga a táncával a turné kezdete előtt öt hónappal elhunyt Michael Jackson előtt tiszteleg.[9] A soron következő So Happy I Could Die és Teeth című számok előadása alatt Gaga már a tollas ruhát levéve, fekete egyrészes ruhában énekel. A Teeth közben vicsorgó kutyák láthatók a videófalakon.[13] Az ez utáni részben Gaga zongorán ad elő több számot. A Speechless után a Poker Face akusztikus változatát énekeli el; előadás közben többször a magasba emeli egyik lábát, vagy ráteszi a billentyűkre.[11] Kid Cudi váratlanul megjelenik a színpadon, és elénekeli Make Her Say című számát, amely részleteket tartalmaz a Poker Face zongorás változatából. Egy újabb átvezető videó után Gaga arany színű fém ruhában és egyiptomi stílusú, Anubiszt idéző maszkban tér vissza a színpadra.[11] Fashion és The Fame című számai eléneklése után leveszi a maszkot, és a Money Honey-val, illetve a Beautiful, Dirty, Rich-csel folytatja az előadást.[11][12] A következő részben vörös, lakkbőr bikiniben énekli a Boys, Boys, Boys-t, majd egy fehér fogorvosi székre feszik.[14] Lábait szétterpesztve, a széken körbe-körbe forogva adja elő Paper Gangsta című dalát, melynek végén a székhez kötözi táncosait.[11] Egy pisztollyal díszített fekete bőrruhában énekeli el a Poker Face-t, ezúttal eredeti verzióban.[12] Az ezt követő átvezetővideóban Gagát különféle művészi, gótikus pózokban láthatjuk, miközben a rajongóival való kapcsolatáról beszél.[9]
Gaga hosszú póthajfonatokkal a hajában tér vissza a színpadra, és elénekli Paparazzi című számát. Előadás közben a magasba emelkedik egy felvonó sínen, miközben táncosai egy-egy hajfonatának végét fogva táncolnak a színpadon. A videófalon csillagok láthatók az előadás alatt, melynek végén Gaga eljátssza a halálát.[15] Újjászületését szimbolizálja, amikor egy hatalmas giroszkópban, mechanikus köd közepette leereszkedik a magasból.[13] Az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) eléneklése után a giroszkópból kimászva Bad Romance című számát kezdi el énekelni. Előadás közben a '80-as évek által inspirált fehér hosszú nadrágot, és magasított vállrészű fehér dzsekit visel, alatta fekete toppal.[11] A show-t záró videóban Gaga vállára egy szívet tetoválnak, közepén a "Dad" (»Apa«) szóval.[9]
A turné megújított változata [szerkesztés]
Háttér [szerkesztés]
2009 decemberében Lady Gaga elmondta, hogy 2010 februárjától felfrissíti a turnéját, és egy teljesen más koncepcióval, és ennek megfelelően új jelmezekkel folytatja azt.[16] Azt mondta, a koncertek megújítására azért van szükség, mert a turné eredeti verziója nagyon rövid idő alatt lett összeállítva.
| „...miután Kanye és én lemondtuk ezt a turnét [a Fame Kills turnét], nem voltam biztos benne, hogy össze tudok hozni időben egy show-t a rajongóimnak, [...]. Nem akartam csalódást okozni nekik, és nem turnézni karácsony idején [...]. Az az érdekes ebben a műsorban, hogy olyasvalamit tudtam összedobni, amit sosem csináltam volna, ha több idő állt volna a rendelkezésemre. [...] A Monster Ball következő verziójára, amely februárban, az Egyesült Királyságban kezdődik, [...] megszabadulok a színpadtól. [...] a színpad körülbelül négyszer nagyobb lesz, mint amit most használunk, és a koncepció is teljesen más lesz. A show business olyasmi, amely teljesen eltűnt az elmúlt 10-15 évben a popzenében. Ezzel vissza fogjuk hozni.[16]” | |
|
– Lady Gaga
|
A londoni Capital FM rádiónak adott interjúban Gaga további részleteket árult el a turné változásairól. Elmondta, hogy a koncertek felépítése egy zenés színházhoz lett hasonló.[17] Beszélt a Haus of Gaga által tervezett új, "Emma"-nak nevezett gitár-szintetizátoráról is, amelyet először a 2010-es BRIT Awards díjátadón való fellépésekor használt.[17] A KISS-FM rádiónak nyilatkozva pedig arról beszélt, hogy a megújított turnénak már komplett története is van (amelyet több újságíró az Óz, a csodák csodájával vont párhuzamba[18][19]):
| „Még mindig Monster Ballnak hívják, de ez már inkább musical, mint koncert. [...] története is van, mégpedig hogy a barátaimmal New Yorkban vagyunk, és elindulunk a Monster Ballra ("Szörnyek bálja"), de eltévedünk.[17]” |
A megújított turné négy jól elkülöníthető színre bontható, melyek az alábbiak:[20]
|
Koncert-összefoglalás [szerkesztés]
Akárcsak a turné eredeti verzióján, a show egy disco-s hangzású zenei mix-szel veszi kezdetét.[18][21] A színpadot egy szürke vászon takarja el függönyszerűen, amelyen Lady Gagáról láthatunk fekete-fehér művészi képeket, majd megjelenik az énekesnő vászonra vetített alakja.[18][21][22] A Dance in the Dark előadása közben Lady Gaga mindössze egy táncoló árnyék képében lép színre.[21][22][23][24] Mozdulataival megidézi Michael Jackson Smooth Criminal klipjének koreográfiáját.[25] A szám végén felemelkedik a „függöny”, és láthatóvá válik a színpadkép, kanyargós tűzlépcsőkkel, neonfeliratokkal - úgy mint “Implants, Sedation, Dentistry” (“Implantátumok, Nyugtatók, Fogászat”), “Sexy Ugly” (“Szexi Rusnyaság”), “Death Cases” (“Halálesetek”), “Injured Children” (“Sebesült gyerekek”), “What the f*ck have you done” (“Mi a f*szt műveltél”), vagy “Hotel Hass”, amely néhány betű időnkénti elsötétülésével a “Hot Ass” (“Jó S*gg”) feliratot adja - és a színpad közepén egy zöld, füstölgő Rolls Royceszal.[21][26][27][28] Az egyik - injekciós tűkkel díszített - tűzlépcsőről lemászva Gaga a kocsi előterében elénekli Glitter and Grease című kiadatlan számát.[28][29] Előadás közben lila, szögletes vállrészű bőrdzsekit, szemüveget és bőrcsizmát visel.[18][27] Eközben megjelenik az énekesnő néhány táncosa, akik egyben a koncert kerettörténetének karakterei is. Arról kezdenek el beszélni, mennyire szeretnének eljutni a Monster Ballba, amelyről Gaga ezt mondja Posh nevű barátjának/táncosának: „Tudod, Posh, a Monster Ball szabaddá tesz téged. Ez egy hely, ahol minden csodabogár szabadon mászkál. Ma éjjel, az lehetsz, ami csak akarsz. Mindössze annyit kell tenned, hogy követed a Csillogó utat ("Glitterway").[22][30] Gaga felajánlja segítségét a cél eléréséhez. Leveszi dzsekijét, s az alatta lévő foltos, egyrészes ruhában odamegy az autóhoz, majd a motorháztetőt felnyitva elkezd játszani az ott elhelyezett szintetizátoron.[21][22][24][27] Ezután felcsendül a Just Dance nyitómotívuma, és az énekesnő énekelni kezdi a számot.[21][22][24] Táncosaival együtt táncolni kezdenek, illetve a színpad kifutóján a rajongókhoz is előre mennek. A szám végén már egy tucatnyi táncos, két gitáros, egy-egy hegedű- és hárfaművész van jelen Gaga mellett a színpadon.[21] Ezt követően, a Beautiful, Dirty, Rich előadása közben az énekesnő felmászik egy épületállványt jelképező fémmászókára, s a közönséghez fordulva azt kiabálja: „vegyétek elő azokat a pisztolyokat, és lőjétek szét a pénzt... nem kell nektek!”[21] A szám elején Gaga egyik táncosa egy lila villámokból álló fejdíszt helyez az énekesnő hajába. A Vanity eléneklése után Gaga egy rövid időre eltűnik a színpadról, majd egy vörös, köpenyszerű ruhában és sisakban tűnik fel újra, a színpad alól felemelkedve.[22][27] The Fame című dalát "Emma" nevű különleges hangszerén is játszva adja elő, majd ismét elhagyja a színpadot.[21][27] Gyors díszletváltás történik a következő színhez, s közben egy átvezetővideó látható, amelyben egy lány többször is csillogó, kék folyadékkal hányja le az énekesnőt, aki egy következő jelenetben vérző szemekkel eszeget egy emberi szívet.[19][22][31]
