Csóka (madár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csóka
Angliai példány
Angliai példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 10 000 Ft[1][2]
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Család: Varjúfélék (Corvidae)
Nem: Corvus
Faj: C. monedula
Tudományos név
Corvus monedula
Linnaeus, 1758
Elterjedés
Elterjedési területeElterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csóka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csóka témájú médiaállományokat és Csóka témájú kategóriát.

A csóka (Corvus monedula) a madarak (Aves) osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj. A többnyire fekete madár a skandináv államok északi részének kivételével Európában, Nyugat- és Közép-Ázsiában, Észak-Afrikában terjedt el. Négy alfaja ismert, amelyek a tollak színében térnek el. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem fenyegetett állatfajként van feltüntetve. Helyileg Tunéziából és Máltáról kipusztult.[3]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csókát először 1758-ban, Carl von Linné svéd természettudós, orvos, botanikus írta le, illetve nevezte meg. Leírását a Systema Naturae című enciklopédia 10. kiadásába foglalta bele. A madarat mai tudományos nevén, Corvus monedula néven ismertette meg a nagyvilággal.[4] A csóka a vélekedés szerint szerette elcsenni a pénzérméket, Linné a Corvus monedula binomiális nevet adta a fajnak. A monedula (mǒnēdŭla) a latin moneta, azaz „pénz” szóból származik.[5][6] Más feltételezés szerint a monedula szót használták a rómaiak a csóka megnevezésére, amit Cicero és Ovidius művei is megerősítenek. A rómaiak babonája szerint a csókák kedvelik az aranyat, és sokak értéktárgyát eltulajdonítják ezért.[7] A Corvus monedula első tagját Peter Simon Pallas alkotta meg 1766-ban, a nem az ógörög „κολοιός” (koloios), ennek megfelelője a latin „coloeus” szóból ered.[8][9][10] Egyes szerzők úgy tartják, hogy a coloeus a corvus egyik alfaja, mások viszont különálló nemnek tartják a varjúféléken belül.[11]

Rendszertani besorolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 2000-es tanulmány szerint a genetikai távolság a csóka és más Corvus nembeli madár között nagyobb, mint a nem más tagja között.[12] Pamela Cecile Rasmussen 2005-ben a Birds of South Asia című ornitológiai kézikönyvben ezért visszaállította a Coloeus nevet,[13] Hans Edmund Wolters 1982-ben is így használta a német rendszertani listákon.[14] A varjúfélék fejlődéséről 2007-ben készült egy tanulmány, amelyben a varjúfélék mitokondriális DNS-ét hasonlították össze. A tanulmány szerint a csóka és az örvös csóka (C. dauuricus) Szibériában és Kínában bazálisak voltak a többi corvus kládhoz. A nagy genetikai távolság ellenére a csóka és az örvös csóka Mongóliában és az Altáj-hegységben ritkán egymással párzik, ahol közös területen élnek.[15] A Coloeus monedula és a Coloeus dauuricus neveket azóta a Nemzetközi Madártani Kongresszus elfogadta a hivatalos listáján.[16]

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

██ = a csóka élőhelye, telelőhelye, költőhelye
██ = csak nyáron tartózkodik a területen
██ = telelőhelyek

A korai- és középpleisztocén leletek, amelyeket csókának gondolnak a tudósok, a délkelet- ill. dél-európai meleg területeken kerültek elő. Csak a késő pleisztocén korból találtak fosszíliákat Közép-Európa északi részén.[17][18] Jon Fjeldså feltételezi, hogy az utolsó jégkorszak után a Földközi- és Fekete-tenger meleg szigetei illetve Turkesztán felől északra és nyugatra vándoroltak. Mielőtt az ember elérte a Baleár-szigeteket, a csóka már őshonos madár volt.[19] Észak-Európába csak jóval később költöztek az első csókák, Dániában és Norvégiában i. e. 1000 körül élhettek az első költő madarak.[20] Napjainkban a Természetvédelmi Világszövetség becslései alapján egyedszáma 21 millió és 90 millió egyed közé tehető, melynek 50-74 százaléka él Európában. Állománya stabilnak mondható, nem veszélyeztetett madárfaj.[3]

A csókák Északnyugat-Afrikában, egész Európában (kivéve a messzi északi részeken), Közép-Ázsiában, a Himalájában és a Bajkál-tó környékén, a Kaukázusban, Törökországban, Iránban, Pakisztánban élnek.[21] A faj Máltán és Tunéziában kihalt.[22] Az Alpokban 1000 méter, Kasmírban 2000 méter[23] felett is megfigyeltek már csókát szaporodási időben, de a faj akár 3500 méteres magasságban is megél.[24] Elterjedési területét 1-10 millió km²-re becsülik, míg az egyedszámát 15,6-45 millióra teszik Európában.[25] A brit területeken végzett egyedszámlálások azt mutatják, hogy az 1970-2010 között jelentős növekedés volt tapasztalható, de a számokat befolyásolja az az időszak, amikor a fajt kártevőnek tartották.[26] Az Egyesült Királyság csókaállományának becsült száma 1998-ban 2,5 millió egyed, szemben az 1970-es 780 000 egyedszámmal.[27]

