Orosz labdarúgó-válogatott

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oroszország Oroszország
Orosz Labdarúgó-szövetség
Russianfa.png
Orosz Labdarúgó-szövetség címere
Adatok
Beceneve(i) Szbornaja (Válogatott)
Szövetség neve Rosszijszkij Futbolnij Szojuz
Konföderáció UEFA (Európa)
Stadion Luzsnyiki Stadion

Szövetségi kapitány Hollandia Dick Advocaat
Pályaedző Oroszország Alekszandr Borogyuk
Csapatkapitány Andrej Arsavin[1]

Legtöbb válogatottság Viktor Onopko (109)
Legtöbb válogatott gól Vlagyimir Beszcsasztnih (26)
FIFA-kód RUS
Ranglista helyezések
FIFA-rang 31. +/-
Legmagasabb
FIFA-rang
3.
(1996. ápr.jún.)
Legalacsonyabb
FIFA-rang
40.
(1998. december)

Élő-rang 13.
Legmagasabb
Élő-rang
8.
(1996. máj.jún.)
Legalacsonyabb
Élő-rang
34.
(2005. aug.2006. máj.)
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Első hivatalos mérkőzés
1912. június 30., Stockholm, Svédország
 Finnország 2 – 1 Oroszország 
1992. augusztus 16., Moszkva, Oroszország
 Oroszország 2 – 0 Mexikó 
Legnagyobb győzelem
1995. június 7., San Marino, San Marino
 San Marino 0 – 7 Oroszország 
Legnagyobb vereség
1912. július 1., Stockholm, Svédország
Flag of the German Empire.svg Német Császárság 16 – 0  Oroszország
2004. október 13., Lisszabon, Portugália
 Portugália 7 – 1  Oroszország
Nemzetközi szereplések
Labdarúgó-világbajnokság
Részvételek 2 (Először: 1994)
Legjobb eredmény Csoportkör (1994, 2002)
Labdarúgó-Európa-bajnokság
Részvételek 4 (Először: 1996)
Legjobb eredmény Bronzérmes (2008)

Az infobox utoljára frissítve: 2012. június 16.

Az orosz labdarúgó-válogatott – vagy közkedvelt becenevükön a szbornajaOroszország nemzeti csapata, amelyet az Orosz Labdarúgó-szövetség (oroszul: Российский Футбольный Союз, magyar átírásban: Rosszijszkij Futbolnij Szojuz) irányít.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1991 szeptemberében a Szovjetunió szétszakadása megindult. Gyors egymás után elnyerték függetlenségüket az egyes volt (15) tagköztársaságok. Néhány tagköztársaság az UEFA, néhány az Ázsia Szövetségbe lépett be. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvántartása alapján az orosz labdarúgó-válogatott mind a szovjet, mind a Független Államok Közösségének labdarúgó-válogatottjai által elért eredmények jogutódja. A Szovjetunió felbomlása után, az újjáalakuló Oroszország első hivatalos labdarúgó-mérkőzését Mexikó válogatottja ellen játszotta Moszkvában, ahol 2:0-s orosz győzelem született.

A kezdetek, az első világverseny[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pavel Szadirin szövetségi kapitány vezette orosz labdarúgó-válogatottat Görögország, Jugoszlávia, Izland, Magyarország és Luxemburg mellé az 5-ös csoportba sorsolták az 1994-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőire, Jugoszláviát azonban a politikai okok miatt már a selejtezők megkezdése előtt kizárták. A selejtezősorozatot 6 győzelemmel és 2 döntetlennel záró szbornaja Görögországgal együtt jutott ki a világbajnokságra. Ekkor a csapat tapasztalt veteránokból – például Sztanyiszlav Csercseszov, Alekszandr Borogyuk –, valamint akkoriban pályájuk csúcsán lévő fiatalokból – például Viktor Onopko, Oleg Szalenko, Alekszandr Mosztovoj, Vlagyimir Beszcsasztnih vagy Valerij Karpin – állt.

