Eugène Ionesco

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eugène Ionesco
Eugène Ionesco
Eugène Ionesco
Születési név Eugen Ionescu
Született 1909. november 26.
Slatina, Románia
Elhunyt 1994. március 29. (84 évesen)
Párizs, Franciaország
Sírhely Montparnasse-i temető
Foglalkozása
Iskolái Bukaresti Egyetem
Díjak
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • Osztrák állami díj az európai irodalomért (1971)
  • Prince Pierre Award
  • Pour le Mérite

Eugène Ionesco weboldala
Eugène Ionesco az IMDb-n
Eugène Ionesco PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Eugène Ionesco témájú médiaállományokat.

Eugène Ionesco (szül.: Eugen Ionescu) (Slatina, Románia, 1909. november 26.Párizs, 1994. március 29.) román–francia származású francia író, az abszurd dráma egyik megteremtője. A Patafizikai Társaság egyik tagja.

Élete[szerkesztés]

1909. november 26-án látta meg a napvilágot az Olt megyei Slatina városában, Romániában. Apja román, míg anyja francia zsidó volt, így gyermekkorának jelentős részét Franciaországban tölthette, de a szülei válása után, 1925-ben visszatért apjával Romániába. A Bukaresti Egyetemen szerzett francia nyelvtanári diplomát 1933-ban, diplomamunkáját a francia irodalomról írta. Az egyetemen ismerkedett meg Emil Ciorannal és Mircea Eliadével, akikkel életre szóló barátságot kötött.

1936-ban nősült meg, házasságából egy lánya született. 1938-ban családjával visszatért Franciaországba, hogy anyagot gyűjthessen a doktori cím megszerzéséhez szükséges munkájához. A második világháború ezen gyűjtőmunka közben érte őket, ezért úgy döntöttek, hogy maradnak, Marseille-ben telepedtek le. Párizs 1944-es felszabadítása után nem sokkal azonban a tengerpartról a francia fővárosba költöztek. 1948-ban egy angol nyelvkönyv példamondatainak tanulmányozása közben döbbent rá a kispolgári lét abszurditására. Első abszurd darabját A kopasz énekesnő-t is ebben az évben írta, mely 1950-ben került színpadra, megteremtve ezzel az abszurd színház világát, ugyanis a darab színpadi rendezése is a könyvből áradó abszurditást tükrözte. (Egész addigi és azt követő életében is ódzkodott a „rendes” színházaktól). 1967-ben látogatást tett Izraelben.

1970-ben az Francia Akadémia rendes tagjává választotta.[1] 1994. március 29-én, 84 éves korában érte a halál.

Mivel szinte kizárólag francia nyelven írt, joggal tekintik – félig román származása ellenére – francia írónak. Romániában ma az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szerző.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Még életében díszdoktora lett a New York-i, a leuveni, a warwicki és a tel-avivi egyetemnek, illetve számos díjat is kapott, közülük a legismertebbek:

  • a Tours Fesztivál filmdíja, 1959
  • Prix Italia, 1963
  • az íróközösség színházdíja, 1966
  • nemzeti nagydíj a színházért, 1969
  • monacói fődíj, 1969
  • osztrák állami kitüntetés az európai irodalomért tett szolgálatai elismeréséül, 1970
  • Jeruzsálem-díj, 1973

Válogatott művei[szerkesztés]

Költészet[szerkesztés]

  • Elegii pentru fiinte mici (1931)

Színjátékok[szerkesztés]

