Az Amerikai Egyesült Államok történelme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Amerikai Egyesült Államok, röviden Egyesült Államok, egy szövetségi alkotmányos köztársaság Észak-Amerikában, északról Kanada, keletről az Atlanti-óceán, délről Mexikó és nyugatról a Csendes-óceán határolja.

Gyarmati korszak[szerkesztés]

Coronado Sets Out to the North (1540) by Frederic Remington, oil on canvas, 1905.

Spanyol gyarmatosítás[szerkesztés]

Kolumbusz Kristóf második útja után indultak el a spanyol felfedezők Amerika partjai felé. Az első megerősített partraszállás a mai Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén egy spanyol, Juan Ponce de León vezetésével történt 1513-ban, ahogy ő elkeresztelte, Floridában.[1]

Évtizedekkel később a spanyolok voltak az első európaiak akik elérték az Appalache-hegységet, a Mississippi folyót és a Grand Canyont.[2]

A spanyolok elsőként alapítottak tartós települést az Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén: St. Augustine (Florida) 1565-ben,[3] majd Santa Fe (New Mexico), San Antonio, Tucson, San Diego, Los Angeles és San Francisco. A legtöbb spanyol település a kaliforniai partoknál és a Santa Fe folyónál feküdtek Új-Mexikóban.

Francia gyarmatosítás[szerkesztés]

A franciák a spanyolok után mentek Amerikába de a spanyol és a francia gyarmatosítók között nem voltak nagyobb háborúk.

Angol gyarmatosítás[szerkesztés]

Az angolok csak a spanyolok és a franciák után jelentek meg az Újvilágban, közülük is elsőként Francis Drake kalózai. 1587-ben hozták létre az első települést, Roanoke Islandet I. Erzsébet uralkodása idején, akinek tiszteletére az azt övező területet Virginiának nevezték el, ám a települést 3 év múlva máig ismeretlen okból kihaltan találták.

1607-ben kereskedők kezdeményezésére alapították meg Jamestownt, az első sikeres kolóniát, amit Plymouth, majd később Boston követett. Ezekben nagy szerepet játszottak az angliai puritánok. A 17. századi forradalmat követő Hollandia elleni háború során foglalták el New Netherlandot, melyet átkereszteltek New Yorkra.

Brit gyarmatok Észak-Amerikában: c. 1750. 1: Újfundland; 2: Nova Scotia; 3: A tizenhárom gyarmat; 4: Bermuda; 5: Bahamák; 6: Brit Honduras; 7: Jamaica; 8: Kis-Antillák.

Becslések alapján a létrejött tizenhárom gyarmat népesség a következőként alakult:

Évek Népesség
1700 240 000
1730 650 000
1750 1 500 000
1765 1 850 000 fő ( melyből kb. 400 000 volt a feketék száma)

A lakosság 60-70%-ban angol, 12-15%-ban skót, 6-9%-ban német, 2-5%-ban ír, 3%-ban holland nemzetiségű volt. Kialakult a gazdaság és a manufaktúra ipar. Gabonát és halat az anyagországba is szállítottak, valamint szőrmét, és a délebbi államokból rizst, dohányt és indigót. Erdőségek fában gazdagok voltak, Britannia kereskedelmi hajóinak harmada itt készült.

A gyarmatok kormányzása[szerkesztés]

Az angol gyarmatok a király nevében külön-külön kormányzók irányítása alatt állt, és az anyaország parlamentjének törvényei is természetesen kötelezőek voltak. A kormányzó mellett 12 fős tanács állt, amely végrehajtó szerv feladatait látta el (majd a törvényhozás felsőházának szerepét is) - tagjait a király nevezte ki.

A gyarmatok törvényhozását a törvényhozó gyűlés (Assembly) gyakorolta. Tagjait választották, de nem biztosított valós képviseletet, mivel a szavazójog vagyoni feltételekhez volt kötve (a lakosság átlagosan 10%-a rendelkezett szavazójoggal). Jogkörében volt a pénzügyi kérdések (költségvetés), adókivetés, katonai feladatok stb.

Ellentétek a gyarmatok és az anyaország között[szerkesztés]

A Nagy-Britannia által hozott intézkedések gyakran jelentős és esetként széles körű félháborodást keltettek a gyarmati lakosság körében. Az anyaország termékeinek kedvezően korlátozták a kereskedelmet, mint az 1733-as illetve 1764-es melasz- és cukortörvény (magas vámilletékkel terhelték a desztillálóipar nyersanyagát - a csempészés rendkívül magas volt), bélyegtörvény (illeték jogi, kereskedelmi ügyleteken, nyomtatványokon, újságokon), vámtörvény, teatörvény. Megnövelték a gyarmatokon állomásozó katonaság létszámát, melynek elszállásolására és ellátására kötelezték a kolóniákat.

