Ugrás a tartalomhoz

Abrudbánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gábor Feri (vitalap | szerkesztései) 2022. február 2., 22:22-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (az oldal fejlesztése)
Abrudbánya (Abrud, Gross-Schlatten/Altenburg)
Abrudbánya címere
Abrudbánya címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeFehér
Rangváros
KözségközpontAbrud
Beosztott falvak
PolgármesterAlbu Cristian Alexandru (PNL)
Irányítószám515100[1]
Körzethívószám0x58[2]
SIRUTA-kód1151
Népesség
Népesség3175 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság50 (1%, 2021)[4]
Község népessége4360 fő (2021. dec. 1.)[3]
Népsűrűség1 362,5 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság627 m
Terület3,2 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 16′ 26″, k. h. 23° 03′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 16′ 26″, k. h. 23° 03′ 00″
Abrudbánya weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Abrudbánya témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Abrudbánya (románul Abrud, németül Gross-Schlatten vagy Altenburg, római neve Abrutus, majd Auraria Maior, szászul Grissa) város Romániában, Fehér megyében. Erdély egyik legfestőibb történelmi városközpontjával rendelkező helysége.

Fekvése

Abrudbánya Fehér megyében, a nyugati Kárpátokban, az Abrud patak völgyében elterülő kis bányaváros. Gyulafehérvártól 65 km-re fekszik s az Ompoly völgye mentén Zalatnán át közelíthető meg. Az Aranyos mentén haladva Tordától 95 km-re található.Topánfalvától 10 km-re délre, az Erdélyi-érchegységben fekszik.

Nevének eredete

A latin obrussa (= próbakő) eredete a görög obruda (= aranykiolvasztás) főnévből való. A bánya utótag az arany- és ezüstbányászatra utal.[5]1271-ben Obruth néven említik, a név későbbi változatai Onrudbania (1320), Zlathnyabánya, alias Abrudbánya 1425), civitas Altenburg (1427), Abrugybánya (1585).[6]

Története

A településen a hallstatt kor kései szakaszára jellemző aranyláncot és -karkötőt találtak.[7]

A rómaiak bányászvárost alapítottak ezen a helyen, Abrutus majd Auraria Maior néven.[8] A rómaiak jelenlétére öt sírkő, egy oltár, több halotti érem és szobor, illetve edényleletek mutatnak.[7] A rómaiak jelenlétére az abrudbányai castellum régészeti lelőhely is emlékeztet. A procurator aurarorium is a mai Abrudbányán székelt.[9]

Első ismert birtokosa a Kán nemzetséghez tartozó Yula bán volt.

A bányaváros

A város története szoros összefüggésben áll a bányászat történetével. A honfoglalást követően a bányászatot elsősorban a vidék őslakossága végezte. Aztán az államszervezés után a király olyan telepeseket hozatott, akik képzett bányászok voltak. Így már a 10. századtól kezdve főleg szászok települtek be Abrudbányára is. A gazdasági fellendülés kedvezett a királyi kincstárnak, ezért a betelepült bányászok kezdettől királyi kiváltságokban (privilégiumokban) részesültek. A bányászat mellett a vásáros hely joga is megillette a várost.

A környék ércbányászatának központja, vásáros hely. 1270–1271-ben V. István az erdélyi káptalannak adományozta, 1316-ban azonban egy oklevél tanúsága szerint a magyarigeni és boroskrakkói német telepesek kapták meg, 1320-tól azonban ismét a káptalané lett.[6] 1453-ban V. László egyes bányavárosi jogokat adományozott a településnek, de részben a káptalannak is megmaradtak a jogai.[8] Mátyás király a szászoknak 1471-ben egész Erdélyre szóló aranymosási szabadalmat adott. A tized biztosítása érdekében elrendeli, hogy a termelt aranyat és ezüstöt a királyi kincstárnál kell beváltani. E rendelkezést megismétli az 1519. évi országgyűlés is. Erdélyben a nemzeti fejedelmek nagy gondot fordítottak e vidék bányászatára, melynek aranyára, ezüstjére és rezére, valamint tizedére nagyon is rá voltak szorulva. Bethlen Gábor és a Rákóczyak számos intézkedést tettek a bányászat érdekében; kiváltságokkal ruházták föl a bányavárosokat, védelmezték a bányászattal foglalkozókat. Az erdélyi országgyűléseken az aranybányászat fő helyei, Abrudbánya, Zalatna is rendesen képviselve voltak. Különös jelentőséggel bír a XVI. század végén az erdélyi bányavárosok szövetsége, mely Abrudbányát, Zalatnát, Aranyosbányát, Nagybányát, Felsőbányát és Kőrösbányát foglalja magában, melyet az 1593. évi gyulafehérvári országgyűlés ismert el. 1615-ből való Bethlen Gábor fejedelem okmánya a bányászatról, mely az általános bányaszabadságról szól, s amelyet az 1618-as országgyűlés megerősített.[10] Már Bethlen Gábor idejében auri campsor, azaz aranybeváltó működött Abrudbányán. A város kiváltságai közé tartozott, hogy az abrudbányai polgároknak és bányászközösségnek joga volt arra, hogy a maga által üzemeltetett cementező műben próbálja az ércet, utána pedig olvassza és tisztítsa. Így sem bérlő, sem fejedelmi tisztviselő nem tudott ebbe a folyamatba beleszólni[11] A nemesfémbányászat újabb virágkora Mária Terézia uralkodásának idejére tehető. A királynő intézkedései nyomán jelentős technikai újításokat vezettek be a magyarországi ércbányákban, melyekkel növelték a termelékenységet. II. József uralkodása idejére esik Born Ignác amalgámos aranykinyerési módszerének bevezetése, mellyel az arany kinyerése az ércekből hatékonyabbá vált. Born Ignác felfedezése nemcsak a magyar, hanem az egész világ aranytermelésére is hatással volt.  A XIX. század végén a magyar nemesfém bányászat  megközelítette az évi 2000-3000 kg arany- és a 20 000-30 000 kg ezüsttermelést. Körülbelül ezt az évi termelési lehetőséget vesztettük el a trianoni békediktátummal[12] A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásához tartozott. A világháború kitörése előtt 1909 hozta a legnagyobb aranytermelési szintet. Ebben az évben 106,7 kg aranyat és 44,4 t ezüstöt termeltek ki Verespatak hegyeiben, ami az akkori erdélyi nemesfémbányászatnak nagyjából a 10 százalékát jelentette! Erdélynek Romániához való csatolása nyilván gyökeres változásokat hozott minden szinten. Az új állami közigazgatás még nem, de a második világháború utáni szocialista berendezkedés már megszüntette a magántulajdonú bányászatot. 1948 nyarán a proletár állam tulajdonába vette az összes magánvállalatot, nyilván a bányákat is, de sajnos később még a külszíni fejtéssel sem tudott lépést tartani a modern bányászattal.[13] Az 1989-es változások után az állami tulajdonú bányászat rohamos hanyatlásnak indult. A 2000-es évek elején egy kanadai érdekeltségű bányavállalat tett komoly lépéseket a kitermelés engedélyeztetésére. A Gabriel Resources ( a Roşia Montana Gold Corporation részvényei 81 százalékának tulajdonosa) adataira alapozva, az aranytartalékok alapján Európa második legnagyobb telepe van itt. Azonban az aranybányászat újkori történetéhez hozzátartozik az is, hogy a helyi verespataki lakosok egy része és különböző egyesületek sikerrel akadályozták meg a kanadai cég ciántechnológián alapuló aranykitermelési terveit.[14]