Lady Gaga és barátai a történet szerint metróval haladnak tovább útjukon, így Gagát egy New York-i metrókocsit idéző díszletben láthatjuk viszont a színpadon.[22][28] A kocsi ajtajában állva kezdi el énekelni a LoveGame-et egy szinte teljesen átlátszó, apácaöltözetre emlékeztető műanyagruhában - mellbimbóit X-formában letapasztva -, hozzáillő fejfedőben, és egy csontváz részének tűnő kesztyűben.[27][31][32] A táncosok koponyaszerű fejfedőben jelennek meg. A kocsiból kilépve Gagával együtt táncolni kezdenek, miközben előkerül egy az énekesnő minden korábbi fellépésénél látottnál nagyobb "Disco Stick", amellyel odamegy a közönséghez, és megvilágítja arcukat.[22][31] A dal végén a turné korábbi változatához hasonlóan felcsendül a LoveGame "Chew-Fu" remixe,[31] s közben Gaga férfi-önkielégítést imitál.[25] „Elő a kib*szott f*szotokkal!” - kiabálja a közönségnek.[33] Lady Gaga ezután arról kezd el beszélni, nem tudja merre kell továbbmenniük barátaival, de szerencsére tudja kiket kell megkérdeznie. „A New York-i meleg pasikat!” - kiabálja, majd az előadás a Boys Boys Boys-zal folytatódik, mely alatt Gaga férfitáncosai félmeztelenül, testhez simuló Spandex-nadrágban táncolnak az énekesnővel.[21][34] Money Honey című számát Gaga fekete latexruhában és maszkban adja elő gitárszintetizátoron,[35] majd levetkőzve szegecses melltartójára és tangájára, elénekli a The Fame Monster album egyetlen, a turné eredeti verzióján nem szereplő számát, a Telephonet.[27] Az előadást a dalhoz készített videokliphez hasonló koreográfia jellemzi. A szám végén Gaga két zenésze egy rockos gitárszólót ad elő, amíg az énekesnő a háttérbe vonul.[21] Ezután a színpad sötétbe borul, és Gagát egyetlen reflektorral megvilágítva, zongorájánál ülve láthatjuk viszont.[21] Brown Eyes című számát a tőle megszokott önfeledt módon adja elő - zongorázás közben guggolva ül a széken, és a billentyűkre többször ráüt magassarkú csizmájával.[21][27] Ezt követi a Speechless című dal, melynek éneklése közben a zongora lángokba borul.[22][27] A dal végén Gaga felmászik a hangszer tetejére és hátulról üti le a billentyűket.[31] A zongoraballadák sora a You and I-jal, az énekesnő 2011-ben megjelenő Born This Way című albumának egyik számával zárul.[22][34] (Néhány koncerten Gaga előadta zongorán Ben E. King Stand By Me című számát,[36] illetve egy alkalommal Living on the Radio című saját, kiadatlan dalát is, amelyben a világszerte ismert popsztár-létből fakadó nehézségeket énekli meg.[37]) Ezután Lady Gagára egy tornádó képét megjelenítő, kúp alakú videófal ereszkedik, majd a Haus of Gaga által tervezett, az Óz, a csodák csodájából ismert Glinda, a jó boszorkány által inspirált „élő ruhában” jelenik meg újra; egy fehér, tündérszárnyakkal díszített öltözékben hosszú, önmagától mozgó uszállyal, és egy tollas fejrésszel, amely hol szétnyílik, hol összezárul. Gaga So Happy I Could Die című dalát énekeli el ebben a jelmezben, a színpad közepén lévő magas emelvényen állva.[27][31]
Egy rövid videós átvezetés után ismét egy új szín következik; a díszletek ezúttal egy erdő képét jelenítik meg.[31] Lady Gaga egy lámpaernyőre emlékeztető öltözékben jelenik meg szőrös ruhába öltözött táncosaival karöltve.[18][19][38] A Monster előadása közben a táncosok egyike leveszi róla a csupán arcát láttató jelmezt, és az alatta lévő tollakkal díszített ruhában folytatja tovább a dal éneklését.[38] Közben többször kezeik magasba emelésére biztatja nézőközönségét „Fel a mancsokkal!” kiáltással.[39] Később táncosai a magasba emelik, majd a földre teszik és körülállják, látszólag megtámadva őt.[38] Miután félreállnak, az énekesnőnek hűlt helye marad a színpadon.[38] Váratlanul Gaga egy fekete egyrészes ruhában ugrik fel a színpad alól, művérrel összekent mellkassal, mintha kitépték volna a szívét.[21][38][40] Ezt követi a Teeth előadása, melynek során táncosaival együtt vicsorognak a számtalanszor megismétlődő "Show me your teeth" ("Mutasd a fogaid") szövegrész alatt.[19][22][35][41] Alejandro című számát Gaga a földön fekve kezdi el énekelni, majd a színpadon lévőkkel együtt előad egy látványos koreográfiát.[42] Ezután odamegy a New York-i Central Park Bethesda Fountain-jének másához - egy szökőkút a tetején egy angyal szobrával-, és megmártózik a „véres” vízben, mire az angyal lángolni kezd.[18][21][22][40] Egyik férfi táncosa felemeli, és a színpad előterébe viszi, ahol Gaga a férfi vállán énekel tovább.[26] Majd lemászik róla és elvonul a színpadról, amíg a férfi heves csókolózásba kezd egy másik férfitáncossal.[42] Egy átvezetővideó után - melyben az énekesnő a rajongóival való kapcsolatáról beszél - Gaga egy testhez simuló, leopárdmintás ruhában és hozzáillő admirálissapkában elénekli Poker Face című slágerét.[43] (Más koncerteken egy fekete, ezüstösen csillogó, láncokkal díszített ruhában és kendőben adja elő a számot.[44])
A koncert utolsó részében a zöld smaragdokból álló ruhába öltözött Gagát megrémült barátai magára hagyják a Monster Ball felé vezető úton, akire egy hatalmas horgászhalalakú szörny támad izzó szemekkel, hatalmas fogakkal, és polipszerű karokkal (a "Fame Monster").[19][22][26][28][34][45] Az énekesnő elkezdi énekelni Paparazzi című számát, miközben a tengeri rém karjaival megpróbálja magával ragadni.[21][28] Az előadás végén Gaga a melleinél és a lába közti résznél szikrákat szóró ruhába öltözik, majd arra kéri a közönséget, kezdjék el fotózni a szörnyeteget, így segítve őt annak legyőzésében.[19][22][27] Az énekesnő végül sikeresen eljut barátaival a bálba.[19] Ezüstszürke bádogruhában, egy giroszkópban állva kezdi el énekelni a show zárószámát, a Bad Romance-et, majd fehér ruhába öltözött táncosaival együtt - akik közül többen ezüst színű bukósisakot viselnek - fergeteges bulizásba kezd a rózsaszínbe borult színpadon.[21][22][26][29][46][47] A szám végén egyik kezüket a magasba tartva felveszik a zárópozitúrát, majd a közönség ujjongása közepette egymás mellé állnak és meghajolnak.[47]
Megjegyzések [szerkesztés]
- A turné egyesült államokbeli állomásait a Virgin Mobile USA mobiltársaság szponzorálja, és „Free I.P.” nevű programjuk keretében ingyen jegyeket adnak Lady Gaga koncertjére azoknak, akik időt szakítanak az Amerikában egyre nagyobb problémát jelentő fiatalkori hajléktalanság megállítását célzó munkában való részvételre.[48]
- A turné nyitó koncertjén, Montréalban több probléma is adódott: gond volt a hangkeveréssel, az előadás késve vette kezdetét, és a színpad csúszós volt, minek következtében Lady Gaga elesett a Teeth éneklése közben. „Olyan vagyok mint egy részeg szupermodell – és ezt imádom!” – kiabálta az énekesnő az esetet kommentálva a közönségnek.[49][50]
- 2010. január 24-ei, a New York-i Radio City Music Hallban tartott koncertjének teljes bevételét (több mint 500 000 dollárt) Lady Gaga a haiti földrengés túlélőinek megsegítésére ajánlotta fel.[51]
- A turné második változatának nyitó koncertjén (2010. február 18., Manchester) ismét számos probléma adódott: több ruha, kellékek és a díszletek egyes részei nem érkeztek meg a helyszínre; több, a háttérstáb számára fontos jelzőfény-berendezés is hiányzott; gondok adódtak a hangkeveréssel; és a koncert mintegy 40 perces késéssel vette kezdetét.[28][52]
- Speechless című számát Lady Gaga több alkalommal is valakinek ajánlva adta elő: édesapjának,[11] beteg – később elhunyt – nagyapjának,[53][54] a haiti földrengés elszenvedőinek[51], 2010. május 15-én pedig a mindössze egy 10 éves fiú által túlélt, Tripoliban történt repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak.[55][56]
- Egyik 2010. júliusi, a New York-i Madison Square Gardenben tartott koncertjén a Telephone előadása előtt Gaga telefonos beszélgetést imitált Beyoncéval – akivel közösen készítette el a dalt –, majd miután a vonal „megszakadt”, „kétes kis k*rvának” nevezte őt, s ezután kezdte el énekelni a számot.[34]
- 2010. július 4-én, Atlantic Cityben adott koncertjén Gaga az amerikai hadseregben szolgáló meleg katonáknak ajánlotta Alejandro című számát, s a szám közben kifejezte az önkéntes szolgálatuknak gátat szabó „Don’t ask, don’t tell” törvénnyel szembeni mélységes elutasítását („A »Don’t ask, don’t tell« kinyalhatja a s*ggemet!”– kiabálta).[23]
