Magyarkanizsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
A Reiss Zoltán által 1911-ben tervezett városháza.
A Reiss Zoltán által 1911-ben tervezett városháza.
Magyarkanizsa címere
Magyarkanizsa címere		 Magyarkanizsa zászlaja
Magyarkanizsa zászlaja
Közigazgatás
Ország Szerbia
TartományVajdaság
KörzetÉszak-bánsági
KözségMagyarkanizsa
Rangvárosi jellegű település
PolgármesterFejsztámer Róbert (VMSZ)[forrás?]
Irányítószám24420
Körzethívószám+381 24
RendszámKA
Testvérvárosok
Lista
magyar Budaörs
magyar Felsőzsolca
magyar Ferencváros (Budapest IX. kerülete)
Szlovákia Királyhelmec
magyar Kiskunhalas
magyar Nagykanizsa
magyar Röszke
Románia Sepsiszentgyörgy
Szerbia Svilajnac
Szerbia Szabadka
magyar Tata
Szlovénia Vodice
magyar Dunaharaszti
Népesség
Teljes népesség9871 fő (2011)
Magyar lakosság8319 fő
Népsűrűség127 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság80 m
Terület76,1 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′Koordináták: é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′
Magyarkanizsa weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarkanizsa témájú médiaállományokat.

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és község Bácska szerbiai oldalán, Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben. Különös körzetbesorolását a Milosevics-érában kapta vélhetően teljes beolvasztási kísérlet miatt, a lakosság azonban logikus módon bácskainak tekinti magát.

Fekvése[szerkesztés]

A szerb–magyar határtól 15 km-re délre, a Tisza jobb partján terül el Bácskában.

A község[szerkesztés]

Bővebben: Magyarkanizsa község

A mai Magyarkanizsa község 1960. január 1-jén, három korábbi község (opština), Magyarkanizsa, Horgos és Martonos egyesítésével jött létre. Ma 13 településből áll (zárójelben a település szerb neve áll):

  • Adorján (Адорјан / Adorjan)
  • Horgos (Хоргош / Horgoš)
  • Ilonafalu (Зимоњић / Zimonjić)
  • Kishomok (Мали Песак / Mali Pesak)
  • Kispiac (Мале Пијаце / Male Pijace)
  • Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
  • Martonos (Мартонош / Martonoš)
  • Orom (Ором / Orom)
  • Oromhegyes (Трешњевац / Trešnjevac)
  • Tóthfalu (Тотово Село / Totovo Selo)
  • Újfalu (Ново Село / Novo Selo)
  • Velebit (Велебит / Velebit)
  • Völgyes (Долине / Doline)

Nevének eredete[szerkesztés]

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e, vagy a Cnesa latin földvár nevet takarja-e.

Magyarul az elmúlt időszakban a következő formában fordult elő a település neve:

  • Kanizsa – a II. világháborút követően évtizedekig hívták így. Az ott élő magyarok manapság is leginkább ehhez a névhez ragaszkodnak.
  • Kanyizsa – a háborút követően az ötvenes évek végéig, majd az 1990-es években, Slobodan Milošević hatalma alatt ismét a településneveket illetően a törvény a szerb elnevezés fonetikus átírását követelte meg. Annak ellenére, hogy tehát kétszer is ez volt a település hivatalos magyar neve, az ott élő magyar emberek azt természetesen nem tudták elfogadni.
  • Kanjiza – Magyarországon nemrégiben ez volt a település hivatalos neve. A magyarországi törvények szerint ugyanis a külföldi településeket az adott ország hivatalos nyelvén kell hívni, ha az latin betűkkel írható, azzal, hogy a nem magyar ékezetek (ebben az esetben a ž betűről a szerb ékezet) a magyar helyesírás szerint elhagyható. Az ott élő emberek ezt a formát is teljes mértékben elutasítják.
  • Kanjiza (Magyarkanizsa) – ma Magyarországon ez a település hivatalos neve. Egy másik törvény lehetővé teszi a település történelmi magyar nevének használatát, mégpedig zárójelben az ékezet nélküli külföldi elnevezés után. Zárójelben tehát nem azért áll Magyarkanizsa, mert az a Szerbiában hivatalosan elfogadott magyar megnevezése, hanem azért, mert akkor, amikor a település utoljára Magyarországhoz tartozott, Magyarkanizsa volt a neve. Tehát akkor is ez lenne, ha az illetékes szerbiai hatóságok úgy döntöttek volna, hogy a település magyar elnevezése Ókanizsa legyen.
  • Magyarkanizsa – a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács által javasolt, és az illetékes szerbiai szervek által elfogadott törvény szerint jelenleg ez a település hivatalos, államilag elismert magyar elnevezése. Az elnevezéstől az ott élő emberek egyelőre szintén tartózkodnak.
  • Levéltárban fellelhető névváltozatai:
    • Ó-Kanizsa
    • Stara Kanjiža
    • Alt-oder Ungar. Kanischa
    • Alt-Kanizsa
    • Magyar Kanizsa
    • Vetus Kanizsa
    • Kanizsa

