James D. Watson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
James Dewey Watson
JamesWatson.png
Életrajzi adatok
Született 1928. április 6.
Chicago, Illinois,  USA
Ismeretes mint DNS kettős-hélix szerkezetének meghatározója
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Chicagói Egyetem
Indianai Egyetem
Pályafutása
Szakterület molekuláris biológia
Munkahelyek
Cambridge-i Egyetem oktató
Szakmai kitüntetések
orvosi Nobel-díj, 1962

Hatással voltak rá Salvador Luria

James D Watson signature.svg
James Dewey Watson aláírása

James Dewey Watson (1928. április 6. –) amerikai molekuláris biológus. Neve legjobban arról ismert, hogy meghatározta a DNS kettős-spirál szerkezetét Francis Crick és Maurice Wilkins segítségével. Ezért mind a hármukat orvosi Nobel-díjjal tüntették ki 1962-ben: "a nukleinsavak szerkezeti felépítését érintő felfedezésükért, és ezek információszállító szerepéért az élő anyagban".[1] Watson az Amerikai Egyesült Államokban a Chicagói Egyetem és az Indianai Egyetem hallgatója volt, majd az angliai Cambridge-i Egyetemen kezdett el dolgozni. Itt ismerte meg labormunkái során Francis Cricket, akivel közösen e neves felfedezést tette.

1956 és 1976 között a Harvard Egyetem biológiai laboratóriumának munkatársa, de e közben New York-ban is végzett kutatásokat a rákkal kapcsolatban a Cold Spring Harbor Laboratóriumban. Ennek a labornak 1994-ben elnöke lett 10 évre, de egészen 2007-ig töltött be vezető pozíciót. 1988 és 1992 között részt vett az amerikai Egészségügyi Minisztérium (NIH) Human Genom Projectében, amelynek célja a teljes emberi genom meghatározása volt. E mellett számos népszerű könyv szerzője, köztük "A gén molekuláris biológiája" (1965) és a "A kettős spirál" (1968) című könyveké. ("A kettős spirál" eredeti címe alapján "A kettős hélix" lenne, de a magyar szaknyelv nem különbözteti következetesen a hélixet és a spirált, a könyv magyar fordításában, és a DNS alakjának megadásánál is általában - nem egészen helyesen - spirált használunk.)

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Watson 1928. április 6-án született Chicago-ban, egy üzletember fiaként, James Dewey Watson és Margaret Jean Mitchell gyermekeként.[2] Édesapja USA középnyugati tájáról származott,[3] míg édesanyja egy szabó lányaként írországi szálakkal rendelkezett. Watsont már gyermekkorában is elbűvölték a madarak, és mindig szerette figyelni őket, apjával egyetemben.[4] Már kisgyermek korában megmutatkozott különös tudása, így feltűnt egy rádió kvíz műsorban, ahol hasonló gyerekekkel szemben kellett helytállnia.[5] A Chicagói Egyetem liberális gondolkodású rektorának köszönhetően már 15 éves korában felvételt nyert a Chicagói Egyetemre.[6] Életének egyik fordulópontját jelentette, hogy 1946-ban elolvasta Erwin Schrödinger What Is Life? (Mi az élet?) című könyvét. Ez örökre megváltoztatta az életről alkotott képét, így a tudományos ambíciói közt is az ornitológiát a genetika váltotta fel.[7] Diplomáját zoológiából kapta meg 1947-ben szintén a Chicago-i Egyetem keretein belül. Az önéletrajzában A hely, ahol az unalmas embereket el lehet kerülni névvel illette később egyetemét, amely mint később írja, idilli környezet volt egy kutató számára. Belenevelték a kritikai gondolkodást, ugyanakkor nem kellett semmilyen téves gondolat miatt szenvednie, hátráltatta volna a munkáját, ellentétben a Harvard Egyetemmel.

A diploma után Salvador Luria munkái gyakoroltak rá nagy hatást. Luria, aki a baktériumokon élősködő vírusok, a bakteriofágok kutatója volt, ekkoriban (1943) Max Delbrückkel együtt a spontán mutációk kutatásával foglalkozott (később ezért 1969-ben orvosi Nobel-díjat kaptak). Luria és Delbrück a "fágcsoport" vezetői között voltak, és jelentős kutatási eredményeket értek el a különböző élőlények vizsgálata során (például Drosophila), ami fontos lépés volt a mikrobiológiában. 1948 elején Watson csatlakozott a csoporthoz és elkezdte PhD kutatási munkáját Luria Indianai Egyetemen található kutató laboratóriumában. Ennek az évnek a tavaszán találkozott először Delbrückkel, majd ugyanazon a nyáron egy újabb találkozásra is sor került, amikor is lehetősége volt megtekinteni a Cold Spring Harbor Laboratóriumot és az ott folyó kutatási munkát.[8]

A fágcsoport úgymond szellemi segítő társként hatott Watsonra, amikor elkezdett velük dolgozni. A csoport kutatói úgy gondolták, megtalálták azt az utat, amelyen keresztül eljuthatnak a gén fizikai meghatározásáig. 1949-ben Watson Felix Haurowitz-cal együtt elvégzett egy kurzust, az akkor meghatározó elméletről: a fehérjék gének, és sokszorozzák önmagukat.[9] Míg a másik fő része a kromoszómának, a DNS, amelyet akkoriban "hülye tetranukleotid" névvel illettek, mert úgy gondolták, hogy csak szerkezeti segítséget nyújt a fehérjék sokszorozódásához. Bár Watson ebben az időben mindenképp a fágcsoport befolyása alatt volt, már ismerte Oswald Avery munkáját, aki megkérdőjelezte a fenti állításokat, és feltételezte, hogy a DNS a genetikai információt hordozó molekula. Watson kutatásait ez időben Röntgensugárzással inaktivált fágokon.[10] A PhD címét szintén zoológiából kapta, immár az Indianai Egyetem keretein belül, amikor mindössze csak 22 éves volt.

