Martonos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Martonos (Мартонош / Martonoš)
A római katolikus templom
A római katolikus templom
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Magyarkanizsa
Rang falu
Polgármester Horváth Gergely
Irányítószám 24417
Körzethívószám +381 24
Népesség
Teljes népesség 2183 fő (2002)[1] +/-
Népsűrűség 44 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 76 m
Terület 52,2 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Martonos (Szerbia)
Martonos
Martonos
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 46° 07′, k. h. 20° 03′Koordináták: é. sz. 46° 07′, k. h. 20° 03′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Martonos témájú médiaállományokat.

Martonos (szerbül Мартонош / Martonoš) falu Szerbia északi részén, a Vajdaságban, az Észak-bánsági körzetben. Magyarkanizsa községhez tartozik. Magyar többségű település, a 2002-es népszámlálás szerint 2183 lakosa volt.

Földrajza[szerkesztés]

Éghajlata mérsékelt kontinentális. Sík vidék, alluviális lapályon fekszik, ezért talaja alkalmas a földművelésre.

Története[szerkesztés]

Martonos nevét 1237-ben említette először oklevél Martinus nevű kolostorával kapcsolatosan, mely a tatárjárás után került felújításra. mint községet azonban csak 1335-ben említették először a kői káptalan által végzett határjárás alkalmával, mint Felső-Adorján szomszédosát, a határába eső Gyékény nevű tóval együtt. A határjárás felsorolásában ezután északnyugat felől Pusztaegyház nevű földrész és Ludas-egyház következik, majd a határvonal délfelé fordul. Az okiratban nemeseit is megemlítették; így Bekus, Martonosi Lőrinc fia, később pedig Pestyéni István de Martonos is említve van. A határjárásban említett Pusztaegyház ma Martonos határának nyugati részét alkotó, és Ludassal határos puszta.

Az 1355. évi felső-adorjáni és az 1367. évi két Adorján határjárása szintén említette Martonos, Pusztaegyház és Ludas-egyház településeket.

1424-ben Martonost, mely eddig a Michalyovszkiaké volt, Zsigmond király Chaaki Miklós erdélyi vajdának adományozta.

1552-ben, a török hódoltság kezdetén, egy Martonosról való magyar csapat fényes győzelmét egy török csapat fölött Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte "Szeged veszedelme" címen.

Lakossága a török elől elmenekült. A török defterek összeírása szerint csak nagyon kevés háznak maradtak vissza lakói. Így a szegedi nahijébe tartozó Martonoson 1554-es összeíráskor csak 3 adózó ház volt, amely szám idővel kissé emelkedett, mert 1570 körül 20, 1580–82-ben 17, és 1590–91-ben 31 adózó ház volt itt.

A török hódoltság elején Martonos Rondics András birtoka, 1564-ben ő tiltakozott a leleszi káptalan előtt, Gémes Ferenc és Kamuthi Balázs ellen, hogy az ő birtokrészeit a Csongrád vármegyei Martonosban maguknak ne adományoztassák.

Evlija Cselebi, a híres török útleíró Martonos erődítményeiről a következőket jegyezte fel:

Martonos vára az építőjéről elnevezett régi hely, 1554-ben foglaltatott el... Várparancsnoka és 15 várkatonája van. Vára a Tisza folyó partján fekszik. Külvárosa 150 nádas magyar házat és egy templomot foglal magába.

Az 1649-ben a feljegyzések szerint 730 lakosa és temploma is volt. A következő években e helység Gombkötő János birtokaként volt feljegyezve.

1702-ben itt legalább 300 adóköteles lakosa volt. Az 1690-es években történt szerb telepítéskor bizonyosan Martonos is kapott új lakosságot. A régebben itt élt magyar nép innen kiszorult, templomukat is az új jövevények foglalták el, akiket határőri katonai szolgálatokra köteleztek.

1702-ben báró Gracich volt Martonos földesura. Martonos akkor kapta, mint katonai sánc a helység határához az üres Horgos és Szent-Péter pusztáknak felét is.

A Rákóczi-féle hadjáratokban Martonos is sokat szenvedett 1705 és 1706-ban, amikor kirabolták és fölgyújtották.