A világbajnokság csoportkörében Kamerunnal, Svédországgal és Brazíliával kerültek össze, így már a kezdés előtt minimálisra csökkentek az oroszok továbbjutási esélyei. A papírforma be is igazolódott, ugyanis előbb a braziloktól 2:0-s, a svédektől 3:1-es vereséget szenvedtek. A harmadik forduló előtt pont nélkül állt a csapat, így tulajdonképpen tét nélküli volt a Kamerun elleni meccs. Ennek megfelelően a felszabadult, minden tehertől mentes orosz válogatott 6:1-re kiütötte a kameruniakat többek között Oleg Szalenko 5 góljával, ami a mai napig rekord a VB-k történetében. Végül a csapat 3 szerzett pontjával a csoport 3. helyén végzett, és kiestek. A VB-n nyújtott gyenge teljesítmény miatt a torna után menesztették a szövetségi kapitányt, Pavel Szadirint, és helyére Oleg Romancev került.

A Romancev-éra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Szadirint kirúgták, Romancevnek kellett kivezetnie a nemzeti csapatot az 1996-os EB-re. A kapitány sok sztárt válogatott be az 1994-es VB-n szerepelt együttesből, és a selejtezőkön az egyik legkönnyebb csoportban szerepelve, csoportelsőként jutottak ki az EB-re. A selejtezőbeli csoportellenfelek Skócia, Görögország, Finnország, San Marino és Feröer voltak, és végül veretlenül, 8 győzelemmel és 2 döntetlennel végeztek ebben a csoportban.

Az EB-n a C csoportba, Németország, Csehország és Olaszország mellé sorsolták az oroszokat. A szakemberek szerint ez volt a halálcsoport, és itt a „Szbornaja” volt a leggyengébb csapat. Az első meccsen, az olaszok ellen, már 5 perccel a meccs kezdése után jött Pierluigi Casiraghi, és vezetést szerzett az olasz gárdának. Negyed órával később aztán egyenlítettek az oroszok, Ilja Cimbalar szerzett gólt. Ám nem sokáig örülhettek, ugyanis a találkozó vége felé ismét Casiraghi villant, és második gólját megszerezve az olaszok 2:1-re vezettek, amit meg is tartottak a lefújásig. Ezután az orosz együttestől senki sem várt túl sokat a németek ellen, ám az első félidő, sokak meglepetésére, gól nélküli döntetlennel zárult. Azonban a második játékrészben már a németek domináltak, Matthias Sammer az 56., Jürgen Klinsmann a 77. percben talált be, majd 12 perccel később az orosz védők hatalmas hibáját kihasználva a németek újabb gólt szereztek, és sima 3:0-lal intézték el az oroszokat. Az utolsó fordulóban, Csehország ellen egy kis vigaszra lelhettek az orosz játékosok. Hiába vezettek a csehek már 20 perc után 2 góllal Jan Suchopárek és Pavel Kuka révén, az oroszok nem adták föl, és a 2. félidőben 5 perc alatt egyenlítettek Alekszandr Mosztovoj és Omari Tetradze góljaival, sőt nemcsak kiegyenlítettek, hanem vezetést is szereztek Beszcsasztnih góljával, ám itt még nem volt vége a meccsnek. A csehek ugyanis, mivel ekkor még nem volt biztos a továbbjutásuk, nagyon hajtottak, és sikerült is kiegyenlíteniük Vladimír Šmicer kései góljával. A csalódást keltő Európa-bajnokság után Romancev lemondott.