Egyházi élet

A város buzgó vallásosságának életjele a magyar kereszténység hajnaláig vezethető vissza. Az évszám viszont, hogy mikor tették le itt először az alapkövet, sajnos pontosan nem tudható. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor a tatárjárás iszonyú korszaka után V. István trónra jutott és az 1270-es évek elején Abrudbánya városát a hozzátartozó kincstári uradalmakkal a károly-fehérvári káptalannak adományozta, a plébánia akkori történelmi adatai Abrudbánya Szent Miklós templomáról, már mint virágjában létezőről tesznek említést.  Az Árpádok alatt a gyulafehérvári püspökséghez tartozott.[15]

A reformáció jelentkezése

Abrudbánya bányászai többnyire szász telepesek voltak. A németalföldről érkező református tanok közvetítésével valószínűleg ők is fontos szerepet játszottak a város egyházi és hitbeli reformjában. Egy nagyon korai adat szól az unitarizmus mellett. A településen már 1569-ben nyomda működött, melyet Karádi Pál unitárius pap működtetett.[8] A nyomda egyetlen ma ismert terméke a Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról, azaz Comoedia Balassi Mennihart arultatasarol, melliel el szakada az Magyar Orszagi masodic valaztot Ianos kiraltul című munka.[16] 1569-ben ugyanis a katolikus templom az unitárius felekezet kezébe jutott, amely 1775-ig használta, amikor Mária Terézia katolikus híveinek ősi jogon alapuló birtokát visszaszerezte és kijavíttatására 500 forintot adományozott.[15] Bethlen Gábor, uralkodásának első éveiben az érc- és sóbányákat országos gondoskodásába vette. Ezen esemény folytán nemcsak Abrudbánya bányavárosra, hanem a benne létező református hitű egyházra is kitűnő figyelmét fordította.[17] Mikor és hogyan keletkezett a református egyház, nem mutatható ki pontosan. Az adatok csupán 1619-től szólnak, mely évből tudjuk, hogy amikor Bethlen Gábor fejedelem a protestáns vallásszabadság és magyar alkotmány védelméért fegyvert fogott, többek közt Abrudbánya városát is önkéntes segélyre (subsidium), mintegy ezer aranyforint fizetésére hívta fel. Ezen összeget egy Floka Péter nevű református hitű tehetős polgár fizette le, amit a városi vezetőség úgy hálált meg, hogy a reformátusoknak a piac közepén templom helyet engedett át[17]

