Román művelt kultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A román művelt kultúra a román kultúra része, a román folklórral együtt, azaz a népi kultúrával. A történelmi körülmények úgy hozták, hogy sokáig a románoknak csak fejlett falusi folklórjuk volt. Ez a 18. század felé fejlődni kezdődő művelt kultúra gyökereit képezte, mely jelentős nyugat-európai hatás alatt bontakozott ki.

A kezdetek[szerkesztés]

Kezdetében a művelt kultúra nyelve nem a román volt, hanem az óegyházi szláv, mivel a románságban a kereszténység ortodox ága honosodott meg.[1] Ez Bizáncból származott ugyan, de bolgár közvetítéssel került a románsághoz. A középkorban ez a kultúra vallásos írásokból állt, majd a 16. században krónikákból is, de a nyelvét a havasalföldi és a moldvai közigazgatás is használta.

Románul viszonylag későn kezdtek írni, mégpedig az óegyházi szláv nyelv cirill ábécéjének a románhoz való alkalmazott változatával. Az első fennmaradt román nyelvű szöveget 1521-ben írták (Neacșu levele). Ebből a századból származik román nyelven néhány vallásos jellegű mű kézirata is, valamint az első ilyen nyelvű, ugyancsak vallásos nyomtatványok, melyeket egy havasalföldi nyomdász Erdélyben készített, az ottani protestantizmus hatására, miközben hazájában tilos volt vallásos jellegű könyveket románul nyomtatni. Az első teljes szövegű román nyelvű Biblia csak 1688-ban jelent meg Bukarestben. Ezek a művek mind fordítások voltak.

A 17. században jelent meg az első román nyelvű krónika, Moldváé, Grigore Ureche tollából. Az utána következő moldvai krónikásnak, Miron Costinnak már nyugati műveltsége is volt, vele a humanizmus is befolyásolta a román kultúrát, lengyel közvetítéssel.

A legjelentősebb humanista az ugyancsak moldvai Dimitrie Cantemir moldvai fejedelem volt, akit nyugati kultúrkörökben is ismertek, a Berlini Akadémia tagja volt. A 18. század elejét megírta latinul Descriptio Moldaviae (Moldva leírása) című enciklopédikus jellegű művét, melyet azután lefordítottak németre, oroszra, görögre és románra.

Havasalföldről Constantin Brâncoveanut (16541714) ismerték mint humanista műveltségű fejedelmet, aki nevét építészeti stílus viseli.

A 18. században Erdélyben megtört az ortodox egyház vallási monopóliuma a románság körében azzal, hogy megalakult a román görög katolikus egyház, a Nyugat felé való orientálódás újabb lépéseként. Ezt követően kialakult az Erdélyi iskola néven ismert kulturális mozgalom. Az új egyház Rómával fenntartott kapcsolatai nyomán ez a mozgalom a felvilágosodás hatása alá került, mely később elérte Moldvát és Havasalföldöt is. Történelmi és nyelvészeti munkáikkal, melyekben menyilvánultak a felvilágosodás eszméi, és egész tevékenységükkel az Erdélyi iskola képviselői hozzájárultak a román nemzeti öntudat kialakulásához a románok római eredetének kihangsúlyozása révén. Velük kezdődött egyfajta nyelvújítás is azzal, hogy latin és újlatin szavak, valamint a latin ábécé használatát szorgalmazták. Ebben a században kezdődött el tulajdonképpen a modern román kultúra fejlődése erős nyugat-európai hatásnak köszönhetően, és főleg francia és német befolyás alatt.

Az 1859-ben megtörtént Moldva és Havasalföld egyesülése nagy lendületet adott a román társadalomnak és kultúrának. A már meglévő magasfokú iskolák alapján egyetemeket létesítettek Jászvásáron és Bukarestben. Az egyéb kulturális és tudományos intézmények száma is jelentősen megnőtt, melyek között a Román Akadémia volt a legfontosabb. Kialakult a román nyelv sztenderd változata, és áttértek a latin ábécé használatára.

Szépirodalom[szerkesztés]

A román művelt szépirodalom csak a 18. században, tehát az újkorban kezdett kialakulni, ezért esetében a román folklór ugyanúgy szolgált alapul, mint más irodalmak esetében az újkorig létező művelt irodalom, ezért a román művelt irodalmat mélyen áthatja a népi alkotás szelleme.[2]

Az első román nyelvű szépirodalmi alkotások verses részletekként jelentek meg például Miron Costin krónikájában, majd Dosoftei moldvai metropolita költemény alakú zsoltárfordításaiban.[3]

Az első jelentős román szépirodalmi művet, a Țiganiada (Cigányiász) című vígeposzt Ioan Budai-Deleanu írta a 19. század elején. E század első felében több nyugati műveltségű és klasszicista ihletettségű költő jelent meg, akik közül a legtehetségesebb Iancu Văcărescu volt. A romantika is hatott a kor költészetére. Ennek kiemelkedő példája Ion Heliade Rădulescu Zburătorul című költeménye. Címét egy, a népi mitológiából vett fantasztikus lény neve (szó szerint „Repülő”) adja, aki álmukban a fiatal lányokat kínozza.

1844-ben megjelent az első román irodalmi folyóirat, a Dacia literară, amelyet Mihail Kogălniceanu hozott létre. Érdeme régebbi fontos művek kiadása, és irodalmi kritikusként folytatott tevékenysége, mellyel a jó minőségű eredeti művek alkotására buzdítot.

Ebben az időszakban kezdtek színdarabokat is írni és előadni. Elsőként emelkedett ki C. Faca, a Comodia vremii (Korszakunk komédiája) című darabjával. Bár a francia Molière eszközeivel élt, a nyugatiasodással együtt az ez ellen megjelent irányzat képviselője volt.

Ugyancsak a 19. század első felében jelent meg a román széppróza is, Constantin Negruzzi műveivel, melyek közül az Alexandru Lăpușneanu történelmi novellája emelkedik ki pozitív romantikájával. A hátborzongató és egzotikus romantikának is van képviselője Dimitrie Bolintineanu személyében, az ő Mihnea și baba (Mihnea és az öregasszony) költeményével.

Az első nagy költőnek tekintett személyiség Vasile Alecsandri volt. Ő már a 19. század csaknem végéig írta nagy számú műveit. Népköltészeti alkotásokat gyűjtött és adott ki, felhívta a figyelmet értékükre, és ihletett merített belőlük saját versei számára. Három vígjátékát, melyek fő személye Chirița, egy franciamániás bojárné, ma is játsszák.