Története[szerkesztés]

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely, illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején a település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Luigi Ferdinando Marsigli olasz térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) egyesült erővel kiűzték a törököket Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a katonai határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az 1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik. Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849 folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az „Első gőz- tégla- és cserépgyár” (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerő-felesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő. Az új Szent Pál-templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére – az etnikai arányok megváltoztatásának tilalma ellenére – a szerb kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a II. világháború, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Jelene[szerkesztés]

Az 1960-as évektől indult meg a határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, ugyanakkor megszűnt a vasúti forgalom Szabadka és Zenta irányában. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer létesült, majd 1973-ban megépült az új tiszai híd. A város új településrésszel is gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyérünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: „A csönd városa”.

Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű fekete termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

A kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletű fogalom szemléletesen vall a település iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelőanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, női lábbelit, konfekciót, söprűt, fémárut. Építőipara nagy hagyományra tekint vissza. A kereskedelemben az állami szektor mellé a magánszektor egyre nagyobb tőke birtokában zárkózik föl. A mezőgazdasági termelésre épülő feldolgozóiparban a baromfitenyésztés és tojástermelés, a halgazdaság, illetve a húsfeldolgozás is említést érdemel.

Gyógyhatású hévizét hasznosítja az 1913-ban megnyílt, Reiss Zoltán által tervezett gyógyfürdő, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A közművelődés nagy múltú: az első iskola 1700-ban létesült. Már 1840 óta színtársulat, 1863 óta könyvtár működik. Ma a község korszerű oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik. Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a művelődésnek. Itt alakult meg 1867-ben a mai Vajdaságban az egyik első óvoda. Az 1880-as években már tanonciskola működött. 1965-ben mezőgazdasági iskola létesült. Itt működik a Cnesa Oktatási-művelődési Intézmény, a művelődési egyesületek, a zeneiskola. Itteni székhellyel működik a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, és a Nagy József Regionális Kreatív Műhely. Eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhet (birkózás, evezés stb.).

Középületek[szerkesztés]

Magyarkanizsán számos mutatós középület van. Érdemes megnézni a városházát, az Úri kaszinó épületét, a 250 éves Római Katolikus Nagytemplomot, a Cnesa épületét vagy a 119 éves Jovan Jovanović Általános Iskola épületét, amely valaha magas színvonalú leánynevelő Intézet volt.

Népesség[szerkesztés]

Demográfiai változások[1][szerkesztés]

A népesség alakulása 1948 és 2011 között
Lakosok száma
11 139
10 842
10 722
11 240
11 759
11 541
10 200
9871
19481953196119711981199120022011
Adatok: Wikidata

Etnikai összetétel[szerkesztés]

Nemzetiség Szám %
Magyarok 8825 86,51
Szerbek 865 8,48
Jugoszlávok 99 0,97
Cigányok 86 0,84
Montenegróiak 41 0,40
Horvátok 32 0,31
Bunyevácok 12 0,11
Albánok 7 0,06
Oroszok 4 0,03
Ruszinok 3 0,02
Románok 3 0,02
Macedónok 3 0,02
Ukránok 2 0,01
Szlovákok 2 0,01
Németek 2 0,01
Muzulmánok 2 0,01
Bosnyákok 1 0,00
Egyéb/Ismeretlen[2]

Nevezetes emberek[szerkesztés]

Itt születtek[szerkesztés]

Elszármazott személyiségek[szerkesztés]

Testvérvárosai[szerkesztés]

Képtár[szerkesztés]

  • A római katolikus Nagytemplom
    A római katolikus Nagytemplom
  • Művelődési otthon
    Művelődési otthon
  • A kanizsai vasútállomás
    A kanizsai vasútállomás
  • Sínbusz a magyarkanizsai vasútállomáson
    Sínbusz a magyarkanizsai vasútállomáson
  • A földvár alaprajza Marsigli térképén
    A földvár alaprajza Marsigli térképén

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima. (szerbül) Beograd: Republički zavod za statistiku. 2004. ISBN 86-84433-14-9 Knjiga 9  
  2. ↑ Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima 1. kötet. (szerbül) Belgrád: Republički zavod za statistiku. 2003. ISBN 86-84433-00-9  
  3. ↑ (2020. október 4.) „Đorđe Krstić” (angol nyelven). Wikipedia.  
  4. ↑ (2020. január 15.) „Драган Бошњак” (szerb nyelven). Википедија.  

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magyarkanizsa&oldid=26337346”