Delfinfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Delfinfélék
Evolúciós időszak: Késő oligocén - jelen
Közönséges delfin (Delphinus delphis)
Közönséges delfin (Delphinus delphis)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Cetancodontamorpha
Alrend: Whippomorpha
Csoport: Cetaceomorpha
Alrendág: Cetek (Cetacea)
Részalrend: Fogascetek (Odontoceti)
Csoport: Delphinida
Öregcsalád: Delphinoidea
Flower, 1865
Család: Delphinidae
J. E. Gray, 1821
Szinonimák
  • Cephalorhynchinae Fraser & Purves, 1960
  • Globicephalidae J. E. Gray, 1850
  • Grampidelphidae Nishiwaki, 1963
  • Lissodelphinae Fraser & Purves, 1960
  • Orcinae Fraser & Purves, 1960
  • Stenidae Fraser & Purves, 1960
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Delfinfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Delfinfélék témájú médiaállományokat és Delfinfélék témájú kategóriát.

Pettyes delfin (Stenella attenuata)
Sötét delfin (Lagenorhynchus obscurus)
Kardszárnyú delfin (Orcinus orca)

A delfinfélék (Delphinidae) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a cetek (Cetacea) alrendágába tartozó család.[1][2][3][4]

Mivel a cetek csoportjához tartoznak, a delfinfélék rokonságban állnak a bálnákkal és a disznódelfinekkel. Ebből a családból manapság már csak 39 faj él, de ezzel a számmal a delfinfélék a cetek legnagyobb családját alkotják.

Előfordulásuk[szerkesztés]

A Föld összes óceánjában és tengerében megtalálhatók, de legtöbb fajuk, inkább a partközeli, sekély vizeket választják élőhelyül. Közülük néhány faj a nagyobb folyók lakója, ilyen a kúposfejű delfin (Orcaella brevirostris) is.

Megjelenésük[szerkesztés]

E család fajai igen nagy változatosságot mutatnak. Méretük a 160 centiméteres és 40 kilogrammos Benguela-delfintől (Cephalorhynchus heavisidii) a 9 méteres és 9 tonnás kardszárnyú delfinig (Orcinus orca) változik. A legtöbb faj testtömege 50 és 200 kilogramm között van. Közös jellemzőik a lekerekített, háromszög alakú hátuszony, melynek a csúcsa enyhén hátra hajlik, a „csőrszerű” száj és a magasan fejlett hanglokátorrendszer, melynek segítségével megkapják zsákmányállataikat. Színben és mintázatban is igen nagy változatosságot mutatnak.[5]

Életmódjuk[szerkesztés]

A legtöbb delfinféle fő tápláléka a halak, de ezek mellett kalmárokat és rákokat is fogyasztanak. Néhány faj kimondottan csak kalmárokkal táplálkozik. A kardszárnyú delfin a tengeri emlősöket is megtámadja. Az összes delfinféle ragadozó életmódot folytat. Általában 100-200 foguk van, néhány fajnak ennél kevesebb is lehet.

Egyes delfinfajok akár 1000 fős csoportba is verődhetnek. Mindegyik csoport néhány tucat négyzetkilométernyi és néhány száz négyzetkilométernyi területen keresi a táplálékát. Egyes csoportok lazábbak, a hímek kedvük szerint csatlakoznak vagy elmennek egy csoporttól, míg más csoportok összetartóbbak; ilyenkor egy hím maga köré gyűjt néhány nőstényt. A delfinek visszhang segítségével tájékozódnak (hangnavigáció): az általuk kibocsátott ultrahang – csettintő hangok sorozata – a vízben vándorló „hangfalat” képez. Ha ezek a hangok szilárd tárgyba ütköznek, visszhangként verődnek vissza. A visszhangot környezetének pontos hangképeként értelmezik. Így tudják megállapítani zsákmányaik nagyságát, elhelyezkedésüket, haladási irányukat és sebességüket.

Szaporodásuk[szerkesztés]

A vemhesség 10-12 hónapig tart, ennek végén egy kis delfin jön a világra.