1997–1999: Elszalasztott lehetőségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az EB után, még 1996-ban a korábban lemondott Romancev helyére a korábbi szovjet válogatott Borisz Ignatyevet ültették, ám kapitánykodása nem volt túl eredményes, ugyanis az lett volna a feladata, hogy vezesse ki a szbornaját az 1998-as világbajnokságra. A válogatott kerete ekkor már átalakulóban volt, ugyanis a '96-os EB-n szerepelt csapatból már csak hárman (Onopko, Mosztovoj, Karpin) maradtak a válogatottban. A VB-selejtezők alatt Bulgáriával, Izraellel, Ciprussal és Luxemburggal az 5. csoportban szerepeltek. Itt sokak szerint Oroszország és Bulgária volt a 2 fő esélyes, valamint Izraelt emlegették még egy lapon velük, de nekik kevesebb esélyt adtak. Az oroszok jól kezdtek, ugyanis az első 2 meccsen győzni tudtak Ciprus és Luxemburg ellen, majd a következő 2 meccsen 2 döntetlen következett, Izrael és Ciprus ellen. Ezután ismét egy 2 meccses győzelmi széria jött a Luxemburg és Izrael elleni meccseken. Ezután az orosz gárda elszenvedte egyetlen vereségét Bulgária ellen, 1:0-ra kaptak ki. Az utolsó meccsen ugyan simán, 4:2-re megverték a visszavágón a bolgárokat, de ígyis csak a 2. helyen mögöttük, így pótselejtezőre kényszerültek, ahol az olaszokat kapták ellenfélnek. Az első meccsen egy, az oroszok számára szerencsés 1:1-es döntetlen született, ahol Fabio Cannavaro egy öngóllal egyenlített az oroszoknak. A visszavágón már nem volt szerencséje az orosz együttesnek, ugyanis Pierluigi Casiraghi góljával 1:0-ra nyertek az olaszok, és ez azt jelentette, hogy az ők utazhattak a franciaországi VB-re.

Miután a gárda nem jutott ki a VB-re, a következő cél a 2000-es EB volt, amit Belgiumban és Hollandiában rendeztek. A szövetségi kapitány a korábbi szovjet legenda, Anatolij Bisovec lett, aki csak nagyon kis változtatásokat végzett a keretben, de például behívott pár játékost az idősebb generációból. Emellett behívta azt az Alekszandr Panovot is, aki a selejtezők során a legeredményesebb orosz góllövő lett. A selejtezőkre az oroszok a 4. csoportba kerültek, csakúgy, mint Franciaország, Ukrajna, Izland, Örményország és Andorra. Ebben a csoportban az oroszok és a franciák számítottak a 2 legnagyobb esélyesnek, valamint mögéjük Ukrajnát várták. Az oroszok nagyon rosszul kezdtek, ugyanis rögtön első 3 meccsükön vereséget szenvedtek, sorrendben Ukrajnától, Franciaországtól és Izlandtól. Emiatt a szövetség hirtelen kirúgta Bisovecet, és ismét Romancevet kérte fel a szövetségi kapitányi poszt betöltésére. Romancev reaktiválását követően egy teljesen más orosz válogatottat láthattak a szurkolók, és ekkor már azon voltak, hogy megpróbálják ledolgozni az első 3 fordulóban összeszedett tetemes hátrányukat. A következő 6 meccsen győzelmet arattak, például a Stade de France-ban történelmi, 3:2-es győzelmet arattak Franciaország felett is. Ekkor jött az utolsó forduló, ahol a szbornaja Ukrajnával találkozott. Itt a győzelem az oroszok számára pótselejtezős helyet ért volna. A meccs az első félidőben és a második nagy részében is 0:0-ra állt, amikor a 75. percben szabadrúgást kaptak, éppen csak az ukrán tizenhatoson kívül. Valerij Karpin állt a labda mögé, és be is lőtte azt, így az állás 1:0-ra módosult. Ám nem tarthatott sokáig az örömük, ugyanis a 87. percben Ukrajna is szabadrúgáshoz jutott, és ezt Andrij Sevcsenko nagyszerű mozdulattal csavarta el a kapus Filimonov mellett, ezzel 1:1 lett az állás. Mivel a hátralévő kevés időben már nem született újabb gól, a döntetlen azt jelentette, hogy Oroszország 19 ponttal, 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel a számukra csalódást keltő 3. helyen végzett, így egymás után a második nagy tornára nem sikerült kijutniuk.

