Fekete rigó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fekete rigó
 A fekete rigó éneke  Sajnáljuk, a böngésződben vagy le van tiltva a JavaScript, vagy nincs egyetlen támogatott lejátszója sem. Letöltheted a klipet, vagy letölthetsz egy lejátszót a böngészőben való megtekintéshez.

A fekete rigó éneke
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Család: Rigófélék (Turdidae)
Nem: Turdus
Faj: T. merula
Tudományos név
Turdus merula
Linnaeus, 1758
Elterjedés
BlackBirdDistrib.svg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fekete rigó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete rigó témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete rigó témájú kategóriát.

A fekete rigó (Turdus merula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj. Szép énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben, sőt ma már akár a városokban is. Másik nevén eurázsiai feketerigó néven is szokták emlegetni (külünösen Észak-Amerikában, azért, hogy megkülönböztessék az amerikai feketerigótól)[1], vagy csak egyszerűen feketerigó néven hívják, mert ez nem vezet a hasonló küllemű helyi madárfajokkal való összekeveréshez. A feketerigó őshonos költőhelye Európa, Ázsia és Észak-Amerika, valamint behurcolt madárfaj Ausztráliában, ahol kártevőként tekintenek rá, valamint Új-Zélandra is betelepítették. Számos alfaja létezik, amelyek széles körben elterjedtek, melyek közül néhány ázsiai alfaját időnként önálló madárfajként emlegetik. Szélességi körtől függően a közönséges fekete rigó bizonyos területeken áttelel, míg más élőhelyeiről telente melegebb tájakra vonul.

A hím feketerigó tollazata fekete, szemei körül sárga csík fut, valamint csőre is sárga színű, éneke dallamos. A nőstények és fiatalok tollazata sötétbarna színezetű. A feketerigó kertekben és erdőségekben költ. Fészke csésze formájú, sárral bélelt. E madárfaj mindenevő, táplálékai között szerepelnek többek közt különféle rovarok, giliszták, valamint bogyókat és gyümölcsöket is fogyaszt.


Mindkét nem védelmezi a fészkelő- és táplálkozóhely környéki territóriumot, jellegzetes fenyegető viselkedésmód kifejezésével, ugyanakkor a telelési időszakban gyakorta verődik kisebb csapatokba. Azokon a vidékeken, ahol enyhébb az éghajlat, ott a párok egész évben megmaradnak az adott területen.

Elterjedtsége, emberközeli életmódja és lágyan csengő éneke miatt számos dalban, énekben szerepel a feketerigó, elsősorban trillázó éneke miatt.

A fekete rigó Svédország nemzeti madara.[2]

Taxonómia és rendszertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges fekete rigót Carl von Linné írta le a Systema Naturae című művének tizedik kiadásában, 1758-ban, mint Turdus merula (mint T. ater, rostro palpebrisque fulvis).[3] Másodlagos elnevezése a latin turdus szóból származik és a merula jelentése fekete madár, amelyet franciául merle néven emlegetnek,[4] és skót elnevezése emiatt lett merl.[5] Mintegy 65 alfaj tartozik a Turdus nemzetségbe, melyeknek jellegzetesen kerek fejformája, hosszúkás szárnyai és dallamos éneke van. A közönséges feketerigó tűnik a szigeti rigó legközelebbi rokonának (T. poliocephalus), mely Délkelet-Ázsiában honos, valamint a Csendes-óceán délnyugati szigetein, amely területeken e madárfaj bizonyos mértékben már eltér az őseitől. [6] Egyelőre nem tisztázott, hogy miként lett e madárfaj elnevezése fekete rigó. 1486-ban jegyezték fel először a nevét ennek a fajnak, ám ezen elnevezése nem jelentette a hasonló színezetű, esetenként méretű egyéb madárfajoktól való megkülönböztetést, mint például amilyen a kormos varjú, a holló, a vetési varjú, vagy a csóka. Az óanagolban és a modern angol nyelvben a bird, azaz madár szó elsősorban a kis termetű, vagy fiatal egyedeket jelöli, míg a nagyobb testűekre a fowl szót alkalmazzák a tizennyolcadik század óta. Abban az időben a fekete rigó volt az egyetlen jellegzetes, fekete színű madárfaj a Brit-szigeteken. [7]


