Orlát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Orlat szócikkből átirányítva)
Orlát (Orlat)
Orlat.jpg
Az orláti volt német utca a római katolikus templommal
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Szeben
Rang községközpont
Polgármester Aurel Gață (PD-L), 2012
Irányítószám 557170
Körzethívószám 0269
SIRUTA-kód 145211
Népesség
Népesség 3205 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 14 (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 483 m
Terület 59,02 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Orlát  (Románia)
Orlát
Orlát
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 45′ 05″, k. h. 23° 58′ 02″Koordináták: é. sz. 45° 45′ 05″, k. h. 23° 58′ 02″
Orlát weboldala

Orlát (románul Orlat, németül Winsberg, szászul Awersch-Bleschderf) falu Romániában, Szeben megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyszebentől 15 km-re nyugatra, a Csindrel-hegység lábánál, az ún. Mărginimea Sibiului tájegységben fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mai neve a románban alakult ki, valószínűleg egy középkori *Váralatt alakból, amelynek kezdőhangja a románban vokalizálódott. Történeti névalakjai: Suburbio (1309), de monte Civinii (1317), Warolyafalw (1322), Waralia (1366), mons Cibinij (1394), Winsperg (1495), Oralath (1507), Wynczperg (1509), Orlát (1733).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeben (Salgó) vára alatt kialakult település. 1309-ben és 1318-ban katolikus plébániájáról írnak. 1322-ben uradalmához tartozott Szecsel, Ecsellő, Omlás és öt román falu. Az 1350-es években szász lakossága vagy a pestisjárvány áldozatává vált, vagy elvándorolt, ettől kezdve több évszázadon keresztül román falu. 1366 és 1472 között a havasalföldi vajdák omlási kerületéhez tartozott. A 15. század végén és a 16. század első felében az Apafi család birtoka volt. 1534-ben papírmalma épült.

Az 1760-tól megszervezett I. Erdélyi Román Határőrezred székhelyéül választották. Ez a fordulat teljesen átalakította a település életét. A hatóságok végrehajtották a vallási uniót, román lakói ezután kivétel nélkül a görög katolikus egyházhoz tartoztak. A militarizálás elől 162 családfő elmenekült, illetve elüldözték őket.[2] 1763-ban a mai Grănicelor utcába katolikus osztrákokat költöztettek be. Az utca környékén 22 határőrségi épületet emeltek, a korábban ott élőket máshová költöztették. 17651766-ban megszervezték a görög katolikus, ún. Nationalschulét és az altisztképző Trivialschulét, amelybe az előbbi tehetségesebb diákjait válogatták. Egyidejűleg a határőrcsaládok gyermekei számára nyolc és tizenhat éves kor között bevezették az iskolakötelezettséget, amelyet szigorúan be is tartattak. A Határőrség többi részétől eltérően azonban az ezred területén nem a teljes lakosság látott el határőrszolgálatot. Orláton például a zsellérek helyzete változatlan maradt, ettől kezdve főként ők foglalkoztak juhászattal (azonban a falu kimaradt a transzhumálás nagy, a környező falvakat fellendítő konjunktúrájából). 1783-ban valószínűleg tisztképző, ún. Normalschulét is felállítottak. 1836-ban megszervezték az első, hat hónapos tanítóképző tanfolyamot.

Új papírmalmát a katonai kincstár létesítette 1770-ben, a határőr-adminisztráció papírszükségletének biztosítására. 1780-tól szebeni vállalkozók bérelték. Ez volt saját korának a legmodernebb, a legnagyobb mennyiségű és legfinomabb papírt előállító erdélyi üzeme. 1841 körül évi jövedelme 60–80 ezer forint volt. 18521856-ban száz–százharminc munkást foglalkoztatott, évi 3500 mázsa papírt készített, Moldvába és Havasalföldre is exportált. 1865-ben ideiglenesen megszűnt,[3] 1878-ban azonban modernizálták és újraindult.[4]

1806-ban hetivásár tartására kapott szabadalmat.[5] 1812-ben a határőrparancsnokság rendeletben kötelezte a román családok gyerekeit, hogy mesterséget tanuljanak. 1847-ben Josef Bedeus von Scharberg 25 munkást foglalkoztató pamutfonót állított föl, amely azonban az 1850-es évek elején csődbe ment. Ugyanekkor lőporüzeme, 1878-ig sörgyára is működött. Az 1848. szeptember 1011-én megtartott gyűlésen az ezred katonái megtagadták az engedelmességet a magyar kormánynak, és követeléseiket pontokba foglalva megküldték az uralkodónak. Az orláti határőrök (korabeli magyar szóval granicsárok) ettől kezdve Puchner oldalán vettek részt az erdélyi harcokban.

