Jütlandi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jütlandi csata
HMS Queen Mary Jutland.jpg
A HMS Queen Mary felrobban

Konfliktus Első világháború
Időpont 1916. június 1.
Helyszín Északi-tenger, a Jütland-félszigettől nyugatra
Eredmény Német taktikai győzelem, stratégiai patt
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
Parancsnokok
Flag of the United Kingdom (3-5).svg John Jellicoe
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Sir David Beatty
Flag of the German Empire.svg Reinhard Scheer
Flag of the German Empire.svg Franz von Hipper
Szemben álló erők
26 Csatahajó
9 Csatacirkáló
8 Páncélos cirkáló
26 Könnyűcirkáló
78 romboló[1]
16 Csatahajó
5 Csatacirkáló
6 elavult Csatahajó
11Könnyűcirkáló
61 Torpedónaszád[1]
Veszteségek
6094 halott
510 sebesült
177 fogságba esett
113 300 tonnányi veszteség a flottában
2551 halott
507 sebesült
62 300 tonnányi veszteség a flottában
é. sz. 56° 42′, k. h. 5° 52′Koordináták: é. sz. 56° 42′, k. h. 5° 52′

A Jütlandi csata (németül: Skagerrakschlacht; angolul: The Battle of Jutland) a résztvevők által Der Tag/The Day (A nap) néven is ismert, ezen kívül nevezik még Skagerraki csatának, vagy Jylandi csatának is.[2] Az első világháború legnagyobb tengeri csatája volt, az egyetlen nagyszabású ütközet ebben a háborúban, amiben csatahajók vettek részt, sőt a mai napig a világ legnagyobb tengeri csatája, amit csatahajók vívtak meg. A csatában az angol túlerő ellenére a németek több hajót süllyesztettek el, így taktikai német győzelem született.

Ez volt a negyedik tengeri csata, amiben modern acélból épített csatahajók vettek részt, a port arthur-i csata, a sárga-tengeri csata és a csuzimai csata után, amelyek az Orosz-japán háború során zajlottak le. A csatát 1916. június 1-jén vívták meg az Északi-tengeren a dániai Jylland-félsziget közelében. A német Császári Haditengerészet egységei Reinhard Scheer, míg az angol Királyi Haditengerészet hajói John Jellicoe parancsnoksága alatt álltak.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború immáron két éve zajlott, és igazi, nagy összecsapásra még nem került sor a német Császári Haditengerészet és az angol Királyi Haditengerészet között. A századforduló után éppen azért romlott meg az angol-német viszony, mert a Német Birodalom intenzív flottafejlesztésbe kezdett. A csuzimai csata tapasztalatai után az angol flotta az új hajótípust, a Dreadnoughttot fejlesztette ki, egy csapásra elavulttá téve ezzel az összes korábbi hajótípust. Ez azonban azzal is járt, hogy a gyakorlatilag a nagy csatahajók építése a nulláról indult, és Németország felvette a versenyt. A háború kitörésére, 1914-re 22:16-ra állt a legnagyobb csatahajók aránya az angol fél javára. Innentől kezdve azonban a Brit Birodalom fokozatosan elhúzott, mivel az angol hajóépítő kapacitás nagyobb volt, és sok, az idegen államok részére angol hajógyárakban épülőfélben lévő hajót lefoglaltak és a flottába soroztak.

Mindezek ellenére a német hajók minőségileg jobbak voltak, pontosabb, erősebb lövegeik, erősebb páncélzatuk volt és több vízzáró rekeszre voltak osztva. A német hajók további előnyös tulajdonsága volt, hogy a hosszúságukhoz képest az angol hajóknál szélesebbek voltak, ez pontosabb célzást tett lehetővé. A nagyobb szélesség nagyobb gépteljesítményt követelt meg, hogy ne legyenek lassabbak az ellenfélnél. Ez viszont a hatótávolság csökkenésével járt, de a német flottát nem távoli tengereken folytatott hadműveletekre szánták, ezért ez nem volt lényeges. Az angol hajók a közhiedelemmel szemben nem voltak gyorsabbak (az angol hajók sebességét egyharmad, a német hajók sebességét fél terhelés mellett mérték, azonos terhelés mellett egyforma gyorsak voltak), nagyobb kaliberű ágyúik voltak, de mint a csatákban kiderült, ez nem sokat számított, a lényeg a páncélvédettség és a pontos célzás volt. A háború elején ezt még nem tudták, a köztudatban a Brit Flottát tartották a legjobbnak.

