Békésy György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Békésy György 1918 körül
Békésy György 1961-ben
Békésy György portréja az 1988-as magyar postabélyegen

Békésy György (Georg von Békésy) (Budapest, 1899. június 3.Honolulu, Hawaii, 1972. június 13.) magyar biofizikus, professzor, akadémikus, a Semmelweis Egyetem díszdoktora, az 1961. évi orvosi, illetve élettani Nobel-díj osztatlan kitüntetettje.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Édesapja dr. Békésy Sándor (1860–1923) kolozsvári születésű gazdasági diplomata, édesanyja Mazaly Paula (1877–1974) [1]. Iskoláit – apja kiküldetései miatt – Münchenben (1904–1909), majd Konstantinápolyban, jezsuita iskolában (1909–1910) és Pécsett (1911) végezte. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban (1910–1911) és Zürichben (1911–1915) végezte. 1916-tól a Berni Egyetemen vegyészetet tanult, a Budapesti Egyetemen az Eötvös tanítvány Tangl Károly professzor mellett 1923-ban ledoktorált fizikából. [2] [3] [4] [5]

1924-ben talált munkát a Posta Kísérleti Állomáson, az egyetlen jól felszerelt laboratóriumban, s két év megszakítással egészen 1948-ig a Posta Kísérleti Állomáson dolgozott , ahol a távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Kezdetben a telefonkészülék hallgatójának fejlesztését kapta feladatául. Ennek megértéséhez meg kellett ismernie a fül mechanizmusát. Biológiai és anatómiai tanulmányokat végzett. Magyari Endrével közösen dolgoztak ki egy teljes akusztikai rendszert, amely a terem utózengési idejének meghatározásától kezdve az elektroakusztikai eszközök jellemzőinek meghatározásáig és elhelyezésüknek módjáig terjedt. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habitálták, 1940-ben ugyanitt kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. 1946-ban Svédországba, a Karolinska Intézetbe utazott, hogy a füllel kapcsolatos kutatásait folytassa.

Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával. Bebizonyította, hogy a csigában a hang érzékelésekor nem szabályos állóhullámok alakulnak ki, hanem egy - ma úgy mondanánk: nem lineáris - hullám halad végig, amelynek amplitúdója a frekvenciától függően a mintegy 30 mm hosszú járat más-más helyén éri el maximumát. Azt is megmutatta, hogy e hullám csak a gyújtó szerepét tölti be a hangérzetet közvetítő idegsejtek működésében, melyhez az energiát a csigában elektrokémiai források szolgáltatják.

Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások jelentős részét, amelyekért végül is Nobel-díjat kapott, Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében. Az Egyesült Államokban kiszélesítette kutatási területét: a látás és általában minden érzékelés közös tulajdonságait, például az úgynevezett oldalirányú gátlást tanulmányozta.

1947-ben az Egyesült Államokba utazott, és ott 1966-ig a Harvardon dolgozott. Miután laboratóriuma leégett, a Hawaii Egyetem meghívását fogadta el 1966-ban, itt dolgozott haláláig.

Tudományos eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1961-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos fölfedezéseiért”.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Békésy György témájú médiaállományokat.