A 19. század második felének prózáját Alexandru Odobescu képviseli jól történelmi novelláival, és Nicolae Filimon, az első román regény, Ciocoii vechi și noi (Régi és új urak) írója. A műnek a népies regényre jellemző moralizáló jellege van, és ugyanakkor a társadalmi felkapaszkodás témájával Stendhal Vörös és feketéjére emlékeztet.

A modern román irodalom kifejlődésében nagy szerepe volt a Titu Maiorescu irodalmi kritikus által Jászvásáron, 1863-ban megalapított Junimea (Ifjúság) irodalmi körnek. Ez kiadta a Convorbiri literare (Irodalmi beszélgetések) folyóiratot. Ha addig inkább bojárok közül kerültek ki az írók, a Junimeaból nőttek ki a kor legnagyobb íróinak tekintettek, akik alsóbb társadalmi rétegekből származtak. Egyikük Mihai Eminescu, a legismertebb román költő, akit a kései romantika világviszonylatban is nagy képviselőjének tekintenek, szerelmi lírája és filozófiai témájú költeményei révén.

Egy másik a paraszcsaládból származó Ion Creangă, akit Amintiri din copilărie (Gyermekkorom emlékei), népmesék átírásai és elbeszélések tettek híressé prózába bújtatott dramaturgiai tehetsége, humora és színes nyelvezete révén.

Ion Luca Caragiale a harmadik, a román irodalomtörténet által nagy klasszikusnak nevezett író, aki szintén a Convorbiri literareban közölte első művét. Karcolataiban és vígjátékaiban, melyek közül a legismertebb az O scrisoare pierdută (Az elveszett levél), különböző társadalmi rétegek szélsőséges típusait tette nevetségessé becstelenségüket, képmutatásukat, demagógiájukat vagy éppen kaotikus beszédüket figurázva ki. Azonban drámaszerkesztésének értéke egy drámában is, a Năpasta (Megtorlás) címűben is megnyilvánult.

Ioan Slavici, Arad megyéből származó író, a román próza megújítójának számít az irodalomtörténetben a Moara cu noroc (A jószerencse malma) novellájával és a Mara (Anyja lánya) regényével, melyekben realista módon írt szülőföldje környezetébe helyezett falusi konfliktusokról.

Olyan alkotókkal, mint Eminescu és Caragiale, a román irodalom felzárkózott a világirodalomhoz.[4]

A 20. század első felében a román irodalmi élet is tükrözte Európa mindegyik ideológiai és művészeti irányzatát. Voltak baloldali, jobboldali és szélsőjobboldali irodalmi folyóiratok és írók, nacionalista és internacionalista szelleműek, tradicionalisták és modernisták.

A prózában kiemelkedett Mihail Sadoveanu falusi és kisvárosi környezetben történő novelláinak és regényeinek [pl. Baltagul (A balta)], valamint történelmi regényeinek [pl. Frații Jderi (A Nyestfiak)] elbeszélő erejével. Liviu Rebreanu Ion című regényében egyénen keresztül paraszti réteget és nemzedéket személyesített meg, a Răscoala (A lázadás) címűben eposz erejével elevenítette meg a tömeg dühének felgyülemlését és kirobbanását, Pădurea spânzuraților (Akasztottak erdeje) című regénye pedig pszichológiai mélységgel írja le egyén lélki válságát erején felüli drámai helyzettel való küzdelmében. Camil Petrescu egészen más, modern regénytípust vezetett be a román irodalomba Marcel Proust hatása alatt, Ultima noapte de dragoste, întâia noapte de război (A szerelem utolsó, a háború első éjszakája) és Patul lui Procust (Prokrusztész-ágy) című regényeivel.

A kor legjelentősebb költői George Bacovia, Tudor Arghezi, Ion Barbu és Lucian Blaga voltak. Avantgárd költészet is megjelent akkoriban. Egyik képviselője, Tristan Tzara, a dadaizmus megalapítója, egyben az első közismert Romániából származó író is, aki kivándorolt, és lemondott a román nyelven való írásról.

A második világháború után a kommunista rendszer körülményei között komolyan sérült az irodalom szabadsága, melyet az ún. szocialista realizmus dominált az 1950-es években és az 1960-as évek első felében, majd rövid szabadabb légkörű időszak után Nicolae Ceaușescu személyi kultuszának légköre fosztotta meg a szabad megnyilvánulástól. Ennek ellenére tehetséges alkotóknak sikerült értékes műveket napvilágra hozniuk. Regényírók között ilyenek voltak Marin Preda, Nicolae Breban vagy Augustin Buzura, költők között pedig Nichita Stănescu vagy Marin Sorescu.[5]

Színjátszás[szerkesztés]

Román nyelven először 1816-ban játszottak színdarabot Jászvásáron.[6] Műkedvelő nemesek adták elő egy nemesi házban rögtönzött teremben, Gheorghe Asachi szervezésében, Salomon Gessner svájci és Jean-Pierre Claris de Florian francia 18. századi írók egyfelvonásos pásztorjátékát Mirtil și Hloe (Mirtill és Kloé) címmel. Bukarestben 1819-ben játszottak először románul, Euripidész Hekabéját.

1832-ben Jászvásáron letelepedett francia színtársulat építtetett át egy házat színházzá egy bécsi építésszel. Ez volt az első állandó színház, Varieté Színház névvel, amelyben majd románul is játszottak, de főleg francia és német társulatok, valamint egy olasz is. Ezek közül egyesek le is telepedtek Jászvásáron.

Az első eredeti román darabot, Dragoș, întâiul domn al Moldovei (Dragos, az első moldvai fejedelem), 1834-ben játszották el Mihail Sturza fejedelem megkoronázása alkalmából.

1836-ban Asachi és Vasile Alecsandri megalakították a jászvásári Konzervatóriumot, ahol színészeket is kiképeztek, akik állandó színtársulatot hoztak létre, és románul játszottak.

Alecsandri első darabját is a Varieté Színházban adták elő, 1840-ben. Rendezője Costache Caragiale volt, aki híres színés is lett, Ion Luca Caragiale nagybátyja.