Az első református templom

A várost tehát a 17. század elején reformátusok lakták. Kérdés viszont, a templom építésének időpontja. Ugyanis egy 1888. évi Protestáns Közlönyben Konc József az egyház keletkezését a templomépítés évével hozza összefüggésbe, s azt 1672-re datálja.[18] Elekes Károly korabeli esperes szerint viszont egy tehetős polgár, Floka Péter 1625-ben saját költségén építtetett templomot, melynek tornya fedelén, bár több ízben kiújíttatott, egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag állott fehér bádogból: épült 1625-ben.[17]Ezt a tudósítást látszik alátámasztani egy 1889-ből való „Emlékirat”, amely valószínű a még ma is fennálló templomot építtető, áldott emlékű lelkész, nagytiszteletű Molnár Albert tollából származik. Valószínű Elekes esperes is ebből a forrásból merített. Nevezett emlékirat szerint: „Ezen helyre, említett Floka Péter mint igen tehetős ember valószínűleg saját költségén építtetett templomot és tornyot, ami mellett bizonyít a még most is élő hitfeleink azon állítása, hogy a torony fedelén fehér bádogból kivágott betűkkel egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag látszott: épült 1625-ben”. [19] Eltérő évszámmal szolgál Apafy Mihály fejedelmi bizottságának dokumentuma: „Az abrudbányai református templomhely kijelölésére és mérésére vonatkozó, a fejedelmi bizottság által kiállított okmány 1672-ből.[20] Református templomunk építésének idejéről tehát két, egymástól majdnem ötven évvel eltérő évszám áll rendelkezésre: 1625 és 1672. Sajnos ez túl kevés arra, hogy e homályba veszett fél évszázadra fény derüljön. Minden esetre annyi bizonyos, hogy már a 16. század végén kálvini tanokat hirdettek Abrudbányán, melynek következtében Bethlen Gábor idejében hithű reformátusok lakják a várost. Valószínű, hogy templom hiányában, kezdetben ők is az unitáriusok által lefoglalt római katolikus templomot vették igénybe. E feltételezést alátámasztja a református templomhelyet kijelölő fejedelmi bizottság előbb idézett okmánya is, amelyben mind az istentiszteletre hívó harangszóról, mind a templomépítésről, mint közösen vállalt és hordozott feladatról beszél. A város reformátussága azonban hitéhez való megrendíthetetlen ragaszkodása folytán s nem utolsó sorban Isten gondviselésében bízva elég erősnek érezte magát arra, hogy saját templomot építtessen. Rég fogant tervük minden bizonnyal, ha addig nem is de 1672-ben beteljesült, az áldozatkézség, az odaadás s a szent cél nevében folytatott munka meghozta a maga gyümölcsét. Hogy ki lehetett a most már templomára is büszke református egyház első lelkipásztora, nem ismeretes. Azt viszont igen, hogy „Apafy Mihály fejedelem idejében már rendes lelkésszel és tanítóval ellátott virágzó egyház lehetett Abrudbányán, emellett bizonyít az iskola homlokzatán csodálatos úton-módon épen maradt, a mai napig is világosan olvasható következő felírat: Ezer hatszáz hetven kettőben ezen hely Apafy Mihálytól lett tanulói műhely.” Kétségkívül, a város református meggyőződésű hívei mindezt I. Apafy Mihály fejedelem az egyházra is széles ívben kiterjedő figyelmének és gondoskodásának köszönhetik. Nyomós bizonyíték erre nézve „az egyháznak elraboltatott de ismét megkerült pecsét nyomja, melyen ezen körirat van: ”Ecclesia Ev. ref. fundata 1673 “, közepén pedig sugarakkal övedzett kinyított könyvben: ”Mich. Apafy Princeps Transilvanie”.” [19]

A második református templom

Az 1849-es pusztítások következtében lerombolt templom helyére az abrudbányai református gyülekezet új templom építését tervezi.1860 április 29.-én az Egyházi Tanács ülése tárgyalja a templomépítéssel kapcsolatos intézkedéseket, mely szerint már az előző évben egy kolozsvári építőmester, az abrudbányai származású Kagerbauer Antal az egyházi főtanácshoz benyújtotta a templomépítési terv és rajz árának követelését tartalmazó kérését. Válaszként erre a vezetőség az Esperes úrhoz intézett egy nyilatkozatot, amelyből kiderült, hogy az említett építőmesterrel semmiféle hivatalos szerződés nem köttetett. Így végül az egyházi tanács elutasította Kagerbauer Antal kérelmét. Negyven év telt el úgy, hogy a református istentiszteleteket az unitárius templomban tartották. A 80-as évek végén Szász Domokos püspök úr atyai gondjába vette az abrudbányai református templom ügyét. Alpár Ignác műépítész által készített terv szerint, a templom körül építendő áruhelyekkel kapcsolatosan azonban az egyházközség presbitériuma alapos átvizsgálás után hiányosságokat állapított meg. Nem felelt meg az elvárásoknak, ugyanis a templom körüli boltokat Alpár Ignác építész úr kicsikre tervezte, így a telekből 80 négyzetméter beépítetlen maradt volna. A terv további hiányosságai: kémények és a toronyóra.E nélkülözhetetlen kellékek pótlásával, aztán a püspök úr Szalai Ferenc szebeni építészt bízta meg, aki a kérésnek eleget téve egy bolttal többet tervezett, a szószék és az ülőpadok másként helyeztettek el, a falazat kellő kéményekkel elláttatott, a torony jobbról a frontra helyeztetett. Természetesen ez újabb s egyben végleges tervrajz sokkal magasabb árat követelt. Az egyház ekkor egyéb, tulajdonában levő telkek eladását határozta el. 1889 május 19.-én egyházkebli tanácsi gyűlés tartatik. Molnár Albert lelkész elnök jelenti az esperes úr rendeletét, mely szerint a templom alapköve letételének napja folyó év május 23.-a, s emellett tudatja, hogy 22.-én esperesi vizsgálat lesz. Soron következő tárgyként elnök felolvassa az alapkőbe teendő általa készített emlékiratot. Az emlékiratnak másolata szóról-szóra az 1889-es jegyzőkönyvben megtalálható. Az 1889-1890-ben újonnan épült második református templom ma is áll Abrudbánya főterén. A templom szentélyből, hajóból, toronyból és portikusból áll. Különös sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve, oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. A templomhajó hossza 28 méter, magassága 13. A torony magassága 38 méter.

