Kanári-szigetek
| Kanári-szigetek (Canarias) | |||
.jpg) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Spanyolország | ||
| Tartományai |
Santa Cruz de Tenerife, Las Palmas | ||
| Hivatalos nyelv | Riffian | ||
| Székhely | Las Palmas de Gran Canaria | ||
| Elnök | Paulino Rivero Baute | ||
| Polgármester | Angel Victor Torres Perez | ||
| Irányítószám | CN | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2 127 685 fő (2018)[1] +/- | ||
| Népsűrűség | 248 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 7447 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Kanári-szigetek
Pozíció a Kanári-szigetek térképén
| |||
| é. sz. 28° 32′ 10″, ny. h. 15° 44′ 56″Koordináták: é. sz. 28° 32′ 10″, ny. h. 15° 44′ 56″ | |||
 | |||
| Kanári-szigetek weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kanári-szigetek témájú médiaállományokat. | |||
A Kanári-szigetek (spanyolul (Islas) Canarias) Spanyolország legdélebbi autonóm közössége. Hét nagyobb és több kisebb sziget csoportját Marokkó partjaitól 125–200 km-re, az ész. 27–30 és a nyh. 13–18 foka között találjuk az Atlanti-óceánban. A szigetek összterülete 7500 km². A turisztikai paradicsom két provinciára, tartományra oszlik. Las Palmas tartományhoz tartozik Lanzarote, Gran Canaria és Fuerteventura szigete, Santa Cruz de Tenerife tartományt Tenerife, La Palma, Gomera és El Hierro alkotja. A szigetek törvényhozása négy évenként (a választás után) átköltözik Santa Cruz de Tenerifére Las Palmasról, illetve viszont. Mindkét főváros megkapta Madridtól a vámmentes kikötő státuszt.
Földrajz[szerkesztés]
A szigetek egy úgynevezett forrópont (köpenyoszlop) felett keletkeztek, ezért kizárólag vulkanikus kőzetekből állnak, mindegyikük közepén egy-egy vulkánnal. Tenerife szigetén emelkedik Spanyolország legmagasabb pontja is, a 3718 méteres Pico de Teide. Tengerészek szerint ez az a csúcs, amely az összes hegy közül a legmesszebbről látható.
Éghajlatuk[szerkesztés]
Éghajlatukat a széljárás határozza meg, ennek megfelelően a szelek 11 fajtáját különböztetik meg. Nyáron a száraz passzát jellemző, télen pedig a csapadékot hozó nyugati szelek, de ezeket a száraz, sivatagi eredetű sirokkó akár hónapokra is elnyomhatja. Az ugyancsak a Szahara felől érkező és (főleg tavasszal és nyáron) sok port hozó szél a kalima — amikor ez fúj, a látótávolság lecsökken, a színek kifakulnak, minden sárgás-szürkés lesz és a hőmérséklet 35–40°C-ra emelkedik. A szigeteken több meteorológiai állomáson is mérik a kihulló por mennyiségét — ez általában évi 20–80 gramm/négyzetméter (jelentős változékonysággal).[2]
A július és az augusztus a két legmelegebb, a január és a február a két leghidegebb hónap. Télen az 1800 m-nél magasabb hegyekben havazik.
A hideg Kanári-áramlat miatt a tengervíz hőmérséklete földrajzi helyzetéhez képest hűvös (18–22 °C).
Növényzetük[szerkesztés]
A szigetcsoport – a Madeira- és az Azori-szigetekkel együtt – az északi flórabirodalom (Holarktisz) Makaronézia flóraterületének része, de eredeti növényzete, a kanári babérlombú erdő mára jóformán csak La Gomera szigetén maradt meg. Az ennek megóvására létrehozott Garajonay Nemzeti Park 1986 óta Világörökség része.
Echium wildpretii
Astydamia latifolia
Kopár hegyoldalak szukkulens vegetációval
A cserjés Echium decaisnei
Tamariska bokrok
Cytisus supranubius a Teidén
Állatvilág[szerkesztés]
Az eredeti növényzettel az eredeti állatvilág is jórészt kipusztult. El Hierro szigetének óriásgyíkjait (a Gallotia simonyi faj kivételével) még a bennszülöttek irtották ki – több száz endemikus rovarfaj azonban fennmaradt.