Különböző szerveződések alakultak az intézkedések elleni fellépésre: Szabadság Fiai (Sons of Liberty), behozatalellenes mozgalom (nonimportation movement). A gyarmatok sikereket is értek el, egyes intézkedések többé-kevésbé visszavonták. Törekvésük volt, hogy beleszólást szerezzenek a rájuk kivetett adónemekbe, de a király iránt továbbra is hűek kívántak maradni.

Az Egyesült Államok kialakulása[szerkesztés]

1773-ban Nagy-Britannia és 13 amerikai gyarmata közötti feszültségek a bostoni teadélutánban csúcsosodtak ki. Képviselőik ezt követően a Philadelphiában tartott Kontinentális Kongresszuson szövetséget kötöttek, és kimondták, hogy közösen ellenállnak az angoloknak. 1776. július 4-én a philadelphiai Kongresszus elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot (amit Thomas Jefferson írt), és ezzel a 13 gyarmat végleg elszakadt Nagy-Britanniától, és megalakították az Amerikai Egyesült Államokat. Az ezt követő függetlenségi háborút a Párizs-i béke zárta le 1783-ban, amellyel Nagy-Britannia elismerte az Egyesült Államokat.

Az Unió bővülése

Miután az 1777-ben megalkotott, majd 1781-ben elfogadott Konföderációs Cikkelyek túl gyengének bizonyultak ahhoz, hogy a fiatal államszövetséget egyben tartsák, 1787-ben elfogadták az azóta is érvényben lévő, új alkotmányt. Az USA első elnöke a függetlenségi háború sikeres hadvezére George Washington lett.

A függetlenségi háborút követően az új állam gyors fejlődésnek indult. A 19. század elején megvásárolták I. Napóleontól Louisiana francia gyarmatot, a spanyoloktól megszerezték Floridát, majd Mexikótól háborúban elhódították a mai Texas, Új-Mexikó, Kalifornia, Nevada, Arizona és még néhány állam területét. A jórészt indiánok lakta területeket fokozatosan európai bevándorlók foglalták el, lényegében kiirtva az őslakosságot. Az új területeken a század folyamán egymást követően hozták létre az új államokat, amelyek csatlakoztak az Unióhoz.

Az amerikai polgárháború[szerkesztés]

A 19. század közepére mind élesebb ellentét alakult ki az északi, gyorsuló ütemben iparosodó államok és a déli, jórészt monokultúrás gyapottermeléssel foglalkozó főként Angliának eladó államok között. Utóbbiak munkaerő-szükségletét fekete rabszolgák biztosították. Az északi államokban ekkor már tilos volt a rabszolgatartás (szabad államok). A rabszolgaság ellen az 1850-es évektől mozgalom bontakozott ki. Amikor 1860-ban a rabszolgaságot ellenző, 1855-ben alakult Republikánus Párt elnökjelöltjét, Abraham Lincolnt választották elnökké, 11 déli állam (Texas, Louisiana, Mississippi, Arkansas, Tennessee, Alabama, Georgia, Florida, Dél-Karolina, Észak-Karolina, Virginia) kivált az Unióból, és Richmond fővárossal megalakították az Amerikai Konföderációs Államokat. Elnökké Jefferson Davist választották. Ezzel kitört a polgárháború (Észak-Dél háború) (18611865). Az öt éves háború az északiak győzelmével ért véget, amivel helyreállt az Unió egysége. 1867-ben Oroszországtól megvásárolták Alaszkát.

Nagyhatalommá válás[szerkesztés]

A 19–20. század fordulóján jelentős volt az európai bevándorlás, ami biztosította a gyors gazdasági fejlődés által megkívánt munkaerőt. A 20. század elejére az USA felsorakozott a világ nagy ipari hatalmai közé.

Az USA területszerző politikája az észak-amerikai kontinenst leszámítva újdonságot jelentett az európai hatalmakéhoz képest. Nem törekedtek klasszikus gyarmatosításra, hanem a gazdasági és a politikai befolyás kialakítását célozták. Ennek első példája, hogy az 1820-as évek elején a támogatták a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenedési törekvéseit. Ekkor fogalmazta meg Monroe elnök az "Amerika az amerikaiaké" elvet, amellyel azt kívánta kifejezni, hogy az európai hatalmak tartsák magukat távol az amerikai kontinenstől. A függetlenné vált latin-amerikai országok azonban gyorsan az USA gazdasági-politikai befolyása alá kerültek.

1898-ban a spanyolok elleni kubai felkelés idején a havannai kikötőben robbanás történt az USS Maine hadihajón. Azt ma sem tudni, hogy nem provokáció történt-e, mindenesetre az USA hadat üzent Spanyolországnak. A gyors lefolyású háború eredményeként Kuba és a Fülöp-szigetek függetlenné vált, lényegében az USA gyámsága alatt, és megszerezték egyebek mellett Hawaii-t, Guam-ot és a Midway-szigeteket.