A tizenhetedik századig a fekete rigóra Angliában nem a blackbird kifejezést, hanem más szavakat használtak. Ilyen elnevezései voltak például az ouzel, az ousel, vagy a wosel , melyek az óangolból származnak, valamint nevezték még osle néven is, amely a német Amsel névből eredeztethető. Az ouzel, mint elnevezés a későbbiekben a költészetben maradt fenn, és mind a mai napig fennmaradt az örvös rigó (Turdus torquatus) angol nevében, melyet ring ouzel-nek hívnak, valamint a vizirigó (Cinclus cinclus) köznyelvben elterjedt angol nevében, amely a water ouzel.[8]

Elterjedése és élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa és Ázsia nagy részén megtalálható. Eurázsián kívül Makaronézia szigetein és Északnyugat-Afrikában is fészkel.

Betelepítették Ausztráliába, Tasmániába és Új-Zélandra. Sikertelenül próbálták meghonosítani az Egyesült Államokban, a Fidzsi-szigeteken, a Dél-afrikai Köztársaságban és Szent Ilona szigetén.

Sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt gyakori faj. Nagyobb városokban is megtelepszik.

A közönséges fekete rigó Eurázsiában, Észak-Amerikában, a Kanári-szigeteken és Dél-Ázsiában fészkel. Ausztráliába és Új-Zélandra az ember közreműködésével jutott el.[6] A madárpopulációk a déli és a nyugati területeken letelepedtek, míg az északabbi, valamint a magasabb hegyvidéki területeken élő populációk költöző madarak. Vándorló egyedei a teleket Észak-Afrikában és Ázsia trópusi vidékein tölti. [6] A városokban élő példányok többnyire a városokban töltik a telet a hidegebb éghajlati övben, mindeközben a vidéki fajtársaiknál több táplálékmennyiséghez jutnak és ezen kedvező körülmények miatt korábban jelölik ki területeiket és korábban is kezdenek párosodni.[9] Elterjedési területein belül főleg a sűrű aljnövényzettel bíró erdőségekben fészkel. Ugyanakkor a kertek alkotják a legideálisabb fészkelőhelyet e madárfaj számára, ahol hektáronként akár 7,3 pár egyed is lehet, miközben az erdőségekben ez a sűrűségi arány ennek csak mintegy tizede. Beépített, vagy nyílt térségekben ennél jóval kevesebb az egyedszám. [10]

Az örvös rigó a magasabb, hegyvidéki térségekben fokozatosan veszi át a feketerigó életterét. [11] A fekete rigó Európában 1000 méterig, Észak-Afrikában 2300 méterig, míg az indiai szubkontinensen és Sri Lankán 900 és 1820 méterig, ugyanakkor a Himalája hegyláncai közt élő egyedek (T. m. maximus) 3200-4800 méteres tengerszint feletti magasságig bukkannak fel. Ez utóbbiak a telet 2100 méteres magasság környékén töltik. [6]

Két ázsiai Turdus fajt is a rigófélék közé sorolnak, melyek a galléros rigó (T. albocinctus) és a szürkeörvös rigó (T. boulboul), melyeket szintén feketerigónak hívnak,[6] valamint Afrikában a szomáliai rigó (T. (olivaceus) ludoviciae), köznyelvi nevén a szomáliai fekete rigó.[12]

Az új-világbeli icterid család tagjait időnként a feketrigók közé sorolják, mert néhány fajuk magas fokú hasonlóságot mutat a közönséges fekete rigóval és más óvilágbeli madárfajokkal, ugyanakkor nincs köztük közeli evolúciós kapcsolat, inkább az újvilági poszátafélék és a tangarafélék állank hozzájuk közel.[13] A kifejezést gyakran a kisebb termetű fajokra lakalmazzák, melyeknek részben, vagy teljes egészében fekete tollazatuk van, legalább párzási időszakban a hímekenk, leghíresebbek ezek közül az angolul wp:en:cowbirds nevű madárfajok,[14] a gracklék,[15] valamint találtak további húsz madárfajt, melyeket még feketerigónak hívnak, mint például a vörösszárnyú feketerigó és a dallamos feketerigó.[13]