- A chicagói Lollapalooza fesztiválon, 2010. augusztus 6-án tartott koncertjén Gaga felidézte legutóbbi a fesztiválon való fellépését (2007), amikor Lady Starlighttal – aki a három évvel korábbi koncerten társelőadója volt mint DJ – előadott az azóta elért siker megünneplésére egy koreográfiát a Metallica Metal Militia című számára. „Három évvel ezelőtt egy kis mellékszínpadon játszottam. Most a nagy színpadon vagyok, és ez cseszettül jó érzés.” – adott hangot örömének az énekesnő.[33][57][58] A koncert a hagyományos Monster Ball előadásoknak egy némileg módosított változata volt: elhagyták a történet néhány dialógusrészét, és a szabadtéri színpad miatt kevesebb díszletet használtak.[33]
- Lady Gaga 2010. szeptember 7-ei, washingtoni koncertjén Monster című száma előadása közben abbahagyta az előadást, amikor észrevette hogy a közönség két tagja összeverekedett. „Ne verekedjetek! Ne verekedjetek ezen a show-n! […] Jól van? Mindketten jól vannak? Nem tudom ki kezdte a dolgot.” – kiabált le a színpadról, majd a biztonságiak intézkedése után bocsánatot kért közönségétől a műsor félbeszakításáért, és folytatta a dalt.[59]
- A 2010. november 7-i, budapesti állomáson Lady Gaga koncertje előtt az énekesnő transzvesztita segédje, Posh bejelentette, hogy az előadással egy időben zajlik az MTV Europe Music Awards gála, és a show megszakításra fog kerülni, amikor Gaga díjat nyer, hogy műholdas kapcsolattal, a színpadról bejelentkezve vegye át azokat.[60][61] A Just Dance előadása előtt vette át első díját, majd a LoveGame végén további kettőt. A díjakat később, a Speechless előadása előtt zongorájára tette.[62]
- A 2010. december 12-én, Madridban megrendezett koncertre közel ötszázan nem nyertek bebocsátást a hatalmas mennyiségben forgalomba került hamis koncertjegyek miatt. A feldúlt rajongók megfékezésére a rendőrségnek is ki kellett vonulnia.[63]
- 2011. március 3-ai, torontói koncertjén Gaga egy fiatal kanadai rajongójával, Maria Aragon-nal énekelte el Born This Way című számát akusztikus verzióban. Maria korábban YouTube-ra töltött fel egy videót a szám feldolgozásáról, ami annyira elnyerte az énekesnő tetszését, hogy meghívta koncertjére egy közös előadásra.[64] Ugyanezen a koncerten Gaga a közönségbe vetette magát a színpadról az Alejandro előadása közben.[65]
- A The Monster Ball turnén eddig többek között olyan hírességek tették tiszteletüket, mint Britney Spears,[66] Gwen Stefani,[67] Rose McGowan,[68] Michelle Pfeiffer, Paul McCartney,[69] Billie Joe Armstrong,[70] Liza Minnelli, és Marisa Tomei.[71]
Fogadtatás [szerkesztés]
Jane Stevenson, a Toronto Sun írója ötből négy csillaggal értékelte a koncertet, és azt írta, Lady Gaga egy magabiztos előadónak és színes egyéniségnek bizonyult. Kiemelte, mekkorát fejlődött a turné az énekesnő első önálló koncertsorozatához, a The Fame Ball Tour-hoz képest. „Nehéz elhinni, hogy mindössze hat hónappal ezelőtt volt [a The Fame Ball egyik koncertje]... Akkor még zenekar sem volt, és a legnagyobb színpadi kellék egy robogó volt. Gaga [a Monster Ballon] kétségkívül sikert aratott ötletes videóival, fényeivel, ruhakölteményeivel, táncosaival, és igen, zenekarával, még így is hogy a színpad sokszor teljes sötétségbe borult az énekesnő számos ruhaváltása alatt.” - írta.[11] T'Cha Dunlevy, a The Gazette írója felemás véleményének adott hangot: „Az elemek megvoltak, mégsem állt össze minden. Gaga egy megnyerő előadó, de ezt a koncertet még ki kéne kerekíteni. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ő még gyakorlatilag újonc ebben. Ezt észben tartva azt mondhatom, számtalan ígéretes dolog volt első aréna-koncertjén. Csak időt kell adni neki, hogy fejlődjön.”[12] Aedan Helmer a Jam! magazintól ezt írta: „...úgy tűnhet, hogy a hajtóerő, amely Gagát üstökösként a hírnévre emelte, az a […] jelmezei és a színpadi elemek tervezői […] akik szemmel láthatólag nem ismernek határokat […]. Ám ami tényleg elkülöníti Gagát […] a playbackelő Britney-klónoktól és a tehetségkutatók számtalan feltörekvő előadójától, az az ő tiszta, hamisítatlan zenei tehetsége. […] A Lady tud énekelni!”[72] Kelly Nestruck színházi kritikus a következőt írta a The Guardian-ben. „Habár a The Monster Ball sehol sincs a nagyszabású operákhoz és a zenés színházak aranykorához képest, Lady Gaga »electro-pop operája« legalább kétszer olyan szórakoztató, és sokkal frissebbnek ható, mint bármelyik musical-darab, amelyet az elmúlt évtizedben írtak.” [73] Lauren Carter, a Boston Herald írója méltatta a koncertet és ezt írta: „[Gagának] még csak két albuma van – de kit érdekel?! Minden dal igazi sláger lehetne […]. ...[a koncert után] minden rajongó azzal a véleménnyel tudott hazasétálni, hogy Lady Gaga őrült, briliáns, vagy egyszerre mind a kettő.”[74] Jeremy Adams, a Rolling Stone írója a bostoni Wang Centerben látott koncert után azt írta, Gaga „bebetonozta bimbózófélben lévő státuszát mint előadó művész”.[9] Aidin Vaziri a San Franciso Chronicle-tól ezt írta: „90 perces előadása során – amely sokkal inkább volt egy aprólékos gonddal megkoreografált látványosság, mint egy élő koncert - Lady Gaga megidézte Kanye Westet futrisztikus díszletével, Britney Spearst erotikus táncával, Courtney Love-ot hosszas dalok közti monológjaival […] és – természetesen – Madonnát, hát, szinte minden egyébbel.”[75] Jim Harrington, a San Jose Mercury News írója szerint a koncert sokkal jobb lett volna technikailag, ha fél órát kihagytak volna az előadásból.[10] Jon Pareles a The New York Times-tól ezt írta: „a koncert állandóan gondoskodik egy-egy értékes pillanatképről, hol egy sci-fi tablóról, hol egy szűk, csillogó kosztümről. De az őt körülvevő külsőségeknél még sokkal jobb az, amit Lady Gaga csinál.”[76][77]
James Montgomery az MTV-től elragadtatottan írt a 2009-es san diego-i koncertről, és megfogalmazta, hogy úgy érezte, Gaga egy óriási diszkóvá alakította az arénát az este során.[13] 2010-ben, a megújított turné montráli állomásáról hasonlóan pozitív véleménnyel írt: Eltekintve néhány balfogástól – ami nem meglepő egy ilyen nagyszabású produkciónál – az új Monster Ball Turné egy […] harsány, kitörő siker, amely részben a hamisítatlan látványvilágnak, de legnagyobbrészt Gaga hajthatatlanságának, szellemének és tehetségének köszönhető. Talán ez a csúcseredménye, talán nem, de mindenféleképpen, teljes mértékben megéri elmenni rá.[21] Jay Hanna, a PerthNow írója rendkívül elragadtatottan írt az egyik ausztráliai koncertről: „...a show tökéletesen megalkotott, előadott és megkoreografált volt. [...] Itt volt egy énekes/táncos aki horrorisztikus sokkolást nyújtott, valóban énekelt, és igazán tud táncolni - jegyezd meg, Britney: ezt várják az emberek, amikor koncertjegyeket vesznek.” - írta. Az előadás koreográfiáját, illetve az énekesnő és táncosai által viselt jelmezeket pedig Michael Jackson Thriller című számának videoklipjébe vagy a The Rocky Horror Picture Show-ba illőnek nevezte.[19] A látványos öltözékeket Daniel Brockman, a Rolling Stone írója, és Clay Cane a Bet.com-tól is a show kiemelkedő elemeinek nevezték, és Prince Purple Rain-klipje mellett Peter Gabrielt, David Bowiet és Madonnát idézőnek találták.[23][24] Mark Savage a BBC Newstól ugyanakkor negatív érzéssel írt Gaga és táncosai jelmezeiről: „A sok nevetséges ruhával az volt a gond, hogy elrejtődött mögöttük az igazi zenész. A leginkább felvillanyozó momentumai az éjszakának akkor voltak, amikor az egyszerű Stefani Germanotta New York-ból a zongora mögé ült és mutatott egy jó kis régimódi zenei tehetséget.”[28] „Ez volt a legnagyobb show amelyet Gaga valaha is csinált. Egy olyan művészi megnyilatkozás, amely elgondolkodtathatott, hogyan tudja ezt majd valaha is überelni. Gaga számára ez nem lesz probléma ” - írta Dan Aquilante a New York Post-tól.[18]
