Az Amerikai Egyesült Államok történelme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Amerikai Egyesült Államok, röviden Egyesült Államok, egy szövetségi alkotmányos köztársaság Észak-Amerikában, északról Kanada, keletről az Atlanti-óceán, délről Mexikó és nyugatról a Csendes-óceán határolja.

Gyarmati korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Coronado Sets Out to the North (1540) by Frederic Remington, oil on canvas, 1905.

Spanyol gyarmatosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolumbusz Kristóf második útja után indultak el a spanyol felfedezők Amerika partjai felé. Az első megerősített partraszállás a mai Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén egy spanyol, Juan Ponce de León vezetésével történt 1513-ban, ahogy ő elkeresztelte, Floridában.[1]

Évtizedekkel később a spanyolok voltak az első európaiak akik elérték az Appalache-hegységet, a Mississippi folyót és a Grand Canyont.[2]

A spanyolok elsőként alapítottak tartós települést az Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén: St. Augustine (Florida) 1565-ben,[3] majd Santa Fe (New Mexico), San Antonio, Tucson, San Diego, Los Angeles és San Francisco. A legtöbb spanyol település a kaliforniai partoknál és a Santa Fe folyónál feküdtek Új-Mexikóban.

Francia gyarmatosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franciák a spanyolok után mentek Amerikába de a spanyol és a francia gyarmatosítók között nem voltak nagyobb háborúk.

Angol gyarmatosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolok csak a spanyolok és a franciák után jelentek meg az Újvilágban, közülük is elsőként Francis Drake kalózai. 1587-ben hozták létre az első települést, Roanoke Islandet I. Erzsébet uralkodása idején, akinek tiszteletére az azt övező területet Virginiának nevezték el,ám a települést 3 év múlva máig ismeretlen okból kihaltan találták.

1607-ben kereskedők kezdeményezésére alapították meg Jamestownt, az első sikeres kolóniát, amit Plymouth, majd később Boston követett. Ezekben nagy szerepet játszottak az angliai puritánok. A 17. századi forradalmat követő Hollandia elleni háború során foglalták el New Netherlandot, melyet átkereszteltek New Yorkra.

Brit gyarmatok Észak-Amerikában: c. 1750. 1: Újfundland; 2: Nova Scotia; 3: A tizenhárom gyarmat; 4: Bermuda; 5: Bahamák; 6: Brit Honduras; 7: Jamaica; 8: Kis-Antillák.

Becslések alapján a létrejött tizenhárom gyarmat népesség a következőként alakult:

Évek Népesség
1700 240 000
1730 650 000
1750 1 500 000
1765 1 850 000 fő ( melyből kb. 400 000 volt a feketék száma)

A lakosság 60-70%-ban angol, 12-15%-ban skót, 6-9%-ban német, 2-5%-ban ír, 3%-ban holland nemzetiségű volt. Kialakult a gazdaság és a manufaktúra ipar. Gabonát és halat az anyagországba is szállítottak, valamint szőrmét, és a délebbi államokból rizst, dohányt és indigót. Erdőségek fában gazdagok voltak, Britannia kereskedelmi hajóinak harmada itt készült.

A gyarmatok kormányzása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol gyarmatok a király nevében külön-külön kormányzók irányítása alatt állt, és az anyaország parlamentjének törvényei is természetesen kötelezőek voltak. A kormányzó mellett 12 fős tanács állt, amely végrehajtó szerv feladatait látta el (majd a törvényhozás felsőházának szerepét is) - tagjait a király nevezte ki.

A gyarmatok törvényhozását a törvényhozó gyűlés (Assembly) gyakorolta. Tagjait választották, de nem biztosított valós képviseletet, mivel a szavazójog vagyoni feltételekhez volt kötve (a lakosság átlagosan 10%-a rendelkezett szavazójoggal). Jogkörében volt a pénzügyi kérdések (költségvetés), adókivetés, katonai feladatok stb.

Ellentétek a gyarmatok és az anyaország között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy-Britannia által hozott intézkedések gyakran jelentős és esetként széles körű félháborodást keltettek a gyarmati lakosság körében. Az anyaország termékeinek kedvezően korlátozták a kereskedelmet, mint az 1733-as illetve 1764-es melasz- és cukortörvény (magas vámilletékkel terhelték a desztillálóipar nyersanyagát - a csempészés rendkívül magas volt), bélyegtörvény (illeték jogi, kereskedelmi ügyleteken, nyomtatványokon, újságokon), vámtörvény, teatörvény. Megnövelték a gyarmatokon állomásozó katonaság létszámát, melynek elszállásolására és ellátására kötelezték a kolóniákat.