1851-ben feloszlatták a határőrséget. A kaszárnyák egy részét azonban továbbra is használták, még 1883-ban is állomásozott itt helyőrség. Az iskola német tannyelvét pedig csak 1866-ban váltotta fel a román. A korábbi ún. egyenruhaalapból 1861-ben hozták létre a korábbi román Nationalschulék utódait fenntartó orláti iskolaalapot.

1876-ban Szeben vármegye Szelistyei járásához csatolták.

Az egykori határőr-parancsnokság

Az 1830-as1840-es évek között a mindennapok kultúrája jelentősen megváltozott, polgárosodott. 1870 körül vált általánossá a vetésforgó, az 1870-es évek második felében terjedt el a vaseke. A ruházat díszesebbé, választékosabbá vált: a bocskort felváltotta a cipő és a csizma, a nők fehér kendőjét a drága, többszínű selyemkendő, a dísztelen, háznál készült kötényt és katrincát a fekete gyapjúkötény és a piros katrinca és állandó ruhadarabbá vált a harisnya. Az 1895-öt megelőző ötven évben 190 kőház épült (korábban csak boronából építkeztek). 1885-ben megszervezték a dalárdát, 1893-ban a Brădetul takarékpénztárat. 1895-ben 44 ipari üzeme működött: a jelentős Fabritius-féle szeszkazángyár, a papírgyár, két olajmalom, három gyapjúfésülő, négy lisztelő és hét kallómalom és 24 fűrészmalom. A Kis-Küküllő vidékéről is hoztak ide ványoltatni gyapjút. Tíz boltja és négy kocsmája volt. 10160 holdas határának 72%-a volt erdő, 11%-a szántó, 8%-a kaszáló és 5% legelő.

1916 őszén hadszíntérré vált, határában lövészárkokat ástak. A falusiak a hegyekbe menekültek.

A két világháború között tejtermék-, kazein-, posztó-, vasszerelvény-, kazán-, posztó-, fűrészáru-, faszeg- és szeggyár, szövöde és sárgaréz-feldolgozó működött benne.

Kicsiny, német ajkú római katolikus gyülekezete, amely 1880-tól rövid ideig saját népiskolát is fenntartott, a második világháború után elnéptelenedett.

A szocializmus idején gyapjúszőnyeggyárat alapítottak benne, amelynek utóda ma is működik.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1850-ben 1459 lakosából 1315 volt román, 74 német, 51 cigány (román nyelvű beások) és 19 magyar nemzetiségű; 1366 görög és 91 római katolikus vallású.
  • 1910-ben 1836 lakosából 1711 volt román, 72 német és 47 magyar anyanyelvű; 1630 görög katolikus, 74 ortodox, 54 római katolikus, 50 evangélikus és 27 református vallású.
  • 2002-ben 3271 lakosából 3226 volt román és 27 magyar nemzetiségű; 3243 ortodox vallású.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A határőrezred egykori központjában helytörténeti gyűjteményt rendeztek be.
  • Klasszicista római katolikus temploma a 18. század második felében épült.
  • Ortodox Szent Miklós-temploma 1796-ban épült, 1798-ban egy Simion nevű mester festette ki.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Romul Simu: Monografia comunei Orlat. Sibiiu, 1895
  • Cornel Irimie – Nicolae Dunăre – Paul Petrescu (Coord.): Mărginenii Sibiului. București, 1985
  • Erdély története 3. Szerk. Szász Zoltán. Budapest: Akadémiai. 1988. 1252. o. ISBN 9630548860  
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Alexandru Bucur: Școlile grănicerești de pe teritoriul fostului Regiment de la Orlat (1871-1921). Sibiu, 2010, 23. o.
  3. Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata. 2. 1712–1848. Cluj, 1964, 8–9. o.
  4. Bogdán István: A magyarországi papíripar története (1530–1900). Budapest, 1963, 334. o.
  5. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900