A budapesti koncert is pozitív visszajelzéseket kapott. Babicz Anett, a zene.hu írója ezt mondta: „[Lady Gaga] elképesztő show-t produkált, szavakkal visszaadhatatlan élményt nyújtott egy kisebb városnyi rajongónak, akiknek volt szerencséjük megnézni a művérrel, transzvesztitákkal, profi zenészekkel és táncosokkal megrendezett show-t.”[62] Kontha Dóra, a Magyar Hírlap írója „elgondolkodtatónak” nevezte az énekesnő „lehetetlen” ruháit, de dicsérte az előadott számokat, melyek közül csak a You and I-t tartotta kevésbé „átütőnek”. „Nem véletlenül lelkesednek világszerte a precíz, pörgős, energikus, látványos és hatásvadász The Monster Ball turnéért, de ennyi slágerrel és ilyen technikával ez szinte nem is lehetne másképp.” - írta.[29] Inkei Bence a Quart.hu-tól azt írta, Lady Gaga „műsorába nem igazán lehetett belekötni”, „nagyrészt megkaptunk mindent: merész kosztümöket, szexet, slágereket, csúnyán beszélő Lady Gagát, gondosan adagolt ízléstelenséget”. Bár az énekesnő ruhaváltásait, és az ezzel együtt járó átvezető videókat sokallta, úgy vélte, az énekesnő személye még ezért is kárpótlást nyújtott: „[Lady Gaga] a kezdeti rejtőzködés után egyre többet kommunikált a közönséggel, és az egész viselkedése pont azt a nagypofájú, egomániás csajt idézte, akit a hírekből ismertünk, pedig mondjuk a kisiskolás Kylie Minogue vagy a nyársat nyelt Madonna budapesti fellépése óta tudjuk, hogy ez egyáltalán nem magától értetődő. [...] ...lazán megfelelne a Megasztár zsűrijének, nem egyszer megmutatta, hogy tud ő amolyan Christina Aguilerásan is énekelni, ha kell, másrészt meg egy olyan énekesnőnek tűnt, akinek tényleg fontos a közönsége. [...] ...tényleg úgy viselkedett, mint akinek üzenete van, és amikor már harmadszor jött elő azzal, hogy "mindenki szupersztárnak születik" és "mindannyian jók vagytok valamiben", akkor minden hollywoodias közhelyessége ellenére el lehetett hinni, hogy Lady Gaga tényleg hisz abban, hogy küldetése van.”[78] Papp Sándor Zsigmond, a Népszabadság írója is az énekesnő személyiségének és tehetségének tudta be a show nagyszerűségét: „közvetlenül csacsog magáról, a sikerbe vetett hitéről, az iskolai élményekről, és többször bizonyítja, hogy valóban ő énekel és nem CD-ről jön a hang. Kell is a bizonyíték, mert embertelen munkát végez, táncol, ugrál, öltözik, s közben nem csuklik el a hangja, nem vét, nem esik ki a ritmusból, így aztán, ha teheti, beleszövi Budapestet a szövegekbe. S miközben nincs semmi új az elemekben: a revüket idéző forgatagban, a Michael Jackson Thrillerét felelevenítő látványban, az Iron Maident utánzó szörnyekben, az összhatás mégis egyedi lesz. Gagás. [...] ...azt se mondhatom, hogy ha levakarunk erről a nőről minden látványt, minden show-elemet, akkor nem maradna semmi. Mert akkor is ott állna egy zeneszerző, nem túl bonyolult, mégis hatásos dalokkal, egy énekesnő, nem túl nagy, mégis elegendő hanggal. És megoldaná egy szál zongorával is, legfeljebb félház előtt.”[61]
Felvételek és turnékönyv [szerkesztés]
2011. február 14-én a The Tonight Show with Jay Leno című műsorban Lady Gaga elmondta, hogy az amerikai HBO csatornán műsorra fogják tűzni a The Monster Ball turné egyik koncertjének felvételét. Az HBO a bejelentést követő napon közölte, hogy 2011. május 7-én fog adásba kerülni a koncertfilm, amely 2011. február 21–22-én, a New York-i Madison Square Gardenben került rögzítésre. A magyar HBO egy nappal később, május 8-án tűzte műsorára a felvételt. A filmet Laurieann Gibson rendezte, aki Gaga több klipjének koreográfusa is volt.[79][80]
Gaga a Vogue Hommes Japan magazinnak elmondta, hogy Terry Richardson fotográfus fényképeket készít róla a turné során, amelyekkel a színfalak mögötti énjét igyekszik megragadni, s a képek kiadásra fognak kerülni egy könyv formájában. „Csinálni akart egy könyvet a Monster Ballról. A színfalak mögött, és nem a színpadon akart lefotózni, arra fókuszálni, hogy ki vagyok én mikor nem a színpadon vagyok. Együtt utazik velem a buszon. Mindenhová követ. Lefotóz engem mikor átöltözöm - azokat a gyors ruhaváltásokat a show közben. Néha pisilnem kell koncert közben, és én csak kiabálok, hogy »Terry, kifelé!«” - mesélte az énekesnő.[81]
A koncerteket nyitó előadók [szerkesztés]
|
2009
|
2010
|
2011
|
Az előadott dalok listája [szerkesztés]
A turné állomásai [szerkesztés]
| Dátum | Város | Ország | Helyszín | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Észak-Amerika[5][93][94][95] | |||||||
| 2009. november 27. | Montréal | Bell Centre | |||||
| 2009. november 28. | Toronto | Air Canada Centre | |||||
| 2009. november 29. | Ottawa | Scotiabank Place | |||||
| 2009. december 1. | Boston | Wang Center | |||||
| 2009. december 2. | |||||||
| 2009. december 3. | Camden | Susquehanna Bank Center | |||||
| 2009. december 9. | Vancouver | Queen Elizabeth Theatre | |||||
| 2009. december 10. | |||||||
| 2009. december 11. | |||||||
| 2009. december 13. | San Francisco | Bill Graham Civic Auditorium | |||||
| 2009. december 14. | |||||||
| 2009. december 17. | Las Vegas | Pearl Concert Theater | |||||
| 2009. december 18. | |||||||
| 2009. december 19. | San Diego | San Diego Sports Arena | |||||
| 2009. december 21. | Los Angeles | Nokia Theatre | |||||
| 2009. december 22. | |||||||
| 2009. december 23. | |||||||
| 2009. december 27. | New Orleans | UNO Lakefront Arena | |||||
| 2009. december 28. | Atlanta | Fox Theatre | |||||
| 2009. december 29. | |||||||
| 2009. december 31. | Miami | James L. Knight Center | |||||
| 2010. január 2. | |||||||
| 2010. január 3. | Orlando | UCF Arena | |||||
| 2010. január 7. | St. Louis | Fox Theatre | |||||
| 2010. január 8. | Chicago | Rosemont Theatre | |||||
| 2010. január 9 | |||||||
| 2010. január 10. | |||||||
| 2010. január 12. | Detroit | Joe Louis Arena | |||||
| 2010. január 13. | |||||||
| 2010. január 20. | New York City | Radio City Music Hall | |||||
| 2010. január 21. | |||||||
| 2010. január 23. | |||||||
| 2010. január 24. | |||||||
| 2010. január 26. | West Lafayette | Edward C. Elliott Hall of Music[A] | |||||
| Európa[95][96] | |||||||
| 2010. február 18. | Manchester | Manchester Evening News Arena | |||||
| 2010. február 20. | Dublin | The O2 | |||||
| 2010. február 21. | |||||||
| 2010. február 22. | Belfast | Odyssey Arena | |||||
| 2010. február 24. | Liverpool | Echo Arena | |||||
| 2010. február 26. | London | The O2 Arena | |||||
| 2010. február 27. | |||||||
| 2010. március 1. | Glasgow | Scottish Exhibition and Conference Centre | |||||
| 2010. március 3. | Cardiff | Cardiff International Arena|International Arena | |||||
| 2010. március 4. | Newcastle | Metro Radio Arena | |||||
| 2010. március 5. | Birmingham | LG Arena | |||||
| Óceánia[95][97] | |||||||
| 2010. március 13. | Auckland | Vector Arena | |||||
| 2010. március 14. | |||||||
| 2010. március 17. | Sydney | Sydney Entertainment Centre | |||||
| 2010. március 18. | |||||||
| 2010. március 20. | Newcastle | Newcastle Entertainment Centre | |||||
| 2010. március 23. | Melbourne | Rod Laver Arena | |||||
| 2010. március 24. | |||||||
| 2010. március 26. | Brisbane | Brisbane Entertainment Centre | |||||
| 2010. március 27. | |||||||
| 2010. március 29. | Canberra | AIS Arena | |||||
| 2010. április 1. | Perth | Burswood Dome | |||||
| 2010. április 3. | Adelaide | Adelaide Entertainment Centre | |||||
| 2010. április 5. | Wollongong | WIN Entertainment Centre | |||||
| 2010. április 7. | Sydney | Sydney Entertainment Centre | |||||
| 2010. április 9. | Melbourne | Rod Laver Arena | |||||
| Ázsia[95][98] | |||||||
| 2010. április 14. | Kóbe | World Memorial Hall | |||||
| 2010. április 15. | |||||||
| 2010. április 17. | Jokohama | Yokohama Arena | |||||
| 2010. április 18. | |||||||
| Európa[95][99] | |||||||
| 2010. május 7. | Stockholm | Ericsson Globe | |||||
| 2010. május 8. | |||||||
| 2010. május 10. | Hamburg | O2 World Hamburg | |||||