Csóka Inis Oírr szigetén

A legtöbb populáció egy helyen él, míg a keleti és északi populáció tagjai vándorolnak,[28] a szeptember-november közötti időszakban a telelőhelyeikre repülnek, majd február-május között visszatérnek szaporodni.[29] Oroszországban Szibéria felé terjeszkednek nyáron, majd télen a hidegebb időjárás miatt visszahúzódnak.[30] Ezek a madarak – különösen télen és tavasszal – a Feröer-szigetekre és néha Izlandra is vándorolnak.[31] Vannak olyan madárcsoportok, amelyek télen összegyűlnek az Urál-hegységben, Északnyugat-Kazahsztánban, Tien-sanban, Nyugat-Kínában. További látogatóként előfordulnak Kvetta környékén Nyugat-Pakisztánban,[29] valamint Libanonban, ahol 1962-ben jegyezték fel az első csókát az országban.[32] Szíriában a téli vándorlók ritkán helyiekkel – több megerősítés szerint – szaporodnak.[33] A soemmerringii alfaj nagyon ritkán előfordul Dél-Szibériában, Északnyugat-Kínában és Hokkaidón.[34] Az 1980-as években néhány csóka elérte Pennsylvaniát és Kanada keleti partját,[35] de láttak néhány egyedet Gibraltáron, Mauritániában és Saint-Pierre és Miquelon szigetein,[22] sőt még Egyiptomban is.[21]

A csóka erdős pusztákon, legelőkön, mezőgazdasági művelés alatt álló területeken, tengerparti sziklákon és városokban él. Képes alkalmazkodni a környezet jelentős változásaihoz is, például, ha az emberek kiirtják az erdőket és mezőgazdasági területekké alakítják őket.[21] Kedveli a különböző fafajtájú erdőket és a nyílt terepeket, a nyílt területeken a varjakkal, az erdős területeken a szajkókkal élnek egymás mellett.[31] Más varjúfélékhez hasonlóan, mint a varjú, a holló és a dolmányos varjú, a csókák városi parkokban töltik a telet. Varsó három városi parkjában októbertől decemberig a populáció nagy növekedése figyelhető meg, ami a csókák észak felőli vándorlásának tudható be.[36] Az 1977-2003 közötti varsói adatok kimutatták, hogy a csókák telelő állománya megnégyszereződött. A növekedés oka ismeretlen, lehetséges, hogy a varjak csökkenő száma, vagy a fehéroroszországi varjak áttelelése okozhatta a csókák átköltözését Varsóba.[37]

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csókának négy elismert alfaja van.[30][38] Az alfajok keveredhetnek olyan területeken, ahol együtt élnek.[21] A C. m. monedula a C. m. soemmerringii alfajjal Finnország, a Baltikum és Horvátország területén szokott keveredni.[28]

  • Corvus monedula cirtensis: (Rothschild és Hartert, 1912)[39] az alfaj Algériában és Marokkóban él, de találtak példányokat Tunéziában is.[40] A cirtensis elnevezés a númidiai Cirta romváros nevéből származik. A tollazat fakóbb és egyenletesebb sötétszürke, mint más alfajé.[21]
  • Corvus monedula monedula: (Linnaeus, 1758) az alfaj Kelet-Európában és Skandináviában terjedt el.[40] Alkalmanként egyes példányok Franciaországban és Anglia területén, nagyon ritka esetekben Spanyolországban is áttelelnek.[41] Az alfaj tarkója fakó, a nyaki része sötétebb, a test többi része világosszürke.[21]
  • Corvus monedula soemmerringii: (Fischer, 1811)[42] az alfaj Északkelet-Európában, Oroszországban, Északnyugat-Mongóliában, délen Törökországban, Szerbiában és Romániában terjedt el.[40] Iránban és Kasmírban telelnek.[13] Először Johann Fischer von Waldheim írta le az alfajt 1811-ben, megjegyezve, hogy több különböző populációjuk van Nyugat-Európában,[43] a nevét pedig a német Samuel Thomas von Sömmerringről kapta.[44] Az alfajra jellemző a világos szürke gallér, a tarkóján és a nyaka szélén halványabb a többi alfajhoz képest.[21]
  • Corvus monedula spermologus: (Vieillot, 1817)[45] az alfaj a Brit-szigeteken, Hollandiában, Nyugat-Svájcban, Olaszország egyes részein, az Ibériai-félszigeten és Dél-Marokkóban terjedt el.[40] Néhány egyed Korzikán és a Kanári-szigeteken telel át. A spermologus a görög σπερμολόγος szóból származik, ami magfelszedőt, átvitt értelemben szószátyárt jelent.[46] Az alfaj sötétebb a többinél, és hiányzik a szürke tarkón a fehéres árnyalat.[21]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felnőtt C. m. spermologus, Dornoch, Skócia. A rictal sörték a csőrön

A csóka 34–39 cm hosszú, a varjúfélék második legkisebb tagja.[47] A legtöbb madár tollazata fényes fekete, lila (monedula és spermologus alfajok) és kék (cirtensis és soemmerringii alfajok) színű koronával,[48] homlokkal, másodlagos tollal és kék-zöld torokkal, elsődleges tollal és farokkal. Az arcon, a nyakon és a tarkón világosszürke-ezüst szürke, az alsó részen pala-szürke. A lábak feketék, a csőr rövid, vaskos,[47] amely hossza a fej összhosszának 25 százaléka.[48] A csőrön található sörte 40 százaléka a felső állkapocsnál, 25 százaléka az alsó állkapocsnál található.[48] A felnőtt madarak íriszei szürkés vagy ezüstös fehérek, míg a fiataloké először világoskékek, később barnásak, végül a madarak egyéves kora környékén fehérré változnak.[47] A nemek egyformán néznek ki,[30][49] bár a hím madarak nyaki és feji tollazata idővel és a vedlések előtt halványabbá válik.[50] A csókák elterjedésük nyugati területein júniustól szeptemberig, míg a keleti területeken egy hónap tolódással teljesen levedlik a régi tollaikat.[40] A fej lilás fényessége csak a vedlés után válik erőssé.[50]

