Torsten Wiesel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Torsten Nils Wiesel (Uppsala, Svédország 1924. június 3.) Nobel-díjas svéd orvos, neurológus. Wieselt és David Hunter Hubelt tekintjük az egysejtes vizsgálatok úttörőinek, akik kutatásaikért 1981-ben megosztott Nobel-díjat kaptak.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Atyja, Fritz S. Wiesel vezető pszichiáter volt. Torsten Wiesel 17 éves koráig leginkább sportolt, de ez után érdekelni kezdte a tanulás, az idegrendszer működésének megismerése sarkallta. 1947-ben kezdett dolgozni Carl Gustaf Bernhard laboratóriumában a Karolinska Intézménynél, ahol 1954-ben megkapta orvosi diplomáját. Tanított az intézmény pszichológiai tanszékén és dolgozott a Karolinska Kórház gyermekpszichiátriai osztályán.

1955-ben az Egyesült Államokba utazott, hogy a Johns Hopkins Egyetem Orvostudományi Tanszékén Stephen Kuffler vezetése alatt dolgozzon, ahol egy egyesületben kezdett a szemészeten. 1958-ban helyettes professzor lett. Ugyan ebben az évben találkozott David Hubel-lel és együttműködésbe kezdtek, amely húsz éven keresztül tartott. 1959-ben Hubel-lel együtt elment a Harvard Egyetemre. Gyógyszertan oktató lett a Harvard Orvostudományi Tanszékén, ezzel indult el huszonnégy éves karrierje ezen egyetemen. 1968-ban professzor lett az új neurobiológiai tanszéken.

1983-ban, hasonlóan Vincent Astor és Brooke Astor-hoz csatlakozott a Rockefeller Egyetemhez, ahol ő lett a neurobiológia laboratóriumának vezetője. Itt egyetemi rektor volt 1991-től 1998-ig. 2000 óta a Human Frontier Science Programnak, egy szervezetnek a főtitkáraként szolgált Strasbourgban, amely egy nemzetközi és átfogó együttműködést támogat a feltalálók között az életmódtudományban.

Jelenleg a kínai Biológiatudomány Nemzetközi Intézete tudományos tanácsadó bizottságágának az elnöke Pekingben és a Tudomány és Technológia Okinawa Egyesületi vezetőségének a társelnöke. Szintén tagja a Globális Klímaváltozás Pew központú vezetőségének, a Speciális Sürgősségi Kórháznak és tanácsadóként vezetőségi tag az Európai Agykutatási Intézetben is. Szerepel még Aaron Diamond AIDS Kutatócég elnöki tanácsában, elnöke a Nemzetközi Agykutatás Szervezetének. A New York-i Tudományos Akadémia vezetőségi tanácsának tagja volt 2001-től 2006-ig, és 2001-től 2002-ig Wiesel volt az elnök és ideiglenes vezetője az Akadémiának. 2007-ben alapította a Torsten Wiesel Kutatási Intézetet (Chengduban, Kínában). A Nyugat Kínai Kórházban, a Sichuan Egyetemem elkötelezték magukat az alap és klinikai kutatásban, különösen az Ázsiában elterjedt szembetegségek megelőzése érdekében.

Wiesel 2005-ben megkapta a Tudományos Nemzeti Medált.

2006-ban neki ítélték a Ramon Y Cajal Arany Medált a Spanyol Nemzeti Kutató Tanácstól. (CSIC - Consejo Superior de Investigaciones Cientificas). 2007-ben Wieselnek és Hubelnek is ítélték a Marshall M Parksot, MD medált a Gyermekek Szeme Alapítványtól.

Wiesel sokat tett azért, hogy közbenjárjon a globális emberi jogokért. 10 éven keresztül szolgált (1994-2004) a Tudományos Nemzeti Akadémián, az emberi jogok bizottságában. (USA). 2005-ben neki ítélték a David Rall Medált a Gyógysztan Intézménytől elismerésül a fontos munkájáért.