A kicsi harangot Andrásofszky Efraim kolozsvári mester öntötte bronzból, méretei: 50x37 cm, 80 kg. Az 1916-os világháborús években a három harangot hadicélokra kérte be a katonai bizottság. Végül csak kettőt, a nagyot és a kisharangot. 1924 október 5.-én a háborúba elvitt harangok helyébe egy nagy harangot szentelt fel az egyházközség. A bronzból készült 70x58 cm, 320 kg-os nagy harangot Klein Oszkár kudzsiri mester öntötte. A templom berendezési tárgyai és az orgonaszerkezet templomunkkal egyidős. A hat regiszteres orgonát 1890-ben Wilhelm Hörbiger nagyszebeni orgonamester készítette. A toronyóra szintén 1890-ben készült. A 125x100 cm-es, ovális formájú, tölgyfából előállított úrasztalát cifra díszítés ékesíti. A szószék fenyőfából készült, koronája aranydíszítéses. Van Mózes-szék és gondnoki szék; a hátas beépített templomi padok és az orgonapad szintén fenyőfából készültek. Azóta többször is renoválták. A templom tönkrement csillagát 1959-ben újból elkészítették, részben kerületi és egyházmegyei segélyből, részben pedig az abrudbányai hívek áldozatkészségéből. Nyéki Ferenc brádi presbiter és bádogos mester készítette a régi csillag mintájára. Tiszta cink pléhből készült, magassága 3,85 méter és 52 ága van. Egy ág 20 cm, az alsó gömb átmérője 60 cm.1972-ben a templom általános renoválására került sor, amelyet a templom belső falára helyezett emléktábla örökít meg. Jelenleg is felújítási munkálatok alatt áll.[21]


Az abrudbányai katolikus egyház és temploma

Amikor az 1270-71-es említések alapján V. István Abrudbánya városát a hozzá tartozó kincstári uradalmakkal a gyulafehérvéri káptalannak adományozza, a plébániának akkori történelmi adatai már említést tesznek a város katolikus templomáról. Német telepesei már a tatárjárás előtt privilégiumot kapnak IV. Bélától. Ekkor már Szent Miklós tiszteletére emelt templomuk van. Abrudbányán a templomot német bányásztelepesek építették a 12-13. század fordulóján, amelyet a tatárjárás után gótikus stílusban újítanak fel. A középkori katolikus hívek 1569-től unitáriusok lesznek, így a templom is az unitárius felekezet kezébe jut, majd csak Mária Terézia idejében, 1775-ben szerzik vissza középkori templomukat.[15] A templom legrégebbi részét a XIII. századi hajó- és szentélyfalak képezik. A nyugati hajófalon nagyméretű befalazott körablak látható, amely még az eredeti, torony nélküli Szent Miklós templom emléke. A XIV-XV. századi átépítés és bővítés során épült a torony a földszinten faragott kőkeretekkel, és csúcsíves bejárattal, hasonlóan a déli hajófalon nyíló kapuhoz. Amikor 1775- ben újra katolikussá lett, nemsokára barokk átalakítás során újraboltozták a templomot. Ekkor épült a nyugati karzat, a sekrestye, és ekkor magasították és fedték le a tornyot. Az 1848-1849-es Nyugati-hegységbeli forrongások közepette a templomot és a plébániát felgyújtják. A harmincévi szolgálat után érdemekben megőszült esperesplébános, Kovács József is áldozatul esett. 1870-75-ben újították meg az épületet: újraboltozás után új, alacsony esésű bádogfedél került a toronyra és a templomra. Erre az időre datálható a templom kifestése és az egységes berendezés is. Jelenleg alig pár híve látogatja. Értékes falfestmények diszítik. Kilátásban van a templom teljes restaurálása.

