SSC Napoli

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen The White Lion (vitalap | szerkesztései) 2021. május 26., 21:56-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Címer)
SSC Napoli
Csapatadatok
Teljes csapatnévSocietà Sportiva
Calcio Napoli SpA
BecenévAzzurri (Kékek)
Partenopei
Alapítva1926. augusztus 1.
StadionDiego Armando Maradona Stadion
Nápoly, Olaszország
Vezetőedzőolasz Gennaro Gattuso
Elnökolasz Aurelio De Laurentiis
BajnokságSerie A
Nemzeti sikerek
olasz Bajnok2 alkalommal
olasz Kupagyőztes6 alkalommal
olasz Szuperkupa-győztes2 alkalommal
Nemzetközi sikerek
UEFA-kupa1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
A Wikimédia Commons tartalmaz SSC Napoli témájú médiaállományokat.

Az SSC Napoli, teljes nevén Società Sportiva Calcio Napoli nápolyi székhelyű olasz labdarúgóklub. A klubot 1926-ban alapították, jelenleg az első osztályban szerepel.

Hazai mérkőzéseit a több mint 60 ezer néző befogadására alkalmas Diego Armando Maradona stadionban játssza. A stadion 1959-ben épült, és az 1990-es labdarúgó-világbajnokságra felújították. Előtte három stadionban, időrendi sorrendben a Militare dell'Arenacciában, a Partenopeóban és az Arturo Collanában játszott a csapat.

A bajnoki címet eddig két alkalommal sikerült megszereznie, emellett többszörös kupagyőztes, valamint egyszer az UEFA-kupát is megnyerte. Ezzel, valamint hatvankilenc első osztályú szezonjával Közép- és Dél-Olaszország legsikeresebb csapata.

Egy felmérés szerint 2008-ban Olaszország negyedik legnépszerűbb csapata volt a Juventus, az Internazionale és a Milan mögött.

A klub 1964. június 25. óta részvénytársaság (olasz megnevezése società per azioni). A részvények 99,8 százalékának tulajdonosa a Filmauro nevű vállalat, amelyet Luigi de Laurentiis, a ma klubtulajdonos Aurelio édesapja alapított. A maradék 0,2 százalék személyesen de Laurentiis kezében van.

Története

A kezdetek

A nápolyi labdarúgás története egészen 1904-ig nyúlik vissza. Ekkor alapította a Cunard Line nápolyi gyárának munkatársa, az angol William Poths[1] és néhány munkatársa (Emilio Anatra, Ernesto Bruschini)[2] a Naples Foot-Ball & Cricket Clubot, a mai klub jogelődjét.[2] Amedeo Salsi elnöksége idején az egyesület már két év után új nevet vett fel, ekkortól Naples Foot-Ball Clubnak hívták.[3] A csapat színei a kék és a világoskék voltak, csíkos formában, első mérkőzését pedig az Arabik hajó legénysége ellen játszotta, amely korábban a korszak legsikeresebb csapatát, a Genoát is legyőzte. A Naples végül 3:2-es győzelmet aratott.[2] A klub egészen 1912-ig nem vehetett részt a nemzeti bajnokságban, ugyanis erre csak az északi klubok voltak jogosultak. Ebben az évben fogadta el a szövetség a közép- és dél-olasz csapatok nevezését. Ekkor a bajnokság mezőnye még elég képlékeny volt, számos csapat szűnt meg, illetve fuzionált egy másikkal. Ekkor a városban is több kisebb-nagyobb csapat létezett,[4] ezek közül azonban egyik sem jutott túl egy alkalommal sem a déli selejtezőkön.[5][6][7]

Később egy zsidó gyártulajdonosnak, Giorgio Ascarellinek az volt a szándéka, hogy egyesíti a város csapatait, hogy egy versenyképesebbet hozzon létre. 1926. augusztus elsején létrehozta az AC Napolit (Associazione Calcio Napoli), amelynek ő lett az első elnöke is.[7] A klub történetének első két szezonja egyaránt kieséssel végződött volna, ám a szövetség mindkétszer megmentette a csapatot.[8] A maihoz hasonlító lebonyolítási rendszerű új bajnokság, a Serie A első szezonjában is részt vett 1929-ben.[9] Az edző a „mister”, vagyis William Garbutt volt,[10][11] aki korábban már két bajnoki címet szerzett a Genoával.[12] Olyan labdarúgóknak köszönhetően, mint Antonio Vojak vagy Attila Sallustro, a Napoli 1993-ban és 1934-ben egyaránt harmadik lett, ezzel pedig kvalifikálta magát a korszak legrangosabb nemzetközi kupasorozatába, a Mitropa-kupába.[13][14][15] A csapat teljesítménye a ’30-as évek második felére egyre inkább visszaesett, és az 1941–42-es szezont követően története során először csak a másodosztályban játszhatott.[16][17]

A második világháború után a klub az első osztály déli csoportjában indult, amelyet meg is nyert.[18] Két évvel később, bundázás miatt ismét kiesett, miután a CAF kizárta.[19] Időközben a vezetőedző Eraldo Monzeglio lett, aki visszavezette a Napolit az első osztályba. A korszak legismertebb játékosai Bruno Pesaola, Hasse Jeppson és Luís Vinício voltak. Az ’50-es évek legjobb eredménye két negyedik hely volt (1953, 1958).[20] 1959-ben költözött a klub a ma is használt San Paolo stadionba.[21]

A Ferlaino-éra, az „aranykor”

Miután a csapat 1961-ben ismét kiesett a másodosztályba, Bruno Pesaolát, a klub korábbi játékosát nevezték ki vezetőedzőnek. Vele a Napoli 1962-ben első komolyabb sikerét könyvelhette el, ekkor kupagyőztes lett.[22] Másodosztályúként erre csak egy klub, a Vado volt képes még 1922-ben. Ezzel a Napoli a következő idényre jogot szerzett a KEK-ben való indulásra, ahol végül a negyeddöntőig jutott. Az egyesület 1964-ben felvette a ma is használt Società Sportiva Napoli nevet, egyúttal részvénytársasággá alakult.[23][24][25][26][27] Az elnök Roberto Fiore lett.[28] A korszak legismertebb játékosai a később fellépési rekorderré váló Antonio Juliano, a néhány év után a Juventushoz igazoló Dino Zoff, Omar Sivori és José Altafini voltak.[29] A Pesaola-féle csapat legjobb eredménye egy második hely volt 1968-ban.[30] Időközben a Lauro család hatalma fokozatosan csökkent a csapatnál (az akkori elnök Achille Lauro volt, de fia, Gioacchino is fontos pozíciókat töltött be), így az új elnök 1969-ben Corrado Ferlaino lett, akihez a klub történetének legeredményesebb időszaka kötődik.[31] Köszönhetően olyan labdarúgók leigazolásának, mint Sergio Clerici, Giuseppe Bruscolotti és Tarcisio Burgnich, a csapat 1975-ig két harmadik és egy második helyet is elért. Ez nagyrészt az Ajax által világhírűvé váló, a Napolinál Luís Vinício által meghonosított totális futballnak volt köszönhető.[32][33][34] 1976-ban ismét sikerült megnyerni a Coppa Italiát, ezúttal a Hellas Verona ellen.[35] A 70-es évek második felétől az eredmények fokozatosan romlani kezdtek, 1980-ban a Napoli például már csak tizenegyedikként zárt.[36]

Bár, többek között Ruud Krolnak köszönhetően, a csapat már 1981-ben harmadik lett, az igazi változások 1984-ben kezdődtek. Ekkor Ferlaino leigazolta a Barcelonától Diego Maradonát, az akkori labdarúgás egyik legnagyobb sztárját. Átigazolásának díja tizenötmilliárd líra volt.[37] Ottavio Bianchi vezetésével, valamint Maradonán kívül olyan játékosok közreműködésével, mint Bruno Giordano, Salvatore Bagni, Claudio Garella vagy Alessandro Renica[38] 1987-ben a Napoli fennállása során először bajnoki címet ünnepelhetett, első déli klubként.[39][40][41] Ekkor sikerült először huzamosabb ideig megragadnia az élmezőnyben, ugyanis a ’80-as évek második felében olyan játékosok érkeztek, mint Careca, vagy a szintén brazil Alemão. 1988 és 1989 egyaránt ezüstéremmel zárult, utóbbi idényben azonban a Napoli az akkor harmadik számú nemzetközi kupasorozatban, az UEFA-kupában is felért a csúcsra, a döntőben a német VfB Stuttgartot legyőzve.[42][43] 1990-ben Alberto Bigon edzősége idején a klub megszerezte második scudettóját, valamint övé lett a szuperkupa is, utóbbiban a Juventus volt az ellenfél. A végeredmény fölényes, 5–1-es győzelem lett.[44] Az „aranykor” 1991-ben fejeződött be, amikor Maradona személyes problémák miatt távozott, nemcsak a Napolitól, hanem Olaszországból is.[45]