A színházi élet nem volt azonban teljesen szabad. Alecsandri forradalmi eszmékkel tért haza Franciaországból, és a színházat is fel akarta használni ezek terjesztésére. Ezért 1844-ben csak a cenzúra kivágásaival játszhatták Iorgu de la Sadagura (Sadagurai Iorgu) című darabját.[7]

1845-ben a Varieté Színház a „Nemzeti Színház” nevet vette fel, de a következő évben ezzel a névvel társulata elhagyta az épületet és egy újba költözött, melyet a fejedelem adott át neki használatra. Itt mutatták be Alecsandri három Chirițáját Matei Millo színésszel a főszerepben, aki nagyon híres lett. Ő volt az első román operett szövegének a szerzője is.

Bukarestben, bár ott is volt színtársulat, állandó színházat csak 1852-ben kapott egy bécsi építész tervezte palotában, melynek Nagy Színház lett a neve. Ezt 1864-ben átvette az állam, majd 1876-ban hivatalosan Nemzeti Színház lett.

1880 után I.L. Caragiale darabjai lettek a legjelentősebbek a román színjátszásban. Az író egy évig a Nemzeti Színház igazgatója is volt.

Jászvásáron az 1890-es években lebontották a városházát, hogy helyére építtessenek bécsi építészekkel új palotát az ottani Nemzeti Színháznak, melyet 1896-ban nyitottak meg.

A két világháború között Camil Petrescu[8] és Mihail Sebastian[9] voltak a legismertebb drámaírók.

Az 1950-es években a színházi élet vonalas voltára szovjet tanácsadók ügyeltek. A kommunista párt szemében szovjet darabok voltak az első helyen, a románok csak a másodikon. Nagyon sok háború előtti darab le volt tiltva, és azok helyett is, amelyek nem voltak letiltva, újkeletű, ún. szocialista realista darabokat preferáltak. Akkor alapítottak még kicsi ipari városokban is számos állami színházat, melyekből ma is sok megmaradt.[10]

1965 és 1971 között engedett valamennyire a rendszer nyomása, egyes idegen nyugati darabokat, köztük Eugen Ionescuéit is be lehetett mutatni, de azután a kommunista nacionalizmus lett urrá a kultúrán. Az öncenzúra mellett kemény hivatalos cenzúra működött, a lejátszandó darabot be kellett adni ellenőrzésre a kommunista párt helyi bizottságának, és ha az jóváhagyta, premier előtt egy zsűri megtekintette, majd jóváhagyta vagy nem a rendezést. Ilyen körülmények között tehetséges rendezők, mint Vlad Mugur, Liviu Ciulei, Lucian Pintilie és Andrei Șerban elhagyták az országot.[11]

Filmművészet[szerkesztés]

Romániában az első filmvetítés 1896-ban zajlott le Bukarestben.[12] A következő évben egy francia fényképész készítette el az első filmhíradókat. Az első játékfilmet Grigore Brezeanu rendezte Dragoste fatală (Fatális szerelem) címmel, melyet 1911-ben mutattak be, majd ugyanaz a rendező megalkotta a következő évben az első történelmi filmet, a függetlenségi háborúról szóló Independența României (Románia függetlensége) címűt. 1921 Păcală pe lună (Păcală a holdon), az első román animációs film bemutatásának az éve. Ezt Aurel Petrescu készítette, akinek a többi filmje majdnem teljesen megsemmisült, de fennmaradt darabokon látni lehet, hogy az utolsók hangosak voltak. 1930-ban mutatták be az első hangosfilmet, Liviu Rebreanu Ciuleandra című regénye nyomán, de művészileg ez kudarc volt.

Az 1950-es években a filmművészet anyagi háttere jól kifejlődött a Buftea helységben megépített világszínvonalú stúdiókkal és kiterjedt országos filmszínházhálózattal. Ugyanakkor megalapították az egyetemi szintű képzést a különféle filmes szakmák részére, azonban az akkori román filmek kevés művészi értéket mutattak, mivel inkább a kommunista propaganda eszközei voltak. Mégis, a kevés nem ilyen jellegű film közül az egyik nemzetközi elismerést is elért. 1957-ben a Scurtă istorie (Rövid történelem), Ion Popescu-Gopo rendező animációs filmje magkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma díjat.

A viszonylagos liberalizáció éveiben még néhány filmnek volt nemzetközi sikere:

  • 1965Pădurea spânzurațior (Akasztottak erdeje) (Liviu Rebreanu regényének megfilmesítése) – Liviu Ciulei rendező – a legjobb rendezés díja a cannes-i fesztiválon;
  • 1966Răscoala (A felkelés) – (Liviu Rebreanu regénye nyomán) – Mircea Mureșan rendező – a legjobb első alkotás díja a cannes-i fesztiválon;
  • 1969Cântecele Renașterii (A reneszánsz énekei) – Mirel Ilieșiu rendező – rövidfilmek nagydíja a cannes-i fesztiválon.

Még az 1980-as években is volt két nemzetközi siker:

1990 után az idősebb rendezők közül nemzetközi elismerést nyertek:

A 2000-es években új tehetséges rendezőnemzedék nőtt fel, mely filmjeinek értékét számos fesztiváldíjjal ismerték el. Néhány példa csak a legkiemelkedőbb egész estét betöltő filmek közül:

2002 óta Kolozsvár is nemzetközi filmfesztiválok helye lett. Itt zajlik le évente a Transilvania International Film Festival (Transzilvánia Nemzetközi Filmfesztivál), a Comedy Cluj nemzetközi filmvígjáték fesztivál,[20] és a Serile filmului gay (A Meleg film estéi) nemzetközi filmfesztivál.[21]

Jelenleg a bufteai filmstúdió komplexum Castel Film Studios néven sok külföldi film forgatására nyújt anyagi hátteret és műszaki személyzetet.[22]

Zene[szerkesztés]

Komolyzene[szerkesztés]

A románok lakta térségben a nem folklórhoz tartozó zene az ortodox templomokban jelent meg ének alakjában a 10. században.[23] Ez a szertartásokhoz tartozott, bizánci eredete volt, és eleinte görögül, majd az óegyházi szláv nyelven művelték. Az utóbbi a 14. században lett hivatalos az egyházban. Ennek az éneknek megvoltak a bizánci zene vonásai, és valamennyire hatott rá a román zenei folklór is. A kolostorok voltak azok a művelődési központok, ahol tanították, és a jelentősebbek saját énekstílust dolgoztak ki. A legrégebbről fennmaradt bizánci énekes dokumentum a 1012. századból, jászvásári központból származik. Az első ismert szerző a putnai kolostorban a 15. században élt Ioasaf, a Megcsalattatott Ádám énekével. Ebben a kolostorban tevékenykedett ennek központi figurája, Eustație is, az első jelentős román zeneszerző, akitől a 16. század elején alkotott Énekes-könyv származik. A 15-től a 17. századig folyamatosan áttértek a templomi énekben a román nyelvre.