Különböző szerveződések alakultak az intézkedések elleni fellépésre: Szabadság Fiai (Sons of Liberty), behozatalellenes mozgalom (nonimportation movement). A gyarmatok sikereket is értek el, egyes intézkedések többé-kevésbé visszavonták. Törekvésük volt, hogy beleszólást szerezzenek a rájuk kivetett adónemekbe, de a király iránt továbbra is hűek kívántak maradni.

Az Egyesült Államok kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1773-ban Nagy-Britannia és 13 amerikai gyarmata közötti feszültségek a bostoni teadélutánban csúcsosodtak ki. Képviselőik ezt követően a Philadelphiában tartott Kontinentális Kongresszuson szövetséget kötöttek, és kimondták, hogy közösen ellenállnak az angoloknak. 1776. július 4-én a philadelphiai Kongresszus elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot (amit Thomas Jefferson írt), és ezzel a 13 gyarmat végleg elszakadt Nagy-Britanniától, és megalakították az Amerikai Egyesült Államokat. Az ezt követő függetlenségi háborút a Párizs-i béke zárta le 1783-ban, amellyel Nagy-Britannia elismerte az Egyesült Államokat.

Az Unió bővülése

Miután az 1777-ben megalkotott, majd 1781-ben elfogadott Konföderációs Cikkelyek túl gyengének bizonyultak ahhoz, hogy a fiatal államszövetséget egyben tartsák, 1787-ben elfogadták az azóta is érvényben lévő, új alkotmányt. Az USA első elnöke a függetlenségi háború sikeres hadvezére George Washington lett.

A függetlenségi háborút követően az új állam gyors fejlődésnek indult. A 19. század elején megvásárolták I. Napóleontól Louisiana francia gyarmatot, a spanyoloktól megszerezték Floridát, majd Mexikótól háborúban elhódították a mai Texas, Új-Mexikó, Kalifornia, Nevada, Arizona és még néhány állam területét. A jórészt indiánok lakta területeket fokozatosan európai bevándorlók foglalták el, lényegében kiirtva az őslakosságot. Az új területeken a század folyamán egymást követően hozták létre az új államokat, amelyek csatlakoztak az Unióhoz.

Az amerikai polgárháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. század közepére mind élesebb ellentét alakult ki az északi, gyorsuló ütemben iparosodó államok és a déli, jórészt monokultúrás gyapottermeléssel foglalkozó főként Angliának eladó államok között. Utóbbiak munkaerő-szükségletét fekete rabszolgák biztosították. Az északi államokban ekkor már tilos volt a rabszolgatartás (szabad államok). A rabszolgaság ellen az 1850-es évektől mozgalom bontakozott ki. Amikor 1860-ban a rabszolgaságot ellenző, 1855-ben alakult Republikánus Párt elnökjelöltjét, Abraham Lincolnt választották elnökké, 11 déli állam (Texas, Louisiana, Mississippi, Arkansas, Tennessee, Alabama, Georgia, Florida, Dél-Karolina, Észak-Karolina, Virginia) kivált az Unióból, és Richmond fővárossal megalakították az Amerikai Konföderációs Államokat. Elnökké Jefferson Davist választották. Ezzel kitört a polgárháború (Észak-Dél háború) (18611865). Az öt éves háború az északiak győzelmével ért véget, amivel helyreállt az Unió egysége. 1867-ben Oroszországtól megvásárolták Alaszkát.

Nagyhatalommá válás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19–20. század fordulóján jelentős volt az európai bevándorlás, ami biztosította a gyors gazdasági fejlődés által megkívánt munkaerőt. A 20. század elejére az USA felsorakozott a világ nagy ipari hatalmai közé.

Az USA területszerző politikája az észak-amerikai kontinenst leszámítva újdonságot jelentett az európai hatalmakéhoz képest. Nem törekedtek klasszikus gyarmatosításra, hanem a gazdasági és a politikai befolyás kialakítását célozták. Ennek első példája, hogy az 1820-as évek elején a támogatták a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenedési törekvéseit. Ekkor fogalmazta meg Monroe elnök az "Amerika az amerikaiaké" elvet, amellyel azt kívánta kifejezni, hogy az európai hatalmak tartsák magukat távol az amerikai kontinenstől. A függetlenné vált latin-amerikai országok azonban gyorsan az USA gazdasági-politikai befolyása alá kerültek.

1898-ban a spanyolok elleni kubai felkelés idején a havannai kikötőben robbanás történt az USS Maine hadihajón. Azt ma sem tudni, hogy nem provokáció történt-e, mindenesetre az USA hadat üzent Spanyolországnak. A gyors lefolyású háború eredményeként Kuba és a Fülöp-szigetek függetlenné vált, lényegében az USA gyámsága alatt, és megszerezték egyebek mellett Hawaii-t, Guam-ot és a Midway-szigeteket.