Újjáéledés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Romancevvel annyira elégedettek voltak, hogy egészen a 2002-es VB-ig szerződést hosszabbítottak vele. Cserébe „csak” annyi volt a feladata, hogy vezesse ki a válogatottat a kontinensviadalra. A selejtezőkre Oroszország az 1. csoportba került Szlovéniával, Jugoszláviával, Svájccal, a Feröer-szigetekkel és Luxemburggal. Ebben a csoportban ismét ők, valamint a svájciak és a jugoszlávok voltak a favoritok. Végül az orosz csapat csoportelsőként fejezte be a selejtezősorozatot, 7 győzelemmel, 2 döntetlennel, valamint egy vereséggel, így egyenes ágon kijutott a Dél-Koreában és Japánban tartandó világbajnokságra.

A világbajnokságon a H csoportba osztották be az együttest, ahol a csoportellenfelek Belgium, Tunézia és Japán voltak. Ezt a csoportot tartották az összes közül a leggyengébbnek, és az oroszoknak jó esélyt adtak a továbbjutásra. A válogatott kerete ekkor tapasztalt veteránok - Karpin, Onopko - és fiatal tehetségek - például Szicsov és Kerzsakov - egyvelege volt. Oroszország az első meccsen egy kényelmes, 2:0-s győzelmet aratott Tunézia felett Karpin és Tyitov góljaival. A második meccsen, Japán ellen a média és a szurkolók is győzelmet vártak a szbornajától. Ám az 51. percben a japánok Inamoto révén vezetést szereztek. A mérkőzés hátralévő részében az orosz együttes több, nagyobbnál nagyobb helyzetet dolgozott ki, ám egyet sem tudott gólra váltani közülük, és a japánok megőrizték 1 gólos vezetésüket, és megnyerték a meccset. Ám vereségük ellenére az utolsó fordulóban, Belgium ellen egy döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, valamint a szakértők is az ő győzelmüket várták. Az oroszok azonban nem bírtak az esélyessség terhével, és már a 7. percben hátrányba kerültek Johan Walem révén. Hiába egyenlített Beszcsasztnih az 52. percben, 11 perccel később ismét a belgáknál volt az előny, ezúttal Wesley Sonck szerzett vezetést nekik. Az orosz válogatott még reménytelenebb helyzetbe került, amikor Marc Wilmots rúgott egy újabb gólt az orosz kapuba. A 88. percben ugyan szépített Szicsov, ám ekkor már hiába támadtak, a hátralévő rendkívül kevés idő alatt már nem tudták bevenni De Vlieger kapuját. Oroszország végül 3 ponttal, 1 győzelemmel és 2 vereséggel a H csoport 3. helyén végzett, és ez azt jelentette, hogy egy újabb világversenyen nem sikerült a csoportból való továbbjutás.

A VB után már nem Romancev volt a szövetségi kapitány. Helyére a CSZKA Moszkva és az orosz utánpótlás-válogatott akkori edzője, Valerij Gazzajev került, és a korábbi kapitányokhoz hasonlóan az volt a feladata, hogy vezesse ki a válogatottat a soron következő tornára. Gazzajev fealadata nem volt egyszerű, ugyanis a 2004-es EB selejtezőire az orosz együttes Svájccal, Írországgal, Albániával és Grúziával került össze. Itt Írországot és Svájcot is esélyesebbnek tartották, mint őket. Ennek ellenére az oroszok számára jól indult a selejtező, ugyanis 2 győzelemmel indítottak Írország és Albánia ellen. A következő meccsek már nem sikerültek ilyen jól, a grúz és az albán csapattól is kikaptak. Ekkor még haladékot adtak Gazzajevnek, ám mikor Bázelben csak egy csalódást keltő 1:1-es döntetlent értek el Svájc ellen, már nem maradt tovább. A következő, Írország elleni meccsen már Georgij Jarcev vezetésével értek el egy újabb 1:1-es döntetlent. Az utolsó 2 fordulóban, hazai pályán Svájc és Grúzia ellen is győzni tudtak, így végül 2. helyen végeztek a csoportban, és ez azt jelentette, hogy Wales ellen, pótselejtezőn kellett kivíviuk az EB-szereplést. Az első meccsen, Moszkvában csak 0:0 lett az eredmény, így a visszavágót a walesiek várhatták kedvezőbb helyzetből. Azonban Cardiffban kisebb meglepetésre az oroszok 1:0-ra győzni tudtak Vadim Jevszejev góljával. Ezzel az orosz együttes teljesítette minimális célját, és kijutott a 2004-es EB-re. Ezt a győzelmet azonban beárnyékolta Jegor Tyitov pozitív drogtesztje. Sokan az orosz válogatott kizárását követelték, ám végül csak Tyitov kapott 1 éves eltiltást.