A 20. század első fele[szerkesztés]

Az I. világháború idején az USA az Antant-hatalmakkal szimpatizált, az amerikai közvélemény azonban sokáig idegenkedett attól, hogy beavatkozzanak az európai hatalmak ügyeibe, amelyektől mindeddig távol tartották magukat. Amikor azonban 1917-ben Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró háborút Nagy-Britannia ellen, az USA belépett a háborúba. A közvélemény hangulatának megváltozásában jelentős szerepet játszott, hogy egy német tengeralattjáró megtorpedózta az angol Lusitania nevű gőzöst, és a támadásnak több amerikai állampolgár is áldozatul esett. 1918 közepe táján jelentek meg az első amerikai csapatok a franciaországi hadszíntéren. Parancsnokuk John Pershing tábornok volt. Az Antant háborús győzelmében azonban már viszonylag csekély szerepet játszottak. Noha eredetileg Thomas Woodrow Wilson elnök javaslatára jött létre, az USA kimaradt a háborút követően megalakult Népszövetségből (ami az ENSZ elődjének tekinthető), ismét az elszigetelődés politikáját választotta, és kimaradt az európai ügyek rendezéséből.

A 20-as évek gyors gazdasági fellendülését (ekkor épült New Yorkban a prosperitás jelképének tekintett Empire State Building) az 19291933 közötti nagy gazdasági világválság szakította meg. A válságból való kilábalásra az 1932-ben elnökké választott Franklin D. Roosevelt meghirdette a New Deal-nek („új irány”) nevezett politikát. Ez John Maynard Keynes angol közgazdász által a húszas években megfogalmazott elveken alapult, mely szerint recessziós időszakban az államnak kell beruházásokkal segíteni a gazdaságot, akár nagymértékű eladósodás árán is. Máig vitatott, hogy a harmincas években meginduló fellendülés a New Deal sikerének, vagy az újra meginduló fegyverkezésnek köszönhető (mint Európában).

Amerika zászlaja a Szuribacsi hegyen, az Ivo Dzsima-i csata után

Bár a II. világháború kezdetére csökkentek valamelyest az USA-ban tapasztalható izolacionista törekvések, először az Egyesült Államok mégsem lépett be a háborúba, de a kölcsönbérleti törvény alapján utánpótlással és hadianyaggal segítette Nagy-Britanniát, Kínát és a Szovjetuniót. Az amerikai közvéleményre drámai hatást gyakorolt azonban a Pearl Harbor elleni váratlan japán támadás és a következő nap 1941. december 9-én az USA hadba lépett a tengelyhatalmak ellen. A háború során a Szovjetunió szenvedte el ugyan a legtöbb áldozatot, ám az Egyesült Államok roppant gazdasági erejének is fontos szerepe volt a szövetségesek győzelmében.

A háborúban meggyengült Nagy-Britannia helyébe Amerika lépett, és az vált a kapitalista világ vezető hatalmává.

A hidegháború (1945–1989)[szerkesztés]

A hidegháború szembeálló feleinek eloszlása. A vörös a szovjet szövetségeseket, a kék az amerikai szövetségeseket jelöli. A zöld területek jelzik az ún. harmadik világot.

A II. világháborúból az USA a világ legerősebb hatalmaként került ki, amellyel csak a Szovjetunió kelhetett versenyre, az is csupán katonailag, súlyos gazdasági áldozatok árán. A szövetségesek egyetértése igen hamar, már 1945 végén felbomlott, és a következő negyven évet a kölcsönös gyanakvás, a hidegháború határozta meg. Az USA politikája a szovjet, illetve a kommunista előretörés megakadályozására irányult. 1949-ig atomfegyvert is kizárólag az USA birtokolt. A szovjet fenyegetés – és mellesleg az amerikai érdekek védelmére – katonai támaszpontokat hoztak létre az egész világon. Az amerikai csapatok Nyugat-Európában is jelen maradtak, farkasszemet nézve a Kelet-Európában szintén ottmaradó szovjetekkel (elsősorban a kettészakadt Németországban.)

Szövetségi rendszerei szintén az egész világra kiterjedtek. (NATO: Nyugat-Európa és Kanada), SEATO: Délkelet-Ázsia, CENTO: Közép- és Közel-kelet, ANZUS: Csendes-óceáni térség. Közülük ma már csak a NATO létezik). Komoly támogatást nyújtottak a kínai polgárháborúban a Csang Kaj-sek-nek. Utóbbiak veresége és a Mao Ce-tung vezette kommunista erők győzelme után, – ENSZ-felhatalmazással – amerikai csapatok szálltak partra a Koreában, hogy megakadályozzák a Kim Ir Szen vezette kommunisták győzelmét. A Koreai háború 1953-ban fegyverszünettel és a félsziget kettéosztásával jutott nyugvópontra. Az amerikai haderő a déli országrészben továbbra is jelen maradt.