Ő az alapító tagja a Tudományos Társaságok Nemzetközi Emberi Jogi Hálózatának, szintén Wiesel alapította 2004-ben az Israeli-Palestinian Tudományos Szervezetet, a nem kormányzati, nonprofit, egy együttműködésre épülő tudósok közötti kutatások támogatására Izraelben és Palesztinában.

2001-ben Wieselt jelölték egy pozícióért, egy tanácsadói testületbe az Egészség Nemzeti Intézményében, hogy tanácsot adjon a fejlődő országokkal kapcsolatos segítő kutatásban. A republikánus Tommy Thompson, aki akkor volt a titkára az Egészségügyi és Emberi Szolgálatnak, elutasította Wieselt. Wieselen kívül Thompson hivatala további 18 jelöltet utasított vissza (26-ból).

Wiesel tagja a Királyi Svéd Tudományos Akadémiának és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának is. Jelenleg is tiszteletbeli tagja A Magyar Tudományos Akadémiának.

Kutatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nobel-díj és előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai David Hubel-lal végzett kutatások során újszülött macskák egyik szemét tartósan letakarták, aminek az lett a következménye, hogy az állatok három hónap elteltével erre a szemükre végérvényesen elvesztették látásukat. Ez a kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy az agynak bizonyos külső hatásokra is szüksége van ahhoz, hogy a szem és a látásközpont közötti kapcsolat, azaz a megfelelő idegsejtek, neuronok kialakuljanak.[1]

A látókéreg az agynak az a területe, amely a szemből érkező ingerek feldolgozásáért felelős. Ezt a területet már régóta tanulmányozták, köztük David Hubel és Wiesel is. Az ő kísérleteik mutatták meg, hogy a látókéreg idegsejtjei hogyan reagálnak a különböző vizuális ingerekre.[1] David Hunter Hubelt és Wieselt (1968) tekintjük az egysejtes vizsgálatok úttörőinek, akik kutatásaikért 1981-ben megosztott Nobel-díjat kaptak.

Hubel és Wiesel háromfajta sejtet azonosított a látókéregben, amelyek megkülönböztetése azon alapul, hogy milyen vonásokkal rendelkező ingerekre válaszolnak leginkább. Az egyszerű sejtek akkor válaszolnak, ha receptív mezőjükbe egyenesek vetülnek (például egy vékony vonal vagy a sötét és világos területeket elválasztó éles határ). A legnagyobb választ a függőleges egyenes váltja ki, és a válasz erőssége úgy csökken, ahogy az irány az optimálistól eltér. Más egyszerű sejtek más irányokra és helyzetekre vannak hangolva. A komplex sejtek is egy bizonyos irányú élre érzékenyek, de nem igénylik, hogy az inger egy megadott helyen legyen a receptív mezőn belül. Egy komplex sejt a receptív mezőben bárhol megjelenő ingerre válaszol, és folyamatosan aktív, míg az inger a receptív mezőn keresztülhalad.

A hiperkomplex sejtek viszont nemcsak az inger irányát követelik meg, hanem a hosszúságát is. Ha az inger az optimálisnál hosszabb, a válasz csökken, és teljesen meg is szűnhet. Hubel és Wiesel eredeti beszámolói óta a kutatók olyan sejteket is találtak, amelyek a vonalakon és az éleken kívül más formákra is válaszolnak, például meghatározott hosszúságú sarkokra és szögekre érzékeny hiperkomplex sejteket (DeValois és DeValois, 1980; Shapley és Lennie, 1985).[2]

Díjak, elismerések (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fiziológiai és orvosi Nobel-díj (megosztva David Hubellel,1981)
  • Helen Keller-díj (1996)
  • Marshall M. Parks MD Medál (megosztva David Hubellel, 2007)[3]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Kleef, J. P., Cloherty, S. L., Ibbotson, M. R. (2010). Complex cell receptive fields: evidence for a hierarchical mechanism. The Journal of physiology, 588(18), 3457-3470.
  2. Atkinson, H., & Smith, N. (2005). A viselkedés idegi alapjai. Pszichológia. (pp. 187). Budapest, MO: Osiris Kiadó.
  3. Gyermekek Szeme Alapítványtól.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Torsten Wiesel című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]