Watson 1950 szeptemberétől egy évre Koppenhágába utazott, hogy részt vegyen egy posztdoktori kutatásban, Herman Klackar biokémikussal. Klackar a nukleinsavak enzimatikus szintézisével foglalkozott, és fágokat akart használni a kísérleteihez. Watson viszont a DNS szerkezetét szerette volna meghatározni, de Kalckar nem érdeklődött a téma iránt. Kalckarnál végzett munkájának befejeztével, Watson a Koppenhágában töltött idejének maradékában először Ole Maaloe mikrobiológussal vezetett egy kutatást, majd a fág csoport egy tagjával. A Cold Spring Harbour előző nyári fág konferenciáján Watson többek között megismerkedett azokkal a kísérletekkel, amelyek során radioaktív foszfátot használtak jelölőként, hogy meghatározzák, hogy a fágfertőzés során a vírus mely alkotórészei kerülnek át a baktériumba. A kísérlet során azt akarták eldönteni, hogy a fehérjék, vagy a DNS-e a genetikai információt hordozó anyag, de egy Max Delbrück-kel folytatott konzultáció során arra jutottak, hogy a kísérlet eredményei nem egyértelműek.

Watson soha nem érdeklődött túlzottan Kalckar munkássága iránt, de elkísérte egy olaszországi találkozóra, ahol megismerkedett Maurice Wilkins-szel, aki beszélt neki a DNS röntgendiffrakciós adatairól. Így Watson megbizonyosodhatott arról, hogy a DNS-nek határozott molekuláris struktúrája van, és azt meg is lehet fejteni.

1951-ben Linus Pauling publikálta a fehérjék alfa-hélixéről alkotott modelljét, amelyet röntgen krisztallográfiás módszerek alapján alkotott meg. Miután megvizsgált saját, és pár az Indiana University-n, a Statens Seruminstute-ban, a Cold Spring Harbour Laborban és a California Institute of Technology-ban végzett kísérletes fágkutatás eredményeit, úgy döntött megtanulja a röntgen diffrakciós eljárásokat, hogy el tudja végezni a DNS meghatározásához szükséges vizsgálatokat. Ezen a nyáron Luria találkozott John Kendrew-val és megszervezte, hogy részt vehessen egy új, angliai posztdoktori kutatásban.

1968-ban Watson feleségül vette Elizabeth Lewist és igazgatója lett a Cold Spring Harbor Labornak. 1970 és 1972 között két gyermekük született, majd velük együtt a család 1974-ben a labor városába költözött. Watson az igazgatói majd az elnöki pozíciót összesen 35 évig töltötte be, majd átvette a kancellári pozíciót. E pozícióban egészen 2007 októberéig volt, amikor is lemondásra kényszerült, mert megvádolták, hogy visszaélt kapcsolatival és befolyásolta a publikációk megjelenését.

A DNS szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DNA Overview.png

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1962. Nobel Prize Site for Nobel Prize in Physiology or Medicine 1962.
  2. James D. Watson. "Avoid Boring People". Knopf (2007). ISBN 0375412840 
  3. James Watson, The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1962. NobelPrize.org, 1964. szeptember 25. (Hozzáférés: 2007. december 12.)
  4. Anonymous. Biography J.D. Watson, Nobel Lectures, Physiology or Medicine 1942-1962. Hackensack, NJ: World Scientific, 809-810. o (1999). ISBN 9-810-23411-2  Excerpt from nobelprize.org
  5. Samuels, Rich: The Quiz Kids. Broadcasting in Chicago, 1921-1989. (Hozzáférés: 2007. november 20.)
  6. Nobel laureate, Chicago native James Watson to receive University of Chicago. Alumni Medal June 2. The University of Chicago News Office, 2007. június 1. (Hozzáférés: 2007. november 20.)
  7. Friedberg, Errol C.. The Writing Life of James D. Watson. Cold Spring Harbor, NY: Cold Spring Harbor Laboratory Press (2005). ISBN 978-087969700-6  Reviewed by Lewis Wolpert, Nature, (2005) 433:686-687.
  8. James D. Watson (biographical information). Cold Spring Harbor Laboratory. (Hozzáférés: 2007. november 20.)
  9. Putnum, Frank W.. Biographical Memoirs - Felix Haurowitz, volume 64, Washington, D.C.: The National Academies Press, 134-163. o (1994). ISBN 0-309-06978-5 „Among [Haurowitz's] students was Jim Watson, then a graduate student of Luria.” 
  10. Watson, J.D. 1950. The properties of x-ray inactivated bacteriophage. I. Inactivation by direct effect (.pdf). Journal of Bacteriology 60:697-718