1949-ben McCarthy szenátor javaslatára és vezetésével megalakult az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amely a kialakuló kommunistaellenes hisztériában egymást követően idézte maga elé, majd sok esetben lehetetlenné tette szakszervezeti vezetők, értelmiségiek sorát, kommunistaszimpátiával vádolva őket (Franz Oppenheimer, Charles Chaplin stb.).

Az 50-es évek második felében némileg csökkent az USA, illetve a nyugati országok és a Szovjetunió közötti feszültség. 1959-ben megkezdődtek az első tárgyalások az atomkísérletek betiltásától, és szó volt egy csúcstalálkozóról Dwight D. Eisenhower elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár között. 1960-ban az Urál-hegység fölött a szovjet légvédelem lelőtt egy Lockheed U-2-es típusú amerikai felderítőgépet (Powers-ügy), ami miatt ismét megromlottak a kapcsolatok, és a tervezett csúcstalálkozó is elmaradt.

1961. április 17-énJohn F. Kennedy elnöksége idején – amerikai támogatással kubai emigránsok szálltak partra a kubai Disznó-öbölben a Fidel Castro vezette forradalmi kormány megdöntésére, az akció azonban három nap alatt kudarcot vallott. A szovjetek nem sokkal ezt követően közepes hatótávolságú rakétákat telepítettek a szigetországba, ahonnan azok az amerikai szárazföldet is elérhették. Az USA válaszul 1962. október 24-én blokád alá vonta a kubai szigetet. Az atomháború kirobbanását végül az utolsó pillanatban megszületett megegyezéssel november 20-án sikerült megelőzni: a szovjetek kivonták rakétáikat, az USA feloldotta a blokádot, és bár nem állította helyre a kapcsolatokat Kubával, és továbbra is támogatta az emigránsokat, megszüntette az inváziós fenyegetést.

1963-ban az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió aláírta az atomcsend egyezményt amely megtiltotta a légköri, víz alatti és a világűrben végrehajtott atomkísérleteket.

1963. november 22-én a texasi Dallasban meggyilkolták John F. Kennedy elnököt. A gyilkosság fő gyanúsítottja Lee Harvey Oswald, akit a börtönben, november 24-én Jack Ruby lelőtt. Később a börtönben ő is meghalt (a hivatalos jelentés szerint rákban). A Kennedy-gyilkosság körülményeinek kiderítésére, Warrennek, a Legfelsőbb bíróság elnökének vezetésével bizottság alakult, amely 1964. szeptember 27-én több mint tíz kötetben tette közzé a jelentését. Megállapításait azóta is számtalanszor kétségbe vonták, a gyilkosság háttere lényegében azóta is feltáratlan maradt. Kennedyt alelnöke, Lyndon B. Johnson követi az elnöki székben, aki a demokrata párt színeiben a következő elnökválasztást meg is nyeri.

A 60-as években az USA fokozatosan belebonyolódott a vietnami háborúba. Az elhúzódó konfliktus egyre nagyobb elégedetlenséget váltott ki, az évtized közepétől erősödő tömegmozgalom követelte a háború befejezését. Ezzel párhuzamosan bontakozott ki a lakosság akkor mintegy 20%-át jelentő feketék polgárjogi mozgalma. A déli – jórészt az egykori Konföderációhoz tartozó – államokban ekkor még hivatalos volt a faji elkülönítés. 1964. július 3-án törvény született, a feketék és a nők diszkriminációja ellen.

A közelmúlt[szerkesztés]

A World Trade Center a terrortámadás után

Az USA 1989 decemberében megszállta Panamát, majd pár hónap múlva már a Perzsa-öbölbe küldtek katonákat (Öbölháború). A konfliktus 1990. augusztus 2-án kezdődött, mikor Szaddám Huszein elfoglalta Kuvaitot. Az első Öbölháború 1991 februárjának végére Kuvait felszabadításával befejeződött.

2001. szeptember 11-én terrortámadás érte a New York-i World Trade Centert. Az USA ezután szövetségeseivel megtámadta Afganisztánt és a második Öbölháborúban Irakot. Mindkét országban jelenleg is harcok dúlnak.

Források[szerkesztés]

  • Urbán Aladár: Köztársaság az Újvilágban
  1. "Ponce de Leon, Juan". The Columbia Encyclopedia (6th). (2007). 
  2. Pyne, Stephen J.. How the Canyon Became Grand. Penguin Books, 4-7. o (1998). ISBN 0670881104 
  3. "United States". The Columbia Encyclopedia (6th). (2007).