Ez a kiterjedt élőhellyel rendelkező madárfaj Eurázsia számos pontján felbukkanhat, de Észak-Amerikában feljegyeztek olyan esetet 1971-ben, mikor Québecben bukkant fel feketerigó. [16]

1994-ből van olyan feljegyzés, mely szerint Új-Fundland és Labrador területén, Bonavista településnél élt vadon élő feketerigó, [6] és ezen fajok szerepelnek az amerikai madárfajok listáján.[17]


Városokban is gyakori,
de a mezőkön is megtalálható

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alfajainak listája:

Mivel a fekete rigó elterjedési területe igen nagy, számos földrajzilag elkülönülő alfaja ismert. Ezen alfajok meghatározása Clement et al. 2000-es rendszerezésén alapul.[6]

  • A T. m. merula, alfajának fészkelőhelye Európa nagy részét magába foglalja, Izlandtól a Feröer-szigetekig és a Brit-szigetektől az Ural-hegységig kiterjedően. A hetvenedik szélességi foktól északra igen ritkán fordul elő. Egy kissebb populációja található a Nílus völgyében. Az északabbi részeken fészkelő egyedek a telet a Földközi-tenger medencéjében, Cipruson és Észak-Afrikában töltik. [6]
  • A T. m. azorensis kis populáció az Azori-szigeteken . A hím sötétebb és fényesbb tollazatú, mint a közönséges fekete rigó.[18]
  • A T. m. cabrerae, mely alfajt Ángel Cabrera, spanyol zoologusról nevezték el, mely Madeirán és a Kanári-szigetek nyugati részén fészkel.[18]
  • A T. m. mauretanicus, egy másik alfaj, mely hím egyedeinek sötétebb, fényes tollazata van. Ezen alfaj Marokkó északi és középső vidékein, Algéria partvidéki részein és Tunézia északi részein fészkel.[18]
  • A T m. aterrimus Magyarországon költ, míg délebbre Görögország keleti és déli részein, Krétán, Törökország és Irán északi részein fészkel. Télire Törökország déli részére és Észak-Egyiptomba vándorol, valamint Irakban és Irán déli vidékein telel. Ezen alfaj kisebb termetű, mint a közönséges fekete rigó. Hímje fakóbb, míg a nőstény világosabb tollazatú, mint egy átlagos feketerigó. [18]
  • A T. m. syriacus a Földközi-tenger medencéjében, Dél-Törökországban [[Jordánia|Jordániától] délre], Izrael és a Sínai-félsziget északi részein fészkel. Többnyire nem él vándorló életet, ugyanakkor a populáció bizonyos tagjai telente délebbre, vagy nyugatabbra vonulnak a Jordán-folyó völgyébe, vagy a Nílus deltájába, Észak-Egyiptomba, Kairótól délebbre. Mindkét nem sötétebb tollazatú és szürkébb, mint a közönséges fekete rigók. [6]
  • A T. m. intermedius ázsiai alfaj, amely Közép-Oroszországtól Tádzsikisztánig, valamint Afganisztán nyugati és északkeleti vidékein és Kína keleti részein fészkel. Többnyire állandóan fészkelőhelyén él, nem költöző madár, ám egyes egyedei a magasabb hegyvidéki régiókból Afganisztán déli részeire és Irak egyes területeire vonulnak telelni. [6] Nagyobb egyedszámú alfaj, koromfekete hímmel és barnásfekete nősténnyel.[19]
  • A T. m. mandarinus fészkelőhelyei Kína középső és déli vidékein találhatóak.[20] Részben költözőmadár, ezért Hongkong, Laosz és Vietnam számít telelési területének. A hím koromfekete, míg a nőstény barnás árnyalattal koromfekete és mellénél halványabb színezetű.[21] Nagyobb egyedszámú alfaj.[19]
  • A T. m. sowerbyi, melyet James Sowerby, brit naturalistáról és illusztrátorról neveztek el, Kelet-Szecsuantól Kujcsouig fészkel. Részben költöző madár, ezért bizonyos egyedei Kína déli részein és Indokínában töltik a telet. Hasonlít a mandarinus alfajra, de kisebb nála és mellkasa sötétebb.[19]
  • A T. m. nigropileus 1820 méteres magasságban fészkel a Nyugati-Ghátokban, India nyugati részén és a Nyugati-Ghátok északi, valamint középső vidékein. Ezen alfaj bizonyos egyedei télire délebbre húzódnak.[22] A hím barnás-palaszürke árnyalatú, sötét sapkával, míg a nőstény közepesen barna tollazatú, amely mellső részein halványabb árnyalatú.[23] Kicsi, de viszonylag széles sárga kör fut e madarak szeme körül.[24]
  • A T. m. spencei, melyet William Spence brit etimológusról neveztek el, nagyon hasonló a nigropileushoz, de kevésbé jellegzetes sapkája van. Fészkelőhelye a Keleti-Ghátok, Indiában.[6] Nem bizonyatott, bár gyakran használt feltevés, hogy a nigropileus alfajba integrálódott a Nallamala-dombságban.[22][24]
  • A T. m. bourdilloni, melyet Thomas Fulton Bourdillonról erdőmérnökről neveztek el, elterjedt a 900 méteres magasságban Kerala déli részén és Tamil Nadunál.
  • A T. m. kinnisii, melyet John Kinnisről neveztek el, aki a brit hadsereg sebésze volt Srí Lankán, Srí Lanka hegyvidéki területein fészkel 900 méteres magasság fölött. A hím egyöntetűen kékesszürke árnyalatú és a nőstény is hasonló, csak barnával vegyítve.[23] Mérete a nigropileus alfajéhoz hasonló, de szemei körül vöröses-narancssárga gyűrű található.