Dimitrie Cantemir többek között zenével is foglalkozott. Könyveket írt a török zenéről, eredeti hangjegyzési rendszert dolgozott ki a lejegyzésére, és maga is szerzett és előadott török stílusú zenét. Moldva leírása című művében arról is ír, hogy az udvari lakomákon moldáv és görög énekesek adtak elő templomi énekeket mindegyik a maga nyelvén, azután pedig keresztény és török zene hangzott.

A világi műzene nyugatról került nemcsak Erdélybe, hanem a Kárpátokon túlra is, főleg a fejedelmek udvari mulatságaiba. A 18. században és a 19. elején, amikor konstantinápolyi görögök voltak a fejedelmek, ezek kíséretükkel együtt keleti világi zenét honosítottak meg udvarukon és a bojárok szalonjaiban. A 19. század közepe felé a keleti zenével egyrészt a nyugati hatás, másrészt a falusi zenei folklórból való merítés versengett. Mindhárom stílus keveréke jól nyilvánul meg Anton Pann énekes-könyveiben.[24] Ebből is lett városi zenei folklór.

A 19. században a nemzeti öntudat ébredésével egybekötve nyilvánult meg a városi progresszív körök érdeklődése a parasztzene, de a városi folklór iránt is. Ekkor vette kezdetét a népdalfeldolgozás, szalonokban játszott kis zongoraművekben, és füzetekben lekottázva. Idegen eredetű zenészek figyeltek fel a román falusi és városi folklór jellegzetességeire, valamennyire feldolgozva és kiadva ilyen zenét. Egyikük a német származású Johann Andreas Wachmann volt. Bukarestben telepedett le, ahol ő is kezdeményezte a Zenei Konzervatórium megalapítását (1851), és ennek igazgatója is lett, majd 1852 és 1858 között a bukaresti Nemzeti Színházé. Ő komponálta az első román operát Vitéz Mihály a călugăreni csata előtt címmel, melyet 1848-ban mutattak be,[25] és népdalok gyűjteményét adta ki négy füzetben.

Nyugati művészek is turnéztak a román felyedelemségekben, köztük Liszt Ferenc, aki Jászvásáron zenei dialógusba bocsátkozott Barbu Lăutaruval, a kor leghíresebb muzsikusával.

Alexandru Flechtenmacher, egy erdélyi szász eredetű, Jászvásáron letelepedett zenész komponálta az első román operettet Matei Millo színész szövegére, Vasile Alecsandri vígjátékainak zenei darabjait, valamint hazafias énekeket, mint például az Egység hórája (1856) címűt, Alecsandri versére, amely a fejedelemségek egyesülésének a pártján állók himnusza lett, és máig is népszerű. Ezek a zenék mind népzenei ihletésűek.

Elsőként komponált szimfonikus zenét George Stephănescu, nyugaton is zenei tanulmányokat végzett zeneszerző: az A-dúr szimfóniát és a Nemzeti nyitányt.

Fontos oldala a román zenei spektrumnak a szintén népdalon alapuló kóruszene, mely kezdeményezője Gavriil Musicescu (1847–1903) volt. Egy másik kezdeményező Iacob Mureșianu volt, aki elsőként komponált román oratóriumot.

A 19. század második felében nagyon népszerű volt, és máig a nagyközönség által a legismertebbek között van Ciprian Porumbescu, aki sokat merített a zenei folklórból. Leghíresebb műve a Ballada hegedűre és zongorára.

A máig egyetlen nemzetközi szinten is elismert román zeneszerző George Enescu (1881–1955) volt, virtuóz hegedűs és zongoraművész, valamint karmester és zenepedagógus, többek között Yehudi Menuhin egyik tanára. A legnépszerűbb alkotásai a fiatalkorában komponált két Román rapszódia. Románia és Franciaország között osztotta meg életét, de az Amerikai Egyesült Államokban is dirigált. 1936-ban mutatták be sikerrel Párizsban Oidipusz című operáját, amely azután feledésbe merült. Romániában csak 1958-ban mutatták be, ahol sikeres maradt a rendszeresen megrendezett „George Enescu” Nemzetközi Zenei Fesztiválok révén. Az 1990-es években kezdték bemutatni több nyugat-európai országban és az Egyesült Államokban.

A „George Enescu” fesztiválon kívül Kolozsváron is tartanak évente nemzetközi klasszikus zenei fesztivált, a Kolozsvári Zenei Őszt.[26]

Nagyobb nemzetközi elismerést nyert több román előadóművész, mint zeneszerző. Ilyenek Dinu Lipatti (19171950)[27] és Radu Lupu (sz. 1945)[28] zongoraművészek, Sergiu Celibidache (19121996)[29] és Ionel Perlea (19001970)[30] karmesterek, Ileana Cotrubaș (sz. 1939)[31] és Angela Gheorghiu (sz. 1965)[32] operaénekesek.

Könnyű zenei műfajok[szerkesztés]

A román könnyűzene története a 19. század közepéig megy vissza, amikor nyugati hatásra románcokat és keringőket kezdtek komponálni román zeneszerzők is. A két világháború között a tangó jött divatba, majd a dzsessz hatása mutatkozott a foxtrottban. A második világháború után a bossa novából és a rumbából merítettek a zeneszerzők.