A fiatal madarak tollazata szürkébb és kevésbé körülhatárolható.[31] A csókák feje koromfekete, néha halványzöldes fényű, ill. barna színű tollak láthatók; a hát és a nyak oldala sötétzöld; az alsó részek szürkék vagy koromfeketék. A farkat keskeny, zöldes fényű tollak borítják.[50]

A méretkülönbség elhanyagolható. A főbb különbségek: a tarkó alján lévő fehéres gallér megléte vagy hiánya, a tarkó árnyalata, a hang és az alsó részek. A közép-ázsiai egyedek szárnyai nagyobbak az európai társaikhoz viszonyítva, az európai egyedek csőre viszont nehezebb. Az északi, a hegyvidéki és a párás területen élő madarak teste sötétebb. A fiatal madaraknál és a vedlés előtt álló egyedeknél nagyobbak lehetnek a különbségek, mint a földrajzi eltérések.[48]

A felnőtt csókák képesek repülés közben szűken manőverezni, bukfencezni és siklani. Jellemzően szaggatott szárnycsapásokkal repülnek, bár ez vándorlás során nem jellemző.[31] A szélcsatorna-kísérletek azt mutatják, hogy az előnyös repülési sebesség 6-11 méter/másodperc, és a szárnyfesztávolság a madár gyorsulásával csökken.[51] Általában a föld felett 30-40 méterrel szállnak.[52] A földön a csókák egyenes testtartással, rövideket lépve, gyorsan járnak. A táplálkozáskor vízszintesen és fel-le mozgatják testüket, ahogy a falatok után kutatnak.[31]

Látótávolságon belül a csóka könnyen felismerhető a rövid csőrről és a tarkóján található különböző jegyekről. Távolról viszont könnyen összekeverhető a vetési varjúval (Corvus frugilegus), repülés közben pedig a galambbal vagy a havasi csókával.[31] A repülő csókát könnyen meg lehet különböztetni a többi varjúfélétől kisebb mérete, gyorsabb és mélyebb szárnycsapások ill. a keskenyebb és kevesebb szárnytollak alapján. A csókának keskenyebb és vastagabb nyaka van, rövidebb, vaskosabb csőre és általában csapatosan repül. A havasi csókától a fekete csőr és lábak, illetve szárnyainak szürke alsó részei alapján lehet megkülönböztetni.[53] A csóka morfológiája és viselkedése nagyon hasonlít az örvös csókához Nyugat-Ázsiában, ahol egy területen élnek. A felnőtt madarak könnyen megkülönböztethetők, mivel az örvös csóka tarkább tollazatú, de a fiatal egyedek nagyon hasonlóak kinézetre. Az örvös csóka sötétebb, és kevésbé kontrasztos tarkója van, mint a csókának.[54]

Hangja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy csóka hangja

A csóka bőbeszédű madár. A fő kiáltása repülés közben érces és karcos „csjak-csjak” illetve „kak-kak”.[30] Ez egy kapcsolattartó és üdvözlő kiáltás. A „kiav” avagy „kiov” hangokat a felnőtt madarak a fiatalok odahívására, továbbá a hímek adják ki, ha étellel szeretnék megkínálni párjukat. A tojók cserébe egy elhúzódó hangot adnak ki: „kjáj”, „csájk” vagy „gyá”.[55] Az ülő madarak gyakran csevegnek, és mielőtt leszáll az éj, összegyűlnek és vihogó zajt csapnak. A csóka érdes, elnyújtott vészriadó[30] hangja a „káár” vagy „áár”, amelyet ragadozó észlelésekor adnak.[55] A fiókák az első héttől kezdve képesek csipogni, és ahogy nőnek, a hangjuk éles visítássá válik körülbelül a 18. napon, ezt követően mélyebbé és lággyá válik.[56] A 25. napon a fiókáknál megszűnik a visítás, és csendben maradnak, ha ismeretlen zajra lesznek figyelmesek.[57] A csókák képesek az emberi szavak, kifejezések utánzására.[58]

Viselkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy csoport csóka (Bushy Park, London
Szálló csóka

A csókák az erdőkben és vidéki területeken óvatosak, a városokban viszont szelídebbek.[59] A szarkákhoz hasonlóan[60] a csókák is érdeklődnek a fényes tárgyak iránt.[61] John Gay a Koldusopera című művében „egy kapzsi ember, mint egy csóka, ellopja, amit ő soha nem élvezett, ezt a kedvéért titkolja”.[62] Tobias Smollett 'The Expedition of Humphry Clinker című regényében a gyilkos karaktert így jellemezte: „Ő barátságtalan, mint egy disznó, kapzsi, mint egy keselyű, és lopós, mint egy csóka.”[63]