Megszűnés, majd újjászületés

A kulcsjátékosok távozása után a klub egyre szerényebb eredményeket tudott csak felmutatni, 1992-ben negyedik, két évvel később hatodik helyen zárta az aktuális évadot, előbbit Claudio Ranieri, utóbbit Marcello Lippi irányításával.[46][47] Az egyre súlyosbodó anyagi problémák miatt további játékosok voltak kénytelenek távozni, úgy mint Ciro Ferrara, Gianfranco Zola, Daniel Fonseca és Fabio Cannavaro.[47] Ekkor még a csapatot két évig irányító Vujadin Boškov irányításával sikerült egy hetedik és egy tizedik helyet, valamint 1997-ben egy kupadöntőt elérni,[48] 1998-ban azonban a Napoli már csak az utolsó helyet tudta megszerezni, így harminchárom év folyamatos első osztályú tagság után ismét kiesett.[49] A feljutás 2000-ben sikerült ismét, azonban az újbóli első osztályú tagság ezúttal mindössze egy évig tartott.[50][51]

Az egyre komolyabb problémák 2004-ben végül csődhöz vezettek.[52] A következő hetekben a filmrendező Aurelio De Laurentiis vette meg a klubot, és Napoli Soccer néven a harmadosztályba adta be nevezését.[53][54] A második szezonban, 2006-ban Edoardo Reja irányításával sikerült kivívni a feljutást a másodosztályba.[55] Ezután az egyesület visszaszerezte az eredeti név használatának a jogát, majd 2007-ben, mindössze egy év után rögtön sikerült kivívni az újabb feljutást, ezúttal már a Serie A-ba.[56][57] A vezetőedző rövid ideig Roberto Donadoni volt, utódja pedig Walter Mazzarri lett,[58] akinek vezetésével 16 év után visszatérhetett a nemzetközi porondra, az Európa-ligába (ha a jogelőd UEFA-kupát is ide számítjuk).[59] A 2010–11-es szezon befejezésével pedig 22 év után játszhatott ismét a legnagyobb presztízsű nemzetközi kupasorozat, a Bajnokok Ligája valamely szakaszában.[60]

Az újabb aranykor

A 2011-12-es szezonban az 5. helyen végeztek a bajnokságban, ám az Olasz kupában -a döntőben 2-1-re a Juventust legyőzve-diadalmaskodtak, 25 év után az első klubtrófeát elhódítva. A gólokat Edinson Cavani és Marek Hamšík lőtték. Az Bajnokok Ligája csoportköréből továbbjutottak, a következő körben azonban a későbbi győztes Chelsea FC túl nagy falat volt. A 2012-13-as szezonban a bajnokság 2. helyén végeztek, ami a legjobb szereplésük volt az 1989-1990-es bajnoki cím óta. Cavani 29 góllal a bajnokság gólkirálya lett, majd a Paris Saint-Germainhez igazolt 57 millió euróért, ami új rekordot jelentett ezen a téren. Mazzari 2013 nyarán az Internazionale edzője lett, helyére a spanyol Rafael Benítez érkezett, valamint olyan játékosok mint Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín, José María Callejón a Real Madridtól, vagy mint Pepe Reina és Dries Mertens. A bajnokságban 3. helyen végeztek, azonban az Olasz kupát ismét sikerült elhódítani, ezúttal a Fiorentina ellen(2-1),valamint az Olasz szuperkupát is a bajnok Juventust legyőzve. A 2014-2015-ös szezonban már Maurizio Sarri irányította az együttest, miután Benitez a Real Madridhoz szerződött. Miután 2015 decemberében 2-1 re legyőzték otthon az Internazionalet, 25 év után először vezették a bajnokságot. A szezont végül a 2. helyen zárták, és Gonzalo Higuaín lett a gólkirály 36 góllal, amivel megdöntötte Gunnar Nordahl erre vonatkozó rekordját.

Ismertebb játékosai

Bővebben: Az SSC Napoli játékosainak listája

A csapat első igazán nagy sztárja a Paraguay fővárosában, Asunciónban született, de később már olasz állampolgár Attila Sallustro volt az 1920-as, 30-as években.[61][62] Még egy jogelőd, az FBC Internaples csapatában kezdte pályafutását, majd 1926-tól egészen 1937-ig szerepelt.[61] Összesen 267 mérkőzésen lépett pályára a Napoli színeiben, ezeken szerzett 107 gólja máig rekord.[63] Ő és Marcello Mihalich (ritkábban Mihalic) volt az első Napoli-játékos, aki szerepelhetett az olasz válogatottban, 1929. december 1-jén, Portugália ellen.[63] Jó teljesítményének köszönhetően egy akkor ritkaságnak számító Fiat 508-ast kapott, ami akkor kilencezer lírát ért.[62][64] Napolis karrierje vége felé már egyre rosszabb teljesítményt nyújtott „nagyvilági” életstílusa miatt, így végül a Napoli eladta őt a Salernitanának.[62][64] Egy időben felvetődött az is, hogy a klub stadionját róla nevezzék el (hasonló történt Milánóban, ott Giuseppe Meazza volt a stadion névadója), ám ezt pályafutása utolsó, jóval gyengébb évei miatt végül elvetették.[61][62]

Sallustro mellett az 1930-as évek legismertebb játékosa Antonio Vojak volt.[61] A Juventustól Nápolyban szerződő, Pólában született labdarúgó a fasiszta rendszer alatt a nyelvtörvények miatt arra kényszerült, hogy vezetéknevét Voglianira változtassa.[65] 103 találatával Vojak a klub történetének legeredményesebb játékosa, ha csak a Serie A-t vesszük figyelembe.[63] Az ekkor William Garbutt irányítása alatt álló csapat harmadik pillére Enrico Colombari volt, akit a csapat akkoriban tekintélyes összegért, 250 ezer líráért szerzett meg az akkor fénykorát élő Torinótól.[61] Karrierjét hét év alatt 213 mérkőzéssel zárta.[61] A második világháború utáni éra legismertebb játékosa Amedeo Amadei, a Roma és az Internazionale korábbi játékosa volt. A Napoli volt pályafutása utolsó csapata, ezt az időszakot 171 mérkőzésen 47 góllal zárta.[61] Később a klubvezetésben vállalt munkát.[66] A válogatottban szerzett négy gólja a legtöbb, amit Napoli-játékos valaha elért.[67]

Ugyancsak az 50-es években szerepelt a Napoliban az egyik legismertebb svéd játékos, Hasse Jeppson is, akit a csapat 1952-ben 105 millió líráért szerződtetett az Atalantától.[61][68] így aztán, magas átigazolási díja miatt az „o Banco 'e Napule” becenevet kapta Colombaritól. Mindössze négy szezont töltött Nápolyban, ám ezalatt az időszak alatt is sikerült ötvenkét gólt szereznie, majd a Torinóhoz szerződött.[61] 1955-ben, eredetileg Jeppson mellé, majd, mint később kiderült, inkább az ő pótlására érkezett a brazil Luís Vinício a Botafogotól. Hat szezon után, miután mindössze 28 évesen már egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, a Bolognához igazolt.[69] Néhány évvel később Vinício, már a Vicenza játékosaként gólkirályi címet szerzett.[61][69]

Fájl:JosèAltafini.jpg
José Altafini

Ugyancsak ekkor játszott itt az argentin Bruno Pesaola is, aki a Roma révén került Európába.[70] Nápolyba a Novarán keresztül vezetett az útja, hogy aztán 240 mérkőzésen 27 gólt szerezzen.[61][61][71] Az itt töltött időszak során ő is bemutatkozhatott az olasz válogatottban, miután őt is honosították. Később visszatért vezetőedzőként, majd 2009-ben Nápoly városa díszpolgárrá avatta.[72]

A helyi, ráadásul csak egy klub színeiben szereplő labdarúgók ritka képviselője volt Antonio Juliano, aki 1962-ben mutatkozhatott be a felnőttcsapatban, miután előtte végigjárta az összes korosztályos csapatot is.[73] Többek között az ő jó szűrőjátékának is köszönhetően a Napoli addigi legsikeresebb időszakát élte, egyszer második, háromszor pedig harmadik helyen zárta a bajnokságot, egy alkalommal pedig kupagyőzelmet aratott.[73] Juliano a válogatottban tizennyolcszor kapott játéklehetőséget, tagja volt az 1968-ban Eb-győztes, két évvel később pedig vb-ezüstérmes olasz keretnek.[61] Tizenhat itt eltöltött szezonja alatt a csapat kapitánya is volt, pályafutását végül a Bolognában fejezte be. Később sportigazgatóként még állt a klub alkalmazásában.[73]

Omar Sivori, El Cabezón (Az önfejű)

Juliano mellett két másik játékos, José Altafini és Omar Sivori voltak az addigi legnagyobb sikeresek fő letéteményesei.[61][74][75] Sivori, miután összetűzésbe keveredett a vezetőedző Heriberto Herrerával, távozni kényszerült a Juventustól, ám sokáig úgy nézett ki, hogy a Varese játékosa lesz, végül a város korábbi polgármestere, Achille Lauro, miután jó viszonyt ápolt az Agnelli családdal, elintézte, hogy Sivori a nápolyi csapat játékosa legyen.[61] A fegyelmezetlen és féktelen stílusáról ismert játékos korábbi, Juventusnál eltöltött éveihez képest nem alkotott maradandót, mindössze tizenkét gólt szerzett négy szezon alatt, összesen hatvanegy összecsapáson.