Az abrudbányai unitárius egyház és temploma

A reformációt követően csakhamar unitárius hitközösség alakul Abrudbányán. 1569-ben ugyanis a katolikus templom az unitárius felekezet kezébe jutott, amely 1775-ig használta, amikor Mária Terézia katolikus híveinek ősi jogon alapuló birtokát visszaszerezte[15] Ugyancsak 1569-ből ismeretes, hogy Karádi Pál, unitárius papnak nyomdája volt Abrudbányán. Karádi Pál, Bethlen Gergely temesvári főkapitány udvari papja, később az unitárius egyházak püspöke, ahogy nevezték: alföldi püspök. Radikális felfogása miatt Dávid Ferenchez csatlakozott, akinek elítélése után gúnyos hangú nyílt levelet intézett a mérsékelt unitáriusokhoz. Nevéhez fűződik a "Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról" című dráma. Ebben támadja a katolikus, de a református dogmákat is. E művét 1569-ben nyomtatta ki Abrudbányán, mely szatírai jellemrajzánál fogva úgy tekinthető, mint a népies komédia felé tett első lépés. Az ősnyomtatványként ismeretes mű, a 16. századi abrudbányai nyomda egyetlen terméke.[22] Mária Terézia idejében a katolikusok visszaveszik ősi templomukat. Így az unitáriusok 1786-ban templomot építenek az egy Isten tiszteletére. E szép, barokk épület sorsa azonban nemegyszer megpecsételődött. 1849 májusában az érchegységi villongások tesznek kárt benne, ekkor vesztette életét Füzi Ferenc, Abrudbánya unitárius lelkésze, aki tisztségét 1827 óta viselte.[23] 1927, július 8.-án nagy tűzvész pusztította. De a legszomorúbb mégiscsak az, amikor valakit elhagynak. E templomot is elhagyták, hívei elfogytak. Magára maradt. A múlt rendszer szomorú emléke, hogy a templommal senki sem törődött, az Unitárius Egyháznak pedig nem volt pénze rá. Állaga rohamosan romlani kezdett, s így többszöri felszólítás után tulajdonosa lemondott róla a helyi tanács javára.1986-ban az unitárius templom az abrudbányai tanács tulajdonába jutott. A templomot hosszú ideig só-, illetve bútorraktárként használták, de egy idő után szerkezete erősen megrongálódott. Egy pár évvel ezelőtt a tető beszakadt, már csak a fedélzet nélküli hajó és a torony áll, a csapadék a téglákat porlasztja. Többször is felmerült már lebontásának kérdése, de szerencsére ez nem történt meg. 2009-ben az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület és a Polgármesteri Hivatal között egyezmény köttetett, melynek értelmében a templomépület 15 évre szóló használati jogát nyerte el az egyesület, nyílván azon feltételek mellett, hogy a restauráláshoz szükséges intézkedéseket megtegye és adekvát kulturális jellegű rendeltetést találjon a volt istenháza számára. Jelenleg a helyi tanács városrestaurálási tervének részét képezi.

Az 1784-es Horea-féle lázadásról

Szabó Pál, abrudbányai református lelkipásztor (1782-1809) írásában feleleveníti a felbőszült románok atrocitásait, melyek hosszú időkre megpecsételték a mócvidéki magyarok demográfiai helyzetének alakulását. Templomokat, házakat rongáltak meg. A pusztítást követően vallási átállásra kényszerítették a magyarokat, mindezt Isten és a császár akaratából. A lázadás nagyon sok emberáldozatot is követelt. 1784. november 7-én a települést felkelt román parasztok dúlták fel, magyar lakosságát nagyrészt legyilkolták. A lázadóknak is volt vesztesége 29 emberük a prédálás és zsákmányolás közben odaveszett. “Olly komor tekintete vagyon egészsz Abrudbányának hogy száz esztendõ alatt vagy talám soha előbbeni állopottyára nem áll viszsza”-írja Szabó Pál.

1849-es szabadságharc eseményei

1849 májusa szomorú napokkal köszöntötte Abrudbánya magyar ajkú népét. Történetének talán a legerőteljesebben sújtó véres eseményei zajlottak akkor. Fehér megyében már dúlt a polgárháború, több település már áldozatául esett a felbőszített román nép pusztításainak. 1849 április elején egymás után érkeztek a magyar győzelmekről szóló hírek. Bem József március közepére csaknem teljesen megtisztította Erdélyt. Ebben a helyzetben a képviselőház román nemzetiségű tagjai úgy érezték, hogy tenniük kell valamit a magyar-román megbékélés ügyében. A képviselők ajánlatukat küldöttség útján ismertették Kossuthtal. 1849 április-májusában Kossuth követe, Ioan Dragoș román nemzetiségű magyar országgyűlési képviselő béketárgyalásokat folytatott Avram Iancu román nemzetiségi vezetővel, aki hajlott a megegyezésre. A mihelényi tárgyalás alkalmával nyolc napos fegyverszünetben állapodtak meg.[24] Hatvani Imre, egy magyar szabadcsapat parancsnoka azonban fegyveres megoldást keresve május 16-án – a helyzethez képest elégtelen erőkkel – bevonult a városba, majd az ostromló román túlerő hatására május 19-én azt elhagyni kényszerült.[25] A megbékélési terv meghiúsult akkor, amikor Hatvani Imre szabadcsapat vezért az Abrudbányát védő alakulatok élére emelték, aki mint említettem seregével május 6.-án, este 9-10 óra körül ért a város alá. Ekkorra Iancu és társai már eltávoztak. Közben Drágos képviselő nem mondott le békéltető munkájáról. Leveleket ír Iancunak, amelyekre elszomorító választ kap: „mostantól fogva csak fegyveres kézzel” akar tárgyalni[24] A városba bevonuló Hatvani az éjszakát Kovács József katolikus plébánosnál töltötte, aki Drágos eljárását gyanakvással figyelő Hatvaniban csak megerősítette kételyeit a békekötés sikerét illetően. Hatvani ezért május 7.-én reggel elrendelte a fegyverek beszolgáltatását; a román lakósok ennek eleget tettek. Másnap a piactéren nagy tömeg gyűlt össze, ahol a plébános és maga Hatvani is köszöntő beszédet tartottak. A vezér megfogadta, hogy a várost megvédi[24] Beszédét azonban be sem fejezhette, mert Verespatakról a piactérre vágtatott egy Fodor Antal nevű polgár, s jelentette, hogy a román felkelők megtámadták Verespatakot. Hatvani azonnal segítséget küldött. A Reviczky-csapat kiküldött százada azonban némi veszteséggel visszatért Abrudbányára[26] Másnap, május 9.-én Abrudbányán folytatódott az élet-halál harc. A románok a magyar sereget megtámadták és a velük menekülő lakosokkal, valamint Ioan Dragoșsal együtt lemészárolták. A lövöldözés egész éjszaka folyt, különösebb eredmény nélkül. Az állandó tüzelés, azonban igencsak megapasztotta Hatvani csapatainak lőszerkészletét. Tudták, hogy csak állandó puskatűzzel lehet az ellenséget távol tartani, hiszen közelharcban a túlnyomó erő előbb-utóbb győzedelmeskedni fog. Ezért Hatvani elhatározta, hogy feladja Abrudbányát, s a helybeli magyar lakóssággal együtt megpróbál kitörni a gyűrűből. A kivonulás azonban szerencsétlennek bizonyult. A szekerek elakadtak, s mivel közben a román felkelők állandó tűz alatt tartották az oszlopot, a polgárok nagy része visszatért a városba. A felkelők akkor már megkezdték a fosztogatást és mészárlást..[24] A város már több helyen égett, amikor Benkő András református lelkész Sulutz János házánál így kiáltott fel: „Uram! Ha e felbőszült nép kezei által akarsz véget vetni életemnek, legyen meg a te akaratod!…”[27] A harmincévi szolgálat után érdemekben megőszült esperesplébános, Kovács József is áldozatul esett. Ekkor vesztette életét Füzi Ferenc, Abrudbánya unitárius lelkésze, aki tisztségét 1827 óta viselte. A menekülő menet azon része, mely nem fordult vissza Abrudbányára, sikeresen elérte Brádot, ahonnan egy hét után újra Abrudbánya felé indultak. Hatvani, az elmenekülőkkel és egy kis erősítéssel május 17-én visszavonult Abrudbányára. Ott értesültek a május 9.-i tragédiáról. A románok másnap újra lerohanták a várost. Némi harc után, a mészárlás újra elkezdődött. Hatvani újra a kivonulás mellett döntött, ezúttal Zalatna felé. A Bucsony völgyében azonban az út el volt zárva. A románság lecsapott a mentre. Rövid védekezés után a katonaság megmaradottjai, s akik csak tehették elmenekültek, a nagyobb rész, mely nőkből és gyermekekből állott, áldozatul esett. A polgári lakosság veszteségét Alsó-Fehér vármegye monográfusa 1300 főre becsüli. Iancu szerint Hatvanival együtt összesen legfeljebb 100 fő menekült meg. A két abrudbányai ütközet magyar veszteségét, beleértve a polgári áldozatokat is, kb. 5000 főre becsüli. Ivanovich szerint a magyar veszteség a második ütközet alkalmával a magyar polgári lakossággal együtt 2600 halott és 6 sebesült[28] Június 11-én és 13-án a Kemény Farkas vezette honvédsereg megverte a román lázadókat. A borzalmas pusztítás a magyar egyházakat sújtotta legelső sorban: egyházközségeik történetének soha ki nem pótolható emlékei vesztek el. Leégtek a templomok, régi okmányok, jegyzőkönyvek semmisültek meg.


