António Egas Moniz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
António Egas Moniz
Moniz.jpg
Született 1874. november 29.
Avanca
Elhunyt 1955. december 13. (81 évesen)
Lisszabon
Ország Portugália
Foglalkozása neurológus, politikus
Díjak orvostudományi Nobel-díj (1949)

António Caetano de Abreu Freire Egas Moniz (Avanca, 1874. november 29.Lisszabon, 1955. december 13.) portugál neurológus és politikus. 1949-ben Walter Rudolf Hess-el megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat, mert felfedezte, hogy az agy homloklebenyének lobotómiájával enyhíthetők a skizofrénia tünetei. 1903 és 1917 között parlamenti képviselő volt és Portugália külügyminisztereként ő képviselte az országot az első világháború utáni béketárgyalásokon.

Tanulmányai és politikai karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

António Caetano de Abreu Freire néven született 1874. november 29-én, elszegényedett vidéki arisztokrata családban (rokonai voltak Baçar vikomtjának). A család a 12. századi nemestől, Egas Moniztól származtatta magát, aki Portugália első királyának, I. Alfonznak a tanítója és támogatója volt és António a későbbiekben ezzel a névvel írta alá publikációit. Apja Fernando de Pina Rezende Abreu, anyja pedig Maria do Rosario de Almeida e Sousa volt. António az Escola do Padre José Ramos és Colégio de S. Fiel dos Jesuítas iskolákban részesült oktatásban, utána pedig orvostudományt tanult a Coimbrai Egyetemen. Az egyetem elvégzése után neurológiát tanult Bordeaux-ban és Párizsban, 1902-ben pedig Coimbrában a neurológia professzora lett. Oktatási és gyógyító tevékenysége mellett 1903-ban politikai karrierbe kezdett, megalapította a Partido Republicano Centristá-t és parlamenti képviselőnek választották. 1917-ig volt képviselő, ezután Portugália madridi nagykövete, 1918-től pedig külügyminiszter lett. Ebben a minőségében ő vezette a portugál delegációt az első világháború utáni párizsi béketárgyalásokon és országa részéről ő írta alá a versailles-i békét. Ezzel párhuzamosan oktatott az egyetemen és 1911-ben a Lisszaboni Egyetem neurológiaprofesszora lett.

1920-ban felhagyott a politikával és visszatért az orvostudományhoz. 1927-ben kifejlesztette az agyi angiográfia technikáját, melynek során egy katéterrel tórium-dioxidot tartalmazó kontrasztanyagot juttatott az agy vérellátásáért felelős artériába és utána röntgenfelvételekkel lehetővé vált az agyi erek feltérképezése és esetleges elváltozásainak diagnosztizálása. Ezért a vívmányáért kétszer is jelölték az orvostudományi Nobel-díjra.

A lobotómia elmekórtani alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1935-ben részt vett egy londoni neurológiai kongresszuson, ahol az amerikai John Fulton bemutatta, hogy csimpánzok agyának homloklebenyének eltávolítása után, azok agresszív viselkedése teljesen megszűnt. Miután visszatért Lisszabonba, Moniz skizofréniás betegeken próbálta ki a technikát, sebészetileg megszakította a kapcsolatot a homloklebeny kérge és az agy többi része között. A gyakran ön- és közveszélyes, erőszakos rohamokkal járó skizofrén állapot kezelésére akkoriban nem létezett megfelelő módszer, lekötözve vagy hideg fürdőben tartották a betegeket, esetleg opiátszármazékokkal folyamatosan szedált állapotban tartották őket. Az 1930-as években kezdtek kísérletezni inzulinnal előidézett hipoglikémiás kómával vagy elektrosokkal. Moniz módszere egy viszonylag egyszerű műtéttel megszüntette a rohamokat és a beteg békéssé, könnyen kezelhetővé vált, bár a lobotomizált betegek a műtét után apátiába süllyedtek, teljesen passzívvá és érzelem nélkülivé váltak és ez az állapot élethossziglan tartott. Ennek ellenére, miután Moniz 1936-ban közzétette 20 beteggel elért tapasztalatait, a módszer nagy népszerűségre tette szert. Az Egyesült Államokban 1946-ban 100, 1949-ben viszont már 5000 lobotómiát végeztek és a technikát világszerte összesen mintegy 100 000 emberen alkalmazták. Az 50-es évektől kezdve a súlyos mellékhatások miatt hallatni kezdték hangjukat az ellenzők is, és miután alkalmazni kezdték az első antipszichotikus gyógyszereket (mint a klórpromazint), a lobotómia gyorsan vesztett a népszerűségéből és a hetvenes évekre gyakorlatilag már sehol sem alkalmazták.

Későbbi pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egas Moniz szobra a Lisszaboni Egyetemen

António Egas Monizt a lobotómia elmekórtani alkalmazásáért 1949-ben (Walter Rudolf Hess-el közösen) orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki. Ugyanebben az évben egyik skizofrén betege rálőtt és Moniz élete hátralevő részére tolószékbe kényszerült. Ennek ellenére folytatta orvosi praxisát, egészen haláláig.

Családja és személyisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moniz 1902-ben feleségül vette Elvira de Macedo Diast. Szakmai publikációin kívül populáris könyveket is írt, például a hipnotizőr Faria abbéról vagy a kártyajátékok történetéről.

António Egas Moniz 1955. december 13-án halt meg Lisszabonban, 81 évesen.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lisszaboni Egyetemen múzeumot alapítottak és szobrot állítottak Egas Moniz emlékére. Műgyűjteménye avancai szülőházában tekinthető meg. A fejverőér egy szakaszát a halántékcsont mentén Moniz-szifonnak nevezték el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]