Latinovits Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Latinovits Zoltán
Szindbád Ruttkai-Latinovits.jpg
Latinovits Zoltán Ruttkai Évával a Szindbád című filmben, 1971-ben
Életrajzi adatok
Született 1931. szeptember 9.
Budapest
Elhunyt 1976. június 4. (44 évesen)
Balatonszemes
Házastársa Ruttkai Éva
Pályafutása
Híres szerepei Rómeó
Rómeó és Júlia
Cipolla lovag
Mario és a varázsló
Szentirmay Rudolf
Kárpáthy Zoltán
Szindbád
Szindbád
Díjai
Kossuth-díj 1990
Jászai Mari 1966
Érdemes művész 1975

Latinovits Zoltán az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9.Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.[1]

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A színésszé válás útján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket”- vallja. Bár évvesztes lett volna, hatévesen beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.

1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza és Vajda Miklós voltak.[2] A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után -a vendégként jelen levő - Bajor Gizi[3] csak őt kereste meg és a következő szavakkal inspirálta: "Maga menjen színésznek!" Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.

1952-ig „bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek; többek között Andaházy Margit, Csáki Magda, Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget.

Pályájának alakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerepei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála (Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt. Bár a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon-legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben. Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.

Először 1957-ben találkozhatunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában Pázmán Sándor szerepét adta. Az előadást Thuróczy György rendezte; játszótársai voltak: Timár Ila, Fényes Márta, Csengeri Edit, Schaff Ibolya, Tikos Sári, Ujvárosi Katalin, Petróczky Irén, Bán Elemér, Dánffy Sándor, Puskás Ferenc. Ebben az időszakban – kisebb-nagyobb szerepekben – havonta voltak bemutatói.

Latinovits, az előadóművész[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Latinovits Zoltán verset szaval a televízióban (1975)

Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar előadóművészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek ihletett előadójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát. „Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” - vallotta. Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony előadóművészetével hű folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, csengő-bongó rímei előre kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.

Latinovits, a magánember[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.
– Latinovits Zoltán, 1969[4]
Búcsú L. Z.-tól


Rendjén úgy lett volna, hogy amikor
szembe szöktél, düh-köpésként, a vonatnak:
az hátrál meg. A bűn! Az: a konok vak

világ fröccsen szét: a pokol!

S nem ami lett. Hogy a sakál dalol

s a pacsírták vonítnak.


S fölkél a nap vad ragyogással ismét
magyarázva (nekünk megalkuvóknak):
mért nem lett, nem is lehetett segítség.

S a tegnap az úr, nem a holnap!
Illyés Gyula verse

Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban - a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben - nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe „ellenfeleivel”. Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.

Latinovits Zoltán Balatonszemesen hunyt el; késő délutáni sétája alkalmával a megérkező személyvonat kerekei halálra gázolták. Halálát - a médiában megjelent szenzációhajhász cikksorozatok álközleményeit cáfolandó - baleset okozta, amint azt igen nyomós bizonyítékok is alátámaszthatják. A Kossuth Rádióban napjainkban megszólaltatott masiniszta, akinek vonata elgázolta - viszont szintén az öngyilkosságot bizonyította: „Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül...”.

Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[…] Latinovits Zoltán, gyere el hozzám

nyári ruhádban, a gyöngyfehérben,
hozzám, vagy értem, hozzám, vagy értem,
te kísértetnek is őrült Király!
Vicsorogd rám a reményt, miképpen
élve is, magadnak sereget csinálj,
mondd, jön a Vízöntő-korszak, s jóra
fordul még Mohács is, megfoganhat
mind aki elhúllt – kerengj föl a porból,
szállj föl versmondó nagyharangnak !
Gyere el hozzám, vagy értem, mindegy,
pohár az asztalon, hűen várlak
akár utrakészen is, mint egy
mosoly, hogy rád, a csillagra szálljak. […]

Nagy László: Gyászom a Színészkirályért (részlet)[5]

Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „...összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják - azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.

Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson „véletlen” baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi–induló[6] című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.[7]

Másnap – 45 éves korában - 1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése[8] sem nyújtott megbízható választ.

1976. június 6-án vasárnap - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.

