John Franklin Enders

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John F. Enders
Enders2.jpg
Született 1897. február 10.
West Hartford
Elhunyt 1985. szeptember 8. (88 évesen)
Waterford
Ország Egyesült Államok Egyesült Államok
Foglalkozása mikrobiológus, immunológus
Iskolái Harvard Egyetem
Yale Egyetem
Díjak orvosi Nobel-díj (1954)

John Franklin Enders (West Hartford, 1897. február 10. - Waterford, 1985. szeptember 8.) amerikai mikrobiológus, immunológus. 1954-ben Thomas Wellerrel és Frederick Robbins-szal közösen elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat, mert kidolgozta a gyermekbénulás vírusának laboratóriumi tenyésztési módszerét. Munkája később lehetővé tette, hogy Albert Sabin és Jonas Salk vakcinát hozzon létre a kórokozó ellen.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John F. Enders a connecticuti West Hartfordban született 1897. február 10-én John Ostrom Enders bankigazgató és felesége, Harriet Goulden Whitmore négy gyermeke közül a legidősebbként. Az általános iskola után 1912-ben beiratkozott a concordi St. Paul bentlakásos iskolába, ahol elsősorban humán tantárgyakból kapott jó nevelést. 1915-ben, 18 évesen a Yale Egyetem diákja lett, két évvel később pedig - miután az első világháborúban az USA hadat üzent Németországnak - belépett a haditengerészethez. Megtanult repülőgépet vezetni és a következő három évben Floridában volt a tengerészet repülőoktatója. 1920-ban megkapta a Yale-en a B.A. fokozatot és utána - mivel anyagi gondjai nem voltak - éveken keresztül kereste, hogy mit kezdhetne az életével. Megpróbálkozott az ingatlanüzlettel, de megunta és beiratkozott a Harvardra, hogy angol nyelvet és irodalmat tanuljon. Az angoltanítás iránt sem lelkesedett, de az egyetem kollégiumában összebarátkozott néhány orvostanhallgatóval, akiket elkísért a mikrobiológiai laboratóriumba. A tanszékvezető Hans Zissner befolyása alá kerülve maga is elkezdett biológiával foglalkozni és 1927-ben elkezdte a doktori programot és 1930-ban megszerezte PhD-ját. Disszertációjában bebizonyította, hogy az anafilaxiás sokk és a tuberkulinra adott hiperszenzitív válasz különböző jelenségek.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enders a következő 16 évben a Harvardon maradt, kutatott és oktatott és haladt előre az akadémiai ranglétrán: 1935-ben adjunktusi, 1942-ben docensi kinevezést kapott. 1940 és 1942 között ő volt a tanszék ideiglenes vezetője, amelyet aztán szívesen továbbadott, mert túl sok adminisztratív teendővel járt. Kutatási témái a baktériumok virulenciáját és a gazdaszervezet ellenállását érintették. Megállapította, hogy a Pneumococcus egyik felszíni poliszacharidja gátolja azt, hogy a fehérvérsejtek fagocitózissal elpusztítsák.

1938-ban emlősök vírusaival kezdett foglalkozni, kidolgozott egy szérumtesztet a mumpsz vírusára, és egy bőrtesztet mi kimutatta, hogy a páciens védett-e a vírussal szemben.

A poliovírus tenyésztési technikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946-ban felajánlották, hogy legyen a vezetője a Bostoni Gyermekkórházban újonnan létrehozott infektológiai laboratóriumnak. Itt két munkatársával, Thomas Wellerrel és Frederick Robbins-szal vírusok tenyésztésével foglalkoztak. Weller embrionális bőrsejtek kultúráján akart varicella-vírust tenyészteni, a maradék sejteken pedig Robbins - Enders javaslatára - megpróbálkozott az addig nehezen propagálható poliovírus - a gyermekbénulás vírusának - szaporításával. A próbát siker koronázta és az addig notóriusan nehezen, csak idegszövetben tenyészthetőnek gondolt vírusra kidolgoztak egy egyszerű, a szaporodást a sejtpusztulás által mikroszkópban nyomon követhető módszert. A technikának köszönhetően Jonas Salk 1952-ben képes volt vakcinát készíteni a betegség ellen.

A poliovírus tenyésztési módszerének kidolgozásáért John F. Enders, Thomas Weller és Frederick Robbins 1954-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott.

Enders a későbbiekben bebizonyította, hogy a Coxsackie-vírus a pleurodynia kórokozója és kidolgozta a kanyaró kórokozójának tenyésztési módszerét. 1960-ban Enders és csapata elkezdte tesztelni a kanyaró elleni oltóanyagát, amiről a következő évben kiderült hogy megfelelően hatásos.

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nobel-díjon felül Enders 1954-ben Albert Lasker-díjban részesült, 1963-ban pedig Elnöki Szabadság Éremmel tüntették ki. Számos tudományos társaság tagja volt, többek között a brit Royal Society-é és a német Leopoldináé is.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John F. Enders 1927-ben vette feleségül Sarah Frances Bennettet. Két gyermekük született, John Ostrom Enders II és Sarah Enders. 1943-ban felesége szívbetegségben meghalt. Enders 1951-ben újra megházasodott, Carolyn B. Keane-t vette el, akinek fiát William E Keane-t sajátjaként nevelte fel.

John F. Enders 1985-ben halt meg, 88 éves korában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]