Frederick Banting

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frederick Banting
Fredrick banting.jpg
Született
1891. november 14.
Elhunyt
1941. február 21. (49 évesen)
1941. február 22. (49 évesen)
Új-Fundland
Foglalkozása orvos
Halál oka repülőbaleset

Frederick Banting Signature.svg
aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Frederick Banting témájú médiaállományokat.

Sir Frederick Grant Banting (Kanada, Ontario, Alliston, 1891. november 14.Kanada, Újfundland, Musgrave Harbour, 1941. február 21.) kanadai Nobel-díjas orvoskutató, az inzulin egyik felfedezője.

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Torontói Egyetemen tanult orvostudományt. Tanulmányai befejezése után az első világháború alatt a kanadai hadsereg orvosi egységében szolgált. A háború után visszatért Torontóba, és ortopéd sebész lett. 1920 júliusától Londonban (Ontario) orvosként praktizált, és endokrinológiát tanított a University of Western Ontarion. Itt, 1920. október 31-én, orvosi folyóiratok szokásos esti olvasása közben vetette papírra ötletét arról, hogyan lehetne izolálni a hasnyálmirigy szekrétumát (amelyet már felfedeztek és inzulinnak nevezték el), amivel aztán a cukorbetegség gyógyítása lehetővé válna. Addig a hasnyálmirigy nedveinek izolálására tett minden kísérlet sikertelen maradt. Az orvosi praxisból kiábrándulva és tervekkel telve hagyta el Londont és Torontóba költözött.

Az inzulin felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Torontói Egyetemen 1921. május 17-én kezdte meg a munkát John J.R. Macleod laboratóriumában. Egyetlen asszisztenst kapott maga mellé, az akkor még az orvosi egyetemen tanuló lelkes egyetemistát, Charles Bestet.

A nyáron lázas munka zajlott, Banting kipróbálta ötletét. Elvarrták kutyák hasnyálmirigyvezetékét, ami a hasnyálmirigy elhalásához vezetett. A hasnyálmirigyet ezután pár héttel sebészi úton eltávolították, azt remélve, hogy az magas koncentrációban fogja tartalmazni az általa termelt anyagokat. Az eltávolított mirigyből ezután kivonatot készítettek és azt a közben cukorbeteggé vált kutyáknak beadták. Azt várták, hogy a vér cukorszintje a hasnyálmirigy kivonat hatására csökkenni fog.

Pár hónap próbálkozás után Banting látta, hogy a módszer eredményes, a diabéteszes kutyák a kivonat hatására életben maradtak, habár már nem volt hasnyálmirigyük. Az eredményeket nyár végén jelentette főnökének, Macleodnak, aki addig vakáción volt. 1921 őszén folytatódtak a további kísérletek, immáron Macleod és egy kémikus – James Collip – közreműködésével. A hasnyálmirigy vezeték elkötésével hamar felhagytak, kutyák hasnyálmirigyéről átálltak borjú és szarvasmarha mirigyekre és arra koncentráltak, hogy használható, tiszta és hatásos hasnyálmirigy kivonatot izoláljanak. A munka eredménye meg is lett, hamarosan tisztán izoláltan a kezükben volt a kivonat: az inzulin.

Sir Frederick Banting (jobbra) és Charles Best (balra), az inzulin felfedezői

A korszak egyik legfontosabb orvostudományi felfedezése volt ez. Az inzulint nem csak felfedezték, hanem hamarosan megindulhatott az ipari előállítása, ami cukorbetegek millióinak életét mentette meg. A betegség kezelése az inzulin felfedezésig nem volt lehetséges, a betegek hamar megvakultak és csak rövid ideig maradtak a betegség diagnosztizálása után életben. Leonard Thompson, egy 13 éves fiú, volt az első beteg, aki inzulint kapott és így kijött a diabéteszes kómából. A felfedezésért Banting és – máig vitatottan – a laboratórium vezetője, MacLeod, 1923-ban megkapták az orvosi Nobel-díjat. Mind a ketten megosztották a díjjal járó pénzt Besttel és Collippal (habár egyes források szerint ezt csak Banting tette meg). Banting és Best az inzulin szabadalmát nem védte le, szabadon elérhetővé tették, és nem tettek kísérletet az inzulinprodukció kisajátítására sem. Ennek az önzetlenségnek köszönhetően az inzulinkezelés gyorsan elterjedt a világon.

A Nobel-díj után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1930-as években Banting a náci Németország terjeszkedése és a világháború veszélye miatt különböző katonai kutatási projektekben vett részt. Részt vett a G-ruha első generációjának kifejlesztésében, valamint számos biológiai fegyver kutatásában is.

Karrierje csúcsán halt meg 1941. február 21-én, amikor az amerikai bombázó, melyben éppen Angliába tartott, röviddel a felszállás után, Újfundland partjainál lezuhant. Csak a gép pilótája élte túl a szerencsétlenséget a helyi lakosság és maga Banting segítségével. Az angliai út célja nem igazán ismert. Egyik feltételezés, hogy angol kollégáit próbálta volna meggyőzni biológiai fegyverek gyártásáról, amit aztán egy esetleges német invázió során bevethettek volna. Egy másik feltételezés szerint Banting a frontra tartott, mert ott több hasznát látta tevékenységének.Mindkét teória a később megjelent, Banting halálát a nácik összeesküvésének tulajdonító tudományos fantasztikus regényekből való.(Banting Enigma, Sir Frederick Banting meggyilkolása, írta William R, Callahan)

A gép lezuhanása után Banting még egy napig élt, de eszméletlen volt. Néha magához tért, és önkívületében, orvosi utasításokat kiabált, melyet a bajtársai iránt érzett segítőkészségnek nyilvánítottak. (Bliss, M.: Banting - a biography University of Toronto Press, 1993 - 336 oldal)

Bantinget 2004-ben a kanadaiak egy felmérés szerint a "10 legnagyobb kanadai" közé sorolták. Az inzulin felfedezése pedig a kanadaiak szerint a legfontosabb kanadai tudományos eredmény (CBC felmérés 2007 januárjából).

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Frederick Banting témájú médiaállományokat.