Endemikus madárnak az erdei pinty (Fringilla coelebs) néhány alfaját tekinthetjük:
- Fringilla coelebs canariensis: kanári erdei pinty (többfelé a szigeteken),
- Fringilla coelebs ombriosa: Hierro-szigeti erdei pinty (El Hierro sziget),
- Fringilla coelebs palmae: palmai erdei pinty (Las Palmas).
Gallotia caesaris
Pararge xiphioides
..jpg)
Természetvédelem[szerkesztés]
A Kanári-szigeteken jelenleg négy nemzeti park működik:
- Teide Nemzeti Park (Parque Nacional del Teide) (Tenerife)
- Garajonay Nemzeti Park (Parque Nacional de Garajonay) (La Gomera)
- Caldera de Taburiente Nemzeti Park (Parque Nacional de de la Caldera de Taburiente) (La Palma)
- Timanfaya Nemzeti Park (Parque Nacional de Timanfaya) (Lanzarote)
Népesség[szerkesztés]
Népességének változása[szerkesztés]
Szigetek népessége[szerkesztés]
Az egyes szigetek népessége [mikor?]
- Tenerife - 900 ezer fő
- Gran Canaria - 829 ezer
- Lanzarote - 139 ezer
- Fuerteventura - 101 ezer
- La Palma - 86 ezer
- La Gomera - 23 ezer
- El Hierro - 11 ezer
- La Graciosa - 734 (2018-)
Vallás, nyelv[szerkesztés]
Annak ellenére, hogy Spanyolországhoz tartozik, nyelvileg és kulturálisan is inkább Latin-Amerikához áll közelebb.[forrás?]
A kanári társadalom többségében keresztény, legfőképp római katolikus.
A kanári-szigeteki spanyol akcentus leginkább a közép- és dél-amerikai nyelvváltozatokra hasonlít.[forrás?]
Történelem[szerkesztés]
A sziget őslakói a guancsok voltak. Származásuk bizonytalan; mivel feltűnően sokuknak derékig érő, szőke haja volt, leginkább viking-berber keveréknépnek gondolják őket. Kultúrájukat mind intenzívebben kutatják (ásatásokkal és levéltárakban is).
Talán azonosítható a görög mitológiában Gérüón szigetével, ahová Héraklész a Gibraltári-szorosból, oszlopainak felállítása után jutott el az Ókeanoszon hajózva. Egyes történészek szerint már a föníciaiak is ismerték a szigeteket, és van, aki szerint i. e. 470-ben Hanno is megfordult itt, a rómaiak pedig Fortunatae Insulae, azaz Boldog-szigetek néven emlegették, és állítólag korlátozottan kereskedtek is velük. Ezt a nevet onnan kapta, hogy az antik mitológia ezeket a szigeteket tartotta a világ legnyugatibb részének, ahol a nap szekerének útja véget ér, ahol örök a tavasz és a jólét. Éppen ezért i. e. 150-ben Klaudiosz Ptolemaiosz huszonhét kötetes atlaszában a kezdő délkör a Kanári-szigeteken haladt át. Róma bukásával elfeledkeztek a szigetekről, amiket a 10. században az arabok fedeztek fel ismét – az itteni királyság elég erős és gazdag volt, hogy az arab kereskedőket eltartsa. Az első európai hódítók a 14. században jelentek meg; a sok nációból végül Kasztília és Portugália jutott el a végső célig.