Oktatás

Szinte romos állapotban de még ma is áll az abrudbányai „latin, slöjd és kertészeti tanfolyammal egybekapcsolt m. kir. áll. polgári fiú-iskola” épülete. Az 1893-ban épült állami elemiben a századfordulón szerettek volna gimnáziumot indítani, de mivel a városban a magyarság létszáma folyamatosan csökkent, csak polgári iskolát ítélt nekik a Minisztérium.

1907-ben Abrudbányára helyezték Némethy Samu polgári iskolai tanítót, aki Orosházáról költözött Erdélybe, szeptemberben pedig megindult az első évfolyam 75 tanulóval. Az első pillanattól beiktatták a tantervbe a latint, illetve a kézügyességet fejlesztő, a különféle mesterségek alapfogásait oktató szlöjdöt. Az igazgatónak két év múltán sikerült elérnie, hogy az iskola saját épületet kapjon. Az iskolát Schulek János tervezte meg és Pongrácz Jenő dési építőmester húzta fel. 1910 októberében meg is indult a tanítás. A város pedig nagy lelkesedéssel segítette az iskolát: adományokból kerültek könyvek a könyvtárba, barométer az időjelző kunyhóba, pénz a túraalapba. Az ünnepségeken a tantestület köré szerveződött műkedvelő együttesek, színjátszók és filharmonikusok is felléptek, az iskolában pedig gyakran rendeztek felolvasásokat, vetített képes előadásokat.[29]1908-ban ún. Munkás-gimnázium indul a Szabadlíceum keretében. A tanfolyam 5 hónapos lehetett. Ami különösen érdekessé tette az előadásokat, az vetített képes megoldás volt, amely a korban az oktatás területén legkorszerűbb módszertani megoldást jelentette. 1911-től pedig a régi dalárdából, a műkedvelő egyesületekből és a Munkás-gimnáziumból alakult Abrudbányai Közművelődési Egyesület vette át és irányította 1918-ig a Szabadlíceum működtetését.[30] Az abrudbányai polgári 1913/14-es értesítőjéből kiderül, hogy a diákok zömének a magyar nem az anyanyelve. Négy évvel később már román és magyar nyelven folyt itt a tanítás, 1919 márciusában pedig a tanároknak hűségesküt kellett tenniük a román államnak. Akkortól kizárólag románul tanítottak. 1922-ben nevezték el az iskolát Andrei Saguna püspökről, a ’48-as román ellenállás egyik vezéralakjáról, míg végül az alapítás ötvenedik évfordulóján a román nemzet mártírjai, Horea, Cloşca és Crişan nevét vette fel. Így hívják ma is, csak már nagyon régen a város másik végén, egy hatalmas, új tömbben működik.[29] A polgári fiúiskolában tanított Marjalaki Kiss Lajos 1913-1918 között. Naplójából tudjuk, hogy az iskolába magyarok mellett románok és németek is jártak, bár ez utóbbiak kevesen voltak. Viszont a románok sokan, legtöbbször többen, mint a magyarok. E jeles tanár a tanítás mellett egyéb feladatokat is vállalt. 1917-1918-ban társszerkesztője volt az Abrudbánya és vidéke című hetilapnak. Az 1918-as változások után Marjalaki egy az Országos Menekülésügyi Hivatal által nevére kiállított Igazolókönyv bejegyzése szerint 1918. november 20-án a hűségeskü megtagadása okán menekült el családjával Abrudbányáról.[31]

