Ion Creangă

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ion Creangă
Ion Creanga-Foto03.jpg
Született 1837. március 1.
Németvásár
Elhunyt 1889. december 31. (52 évesen)[1]
Jászvásár
Állampolgársága román
Foglalkozása

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ion Creangă témájú médiaállományokat.
Ion Creangă sírja Iașiban

Ion Creangă (Humulești, 1837. március 1.Jászvásár, 1889. december 31.) a román irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. A román irodalom panteonjába mint mesemondó és író, de főként Gyermekkorom emlékei (Amintiri din copilărie) című önéletrajzi írása révén lépett be.

Élete[szerkesztés]

Ion Creangă, a román nemzet legnagyobb mesemondója, falusi ember volt, akár Ioan Slavici. A különbség kettejük közt az, hogy Creangă életkörülményei szegényesebbek voltak. Creangă olyan író volt (ahogy a franciák mondják, "qui sent le terroir"), aki a maga őszinteségében és egyszerűségében mutatja be a falusi világot, az ottani tájszólásokat beiktatva a szövegbe.

Creangă életét elsősorban a Gyermekkorom emlékei című önéletrajzi jellegű művéből ismerhetjük közelebbről. Apja Ștefan a lui Petrea Ciubotariul, anyja Smaranda Creangă volt. 1847-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Vasile a Ilioaei tanító kezei alatt. Később Botoșaniban tanult, majd Fălticeniben kadétoskodott. Amikor már majdnem befejezte az iskolát, megszüntették az összes papneveldét a megyében, így Creangă Socolába került tanulni.

Nehezen vált meg a falusi élettől, mint ahogyan ezt maga is mondja: „Kedves volt nekem apám és anyám, a fiú- és lánytestvéreim és a falu fiúi, gyerekkorom bajtársai, a szekerek, a tél, a nehéz napok, korcsolyáztam és szánkóztam, és nyáron főleg ünnepekkor énekelve és kurjongva, bejártam az erdőket és a mezőket, a szántásokat, a virágos mezőket és a dombokat, amikor a hajnal rámmosolygott. Ugyanúgy kedves volt nekem a fonó, a kalákák, a hórák, és a falu összes ünnepélye, amelyeken igen jó kedvvel vettem részt.”

1855 és 1859 között a papnevelde diákja maradt, majd ennek elvégeztével visszatért szülőfalujába. Jászvásáron megházasodott és itt lett pap a „Negyven szent templomában”. Azonban a papi hivatás nem igazán tetszett neki, ezért beiratkozott a jászvásári Vasile Lupu gimnáziumba. Miután elvégezte az iskolát, tanárként dolgozott Moldva fővárosában.

1871-ben a papi erkölcs és öltözék tiszteletben nem tartásával vádolták (kalapot hordott, és állítólag a templom tornyáról puskával lőtte le a varjakat) és kitiltották a papi közösségből. Ennek következményeként elveszítette tanári állását is. A következő években kereskedőként dolgozott, majd egy jászvásári magániskola tanára lett. Később Titu Maiorescu visszaadta neki a tanítói jogait. Összebarátkozott Mihai Eminescuval, ennek következményeként tagja lett a Junimea mozgalomnak, aminek a vezetője Titu Maiorescu volt. A Convorbiri literare című folyóiratban meséket és elbeszéléseket közölt.

1887-ben felhagyott a tanítói pályával és nyugdíjba vonult. 1889 szilveszter éjszakáján halt meg egy epilepsziás roham következtében.

Munkássága[szerkesztés]

Creangăt a román irodalom legnagyobb mesemondójaként tartják számon. Sok mesét írt népies nyelven, de írt rövid anekdotákat és elbeszéléseket is. Fő műve a Gyermekkorom emlékei, amelyben a szülőfaluját és az ott élő embereket mutatta be. Ez rövidebb, többnyire vicces tartalmú történetekből áll, bemutatván a falu egyedi tárgyait és szokásait is.

Emlékirat[szerkesztés]

Mesék[szerkesztés]

  • Capra cu trei iezi (1875) (A kecske és a három gidó, ford. Sütő András, 1954)
  • Dănilă Prepeleac (1876) (Karó Dani, ford. Sütő András, 1963)
  • Fata babei și fata moșneagului (1877) (Apó lánya és Ettyem-Petty, ford. Sütő András)
  • Făt Frumos, fiul iepei (1877) (Szép Vitéz, a kanca fia, ford. Vigh Károly)
  • Harap-Alb (1877) (Fehér Szerecsen, ford. Sütő András, 1953)
  • Ivan Turbincă (1878) (Tarisznyás Iván, ford. Sütő András)
  • Povestea lui Ionică cel prost (1876)
  • Povestea lui Stan-Pãțitul (1877)
  • Povestea porcului (1876) (A disznó meséje, ford. Sütő András, 1973)
  • Povestea poveștilor (1877-1878) (A mesék meséje, ford. Orbán János Dénes, 2003)
  • Povestea unui om leneș (1878) (A lusta ember meséje, ford. Sütő András)
  • Punguța cu doi bani (1875) (Kukuriku, nagy bojár!, ford. Sütő András, 1960; A kiskakas két krajcárja címen is ismert)
  • Soacra cu trei nurori (1875) (Egy anyósnak három menye, ford. Sütő András)

Anekdoták és elbeszélések[szerkesztés]

  • Acul și barosul (1874) (A kicsitű és a nagyverő, ford. Sütő András)
  • Cinci pîini (1883) (Öt kenyér, ford. Vigh Károly)
  • Inul și cămeșa (1874) (A len és az ing, ford. Sütő András)
  • Ioan Roată și Cuza-Vodă (1883)
  • Moș Ion Roată și Unirea (1880) (Ion Roată apó és a fejedelemségek egyesülése, ford. Kiss Jenő)
  • Păcală (1880)
  • Prostia omenească (1874) (Mese az emberi butaságról, ford. Vigh Károly)
  • Ursul păcălit de vulpe (1880) (A rászedett medve, ford. Vigh Károly)

Novellák[szerkesztés]

  • Moș Nechifor Coțcariul (1883) (Az a zsivány Nechifor apó, ford. Kiss Jenő)
  • Popa Duhul (1879) (Duhu atya, ford. Kiss Jenő)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)

Források[szerkesztés]