Altafini attól a Milantól érkezett háromszázmillió líra ellenében, amelynek tagjaként két bajnoki címet és egy BEK-győzelmet ünnepelhetett.[61][75] Hét év és 97 találat után (amellyel a Napoli-örökranglista negyedik helyén tanyázik) a Juventushoz szerződött, ahol még újabb két scudettót nyert. Ugyancsak a Juventusnál játszott a Napoli után a korszak kiemelkedő kapusa, a Mantovától szerződtetett Dino Zoff, aki már a „zebráknál” lett igazán ismert játékos, és igazán komoly sikereit is a torinói klub játékosaként aratta.[61]

A Ferlaino-éra egyik legismertebb játékosa Giuseppe Savoldi volt, akit az elnök 1975-ben olasz rekordnak számító kétmilliárd líráért szerzett meg a Bolognától. A hatalmas összeg többekben nagy felháborodást váltott ki.[61] A csatár nápolyi karrierjét hetvenhét góllal zárta, majd 1979-ben visszatért nevelőegyesületéhez. A következő évben szerződött Nápolyba a klub egyik legelismertebb játékosa, a holland Ruud Knol. Mielőtt ideigazolt volna, az Ajax játékosaként már nyert hat holland bajnoki címet és három BEK-et, így 31 évesen már számos nagy sikert részeseként érkezett Dél-Olaszországba. A szurkolók körében leginkább elegáns játékstílusa miatt lett az egyik kedvenc, annak ellenére, hogy csak négy évet játszott itt.[76] 1984-ben, szinte rögtön Krol távozása után érkezett a csapathoz a klub történetének legnagyobb sztárja, Diego Maradona, az FC Barcelonától.[77][78][79][80] Két Coppa Italia-győzelmen és pár kisebb sikeren kívül a klub sikerlistájának egésze a Maradona fémjelezte időszakhoz köthető. 259 mérkőzésen szerzett 115 gólja, ha az összes gólt vesszük figyelembe, a klub történetének legeredményesebb játékosává tette őt.[63] 1991-es távozásáig a város egyik legismertebb emberévé vált, és ő az egyetlen Napoli-játékos, aki valaha is gólkirályi címet ünnepelhetett.[45][63] 2000-ben a Napoli visszavonultatta mezszámát, a 10-est.[81]

Maradona mellett az aranykornak számos egyéb ismert játékosa is van. Ilyen például Ciro Ferrara, aki tíz év alatt több, mint háromszázszor lépett pályára. Maradona és a két csapattársa, Bruno Giordano, valamint Careca alkotta hármas vezetékneveinek első két betűjéből a szurkolók egy MA.GI.CA nevű mozaikszót alkottak, amely magyarul mágikust jelent. Giordano 1985-ben érkezett, és bár mindössze három idényt töltött Nápolyban, az akkori csapat egyik legfontosabb tagja volt. Careca két évvel később, a São Paulotól érkezett kétmillió dollárért, és közel maradonai sikerlistát tudhat magáénak, 1993-as Japánba igazolásáig közel száz gólt szerzett.[61][63]

A Napoli és az olasz válogatott

2011. október 11-ei állapot szerint negyvenegy Napoli-játékos kapott meghívót az olasz válogatottba, ezek közül harmincegy olyan van, aki legalább egyszer pályára is lépett a nemzeti együttesben.[67] A legtöbb mérkőzésen (49) Fernando De Napoli lépett pályára, a legtöbb gólt (4) Amedeo Amadei szerezte.[67][82][83]

Az első két válogatott játékos Marcello Mihalich (vagy más formában Mihalic) és a paraguayi születésű Attila Sallustro voltak, akik 1929. december 1-jén, Portugália ellen debütáltak. A mérkőzés 6:1-es olasz győzelemmel végződött, ők ketten három gólt szereztek, kettőt Mihalich, egyet pedig Sallustro.[63] Később nem ők, hanem a kapus Giuseppe Cavanna került be az 1934-es vb-re utazó olasz válogatottba. Négy évvel később nem volt a keretben a klub egyetlen játékosa sem.[84]

A válogatott szempontjából a Napoli az 1960-as években vált ismét tényezővé: Antonio Juliano és a később a Juventusnál karrierje csúcsán lévő Dino Zoff a „sqaudra azzurra” egyik legfontosabb tagjai voltak. Többek között nekik is köszönhetően Olaszország 1968-ban Európa-bajnoki győzelmet, 1970-ben pedig vb-ezüstérmet ünnepelhetett.[85] Juliano egyébként 1966-tól nyolc évig szerepelhetett a nemzeti csapatban, ezalatt szinte minden egyes világeseményen részt vehetett.[86][87]

A legtöbb nápolyi a Diego Maradona fémjelezte korszak idején szerepelt az olasz válogatottban. 1986-tól 1990-ig a következő játékosok szerepeltek az ebben az időszakban rendezett világversenyek legalább egyikén: Salvatore Bagni, Fernando De Napoli, Ciro Ferrara, Giovanni Francini, Francesco Romano és Andrea Carnevale. Luca Fusi és Massimo Crippa néhány barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget. 1992-től Ferrara, Gianfranco Zola, De Napoli és Angelo Carbone legfeljebb selejtezőkön játszottak, miután a válogatott az 1992-es Eb-re nem jutott ki, 1994-ben pedig egyetlen játékos sem volt kerettag.

A következő tizenöt évben egyetlen nápolyi sem került be a válogatottba.[88] Ezen – bár végül nem lépett pályára – Paolo Cannavaro (a világbajnok Fabio öccse) Dél-Afrika elleni barátságos összecsapásra történő meghívása változtatott.[83][88] Később, bár kerettag volt Christian Maggio és Fabio Quagliarella is,[89] sokáig De Napoli volt az utolsó ténylegesen pályára is lépő játékos 1992. március 25-én, az NSZK ellen.[90] Ezt a sorozatot végül Quagliarella szakította meg 2009. szeptember 5-én, Grúzia ellen.[91]

Quagliarella, Maggio és Morgan De Sanctis bekerültek a 2010-es világbajnokságra utazó olasz keretbe.[92] Quagliarella lett az első olyan olasz játékos a nápolyi csapat történetében, aki a világbajnokságok végső szakaszában gólt tudott szerezni, a csoportkörben Szlovákia ellen (a nem olaszok közül Maradona és Careca már 1986-ban betaláltak).[93]

Szimbólumok

Mezszínek

A klub alapításakor a játékosok öltözéke a következőképpen nézett ki: égszínkék felső, fehér nadrág és ugyancsak égszínkék sportszár. Az égszínkék mindmáig megmaradt a felsőn, azonban az idők során többször feltűnt még a fehér szín, különböző formában.

Az első komolyabb változás az 1965–66-os szezonban volt a mez felsőjén, ekkor egy fehér alapon világoskék keresztcsíkos mezben játszottak.[94] A következő évben visszatértek a klasszikus színekhez. Az aktuális főszponzor neve 1981 óta látható a mezeken.[94]

A 2002–03-as idény volt a második, és mind ezidáig utolsó évad, amikor a Napoli játékosai nem a hagyományos színösszeállításban léptek pályára. Ekkor az aktuális mezgyártó cég, a Diadora egy világoskék-fehér csíkos mezzel látta el a klubot, amely leginkább az argentin válogatottéra hasonlított.[95]

Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
1926–1927
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
1989–1990
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2008–2009
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2009–2010
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2010–2011
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
　
2011–2012

Címer

A klub első címere 1926-ban került nyilvánosságra. Ezen világoskék alapon egy, a Ferrari logójához hasonló ágaskodó ló látható egy futball-labdán, a ló körül pedig az A, a C és az N betűk, amelyek a klub akkori nevének (Associazione Calcio Napoli) rövidítései.[94] Ez a változat mindössze egy évig volt használatban, 1928-ban a címer már egy világoskék alapon lévő arany N-ből állt, ezen kívül a kör szegélye is arany volt. Ezt 1964-ig használták.[94] Ekkor az N-t lekicsinyítették, hogy a címerben helyet kapjon az egyébként ekkor már SSC Napolira változott hivatalos név is. 1980-ban a szegély fehér és szélesebb lett, és az N betű köré a klub teljes nevét, a Società Sportiva Calcio Napolit kiírták. 2002-ben a szegély sötétkékre, a klub neve pedig fehérre változott.