| 2010. május 11. | Berlin | O2 World | |||||
| 2010. május 15. | Arnhem | Gelredome XS | |||||
| 2010. május 17. | Antwerpen | Sportpaleis Antwerp | |||||
| 2010. május 18. | |||||||
| 2010. május 21. | Párizs | Palais Omnisports de Paris-Bercy | |||||
| 2010. május 22. | |||||||
| 2010. május 24. | Oberhausen | König Pilsener Arena | |||||
| 2010. május 25. | Strasbourg | Le Zénith | |||||
| 2010. május 27. | Nottingham | Trent FM Arena | |||||
| 2010. május 28. | Birmingham | LG Arena | |||||
| 2010. május 30. | London | The O2 Arena | |||||
| 2010. május 31. | |||||||
| 2010. június 2. | Manchester | Manchester Evening News Arena | |||||
| 2010. június 3. | |||||||
| 2010. június 4. | Sheffield | Sheffield Arena | |||||
| Észak-Amerika[95][100][101][102][103] | |||||||
| 2010. június 28. | Montréal | Bell Centre | |||||
| 2010. július 1. | Boston | TD Garden | |||||
| 2010. július 2. | |||||||
| 2010. július 4. | Atlantic City | Boardwalk Hall | |||||
| 2010. július 6. | New York City | Madison Square Garden | |||||
| 2010. július 7. | |||||||
| 2010. július 9. | |||||||
| 2010. július 11. | Toronto | Air Canada Centre | |||||
| 2010. július 12. | |||||||
| 2010. július 14. | Cleveland | Quicken Loans Arena | |||||
| 2010. július 15. | Indianapolis | Conseco Fieldhouse | |||||
| 2010. július 17. | St. Louis | Scottrade Center | |||||
| 2010. július 20. | Oklahoma City | Ford Center | |||||
| 2010. július 22. | Dallas | American Airlines Center | |||||
| 2010. július 23. | |||||||
| 2010. július 25. | Houston | Toyota Center | |||||
| 2010. július 26. | |||||||
| 2010. július 28. | Denver | Pepsi Center | |||||
| 2010. július 29. | |||||||
| 2010. július 31. | Phoenix | US Airways Center | |||||
| 2010. augusztus 3. | Kansas City | Sprint Center | |||||
| 2010. augusztus 6. | Chicago | Lollapalooza | |||||
| 2010. augusztus 11. | Los Angeles | Staples Center | |||||
| 2010. augusztus 12. | |||||||
| 2010. augusztus 13. | Las Vegas | MGM Grand | |||||
| 2010. augusztus 16. | San José | HP Pavilion | |||||
| 2010. augusztus 17. | |||||||
| 2010. augusztus 19. | Portland | Rose Garden | |||||
| 2010. augusztus 21. | Tacoma | Tacoma Dome | |||||
| 2010. augusztus 23. | Vancouver | General Motors Place | |||||
| 2010. augusztus 24. | |||||||
| 2010. augusztus 26. | Edmonton | Rexall Place | |||||
| 2010. augusztus 30. | St. Paul | Xcel Energy Center | |||||
| 2010. szeptember 1. | Milwaukee | Bradley Center | |||||
| 2010. szeptember 4. | Detroit | The Palace of Auburn Hills | |||||
| 2010. szeptember 5. | Pittsburgh | Consol Energy Center | |||||
| 2010. szeptember 7. | Washington | Verizon Center | |||||
| 2010. szeptember 8. | Charlottesville | John Paul Jones Arena | |||||
| 2010. szeptember 14. | Philadelphia | Wachovia Center | |||||
| 2010. szeptember 15. | |||||||
| 2010. szeptember 16. | Hartford | XL Center | |||||
| 2010. szeptember 18. | Charlotte | Time Warner Cable Arena | |||||
| 2010. szeptember 19. | Raleigh | RBC Center | |||||
| Európa[95][104][105] | |||||||
| 2010. október 13. | Helsinki | Hartwall Areena | |||||
| 2010. október 14. | |||||||
| 2010. október 16. | Oslo | Oslo Spektrum | |||||
| 2010. október 17. | |||||||
| 2010. október 20. | Herning | MCH Indoor Arena | |||||
| 2010. október 26. | Dublin | The O2 | |||||
| 2010. október 27. | |||||||
| 2010. október 29. | |||||||
| 2010. október 30. | Belfast | Odyssey Arena | |||||
| 2010. november 1. | |||||||
| 2010. november 2. | |||||||
| 2010. november 5. | Zágráb | Arena Zagreb | |||||
| 2010. november 7. | Budapest | Papp László Budapest Sportaréna | |||||
| 2010. november 9. | Torino | PalaOlimpico | |||||
| 2010. november 11. | Bécs | Wiener Stadthalle | |||||
| 2010. november 14. | Zürich | Hallenstadion | |||||
| 2010. november 15. | |||||||
| 2010. november 17. | Prága | O2 Arena | |||||
| 2010. november 19. | Malmö | Malmö Arena | |||||
| 2010. november 22. | Antwerpen | Sportpaleis Antwerp | |||||
| 2010. november 23. | |||||||
| 2010. november 26. | Gdańsk | Ergo Arena | |||||
| 2010. november 29. | Rotterdam | Ahoy | |||||
| 2010. november 30. | |||||||
| 2010. december 2. | Lyon | Halle Tony Garnier | |||||
| 2010. december 4. | Milánó | Mediolanum Forum | |||||
| 2010. december 5. | |||||||
| 2010. december 7. | Barcelona | Palau Sant Jordi | |||||
| 2010. december 10. | Lisszabon | Pavilhão Atlântico | |||||
| 2010. december 12. | Madrid | Palacio de Deportes | |||||
| 2010. december 16. | London | The O2 Arena | |||||
| 2010. december 17. | |||||||
| 2010. december 20. | Párizs | Palais Omnisports de Paris-Bercy[B] | |||||
| 2010. december 21. | |||||||
| Észak-Amerika[95][105][106][107][108][109] | |||||||
| 2011. február 19. | Atlantic City | Boardwalk Hall | |||||
| 2011. február 21. | New York City | Madison Square Garden | |||||
| 2011. február 22. | |||||||
| 2011. február 24. | Washington, D.C. | Verizon Center | |||||
| 2011. február 26. | Pittsburgh | Consol Energy Center | |||||
| 2011. február 28. | Chicago | United Center | |||||
| 2011. március 1. | Grand Rapids | Van Andel Arena | |||||
| 2011. március 3. | Toronto | Air Canada Center | |||||
| 2011. március 4. | Buffalo | HSBC Arena | |||||
| 2011. március 6. | Ottawa | Scotiabank Place | |||||
| 2011. március 8. | Boston | TD Garden | |||||
| 2011. március 10. | Columbus | Jerome Schottenstein Center | |||||
| 2011. március 12. | Louisville | KFC Yum! Center | |||||
| 2011. március 14. | Dallas | American Airlines Center | |||||
| 2011. március 17. | Omaha | Qwest Center | |||||
| 2011. március 19. | Salt Lake City | Energy Solutions Arena | |||||
| 2011. március 22. | Oakland | Oracle Arena | |||||
| 2011. március 23. | Sacramento | Arco Arena | |||||
| 2011. március 25. | Las Vegas | MGM Grand Garden Arena | |||||
| 2011. március 28. | Los Angeles | Staples Center | |||||
| 2011. március 29. | San Diego | Viejas Arena | |||||
| 2011. március 31. | Anaheim | Honda Center | |||||
| 2011. április 6. | Austin | Frank Erwin Center | |||||
| 2011. április 8. | Houston | Toyota Center | |||||
| 2011. április 9. | New Orleans | New Orleans Arena | |||||
| 2011. április 12. | Fort Lauderdale | BankAtlantic Center | |||||
| 2011. április 13. | Miami | American Airlines Arena | |||||
| 2011. április 15. | Orlando | Amway Center | |||||
| 2011. április 16. | Tampa | St. Pete Times Forum | |||||
| 2011. április 18. | Atlanta | Gwinnett Center | |||||
| 2011. április 19. | Nashville | Bridgestone Arena | |||||
| 2011. április 22. | Newark | Prudential Center | |||||
| 2011. április 23. | Uniondale | Nassau Coliseum | |||||
| 2011. április 25. | Montréal | Bell Centre | |||||
| 2011. április 27. | Cleveland | Quicken Loans Arena | |||||
| 2011. május 3. | Zapopan | Estadio Tres de Marzo | |||||
| 2011. május 5. | Mexikóváros | Foro Sol | |||||
| 2011. május 6. | |||||||
- Jegyzetek
- A^ 2010. január 18-án, Lady Gaga koncertjét felvezető előadások után bejelentésre került, hogy az énekesnő rosszullét miatt nem tud fellépni, és a koncert elmarad. Gaga később Twitter oldalán kért bocsánatot rajongóitól. Az elmaradt előadás bepótlására került megrendezésre a 2010. január 26-ai koncert.[110]
- B^ Ez a két koncert a párizsi tüntetések és sztrájkok miatt lemondott 2010. október 21-22.-ei előadások december 19-20.-ra lettek áthelyezve.[111] A december 19.-ei koncert ezt követően a rossz időjárás miatt december 21.-re került át. [112]
Jegyeladások [szerkesztés]
| Helyszín | Város | Eladott jegyek / Összes jegy | Bevétel |
|---|---|---|---|
| Bell Centre | Montréal | 28,049 / 23,868 (97%) | $2,250,870[113][114] |
| Air Canada Centre | Toronto | 12,265 / 12,265 (100%) | $619,497[115] |
| Scotiabank Place | Ottawa | 7,645 / 7,645 (100%) | $375,875[115] |
| Wang Center | Boston | 7,056 / 7,056 (100%) | $385,924[116] |