Az EB-n Oroszországot az A csoportba sorsolták Görögországgal, Spanyolországgal, valamint Portugáliával. Itt a szakértők a görögöket és az oroszokat várták a csoport utolsó két helyére. A válogatott, Jarcev vezetésével nagyrészt a 2002-es VB-n szerepelt játékosokból: Alekszej Szmertyin, Dmitrij Szennyikov, Dmitrij Alenyicsev, Alekszandr Mosztovoj, emellett ekkor már befutott fiatal játékosokból - Jevgenyij Aldonyin, Dmitrij Kiricsenko, Alekszandr Kerzsakov - állt. Június 12-én, a torna nyitónapján Oroszország Spanyolországgal találkozott. Az első félidőben még állták a spanyol rohamokat, ám a 60. percben Valerón vezetést szerzett a spanyol csapatnak. Később még rosszabb lett a helyzet, amikor a hátvéd Roman Saronovot második sárga lapja után kiállította a bíró. Emberelőnyük ellenére a spanyolok nem tudtak újabb gólt lőni, így maradt az 1:0-s állás. 4 nappal később a szbornaja Portugáliával játszott. Ezen a meccsen, mivel az első fordulóban Portugália is kikapott Görögországtól, mindkét csapatnak győznie kellett az életbenmaradáshoz. Az oroszok gyorsan hátrányba kerültek, Maniche ugyanis már a 7. percben betalált Ovcsinnyikov hálójába. Később az orosz kapust kiállították, amiért a 16-oson kívül ért kézzel a labdához. A helyére beálló Malafejev ugyan több nagy védést is bemutatott, de Rui Costa közeli lövésével nem tudott mit kezdeni, így az orosz együttes végül simán, 2:0-ra kikapott. A 3. fordulóban egy tét nélküli meccset játszottak a görögök ellen. Az oroszok ekkor már felszabadultan játszhattak, és ennek megfelelően rendkívül gyorsan, már a 2. percben vezetést szereztek Kiricsenko révén. A 17. percben, Guszev szöglete után Bulikin is betalált, ezzel Oroszország már 2:0-ra vezetett. A végén Vrízasz ugyan szépített, de az orosz győzelem ekkor már biztos volt, Oroszország végül 2:1-re nyert.

A 2006-os VB-selejtezőkön továbbra is Jarcev vezetésével szerepelt az orosz csapat. Itt a 3. csoportba kerültek Portugália, Szlovákia, Észtország, Lettország, Luxemburg és Liechtenstein mellé. Itt a portugálok voltak a csoport abszolút favoritjai. Oroszország egy nem túl biztató 1:1-es döntetlennel kezdett hazai pályán, Szlovákia ellen 2004. szeptember 7-én. A következő fordulóban a nem túl acélos Luxemburgot ütötték ki egy sima 4:0-lal. Ezután elszenvedték történetük egyik legnagyobb arányú vereségét, Portugália 7:1-re győzte le őket. Később nyertek Liechtenstein és Észtország ellen, de az észtek elleni visszavágó 1:1-es eredménye után Jarcevet kirúgták, helyére Jurij Szemin került. Első meccsén rögtön győzelmet ünnepelhetett az orosz együttes, 2:0-ra győztek Lettország ellen. A visszavágón, Rigában 1:1 született. Ekkor úgy tűnt, az oroszoknak sikerül lehagynia üldözőiket, ugyanis döntő győzelmeket arattak Luxemburg és Lichtenstein ellen is, emellett egy nagyon fontos 0:0-s döntetlent játszottak Portugáliával. Az utolsó fordulóban, Szlovákia ellen győzniük kellett ahhoz, hogy pótselejtezős helyen végezzenek. Ám mivel csak 0:0-t tudtak elérni, ezért 1 ponttal lemaradtak a szlovákok mögött, és csak a 3. helyen végeztek. Az együttes 23 ponttal, 6 győzelemmel, 5 döntetlennel és 1 vereséggel zárta a selejtezőket.