Az egyenszöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”[9]

„Vándor, ki erre jársz, Sírj vagy nevess, Zokogó víz Balatonszemes Fái görcsben a tóra hajolnak, Hatalmas nagy fia holtán Ki voltál Latinovits Zoltán. Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben Lecsap a habokra, parányi vakokra Boldog vagonokra. Napfogyatkozás egy júniusi éjben.[10]

– Latinovits Zoltán sírfelirata Balatonszemesen

Színházi szerepeiből[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-75, rendező-3;ugyanitt nyolcvanhat színházi felvételen is látható.[11]

  • Shakespeare:
    • Rómeó és Júlia (Rómeó)
    • II. Richárd (Henrik)
    • Tévedések vígjátéka (Ephesusi Antilophas)
    • Vízkereszt (Orsino)
  • Csehov: Ványa bácsi (Ivan Petrovics Vojnyickij)
  • Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (Iván)
  • Makszim Gorkij: Vassza Zseleznova (Jevgenyij)
  • G. B. Shaw:
    • Pygmalion (Henry Higgins)
    • Az orvos dilemmája (Louis Dubedat, festőművész)
  • Miller:
    • A tisztesség tudó utcalány (Fred)
    • Az ügynök halála (Willy Loman)
    • Közjáték Vichyben (Labeau)
  • Thomas Mann:
    • Fiorenza (Girolamo Savonarola)
    • Mário és a varázsló (Cipolla lovag)
  • Hugo: Királyasszony lovagja (Ruy Blas)
  • Illyés:
    • A különc (Teleky László)
    • Tiszták (Pierre-Amiel, pápai legátus)
  • Örkény: Tóték (Őrnagy)
  • Heltai:
    • A Tündérlaki lányok (Pázmán Sándor)
    • A néma levente (Agárdi Péter)
    • Az orvos és a halál (Titkár)
  • Mikszáth: Különös házasság (Buttler János gróf)
  • Csokonai: Özvegy Karnyóné (Lipitlotty)
  • Bródy: A tanítónő (Ifjú Nagy)
    • A dada (Viktor)
  • Darvas: Zrínyi (Miksa császár)
  • Békeffi - Fényes - G. Dénes: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (Dr. Edvardo Bozzi)
  • Kálmán: Marica grófnő (István)
  • Kundera: Zárt ajtók mögött (Karel)
  • Sartre: A tisztességtudó utcalány (Fred)
  • Euripidész: Trójai nők (Talthybiosz)
  • O'Neill: Amerikai Elektra (Orin)
  • Pirandello: IV. Henrik (IV. Henrik)
  • Chase: Barátom Harvey (Sanderson dr.)
  • Kielland: Az ember, aki nemet mondott (Frank)

Filmszerepei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos filmben szerepelt, először 1959-ben a Gyalog a mennyországba címűben.

  • Ki látott engem? (1977) (csak hang)
  • Az ötödik pecsét - Civilruhás (1976)
  • Ballagó idő - Huszártiszt (1976)
  • 141 perc a befejezetlen mondatból - Wavra professzor (1975)
  • Amerikai anzix - Fiala János (1975)
  • A Pendragon-legenda - Dr. Bátky János (1974)
  • A dunai hajós - Monseniur Boris (1974)
  • A magyar ugaron - Zilahy Kálmán - Tanár (1973)[12]
  • És mégis mozog a föld - Bálvándy báró (1973)
  • A lámpás - pap (1972)[13]
  • „Les Évasions célèbres” - Le baron de Kempelen (1972) (tévésorozat)
  • Volt egyszer egy család - Géza (1972)
  • Csárdáskirálynő - Miska (1971)
  • Szindbád - Szindbád (1971)
  • A legszebb férfikor - Alker Tamás (1971)
  • Szerelmi álmok - herceg (1970)
  • Utazás a koponyám körül - Karinthy Frigyes, az író (1970)
  • Isten hozta, őrnagy úr! - Őrnagy (1969)
  • Az alvilág professzora - Gálffy alezredes (1969)[14]
  • Alfa Rómeó és Júlia - Vili (1969)
  • Az örökös - Geréb Róbert (1969)
  • Hazai pálya - Köves Béla, csapatkapitány (1969)
  • Komédia a tetőn - Géza (1969) (TV)
  • A nagy kék jelzés - Abay - költő (1969)
  • Régi nyár - Baron János Pataky (1969) (TV)
  • Keresztelő - Gócza Menyhért (1968)
  • Falak - Ambrus László (1968)
  • Egri csillagok - Varsányi Imre (1968)
  • Kártyavár - Dr. Bán (1968)
  • Csend és kiáltás - Kémeri (1968)
  • Egy szerelem három éjszakája - Menyhért (1967)
  • Fiúk a térről - Somos doktor (1967)
  • Tanulmány a nőkről - Balogh Sándor (1967)
  • Mocorgó (1967) (TV) - Iric
  • Mélyrétegben (1967)
  • Kárpáthy Zoltán - Szentirmay Rudolf (1966)
  • Aranysárkány - Fóris - tanár (1966)
  • És akkor a pasas… - A főnök (1966)
  • Hideg napok - Büky őrnagy (1966)
  • Egy magyar nábob - Szentirmay Rudolf (1966)
  • Minden kezdet nehéz (1966)
  • Az orvos halála - Narrátor (1966)
  • Sok hűség semmiért - Szobrász (1966)
  • Fény a redőny mögött (1965)
  • Iszony (1965)
  • Sellő a pecsétgyűrűn I. - Borsy Kálmán (1965)
  • Szegénylegények - Veszelka Imre (1965)
  • Karambol - Weber István (1964)
  • Aranyfej (1963)
  • Fotó Háber - Csiky Gábor (1963)
  • Oldás és kötés - Járom Ambrus dr. (1963)
  • Pacsirta - Miklós (1963)
  • Az aranyember - Krisztyán Tódor (1962)
  • Kertes házak utcája - János (1962)
  • Gyalog a mennyországba - Imre (1959)

Rendezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hanglemezek, rádiófelvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Krúdy - Fantázia Török Tamás rádiókompozíciója
  • Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (Az Év Hanglemeze, 1979)[16]
  • Hangosversek
  • Hungaroton - Arany János versei, elmondja Latinovits Zoltán (1986)
  • A rádióban közölt utolsó interjú Baló Júlia közreműködésével (Baló Júlia: Utolsó interjú Latinovits Zoltánnal, Retro Media, 2008)

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ködszurkáló (Magvető Könyvkiadó, 1973)[17]
  • Verset mondok - Tanulmányok, nyilatkozatok, műsorok. A dokumentumokat összegyűjtötte és a kötetet összeállította: Surányi Ibolya (Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1978)
  • Emlékszem a röpülés boldogságára (összegyűjtött írások) (Magvető Könyvkiadó, 1985)
  • Drága jó Mamikám! - Levelei Édesanyjához (Kairosz Kiadó, 2003)
Latinovits Zoltán relief a Veszprémi Petőfi Színház homlokzatán

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja még születése előtt elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.[18]

Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.[18]

Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja”, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazássokkal szemben, amelyek gyakran érték.[18]

Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.[19][18]

2002-ben kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits).[20]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Latinovits Zoltán családfája[21][22]
Latinovits Zoltán
(Budapest, 1931. szept. 9.–
Balatonszemes, 1976. jún. 4.)
színész
Apja:
Latinovits Oszkár
(Zombor, 1905. ápr. 19.–
Budapest, ?)
földbirtokos
Apai nagyapja:
Latinovits Pál[23]
(Zombor, 1880. márc. 29.–
Kolozsvár, 1911. okt. 28.)
Apai nagyapai dédapja:
borsódi és katymári Latinovits Pál[24]
(Borsod (Bács vm.), 1856. okt. 29.–
Budapest, 1914. nov. 28.)
bácsi főispán
Apai nagyapai dédanyja:
Stiborszky Janka[25]
(1858 körül–
Budapest, 1907. máj. 7.)
Apai nagyanyja:
Nirnsee Szidónia
Apai nagyanyai dédapja:
n.a.
Apai nagyanyai dédanyja:
n.a.
Anyja:
Gundel Katalin
(Budapest, 1910. máj. 2.–
Balatonszemes, 2010. jún.)
Anyai nagyapja:
Gundel Károly
(Budapest, 1883. szept. 23.–
Budapest, 1956. nov. 28.)
vendéglős
Anyai nagyapai dédapja:
Gundel János
(Ansbach, 1844. márc. 3.–
Budapest, 1915. dec. 28.)
vendéglős
Anyai nagyapai dédanyja:
Kommer Anna
(Pest-Buda, 1851. dec. 24.–
Budapest, 1920. dec. 12.)
Anyai nagyanyja:
Blasutigh Margit
(Veszprém, 1885. máj. 30.–
Budapest, 1961. júl. 5.)
Anyai nagyanyai dédapja:
Blasutigh Mátyás
(San Pietro al Natisone, 1840–
Budapest, ?)
kereskedő
Anyai nagyanyai dédanyja:
Gerlits Ilona
(Veszprém, 1851–
Gölle, 1919.)
Latinovits Zoltán és Galamb Sándor emléktáblája (Budapest, IX. kerület, Mester utca 1.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hegyi Béla: Latinovits. Legenda, valóság, emlékezet (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983) ISBN 9632812719 (373. oldal illusztráció)