Az 1960-as években Romániában is megjelent a rock, de ezt már nem nevezték a román muzică ușoară (könnyűzene) terminussal, mivel ennek ellentéteként jelentkezett. Híres volt, és nem merült feledésbe az akkoriban Temesváron magalakult Phoenix együttes. Jelenleg a Transsylvania Phoenix néven működik.[33]

A rock-kal együtt jelent meg Romániában a folkzene, ugyancsak mint az ún. könnyűzene ellentéte, melyet egyébként a Phoenix is művelt, és máig népszerű.[34]

Jelenleg minden nyugaton is jelenlévő könnyű zenei műfaj jelen van Romániában. Nagy visszhangja van az Eurovíziós Dalfesztiválnak, amely előtt minden évben megrendezik a Nemzeti Válogatót.[35]

Képzőművészet[szerkesztés]

Festészet[szerkesztés]

Az első románok által készített képzőművészeti alkotások a bizánci művészet szabályai szerint templomok belső falaira festett freskók voltak. A legrégebbről fennmaradtak (14. század) az egy ideig Havasalföld fejedelmi székhelyéül szolgáló Curtea de Argeș város fejedelmi templomában találhatók, de a legérdekesebbek a bukovinai Voroneț, Moldovița és Sucevița kolostorok templomainak a festett külső falai a 16. századból. Mindezek festői ismeretlenek. Az első ismert román festő a 15. században élt Gavril Uric, akinek egy, a négy evangéliumot tartalmazó könyv illusztrációi maradtak fenn.[36]

A világi tárgyú festészet a 18. század második felében jelent meg nyugati hatásra. Templomi festők ilyen képeket is elkezdtek festeni vászonra, főleg portrékat. Az első ilyen román festő a moldvai Scarlat Sturdza volt, aki egy görög szerzetes képét festette meg. Csoportképeket is, valamint világi könyvek illusztrációit is alkották ilyen festők. Egyikük, Eustatie Altini (1772?–1815) volt az első, aki tanulmányokat végzett Nyugaton, a Bécsi Akadémián, bevezette a neoklasszikus stílust a moldvai, majd a havasalföldi vallásos festészetbe is, és festészetet tanított a bukaresti Fejedelmi Akadémián. Külföldi festők is eljöttek a román fejedelemségekbe, ahol egyesek le is telepedtek, és román tematikájú műveket alkottak, eleinte főleg portrékat és családi képeket bojárok megrendelésére. 1835-ben Gheorghe Asachi festészeti osztályt létesített a jászvásári Fejedelmi Akadémián, ahóvá több külföldi festőt hívott tanítani. Egyikük, Ludovic Stawski, túllépett a portréfestészeten, és megfestette 1842-ben Jászvásár panorámáját, mindenféle társadalmi réteghez és foglalkozáshoz tartozó alakokkal. Barabás Miklós (1810–1898) magyar festő két évet élt Bukarestben. Carol Wahlstein a bojárok még keleti öltözetében festette meg onarcképét, de ő volt az első történelmi témájú festmények megalkotója is, három Vitéz Mihállyal kapcsolatos alkotással.[37]

Az 1848-as forradalmi mozgalmak nyomán megújult a román festészet. Három festő, köztük a Pesten született Constantin Daniel Rosenthal, részt is vett a havasalföldi mozgalomban, és alkotásaik tematikája történelmi és forradalmi, mely a nemzeti öntudat ébresztésére volt hivatott. Ekkor már a nyugati stílus uralta a festészetet, viszont a román festészetben a romantika nem követte a neoklasszicizmust ennek ellentéteként, hanem a kettő együtt nyilvánult meg, olykor egyazon festőnél.[38]

A '48-as festők és az utánuk következők már mind Nyugaton végeztek tanulmányokat. Gheorghe Tattarescu templomi festőként kezdte, de azután Romában tanult, és az akadémizmus követője lett neoklasszicista alkotásaival. Egyike volt az 1864-ben Bukarestben alapított Szépművészeti Iskolának is. A Kolozsváron született és Bukarestben letelepedett Szathmáry Pap Károly ellentéte volt Tattarescunak romantikus akvarelljeivel, melyeken hűen festett le tájakat, falusi jeleneteket és parasztok portréit. Európai szintre Theodor Aman emelte a román festészetet, aki a Szépművészeti Iskola másik alapítója volt. Bár művészetét az akadémizmus uralta, szintézisét sikerült elérnie az addigi Romániában létező irányzatoknak.

Ökrösszekér, Nicolae Grigorescu festménye

Nicolae Grigorescu az, aki forradalmasította a román festészetet. Párizsban tanult, ahol szakított az akadémizmussal, és a barbizoni iskolát követte. Falusi életképeket, tájképeket, parasztlányok és a függetlenségi háborúban (18771878) harcoló katonák portréit festette, de csatajelenetet is a háborúból. Őt követték Ion Andreescu és Ștefan Luchian a 19. század végén és a 20. elején. Ez utóbbi megismerte Párizsban az impresszionizmust, de nem követte, amint az újabb irányzatokat sem, hanem saját stílust dolgozott ki. Egyéb a kor szellemében alkotó, de eredeti festők voltak a 20. század első felében Gheorghe Petrașcu, Theodor Pallady és Nicolae Tonitza.[39]

A kubizmusnak, az absztrakt festészetnek is voltak képviselői a román festészetben, de kevésbé ismertek az előzőeknél. Jelentősebb egészen modern festő volt Ion Țuculescu (19101962), aki főfoglalkozását tekintve mikrobiológus és orvos volt, nem folytatott festészeti tanulmányokat, és halála utánig kívül esett az elfogadott művészek köréből, de azután nagyon eredeti expresszionistaként tartották számon.[40]

Szobrászat[szerkesztés]

Pogány kisasszony, Constantin Brâncuși szobra

A 19. század közepéig a románoknak nem volt tulajdonképpeni szobrászatuk. Román tematikával is foglalkozó első szobrász az 1849-ben Bukarestben letelepedő német Karl Storck volt, aki neoklasszicista stílusban alkotott. A Szépművészeti Iskolában ő tanította a szobrászatot az első román szobrászoknak.

Két jelentős szobrász a 20. század első felében tűnt fel. Mindkettő távol állt az akadémizmustól, de egymástól is. Az első Dimitrie Paciurea volt, aki mitikus khimairáival tűnt ki, de ő nem vonult be az összeurópai művészet körforgásába, ellentétben Constantin Brâncuși-al (18761957). Ez utóbbi eredeti, egyszerű, lényegre törő stílusával nemzetközi szintű horderővel újította meg a szobrászatot. Alkotásai, közöttük a Csodamadár, Alvó múzsa és Pogány kisasszony sorozatai már az első világháború előtt nagyon népszerűek lettek, és azok is maradtak mindmáig. A Zsilvásárhelyen alkotott szoboregyüttese is, a Csend asztalával, a Csók kapujával és a Végtelen oszloppal is világhírű lett.[41]

Építészet[szerkesztés]