2004-ben a csőd, majd a tulajdonosváltás után az új név, a Napoli Soccer került a külső, sötétkék szegélybe. Miután 2006-ban az egyesület ismét felvette az SSC Napoli nevet, a külső szegély egyrészt királykékre változott, másrészt semmilyen szöveg nem szerepel benne.

  • A Napoli 1928-tól 1964-ig használt logója
    A Napoli 1928-tól 1964-ig használt logója
  • 1980 és 2002 között
    1980 és 2002 között
  • Napoli Soccer
    Napoli Soccer
  • A mai címer egy variációja, szöveggel
    A mai címer egy variációja, szöveggel
  • A jelenleg is használt címer 2006-ban vált hivatalossá
    A jelenleg is használt címer 2006-ban vált hivatalossá

Visszavonultatott mezszámok

1995-ben született szabályozás az olasz labdarúgásban a játékosok fix számozásáról, így nem sokkal később, 2000-ben a Napoli visszavonultatta a 10-es mezt, melyet Diego Maradona 1984 és 1991 között viselt.[81]

A visszavonultatás ellenére 2004 és 2006 között mégis kivételt tettek, ugyanis a harmadosztályban a klasszikus, 1-től 11-ig történő számozás volt használatban. Az utolsó játékos, aki 10-es mezben gólt tudott szerezni, Mariano Bogliacino volt 2006. május 18-án, a Spezia elleni kupamérkőzésen. Ami a bajnokságot illeti, az utolsó 10-es mezben szerzett gól Roberto Carlos Sosa nevéhez fűződik 2006. április 30-án, a Frosinone ellen.[96]

A klub eddigi stadionjai

Bővebben: Stadio Partenopeo és Arturo Collana stadion és San Paolo stadion
A Stadio Partenopeo 1930-tól 1942-ig volt a csapat otthona

A Napoli jogelődjei különböző helyszíneken játszották mérkőzéseiket. A Naples 1904-től 1912-ig a Campegna úton játszott (Fuorigrotta negyed), majd Agnanóba költözött.[3] Ezzel ellentétben az Internazionale székhelye Bagnoliban volt.[5] Az agnanói stadion a két klub egyesülése után létrejött új egyesület, az Internaples pályája is volt.[97]

A jelenlegi klub első hazai pályája a Stadio Militare dell'Arenaccia volt, a létesítményt 1926-tól három éven át használták.[8] Ekkor az elnök Giorgio Ascarelli egy új stadion építésére adott megbízást. Az új stadionban, melynek neve Stadio Partenopeo (akkor még Stadio Vesuvio) lett, és húszezer néző befogadására volt alkalmas, az első mérkőzést 1930. február 23-án, a Juventus ellen játszották, a végeredmény 2:2 lett.[15] Bár az 1934-es labdarúgó-világbajnokságra fel lett újítva, a második világháború alatti bombázások során súlyos károkat szenvedett, és használhatatlanná vált.

A következő stadion az Arturo Collana volt.[98] Ezt a klub gyorsan kinőtte, egy 1958-as Napoli-Juventus mérkőzésre például annyian voltak kíváncsiak, hogy sokan közvetlenül az oldal- és az alapvonal mellől kísérték figyelemmel az összecsapást.[99]

A jelenlegi létesítmény, a San Paolo stadion 1959 óta van használatban. Eredetileg a Stadio del Sole nevet szánták neki, de végül a választás Szent Pálra (San Paolo) esett egy legenda alapján, miszerint a szent a mai Nápoly területén egykor keresztülhaladt.[100] A huszonkilenc évvel azelőtti stadionavatóhoz hasonlóan az ellenfél ismét a Juve volt, 1959. december hatodikán.[98] Komolyabb felújításon eddig kétszer esett át, előbb az 1980-as Európa-bajnokság, majd az 1990-es vb előtt. Utóbbi alkalmával kapta meg a jelenleg is használt tetőt, valamint egy harmadik gyűrűt, mellyel befogadóképessége közel hetvenhétezresre nőtt. Később ezt a gyűrűt le kellett zárni logisztikai problémák miatt. Jelenleg valamivel több mint hatvanezer néző befogadására alkalmas, így Olaszország harmadik legnagyobb stadionja a milánói San Siro és a római Stadio Olimpico után.[101][102]

Főszponzorok, mezgyártók

A Napoli főszponzorainak és mezgyártóinak listája.[103]

A klub főszponzorai
Időszak Cég
1981–1982 Snaidero
1982–1983 Cirio
1983–1984 Latte Berna
1984–1985 Cirio
1985–1988 Buitoni
1988–1991 Mars
1991–1994 Voiello
1994–1996 Record Cucine
1996–1997 Centrale latte di Napoli
1997–1999 Polenghi
1999–2003 Peroni
2003–2004 Russo-Cicciano
2004–2005 Mandi
2005–2011 Lete
2011 óta Lete-MSC Crociere[104]

Mezgyártók
Időszak Cég
1978–1980 Puma
1980–1984 NR
1984–1985 Linea Time
1985–1991 NR
1991–1994 Umbro
1994–1997 Lotto
1997–2000 Nike
2000–2003 Diadora
2003–2004 Legea
2004–2006 Kappa
2006–2009 Diadora
2009 óta Macron[105]

Elnökök

A klubnak eddig csak olasz elnökei voltak. A jelenlegi elnök 2004 óta Aurelio de Laurentiis.[106]

Giorgio Ascarelli kétszer, 1926-tól és 1930-tól egy-egy évig volt a Napoli elnöke. A Nápolyban élő nagyszámú zsidó népesség egyik legismertebb tagja
Achille Lauro két elnöki ciklusa között tizenhat év telt el. Lauro Nápoly polgármestereként is tevékenykedett.
Corrado Ferlaino három ciklusban összesen huszonhárom évig irányította az egyesületet. Az ő nevéhez fűződik a klub történetének legnagyobb sztárja, Diego Maradona leigazolása, valamint az ő elnöksége alatt érte el a klub legnagyobb sikereit. A kép 1975-ben készült.
Név -tól/-től -ig
Giorgio Ascarelli 1926
1929 		1927
1930
Gustavo Zinzaro 1927 1928
Giovanni Maresca di Serracapriola 1928
1930 		1929
1931
Eugenio Coppola 1931 1932
Vincenzo Savarese 1932
1945 		1936
1946
Achille Lauro 1936
1952 		1940
1954
Tommaso Leonetti 1940 1941
Luigi Piscitelli 1941 1943
Annibale Fienga 1943 1945
Pasquale Russo 1946 1948
Egidio Musollino 1948 1951
Alfonso Cuomo 1951
1954 		1952
1963
Luigi Scuotto 1963 1964
Roberto Fiore 1964 1967
Gioacchino Lauro 1967 1968
Antonio Corcione 1968 1969
Corrado Ferlaino 1969
1972
1983 		1971
1983
1993
Ettore Sacchi 1971 1972
Marino Brancaccio 1983 1983
Ellenio Gallo 1993 1995
Vincenzo Schiano di Colella
(tiszteletbeli) 		1995 1996
Gian Marco Innocenti 1997 1998
Federico Scalingi 1998 2000
Giorgio Corbelli 2000 2002
Salvatore Naldi 2002 2004
Paolo Bellamio 2004 2004
Nicola Rascio
(csődbiztos) 		2004 2004
Aurelio de Laurentiis 2004 Jelenleg

Vezetőedzők

A magyar Csapkay Károly az 1935-36-os szezonban volt a Napoli vezetőedzője

A Napoli 1926 óta íródó történelme során számos edző váltotta egymást a klub kispadján. A klubnál nem volt ritka jelenség az sem, hogy egyszerre ketten irányították a csapatot.[107][108][109]