| Susquehanna Bank Center | Camden | 7,143 / 7,143 (100%) | $291,295[116] |
| Queen Elizabeth Theatre | Vancouver | 8,220 / 8,220 (100%) | $479,149[117] |
| Bill Graham Civic Auditorium | San Francisco | 17,000 / 17,000 (100%) | $840,960[118] |
| Nokia Theatre L.A. Live | Los Angeles | 20,559 / 20,559 (100%) | $944,680[119] |
| Fox Theatre | Atlanta | 8,897 / 8,897 (100%) | $489,849[119] |
| James L. Knight Center | Miami | 9,365 / 9,365 (100%) | $445,933[120] |
| UCF Arena | Orlando | 6,753 / 6,785 (99%) | $283,886[121] |
| Rosemont Theatre | Rosemont | 12,712 / 13,032 (97%) | $610,177[122] |
| Joe Louis Arena | Detroit | 16,084 / 16,648 (97%) | $750,090[123] |
| Radio City Music Hall | New York | 23,684 / 23,684 (100%) | $1,360,515[124] |
| Elliott Hall of Music | West Lafayette | 5,765 / 5,765 (100%) | $198,893[125] |
| Manchester Evening News Arena | Manchester | 40,327 / 40,472 (~100%) | $3,007,033[126] |
| The O2 | Dublin | 25,194 / 25,194 (100%) | $1,225,970[127] |
| Odyssey Arena | Belfast | 10,038 / 10,038 (100%) | $426,986[127] |
| The O2 | London | 67,795 / 67,812 (~100%) | $4,618,330[128][129] |
| Vector Arena | Auckland | 23,084 / 23,936 (96%) | $1,056,840[126] |
| Sydney Entertainment Centre | Sydney | 35,460 / 35,460 (100%) | $2,533,140[130] |
| Newcastle Entertainment Centre | Newcastle | 7,182 / 7,225 (99%) | $527,770[123] |
| Rod Laver Arena | Melbourne | 39,299 / 39,299 (100%) | $2,679,010[131] |
| AIS Arena | Canberra | 4,990 / 5,058 (99%) | $328,569[126] |
| Burswood Dome | Perth | 18,383 / 22,891 (80%) | $1,746,560[126] |
| Adelaide Entertainment Centre | Adelaide | 9,186 / 9,791 (94%) | $629,515[126] |
| WIN Entertainment Centre | Wollongong | 5,183 / 5,746 (90%) | $349,420[126] |
| Brisbane Entertainment Centre | Brisbane | 25,222 / 25,476 (99%) | $2,065,210[130] |
| O2 World Hamburg | Hamburg | 7,010 / 10,500 (67%) | $600,688[129] |
| Sportpaleis | Antwerpen | 31,818 / 31,818 (100%) | $2,483,340[132] |
| Palais Omnisports de Paris-Bercy | Párizs | 31,474 / 31,552 (~100%) | $2,763,340[133] |
| Boardwalk Hall | Atlantic City | 13,335 / 13,335 (100%) | $1,824,963[114] |
| Madison Square Garden | New York City | 45,461 / 45,461 (100%) | $5,083,454[126] |
| American Airlines Center | Dallas | 25,955 / 28,073 (93%) | $2,965,424[134] |
| Rexall Place | Edmonton | 28,282 / 28,282 (100%) | $2,794,870[135] |
| Verizon Center | Washington | 14,528 / 14,528 (100%) | $1,564,825[132] |
| Consol Energy Center | Pittsburgh | 14,713 / 14,713 (100%) | $1,554,415[136] |
| United Center | Chicago | 15,845 / 15,845 (100%) | $1,801,457[136] |
| Van Andel Arena | Grand Rapids | 11,992 / 11,992 (100%) | $1,227,096[137] |
| HSBC Arena | Buffalo | 15,512 / 15,512 (100%) | $1,580,602[137] |
| TD Garden | Boston | 14,361 / 14,361 (100%) | $1,525,663[137] |
| Jerome Schottenstein Center | Columbus | 13,229 / 13,229 (100%) | $1,369,378[137] |
| KFC Yum! Center | Louisville | 17,270 / 17,270 (100%) | $1,678,962[138] |
| American Airlines Center | Dallas | 13,546 / 13,546 (100%) | $1,369,067[138] |
| AT&T Center | San Antonio | 14,257 / 14,257 (100%) | $1,462,754[138] |
| Qwest Center Omaha | Omaha | 15,313 / 15,313 (100%) | $1,606,232[138] |
| EnergySolutions Arena | Salt Lake City | 14,385 / 14,385 (100%) | $1,313,005[138] |
| Oracle Arena | Oakland | 15,913 / 15,913 (100%) | $1,563,797[139] |
| Power Balance Pavilion | Sacramento | 14,285 / 14,285 (100%) | $1,302,951[139] |
| MGM Grand Garden Arena | Las Vegas | 14,119 / 14,119 (100%) | $1,712,826[139] |
| US Airways Center | Phoenix | 14,166 / 14,166 (100%) | $1,386,115[139] |
| Viejas Arena | San Diego | 9,655 / 9,655 (100%) | $1,147,055[139] |
| Honda Center | Anaheim | 13,026 / 13,026 (100%) | $1,380,353[139] |
| BOK Center | Tulsa | 13,710 / 13,710 (100%) | $1,322,897[140] |
| Frank Erwin Center | Austin | 12,904 / 12,904 (100%) | $1,295,938[140] |
| Toyota Center | Houston | 13,412 / 13,412 (100%) | $1,401,330[140] |
| New Orleans Arena | New Orleans | 13,513 / 13,513 (100%) | $1,392,998[140] |
| Arena at Gwinnett Center | Duluth | 10,864 / 10,864 (100%) | $1,173,392[141] |
| Bridgestone Arena | Nashville | 14,925 / 14,925 (100%) | $1,485,607[141] |
| Prudential Center | Newark | 14,809 / 14,809 (100%) | $1,500,885[141] |
| Nassau Veterans Memorial Coliseum | Uniondale | 13,195 / 13,195 (100%) | $1,393,404[141] |
| Összesen | 1,226,765 / 1,241,623 (99%) | $106,695,330 | |
Galéria a turné megújított változatáról [szerkesztés]
-
Lady Gaga keytar.jpg
Money Honey
Közreműködők [szerkesztés]
- Zenei rendező: Joe "Flip" Wilson
- Jelmezek, maszkok, kiegészítők: Haus of Gaga, Armani Prive', Jaiden rVa James, Gary Card, Rachel Barrett, Keko Hainswheeler, Atsuko Kudo, Charlie Le Mindu, Alex Noble, Zaldy, Alun Davies, Alexander McQueen, Noki
- Stylist: Nicola Formichetti
- Koreográfus: Laurie Ann Gibson
- Koreográfus asszisztens: Richard ("Richie") Jackson
- Táncosok: Michael Silas, Ian Mckenzie, Asiel Hardison, Graham Breitenstein, Mark Kanemura, Jeremy Hudson, Victor Rojas, Cassidy Noblett, Montana Efaw, Sloan Taylor-Rabinor, Amanda Balen, Molly D'amour
- A videók rendezője: Nick Knight
- A videók vágója: Ruth Hogben
- Szponzorok: Virgin Mobile USA[48], Virgin Mobile Canada[142] (csak Észak-Amerikában)
Zenészek [szerkesztés]
- Fő vokál, zongora, gitárszintetizátor, "Emma": Lady Gaga
- Háttér vokál: Posh! The Prince, Charity Davis, Ameera Perkins, Lenesha Randolph, Taneka Samone Duggan, Chevonne Ianuzzi, Jasmine Morrow
- Elektromos hegedű: Judy Kang
- Dobok: George "Spanky" McCurdy
- Hárfa: Rashida Jolley
- Billentyűsök: Brockett Parsons
- Gitár: Kareem Devlin, Ricky Tillo
- Basszusgitár: Lanar “Kern” Brantley
- Tamburin: Posh! The Prince
Források [szerkesztés]
- ↑ Kreps, Daniel. „“Fame Kills Starring Kanye West and Lady Gaga” Tour: First Dates”, Rolling Stone, Jann Wenner, 2009. szeptember 11. (Hozzáférés ideje: 2009. október 16.)
- ↑ Kreps, Daniel (2009. szeptember 15.). „Kanye West, Lady Gaga Announce Full Slate of “Fame Kills” Dates”, Kiadó: Jann Wenner. ISSN 0035-791X. Hozzáférés ideje: 2009. október 16.
- ↑ Montogomery, James. „Kanye West/ Lady Gaga's Fame Kills Tour Canceled”, MTV, MTV Networks, 2009. október 1. (Hozzáférés ideje: 2009. október 1.)
- ↑ Vena, Jocelyn. „Lady Gaga Says Kanye West Is 'A Good Person'”, MTV, MTV Networks, 2009. október 6. (Hozzáférés ideje: 2009. október 6.)
- ^ a b Herrera, Monica. „Lady Gaga Announces 'The Monster Ball'”, Billboard, Nielsen Business Media, Inc, 2009. október 15. (Hozzáférés ideje: 2009. október 15.)
- ^ a b c d e Hiatt, Brian (2009. október 21.). „Inside The Monster Ball: Lady Gaga Reveals Plans for Ambitious New Tour”, Kiadó: Jann Wenner. ISSN 0035-791X. Hozzáférés ideje: 2009. október 22.
- ^ a b c Vena, Jocelyn. „Lady Gaga Plans To Battle Her 'Monsters' During Monster Ball Tour”, MTV, MTV Networks, 2009. november 6. (Hozzáférés ideje: 2009. november 11.)
- ↑ Lady Gaga's Monster Ball Tour: The Concept. MTV. MTV Networks, 2009. november 4. (Hozzáférés: 2009. november 11.)
- ^ a b c d e Adams, Jeremy (2009. december 2.). „Live Review: Lady Gaga Brings Her Pop Theatricality to Boston in First U.S. “Monster Ball” Show”, Kiadó: Jann Wenner. ISSN 0035-791X. Hozzáférés ideje: 2009. december 4.
- ^ a b Harrington, Jim. „Review: Lady Gaga thrills S.F. crowd with strange, sexy show”, San Jose Mercury News, MediaNews Group, 2009. december 14. (Hozzáférés ideje: 2009. december 15.)
- ^ a b c d e f g h i j k l Stevenson, Jane. „Lady Gaga puts on a Monster show”, Toronto Sun, Sun Media Corporation, 2009. november 29. (Hozzáférés ideje: 2009. november 30.)
- ^ a b c d e f Dunlevy, T'Cha. „Concert review: Lady Gaga romances Bell Centre crowd, Nov. 27”, The Gazette, Canwest, 2009. november 28. (Hozzáférés ideje: 2009. november 28.)