A voroneți kolostor temploma

Sajátos román stílust a 15. századtól kezdve épült templomok építészetében lehet tapasztalni Moldvában és Havasalföldön. Ez tulajdonképpen a helyi falusi faépületek stílusának a bizánci és a gótikus stílussal való ötvözetét képezi, és éppen ebben áll az eredetisége.[42] Tovább használva ennek a stílusnak az elemeit, a 16. században épült észak-moldvai kolostorok templomai hozzáadtak olykor reneszánsz elemeket is, de legjelentősebb újdonságuk a gazdagon festett külső falak voltak.[43] E templomok szépségét és eredetiségét ismerte el az UNESCO, amikor nyolcukat felvette a Világörökségi Helyek Listájára.[44]

Más stílust alkalmaztak Havasalföldön ugyanabban a században. Ennek legjelentősebb példája a Curtea de Argeșben épült püspöki templom. Alapstílusa a bizánci, gazdag kőfaragások díszítik, és találhatók benne a kaukázusi és az arab építészet elemei is, melyeket előbb a török építészet folglalt magába, és Havasalföldre a templom építésében részt vevő isztambuli mesterek hoztak magukkal.[45]

A 17. században már nem festették a templomok külső falait, de néhány temploméit csipkére emlékeztető kőfaragások díszítik. Ilyen Jászvásáron a Trei Ierarhi-templom. Ezen találhatók az iszlám művészetből, az örmény és grúz művészetből származó elemek, melyek harmonikusan illeszkednek egymásba, de felismerhető benne barokkos díszítő emfázis is.[46]

A 17. század végén újabb román eklektikus stílus jelent meg, a Constantin Brâncoveanu-féle. Ebben a bizánci mellett a kései reneszánsz és a barokk stílus elemei is felfedezhetők. Hűen képviseli ezt a horezui kolostor, mely szintén szerepel az UNESCO Világörökségi Helyek Listáján.[47] Ezt a stílust alkalmazták még a 18. században is.

A 19. században már főleg külföldi építészek tervezték a fontos épületeket, ottani stílusokat honosítva meg a román fejedelemségekben. Románok is elkezdtek építészetet tanulni külföldön, majd a fejedelemségekben is indult építészképzés. Főleg a század vége felé készült el Bukarestben több országos fontosságú intézmény épülete neoklasszicista stílusban, majd a francia iskola eklektikus stílusában, mint például a Nemzeti Bank épülete.[48] Ezek és egyéb nyugati stílusok mellett egy ún. neoromán stílus is élt, melyet Ion Mincu kezdeményezett. Építészeti iskolája újra alkalmazta főleg a Brâncovenescu-stílus elemeit, például Bukarest városházának épületében.[49]

A 20. században is voltak megnyilvánulásai jellegzetesen román stílusú építészetnek. Példa erre a temesvári román ortodox székesegyház(wd), mely az észak-moldvai templomok elemeit használta fel.[50]

A kommunista rendszer éveiben jellegtelen panelházakból álló városnegyedek szaporodtak el. Csak 1989 után fejezték be az azelőtt Casa Poporului/Republicii (A Nép/Köztársaság Háza) néven épülő, ma Palatul Parlamentului (A Parlament Palotája) néven ismert épületet, amely Ceaușescu megalomániáját tükrözi. Építészeti szempontból a neoklasszicizmus és a szocialista realizmus keveréke. Azon kívül hogy a román parlament két házának ad otthont, turisztikai érdekesség is lett mint a világ második legnagyobb középülete, a világ legdrágább középülete és a világ legsúlyosabb épülete.[51]

Filozófia[szerkesztés]

Romániában a filozófiát főleg a két világháború között művelték.[52] Egyik jellegzetessége az, hogy leginkább írók foglalkoztak vele. Összekapcsolták a filozófiát az ország történelmi, politikai és ideológiai kérdéseivel, és fontos témájuk volt a román identitás. Ezzel kapcsolatban nagy helyet foglalt el benne a nyugatiasodás kontra autochtonizmus körüli vita. Ugyanakkor szegényes az etika területén.

A 19. század közepéig[szerkesztés]

A román kultúrában filozófiai elemek későn, a középkor vége felé jelentek meg, és nem románul, hanem óegyházi szláv nyelven, görögül és latinul. Ebben az időszakban és még sokáig nem eredeti filozófiai eszmékről van szó, hanem idegen filozófiák ismertetéséről és megismeréséről. 1530-ban jelent meg szláv nyelven Neagoe Basarab tanításai fia, Teodosie számára, mely az isteni törvény által rendelt abszolút monarchia eszméjére épült vallási és politikai nevelő kézikönyv. A filozófia tanítása, latin nyelven, a humanista Johannes Sommerrel kezdődött a II. János moldvai fejedelem (1561–1563) által alapított cotnari-i iskolában.

1664-ben jelent meg az első filozófiai mű Nicolae Milescu román fordításában, majd 1698-ban az első román nyelvű filozófiai mű román szerzőtől, Dimitrie Cantemir moldvai fejedelem Divanul sau gâlceava înțeleptului cu lumea sau giudețul sufletului cu trupul (A diván, avagy a bölcs vitája a világgal vagy a lélek tanácskozása a testtel) című könyv első két része. Ezekben a szerző párbeszéd alakjában, ontológiai, gnoszeológiai és etikai kérdéseket tárgyalt a Biblia és a filozófiai sztoicizmus hatása alatt.

A 18. században már megvoltak a filozófia tanítására alkalmas intézmények, a bukaresti és jászvásári fejedelmi akadémiák, valamint a balázsfalvi görög katolikus gimnázium. Ezekben görög és német szerzőkből tanították a filozófiát. Az erdélyi iskola a racionalizmus és a felvilágosodás eszméit terjesztette. Samuel Micu Klein logikai, metafizikai, etikai és politikai filozófiai szövegeket fordított, adaptált és magyarázott, főleg a wolffiánus Friedrich Christian Baumeistertől.

A 19. század első felében, Erdély után a román fejedelemségekben is mérvadók lettek a Nyugaton képzett filozófiatanárok, és behatoltak ide Kant eszméi Wilhelm Traugott Krugból készült fordítások útján. Ion Heliade Rădulescu 1848-as forradalmár próbált meg elsőként filozófiai rendszert felvázolni Equilibru între antithesi sau Spiritul și Materia (Az ellentétek egyensúlya vagy a Szellem és az Anyag), amely tulajdonképpen Pierre-Joseph Proudhon és Charles-Henri Lecouturier Hegeltől átvett, az ellentétek egyensúlyára vonatkozó gondolataira alapszik. A század második felében Schopenhauer és comte eszméi is megjelennek.