1402–1404-ben Jean de Béthencourt normann kalandor előbb magánvállalkozásként, majd Kasztília nevében meghódította Lanzarote, Fuerteventura, El Hierro és La Gomera szigetét. Miután III. Henrik kasztíliai király kinevezte a négy, meghódított sziget királyává, összegyűjtött vagyonával 1406-ban végleg hazatért Normandiába, a szigetek kormányzását pedig unokaöccsére, Maciot de Béthencourt-ra bízta. Ő néhány sikertelen, a még szabad szigetek kifosztására indított rablóhadjárat után eladta a fennhatóság jogát a portugáloknak, akik azonban csak La Gomerát tudták tényleg megszerezni. Ez az egyezség felbőszítette a kasztíliaiakat, akik kérésére IV. Jenő pápa a szigeteket Kasztíliának ítélte. A torzsalkodásnak az vetett véget, hogy V. Alfonz portugál király 1479-ben megkötötte a kasztíliai koronával az alcáçovasi békét, és ebben lemondott a szigetekről – cserébe a portugálok megkapták az Azori-szigeteket, a Zöld-foki-szigeteket és Madeirát. 1478–83-ban Juan de Rejón és Pedro de Vera elfoglalta a bennszülöttektől Gran Canaria szigetét, 1491-ben Galician Alonso Fernandez de Lugo La Palmát, majd végül, 1494–96-ban Tenerifét is. A szigetek az Amerikába tartó hajók fontos állomásává, utolsó kikötőivé váltak. A nyugalmat 1902-ben zavarta meg egy függetlenségi mozgalom, amit azonban a spanyol csapatok elnyomtak. 1936-ban a szigetekről indultak el Franco csapatai, hogy kirobbantsák a spanyol polgárháborút. A második világháború után a szigetek valódi idegenforgalmi paradicsommá váltak, és 1983-ban autonómiát kaptak.
Gazdaság[szerkesztés]
Múlt[szerkesztés]
A szigetek gazdasága a hódítás óta mindig monokulturális volt, de a domináns termék koronként változott: Amerika felfedezéséig cukornádat termesztettek, utána bort. A halászatot bíbortetű tenyésztése, majd banántermelés, végül a turizmus váltotta fel. A bíbortetű-tenyésztés a 19. sz. első felében volt különösen intenzív; ehhez Közép-Amerikából medvetalp- (Opuntia) kaktuszokat telepítettek be, amelyek jelentősen hozzájárultak a szigetek őshonos növényvilágának kiszorításához. Az anilinfestékek felfedezése (1856) hamarosan a bíbortetű tenyésztését is gazdaságtalanná tette, és a szigetek egyik fő termékévé a banán vált.
Mezőgazdaság[szerkesztés]
A vulkanikus talaj és az éghajlat különösen kedvez a szőlőtermesztésnek, ennek dacára az itteni (főleg vörös) borok minősége nem kiemelkedő. Termesztenek cukornádat és különféle gyümölcsöket, némi dohányt és kávét is – ezeket több településen fel is dolgozzák.
Banán[szerkesztés]
A banán termesztése főleg Spanyolország európai uniós csatlakozása óta hanyatlik – egyrészt, mert az ültetvényeket öntözni kell, ami megdrágítja a termelést, másrészt, mert az itteni törpebanánt az Unió sokáig csak másodosztályúnak ismerte el: hiába finomabb az 1. osztályúnak minősített banánoknál, ha rövidebb és görbébb azoknál.
Halászat[szerkesztés]
A halászflották főleg a turistalátványosságoknak számító halpiacokra viszik portékájukat, de egy keveset konzervként továbbítanak a kontinensre.
Idegenforgalom[szerkesztés]
Manapság a Kanári-szigetek lakosainak legnagyobb része az idegenforgalomból él. Hotelek, éttermek, üzletek, strandok és a kapcsolódó szolgáltatók várják a látogatókat.
Zászló[szerkesztés]
A Kanári-szigetek zászlaja 1982 óta hivatalos ebben az autonóm tartományban a Szerves Törvények alapján az 1982. október 10-i Kanári-szigeteki önkormányzati szabályzat szerint.
A fehéret és a kéket Tenerife zászlajából használták fel, a kéket és a sárgát Gran Canaria zászlajából és a szigetek földrajzi elhelyezkedése szerint rendezték, azaz, a fehér a bal oldalon van, ami megegyezik a nyugattal, a sárga a jobb oldalon azonosul kelettel és a kék középen van.
Műholdképek[szerkesztés]
La Palma a legzöldebb sziget
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ https://boe.es/boe/dias/2018/12/29/pdfs/BOE-A-2018-18083.pdf
- ↑ Varga György: [[Fuerteventura]] — löszkutató szemmel. [2019. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 4.)
Források[szerkesztés]
- A Kanári-szigetek képekben
- IDRE Madárhatározó
- Sally O'Brian, Sarah Andrews: Kanári-szigetek. A Lonely Planet útikönyvsorozata alapján. Park Könyvkiadó, 2005. 302 p. ISSN 1589-4665
További információk[szerkesztés]
.svg){kind=small}
|
