Bárány Róbert
| Bárány Róbert | |
 |
|
| Életrajzi adatok | |
| Nemzetiség | magyar |
| Született |  Osztrák–Magyar MonarchiaBécs, 1876. április 22. |
| Elhunyt |  SvédországUppsala, 1936. április 8. (59 évesen) |
| Pályafutása | |
| Szakterület | orvostudomány, fülészet, ideggyógyászat |
| Szakmai kitüntetések | |
| Nobel-díj | |
Bárány Róbert (Bécs, 1876. április 22. – Uppsala, 1936. április 8.) magyar származású Nobel-díjas osztrák orvos, egyetemi tanár.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Pályakezdés
Várpalotai zsidó családból származott. Édesapja Bárány Ignác még fia születése előtt vándorolt ki Bécsbe. Bárány Róbert már Bécsben született és a sors sok helyre sodorta, azonban a magyar tudományos élettel soha nem volt intézményes kapcsolatban. Orvosi oklevelét szülővárosában szerezte, majd belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, ahol 1909-től docens volt.[1]
[szerkesztés] Nobel-díj
Egy egyszerű klinikai tapasztalat terelte figyelmét a belső fülben rejtőző egyensúlyszervre. Betegeinél sokszor végzett fülöblítést, melynek során a páciensek gyakran elszédültek. Kiderült, hogy szédülésük az öblítő folyadék hőmérsékletével függött össze. Langyos vízzel öblítve nem szédült el a beteg, míg hideg, illetve túl meleg vízzel öblítve szédülés jelentkezett. Ennek magyarázata az, hogy a belső fül ívjárataiban keringő lympha hőmérséklete körülbelül 37 °C. Ez a folyadék hőmérséklet-változásokra áramlani kezd és hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést vált ki. Ezzel tulajdonképpen a testhelyzetünkről való tájékozódás szenved zavart, és ezt jelzi a szemgolyók rezgése (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg, és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. Hiánya kóros jellegű, mivel a fülben zajló beteges (főleg gyulladásos) folyamatok ívjáratokra terjedését jelzi. Az élettani folyamat összefügg a tengeri betegség jelenségével is. Nobel-díjat is a füllel és az egyensúlyérzékeléssel kapcsolatos munkásságáért kapott 1914-ben: az elismerést a " vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért" ítélték oda.[2]
[szerkesztés] Élete a díj után
Az első világháborúban önkéntesként hadikórházi osztályvezető orvos, a fül-orr-gégészet vezetője, 1915-ben hadifogolyként orvosi szakmai felügyelő volt. Orosz fogságba került, ahol súlyos betegség döntötte le lábáról. Gyakorlatilag Nobel-díjának köszönheti életét, ugyanis 1916-ban a svéd kormány közbenjárására szabadult ki.[3]
Visszatért szülővárosába, ahol azonban nem maradhatott, kollégái még tudós voltát is kétségbe vonták, nem engedték professzori székhez jutni és etikai vétségben is elmarasztalták. Svédországba távozott, ahol 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Világháborús tapasztalatai alapján kidolgozta a friss lövési sérülések sebészeti ellátási módszereit, valamint műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására.[4]
[szerkesztés] Elismerései
A Nobel-díj-on túl munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel is elismerték, így Politzer-díjjal (Boston, 1912), Guyot-díjjal (Groningen, 1914), a svéd Orvostársaság Jubileumi Érmével (1925).
Bárány egész munkássága tulajdonképpen a fülészet és az ideggyógyászat határterületén zajlott. Leszármazottai közül számos orvos került ki. Egyik unokája, Anders Bárány a fizikusi pályát választotta, és a fizikai Nobel-díj bizottságának titkáraként számos kitüntetés odaítélési folyamatának lehetett részese.
[szerkesztés] Emléke
Magyarországon a közvélemény előtt kevéssé ismert személye, nevét nem őrzik közterületek, intézmények sem. Leginkább Kertész Imre Nobel-díja terelte a figyelmet a korábbi, magyar, vagy magyar származású díjazottra. Svédországban azonban már 1960-ban megalakult a Bárány Társulat, mely szümpozionjait ötévenként tartja.
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
||||||||