A 19. század közepe után[szerkesztés]

A 19. században beindult nyugatias modernizáció a filozófia terén is jelen volt. Titu Maiorescu (1840–1917) német, francia és angol filozófiát oktatott, és nagyra tartotta a pozitivizmust. Ellentmondásos kultúrfilozófiai nézetei voltak. Egyrészt csodálta a nyugati kultúrát, másrészt bírálta a nyugati intézmények behozatalát, melyeket szerinte nem indokolt az ország valósága, „tartalom nélküli formák”-ként ítelve meg őket. Ugyanakkor a gyakorlatban a hazai „tartalom” fejlesztéséért és a nyugatias „formák” az előbbivel való összehangolásáért tett. Ezzel elvetette a Nyugat-pártiak és az autochtonisták közötti máig tartó vita magjait. Az ő által fémjelzett Junimea köréből vált ki mindkét irányzat. Az elsőt többek között Eugen Lovinescu képviselte, az utóbbit például Constantin Rădulescu-Motru.

Vasile Conta (1845–1882) volt az első, aki koherens filozófiai rendszert alkotott meg, a Teoria fatalismului (A fatalizmus elmélete) című munkájával. Comte, Spencer, Darwin, Haeckel, Tylor és Mill eszméitől ihletve materialista, determinista és evolucionista módon azt vallja, hogy a világ alapja az anyag, amely fatális módon alakul át állandó folyamatban. Ugyanakkor igazolja a metafizikát mint a tudományos ismereteket egyesítő, érvényességüket felülvizsgáló funkciójú területet. Rădulescu-Motru indította el 1897-ben az első román filozófiai folyóiratot, Studii filosofice (Filozófiai tanulmányok).

Romániában a filozófiai elmélkedés legtermékenyebb időszaka a két világháború között volt. Mircea Florian (18881960), aki Nicolai Hartmann kritikai ontológiájához hasonló filozófiát fejlesztett ki, és a metafizika 20. századi válságát történetének a rendszerezéséből kiindulva elemezte. Lucian Blaga (18951961) egyik megteremtője volt a Kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem filozófiai iskolájának. Három trilógiájában, Trilogia cunoașterii (Az ismeret trilógiája), Trilogia culturii (A kultúra trilógiája) és Trilogia valorilor (Értékek trilógiája) az egyetemes filozófia, a kor tudománya és a román folklór alapján vallás nélküli, nem keresztény, nonmisztikus és újromantikus rendszert alkotott. Kollégája, Dumitru Roșca, az Existența tragică: : încercare de sinteză filosofică (Tragikus lét: filozófiai szintéziskísérlet) című munkájával, amelyben a tragikumot hegeli modorban fogta fel mint az ember szembehelyezkedését a világgal, mérsékelt egzisztencialistaként jelent meg.

Nae Ionescu nem volt tulajdonképpen, de filozófiatanári karizmájával nagy hatása volt a tanítványaira. Az átélésre alapozott irracionalizmust ajánlotta a rendszeres filozófia helyett, és szélsőjobboldali nézeteivel (egyrészt ortodoxizmus, nacionalizmus, másrészt demokrácia-, liberalizmus-, modernitás- és Nyugat-ellenesség) a Vasgárda ideológusa lett. Befolyásolt olyan személyiségeket, mint Mircea Eliade és Emil Cioran, akik első írásaikban közel kerültek a szélsőjobboldalhoz. A első vasgárdista lett, és később Nyugaton jól ismert vallástörténész, az utóbbi pedig francia filozófusként lett híres.

A kommunista rendszer első korszakában (19481964) minden más filozófiát az ún. „dialektikus és történelmi materializmus” váltotta fel, a háború előtti filozófusok zöme vagy börtönben sínylődött, vagy kényszerlakhelyen élt, vagy kivándorolt. Az ezen idősak utáni viszonylagos enyhülés következményeként az egyetemes filozófiából is megjelentek fordítások, bizonyos korlátozásokkal azt is lehetett oktatni, és a filozófiát művelők a logika, a tudományfilozófia és az esztétika felé fordultak. Például Anton Dimitriu logikatörténetet írt (Istoria logicii). Constantin Noica, aki a háború előtt szintén Nae Ionescu tanítványa volt, de nem lett vasgárdista, néhány évvel börtönből való kiszabadulása után újra megjelentethetett írásokat, és informális filozófiai csoport alakult ki körülötte, az ún. „szebenjuharosi iskola”.

1989 után kiadták az azelőtt betiltott filozófusok munkáit, és addig tiltott kutatási irányok jelentek meg: politikai és erkölcsfilozófia, vallásfilozófia, irracionalista filozófiák.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Călinescu 2001, 20–33. o. nyomán szerkesztett szakasz.
  2. Balázs 2003, 167. o.
  3. Călinescu 2001, 38–359. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  4. Hegedüs. VACS, Ion Luca Caragiale és Mihai Eminescu oldalak.
  5. Ioana 2010.
  6. Mitican 2008 nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  7. Cîntec 2010, 64. o.
  8. Călinescu 2001, 295. o.
  9. 2011 I és Simion 2011 II.
  10. Cîntec 2010, 64–66. o.
  11. Cîntec 2010, 69–72. o.
  12. Corciovescu – Rîpeanu 1989, 18–448. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  13. (angolul) IMDb. Venice Film Festival. Awards for 1992 (Velencei Filmfesztivál. 1992-es díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  14. (angolul) IMDb. Venice Film Festival. Awards for 1992 (Velencei Filmfesztivál. 1998-as díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  15. (angolul) IMDb. Cannes Film Festival. Awards for 2005 (Cannes-i Filmfesztivál. 2005-ös díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  16. (angolul) IMDb. Cannes Film Festival. Awards for 2005 (Cannes-i Filmfesztivál. 2006-os díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  17. ^ a b (angolul) IMDb. Cannes Film Festival. Awards for 2005 (Cannes-i Filmfesztivál. 2007-es díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  18. (angolul) IMDb. Berlin International Film Festival. Awards for 2010 (Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. 2010-es díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  19. (angolul) IMDb. Berlin International Film Festival. Awards for 2015 (Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. 2015-ös díjak). Hozzáférés: 2017. október 15.
  20. (angolul) A Comedy Cluj honlapja. Hozzáférés: 2017. október 15.
  21. (angolul) A Serile filmului gay honlapja. Hozzáférés: 2017. október 15.
  22. (románul) A Castel Film Studios honlapja. Hozzáférés: 2017. október 15.
  23. Stoianov 2005, 23–24. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  24. (románul) Anton Pann Spitalul amorului sau Cântătorul dorului (A szerelem kórháza avagy a Vágy énekese) című könyve. Hozzáférés: 2017. október 15.
  25. Lajosi 2008, 218. o.
  26. (románul) A 2017-es Kolozsvári Zenei Ősz oldala a filharmónia honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
  27. Siek 2016, 105–106. o.
  28. Siek 2016, 111. o.
  29. (angolul) Roy Brewer. Sergiu Celibidache. ALLMUSIC. Hozzáférés: 2017. október 15.
  30. (angolul) Bruil 2002.
  31. (angolul) Bruce Duffie interjúja Ileana Cotrubașsal. 1986. Hozzáférés: 2017. október 15.
  32. Angela Gheorghiu hivatalos honlapja. Hozzáférés: 2017. október 15.
  33. (angolul) A Phoenix kronológiája az együttes honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
  34. Popa 2005.
  35. Románia oldala az Eurovíziós Dalfesztivál honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
  36. Pătruț 2015. május 6.
  37. Rădulescu 2016, 6–22. o.
  38. Rădulescu 2016, 24–26. o.
  39. Florea 1985, 68–153. o.
  40. Florea 1985, 290 291. o.
  41. Florea 1985, 232–245. o.
  42. Drăguț 1982, 152. o.
  43. Drăguț 1982, 233. o.
  44. (angolul) Az UNESCO honlapjának of Moldavia (Moldvai templomok) oldala. Hozzáférés: 2017. október 15.
  45. Drăguț 1982, 238–239. o.
  46. Drăguț 1982, 352–253. o.
  47. (angolul) A horezui kolostor oldala az UNESCO honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
  48. Florea 1985, 24. o.
  49. Florea 1985, 35. o.
  50. Suciu 1977, 236. o.
  51. (angolul) A Parlament Palotájának oldala a World Record Academy (Világrekordok Akadémiája) honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
  52. Petreu 2010 nyomán szerkesztett szakasz.

