Kabócák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Kabócák
Tibicen linnei
Tibicen linnei
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Öregrend: Paraneoptera
Rend: Félfedelesszárnyúak (Hemiptera)
Alrend: Színkabócák (Auchenorrhyncha)
Alrendág: Cicadomorpha
Öregcsalád: Cicadoidea
Család: Cicadidae
Westwood, 1840
Alcsaládok

Lásd még a szövegben

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kabócák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kabócák témájú kategóriát.

A kabócák (Cicadidae) a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjében a színkabócák (Auchenorrhyncha) alrendjének egyik rovarcsaládja közel 30 000 eddig leírt fajjal (Soós, 1954).

Elterjedésük[szerkesztés]

A kabócák az egész földön elterjedtek (Nickel et al., 2002). A Kárpát-medencében közel 600 fajuk él; a legismertebbek a mannakabóca (Cicada orni) és az óriás kabóca (Cicada plebeja). Az előbbi szúrásával a manna-cukrot adja, az utóbbi a legnagyobb európai faj.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Rövid fejük merőlegesen áll, a homlokuk duzzadt. Mellső szárnyaik a hátsóknál hosszabbak, hártyásak. Testük jellegzetesen ék alakú, hengeres. Vannak közöttük egészen aprók (2 mm körüliek), de a trópusokon 11 cm-nél hosszabb fajaik is élnek (Holzinger, 2002).

A Kárpát-medencei fajok többsége nem éri el a 10 mm-t sem, de legnagyobb itteni képviselőik, az énekes kabócák (Cicadinae alcsalád) hossza az 1–4 cm tartományba esik (Sáringer, 1989).

Szájszervük szúró-szívó jellegű.

A hímek ivarszervei a kilencedik potrohszelvényen helyezkednek el, alakjuk rendszerint a fajra jellemző és így elkülönítő bélyeg. A nőstények tojócsöve fűrészes: ezzel vágják fel a növény szövetét, hogy elhelyezhessék benne petéiket.

Hangadó készülékük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom hártyácskák sora. Ez mindkét ivar egyedeinél megtalálható, de a nőstényeké csenevész.

Legújabb felfedezések szerint a rovar szárnyain olyan nanoméretű struktúrák találhatók, amelyek érintéssel képesek baktériumokat elpusztítani. Ez a struktúra ezernyi parányi oszlopból áll, melyek csapdába ejtik, és darabokra tépik szét a káros mikroorganizmusokat.[1][2]

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

A fajok többsége röpképes (rövid távon gyorsan repül), valamennyi a szárazföldön él. Leginkább a forró égövi vidékeket kedvelik, a mérsékelt övben a szőlőtermesztés határán túl nem mennek. A déli napfényben hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles, cirregő hangon ciripelnek. Magyarországon is elterjedt az utóbbi években, főleg a Nyugat-Dunántúl enyhébb éghajlatú tájain.

Többnyire a fákon tartózkodnak, igen óvatosak.

Szipókáikkal megszúrják a fák leveleit és gallyait, és ezek nedveit szívják. A föl nem szívott nedv a levegőn tömörül; ebből lesz az úgynevezett manna-cukor.

Lárváik növények gyökereibe bújnak, és azok nedveit szívogatva, több vedléssel nőnek fel. A kifejlett lárva először kimászik a föld felszínére, és ott reped fel hátán a bőr, hogy előbújjon belőle a kifejlett, ekkor még halványzöld kabóca.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Books-aj.svg aj ashton 01f.svg
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet.
Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont!
  • Bleicher Krisztina "Kabóca-együttesek (Auchenorrhyncha) faunisztikai és szerkezeti vizsgálata alma- és körteültetvényekben" doktori értekezése
  • Michael Chinery, Gordon Riley: Ízeltlábúak. Gondolat Kiadó, Fürkész könyvek. Budapest, 1991. ISSN 0237–4935 ISBN 9632824512

További információk[szerkesztés]