Már 1914-ben sok kis összecsapás zajlott a német és brit flotta között, amiben főleg a gyors cirkálóegységek vettek részt, német fölénnyel. Az angol hajóveszteségek jelentősebbek voltak. A fő utasítás azonban mindkét oldalon úgy szólt, hogy igazán nagy ütközetet ne vállaljon egyik fél sem, tekintve a várható rendkívül jelentős veszteségekre. Ez azonban azt is jelentette, hogy már az angol flotta sem bízott teljesen magában. Az angol admiralitás terve az volt, hogy a német flottát lehetőleg hazai vizekre csalja és egy döntő ütközetben megsemmisíti. A német felfogás hasonló volt.

1916 elején két jelentős esemény is történt. Az orosz flottával történt összecsapás során az egyik elsüllyedt német cirkálóban orosz búvárok megtalálták a német rejtjelkulcsot, így már meg tudták fejteni a német rádióforgalmazást. Ezt a kulcsot aztán továbbadták az angoloknak is, akik tudtak így a további német tervekről. Még ugyanebben az évben Reinhard Scheert nevezték ki a Kaiserliche Marine parancsnokának, aki már támadóbb szellemű volt.[3]

Célok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német flotta szándéka az volt, hogy csapdába csalja és megsemmisítse a brit flotta egy részét, mivel a német tengerészet ereje nem volt elégséges, hogy egyszerre szálljon szembe a teljes királyi hajóhaddal. A németek célja a tengeri blokád feltörése volt, hogy helyreálljon a kereskedelmi hajózás a gyarmatok és a világ más részei felé.

Az angolok pedig a német flotta megsemmisítését szerették volna elérni, valamint hogy a német flotta ne legyen képes veszélyeztetni saját kereskedelmi útvonalaikat. A brit remények szerint a Balti-tenger feletti hatalom átvétele végre megteremtette volna az összeköttetést Oroszországgal, és megakadályozta volna az áruszállítást Skandinávia és Németország között.

Csata menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felvonulás útvonala

A németek és az angolok végül 1916. május 31-én és június 1-jén vívták meg a világháború legnagyobb tengeri csatáját a dán Jylland(Jütland)-félsziget közelében (ez a legnagyobb egybefüggő szárazföldi területe Dániának). A csatában – mindkét részről összesen – több mint 250 hajó vonult fel. Az ütközetben hozzávetőleg másfélszer annyi brit hajó vett részt, mint német, s különösen nagy volt az angol erőfölény a csatahajók terén.

Az első szakasz - cirkálók összecsapása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cirkálócsata

A német flotta, az élen Hipper tengernagy csatacirkáló-hadával (20 000 tonnán felüli 5 darab nagy hadihajó, egyenként 8-10 darab 28 cm-es ágyúval, de aránylag gyenge páncélzattal), mögötte mintegy másfél órai távolságra Scheer a nagy csatahajókkal a mondott napon azért futott ki az Északi-tengerre, hogy az angol tengerpartot bombázza. Mivel az angolok a rádiótávirat szövegét megfejtették, ezért értesültek nemcsak a célról, hanem az időről is. Így az angolok úgy határoztak, hogy elébe mennek a német támadásnak, és csatarendjüket szintén úgy alakították ki, hogy két részben tudjanak lecsapni a német flottára. Elől ment Beatty tengernagy, 6 csatacirkálóval, a németekéhez hasonló, de egyébként 8 darab 30,5 ill- 34,3 cm-es ágyúval felfegyverzett hadihajóval. Szintén nagyobb távolságra követte őt Jellicoe az egész csatahajóhaddal. A két hajóhad előőrsei 15:20-kor pillantották meg egymást és azon nyomban tűzharc kezdődött. Már itt, a csata korai szakaszában kidomborodott a német technikai fölény, a német csatacirkálók a kisebb kaliberű ágyúik ellenére hamar a tenger fenekére küldtek két angol cirkálót, az SMS Seydlitz a HMS Queen Mary-t és az SMS Von der Tann a HMS Indefatigable-t. A pontosan célzó német tüzérek a nagy torkolati sebességgel lövő ágyúikat is kihasználva végzetes sérüléseket okoztak a brit hajóknak, a vékony páncélzatot átütötték a német gránátok és berobbantották a lőporraktárakat. Így a két angol hajó mintegy 2200 főnyi legénységéből alig 30 túlélő akadt. Von Hipper be akarta fejezni, amit elkezdett, megsemmisíteni Beatty teljes hajóhadát, azonban időközben feltűnt előtte Jellicoe teljes hajóhada. Az óriási túlerővel a harcot nem vette fel, az üldözést abbahagyta, így Beatty hajóosztályának maradék tagjai megmenekülhettek.