Hasonló madárfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában a fekete rigót könnyedén össze lehet téveszteni a halványabb szárnyú, örvös rigóval, (Turdus torquatus), vagy a jóval kisebb seregéllyel, (Sturnus vulgaris).[25] A Srí Lankán élő alfajok közül a T. m. kinsii hasonlít a ceyloni fütyülőrigóra, (Myophonus blighi) és az egyszínű rigóra (Turdus unicolor).[6] Ugyanakkor a korábban élt fajai kékes tollazatúak voltak, halványabb beggyel.[23] A Turdus nemzetségbe tartozó hasonló, rigóféle madarak nem tartoznak a feketerigók közé, például -angol nevén- a dél-amerikai chiguanco rigó (Turdus chiguanco) sem. [26] Az indidai feketerigó és a tibeti feketerigó korábban a fekete rigók alfajai közé tartozott.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 23,5-29 centiméter, szárnyfesztávolsága 34–38 centiméter, súlya 80–125 gramm. Csőre sárga, szeme fekete, lábai barnák. A hím fényes , fekete tollazatú, barnásfekete lábakkal, sárga színű szem körüli gyűrűvel, és narancssárgás csőrrel, a tojó kormosbarna színű, fakó, sárgásbarna csőrrel, barnásfehér torokkal és egy halvány folttal a begyén, míg a fiatalok az első vedlésig testük felső részén halványan, mellükön erősebben pettyezett mintájúak. Kiváló énekes, csak nappal énekel, de nagyvárosokban a megvilágítás hatására éjszaka is lehet hallani a hangját.

Hím
a tojó
és egy fiatal példány
pigmenthiányos fekete rigó

Életmódja, viselkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bogarakat és azok lárváit, pattanóbogarakat, cserebogarakat, lószúnyogokat és gilisztákat zsákmányolnak, de nagyon szeretik a gyümölcsöket is. Egy részük állandó, más részük a Földközi-tenger nagy szigetein és Olaszországban tölti a telet.