A csóka nagyon kedveli a társaságot, a különböző méretű állományokban megfigyelhető, hogy a hímek és nőstények egy életre párok lesznek, és a párok egy állományban maradnak.[64] Ősszel az állomány száma megnő, alkonyatkor akár több ezer egyed összegyűlik az éjszakázóhelyen.[30] A svédországi Uppsalában 40 000 madarat állapítottak meg egy helyen, és a madárpárok együtt éjszakáztak.[59] A csókák gyakran összegyűlnek a dolmányos varjakkal[49] vagy a varjakkal,[31] utóbbival különösen akkor, ha vándorolnak vagy éjszakáznak.[65] Északnyugat-Angliában lencsevégre kapták már táplálkozás közben seregéllyel (Sturnus vulgaris), bíbiccel (Vanellus vanellus) és viharsirállyal.[65] A csókaállományok célpontjai lehetnek a Feldegg-sólymoknak (Falco biarmicus), viszont egy nagyobb csókaállomány könnyen kijátszhatja őket.[66] A csókák néha elhajtják a nagyobb madarakat, mint a szarkák, hollók és dögkeselyűk. Ilyen esetekben riadóztatják a fajtársaikat és egy kisebb tömeg megtámadja a nagyobb, ellenséges madarat.[57] Előfordulhat, hogy a beteg vagy sérült csóka halála után kisebb csődület támad a tetemnél.[67]

Konrad Lorenz „Salamon király gyűrűje” (King Solomon's Ring) című könyvében az ausztriai altenbergi háza környékén elemezte a csókák közötti komplex szociális kapcsolatokat. Ennek érdekében a madarakat meggyűrűzte és bezárta őket egy ketrecbe, hogy megakadályozza az éves vándorlásukat. Úgy találta, hogy a csókák egy lineáris hierarchikus társadalmi rendszer szerint élnek, a magasabb rangú madarak uralkodnak az alacsonyabb rangú madarakon, az egy párt alkotó madarak azonos társadalmi ranglétrán állnak.[68] A fiatal hímek létrehoznak egy személyes státuszt, mielőtt párt keresnének. A párosodáskor a tojó feltételezi, hogy azonos társadalmi ranglétrán áll a hímmel. A pár nélküli tojó a társadalmi ranglétra legalján áll, és legkésőbb jut hozzá az élelemhez és a menedékhez.[68] Lorenz feljegyzett egy esetet, amikor egy hím távol maradt a dominancia harcoktól és a párkereséstől, amikor visszatért a csapathoz, domináns hím lett, és kiválasztotta a két pár nélküli tojó közül az egyiket, akivel párosodott. Ez a tojó azonnal domináns nősténnyé vált, és ezt mások számára is egyértelművé tette. Lorenz szerint a társas viselkedés legjelentősebb tényezője az egyes csókaállományokban, hogy azonnal és intuitív módon alkalmazzák az új hierarchiai rendszert.[68]

Szociális bemutatók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csókaállomány szociális hierarchiáját a kiszorítás, megfélemlítés, harc határozza meg – ahogy azt már többen megírták. Csőrét feltartja, majd a csóka a csőrét és a fejét megbillenti, úgy, hogy közben a tollazatát lesimítja. Ez jelentheti mind a megbékélést és az öntudatosságot, ezt a testtartást a madarak akkor használják, ha belépnek a már éppen táplálkozó állományba. A csőr lefelé tartása egy másik gyakran használt túlzó viselkedés. Ilyenkor a csőrét leeresztve, felállítja a fej- és a tarkótollait, továbbá felemeli kissé a szárnyait. A csókák gyakran felveszik ezt a testtartást addig, amíg az egyik vissza nem lép, vagy ha nem, akkor harc következik. A fenyegető testtartás során a madár vízszintesen tartja a testét és a fejét előre szegezi. Ezt fokozni tudják a tolluk felborzolásával, farkuk és szárnyuk felemelésével. Ez az viselkedés fészkek vagy tojók közelében figyelhető meg.[69] Védekező testtartás során a madár leszegi a fejét és a csőrét, szétterjeszti a farkát és felborzolja a tollait. Kiszorítás az, amikor egy madár átveszi a helyét, és kiszorítja a másik madarat a kakasülőről. A másik madár általában visszavonul, mielőtt harcra kerülne sor. A csóka a harc kezdetén előretolja a lábait, majd az ellenféllel közösen lábaikkal kezdenek el birkózni, miközben megcsipkedik egymást. Eközben a többiek hangosan kiáltoznak.[70]

Amikor a csóka könyörög a partnereinek, megmutatja tarkóját és felborzolja fejtollait. Ez a viselkedés olyan két madár között zajlik, akik párosodtak.[70]

Táplálkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Táplálkozó C. m. soemmerringii madarak Oroszországban

A csóka főleg a puszta földön, nyílt terepeken és részben az erdőkben táplálkozik.[21] Reggelente, amikor kevés az ember az utcákon, a csókák városi kukákat, udvarokat, szeméttelepeket látogatnak meg.[21] Különböző táplálkozási módszereket alkalmaznak, mint ugrálás, csipegetés, földhant forgatása, talaj figyelése, néha ásás. A tehéntrágya körül röpködő legyeket a földről ugorva kapják el, vagy a levegőből csapnak le rájuk. A földigilisztát nem szokták kitépni a földből, de a frissen szántott talajból kiveszik.[71] Néha a juhok és más emlősök hátára szállnak, hogy kiszedjék a kullancsokat, és összegyűjtik a gyapjút és szőröket fészek készítése miatt.[54] Összehasonlítva más varjúfélékkel, a csóka több időt tölt keresgéléssel és különböző tárgyak felforgatásával, és mivel csőre egyenesebb és kevésbé ívelt, valamint látása jobb, mint a többi varjúféléké, ezért könnyebben talál élelmet a keresgéléssel.[72]