2008-as Európa-bajnokság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csalódást keltő VB-selejtezőbeli szereplés miatt a szövetségi kapitány, Jurij Szemin lemondott, és az orosz szövetség az EB-selejtezőkig mindenképpen szeretett volna találni egy jó külföldi edzőt, aki elvállalja az orosz szövetségi kapitányi posztot. 2006. április 10-én meg is egyeztek a holland Guus Hiddinkkel, így tehát ezúttal az ő feladata volt, hogy kijuttassa az orosz együttest az Európa-bajnokságra. A selejtezőket a 2. helyen zárták, Horvátország mögött, és hatalmas bravúrral Anglia előtt.

A csapat aztán a tornán is egész Európát meglepte menetelésével, egészen az elődöntőig jutottak olyan csapatokat megverve mint Hollandia és Svédország. Végül az elődöntőben 3:0-ás vereséget szenvedtek a későbbi Európa-bajnoktól, Spanyolországtól.

Legutóbbi mérkőzéseik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időpont Helyszín Ellenfél Eredmény Kiírás
2009. március 28. Vaduz Liechtenstein (i) 0 – 1 2010-es vb-selejtező
2009. április 1. Helsinki Finnország (i) 0 – 3 2010-es vb-selejtező
2009. augusztus 12. Moszkva Argentína (o) 2 – 3 barátságos
2009. szeptember 5. Moszkva Liechtenstein (o) 3 – 0 2010-es vb-selejtező
2009. október 10. Moszkva Németország (o) 0 – 1 2010-es vb-selejtező
2009. október 14. Baku Azerbajdzsán (i) 1 – 1 2010-es vb-selejtező
2009. november 14. Moszkva Szlovénia (o) 2 – 1 2010-es vb-pótselejtező
2009. november 18. Ljubljana Szlovénia (i) 1 – 0 2010-es vb-pótselejtező
2010. március 3. Győr Magyarország (i) 1 – 1 barátságos
2010. augusztus 11. Moszkva Bulgária (o) 1 – 0 barátságos
2010. szeptember 3. Andorra la Vella  Andorra (i) 2 – 0 Eb-selejtező
2010. szeptember 7. Moszkva  Szlovákia (o) 0 – 1 Eb-selejtező
2010. október 8. Dublin  Írország (i) 3 – 2 Eb-selejtező
2010. október 12.  Macedónia (i) 1 – 0 Eb-selejtező

Következő mérkőzéseik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időpont Helyszín Ellenfél Kiírás
2011. március 26.  Örményország (o) Eb-selejtező
2011. június 4.  Örményország (o) Eb-selejtező
2011. szeptember 2.  Macedónia (o) Eb-selejtező
2011. szeptember 6.  Írország (o) Eb-selejtező
2011. október 7.  Szlovákia (i) Eb-selejtező
2011. október 11.  Andorra (o) Eb-selejtező

Világbajnoki-szereplés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa-bajnoki-szereplés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olimpiai szereplés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1956-ban Merlbourneben aranyérmes
  • 1976-ban Montrealban bronzérmes
  • 1980-ban Moszkvában bronzérmes
  • 1988-ban Szöulban aranyérmes

Játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság hivatalos kerete.[2]