A hím feketerigó védelmezi a fészkelőhelyet, elkergetve a többi hímet a környékről a meghajlás és futás fenyegetés mutatásának alkalmazásával. Ez egy rövidebb futást takar, ahol a fej fel van emelve, majd a farkával tompítja meghajlását. Ha párharcra kerül sor a hímek között, akkor az általában csak rövid ideig tart és többnyire a támadó gyors elkergetésével jár. Tavasszal a tojók is igen agresszív viselkedésűek, amikor a többi tojóval az értékesebb fészkelőhelyekért folyik a verseny. A tojók közt is előfordul párharc, amely kevésbé gyakori, ám annál hevesebb. [10]

A csőr külleme fontos a feketerigók közti párbeszédek során. A területét védelmező hím egyed jóval agresszívebb viselkedést mutat élénk narancssárga csőrével, míg egy első éves hím csőre sárgás, amely a fiatalok egyik jellemzője. A tojó nem mutat különbséget csőr tekintetében a hímtől, ám fényesebb csőre van,[27] Ameddig megfelelő mennyiségű téli eledelhez van hozzáférése a madaraknak, addig mind a hím, mind pedig a tojó a területükön maradnak akár egész évben is, ahelyett, hogy más területeket vennének birtokba. A költöző egyedek társaságkedvelők és kisebb csapatokban vonulnak és kisebb, laza csoportokban vándorolnak a telelőterületeken. Vándorlás közben a költöző egyedek előbb gyors szárnycsapásokkal haladnak előre, majd vitorlázva csökkentik a repülési magasságot, ami eltér e faj gyors repülési módjától, és a többi nagyobb testű rigóféléétől.[18]


A csésze formájú fészek fűszálakból, levelekből, vagy egyéb növényi részekből áll, melyet sárral tapasztanak össze. A fészek építésében kizárólag a nőstény vesz részt. A tojó 3-5, (általában négy) kékeszöld, barnáspiros pettyekkel díszített tojást tojást rak[10] , amely a tojásdad alakjának kiszélesedő részén nehezebb. A tojás 7,2 gramm súlyú, melynek mintegy 6 százalékát teszi ki a héj.[28] Az európai és az északabbi fajok tojásainál az indiai szubkontinensen élő egyedek tojásai halványabb árnyalatúak.[6]


A tojó 12-14 napig kotlik, mielőtt a fiókák vakon és csupaszan kikelnek. A fiókák kirepüléséhez további 10-19 napnak kell eltelnie (átlagosan 13,6 nap), miközben mindkét szülő táplálja a kicsinyeket és eltávolítják az ürüléket a fészekből.[18] A fészkek gyakran rosszul rejtettek más madárfajokhoz viszonyítva, ezért számos alkalommal (89 %-ban) a fészekrakás eredményét a ragadozók teszik tönkre.[29] A fiatalokat a szülők még további három hétig etetik, miután elhagyták a fészket és elkezdik a fiókák a szülőket követni az élelem után való kutatásban. Ha a tojó új fészekaljat hoz létre, akkor a hím folytatja a kerepült fiókák etetését és a táplálékszerzésre való tanítását.[10]


A másodszori költés elég gyakori és gyakran a korábban már használt fészekben költi ki új fészekalját. A harmadszori költés gyakorisága annál nagyobb, minél délebbi területen vizsgáljuk a feketerigók életterét.[6]


Egy átlagos feketerigó mintegy 2,4 év várható élettartammal bír[30] és a madarak gyűrűzéséből tudjuk, hogy a legidősebb eddig élt példány 21 évet és 10 hónapot élt meg. [31]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ágvillába, bokorra, tüskés cserjére építi gallyakból, fűszálakból álló, sárral összetapasztott, mély, csésze alakú fészkét. A hímek februárban foglalják el territóriumukat. A hím énekével csalogatja a tojókat, az idegen hímeket elüldözi. A 4–5 tojáson, melyek halványzöldesek, halvány rozsdás és ibolyás szeplőzettel, 14 napig kotlik a tojó. Két hét után a fiókák kiugrálnak a fészekből, a pár még két hétig eteti őket, majd új fészekaljba kezdenek.