A csóka sokszor táplálkozik kisebb, 18 millimétert meghaladó testméretű gerinctelen állatokkal, mint például különböző bogárfajokkal, mint a cserebogárformák,[73] ormányosbogár-félék lárvái és bábjai,[71] valamint kétszárnyúakkal, lepkékkel, csigákkal és pókokkal. Megeszi továbbá a kis rágcsálókat, a denevéreket,[74] a madarak tojásait és a dögöket. Magvakkal (árpa, búza, zab), gyommagvakkal, bodzával, makkal és különböző gyümölcsökkel is táplálkozik.[71] A Cipruson tavasszal és nyáron elfogott csókák zúzájának elemzésekor kiderült, hogy gabonaféléket (leginkább búza) és rovarokat ettek.[75] A csókák táplálékának 84%-a növény, kivéve a kis csókák etetésekor, amikor rovarral táplálják a kicsinyeket.[54] Egy dél-spanyolországi tanulmány szerint kovát és mészkövet is találtak a csókák gyomrában, ami a növényi táplálék emésztését segíti.[76]

A csóka nagyon alkalmazkodóképes madár, étrendje függ a rendelkezésre álló élelemtől.[77] Megfigyelték, hogy fiókákat és tojásokat loptak a mezei pacsirta (Alauda arvensis),[78] az atlanti vészmadár (Puffinus puffinus), az alka (Alca torda), a lumma (Uria aalge), a szürke gém (Ardea cinerea),[73] a szirti galamb (Columba livia)[79] és a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) fészkeiből.[73] Az Északnyugat-Spanyolországi León város szélén lévő szeméttelepen végzett vizsgálatok szerint, a csókák hajnalban és alkonyatkor elcsenik más fajok elől a táplálékot (kleptoparazitizmus).[80] A Vajdaságban megfigyelték, ahogy a kerecsensólyom lopott a csókáktól élelmet.[81]

A csókák is alkalmazzák az élelem-megosztást egymás közt nemtől és kortól függetlenül. A jobban kedvelt élelmet jobban megosztják egymással, mint a kevésbé preferáltakat.[82] Az élelem átadása leginkább a szülői gondoskodásnak és az udvarlásnak tudható be. A csókák többször adnak élelmet egymásnak, mint más állatfajok, köztük a csimpánzok. A célja nem teljesen tisztázott, de feltevések szerint a kölcsönösség, a mutualizmus vagy a zaklatás elkerülése végett adakoznak társaiknak.[83]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Falban fészkelő pár Conwy Castle, Wales
Fészek, benne tojásokkal és egy fiókával
Tojások (Museum Wiesbaden)
C. m. spermologus fióka Dél-Angliában

A csóka kétéves korára válik ivaréretté. A genetikai vizsgálatok szerint a párok nem váltogatják a szexuális partnereiket (nincs promiszkuitás).[64] kevés bizonyíték van arra, hogy a párok szétválásakor is párosodnak.[84] Több pár az első hónapokban különválik, de hat hónapot meghaladó együtt töltött időszak után az összes párosodás egy partnerrel történik élethosszig, amíg a másik meg nem hal.[65] Az özvegy vagy kitaszított madár általában alultáplált, gyakran a területéről történt kiszorítás miatt, és emiatt nem tudja a fennmaradó költési időszakban egyedül nevelni a fiókákat.[65]

A fészkeket egy csókatelepen szokták megépíteni, így a sok pár közösen tudja megvédeni a fiókákat a ragadozók elől.[84] Ezek a fészkek fák vagy sziklák üregeiben, romos épületekben, kéményekben találhatók, és közös jellemzőjük, hogy védett helyekre épülnek. Az adott helyen rendelkezésre álló fészkelőhelyek száma befolyásolja az ott fészkelő állomány nagyságát.[31] A 18. században élt angol költő, William Cowper egyik versében megemlítette, hogy templomtornyokban is fészkelnek.[85]

A párzást követően e madarak a fészek építését a hasadékba ledobott botokkal kezdik, ami a fészek alapja.[67] Ezt alkalmazták a kéményeken is, emiatt azonban sokszor beomlott a fészek, és a madarak is a kéménybe estek.[86] Gilbert White The Natural History and Antiquities of Selborne című művében leírta, hogy a Stonehenge hasadékait áthidalva építettek fészket a csókák, sőt nyúlüreget használtak fészkelésre a madarak.[87] Feljegyezték, hogy Hollandiában versenyez a fészkelőhelyért a macskabagollyal (Strix aluco).[88] A csókák néha használják a fekete harkály (Dryocopus martius)[89] és a kék galamb (Columba oenas) régi fészkeit.[70] A fészkelőtelepeken élnek még havasi varjúk is, amelyeket viszont kiszoríthatnak a vetési varjak vagy a szarkák.[70]

A fészket állati szőrrel, gyapjúval, fűvel vagy egyéb anyagokkal bélelik ki.[90] A tojások világosabb színűek a többi varjúféle tojásaihoz képest,[91] sima, fényes halványkék vagy sötétebb kék-zöld foltokkal, amelyek színe sötétbarna olívzöld vagy szürkéslila.[92] A tojások mérete kismértékben eltér a többi alfajétól, a monedula alfaj tojása átlagosan 24,7 milliméter és 11,1 gramm, a soemmerringii alfajé 25 mm és 11,3 gramm, a spermologus alfajé 25,2 milliméter és 11,5 gramm.[92] A fészekalj általában 4-5 tojásból áll,[90] bár egy szlovák tanulmány megjegyzi, hogy találtak már 2-9 tojást is egy fészekaljban.[93] A tojásokat 17-18 napig kelteti a tojó, a csupasz fiókák a felnőttek táplálékát is megeszik, és 28-35 nappal[90] később kirepülnek, de további 4 hétig táplálják még őket a szülők.[65]