 
Név Ország Évek
Antonio Kreutzer AUT 1926–27
Bino Skasa AUT 1927
Technikai bizottság
Rolf Steiger
Giovanni Terrile
Molnár Ferenc
AUT
Olaszország 1861
HUN 		1927–28
Otto Fischer AUT 1928–29
William Garbutt ENG 1929–35
Csapkay Károly Magyar 1919-1946 1935–36
Angelo Mattea Olaszország 1861 1936–38
Payer Jenő Magyar 1919-1946 1938
Paolo Iodice Olaszország 1861 1938–39
Adolfo Baloncieri Olaszország 1861 1939–40
Antonio Vojak Olaszország 1861 1940–43
Giuseppe Innocenti Olaszország 1861 1943
Raffaele Sansone Olaszország 1861 Uruguay 1945–46
Attila Sallustro
Giovanni Vecchina 		ITA
ITA 		1947–48
Arnaldo Sentimenti ITA 1948
Felice Placido Borel
Paolo Iodice 		ITA
ITA 		1948–49
Domenico Mattioli
Luigi de Manes 		ITA
ITA 		1949
Vittorio Mosele ITA 1949
Eraldo Monzeglio ITA 1949–56
Amedeo Amadei ITA 1956–59
Annibale Frossi ITA 1959
Amedeo Amadei ITA 1959–61
Amedeo Amadei
Renato Cesarini 		ITA
ITA 		1961
Attila Sallustro ITA 1961
Fioravante Baldi ITA 1961–62
Bruno Pesaola ARG 1962
Bruno Pesaola
Eraldo Monzeglio 		ARG
ITA 		1962–63
Roberto Lerici ITA 1963–64
Giovanni Molino ITA 1964
Bruno Pesaola ARG 1964–68
Giuseppe Chiappella ITA 1968–69
Egidio di Costanzo ITA 1969
Giuseppe Chiappella ITA 1969–73
Luis Vinicio Brazil 1973–76
Alberto del Frati ITA 1976
Bruno Pesaola ARG 1976–77
 
Név Ország Évek
Rosario Rivellino ITA 1977
Giovanni di Marzio ITA 1977–78
Luis Vinicio Brazil 1978–80
Angelo Sormani ITA Brazil 1980
Rino Marchesi ITA 1980–82
Massimo Giacomini ITA 1982
Bruno Pesaola ARG 1982–83
Pietro Santi ITA 1983–84
Rino Marchesi ITA 1984–85
Ottavio Bianchi ITA 1985–89
Alberto Bigon ITA 1989–91
Claudio Ranieri ITA 1991–93
Ottavio Bianchi ITA 1993
Marcello Lippi ITA 1993–94
Vincenzo Guerini ITA 1994
Vujadin Boškov
Cané 		YUG
Brazil 		1994–95
Vujadin Boškov
Aldo Sensibile 		YUG
ITA 		1995–96
Luigi Simoni ITA 1996–97
Vincenzo Montefusco ITA 1997
Bortolo Mutti ITA 1997
Carlo Mazzone ITA 1997
Giovanni Galeone ITA 1997–98
Vincenzo Montefusco ITA 1998
Renzo Ulivieri ITA 1998–99
Vincenzo Montefusco ITA 1999
Walter Novellino ITA 1999–00
Zdeněk Zeman CZE 2000
Emiliano Mondonico ITA 2000–01
Luigi De Canio ITA 2001–02
Franco Colomba ITA 2002
Sergio Buso ITA 2002
Francesco Scoglio ITA 2002–03
Franco Colomba ITA 2003
Andrea Agostinelli ITA 2003
Luigi Simoni ITA 2003–04
Gian Piero Ventura ITA 2004
Edoardo Reja ITA 2005–09
Roberto Donadoni ITA 2009
Walter Mazzarri ITA 2009–13
Rafael Benítez ESP 2013-15
Maurizio Sarri ITA 2015–2018
Carlo Ancelotti ITA 2018–2019
Gennaro Gattuso ITA 2019–

Vezetőség

2011. június 4-i állapot.[110][111]

Pozíció Név
Elnök Aurelio de Laurentiis
Alelnökök Edoardo de Laurentiis
Jacqueline Marie Baudit
Tanácsadók Andrea Chiavelli
Sportigazgató Riccardo Bigon
Kereskedelmi- és marketingvezető Alessandro Formisano
Titkár Alberto Vallefuoco
Kommunikációs vezető Nicola Lombardo
Szóvivő Guido Baldari
Menedzser Giovanni Paolo De Matteis

Jelenlegi keret

Utolsó módosítás: 2021. április 19. [112]

*A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

**A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Alex Meret olasz Udine 1997. március 22. (27 éves) olasz Udinese Calcio 20 000 000 2023.06.30.
16 Nikita Contini olasz ukrán Cserkaszi 1996. május 21. (27 éves) utánpótlásból került fel 500 000 2025.06.30.
25 David Ospina kolumbiai Medellín 1988. augusztus 31. (35 éves) angol Arsenal FC 5 000 000 2022.06.30.
Védők
6 Mário Rui portugál Sines 1991. május 27. (32 éves) olasz AS Roma 10 000 000 2025.06.30.
19 Nikola Maksimović szerb Bajina Bašta 1991. november 25. (32 éves) orosz FK Szpartak Moszkva 12 000 000 2021.06.30.
22 Giovanni Di Lorenzo olasz Castelnuovo di Garfagnana 1993. augusztus 4. (30 éves) olasz Empoli FC 22 000 000 2025.06.30.
23 Elseid Hysaj albán Shkodra 1994. február 2. (30 éves) olasz Empoli FC 14 000 000 2021.06.30.
26 Kalidou Koulibaly szenegál francia Saint-Dié-des-Vosges 1991. június 20. (32 éves) belga KRC Genk 50 000 000 2023.06.30.
31 Fauzi Gulam algériai francia Saint-Priest-en-Jarez 1991. február 1. (33 éves) francia AS Saint-Étienne 3 000 000 2022.06.30.
33 Amir Rrahmani KOS albán Pristina 1994. február 24. (30 éves) olasz Hellas Verona FC 12 000 000 2024.06.30.
44 Kósztasz Manolász görög Náxosz 1991. június 14. (32 éves) olasz AS Roma 28 000 000 2024.06.30.
Középpályások
3 Karim Zedadka francia algériai Pertuis 2000. június 9. (23 éves) utánpótlásból került fel 100 000 Nem publikus
4 Diego Demme német olasz Herford 1991. november 21. (32 éves) német RB Leipzig 15 000 000 2024.06.30.
5 Tiemoué Bakayoko francia CIV Párizs 1994. augusztus 17. (29 éves) angol Chelsea FC 25 000 000 2021.06.30.
7 Elif Elmasz macedón Szkopje 1999. szeptember 24. (24 éves) török Fenerbahçe SK 18 000 000 2025.06.30.
8 Fabián Ruiz spanyol Los Palacios y Villafranca 1996. április 3. (28 éves) spanyol Real Betis 44 000 000 2023.06.30.
20 Piotr Zieliński lengyel Ząbkowice Śląskie 1994. május 20. (29 éves) olasz Udinese Calcio 46 000 000 2024.06.30.
68 Stanislav Lobotka szlovák Trencsén 1994. november 25. (29 éves) spanyol RC Celta de Vigo 11 000 000 2024.06.30.
Támadók
9 Victor Osimhen NGR Lagos 1998. december 29. (25 éves) francia Lille OSC 50 000 000 2025.06.30.
11 Hirving Lozano mexikói Mexikóváros 1995. július 30. (28 éves) holland PSV Eindhoven 45 000 000 2024.06.30.
14 Dries Mertens belga Leuven 1987. május 6. (36 éves) holland PSV Eindhoven 18 000 000 2022.06.30.
21 Matteo Politano olasz Róma 1993. augusztus 3. (30 éves) olasz FC Internazionale Milano 25 000 000 2024.06.30.
24 Lorenzo Insigne Csapatkapitány olasz Frattamaggiore 1991. június 4. (32 éves) utánpótlásból került fel 48 000 000 2022.06.30.
37 Andrea Petagna olasz Trieszt 1995. június 30. (28 éves) olasz SPAL 17 000 000 2024.06.30.
58 Antonio Cioffi olasz Maddaloni 2002. december 19. (21 éves) utánpótlásból került fel 400 000 Nem publikus
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Sebastiano Luperto védő olasz Lecce 1996. szeptember 6. (27 éves) olasz FC Crotone 2 700 000 2021.06.30.
Filippo Costa olasz Noventa Vicentina 1995. május 21. (28 éves) olasz Virtus Entella 400 000 2021.06.30.
Luigi D'Ignazio olasz San Giorgio a Cremano 1998. március 13. (26 éves) olasz SS Turris Calcio 75 000 2021.06.30.
Kévin Malcuit francia MOR Châtenay-Malabry 1991. július 31. (32 éves) ITA ACF Fiorentina 5 000 000 2021.06.30.
Alessandro Zanoli olasz Carpi 2000. október 3. (23 éves) olasz FC Legnago Salus 200 000 2021.06.30.
Alberto Senese olasz Giugliano in Campania 2000. március 24. (24 éves) olasz Cavese 1919 50 000 2021.06.30.
Francesco Casella olasz Caserta 2000. január 2. (24 éves) olasz ACR Messina 50 000 2021.06.30.
Mario Prezioso középpályás olasz Mugnano del Cardinale 1996. április 16. (28 éves) olasz Modena FC 250 000 2021.06.30.
Zinédine Machach francia MOR Marseille 1996. január 5. (28 éves) holland VVV-Venlo 550 000 2021.06.30.
Michael Folorunsho olasz NGR Róma 1998. február 7. (26 éves) olasz ASD Reggio Calabria 900 000 2021.06.30.
Luca Palmiero olasz Mugnano di Napoli 1996. május 1. (27 éves) olasz AC Chievo Verona 1 800 000 2021.06.30.
Gianluca Gaetano olasz Cimitile 2000. május 5. (23 éves) olasz US Cremonese 1 100 000 2021.06.30.
Francesco Mezzoni olasz Róma 2000. május 27. (23 éves) olasz FC Pro Vercelli 1892 75 000 2021.06.30.
Amato Ciciretti támadó olasz Róma 1993. december 31. (30 éves) olasz AC Chievo Verona 1 000 000 2021.06.30.
Amin Younes német LEB Düsseldorf 1993. augusztus 6. (30 éves) német Eintracht Frankfurt 10 000 000 2022.06.30.
Franco Ferrari olasz ARG Rosario 1995. augusztus 10. (28 éves) olasz Como 1907 175 000 2021.06.30.
Adam Ounas algériai francia Chambray-lès-Tours 1996. november 11. (27 éves) olasz FC Crotone 8 000 000 2021.06.30.
Alessio Zerbin olasz Novara 1999. március 3. (25 éves) olasz FC Pro Vercelli 1892 300 000 2021.06.30.
Gennaro Tutino olasz Nápoly 1996. augusztus 20. (27 éves) olasz Salernitana Calcio 1919 4 500 000 2021.06.30.
Leonardo Candellone olasz Torino 1997. szeptember 15. (26 éves) olasz SSC Bari 400 000 2022.06.30.
Raffaele Russo olasz Capua 1999. február 25. (25 éves) olasz US Grosseto 1912 75 000 2021.06.30.
Arkadiusz Milik lengyel Tychy 1994. február 28. (30 éves) FRA Olympique de Marseille 22 000 000 2022.06.30.
Eugenio D'Ursi olasz Nápoly 1995. május 7. (28 éves) olasz SSC Bari 300 000 2021.06.30.
Lorenzo Sgarbi olasz Bolzano 2001. március 24. (23 éves) olasz FC Legnago Salus 75 000 2021.06.30.