A hím fekete rigó fejét le-fel hajtva futkározva jelzi a tojónak párosodási szándékát nyitott csőrrel és fojtott énekkel. A tojó mindaddig mozdulatlan marad, amíg fel nem szegi fejét és meg nem emeli farktollait, jelezvén, hogy készen áll a párosodásra.[10] Ezen madárfaj monogám tipus, ezért párjuk mellett általában életük végéig kitartanak. [18] a párok különválási aránya húsz százalék fölötti, mely a gyenge megtermékenyítés után szokott bekövetkezni.[32] Jóllehet monogám párkapcsolatban él a legtöbb fekete rigó, ugyanakkor kutatások bebizonyították, hogy 17 százalékra tehető az extra apaság, azaz a hím egyedek, mintegy 17 százalékban sikerrel párosodnak más nőstényekkel is párjukon kívül.[33]

A fekete rigó márciusban kezd el szaporodni, ám a keletebbi és az indiai szubkontinensen élő fajtársai ennél akár egy, vagy több hónappal is később kezdenek el párosodni. Új-Zélandon a feketerigók augusztusban kezdenek el költeni.[6][11] A fekete rigó pár a megfelelő fészekrakóhelyet bokrok, kúszónövények szövevényében találja meg, előnyben részesítve a tüskés, vagy örökzöld bokrokat, mint például a borostyán, a magyal, a lonc és a galagonya. [34] A rigók időnként fészerekben, csűrökben, vagy egyéb ember által épített melléképületekben fészkelnek.

Kotló tojó a fészekben
a tojások
és a kikelt fiókák

Éneke és hívójelei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blackbird tree.jpg
Egy hím rigó énekel
Song 1
Song 2

Az elsőéves hím fekete rigó, amelyik már ivarérett és ezért részt vesz a párosodás jogáért folytatott versenyben, kedvező időjárás esetén már január végén elkezdi éneklését, hogy ezáltal is kijelölhesse felségterületét, melyeket március végén az idősebb hímek éneklése követ. A hímek dala változatos és dallamos, kissé hajlított trillázás, melyeket fák tetején, tetők ormain, vagy magasabban fekvő pontokon állva ad elő, elsősorban a márciustól júniusig tartó időszakban, néha július elejéig. Számos egyéb hívójel is ismert a fekete rigóknál, ide értve a "szííí" és a "púk-púk-púk" figyelmeztetést, amelyet a területre belépő földön járó ragadozók (például macskák) megpillantásakor hallat, valamint a különféle "csink" és "csúk-csúk" hangelemek. A területét védelmező hím változatlan formában adja a "sink-sink" hangjeleit esténként (általában sikertelenül), hogy elzavarja a többi hímet és megakadályozza ezáltal, hogy az ő területén kezdjenek el énekelni.[10] Akárcsak más énekesmadarak, a fekete rigó is magas "szííí" hangot hallat, ha ragadozómadarak bukkannak fel és a hangot gyorsan változtatja, ezzel is megnehezítve annak forrásának megtalálását a növényzetben.[35]

Védettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft. Napjainkban nem ismertek egyedszámát drasztikusan csökkentő tényezők.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Complete Birds of North America. Washington, D.C.: National Geographic Society (2006). ISBN 0-7922-4175-4 
  2. Sweden's National Bird, 2011. július 15
  3. Linnaeus, Carolus. Systema naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Tomus I. Editio decima, reformata (Latin nyelven). Holmiae (Laurentii Salvii) (1758) 
  4. Le Robert, Paul. Le Grand Robert de la langue française (French nyelven). Dictionnaires Le Robert (2001). ISBN 2-85036-673-0 
  5. Dictionary of the Scots Language. University of Edinburgh: Scottish Language Dictionaries 
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Clement, Peter, Hathway, Ren; Wilczur, Jan. Thrushes (Helm Identification Guides). Christopher Helm Publishers Ltd (2000). ISBN 0-7136-3940-7 
  7. Oxford English Dictionary, Oxford University Press, 1933: Bird (sense 2), Blackbird
  8. Lockwood, W. B.. Oxford Book of British Bird Names. Oxford: Oxford University Press (1984). ISBN 0-19-214155-4 
  9. (2007.) „Increased sedentariness in European blackbirds following urbanization: a consequence of local adaptation?”. Ecology 88 (4), 882–90. o. DOI:10.1890/06-1105. PMID 17536705.  
  10. ^ a b c d e f Snow, David. A Study of Blackbirds. British Museum (Natural History) (1988). ISBN 0-565-01021-2 
  11. ^ a b Evans G. The Observer's Book of Birds' Eggs. London: Warne (1972). ISBN 0-7232-0060-2 
  12. Sinclair, I., & P. Ryan (2003). Birds of Africa south of the Sahara. Struik Publishers, Cape Town. ISBN 1-86872-857-9
  13. ^ a b Jaramillo, Alvaro. New World Blackbirds: The Icterids (Helm Identification Guides). Christopher Helm Publishers Ltd (1997). ISBN 0-7136-4333-1 
  14. All About Birds: Bronzed Cowbird. Cornell Lab of Ornithology, 2003. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  15. All About Birds: Great-tailed Grackle. Cornell Lab of Ornithology, 2003. (Hozzáférés: 2008. február 18.)
  16. McNeil, Raymond (1971. október 1.). „General Notes: European Blackbird (Turdus merula) in Quebec”. The Auk 88 (4), 919–920. o. DOI:10.2307/4083850.  
  17. The A.O.U. Check-list of North American Birds, Seventh Edition. Check-list of North American Birds. AOU. [2007. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 14.)
  18. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) BWP nevű ref-eknek
  19. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) HBW3 nevű ref-eknek
  20. MacKinnon, J., & Phillipps, K. (2000). A Field Guide to the Birds of China. Oxford University Press. Oxford. ISBN 0-19-854940-7
  21. Robson, Craig. A Field Guide to the Birds of Thailand. New Holland Press (2004). ISBN 1-84330-921-1  p228
  22. ^ a b Ripley, Sidney Dillon (1950.). „Notes on Turdus merula in South India”. J. Bombay Nat. Hist. Soc. 49 (1), 50–51. o.  
  23. ^ a b c Grimmett, Richard, Inskipp, Carol; Inskipp, Tim. Pocket Guide to Birds of the Indian Subcontinent. London: Christopher Helm Publishers Ltd (2002). ISBN 0-7136-6304-9  p222–228
  24. ^ a b Collar, N. J. (2005). Indian Blackbird (Turdus simillimus). p. 646 in: del Hoyo, J., Elliott, A., & Christie, D. A. eds. (2005) Handbook of the Birds of the World. Vol. 10. Cuckoo-shrikes to Thrushes. Lynx Edicions, Barcelona. ISBN 84-87334-72-5
  25. Mullarney, Killian; Svensson, Lars, Zetterstrom, Dan; Grant, Peter. (2001). Birds of Europe. Princeton University Press. p 304–306 ISBN 0-691-05054-6
  26. Fjeldså, J., & N. Krabbe (1990). The Birds of the High Andes. Zoological Museum, University of Copenhagen, Copenhagen. ISBN 87-88757-16-1
  27. Bright, Ashleigh. (2002. augusztus 1.). „Effects of bill pigmentation and UV reflectance during territory establishment in blackbirds”. Animal Behaviour 64 (2), 207–213. o. DOI:10.1006/anbe.2002.3042.  
  28. Blackbird Turdus merula [Linnaeus, 1758]. BTOWeb BirdFacts. British Trust for Ornithology. (Hozzáférés: 2007. december 30.)
  29. 89% of Blackbird nest failures are attributed to predators. Game and Wildfowl Conservation Trust Retrieved on 23 January 2012
  30. British garden birds – lifespan. garden-birds.co.uk. (Hozzáférés: 2007. április 7.)
  31. European Longevity Records. euring.org. (Hozzáférés: 2007. december 15.)
  32. Streif, Michael (2001.). „Divorce and its consequences in the Common blackbird Turdus merula”. Ibis 143 (4), 554–560. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.2001.tb04882.x.  
  33. Garamszegia, László Zsolt (2004.). „Extrapair paternity and the evolution of bird song”. Behavioral Ecology 15 (3), 508–519. o. DOI:10.1093/beheco/arh041.  
  34. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) NatEngland nevű ref-eknek
  35. Burton, Robert. Bird behaviour. London: Granada (1985). ISBN 0-246-12440-7 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]