A 20. század első fele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az I. világháború idején az USA az Antant-hatalmakkal szimpatizált, az amerikai közvélemény azonban sokáig idegenkedett attól, hogy beavatkozzanak az európai hatalmak ügyeibe, amelyektől mindeddig távol tartották magukat. Amikor azonban 1917-ben Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró háborút Nagy-Britannia ellen, az USA belépett a háborúba. A közvélemény hangulatának megváltozásában jelentős szerepet játszott, hogy egy német tengeralattjáró megtorpedózta az angol Lusitania nevű gőzöst, és a támadásnak több amerikai állampolgár is áldozatul esett. 1918 közepe táján jelentek meg az első amerikai csapatok a franciaországi hadszíntéren. Parancsnokuk Pershing tábornok volt. Az Antant háborús győzelmében azonban már viszonylag csekély szerepet játszottak. Noha eredetileg Thomas Woodrow Wilson elnök javaslatára jött létre, az USA kimaradt a háborút követően megalakult Népszövetségből (ami az ENSZ elődjének tekinthető), ismét az elszigetelődés politikáját választotta, és kimaradt az európai ügyek rendezéséből.

A 20-as évek gyors gazdasági fellendülését (ekkor épült New Yorkban a prosperitás jelképének tekintett Empire State Building) az 19291933 közötti nagy gazdasági világválság szakította meg. A válságból való kilábalásra az 1932-ben elnökké választott Franklin D. Roosevelt meghirdette a New Deal-nek („új irány”) nevezett politikát. Ez John Maynard Keynes angol közgazdász által a húszas években megfogalmazott elveken alapult, mely szerint recessziós időszakban az államnak kell beruházásokkal segíteni a gazdaságot, akár nagymértékű eladósodás árán is. Máig vitatott, hogy a harmincas években meginduló fellendülés a New Deal sikerének, vagy az újra meginduló fegyverkezésnek köszönhető (mint Európában).

Amerika zászlaja a Szuribacsi hegyen, az Ivo Dzsima-i csata után

Bár a II. világháború kezdetére csökkentek valamelyest az USA-ban tapasztalható izolacionista törekvések, először az Egyesült Államok mégsem lépett be a háborúba, de a kölcsönbérleti törvény alapján utánpótlással és hadianyaggal segítette Nagy-Britanniát, Kínát és a Szovjetuniót. Az amerikai közvéleményre drámai hatást gyakorolt azonban a Pearl Harbor elleni váratlan japán támadás és a következő nap 1941. december 9-én az USA hadba lépett a tengelyhatalmak ellen. A háború során a Szovjetunió szenvedte el ugyan a legtöbb áldozatot, ám az Egyesült Államok roppant gazdasági erejének is fontos szerepe volt a szövetségesek győzelmében.

A háborúban meggyengült Nagy-Britannia helyébe Amerika lépett, és az vált a kapitalista világ vezető hatalmává.

A hidegháború (1945–1989)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hidegháború szembeálló feleinek eloszlása. A vörös a szovjet szövetségeseket, a kék az amerikai szövetségeseket jelöli. A zöld területek jelzik az ún. harmadik világot.

A II. világháborúból az USA a világ legerősebb hatalmaként került ki, amellyel csak a Szovjetunió kelhetett versenyre, az is csupán katonailag, súlyos gazdasági áldozatok árán. A szövetségesek egyetértése igen hamar, már 1945 végén felbomlott, és a következő negyven évet a kölcsönös gyanakvás, a hidegháború határozta meg. Az USA politikája a szovjet, illetve a kommunista előretörés megakadályozására irányult. 1949-ig atomfegyvert is kizárólag az USA birtokolt. A szovjet fenyegetés – és mellesleg az amerikai érdekek védelmére – katonai támaszpontokat hoztak létre az egész világon. Az amerikai csapatok Nyugat-Európában is jelen maradtak, farkasszemet nézve a Kelet-Európában szintén ottmaradó szovjetekkel (elsősorban a kettészakadt Németországban.)

Szövetségi rendszerei szintén az egész világra kiterjedtek. (NATO: Nyugat-Európa és Kanada), SEATO: Délkelet-Ázsia, CENTO: Közép- és Közel-kelet, ANZUS: Csendes-óceáni térség. Közülük ma már csak a NATO létezik). Komoly támogatást nyújtottak a kínai polgárháborúban a Csang Kaj-sek-nek. Utóbbiak veresége és a Mao Ce-tung vezette kommunista erők győzelme után, – ENSZ-felhatalmazással – amerikai csapatok szálltak partra a Koreában, hogy megakadályozzák a Kim Ir Szen vezette kommunisták győzelmét. A Koreai háború 1953-ban fegyverszünettel és a félsziget kettéosztásával jutott nyugvópontra. Az amerikai haderő a déli országrészben továbbra is jelen maradt.