Statisztika

Bővebben: Az SSC Napoli statisztikái

Klub

A Napoli az első osztályban (akkor Divisione Nazionale) 1926. október 3-án mutatkozott be.[7] 2011-ig nyolcvanhárom szezonban szerepelt, ezek közül 69-szer az első (4 Divisione Nazionale, 65 Serie A), 12-szer a másod-, és kétszer a harmadosztályban. A 69 szezonból kétszer ünnepelhetett bajnoki címet.

Statisztika

Bajnokság
Osztály Bajnokság Szezonok száma Első szezon Utolsó szezon
1. Divisione Nazionale 4 1926–1927 1945–1946
Serie A 66 1929–1930 2011–2012
2. Serie B 12 1942–1943 2006–2007
3. Serie C1 2 2004–2005 2005–2006
Nemzetközi kupasorozatok
Sorozat Szezonok száma Első szezon Utolsó szezon
Bajnokok Ligája
Korábban Bajnokcsapatok Európa-kupája		 3 1987–1988 2011–2012
Európa-liga
Korábban UEFA-kupa		 14 1971–1972 2010–2011
Kupagyőztesek Európa-kupája[113] 2 1962–1963 1976–1977
Vásárvárosok kupája[114] 4 1966–1967 1969–1970
Mitropa-kupa[115]
Néha közép-európai kupa		 2 1934 1966
Coppa delle Alpi[116] 3 1960 1969
Intertotó-kupa[117] 1 2008
Coppa Anglo-Italiana[118] 1 1970
Coppa di Lega Italo-Inglese[119] 1 1976
Coppa Torneo Italia 1 1961

Sikerek

Rekordok

A Napoli az egyetlen klub, amely másodosztályú csapatként tudta elhódítani az olasz kupát. Ugyancsak a kupához kapcsolódó rekordja, hogy ő volt az egyetlen olyan győztes, amely egy győzelem alkalmával minden egyes mérkőzését megnyerte (1986–87, 13-ból 13 győzelem). A Torino (1942–43), a Juventus (1959–60, 1994–95), a Lazio (1999–00) és az Inter (2009–10) mellett az egyetlen olasz csapat, amely duplázni tudott, vagyis egy szezonban meg tudta nyerni a bajnokságot és a kupát is (1986–87).[41]

Egyéni

A legtöbb bajnoki mérkőzést, 394-et (355-öt a Serie A-ban) Antonio Juliano játszotta.[121] Csak az első osztályú bajnokikat figyelembe véve a rekord Antonio Bruscolotti nevéhez fűződik 387 fellépéssel. Utóbbi az összes mérkőzést tekintve is az első helyen áll, ilyen összevetésben 511 alkalommal lépett pályára. A második Juliano hat mérkőzéssel játszott kevesebbet.[63]

A legtöbb gólt (115) Diego Maradona szerezte, ebből 81-et a bajnokságban. Ha csak a bajnokságot nézzük, akkor a lista élén Attila Sallustro áll 104 találattal, a Serie A-ban pedig Antonio Vojak talált a legtöbbször (102) az ellenfelek kapujába.[63]

A legtöbb egy szezonban szerzett gól (36) Gonzalo Higuaín nevéhez fűződik, ezt a 2015–16-os szezonban érte el. Edinson Cavanié a legtöbb nemzetközi mérkőzésen szerzett gól.

Az olasz kupában Bruscolotti 96 alkalommal lépett pályára, Maradona pedig 29 gólt szerzett, ebben az összevetésben övék a szereplési, illetve gólrekord.

Játékos Ország Mérkőzés
1 Giuseppe Bruscolotti ITA 511
2 Antonio Juliano ITA 505
3 Marek Hamšík SVK 405
4 Moreno Ferrario ITA 396
5 Ciro Ferrara ITA 322
6 Paolo Cannavaro ITA 278
7 Christian Maggio ITA 277
8 Bruno Gramaglia PARITA 275
9 Carlo Buscaglia ITA 270
10 Attila Sallustro PARITA 266

Játékos Ország Gól
1 Diego Maradona ARG 115
2 Attila Sallustro PARITA 107
3 Edinson Cavani Uruguay 104
4 Antonio Vojak ITA 103
5 Marek Hamšík SVK 98
6 José Altafini Brazil 97
7 Careca BRA 96
8 Gonzalo Higuaín FRAARG 91
8 Giuseppe Savoldi ITA 77
10 Cané BRA 70

Szurkolók

„ A Napoli nem csak egy csapat, hanem egy város lelki állapota. ”

– Salvatore Biazzo, a RAI újságírója[122][123][124]

Nápolyi szurkolók a San Paolo stadionban

A Napoli jelenleg a negyedik legnépszerűbb olasz csapat a szurkolók száma alapján Olaszországban.[125][126] A klubnak nemzetközi szinten is több száz rajongói klubja van, a külföldi szurkolók száma nagyjából hétmillió körül van.[127][128]

Egy kutatás szerint a klub szurkolóit soha nem lehetett egyetlen társadalmi osztályhoz sem kötni egyértelműen: a „tifosik” között ugyanúgy megtalálhatók a gazdagabb emberek, mint az egyszerű munkásemberek, vagy a középosztály tagjai. A klubot emiatt sokszor aposztrofálják „mindenki csapata”-ként.[129]

A klub szurkolóihoz több erőszakos, garázda esemény köthető. A 2007–08-as idényben kilenc mérkőzésre, a következőben pedig egyik idegenbeli mérkőzésre sem utazhattak a drukkerek egy Roma–Napoli mérkőzés előtt történt zavargások miatt.[130]

Történelem

A szervezett szurkolás az 1960-as évekre nyúlik vissza, az első hivatalos szurkolói csoport az Ultras della Curva B (magyarul a B szektor ultrái), vagy más formában Commando Ultras Curva B (CUCB) volt, amely 1972-ben alakult Gennaro Montuori vezetésével.[131] A csoportnak hamarosan saját újságja és tévécsatornája lett, amely a város teljes területén fogható volt.[131] A ’70-es, ’80-as évek során a csoporthoz kötődött szinte az összes komolyabb szurkolói rendbontás.[131] 1986-ban két, csak nőkből álló ultracsoport is létrejött: az Ultrà Girls és a Ladies Napoli.[131]