Források[szerkesztés]

  • (románul) Balázs Lajos. Folclor. Noțiuni generale de folclor și poetică populară (Folklór. Folklórra és népköltészetre vonatkozó általános fogalmak). Kolozsvár: Scientia Kiadó. 2003 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (angolul) Bruil, Rudolf A. Jonel (Ionel) Perlea (1900-1970). The Remington Site. SoundFountain. 2002 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Călinescu, George. Istoria literaturii române. Compendiu (A román irodalom története. Összefoglaló kézikönyv). Bukarest. 1945; az interneten: Istoria literaturii române. Compendiu. Bukarest – Chișinău: Litera. 2001. ISBN 9739986919 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Cîntec, Oltița. Teatrul românesc postbelic sub controlul ideologiei comuniste (A háború utáni román színjátszás a kommunista ideológia ellenőrzése alatt). Colloquium politicum. 1. évf. 1. sz. 2010. 61–79. o. (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Corciovescu, Cristina – Rîpeanu Bujor T. Secolul cinematografului. Mică enciclopedie a cinematografiei universale (A filmszínház százada. Az egyetemes filmművészet kisenciklopédiája). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1989. ISBN 9732900016
  • (románul) Drăguț, Vasile. Arta românească. Preistorie, antichitate, ev mediu, renaștere, baroc (A román művészet. Őstörténet, ókor, középkor, reneszánsz, barokk). Bukarest: Meridiane. 1982
  • (franciául) Florea, Vasile. L’art roumain moderne et contemporain (A modern és a jelenkori román művészet). Bukarest: Meridiane. 1985
  • Hegedüs Géza. Világirodalmi arcképcsarnok. I–II. Budapest: Trezor. 1994. ISBN 9637685510, ISBN 9637685456; az interneten: Világirodalmi arcképcsarnok. Magyar Elektronikus Könyvtár. Országos Szécsényi Könyvtár (VACS) (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Ioana, Nicolae. Literatura română postbelică şi contemporană (A háború utáni és a jelenkori román irodalom). Egyetemi jegyzet. Galați: Galați Egyetem. Bölcsészkar. 2010 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (angolul) Lajosi, K.K. Opera and nineteenth-century nation-building : the (re)sounding voice of nationalism (Opera és 19. századi nemzetépítés: a nacionalizmus (újra)hangzása). Doktori disszertáció. 8. fejezet. Amsterdami Bölcsészettudományi Kutatások Intézete. Bölcsészettudományi kar. 2008
  • (románul) Mitican, Ion. Amintiri din copilăria teatrului românesc (A román színjátszás gyermekkori emlékei). Lumina. 2008. január 3 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • Petreu, Marta. A román filozófia. Korunk. 21. évf. 2010. 8. sz. (Hozzáférés: 2017. november 3)
  • (románul) Popa, Loreta. Două valuri (Két hullám). Jurnalul.ro. 2005. április 3 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Rădulescu, Dan. Premisele apariției artei moderne în România. Partea I. De la primitivi la pașoptiști (A modern művészet megjelenésének előzményei Romániában. 1. rész. A primitívektől a '48-asokig). Anuarul Institutului de Istorie „Gheorghe Barițiu” din Cluj-Napoca (A Kolozsvári Gheorghe Barițiu Történelmi Intézet évkönyve). 55. kötet. 2016. 321–346. o. (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (angolul) Siek, Stephen A Dictionary for the Modern Pianist (Szótár a modern zongoraművész számára). Rowman & Littlefield Publishers. ISBN 9780810888807 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Simion, Eugen. Mihail Sebastian, dramaturg (I) (Mihail Sebastian, a drámairó) (1. rész). Cultura. 2010. december 24. 305. sz. (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Simion, Eugen. Mihail Sebastian, dramaturg (II) (Mihail Sebastian, a drámairó) (2. rész). Cultura. 2011. január 13. 306. sz. (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Stoianov, Carmen – Stoianov, Petru. Istoria muzicii românești (A román zene története). Bukarest: Editura Fundației România de Mâine. 2005. ISBN 9737252926 (Hozzáférés: 2017. október 15)
  • (románul) Suciu, Ioan Dimitrie. Monografia Mitropoliei Banatului (A bánsági érsekség monográfiája). Temesvár: Editura Mitropoliei Banatului. 1977

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Galériák[szerkesztés]

Kulturális személyiségek[szerkesztés]

Képzőművészet és építészet[szerkesztés]