Röntgendiffrakció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A röntgendiffrakció egy anyagvizsgálati módszer megnevezése. A klasszikus kísérletet Max von Laue német tudós végezte el.

A Laue kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század elején többen kutatták a röntgensugárzás természetét és a kristályos anyagok szerkezetét is. Max von Laue volt az a német tudós, aki kigondolt egy kísérletet és ezzel két legyet ütött egy csapásra.

Arra gondolt ugyanis, hogy a természetben előforduló kristályoknak olyan a kristályrácsa, melynek rácsállandója (vagyis rácssíkjainak távolsága) a röntgensugarak hullámhosszával azonos nagyságrendbe esik. A kristályszerkezetben a kristályt alkotó részecskék periodikusan ismétlődő síkokat alkotnak a tér három irányában elrendezve. (Ez valójában egy térbeli pontrács, de a kísérlet értelmezéséhez előnyösebb a rácspontokat síkbarendezetteknek tekintenünk.)

A kísérlet, amelyet Laue hipotézise alapján Knipping cink-szulfid kristályon végzett el 1912-ben, igazolta Laue meglátását.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diffrakció (fényelhajlás)


Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Máthé J.: Az anyag szerkezete. A modern kémiai fizika alapjai. Műszaki Kiadó, Budapest, 1979

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]