Báthory család
A Báthory történelmi nevezetességű kihalt család, mely a sváb származású Gutkeled nemzetségből ered. A család három ágra vált, a somlyai, ecsedi és szaniszlófi ágra. A somlyai ág adta az erdélyi fejedelmeket, az ecsedi ágból is országos főméltóságok származtak, a szaniszlófi ág nem játszott jelentős szerepet hozzájuk képest. [1]
Tartalomjegyzék |
A család kialakulása [szerkesztés]
Bereck IV. László (Kun László) királytól - egy évszám nélküli oklevél szerint - "hű szolgálataiért" kapta adományba Abram, Bátur és Kis-Bakta helységeket. Bereck ekkor elhagyta régi (de Rakomaz) előnevét és Bátorról (Batur), mely birtokai központja volt kezdte nevezni magát, ebből alakult ki a Bátori családnév. Bátori Bereck gyermekei közül I. János és Lökös lettek az ősei a két fő ágra szakadt Báthory családnak.
1325-ben Bereck fiait Károly Róbert király megerősítette az apjuk által nyert javakban, és még ebben az évben megkapták Ecsed helységet is. 1325-ből származik a Báthory család címere.
1330-ban Bereck fiai és utódai abban – a később úriszéknek nevezett – kiváltságban részesültek, hogy a birtokaikon élő népek felett a megyésispán nem, csak ők bíráskodhattak, és akár halálos ítéletet is hozhattak. [2] 1332-ben névadó birtokuk, Bátor városa árumegállító jogot kapott, mégsem ez, hanem a mocsarakkal körülvett, jobban védhető Ecsed lett később a család központi birtoka. [3] 1334-ben Károly Róbert engedélyt adott a két testvérnek, hogy Ecseden várat építsenek, és ezt Hűségnek nevezzék. Az Ecseden felépült vár köré rövid időn belül hatalmas uradalom alakult ki. [4] 1335-ben a Gutkeled nemzetség Farkas ágától megszerzik a sárvármonostori kegyuraságot, mellyel együtt járt Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezeti joga is. 1338-ban csere útján megszerzik Szaniszlót, 1341-ben Fábiánházát, 1348-ban elnyerik a királytól Mérket is.
A család a 14. század első évtizedeiben két ágra szakadt. Az egyik Szilágysomlyót kapta birtokul és ettől kezdve somlyai Báthorynak nevezte magát. A másik ágból származó, Itáliában tanult Péter a szabolcsi Ecsedet szerezte meg, leszármazottai nyíri vagy ecsedi Báthoriaknak hívták magukat. [5]
A somlyói ág megmaradt katolikusnak, az ecsedi ág viszont a 16. század közepén áttért a protestáns hitre.
A családnév helyesírása [szerkesztés]
Van olyan könyv, amelyben mindegyik Báthori i-vel szerepel. [6] Vannak olyan könyvek, amelyek a somlyaiakat y-nal, az ecsedieket pedig i-vel adják meg. [7] [8] [9] Van olyan könyv, amelyik mindegyik Báthoryt y-nal írja. [10]
A történelmi tulajdonnevek helyesírásáról a magyar helyesírás szabályai itt találhatók. Eszerint (157.a) elsősorban a saját vagy a család írásmódját kell használni, méghozzá a hozzánk legközelebbi korból (157.b). Úgy tűnik, ebben a család nem egységes a 16. és 17. század fordulóján (Aláírások: István Kristóf Gábor Boldizsár Zsigmond), ami a hozzánk legközelebb eső kor. A következő a már kialakult szokás (157.c), ebben a szakirodalomban úgy tűnik, hogy az ecsedieket és a koraiakat inkább i-vel, a somlyaiakat inkább y-nal írják. Legutoljára a kialakulatlan írásmódnál (157.d) minimálisan hagyományos, mai szemmel sem zavaró alakot kell használni.
A szakirodalom zömével összhangban a korai Bátoriakat teljesen fonetikusan, i-vel és h nélkül, az ecsedi Báthoriakat h-val és i-vel, a somlyói Báthoryakat h-val és y-nal írjuk. De ettől is lehetséges eltérés, amikor bizonyítható, hogy az újkorban, magyar nyelvű levélben ő másképpen írta.
