Emil von Behring
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Emil Adolf von Behring (Hansdorf, 1854. március 15. - Marburg, 1917. március 31) német bakteriológus, őt tekintik az immunológia megalapítójának; 1901-ben az első orvosi-élettani Nobel-díjat kapta a szérumterápia kidolgozásában, különösen a diftéria leküzdésében játszott szerepéért.
[szerkesztés] Életrajza
Előbb katonaorvosként szolgált, majd a berlini Robert Koch Intézetben lett asszisztens (1889). Itt a japán Kitasato Shibasaburóval együtt kimutatta, hogy passzív immunizálás érhető el egy állatban, ha abba a betegséggel fertőzött másik állat vérszérumát fecskendezik be. Behring később ezt a technikát alkalmazta a diftéria megelőzésére. A diftéria-antitoxin alkalmazása 1892-ben vált gyakorlati módszerré a betegség kezelésében.
Behring Halléban (1894) majd Marburgban (1895) tanított. Anyagi érdekeltséget szerzett a színezékgyártó Farbwerke Meister, Lucius und Brüning cégnél (Höchst), ahol a tuberkulózissal is kapcsolatos kutatásaihoz laboratóriumot kapott. Vakcinát dolgozott ki a szarvasmarha-tuberkulózis ellen.
[szerkesztés] Főbb művei
- Die praktischen Ziele der Blutserumtherapie (A szérumterápia gyakorlati céljai; 1892) és
- Atiologie und atiologische Therapie des Tetanus (A tetanusz kóroktana és etiológiai terápiája; 1904).
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
||||||||
