George Minot

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
George Minot
George Minot nobel.jpg
Született 1885. december 2.
Boston
Elhunyt 1950. február 25. (64 évesen)
Brookline
Ország USA Egyesült Államok
Foglalkozása orvos
Iskolái Harvard Egyetem
Díjak orvosi Nobel-díj (1934)

George Richards Minot (Boston, 1885. december 2. - Brookline, 1950. február 25.) amerikai orvos. 1934-ben George Whipple-vel és William Murphy-vel közösen elnyerte a fiziológiai és orvosi Nobel-díjat "a vérszegénység májterápiával való kezelésének felfedezéséért".

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George Minot 1885. december 2-án született Bostonban, apja James Jackson Minot, anyja pedig Elizabeth Frances Whitney volt. Családja tősgyökeres New England-i jómódú értelmiségi família volt. A család őse, George Minot 1630-ban vándorolt ki Angliából Amerikába. George apja orvos volt, nagyapjának testvére, nagyanyjának apja, valamint az unokatestvére pedig a Harvard professzorai.

George magániskolákban kezdte tanulmányait, utána pedig magától értetődően a Harvard Egyetem orvosi szakára iratkozott be. Fiatalkorában a zoológia iránt is érdeklődött, első tudományos közleményét 17 éves korában a lepkékről írta. 1908-ban kapta meg artium baccalaureus oklevelét, 1912-ben orvosi diplomáját. A Harvard 1928-ban díszdoktorává is avatta. Egyetemi gyakorlatait a Massachusetts General Hospital-ban végezte, utána pedig a Johns Hopkins Hospital and Medical School-nál dolgozott.

1915-től a Harvard Medical School-nál vállalt állást, kezdetben mint tanársegéd, de gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1922-ben főorvos lett a Harvard Egyetemhez tartozó Collis P. Huntington Memorial Hospital-nál, később pedig a Peter Bent Brigham Hospital-nál vállalt állást. 1928-ban a Harvard orvosi tanszékének professzorává és a Thorndike Memorial Laboratory igazgatójává nevezték ki.

Tudományos tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minot már medikus korában is főleg a vér betegségeivel, elváltozásaival foglalkozott, de sok cikket írt ízületi gyulladás, tumor, étrendi hiánybetegség (B-vitamin hiány) témakörökben is. Fő kutatási témái a véralvadás, transzfúzió, vérlemezkék és retikulociták voltak, és leírt egy családon belül halmozódó, vérszegénységgel együtt járó, atípusos vérzéses szindrómát. Tanulmányozta, hogyan változik meg a vérkép az ipari mérgezések után.

Cikkeket írt a leukémiáról és a nyirokszövetek betegségeiről, de igazán ismertté a vészes vérszegénység tanulmányozása miatt vált. Már 1914-től kezdve érdeklődött a betegség iránt, de igazából csak azután kezdett el komolyan foglalkozni vele, amikor tudomást szerzett róla, hogy George Whipple nyers máj etetésével gyógyítani tudta kísérleti kutyák vérszegénységét. 1926-ban William Murphy-vel közösen kidolgozta a felfedezés humán klinikai alkalmazását. Eredményéért 1934-ben a másik két kutatóval közösen fiziológiai Nobel-díjban részesült. A későbbiekben kidolgozta a májszövet egyes frakcióinak, valamint a vas hatását az anémia kezelésében.

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George Minot háza a massachusetsi Brookline-ban

George Minot számos amerikai és külföldi tudományos társaság tagja, és több szakmai folyóirat szerkesztője volt. A Nobel-díjon felül 1930-ban megkapta az Edinburghi Egyetem Cameron-díját, a Popular Science Monthly aranyérmét és Philadelphia városának John Scott-érmét.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George Minot 1915-ben feleségül vette Marian Linzee Weldet, két lányuk és egy fiuk született.

Minot cukorbeteg volt. Az inzulinos kezelés ellenére állapota fokozatosan rosszabbodott és ötvenes éveire a betegség több komplikációja is fellépett. 1947-ben agyvérzést szenvedett, amitől bal oldala lebénult és élete hátralevő részében tolószékbe kényszerült. 1948-ban lemondott igazgatói állásáról és 1950. február 25-én elhunyt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]