- ^ a b c d Montogomery, James. „Lady Gaga Brings San Diego A Feast For The Eyes And Ears”, 'MTV', MTV Networks, 2009. december 19. (Hozzáférés ideje: 2009. december 21.)
- ↑ Brown, Joe. „Mutant showgirl: Lady Gaga touches down in Las Vegas”, Las Vegas Sun, The Greenspun Corporation, 2009. december 18. (Hozzáférés ideje: 2009. december 21.)
- ↑ Powers, Ann. „Frank talk with Lady Gaga”, Los Angeles Times, Tribune Company, 2009. december 13. (Hozzáférés ideje: 2009. december 15.)
- ^ a b Montogomery, James. „Lady Gaga Reveals Details Of Revamped Monster Ball Tour For 2010”, MTV, MTV Networks, 2009. december 23. (Hozzáférés ideje: 2010. február 18.)
- ^ a b c Dinh, James. „Lady Gaga Dishes On Revamped Monster Ball Tour”, MTV, MTV Networks, 2010. február 18. (Hozzáférés ideje: 2010. február 18.)
- ^ a b c d e f g Aquilante, Dan. „Madison Sq. Ga-Garden”, New York Post, 2010. július 7. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c d e f g h Hanna, Jay. „Perth goes Gaga over Lady Gaga’s Monster Ball”, PerthNow, 2010. február 2. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b Savage, Mark. „Lady Gaga: The Monster Ball meets Manchester”, BBC, BBC Online, 2009. február 19. (Hozzáférés ideje: 2009. február 19.)
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Montgomery, James. „Lady Gaga Goes The Distance At Montreal Monster Ball Tour Kickoff”, MTV, 2010. június 29. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p Derrick, Sean. „Lady Gaga brings glamorous Monster Ball Tour to St. Louis”, Examiner.com, 2010. július 20. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c Cane, Clay. „Review: Gaga sets July4th on Fire”, Bet.com, 2010. július 6. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c d Brockman, Daniel. „Lady Gaga’s Epic Monster Ball Tour Hits America”, Rolling Stone, 2010. július 2. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b Sablon hiba: a title paraméter kötelező.
- ^ a b c d „Lady Gaga bares claws, soul at Monster Ball – Houston Chronicle (blog)”, Zimbio, 2010. július 26. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c d e f g h i j k Semon, Craig S.. „Lady Gaga’s ‘Monster Ball’ a pop-spectacle triumph”, telegram.com, 2010. július 3. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>tag; nincs megadva szöveg a(z)bbcnevű ref-eknek - ^ a b c Kontha, Dóra. „Szörny, hírnév, szikrázó mellek és sárga paróka Bővebben a mai Magyar Hírlapban”, 'Magyar Hírlap', Magyar Hírlap Online, 2010. november 9. (Hozzáférés ideje: 2010. november 11.)
- ↑ Stevenson, Jane. „Gaga sparkles for Toronto”, Toronto Sun, TorontoSun.com, 2010. október 16. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 7.)
- ^ a b c d e f g Stern, Bradley. „July 7: Lady Gaga’s Monster Ball Tour Live at Madison Square Garden (Concert Review)”, MuuMuse.com (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ Lee, Steve. „Concert review and photos: Lady Gaga and Semi-Precious Weapons at American Airlines Center (July 22)”, Pegasus News, 2010. július 23. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c Goodman, William. „Lady Gaga Throws a 'Monster Ball' at Lollapalooza”, Spin, Yahoo Music, 2010. augusztus 8. (Hozzáférés ideje: 2010. október 26.)
- ^ a b c d Stransky, Tranner. „Lady Gaga’s Monster Ball Tour: EW’s Top 5 Moments”, Entertainment Weekly, 2010. július 8. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b „Pictures: Lady GaGa Kicks Off Monster Ball U.K. Tour in Manchester”, Aceshowbiz.com, 2010. február 19. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b „The Monster Ball leaves it's mark on the UK + Win a Little Monster T-Shirt”, LadyGaga.com, 2010. június 9. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b „New Music : Lady Gaga – Living on the Radio”, Guardian, 2010. október 7. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b c d e Lady GaGa (HD) - Monster ("Monster Ball" Tour 2010, Trent FM Arena Nottingham). (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ↑ Lady Gaga - "Monster" Live in Atlantic City 7/4/10. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ^ a b „Live: Lady Gaga’s Monster Ball”, The Daily Wiggle, 2010. május 28. (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ↑ „Lady Gaga - Teeth - Live in Helsinki, Finland 14.10.10 Full HD )” (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ^ a b Lady Gaga - Alejandro - Live in Helsinki, Finland 13.10.10 Full HD ). (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ↑ „[http://www.youtube.com/watch?v=m1CLRvblSiE Lady Gaga Monster Ball Poker Face Glasgow SECC 1st March 2010 1/3/10 )]” (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ↑ „Lady Gaga - Poker Face - Live in Helsinki, Finland 13.10.10 Full HD )” (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ↑ Lady GaGa - Paparazzi (The Monster Ball Tour) [Live Paris Bercy 2010 HD]. (Hozzáférés: 2010. október 24.)
- ↑ „Na, de ki is ez a lány? - Lady Gaga Budapesten”, zene.hu, 2010. november 10. (Hozzáférés ideje: 2010. november 11.)
- ^ a b Lady Gaga - Bad Romance - Live in Helsinki, Finland 13.10.10 Full HD ). (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ^ a b „Virgin Mobile USA to Present 2009/2010 Monster Ball Starring Lady Gaga”, Lady Gaga's Official Website, Interscope Records, 2009. november 23. (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ↑ Wood, Beci. „Gaga lands on her bumm”, The Sun, 2009. november 29. (Hozzáférés ideje: 2010. október 26.)
- ↑ „Lady Gaga falls”, Daily Stab, 2009. november 30. (Hozzáférés ideje: 2010. október 26.)
- ^ a b Kaufman, Gil. „Lady Gaga Says She Raised $500,000 For Haiti Relief”, MTV, MTV Networks, 2010. január 27. (Hozzáférés ideje: 2010. január 29.)
- ↑ Lady Gaga - Lady Gaga's British Tour Debut Marred By Problems. contactmusic.com, 2010. február 19. (Hozzáférés: 2010. október 29.)
- ↑ Dinh, James. „Lady Gaga Dedicates 'Speechless' To Ailing Grandfather”, MTV, 2010. május 28. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ Love, Ryan. „Lady GaGa 'dedicates song to grandfather'”, Digital Spy, 2010. október 15. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ „Plane Carrying 104 Crashes in Libya, 1 Survivor”, FoxNews, 2010. május 12. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ „Lady Gaga - Speechless live, Talks about plane crash 150510 GelreDome” (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ Montgomery, James. „Lady Gaga Gets Epic, The Strokes Shrug It Off: Friday At Lollapalooza”, MTV, 2010. augusztus 8. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 7.)
- ↑ Blauvelt, Christian. „Lady Gaga kicks off Lollapalooza: Ont he scene”, Entertainment Weekly, MusicMix, 2010. augusztus 7. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 7.)
- ↑ Robers, Soraya. „Lady Gaga stops Monster Ball show in Washington, D.C., to break up crowd fight”, New York Daily News, 2010. szeptember 9. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ „Háromszor akasztották meg a budapesti Lady Gaga-koncertet az MTV miatt”, Velvet, 2010. november 7. (Hozzáférés ideje: 2010. november 9.)
- ^ a b Papp, Sándor Zsigmond. „Lady Gaga Budapesten: A királynő egy kicsit sem meztelen”, 'Népszabadság', Népszabadság Online, 2010. november 8. (Hozzáférés ideje: 2010. november 9.)
- ^ a b Anett, Babicz. „Teltház előtt lépett fel Lady Gaga Budapesten - videókkal”, zene.hu, 2010. november 8. (Hozzáférés ideje: 2010. november 9.)
- ↑ Robers, Soraya. „Lady Gaga fans cheated in Madrid”, Euro Weekly News], 2010. december 13. (Hozzáférés ideje: 2011. január 4.)
- ↑ Vena, Jocelyn. „Lady Gaga Tears Up While Singing With Fan Maria Aragon”, MTV, 2011. március 4. (Hozzáférés ideje: 2011. március 4.)
- ↑ Mason Lee, Lisa. „Video: Gaga Does ‘Staged’ Crowd Surf at Toronto Concert”, TheCount.com, 2011. március 4. (Hozzáférés ideje: 2011. március 27.)
- ↑ „Lady GaGa: Britney Spears attends Staples Center Monster Ball -- takes to Twitter”, examiner.com, 2010. augusztus 12. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ „Twit Pic Of The Day”, PunchBowl Blog, 2010. augusztus 13. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ „Rose McGowan Digs Lady Gaga”, Pacific Coast news, 2010. augusztus 13. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ↑ Mitchell, John. „Paul McCartney and Michelle Pfeiffer Put Their Paws Up For Lady Gaga at Monster Ball”, PopEater, 2010. február 22. (Hozzáférés ideje: 2011. február 23.)
- ↑ Lipshutz, Jason. „Lady Gaga Previews 'Judas' Lyrics, Finishes 'Born This Way' Video”, 'Billboard', 2010. február 22. (Hozzáférés ideje: 2011. február 25.)
- ↑ Schoonmaker, Vaughn. „Lady Gaga Salutes Town That Made Her 'Brave' At MSG”, MTV, 2010. február 23. (Hozzáférés ideje: 2011. február 23.)
- ↑ Kratina, Al. „Concert Review: Lady Gaga Scotiabank Place, Ottawa”, Jam!, Canadian Online Explorer, 2009. november 29. (Hozzáférés ideje: 2009. november 30.)