1949-ben McCarthy szenátor javaslatára és vezetésével megalakult az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amely a kialakuló kommunistaellenes hisztériában egymást követően idézte maga elé, majd sok esetben lehetetlenné tette szakszervezeti vezetők, értelmiségiek sorát, kommunistaszimpátiával vádolva őket (Franz Oppenheimer, Charles Chaplin stb.).

Az 50-es évek második felében némileg csökkent az USA, illetve a nyugati országok és a Szovjetunió közötti feszültség. 1959-ben megkezdődtek az első tárgyalások az atomkísérletek betiltásától, és szó volt egy csúcstalálkozóról Dwight D. Eisenhower elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár között. 1960-ban az Urál-hegység fölött a szovjet légvédelem lelőtt egy Lockheed U-2-es típusú amerikai felderítőgépet (Powers-ügy), ami miatt ismét megromlottak a kapcsolatok, és a tervezett csúcstalálkozó is elmaradt.

1961. április 17-énJohn F. Kennedy elnöksége idején – amerikai támogatással kubai emigránsok szálltak partra a kubai Disznó-öbölben a Fidel Castro vezette forradalmi kormány megdöntésére, az akció azonban három nap alatt kudarcot vallott. A szovjetek nem sokkal ezt követően közepes hatótávolságú rakétákat telepítettek a szigetországba, ahonnan azok az amerikai szárazföldet is elérhették. Az USA válaszul 1962. október 24-én blokád alá vonta a kubai szigetet. Az atomháború kirobbanását végül az utolsó pillanatban megszületett megegyezéssel november 20-án sikerült megelőzni: a szovjetek kivonták rakétáikat, az USA feloldotta a blokádot, és bár nem állította helyre a kapcsolatokat Kubával, és továbbra is támogatta az emigránsokat, megszüntette az inváziós fenyegetést.

1963-ban az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió aláírta az atomcsend egyezményt amely megtiltotta a légköri, víz alatti és a világűrben végrehajtott atomkísérleteket.

1963. november 22-én a texasi Dallasban meggyilkolták John F. Kennedy elnököt. A gyilkosság fő gyanúsítottja Lee Harvey Oswald, akit a börtönben, november 24-én Jack Ruby lelőtt. Később a börtönben ő is meghalt (a hivatalos jelentés szerint rákban). A Kennedy-gyilkosság körülményeinek kiderítésére, Warrennek, a Legfelsőbb bíróság elnökének vezetésével bizottság alakult, amely 1964. szeptember 27-én több mint tíz kötetben tette közzé a jelentését. Megállapításait azóta is számtalanszor kétségbe vonták, a gyilkosság háttere lényegében azóta is feltáratlan maradt. Kennedyt alelnöke, Lyndon B. Johnson követi az elnöki székben, aki a demokrata párt színeiben a következő elnökválasztást meg is nyeri.

A 60-as években az USA fokozatosan belebonyolódott a vietnami háborúba. Az elhúzódó konfliktus egyre nagyobb elégedetlenséget váltott ki, az évtized közepétől erősödő tömegmozgalom követelte a háború befejezését. Ezzel párhuzamosan bontakozott ki a lakosság akkor mintegy 20%-át jelentő feketék polgárjogi mozgalma. A déli – jórészt az egykori Konföderációhoz tartozó – államokban ekkor még hivatalos volt a faji elkülönítés. 1964. július 3-án törvény született, a feketék és a nők diszkriminációja ellen.

A közelmúlt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A World Trade Center a terrortámadás után

Az USA 1989 decemberében megszállta Panamát, majd pár hónap múlva már a Perzsa-öbölbe küldtek katonákat (Öbölháború). A konfliktus 1990. augusztus 2-án kezdődött, mikor Szaddám Huszein elfoglalta Kuvaitot. Az első Öbölháború 1991 februárjának végére Kuvait felszabadításával befejeződött.

2001. szeptember 11-én terrortámadás érte a New York-i World Trade Centert. Az USA ezután szövetségeseivel megtámadta Afganisztánt és a második Öbölháborúban Irakot. Mindkét országban jelenleg is harcok dúlnak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Urbán Aladár: Köztársaság az Újvilágban
  1. "Ponce de Leon, Juan". The Columbia Encyclopedia (6th). (2007). 
  2. Pyne, Stephen J.. How the Canyon Became Grand. Penguin Books (1998). ISBN 0670881104 
  3. "United States". The Columbia Encyclopedia (6th). (2007).