A ’90-es években a csoportok képe megváltozott. Montuori, részben testvére halála miatt eltűnt a mérkőzésekről, és ez rövid időn belül csoportja, a CUCB és a hozzá kapcsolódó kisebb csoportok megszűnéséhez vezetett.[132] A legnagyobb ultraszervezetek a Fedayn E.A.M. 1979 és az Ultras Napoli. Az 1979-ben alapított Fedayn jó kapcsolatot ápolt az A szektor nagyobb csoportjaival, így egy időben többször felmerült a költözés lehetősége.[132] Szlogenjük, az E.A.M., az Estranei Alla Massa olasz mondat rövidítése, amely magyarul annyit jelent: „Az idegenek menjenek a francba”.[132]

A stadion másik, szurkolói csoportok által rendkívül sűrűn ellátott szektora az A. Itt a B-hez képest sokkal árnyaltabb a kép, itt a legnagyobb csoportok a Mastiffs, a Vecchi Lions, a Teste Matte (leginkább a Qaurtieri Spagnoli, vagyis a spanyol negyed lakói alkotják[132]), a Sud, a Bronx, a Brigata Carolina, a Rione Sanità és a Fossato Flegreo.[133] Az évek során az A és B szektor ultrái közötti jó viszony megromlott, miután fokozatosan az A vált a stadion legerőszakosabb részévé.[132] Többször tettek kísérletet a két szektor közötti viszony rendezésére, ám ezek mindannyiszor kudarcba fulladtak.[132]

Testvércsapatok

Az olasz labdarúgás egyik legrégebbi testvérkapcsolata két szurkolótábor között a Napoli-Genoa együttműködés, amely egészen 1982. május 16-ig datálódik.[134] A jó kapcsolat az 1981–82-es szezon utolsó fordulójában kezdődött, amikor a két klub 2–2-es döntetlent játszott egymással, ebből pedig mindkét csapatnak előnye származott: a Napoli egyik legnagyobb riválisa, a Milan története során másodszor kiesett, a Genoa pedig az eredménynek köszönhetően megmenekült ugyanettől.[135] Egészen a 2006–07-es szezonig, amikor mindkét csapat a másodosztályban szerepelt, a két csapat életében nem nagyon történt közös momentum. Ekkor ismét a bajnokság végén csaptak össze, és ismét egy döntetlen, ezúttal egy 0–0 jelentett mindkét csapat számára jó eredményt, ugyanis ezzel a döntetlennel mindkét csapat bebiztosította feljutását.[57] A már-már történelmi jó kapcsolat kihasználására kereskedelmi kísérletek is történtek.[136]

Bár nem ennyire ismert, de hasonlóan jó viszony alakult ki az évek során az Ancona, a Palermo és a Catania ultráival is.[132][137]

Újabban egyfajta barátság alakult ki a Napoli és a román Universitatea Craiova egyes csoportjai között. A 2010–2011-es Európa-liga küzdelmei során a Napoli ellenfele a Steaua București volt. Mivel a Steaua és a Craiova – hasonlóan például a Napoli–Roma pároshoz – nagy riválisok, a Craiova drukkerei nagyon örültek annak, hogy a fővárosi klub a Napoli jóvoltából volt kénytelen búcsúzni.[138]

Riválisok

A Napoli legnagyobb riválisai az északi csapatok.[139] Az Interrel, a Juventusszal és a Milannal történő rivalizálás mind a ’80-as években született.

A Lazióval való jó viszony a Roma elleni ellentétből ered.[140] A Napoli és a Roma eredetileg jó viszonyban volt egymással, ám ezt egyetlen játékos (mindkét csapatban szerepelt), Salvatore Bagni képes volt elrontani, amikor egy Roma–Napoli meccsen, már a Roma játékosaként, látványosan megünnepelte egy gólját.[141]

További rivális csapatok: Sampdoria, Hellas Verona, Reggina,[132] Atalanta,[142] US Avellino (2010 óta AS Avellino), Bari, Bologna, Brescia, Cagliari,[143] Lecce, Salernitana,[144] Udinese.

Korábban több kisebb csapattal is rivalizáltak, ám ezekkel szemben az ellentét az osztálykülönbségből adódó kevés egymás ellen játszott mérkőzés miatt eltűnőben van. Ilyen csapatok a Foggia, a Perugia, a Pisa, a Pistoiese, a Ternana és a Vicenza Calcio.

A legnagyobb rangadók

A Napolinak nincs a szó szoros értelmében vett rangadója, ugyanis Nápoly városának ez az egyetlen komolyabb csapata. Ez a legtöbb olasz nagyvárosban megvan (Torinóban a Juventus-Torino, Milánóban az Inter-Milan stb.) A Napolival kapcsolatban két rangadóról, vagy derbiről beszélhetünk:

