Emil Theodor Kocher

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Emil Theodor Kocher
Emil Theodor Kocher.jpg
Életrajzi adatok
Született 1841. augusztus 25.
Bern
Elhunyt 1917. július 27. (75 évesen)
Bern
Állampolgárság Svájc Svájc
Pályafutása
Szakterület sebészet
Munkahelyek
Berni Egyetem professzor, rektor
Szakmai kitüntetések
orvosi Nobel-díj (1909)

Emil Theodor Kocher (Bern, 1841. augusztus 25. - Bern, 1917. július 27.) svájci orvos és kutató. 1909-ben fiziológiai Nobel-díjban részesült "a pajzsmirigy fiziológiájának, patológiájának és sebészetének területén végzett munkájáért".

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodor Kocher 1841. augusztus 25-én született Bernben. Apja, Jakob Alexander Kocher vasútépítő mérnök volt, 1848-58 között ő volt Bern kanton útépítési és csatornázási főmérnöke. Anyja, Maria Kocher (lánykori nevén Wermuth) igen vallásos asszony volt, a Morva Egyház tagja; Theodort, valamint másik négy fiát és egy lányát is ilyen szellemben nevelte.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodor Burgdorfban kezdte az elemi iskolát (a család akkor ott élt), majd Bernbe visszaköltözésük után ott végezte el az elemi és középiskolát. A gimnáziumban osztályelső volt. 1858-ban kezdte el orvosi tanulmányait a Berni Egyetemen, a diplomáját 1865-ben kapta meg. Ugyanezen év tavaszán, kedvenc tanárával Anton Biermerrel Zürichbe költözött, ahol a Theodor Billroth vezette kórházban dolgoztak. Billroth munkássága jelentősen befolyással volt a fiatal Kocherre. Néhány hónappal később európai körútra indult, ahol megismerkedett a kor jelentős sebészeivel. Az utat feltehetően egy tehetős svájci asszony, a Morva Egyház tagja finanszírozta.

1865 októberében Berlinbe utazott és Bernhard von Langenbecktől tanult. Szeretett volna hosszabb ideig maradni és kérte asszisztensi állásba való felvételét, amit a professzor nem tudott teljesíteni. 1867 áprilisában továbbutazott Londonba és három hónapot töltött ott, a kor híres sebészeitől (Jonathan Hutchinson, Henry Thompson, John Erichsen) tanulva. Júliusban Párizsba költözött ahol megismerkedett Auguste Nélatonnal, Auguste Verneuil-el és Louis Pasteurrel.

Egyetemi karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezután visszatért Bernbe és 1867 október 12-én habilitált. A Berni Egyetemen Georg Lücke tanársegédje volt és amikor az 1872-ben Strassburgba költözött, megpályázta az állását. A tanszék a német Franz Königet javasolta, de a diákok, asszisztensek és orvosok petícióval fordultak a berni önkormányzathoz, hogy inkább a svájci Kochert válasszák a professzori állásra. Mivel neves külföldi sebészek is a támogatásukról biztosították, valamint a sajtó is felkapta az ügyet, így végül Theodor Kocher professzor lett és az egyetemi sebészeti klinika igazgatója.

1878 és 1903 között ő volt az egyetem rektora. 1904-ben magánklinikát nyitott, ahol főleg tehetősebb, sok esetben külföldi pácienseket kezelt. 1913-ban ő műtötte meg Lenin feleségét, Nagyezsda Krupszkaját.

Családja és személyisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1869-ben feleségül vette Marie Witschi-Courant-t. Három fiuk született akikkel Kocher gyakran teniszezett vagy lovagolt. Legidősebb fia, Albert is sebészetet tanult és a Berni Egyetemen lett tanársegéd. Kocher tagja volt a Morva Egyháznak és élete végéig mélyen vallásos maradt, sikereit Isten ajándékának tulajdonította. Nagy veszélyt látott a materializmus terjedésében és az első világháború fő okának is a vallásosság hanyatlását tartotta.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1917. július 23-án Theodor Kochert sürgős esethez hívták az egyetemi kórházba. Elvégezte a műtétet, de utána rosszul lett és ágyba feküdt, jegyzetein dolgozva. Ezután elvesztette az eszméletét és négy nappal később, július 27-én meghalt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodor Kocher mellszobra a berni egyetemi kórház főbejáratánál

Theodor Kocher harmincévesen lett a a Berni Egyetem professzora és a sebészeti klinika vezetője és élete hátralevő 45 évét ennek az intézménynek szentelte. Teljesen újjáépíttette a klinikát, 249 könyvet és jelentős cikket publikált, számos orvost képzett és betegek ezreit gyógyította. Elsődleges szakterületének az alkalmazott sebészet, idegsebészet, de mindenekelőtt az endokrinológia és a pajzsmirigy sebészete számított. Utóbbi tevékenységéért 1909-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat, a díjjal járó 200 000 svájci frankot egy kutatóintézet alapítására ajánlotta fel. A sebészet gyakorlata jelentős változáson ment át Kocher korában és ő nem habozott alkalmazni a hasznos újításokat, úgy mint a rigorózus fertőtlenítést és az antiszeptikus körülmények közti operációt, a műtét közbeni anasztézia folyamatos ellenőrzését és a helyi érzéstelenítést, valamint a vérzés minimálisra csökkentését.

Először akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor 1870-ben új módszert javasolt a vállövi ficam kezelésére, amely a páciens részére kevésbé volt fájdalmas. Korai munkáiban foglalkozott a golyó ütötte sebek kezelésével is.

Idegsebészeti kutatásaiban elsősorban az agyrázkódást és a koponyaűri nyomást tanulmányozta. Elképzelése szerint az epilepsziát egyes esetekben agydaganat és a koponyaűri nyomás növekedése okozza és a cerebrospinális folyadék leszívásával az epilepszia gyógyítható.

Kocher karrierjének kezdetén a golyvát teljes pajzsmirigyeltávolítással próbálták kezelni, de a művelet igen veszélyes volt, a mortalitási ráta elérhette a 75%-ot, és Franciaországban egy időben be is tiltották. Kocher az új sebészeti módszerek szigorú alkalmazásával és híresen precíz és lassú operációs stílusával 1901-re 0,5%-ra csökkentette a műtéti halálozást. Kocher és kollégái arra is rájöttek, hogy a pajzsmirigy teljes kiirtása hormonhiány okozta kretenizmushoz vezet. Sok esetben éppen Kocher precíz munkája, amivel a pajzsmirigy minden maradékát eltávolította, volt a betegek későbbi testi és szellemi leépülésének oka. Kocher 1883-ban hívta fel erre a jelenségre a figyelmet, de érveit kétkedéssel fogadták, mert akkor még feltételezték, hogy a kretenizmus a golyva későbbi, súlyosabb formája. A későbbiekben a pajzsmirigy funkcióinak jobb megismerésével bebizonyosodott, hogy valóban a hormonhiány okozza a veleszületett és szerzett kretenizmust.

Theodor Kocher fejlesztett ki több sebészeti műszert (kraniométer, Kocher-fogó) és technikát (Kocher-manőver, Kocher-bevágás) valamint róla nevezték el a Kocher-Debre-Semelaigne szindrómát. Fő műve, a Chirurgische Operationslehre hat kiadást ért meg és több nyelvre lefordították.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodor Kocherről a berni Theodor Kocher Intézetet, a Kochergassét és a Kocher Parkot nevezték el. Az egyetemi kórházban és a parkban felállították mellszobrát is. A Távol-Keleten egy vulkán viseli Kocher nevét.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Emil Theodor Kocher című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.