A fiókák különböző időben kelnek ki, mivel a tojó a tojásokat nem azonos időben rakja le, ezért gyakran előfordul, hogy az utolsó fióka emiatt elpusztul. Ha kevés az élelem, akkor a szülők nem pazarolnak energiát olyan fiókára, amely nem biztos, hogy túléli az ínséges időket.[94]

A csókák költésparazita madara Spanyolországban és Izraelben a pettyes kakukk (Clamator glandarius).[95][96] A fészekrablók közé tartozik Spanyolországban a holló, a macskabagoly és a menyét (Mustela nivalis) Angliában, a vándorpatkány Finnországban.[97] A nyuszt Svédországban az elszigetelt fészkeket sikeresen háborgatta, a fészektelepek ellen azonban sikertelen volt.[89]


Kártevőirtás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csókát egykoron vadászták, mert kártevőnek tekintették, de nem ritkították meg úgy az állományukat, mint más varjúféléknek.[98] Az 1500-as évek elején a gyenge termés miatt VIII. Henrik angol király 1532-ben bevezette a kártevő-törvényt ("ordeyned to dystroye Choughes, Crowes and Rokes"), hogy megvédje a gabonatermést. A csóka ismert volt, mint cseresznyekedvelő madár. Ezt a törvényt többször foltozgatták, I. Erzsébet angol királynő Act for the Preservation of Grayne-törvénye 1566-ban fokozott szigorral lépett fel ez ellen. A fajt azért vadászták a huszadik század közepéig, mert veszélyt jelentett a gabonatermésre és hajlamos volt haranglábakban fészkelni. Norfolk megyében irtották a leginkább. A csókákat irtották, mert más madarak fészkeit fosztogatták.[99] Egy 2003-as disszertációban Antonia Hereth bemutatta, hogy Alfred Brehm német természettudós nem talált olyan bizonyítékot, amely szerint a csóka kártékony lenne a mezőgazdaságra nézve.[100]

A csóka az egyik a kevés madarak közül, amelyet az Egyesült Királyságban ketrecbe zárva csaliként használnak. Más kártevő fajok, mint a szajkók, varjak, szarkák, csapdába tehetők. A meghatalmazott személyeknek meg kell felelniük A vadvilágról és vidékről szóló 1981. évi törvénynek, és nem kell bizonyítani, hogy mielőtt a csapdába tették, nem voltak kártékonyak.[101] 2003-ban a csóka a célzott vadászat lehetséges fajainak listájára került az Európai Unió madárvédelmi irányelve szerint, és a Német Vadásztársaság buzdította a vadászatát.[100] Cipruson engedélyezett a vadászata tavasszal és nyáron, mert úgy gondolják (helytelenül), hogy veszélyt jelent a gabonatermésre.[75]

Kulturális hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harrison Weir illusztrációja 1881-ben, a pávatollas csóka a The Bird in Borrowed Feathers című meséből.[102]

A csóka a katonai szlengben férfi „ember”-t jelent, jó csóka: jóravaló, rendes, kedvelt, rokonszenves személy. öreg csóka: öregkatona.[103] Magyarországon a kötelező katonai szolgálat idején ismert mondás volt: "Öreg csóka nem rakéta, ballag mint a teknősbéka." [104] Népszerű gyermekmondóka a "Csip-csip csóka…", azonban a folytatásban szereplő "vakvarjúcska" nem a csóka, hanem a bakcsó népi elnevezése.

Az ókori görög kultúrában a csókát gyakran ábrázolták olajtartó edénnyel. A nárcisztikus lény elesik, miközben saját tükörképét nézi.[105] Egy görög és római mondás szerint a „A hattyúk énekelni fognak, amikor a csókák hallgatnak”, vagyis a képzett és bölcs emberek emberek beszélnek, aztán a bolondok csendessé válnak.[106] A mitikus Arne Sithonis hercegnő megvesztegette a krétai Minósz királyt. Az istenek megbüntették a kapzsisága miatt, és ezért pénzsóvár csókává változtatták, aki mindig keresi a fényes dolgokat.[107]

Bizonyos kultúrákban egy tetőn álló csóka megjósolja az új érkezőt, továbbá ha leül a tetőn vagy rászáll egy kéményre, az a halál ómenje.[108] Ha a csóka rászáll a katedrális szélkakasára, az esőt jelent. A 12. században élt Malmesburyi Vilmos krónikás egy történetet jegyzett le, amelyben miután egy nő hallotta a csóka hangját, amely hangosabb volt, mint általában, elsápadt, és szörnyű csapás érte, amíg beszélnek, szerencsétlenség utolérte????[109]

Egy régi cseh babona szerint, ha a csóka meglátott egy veszekedést, azt háború fogja követni, és nem épít fészket Sázavai Szent Prokop elűzése után.[110]

A walesi kultúrában a csókát szentnek tekintik, mivel a templom lépcsőire fészkelt, amit elkerül az ördög.[111] Az észak-walesi Conwy városfalain belül született emberek beceneve a Csóka, mivel a madarak a városfalakon élnek. A Csóka Társaság 2011-ig létezett.[112][113]

A 19. században az angliai fensi mocsaras térségben úgy hitték, hogy ha a menyasszony egy csókát látott az úton, az jó előjel volt a házasságot illetően.[114]

