Arvid Carlsson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arvid Carlsson
Arvid Carlsson 2011a.jpg
Göteborg Science Festival, 2011.
Született 1923január 25. (92 éves)
Uppsala,  Svédország
Nemzetisége svéd
Foglalkozása orvos, kutató
Iskolái Lund University
Díjak 2000. Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arvid Carlsson témájú médiaállományokat.

Arvid Carlsson (Uppsala, 1923. január 25. –) svéd orvos, kutató. Legismertebb munkái a Parkinson-kórral kapcsolatosak. A dopamin neurotranszmitterrel kapcsolatos kutatásaiért megosztott Nobel–díjban (fiziológiai és orvostudományi kategória) részesült Eric Kandellel és Paul Greengarddal együtt.[1]

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Carlsson Uppsala-ban született 1923-ban. Édesapja, Gottfrid Carlsson, történész, később a Lundi Egyetem történelem professzora. Carlsson a Lundi Egyetemen kezdte medikusi tanulmányait 1941-ben. 1944-ben részt vett a náci koncentrációs táborokból Svédországba menekített foglyok orvosi kivizsgálásában, amely akciót a svéd királyi család tagja, Folke Bernadotte szervezett.

Svédország semleges volt a második világháború alatt, ennek ellenére Carlson több évre megszakította a tanulmányait, mert katonai szolgálatot látott el. 1951-ben Ph.D fokozatot szerzett. Ezután a Lundi Egyetem professzora lett. 1959-ben lett a Göteborgi Egyetem professzora.

1957-ben Carlsson kimutatta,hogy a dopamin az agyban egy neurotranszmitter, és nem csak a noradrenalin egy előfutára, ahogy azt korábban gondolták.[2][3] Mialatt Carlsson munkatársa volt az Astra AB vállalatnak, ő és munkatársai kidolgozták a zimeldine piaci forgalmazását, amely az első antidepresszáns volt.[1]

Carlsson kifejlesztett egy módszert, mellyel ki lehet mutatni az agyi szövetekben lévő dopamin szintet. Kutatásai során azt találta, hogy a törzsdúcokban (bazális ganglion) – amely az agy, egy a mozgást befolyásoló fontos területe – a dopamin szint különösen magas.

Kimutatta, hogy ha állatoknak adnak rezerpint, akkor ez csökkenti a dopamin szintet és csökkenti a mozgás feletti kontrollt. A hatás hasonló volt a Parkinson-kór tüneteihez. Az állatoknak adott L-Dopa (Levodopa) szer után, a tünetek enyhültek. Ezek az eredmények alapján Parkinson- kórban szenvedő betegeknek adtak L-Dopát, és azt tapasztalták, hogy csökkenti a Parkinson- kór egyes tüneteit, a kór kezdeti stádiumában. Az L-Dopa az alap eszköze a Parkinson- kórban szenvedő betegek kezelésénél.[1]

A víz fluoridálásának ellenzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Carlsson ellenezte az ivóvíz fluorizálását.[4][5] Részt vett Svédországban az ivóvízzel kapcsolatos vitákban és segített meggyőzni a kormányzatot abban, hogy belássa, a fluorizálás etikailag illegális. Azt gondolta, hogy a fluorizálás megsérti a farmakológiai elveket, és a gyógyszerelést az egyénekhez kell szabni.[6]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Barondes, Samuel H.. Better Than Prozac. New York: Oxford University Press, 21–22, 39–40. o (2003). ISBN 0-19-515130-5 
  2. Arvid Carlsson, Margit Lindqvist, Tor Magnusson (1957. November). „3,4-Dihydroxyphenylalanine and 5-hydroxytryptophan as reserpine antagonists”. Nature 180 (4596), 1200. o. DOI:10.1038/1801200a0. PMID 13483658.  
  3. Abbott A (2007.). „Neuroscience: the molecular wake-up call”. Nature 447 (7143), 368–70. o. DOI:10.1038/447368a. PMID 17522649. Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 28.  
  4. Fluoride in drinking water can cause cancer, Svenska Dagbladet (in Swedish)
  5. Torell P, Forsman B (1979. February). „[Arvid Carlsson's fluoride ponderings 1978]” (svéd nyelven). Tandlakartidningen 71 (3), 142–57. o. PMID 287207.  
  6. Bryson C. The Fluoride Deception, p. 240.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]