  • A kopasz énekesnő (1949)
  • Les Salutations (1950)
  • A lecke (más fordításban Különóra), (1950)
  • A székek (1952)
  • A mester (1953)
  • A kötelesség oltárán (más fordításban A kötelesség áldozatai), (1952)
  • La Jeune Fille à marier (1953)
  • Amandée vagy hogyan lehet tőle megszabadulni (1954)
  • Jacques vagy a behódolás (1955)
  • Az új lakó (1955)
  • A festmény (1955)
  • L'Impromptu de l'Alma (1956)
  • A jövő a tojásban van (1957)
  • Az ingyenölő (1958)
  • Scène à quatre (1959)
  • Apprendre à marcher (1960)
  • Orrszarvú (1960) – (ISBN 963-15-1548-6)
  • Ketten félrebeszélnek (1962)
  • A király halódik (1962)
  • A légbenjáró (1963)
  • A szomjúság és az éhség (1964)
  • La Lacune (1966)
  • Öldöklősdi (más fordításban Haláli nagy játék), (1970)
  • Macbett (1972)
  • L'Homme aux valises (1975)
  • Voyage chez les morts (1980)

Esszék és teoretikus írások[szerkesztés]

  • Nu (1934)
  • Hugoliade (1935)
  • La tragédie du langage (1958)
  • Expérience du théâtre (1958)
  • Discours sur l'avant-garde (1959)
  • Notes et contre-notes (1962)
  • Fragments of a Journal (1966)
  • Découvertes (1969)
  • Antidotes (1977)

Regények és novellák[szerkesztés]

  • La vase (1956)
  • Le piéton de l'air (1961)
  • La photo du colonel (1962)
  • A magányos (1973)
Ionesco sírja Párizsban Montparnasse temetőben (Cimetière du Montparnasse)

Forrás[szerkesztés]

  • Claude Abastado, Ionesco, Paris, Bordas, 1971
  • Simone Benmussa, Ionesco, Paris, Seghers, 1966
  • Matei Călinescu, Eugène Ionesco: teme identitare și existențiale, Iași, Junimea, 2006
  • Ecaterina Cleynen-Serghiev, La Jeunesse littéraire d'Eugène Ionesco, Paris, PUF, 1993
  • Richard N. Coe, Eugène Ionesco, Edinburgh, Oliver and Boyd, 1961
  • Jean-Hervé Donnard, Ionesco dramaturge ou l'artisan et le démon, Paris, Lettres Modernes, 1966
  • Yves-Alain Favre, Le théâtre de Ionesco ou le rire dans le labyrinthe, Mont-de-Marsan, José Feijóo, 1991
  • Robert Fricks, Ionesco, Nathan-Éditions Labor, 1976
  • Alexandra Hamdan, Ionescu avant Ionesco. Portrait de l'artiste en jeune homme, Berne, Peter Lang S.A., Editions Scientifiques Européennes, 1993
  • Marie-Claude Hubert, Eugène Ionesco, Paris, Seuil, 1990
  • Marie-France Ionesco, Portretul scriitorului în secol , București, Humanitas, 2003
  • Emmanuel Jacquart, Le théâtre du dérision, Paris, Gallimard, 1974 (éd. revue et augmenteé, 1998)
  • Gelu Ionescu, Anatomia unei negații. Scrierile lui Eugen Ionescu în limba română (1927-1940), București, Minerva, 1991
  • Alexandra Laignel-Lavastine, Cioran, Eliade, Ionesco: L'Oubli du fascisme, Paris, PUF, 2002
  • Rosette C. Lamont, Ionesco's Imperatives. The Politics of Culture, Ann Arbor, The University of Michigan Press, 1993
  • Rosette C. Lamont (ed.), Ionesco: A Collection of Critical Essays, Englewood Cliffs, NJ, Prentice Hall, 1973
  • Rosette C. Lamont & Melvin J. Friedmann (eds.), The Two Faces of Ionesco, Troy, NY, Whitston Publishing Company, 1978
  • Laura Pavel, Ionesco. Anti-lumea unui sceptic, Pitești, Paralela 45, 2002
  • Marta Petreu, Ionescu în țara tatălui, Cluj, „Biblioteca Apostrof”, 2001
  • Philippe Sénart, Ionesco, Paris, Éditions Universitaires, 1964

Hivatkozások, jegyzetek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Befogadó nyilatkozat az akadémia részéről (francia)