A csóka szerepel az ukrán Halics város ősi címerében, mivel állítólag a madár nevéből származik a város neve.[115]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ovidius Amores c. munkájában a csókákról úgy írt, mint az eső hírnökei.[108] Caius Plinius Secundus római író megjegyezte, hogy a thesszáliaiak, az illírek és a lemnosziak dédelgetik a csókát, mivel pusztítják a sáskák tojásait. A venétek legendáiban a csókákat megvesztegették, hogy megkíméljék a terményeiket.[105]

Milan Kundera Kniha smíchu a zapomnění című 1979-ben kiadott művében megjegyzi, hogy Franz Kafka édesapjának, Hermann-nak a boltja előtt egy csóka volt festve, utalva a cseh kavka szóra, ami csehül csókát jelent.[116]

A The Ingoldsby Legends című 1837-es gyűjteményben megjelent Richard Harris Barham The Jackdaw of Rheims verse. Egy fogadáson, amíg a bíboros mossa a kezét a szertartáson, ellopják a türkiz gyűrűjét. Ő ezért átkot bocsát a tolvajra. Mindenki meglepődésére senkin nem fog az átok, amíg meg nem jelenik egy lesoványodott, kopasz és béna csóka. Ekkor megnézik a haranglábat, ahol fészkelt a madár, és megtalálják a gyűrűt. A bíboros örül a meglett gyűrűnek és feloldja az átkot. Amikor a csóka elpusztul, szentté avatják és a „Jim Crow” nevet adják neki.[117]

Móra Ferenc A csókai csóka című versében a címszereplő csóka fehérré szeretne változni, mert megunta a fekete tollakat.[118]