Korai Báthoriak [szerkesztés]
- Bátori Bereck (1276–1321)
- Bátori János (bihari főispán)(I. János)(1343): Bereck fia
- Bátori Miklós (székely ispán): Bereck fia
- Bátori András (püspök): Bereck fia, váradi püspök (1329-1345)[4]
- Bátori Lökös: Bereck fia → ecsedi Báthoriak
- Bátori Klára: Bereck lánya
- Bátori István (I. István): Bátori János (bihari főispán) fia, ága kihalt
- Bátori György (I. György) (1364): Bátori János (bihari főispán) fia, ága unokáiban halt ki, fia János[11]
- Bátori László (szabolcsi főispán) (I. László) (1351): Bátori János (bihari főispán) fia
- Bátori Benedek, Lökös fia [12]
- Bátori György (II. György): Bátori László (szabolcsi főispán) fia [12], lovag, „nádori ember” (1389) [13]
- Bátori Szaniszló: Bátori László (szabolcsi főispán) fia [12] → szaniszlófi Báthoryak
- Bátori Erzsébet: Bátori László (szabolcsi főispán) lánya, Debreceni György felesége [12]
- Bátori Antal: II. György fia [12] 1415-ben leánynegyedben perli a Móriczfiak birtokát [14]
Valamelyik György 1412-ben somlyói jobbágyaival levelez.[4]
Szaniszlófi Báthoryak [szerkesztés]
- Báthory János, Báthory Szaniszló fia [12]
- Báthory László, Báthory Szaniszló fia [12]
- Báthory István (1427-ben említik), f [15] Báthory Szaniszló fia [12]
- Báthory László, István fia[12]
- Báthory György, István fia[12]
- Báthory Péter, István fia[12]
- Báthory Mátyás, István fia[12]
- Báthory Miklós (1462-1500), István fia[12] → somlyói Báthoriak
- Báthory Dominik, István fia[12]
- Báthory Pelbárt, István fia[12]
- Báthory János, István fia[12]
- Báthory István, István fia[12]
- Báthory Anna, István lánya[12]
- Báthory Veronika, István lánya[12]
- Báthory Potencia, István lánya[12]
- Báthory Jadviga, István lánya[12]
- Báthory Margit, István lánya[12]
- Báthory Borbála, István lánya[12]
- Báthory Péter, János fia f [16]
- Báthory Imre, János fia f [17]
Somlyói Báthoryak [szerkesztés]
Bereck fia János fia László Somlyót kapta hozományul, utódai pedig felvették a somlyói előnevet.
- Báthory István (erdélyi vajda, 1477–1534), Báthory Miklós fia
- Báthory Kristóf (1530–1581) erdélyi vajda, Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda fia
- Báthory István (1533–1586) erdélyi fejedelem, lengyel király, Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda fia
- Báthory András (szatmári kapitány), Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda fia
- Báthory Anna Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda lánya, ecsedi Báthori Erzsébet anyja
- Báthory Griseldis (1569–1590), Báthory Kristóf erdélyi vajda lánya
- Báthory Zsigmond (1572–1613) erdélyi fejedelem, Báthory Kristóf fia
- Báthory István (krasznai főispán, 1553–1601), Báthory András szatmári kapitány fia
- Báthory András (1566–1599), bíboros, erdélyi fejedelem, Báthory András szatmári kapitány fia
- Báthory Boldizsár (1555–1594), Báthory András szatmári kapitány fia
- Báthory Gábor (1589–1613), erdélyi fejedelem, Báthory István krasznai főispán fia
- Báthory András (1597–1637), Báthory István krasznai főispán fia
- Báthory Zsófia (1629–1680), Báthory András (1597-1637) lánya
Ecsedi Báthoriak [szerkesztés]
Bereck gyermekei közül a birtokaikon való megosztozásukkor Ecsed Lökös fia Péter-nek jutott, ez alkotta később az ecsedi ágat. Birtokközpontjuk a mai Nagyecsed volt. Egy részük bátori előnévvel szerepel, mert ők birtokolták a névadó Bátort.[1] A 14. század végén egy Báthori lány házassága és a Marczali családdal kötött örökösödési szerződés révén megszerzik a Marczaliak somogyi birtokait is.[5]
- Báthori Péter Báthory Lökös fia, szatmári főispán 1408-ban[18]
- Báthori János (szabolcsi főispán), Báthori Péter fia[11]
- Báthori István (országbíró, ?–1444) (I. István)[19] Báthori János (szabolcsi főispán) fia
- Báthori Bertalan (?– Tábor, 1438. augusztus-szeptember), Báthori János (szabolcsi főispán) fia, Albert király kíséretében, Tábor ostromakor halt meg f [20]
- Báthori Tamás (?–1444-45) Báthori János (szabolcsi főispán) fia, 1440-ben f [21], lányai: Margit, Erzsébet, Potenciána, Veronika f [22]
- Báthori László (főispán) (†1474)(I. László), Báthori István (országbíró, ?–1444) fia, szatmári és zarándi főispán