Szám Poszt Név Szül. dát./Kor Vál. Gólok Klub
1 K Igor Akinfejev 1986. április 8. (28 éves) 50 0 RUS CSZKA Moszkva
2 V Alekszandr Anyukov 1982. szeptember 28. (32 éves) 64 1 RUS Zenyit
3 V Roman Saronov 1976. szeptember 8. (38 éves) 8 0 RUS Rubin Kazany
4 V Szergej Ignasevics 1979. július 14. (35 éves) 73 5 RUS CSZKA Moszkva
5 V Jurij Zsirkov 1983. augusztus 20. (31 éves) 50 0 RUS Anzsi Mahacskala
6 KP Roman Sirokov 1981. július 6. (33 éves) 20 4 RUS Zenyit
7 KP Igor Gyenyiszov 1984. május 17. (30 éves) 24 0 RUS Zenyit
8 KP Konsztantyin Zirjanov 1977. október 5. (37 éves) 48 7 RUS Zenyit
9 KP Marat Izmajlov 1982. szeptember 21. (32 éves) 32 2 POR Sporting CP
10 CS Andrej Arsavin Csapatkapitány 1981. május 29. (33 éves) 69 17 RUS Zenyit
11 CS Alekszandr Kerzsakov 1982. november 27. (32 éves) 59 18 RUS Zenyit
12 V Alekszej Berezuckij 1982. június 20. (32 éves) 46 0 RUS CSZKA Moszkva
13 K Anton Sunyin 1987. január 27. (27 éves) 2 0 RUS Gyinamo Moszkva
14 CS Roman Pavljucsenko 1981. december 15. (33 éves) 45 20 RUS Lokomotyiv Moszkva
15 KP Dmitrij Kombarov 1987. január 22. (27 éves) 2 0 RUS Szpartak Moszkva
16 K Vjacseszlav Malafejev 1979. március 4. (35 éves) 24 0 RUS Zenyit
17 KP Alan Dzagojev 1990. június 17. (24 éves) 18 4 RUS CSZKA Moszkva
18 CS Alekszandr Kokorin 1991. március 19. (23 éves) 3 0 RUS Gyinamo Moszkva
19 V Vlagyimir Granat 1987. május 22. (27 éves) 0 0 RUS Gyinamo Moszkva
20 CS Pavel Pogrebnyak 1983. november 8. (31 éves) 32 8 ENG Fulham
21 V Kirill Nababkin 1986. szeptember 8. (28 éves) 0 0 RUS CSZKA Moszkva
22 KP Gyenyisz Glusakov 1987. január 27. (27 éves) 9 1 RUS Lokomotyiv Moszkva
23 KP Igor Szemsov 1978. április 6. (36 éves) 56 3 RUS Gyinamo Moszkva

Híresebb játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A válogatottban legtöbbször pályára lépő játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008. június 26-i állapot szerint.

# Játékos Mérk. Időszak
1. Viktor Onopko 109 19922004
2. Valerij Karpin 72 19922003
3. Vlagyimir Beszcsasztnih 71 19922003
4. Jurij Nyikiforov 55 19922002
  Dmitrij Alenyicsev 55 19962005
  Alekszej Szmertyin 55 19982006
7. Dmitrij Hohlov 53 19962005
8. Szergej Szemak 51 1997
9. Alekszandr Mosztovoj 50 19902004
  Jurij Kovtun 50 19942003
10. Dmitrij Hlesztov 49 19922002

A félkövéren írt játékosok ma is aktívak.

A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008. június 26-i állapot szerint.

# Játékos Mérk. Időszak
1. Vlagyimir Beszcsasztnih 26 19922003
2. Valerij Karpin 17 19922003
3. Dmitrij Szicsov 15 2002
4. Andrej Arsavin 13 2002
5. Igor Kolivanov 12 19891998
  Alekszandr Kerzsakov 12 2002
7. Szergej Kirjakov 10 19891998
  Alekszandr Mosztovoj 10 19891998
  Roman Pavljucsenko 10 2005
10. Dmitrij Padcsenko 9 19901996
  Igor Szimutyenkov 9 19941998

A félkövéren írt játékosok ma is aktívak.

Szövetségi kapitányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stadion[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz labdarúgó-válogatott nemzeti stadionja az 1956-ban megnyitott Luzsnyiki Stadion.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ДИК АДВОКАТ: АРШАВИН ОСТАНЕТСЯ КАПИТАНОМ СБОРНОЙ (orosz nyelven), 2010. május 19. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
  2. Hat Zenit-játékos az orosz Eb-keretben”, origo.hu, 2012. május 26. (Hozzáférés ideje: 2012. május 27.)