Videojátékok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Assassin's Creed IV: Fekete Zászló egy 2013-as történelmi akció-kaland videojáték. A játék egy új sajátsága a Jackdaw („Csóka”) nevű hajó, melynek a játékos a kapitánya. A Jackdaw bővíthető a játék folyamán, és könnyen hozzáférhető, ha a játékosnak szüksége van rá.[119] Az Eve Online egy űrben játszódó videojáték, amelyben Jackdaw, azaz „csóka” osztályú taktikai rombolók is szerepet kapnak.[120]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. védett állatok
  2. Csóka. termeszetbolond.hu
  3. ^ a b Corvus monedula. iucnredlist.org. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  4. Linné, 105. o.
  5. Simpson, 883. o.
  6. Valpy, 268. o.
  7. Myers, 1994, 38–39. o.
  8. Crow, Brill’s New Pauly. Brill (2006) „the jackdaw (κολοιός/ koloiós, βωμωλόχος/ bōmōlóchos, Lat. monedula or graculus.)” 
  9. Brown, 219. o.
  10. Jobling, 114. o.
  11. Vireos, Crows & Allies. IOC World Bird List (version 2.8). (Hozzáférés: 2011. június 10.)
  12. Kryukov-Suzuki, 922–29. o.
  13. ^ a b Rasmussen, 598. o.
  14. Wolters, 745. o.
  15. Haring-Gamauf, 840-862.
  16. Vireos, Crows & Allies. IOC World Bird List: Version 2.8.3. WorldBirdNames.org, 2011. március 30. (Hozzáférés: 2011. június 29.)
  17. Tyrberg, 1998, 579-580. o.
  18. Tyrberg, Tommy: Pleistocene Birds of the Palearctic (PDF), 2008
  19. Alcover et al., 2009. 174. o.
  20. Fjeldså, 1972, 152-154. o.
  21. ^ a b c d e f g h i j Goodwin, 75. o.
  22. ^ a b BirdLife International: 'Corvus monedula'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  23. Glutz von Blotzheim & Bauer, 1670. o.
  24. del Hoyo, 617. o.
  25. BirdLife International (2012) Species factsheet: Corvus monedula'. Downloaded from birdlife.org. (Hozzáférés: 2012. május 1.)
  26. Henderson-Fuller, 12-19. o.
  27. Newson-Woodburn, 42-54. o.
  28. ^ a b Offereins, Rudy (2003. február 3.). „Identification of eastern subspecies of Western Jackdaw and occurrence in the Netherlands”. Dutch Birding 25 (4), 209–220. o, Kiadó: Dutch Birding Association.  
  29. ^ a b Cramp, 124. o.
  30. ^ a b c d e f Mullarney-Svensson, 335. o.
  31. ^ a b c d e f g h Cramp, 121. o.
  32. Ramadan-Jaradi, 22-69. o.
  33. Murdoch-Betton, 12. o.
  34. Brazil, 308. o.
  35. Dunn-Alderfer, 326. o.
  36. Żmihorski, 61-88. o.
  37. Mazgajski, 521-526. o.
  38. Eurasian Jackdaw Corvus monedula'. GlobalTwitcher.com
  39. Rothschild és Hartert 1912, 471–472. o.
  40. ^ a b c d e Cramp, 120. o.
  41. Dies-Lorenzo, 309-344. o.
  42. Fischer, 1811, 1. o.
  43. Fischer, 3. o.
  44. Samuel Thomas von Soemmerring (1755–1830). The Dictionary of Eighteenth Century German Philosophers. Continuum, 2010 (Hozzáférés: 2012. május 5.)
  45. Vieillot, 1817, 40. o.
  46. 'spermologos'. Strong's Greek 4691. (Hozzáférés: 2012. május 15.)
  47. ^ a b c Goodwin, 74. o.
  48. ^ a b c d Cramp, 139. o.
  49. ^ a b Porter-Christensen, 405. o.
  50. ^ a b c Cramp, 137. o.
  51. Rosen-Hedenstrom, 1153-1166. o.
  52. Jön a hűvös, vonul a madár. hirmagazin.sulinet.hu
  53. Snow-Perrins, 1466-1468. o.
  54. ^ a b c Madge-Burn, 136-137. o.
  55. ^ a b Cramp, 133. o.
  56. Cramp, 134. o.
  57. ^ a b Cramp, 132. o.
  58. (1968. április 6.) „Talking Birds”. Nature Bulletin 301-A, Kiadó: Forest Preserve District of Cook County.  
  59. ^ a b Cramp, 129. o.
  60. Magpie. Nature Wildlife. BBC. (Hozzáférés: 2012. április 19.)
  61. Jackdaw. Nature Wildlife. BBC. (Hozzáférés: 2012. április 19.)
  62. Gay, 36. o.
  63. Smollett, 78. o.
  64. ^ a b Henderson, 177–182. o.
  65. ^ a b c d e Cramp, 128. o.
  66. Leonardi, 123-127. o.
  67. ^ a b Wilmore, S. Bruce. Crows, Jays, Ravens and their Relatives. London, United Kingdom: David and Charles, 208. o. ISBN 978-087-6668-78-8 (1977) 
  68. ^ a b c Lorenz, Konrad. 11. The Perennial Retainers, King Solomon's Ring: New Light on Animal Ways, Translated by Marjorie Kerr Wilson, London, United Kingdom: Methuen [1952] (1964) 
  69. Cramp, 130. o.
  70. ^ a b c d Cramp, 131. o.
  71. ^ a b c Lockie, 421-428. o.
  72. Kulemeyer-Asbahr, 2. o.
  73. ^ a b c Cramp, 125. o.
  74. Mikula, 157-159. o.
  75. ^ a b Hadjisterkotis, 50-60. o.
  76. Soler, 143–149. o.
  77. Cramp, 127. o.
  78. Praus-Weidinger, 525-530. o.
  79. Hetmański-Barkowska, 71-83. o.
  80. Baglione-Canestrari, 566-578. o.
  81. Puzović, 271-277. o.
  82. de Kort, 297-304. o.
  83. Frequent food- and Object-sharing during Jackdaw (Corvus monedula) SocialisationEthological Conference, Budapest, Hungary, 2005.. 
  84. ^ a b Emery-Seed, 489-505. o.
  85. The Poetical Works of William Cowper. London, United Kingdom: William Pickering, 336. o (1853. február 3.) 
  86. Greenoak, F.. All the Birds of the Air; the Names, Lore and Literature of British Birds. London, United Kingdom: Book Club Associates (1979. február 3.). ISBN 0-233-97037-1 
  87. White, 163. o.
  88. Koning-Baeyens, 453-456. o.
  89. ^ a b Johnsson, 313-317. o.
  90. ^ a b c Coward, 28-30. o.
  91. Goodwin, 47. o.
  92. ^ a b Cramp, 135. o.
  93. Tryjanowski, 211-215. o.
  94. Gibbons, 403-414. o.
  95. Arias-de-Reyna, 129-142. o.
  96. Charter-Bouskila, 201-204. o.
  97. Cramp, 136. o.
  98. Cultural Connections, In the Company of Crows and Ravens. New Haven, Connecticut & London, United Kingdom: Yale University Press (2005). ISBN 0-300-10076-0 
  99. Lovegrove, 79–81, 162–163. o.
  100. ^ a b Hereth, Antonia. Das Bild der Rabenvögel (Corvidae) in der heutigen Gesellschaft (német nyelven). Justus – Liebig – Universität Gießen, 10,25. o (2003) 
  101. Trapping Pest Birds. BASC: The British Association for Shooting and Conservation. (Hozzáférés: 2012. április 19.)
  102. Aesop's Fables: The Vain Jackdaw. BBC School Radio. (Hozzáférés: 2012. június 5.)
  103. A magyar katonai szleng szótára
  104. Katonai szlengszótár
  105. ^ a b Thompson, 89. o.
  106. Collected Works of Erasmus: Adages: Ivi1 to Ix100, Translated by Roger A. Mynors, University of Toronto Press, 314. o (1989. február 3.) 
  107. Graves, 308. o.
  108. ^ a b de Vries, 275. o.
  109. Sablon:Cite encyclopaedia
  110. Swainson, Charles. Provincial Names and Folk Lore of British Birds. London, United Kingdom: Trübner and Co (1885. február 3.) 
  111. Owen, 324. o.
  112. Joining the Jackdaws. BBC Northwest Wales, 2009. szeptember 1. (Hozzáférés: 2012. április 4.)
  113. Evans, Kath. „Jackdaw Society for those Born within Conwy Walls Folds”, BBC Northwest Wales, 2011. március 11. (Hozzáférés ideje: 2012. április 4.) 
  114. Porter, 38-39. o.
  115. Magocsi, Paul Robert. Galicia: a Historical Survey and Bibliographic Guide. Toronto, Ontario: University of Toronto Press, xv. o (1983). ISBN 0-8020-2482-3 
  116. Gray, 12. o.
  117. Ingoldsby, 118-122. o.
  118. A csókai csóka. sulinet.hu
  119. Totilo, Stephen: Be Excited About Assassin’s Creed IV. And Be Skeptical.. Kotaku.com, 2013. március 4. (Hozzáférés: 2013. március 4.)
  120. Jackdaw class destroyer (angol nyelven)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Western jackdaw című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dohle című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]