A felekezeti oktatás

A gyülekezeti életben a lelkészek mellett a kántortanítóknak is fontos szerep jutott. Az egyház által működtetett elemi osztályokban tanítottak. A felekezeti oktatás a 19. században már szervezett formában folyik. Abrudbányán az 1849-es eseményeket követően nehezen indul be mind az egyházi mind az iskolai élet. 1860-tól működik a felekezeti református iskola, amelyet 1896-ban az állam megszüntetett és átvette igazgatását. Mivel azonban megszokott gyakorlat szerint a tanítók kántorok is voltak, kénytelen volt továbbra is olyan tanítókat kinevezni, akik kántori és jegyzői feladatokat is elláttak. A felekezeti iskola beszüntetése után az egyháznak az iskolai bútorzat átadásán kívül még évenkénti 500 forint segéllyel kellett hozzájárulnia az állami iskola beindításához illetve fenntartásához.

Az első világháború végén, miután az állami és polgári iskolákban a magyar nyelvű oktatás megszünt, újra felmerül egy egyházi fenntartással működő  református elemi népiskola beindítása. Egynegyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a református elemi újra beindulhasson. Erőssy Zoltán igazgató-tanító elégedetten számolt be az új kezdetről. Jelentése szerint a tanítás október 1. óta rendszeresen folyik két csoportban, az I-II és III-IV osztályokban 52 növendék iratkozott be, akik rendszeresen járnak órákra. Az iskolai felszerelés is megfelelő. Az évek teltével egyre több római katolikus vallású gyermek iratkozott be az iskolába, melyet így már a katolikus egyház is egy tanerővel támogatott. Ez azonban nem tartott sokáig, A nem református gyerekeket az állami iskolába való átiratkozásra kötelezte a tanfelügyelőség. A kérdést végül az Igazgatótanács oldja meg oly módon, hogy az I-II osztályt átengedi az állami iskolának. Az újraindult református elemi iskola azonban 30 év működés után újra megszünt. 1948 július 17.-én egy átadás- átvételi jegyzőkönyv tanúsítja az iskola államosítását.[21]


A város román vonatkozású adatai röviden:

Mint ismeretes a románok száma a 19. század második felében már meghaladta a magyarokét. A magyar iskolában sok román anyanyelvű diák tanult. Az 1800-as évek végén az “Abrudbányai Román Nők Egyesülete” beindítja az elemi polgári lányiskolát, majd az “Auraria” bank támogatásával új iskolaépületet építtet 1907-ben a móc lányok számára.[32]A Trianoni változásokig felekezeti elemi iskolát is működtettek a románok. Miután az állami és polgári oktatás épületeivel együtt az új román berendezkedés adminisztrációjának része lett, a magyar oktatás egyházi keretek közé szorult vissza. A volt polgári fiúiskola vegyes oktatású intézménnyé vált, melyben egy rövid ideig még volt magyar oktatás is, mely rövidesen megszünt. Később a 48-as reformokat követően beindult a helyi pedagógiai oktatás, mely a megye minden sarkából vonzotta a diákokat. A híres író Marin Preda is az iskola egykori diákja volt.[33] Abrudbányán jelenleg 3 ortodox templom van, melyből egyik görög katolikus volt. A két eredetileg is ortodoxok által épített templom közül az abrudfalvi a legrégebbi, melynek építését 1787-ben fejezték be. A hagyomány azt tartja, hogy egy bizonyos Teleguț nevű hithű polgár adományozta telkét a templom számára, valamint jelentős összeggel járult hozzá az építéséhez is. Építészeti jellegzetességei híven tükrözik az adott vidék 18. század végi templomépítési stílusjegyeit. Az abrudfalvi ortodox templom közvetlen szomszédságában működött a görögkeletiek felekezeti elemi iskolája 1848-1918 között. A volt görög katolikus templom ma a központi ortodox templom, mely szintén a 18. század végén épült. Neves személyisége a városnak Dr. Alexandru Borza (1868 – 1935), Abrudbánya nagy nevű orvosa, akinek nevéhez fűződik a ma is meglévő és nevét viselő városi kórház építtetése. Felesége Sabina Borza a korabeli román közélet vezetője, a “Abrudbányai Román Nők Egyesülete”-nek elnöke volt.


Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület

2007 tavaszán alakult. Tevékenysége a következőkre terjed ki: a magyar nyelv megőrzése, kultúránk, hagyományaink ápolása, helyi és vidékünkön található épített örökségünk megmentése Abrudbányán és Verespatakon, a turizmus fellendítése, az interetnikus és multikulturális kapcsolatok támogatása. Célja a szórványban élő magyarok feltérképezése, nyelvi és felekezeti sokszínűség megismertetése a többségben élőkkel. Céljaink megvalósításának legfontosabb eszközei: rendezvények szervezése, kapcsolatok, partnerségek kialakítása, kirándulások szervezése, magyar állampolgárság, honosítás népszerűsítése, délutáni foglalkozás vegyes házasságokból származó gyerekek számára, fakultatív magyaroktatás.


Népesség

1850-ben 4200 lakosából 3113 román, 691 magyar, 241 cigány és 130 német volt. 1910-ben 7749 lakosából 6316 román, 1329 magyar és 35 német volt. 2002-ben 6195 lakosából 6080 román, 76 magyar, 33 cigány és 3 német volt.[34] Jelenleg a 4000-es összlakosságból kb.50 személy vallja magát magyarnak.

.

Híres emberek

Jegyzetek

  1. ↑ Coduri poștale. Poșta Română
  2. ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  3. ↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
  4. ↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  5. ↑ Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai. 1983. 37. o. ISBN 963 05 3346 4  
  6. ↑ a b Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  
  7. ↑ a b Arhiva REPERTORIUL ARHEOLOGIC AL ROMÂNIEI a Institutului de Arheologie "Vasile Pârvan" (román nyelven). (Hozzáférés: 2009. április 10.)
  8. ↑ a b c Abrudbánya története. Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület. [2009. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 10.)
  9. ↑ Pallas Nagy Lexikona, 1893 Budapest 
  10. ↑ Az erdélyi aranybányászat. Lukács Bélától. (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  11. ↑ Mátyás - Rausch Petra A bányauradalmak szerepe 520 oldal - BETHLEN ERDÉLYE, ERDÉLY BETHLENE A Bethlen Gábor trónra lépésének 400.évfordulójánrendezett konferencia tanulmányai DÁNÉ VERONKA HORN ILDIKÓ LUPESCU MAKÓ MÁRIA OBORNI TERÉZ RÜSZ-FOGARASI ENIKŐ SIPOS GÁBOR szerkesztésében 
  12. ↑ „A magyarországi aranytermelés története (Nagy Béla, Természet Világa, 1998. II. különszám, 57-60. oldal)”.  
  13. ↑ Művelődés közművelődési folyóirat - Kolozsvár. (Hozzáférés: 2022. február 1.)
  14. ↑ Művelődés közművelőMűvelődés közművelődési folyóirat – Kolozsvár. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  15. ↑ a b c d Egyházi beszéd, melyet a 48-as romokból kiemelt abrudbányai római katolikus templomnak ünnepélyes megáldatása alkalmával, Abrudbányán, 1876. évi Mindenszentek napján tartott Gidófalvy Gergely theol. tanár és szentszéki jegyző. Károly-Fehérvártt, 1876 
  16. ↑ Elektronikus Régi Magyar Könyvtár. (Hozzáférés: 2009. április 10.)[halott link]
  17. ↑ a b c Elekes Károly: A károly fehérvári egyházmegye és ezen egyházmegyébeni egyházak történelme. - Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1864-re - 46. old. 
  18. ↑ „Konc József: Egyháztörténeti adalékok - Protestáns Közlöny, 1881 – 81. old.”.  
  19. ↑ a b Az emlékirat teljes szövege az Abrudbányai Református Egyházközség jegyzőkönyvében található
  20. ↑ „Eredetije a gróf Teleki-nemzetség közös levéltárában Maros-Vásárhelytt. Missilisek. 1003. Konc József: Egyháztörténeti adalékok – Protestáns Közlöny, 1886 - 385. old.”.  
  21. ↑ a b Gábor, Ferenc. Az Abrudbányai Református Egyházközség története 
  22. ↑ . (Hozzáférés: 2022. január 12.)
  23. ↑ Az abrudbányai unitárius egyház anyakönyve 
  24. ↑ a b c d Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia 1849 – Heraldika kiadó, 1999 Budapest – 138. old. 
  25. ↑ Hermann 8. o.
  26. ↑ 1848-49 dokumentumaiból - Kriterion 1998 Bukarest.Kolozsvár - 341. old. 
  27. ↑ Egy jegyzőkönyben talált írás, amely valószínűleg szájhagyomány útján maradt fenn
  28. ↑ HERMANN RÓBERT HATVANI IMRE SZABADCSAPATVEZÉR ÉS AZ ABRUDBÁNYAI KATASZTRÓFA 45-46 oldal 
  29. ↑ a b Hídfőállás az érchegységben. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  30. ↑ NEVELÉSTUDOMÁNY-OKTATÁSÜGY. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  31. ↑ MARJALAKI KISS LAJOS MISKOLCRA KERÜLÉSÉNEK TÖRTÉNETE DR. BODNÁR MÓNIKA. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  32. ↑ ISTORIC. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  33. ↑ Prezentare. (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  34. ↑ Varga E. Árpád: Fehér megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai 1850–2002 (doc). (Hozzáférés: 2009. április 10.)

Forrás

  • ↑ Hermann: Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849. Budapest: Heraldika. 1999. ISBN 963-85853-1-5  
  • Magyari András: A Horea vezette 1784. évi parasztfelkelés a dokumentumok tükrében, Kriterion kiadó, Bukarest 1984 (Benkő József: Erdélyi oláh nemzet képe)

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Abrudbánya&oldid=24647934”