- Báthori Margit (1420?–1498), Báthori István (országbíró, ?–1444) lánya, Szilágyi Mihály kormányzó, majd Bánffy Pál felesége [19]
- Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)(II. István)[19] Báthori István (országbíró, ?–1444) fia, a kenyérmezei csata parancsnoka
- Báthori András (?–1495)(III. András), Báthori István (országbíró, ?–1444) fia[5], lovászmester (1460) f [23]
- Báthori Miklós (váci püspök)(II. Miklós), Báthori István (országbíró, ?–1444) fia[5], váci püspök (1474-1506)
- Báthori István (nádor)(III. István)[19] (1477–1530) Báthori András (?–1495) fia [24][25], a sánta[5]
- Báthori György (főlovászmester, ?–1534) (V. György), Báthori András (?–1495) fia[25], főlovászmester (1505-1534)[26], somogyi főispán[5]
- Báthori András (tárnokmester) (†1534)(IV. András), Báthori András (?–1495) fia[25], tárnokmester (1527–1534)[26], szatmári és szabolcsi főispán [25], a mohácsi csatában a nyírségi csapatok parancsnoka [13]
- Báthori György (?–1570)(VI. György), Báthori András tárnokmester fia, Báthori Erzsébet apja
- Báthori András (országbíró) Bonaventura (?–1566)(V. András), Báthori András tárnokmester fia
- Báthori Miklós (országbíró) (1520?–1584)(III. Miklós), Báthori András tárnokmester fia
- Báthori István (országbíró) (1555–1605)(V. István), Báthori György (?–1570) és somlyai Báthory Anna fia
- Báthori Erzsébet (1560–1614), Báthori György (?–1570) és somlyai Báthory Anna lánya
Lásd még [szerkesztés]
Hivatkozások [szerkesztés]
- ^ a b http://www.nyirbim.hu/bkora.htm
- ↑ http://hbml.archivportal.hu/data/files/145128083.pdf
- ↑ A szatmári kistérség története
- ^ a b c Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon, 1387-1437. [Budapest]: Gondolat. 1984. ISBN 963-281-414-2
- ^ a b c d e f http://epa.niif.hu/01600/01614/00007/pdf/nyjame_10_1967_103-107.pdf
- ↑ Erdély rövid története. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1989. ISBN 963 05 5543 3
- ↑ Szabó, Péter. Az erdélyi fejedelemség. Vince Kiadó. ISBN 963 9069 183 (1989)
- ↑ Markó, László. A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub. ISBN 963-547-085-1 (2000)
- ↑ Fallenbüchl, Zoltán. Magyarország főméltóságai. Maecenas. ISBN 963-02-5536-7 (1988)
- ↑ Nagy, László. Báthory Istvám emlékezete. Zrínyi Kiadó, Budapest
- ^ a b http://genealogy.vanyi.org/hu/index.php/Vasv%C3%A1ri
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w http://de.wikipedia.org/wiki/Haus_B%C3%A1thory
- ^ a b http://www.szatmarikisterseg.hu/kisterseg/torten.htm
- ↑ http://5mp.eu/web.php?a=tegnap&o=K0hiohkAEE
- ↑ C. Tóth: Ecsedi ág 276. o.
- ↑ C. Tóth: Szapolyai és Bátori 460. o.
- ↑ C. Tóth: Szapolyai és Bátori 460. o.
- ↑ http://www.kantorjanosi.hu
- ^ a b c d http://www.kislexikon.hu/bathory.html
- ↑ C. Tóth: Ecsedi ág 277. o.
- ↑ C. Tóth: Ecsedi ág 271. o.
- ↑ C. Tóth: Ecsedi ág 278. o.
- ↑ Horváth: Ecsedi várbirtokok 311. o.
- ↑ Markó, László. A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub, 209. o. ISBN 963-14-0582-6 (2000)
- ^ a b c d http://www.nyirbator.hu/a_nyirbatori_stallumok
- ^ a b Fallenbüchl, Zoltán. Magyarország főméltóságai. Maecenas Könyvkiadó, 118. o. ISBN 963-02-5536-7 (1988)
Források [szerkesztés]
- ↑ C. Tóth: Szapolyai és Bátori: C. Tóth Norbert. „Szapolyai János és ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt”. Századok – A Magyar Történelmi Társulat folyóirata 2012, 146. évfolyam (2. szám), 441-463. o.
- ↑ C. Tóth: Ecsedi ág: C. Tóth Norbert. „A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években”. Szabolcs–Szatmár-Beregi Szemle (2006/3.).
- ↑ Horváth: Ecsedi várbirtokok: Horváth Richárd. „Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban”. Szabolcs–Szatmár-Beregi Szemle (2006/3.).
- Documenta ad historiam familiae Bátori de Ecsed spectantia I. Diplomata 1393-1540. Ad edendum praeparaverunt Richardus Horváth, Tiburtius Neumann, Norbertus C. Tóth. Szerk. C. Tóth Norbert. Nyíregyháza, 2011 (könyvismertetés Szaszkó Elek 2011, Turul 84/3, 105-107).
- Báthori várkastély A Báthori család története
- Nagy Iván Magyarország családai.
- Borovszky Samu Szatmár vármegye.
- Gyulafehérvári káptalan levéltára (1357).