- ↑ Nestruck, Kelly. „Lady Gaga's Monster Ball, reviewed by a theatre critic”, The Guardian, Guardian News and Media, 2009. november 30. (Hozzáférés ideje: 2009. december 1.)
- ↑ Carter, Lauren. „Lady Gaga bares her ‘Teeth,’ ‘Poker Face’”, Boston Herald, Herald Media Ltd, 2009. december 2. (Hozzáférés ideje: 2009. december 2.)
- ↑ Vaziri, Aidin. „Music review: Lady Gaga vamps. Sings, too”, San Francisco Chronicle, Frank J. Vega, 2009. december 14. (Hozzáférés ideje: 2009. december 15.)
- ↑ Pareles, Jon. „Lavish Worlds, and the Headwear to Match”, The New York Times, 2010. január 21. (Hozzáférés ideje: 2010. január 22.)
- ↑ http://www.eventim.hu/portal/hu/zene/rock_pop/lady-gaga-koncert-jegyek-koncertjegyek-budapest/72448/
- ↑ Inkei, Bence. „"Gyűlölöm a pénzt!" Lady Gaga Budapesten”, Quart.hu, 2010. november 8. (Hozzáférés ideje: 2010. november 9.)
- ↑ Kaufman, Gil. „Lady Gaga Announces HBO Monster Ball Specia”, MTV, 2010. szeptember 7. (Hozzáférés ideje: 2011. február 19.)
- ↑ http://www.hbo.hu/movie/lady-gaga-presents-the-monster-ball-tour-at-madison-square-garden_-70847
- ↑ Dinh, James. „Lady Gaga Book Shows Monster Ball Behind The Scenes”, MTV, 2010. szeptember 7. (Hozzáférés ideje: 2010. október 24.)
- ^ a b Concepcion, Mariel. „Lady Gaga's 'Monster Ball' To Gross Nearly $200 Million Worldwide”, Billboard, Nielsen Business Media, Inc, 2010. augusztus 18. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 18.)
- ^ a b Vena, Jocelyn. „Exclusive: Jason DeRulo To Tour With Lady Gaga”, MTV, MTV Networks, 2009. október 20. (Hozzáférés ideje: 2009. október 22.)
- ↑ Smirke, Richard. „Alphabeat Signs Universal Publishing Deal”, Billboard, Nielsen Business Media, Inc, 2009. november 30. (Hozzáférés ideje: 2009. december 1.)
- ↑ „Far East Movement touring with Gaga in Japan”, Fareastmovement.com (Hozzáférés ideje: 2010. július 26.)
- ↑ LADY STARLIGHT's Blurbs. Lady Starlight's own MySpace site. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ↑ Levine, Nick: Scissor Sisters To Support Gaga On Tour. Digital Spy, 2010. szeptember 6. (Hozzáférés: 2010. szeptember 9.)
- ↑ Diaz, Diana: Lady Gaga lookalikes and Scissor Sisters on the way to the Monster Ball 3/28/11. examiner.com, 2011. március 29. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ↑ Schoonmaker, Vaughn. „Lady Gaga Has Her 'Way' With Atlantic City”, MTV, 2011. február 20. (Hozzáférés ideje: 2011. február 20.)
- ↑ Kaufman, Gary: Lady Gaga Surprises Drag Queens At Louisville Bar. MTV. MTV Networks, 2011. március 14. (Hozzáférés: 2011. március 15.)
- ↑ Gregory, Jason. „Lady Gaga Debuts New Song 'Americano' At Mexico Gig”, Gigwise, 2011. május 4. (Hozzáférés ideje: 2011. május 4.)
- ↑ http://www.zocial.tv/today/People/14059902/judas-lady-gaga-guadalajara-mexico-live
- ↑ „Lady Gaga Announces 'The Monster Ball'”, Lady Gaga's Official Website, Universal Music Group (Hozzáférés ideje: 2009. október 15.)
- ↑ The Monster Ball On-Sales Continue. Lady Gaga's Official Website. Universal Music Group. (Hozzáférés: 2009. november 24.)
- ^ a b c d e f g h Event Archives. Lady Gaga's Official Website. Universal Music Group. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Lady Gaga announces 2010 UK arena tour and ticket details. NME. IPC Media, 2009. október 26. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Press, Associated. „Lady GaGa announces Australian tour”, The Sydney Morning Herald, Fairfax Media, 2009. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 10.)
- ↑ „レディー・ガガ:“米国の歌姫”来春初来日!”, Sponichi Annex, Mainichi Shimbun, 2009. november 16. (Hozzáférés ideje: 2009. november 16.) (japán nyelvű)
- ↑ Lady Gaga announces more UK live dates and reschedules two shows. NME. IPC Media, 2010. március 1. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ PR Newswire (2010-03-22). "Virgin Mobile Presents The Monster Ball Tour Starring Lady Gaga". Press release. Elérés: 2010-10-06.
- ↑ Vena, Jocelyn. „Lady Gaga Announces 31 Arena Tour Dates In North America”, MTV News, MTV Networks, 2010. március 15. (Hozzáférés ideje: 2010. március 17.)
- ↑ Karen, Tristan. „Lady Gaga Announces Summer Arena Tour Dates”, Billboard, Nielsen Business Media, Inc, 2010. március 19. (Hozzáférés ideje: 2010. március 19.)
- ↑ O'Donnell, Kevin: Lady Gaga Announces Massive Summer Monster Ball Arena Tour. Rolling Stone. Jann Wenner, 2010. március 15. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Lady Gaga to Return For Another Belfast Ball. The Belfast Telegraph. Times Corporation, 2010. április 19. (Hozzáférés: 2010. április 19.)
- ^ a b Events. Lady Gaga's Official Website. Universal Music Group. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Live Nation Entertainment (2010-10-04). "Lady Gaga annouces BOK Center tour date". Press release. Elérés: 2010-10-06.
- ↑ Gaga on the Gogo. Pollstar, 2010. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Lady Gaga Will Perform In Chicago During 2011 North American Tour. WBBM-FM. CBS Radio East, Inc., 2010. szeptember 20. (Hozzáférés: 2010. október 5.)
- ↑ Lady Gaga llega a México con su gira 'Monster Ball Tour' (spanyol nyelven). Terra.com, 2010. augusztus 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 30.)
- ↑ Finn, Natalie. „Dizzy, Dehydrated Lady Gaga Cancels Indiana Show”, 'E! Online', 2010. január 14. (Hozzáférés ideje: 2009. november 4.)
- ↑ „Lady Gaga postpones Paris 'Monster Ball' shows due to strike”, Relaxnews, 'The Independent', 2010. október 21. (Hozzáférés ideje: 2009. november 4.)
- ↑ „COMMUNIQUE DE PRESSE DU”, Bercy, 2010. december 19. (Hozzáférés ideje: 2010. december 19.) (francia nyelvű)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2009. december 19. (Hozzáférés: 2009. december 12.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. július 17. (Hozzáférés: 2010. július 10.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. március 20. (Hozzáférés: 2010. március 11.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. január 2. (Hozzáférés: 2009. december 25.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. január 14. (Hozzáférés: 2010. január 7.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. április 24. (Hozzáférés: 2010. április 17.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. január 9. (Hozzáférés: 2010. január 2.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. március 12. (Hozzáférés: 2010. március 5.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. január 21. (Hozzáférés: 2010. január 14.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. február 13. (Hozzáférés: 2010. február 6.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. április 10. (Hozzáférés: 2010. április 3.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. február 6. (Hozzáférés: 2010. január 31.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. február 20. (Hozzáférés: 2010. február 13.)
- ^ a b c d e f g Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. november 27. (Hozzáférés: 2010. november 19.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. március 27. (Hozzáférés: 2010. március 20.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. május 22. (Hozzáférés: 2010. május 15.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. június 19. (Hozzáférés: 2010. június 12.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. június 12. (Hozzáférés: 2010. június 5.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. május 1. (Hozzáférés: 2010. április 24.)
- ^ a b Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. október 16. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. július 31. (Hozzáférés: 2010. július 24.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. augusztus 28. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
- ↑ Billboard Boxscore. Billboard. Nielsen Business Media, Inc., 2010. szeptember 25. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)
- ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>tag; nincs megadva szöveg a(z)bx0312nevű ref-eknek - ^ a b c d Billboard Boxscore. Billboard. Prometheus Global Media, 2011. március 26. (Hozzáférés: 2011. március 18.)
- ^ a b c d e Billboard Boxscore. Billboard. Prometheus Global Media, 2011. április 2. (Hozzáférés: 2011. március 24.)
- ^ a b c d e f Billboard Boxscore: Current Scores. Billboard. Prometheus Global Media, 2011. április 16. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
- ^ a b c d Billboard Boxscote. Billboard. Prometheus Global Media, 2011. április 23. [2011. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 14.)
- ^ a b c d Billboard Boxscore :: Current Scores. Billboard. Prometheus Global Media, 2011. április 30. [2011. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 28.)
- ↑ „Virgin Mobile presents The Monster Ball Starring Lady Gaga - Members Get Ticket First”, VirginMobile Canada (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.)
- ↑ http://www.ladygaga.com/news/default.aspx?nid=24696
- ↑ http://nicolaformichetti.blogspot.com/2010/03/lady-gaga-monster-ball-uk-fashion.html
- ↑ http://www.gagafrontrow.net/2010/02/band-members-info.html
További információk [szerkesztés]
- Lady Gaga Budapesten: A királynő egy kicsit sem meztelen (a magyarországi koncert kritikája a Népszabadságtól)
- "Gyűlölöm a pénzt!" Lady Gaga Budapesten (a magyarországi koncert kritikája a Quart.hu-n)
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