  • Abody Béla: Emlékezetem pályája (Gondolat Kiadó, 1981)
  • Bános Tibor: Pályák és sorsok (Kozmosz könyvek, 1981)
  • Kelecsényi László: Latinovits Zoltán (Filmbarátok kiskönyvtára, 1981)
  • Koltai Tamás: Színházfaggató (Gondolat Kiadó, 1978)
  • Latinovits Zoltán: Bagó story (Vigilia, 1976. 2-3. szám)
  • Latinovits Zoltán (A színész arca, 4. MOKÉP-kiadvány, 1978)
  • Mezey Mária: Vallomástöredékek (A Magyarországi Református Egyház zsinati irodájának kiadása, 1981)
  • Beke Albert: Magasból a mélybe - Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 1996)
  • Szigethy Gábor: Latinovits (Gabo Kiadó, 1999)
  • Ruttkai Éva: Parancsolj, Tündérkirálynőm (Zeneműkiadó Vállalat, 1989)
  • Baló Júlia: Utolsó interjú Latinovits Zoltánnal (Retro Media, 2008)
  • Nagy László: Gyászom a Színészkirályért (1977)[26]
Latinovits Zoltánnak


nem a lánc
nem az óraműpontossággal
visszajáró sas
csőre karma

az árulás füstje fáj
a fuldoklás szégyene
miért kellett körém
gyújtanotok az erdőt!

Kányádi Sándor: Prométheusz (1974)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A színészkirály gyásza
  2. Vajda Miklós: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon - Aki életével játszott; Requiem egy elfuserált zseniért. Magvető Kiadó - ISBN 978 963 14 2861 2
  3. Az előadás egyik rendezőjének, Vajda Miklósnak a keresztanyja volt. Az ünnepelt színésznő így került, a sokak által színháztörténeti értékűnek tartott előadás nézői közé.
  4. Szinészmúzeum Latinovits Zoltán, kupefolyoirat.hu
  5. 1976. június 4-én halt meg Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész., 7torony.hu
  6. Rádiószínház: Bárdos Pál - Rákóczi-induló, Rendező: Bozó László, (1976)
  7. Onagy Zoltán: Latinovits, irodalmijelen.hu
  8. Szigethy Gábor (1998.). „1976. június 4. 19.40 – Anatómiai vázlat” (magyar nyelven). Beszélő 3 (07-08).  
  9. Szigethy Gábor: Anatómiai vázlat
  10. Balatonszemes - Somogy Temetkezési Kft.
  11. 2011. szeptember 27.-i lekérdezés.
  12. http://www.port.hu/a_magyar_ugaron/pls/fi/films.film_page?i_film_id=37132
  13. http://www.filmkatalogus.hu/Latinovits-Zoltan--filmek-sz16625
  14. http://www.port.hu/az_alvilag_professzora/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3378
  15. Kelecsényi László: Latinovits Zoltán (Filmbarátok kiskönyvtára, 1981, 124. oldal)
  16. Utalás az Év Hanglemeze díjra Kaposy Miklós önéletrajzában
  17. [1]
  18. ^ a b c d Világmagyarsága.hu
  19. [2]
  20. Sárneczky Krisztián: Újabb magyar kisbolygók. Csillagászat.hu, 2008. december 23. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  21. Gundel Imre: Gasztronómiáról és Gundelekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987.
  22. Szluha Márton: Bács-Bodrog vármegye nemes családjai. Heraldika Kiadó, Budapest, 2002. 210. o. ISBN 963-856-457-1
  23. Latinovits Pál (1880–1911) gyászjelentése
  24. Latinovits Pál (1856–1914) gyászjelentése
  25. Latinovits Pálné, Stiborszky Janka gyászjelentése
  26. A portrévers szövege

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Latinovits Zoltán témájú médiaállományokat.