Egy 1750 augusztus 15-én kelt királyi rendelet a Tisza melletti tíz katonai sáncot s így Martonost is feloszlatja és a polgári hatóság alá rendeli. 1751. június 28-án pedig szabadalomlevelet ad nekik, és e helységekből a tiszai koronai kerületet alkotja. Martonos akkortól fogva több településsel együtt hasonló pecsétcímert használt: királyi korona alatt sast s két oldalán az évszám 17–51. Ez alatt kis körben katona áll s szántóvasat tart. A körülírás ez: „Sigil. loci. coron. Martonos.”.

1784-ben a római katolikus magyar lakossága elérte az 500 lelket, ezért plébániáról és iskoláról kellett gondoskodni. Matrikulák 1780 óta vannak itt; a plébániát 1789-ben szervezték, a templom és pap lakása pedig csak 1811-ben épült. Az ortodox templom építéséről nincsenek adataink; valószínűleg a szerb telepedés kezdetéről való, s nem lehetetlen, hogy az ősi katolikus templomból vagy annak alapjára épült.

1827-ben kaptak céhszabadalmat a kovácsok, kerékgyártók, szabók, csizmadiák.

Az 1848. évi IX. törvénycikk értelmében megszűnt a Tiszai Koronakerület. Az 1848–49. évi mozgalmak alatt a martonosi nemzetőrség is (magyarok és szerbek egyaránt) a római sáncok között tanyázó felkelő szerbek ellen az ókéri táborba szálltak. De mikor a szerb nemzetőrök magyarellenes hangulatot kezdtek tanúsítani, a magyarok az ókanizsai nemzetőrök segítségével lefegyverezték őket, maguk pedig Szenttamásnál is részt vettek a harcban. 1849. február 2-ig Martonos békében maradt. Zenta bukása után azonban az onnan visszavonuló fegyveres lakosság elkeseredésében Martonoson a szerb lakosokra esett és 78 embert levágott. Másnap a szerbek Törökkanizsánál mutatkoztak, mire a martonosi magyarok is elmenekültek. Március 22-én a martonosi szőlőknél egy támadó szerb csapatot visszavertek. Erre a magyar lakosság ismét visszatért Martonosra, a szerbek pedig csak Világos után jöttek haza.

1870-ben Martonos a koronakerülettel együtt megváltotta magát a földesúri terhek alól. A helység magyar lakossága annyira gyarapodott, hogy a szerb csakhamar kisebbségben maradt.


Simrák Béla plébános 1906-ban kérvényezte a zárda építését Martonoson, mely épületben 3 tanterem lesz a hatosztályos iskola számára. 1907. május 15-én engedélyt kapott a létesítmény felépítésére. Az épületben 1908. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás - ingyenes oktatás a lányok és a nem katolikus vallású gyerekek számára is. A zárda és az iskola ünnepélyes felszentelésére 1908. november 12-én, az ünnepi szentmise után került sor.[5] Az elmúlt két évtizedben az anyagi gondok mellett a diákok számának drasztikus fogyatkozása nyomta rá bélyegét az iskolára: 20 év alatt 175-ről 128-ra csökkent a tanulók száma.[5]

Az I. világháborúban a Monarchia katonájaként 165 martonosi vesztette életét, emlékmű – az impériumváltást következtében – nem jutott nekik, csupán egy könyv őrzi emléküket.


A mai Martonos lakossága főleg mezőgazdasággal, zöldségfélék, paprika, burgonya, hagyma termesztésével foglalkozik, és fejlett az állattenyésztése is. Jelentős hagyománya van a kézműiparnak, hiszen az első céhek már 1826-ban megalakultak. Híresek voltak és maradtak a martonosi kosárfonó műhelyek és paprikaszárítók is.

Népesség[szerkesztés]

Demográfiai változások[szerkesztés]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002
3361 3266 3400 2996 2737 2423 2183[2]

Etnikai összetétel[szerkesztés]

Nemzetiség Szám %
Magyarok 1897 86,89
Szerbek 155 7,10
Cigányok 86 3,93
Albánok 12 0,54
Horvátok 9 0,41
Jugoszlávok 8 0,36
Bunyevácok 4 0,18
Szlovákok 3 0,13
Németek 2 0,09
Montenegróiak 1 0,04
Szlovének 1 0,04
Macedónok 1 0,04[3]

Testvértelepülése[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • A martonosi egyházközség története, Dongó Ferenc, Gulyás M. Fulgencia, Kovács József, 1976
  • Oktatás Martonoson különös tekintettel a környezet megismerésére (diplomamunka), Huszta László Anna, 2004
  • A Vajdaság enciklopédiája [1]

Külső hivatkozások[szerkesztés]