Rendszerezés[szerkesztés]

A családba az alábbi 5 alcsalád, 17 élő nem és 11 fosszilis nem tartozik (az élő nemek alcsaládokba való besorolásának rendjét 1999-ben, LeDuc és társai állították össze a molekuláris vizsgálatok alapján):[6][7][8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Carroll, Sean. „Hybrids May Thrive Where Parents Fear to Tread” (Hozzáférés ideje: 2015. október 31.) 
  2. Records of 'blackfish' (killer, false killer, pilot, pygmy killer, and melon-headed whales) in the Indian Ocean Sanctuary, 1772–1986 in Cetaceans and cetacean research in the Indian Ocean Sanctuary. UNEP Marine Mammal Technical Report, 33–65. o. (1991) 
  3. (1999. július 1.) „Phylogenetic relationships among the delphinid cetaceans based on full cytochrome b sequences”. Marine Mammal Science 15 (3), 619–648. o. DOI:10.1111/j.1748-7692.1999.tb00833.x. ISSN 0824-0469.  
  4. Hassanin, A. (2012). „Pattern and timing of diversification of Cetartiodactyla (Mammalia, Laurasiatheria), as revealed by a comprehensive analysis of mitochondrial genomes”. Comptes Rendus Biologies 335 (1), 32–50. o. DOI:10.1016/j.crvi.2011.11.002. PMID 22226162.  
  5. Evans, Peter G.H..szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 180–185. o. (1984). ISBN 0-87196-871-1 
  6. LeDuc, Rick. Delphinids, Overview, Encyclopedia of Marine Mammals. Academic Press, 310–4. o. (2002). ISBN 978-0-12-551340-1 
  7. (2006) „Multi-locus phylogeny of dolphins in the subfamily Lissodelphininae: character synergy improves phylogenetic resolution”. BMC Evol Biol 6 (87), 87. o. DOI:10.1186/1471-2148-6-87. PMID 17078887.  
  8. (2011) „Phylogenetic Status and Timescale for the Diversification of Steno and Sotalia Dolphins”. PLOS ONE 6 (12), e28297. o. DOI:10.1371/journal.pone.0028297. PMID 22163290.  
  9. Vilstrup, J. T. (2011). „Mitogenomic phylogenetic analyses of the Delphinidae with an emphasis on the Globicephalinae”. BMC Evolutionary Biology 11 (65). DOI:10.1186/1471-2148-11-6. PMID 21211019.  
  10. Subfamily Orcininae Wagner 1846 (dolphin). Fossilworks.org
  11. Cetaceans of the world
  12. (2009) „A new delphinid record (Odontoceti, Cetacea) from the Early Pliocene of Tuscany (Central Italy): Systematics and biostratigraphic considerations”. Neues Jahrbuch für Geologie und Paläontologie - Abhandlungen 254 (3), 275. o. DOI:10.1127/0077-7749/2009/0018.  
  13. Global Biodiversity Information Facility article on Hemisyntrachelus, accessed 11/10/13
  14. Klaas Post & Erwin J.O. Kompanje (2010). „A new dolphin (Cetacea, Delphinidae) from the Plio-Pleistocene of the North Sea”. Deinsea 14, 1–13. o. ISSN 0923-9308.  
  15. Cunha, H. A. (2011). „Phylogenetic Status and Timescale for the Diversification of Steno and Sotalia Dolphins”. PLOS ONE 6 (12), e28297. o. DOI:10.1371/journal.pone.0028297. PMID 22163290.  
  16. (2002) „Australodelphis mirus, a bizarre new toothless ziphiid-like fossil dolphin (Cetacea: Delphinidae) from the Pliocene of Vestfold Hills, East Antarctica”. Antarctic Science 14 (1), 37–54. o. DOI:10.1017/S0954102002000561.  
  17. M. Murakami, C. Shimada, Y. Hikidad, Y. Soedae, and H. Hirano. 2014. Eodelphis kabatensis, a new name for the oldest true dolphin Stenella kabatensis Horikawa, 1977 (Cetacea, Odontoceti, Delphinidae), from the upper Miocene of Japan, and the phylogeny and paleobiogeography of Delphinoidea. Journal of Vertebrate Paleontology 34(3):491-511
  18. (2009) „A new delphinid record (Odontoceti, Cetacea) from the Early Pliocene of Tuscany (Central Italy): Systematics and biostratigraphic considerations”. Neues Jahrbuch für Geologie und Paläontologie - Abhandlungen 254 (3), 275. o. DOI:10.1127/0077-7749/2009/0018.  
  19. Giovanni Bianucci (2013). "Septidelphis morii, n. gen. et sp., from the Pliocene of Italy: new evidence of the explosive radiation of true dolphins (Odontoceti, Delphinidae)" Journal of Vertebrate Paleontology 33 (3): 722–740. doi:10.1080/02724634.2013.744757.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]