A második szakasz - a főerők összecsapása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főerők összecsapása

A szorult helyzetben lévő Beatty felmentése után Scheer szintén odaért a maga csatahajóival a küzdelem színterére és maga előtt találta az akkor már teljes létszámban felsorakozott angol Nagy Flottát. A döntő küzdelemre való kifejlés során Jellicoe hajóhada, Scheer megkerülése céljából, a jütlandi partok felé vette az irányt. Az volt Jellicoe terve, hogy mielőtt a döntő harcot megkezdi, a német flotta és a jütlandi tengerpart közé ékelõdik. De Scheer észrevette az angol manőver célját. Ennek meghiúsítására rövid idő alatt kétszer is nekiment a hosszú vonalban, nagy gyorsasággal délnek haladó angol hajóhadnak. Ennek közepét akarta áttörni. Ez a törekvése mindkét ízben meghiúsult, vissza kellett vonulnia. Az angol ágyútűzben ezt a veszedelmes manővert azonban a német flotta olyan ügyesen végezte, hogy csak egy kisebb hajót vesztett, míg az angol flotta három nagy és egy kisebb hajóval lett szegényebb. A második áttörés sikertelensége után teljesen besötétedett. A homályban Scheer északnak vette az irányt, míg Jellicoe tovább délnek haladt. Ilyenformán Scheer az angol csatavonal északi vége felé ért. De anélkül, hogy ellenfelének helyzetével tisztában lett volna, megkísérelte - teljes sötétségben - a harmadik áttörést, délkeleti irányban. Ez most teljes eredménnyel járt. Hajóhada legázolta az angol vonal végén haladó könnyebb tengeri erõket és azoknak súlyos veszteséget okozott. Az itt kifejlődött harcokban süllyedt el az egyetlen német csatahajó, - a legöregebbek közül való. Már a megtörtént áttörés után kellett a németeknek egyik súlyosan sérült csatacirkálójukat elsüllyeszteni, minthogy elvontatni nem tudták. A hajnali órákban a német flotta a német tengerpart előtt lerakott aknamező elé ért, készen arra, hogy az esetleg megjelenő angolokkal a csatát folytassa. Ugyanekkor Jellicoe kénytelen volt megállapítani, hogy a német flotta nincs a keresett déli irányban, hanem az éj folyamán más irányban eltávozott, mindenesetre ügyesen kitért a tervezett bekerítés elől.

Értékelés, következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A több szakaszban zajló tengeri ütközet során mindkét flotta jelentős veszteségeket szenvedett, a csata eredménye német taktikai győzelem, de ugyanakkor a hadászati döntetlen lett. Az angol veszteség a túlerő ellenére is számottevő volt (6097 brit tengerész és tiszt veszett oda, míg a németek embervesztesége 2545 fő volt), illetve jóval több angol hajó süllyedt el, mint német. A kölcsönös veszteségek összehasonlítása (a tenger fenekére került 115 000 tonna angol és 61 000 tonna német hajótér) mindenesetre a német harci fölényt bizonyítja. A német flotta a cirkálók csatájában győztes maradt. Mikor aztán a főerők is megjelentek a csatatéren, a német hajóhad a nagy angol túlerő manővere következtében kedvezőtlen hadászati helyzetbe került. De ebből nagy elszántsággal, fényesen kivágta magát.

A németek természetesen maguknak könyvelték el a győzelmet, utaltak arra, hogy az angolok minden szegmensben nagyobb veszteséget szenvedtek, mint ők: több hajójuk, több emberük veszett oda, mint a németeknek, ráadásul sok nagy, korszerű egység is. A cirkálók csatájában egyértelműen bebizonyosodott, hogy az angol hajók nem ellenfelei a németeknek. A nagy hajók csatájából is jobban jöttek ki a németek, a túlerő ellenében is több egységet küldtek a tenger mélyére, mint a britek.

Az angolok szintén maguknak könyvelték el a győzelmet, azt hangoztatva, hogy Jellicoe maradt a csatatéren, még Scheer onnan eltávozott. További érvként hangzott fel, hogy a nagy csatahajók számaránya nem romlott, 24 brittel szemben 10 német csatahajó maradt bevethető, valamint a tengeri blokádot sem tudta a német Hochseeflotte feltörni. Ugyanakkor az angolok számára az is világossá vált, hogy nem képesek utat törni a Balti-tenger irányába. A másik oldalon a német flotta vezetése az angol túlerővel való szembesülés után többet már nem próbálkozott nyílt csatába bocsátkozni az angol felszíni flottával.[3]

Parancsnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Veszteségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b The Whys And Wherefores Of The Naval Battle Of Jutland In 1916
  2. Jylland-félsziget német neve Jütland, ez a név jobban átment a magyar köztudatba.
  3. ^ a b A világtörténelem legnagyobb tengeri harca: a skagerraki vagy jütlandi csata... Hajómakett.hu, 2004. október 24.
  4. A rombolóflották vezérhajói sokszor egy könnyűcirkáló vagy egy nagyobb romboló

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jütlandi csata témájú médiaállományokat.