Jegyzetek

  1. ↑ SSC Napoli (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 12.)
  2. ↑ a b c Dal Naples Football Club all'Internaples (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 12.)
  3. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 6. oldal
  4. ↑ A legismertebbek az US Internazionale Napoli és az FBC Internazionale-Naples
  5. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 7. oldal
  6. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 8. oldal
  7. ↑ a b c Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 14. oldal
  8. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 15. oldal
  9. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 16. oldal
  10. ↑ Az olasz labdarúgásban az edzőket gyakran illetik a mister megnevezéssel, ez Garbutt után terjedt el, ugyanis az ő beceneve volt mister.
  11. ↑ Le recensioni – “Mister William Thomas Garbutt”. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
  12. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 18. oldal
  13. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 21. oldal
  14. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 25. oldal
  15. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 26. oldal
  16. ↑ Dall'Associazione Calcio Napoli alla prima Coppa Italia (olasz nyelven). [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
  17. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 29. oldal
  18. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 32. oldal
  19. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 35. oldal
  20. ↑ Francesco Caremani, Napoli 2000, 19. oldal
  21. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 64. oldal
  22. ↑ Francesco Caremani, Napoli 2000, 24. oldal
  23. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 75. oldal
  24. ↑ La storia del Napoli dal 1963 al 1968. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  25. ↑ A részvények 99,8 százalékának tulajdonosa a Filmauro nevű vállalat, amelyet Luigi de Laurentiis, a ma klubtulajdonos Aurelio édesapja alapított. A maradék 0,2 százalék személyesen de Laurentiis kezében van
  26. ↑ „Sprint partenopeo anche nel bilancio”, ilsole24ore.com, 2010. január 27. (Hozzáférés: 2011. november 25.) 
  27. ↑ L'Antitrust: Filmauro è di Aurelio De Laurentiis, 2008. október 5. [2011. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  28. ↑ Dalla Coppa delle Alpi a Corrado Ferlaino. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  29. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 76. oldal
  30. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 81. oldal
  31. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 84. oldal
  32. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 89. oldal
  33. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 92. oldal
  34. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 93. oldal
  35. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 94. oldal
  36. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 99. oldal
  37. ↑ Ferlaino: "15 miliardi spesi bene", 1984. július 3. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  38. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 113. oldal
  39. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 117. oldal
  40. ↑ Napoli ha vinto, e scusate il ritardo, 1987. május 12. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  41. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 118. oldal
  42. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 124. oldal
  43. ↑ Bianchi, fuga con lacrime, 1989. május 18. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  44. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 126. oldal
  45. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 129. oldal
  46. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 131. oldal
  47. ↑ a b Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 133. oldal
  48. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 135. oldal
  49. ↑ Arriverci Napoli, restano solo i ricordi, 1998. április 12. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  50. ↑ La città è impazzita come per lo scudetto, 2000. június 5. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  51. ↑ Napoli, rabbia e serie B, 2001. június 18. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  52. ↑ Una città tra dolore e speranze "In qualche modo ripartiremo", 2004. augusztus 3. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  53. ↑ Il Napoli è di De Laurentiis "E ora una grande squadra", 2004. szeptember 5. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  54. ↑ Ore 19: vince De Laurentiis, nasce il nuovo Napoli Soccer, 2004. szeptember 7. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  55. ↑ Reja: 'Se non avessi vinto stavolta avrei dato il mio addio al calcio', 2006. április 18. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  56. ↑ De Laurentiis: 'Pronto a entrare in Lega', 2006. május 24. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  57. ↑ a b Il ritorno di Genova e Napoli una grande festa per la A, 2007. június 11. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  58. ↑ Walter Mazzarri nuovo allenatore, 2009. október 6. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  59. ↑ Denis-Lavezzi per l'Europa, Napoli sesto davanti alla Juve, 2010. május 2. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  60. ↑ Napoli impazzisce di gioia: terzo posto e Champions!, 2011. május 11. [2013. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  61. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Gli indimenticabili. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  62. ↑ a b c d Attila Sallustro, centravanti e divo, 2008. december 14. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  63. ↑ a b c d e f g h i Napoli in cifre, 2010. január 12. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  64. ↑ a b Attila Sallustro. [2010. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  65. ↑ Il Littoriale. [2013. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  66. ↑ Amedeo Amadei, il "fornaretto". [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  67. ↑ a b c (angolul) Club statistics. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  68. ↑ Jeppson, mister 100 milioni: «Il calcio di oggi fa pena», 2001. április 1. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  69. ↑ a b Luís Vinício. [2010. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  70. ↑ Il romanzo di Petisso, napoletano nato all´estero, 2007. január 28. [2010. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  71. ↑ Bruno Pesaola. [2010. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  72. ↑ Pesaola cittadino onorario, 2009. november 21. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  73. ↑ a b c Antonio Juliano. [2010. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  74. ↑ Omar Sivori. [2010. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  75. ↑ a b José Altafini. [2010. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  76. ↑ Ruud Krol, il fuoriclasse orange della difesa azzurra, 2008. augusztus 1. [2010. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  77. ↑ 40 Maradonas (spanyol nyelven), 2000. október 29. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  78. ↑ Pelè and Maradona win Fifa century award (angol nyelven), 2010. december 11. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  79. ↑ World Soccer's Players of the Century (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  80. ↑ The World's best Player of the Century (angol nyelven). [2012. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  81. ↑ a b Maradona, il Napoli ritira il numero 10, 2000. augusztus 25. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  82. ↑ Nazionali in cifre: i convocati di una società alla Nazionale A. [2011. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  83. ↑ a b Il Napoli torna in Nazionale dopo 15 anni, 2007. október 14. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  84. ↑ Mondiale 1938. (Hozzáférés: 2011. november 10.)[halott link]
  85. ↑ Mondiali 1970. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  86. ↑ Mondiali 1966. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  87. ↑ Mondiali 1974. (Hozzáférés: 2011. november 10.)
  88. ↑ a b La nuova Italia, 2007. október 16. [2012. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  89. ↑ Napoli-Nazionali: un mercoledì da leoni, 2008. november 19. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  90. ↑ La Nazionale resta un sogno, 2007. október 12. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  91. ↑ Quagliarella in campo in Georgia-Italia 0-2, 2009. szeptember 5. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  92. ↑ De Sanctis, Maggio e Quagliarella ai Mondiali, 2010. június 1. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  93. ↑ Mondiali, Hamsik avanti, Italia fuori, 2010. június 24.
  94. ↑ a b c d I colori del Napoli
  95. ↑ Il Napoli cambia la maglia 'È un omaggio a Maradona', 2002. július 19. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  96. ↑ Sosa, sono lacrime di festa, 2008. május 11. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
  97. ↑ Pacileo e Gargano, 80 anni di passione, 11. oldal
  98. ↑ a b Gli stadi che hanno ospitato il Napoli. [2011. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  99. ↑ Napoli 1957-1958. [2011. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  100. ↑ Piazzale Tecchio. [2013. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  101. ↑ Risultati e incassi: è il Napoli dei record. Con l'Inter arriverà il primato ai botteghini., 2010. február 5. [2013. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  102. ↑ Lo Stadio San Paolo. [2011. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  103. ↑ I colori del Napoli. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  104. ↑ Napoli ed MSC Crociere insieme per la stagione 2011/2012. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  105. ↑ Il Napoli presenta Macron, nuovo sponsor tecnico, 2009. július 6. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  106. ↑ Tutti i presidenti da Ascarelli a De Laurentiis. [2011. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  107. ↑ „Omaggio al Napoli di Giovanni Armillotta”, Gloria Eterna Al Napoli, 2007. június 24.. [2009. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (olasz nyelvű) 
  108. ↑ Le rose storiche del Napoli. [2012. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  109. ↑ L'Almanacco del Calcio Napoli. [2011. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  110. ↑ L'Organigramma della Società Sportiva Calcio Napoli S.p.A. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  111. ↑ Napoli, ecco il nuovo pool di osservatori azzurri, 2010. április 2. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  112. ↑ Transfermarkt. (Hozzáférés: 2020. október 13.)
  113. ↑ 1999-ben megszűnt.
  114. ↑ 1971-ben megszűnt, jogutódja az UEFA-kupa.
  115. ↑ 1992-ben megszűnt.
  116. ↑ 1987-ben megszűnt.
  117. ↑ 2008-ban megszűnt.
  118. ↑ 1996-ban megszűnt.
  119. ↑ 1976-ban megszűnt.
  120. ↑ Modena, Panini Edizioni. Almanacco Illustrato del Calcio – La Storia 1898–2004 (2005) 
  121. ↑ Napoli Player Statistics. ClubAngloNapulitano. [2016. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 9.)
  122. ↑ Silvio Baldini offende Napoli in diretta Tv, 2011. február 9. [2011. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  123. ↑ Biazzo: "Il Napoli è lo stato d’animo della città", 2011. május 3. [2011. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  124. ↑ E' stato scritto: "Il Napoli è lo stato d'animo della città". Ma pochi se ne ricordano., 2009. augusztus 11. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  125. ↑ Tifosi, Juventus la più amata - Inter la più antipatica, 2008. augusztus 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 22.)
  126. ↑ A Juventusnak a megkérdezettek körülbelül egyharmada szurkol. Közvetlenül mögötte az Inter és a Milan található 14, illetve 13 százalékkal. Negyedik a Napoli 8-cal, megelőzve a Romát (7%) és a Laziót (2%)
  127. ↑ De Laurentiis: "Il mio Napoli tra le grandi", 2006. június 29.
  128. ↑ (angolul) Napoli History, 2007. június 29. [2007. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 19.)
  129. ↑ Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 140. oldal
  130. ↑ Tifosi Napoli, trasferte vietate per tutto il campionato, 2008. szeptember 2. (Hozzáférés: 2011. november 12.)[halott link]
  131. ↑ a b c d Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 149. oldal
  132. ↑ a b c d e f g h Napoli. [2010. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  133. ↑ Identikit dell'ultras partenopeo. [2016. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 25.)
  134. ↑ Storia del gemellaggio Napoli - Genoa, il più lungo d'Italia. [2011. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 13.)
  135. ↑ Napoli-Genoa: un gemellaggio che dura da 26 anni, 2010. január 26. (Hozzáférés: 2011. november 13.)[halott link]
  136. ↑ Napoli-Genoa, sul divano - Fatti ospitare da un avversario, 2011. április 8. (Hozzáférés: 2011. november 13.)
  137. ↑ Pre-partita Napoli-Catania, dalla Curva A applausi e cori per i siciliani, 2009. január 11. (Hozzáférés: 2011. november 13.)[halott link]
  138. ↑ Storia di un gemellaggio tra tifosi azzurri e rumeni, 2010. december 11. [2010. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 13.)
  139. ↑ Amalia Signorelli, Cultura popolare a Napoli, 134. oldal
  140. ↑ Amicizie e rivalità. [2012. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  141. ↑ Salvatore Bagni: “Cara sud, non rifarei quel gesto...”. ForzaRoma.com, 2007. október 17. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  142. ↑ Atalanta-Napoli, una rivalità eterna. (Hozzáférés: 2011. november 12.)[halott link]
  143. ↑ Come nasce la rivalità tra tifosi cagliaritani e napoletani. [2012. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  144. ↑ Ultras rivalità. [2011. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  145. ↑ Napoli-Avellino, un derby da Serie A. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  146. ↑ Napoli-Salernitana, derby di Coppa Italia. [2013. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  147. ↑ Cavani show: il Napoli vince il derby del Sud contro la Roma. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 12.)

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Società Sportiva Calcio Napoli című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a S.S.C. Napoli című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó irodalom

  • Elio Tramontano, Gianni Virnicchi.szerk.: L'arte tipografica: Il Napoli dalle origini ad oggi (1965) 
  • Giuseppe Pacileo.szerk.: Edi-Grafica: S.S.C. NAPOLI - una squadra e la sua città (1977) 
  • Antonio Ghirelli.szerk.: Laterza: Intervista sul Calcio Napoli (1978) 
  • Elio Tramontano.szerk.: Edizioni Meridionali: Da Sallustro a Maradona: 90 anni di storia del Napoli (1984) 
  • Roberto Ciuni.szerk.: Shakespeare & Company: Il pallone di Napoli 
  • Giuseppe Pacileo, Elio Tramontano.szerk.: La casa dello sport: La storia del Napoli (1986) 
  • Giuseppe Mariconda.szerk.: Newton: Breve storia del grande Napoli (1995). ISBN 88-7983-914-4 
  • Gianfranco Coppola.szerk.: Gremese Editore: Napoli (1998). ISBN 88-7742-291-2 
  • Francesco Caremani.szerk.: Sagep: Napoli 2000 - l'album azzurro dalle origini a oggi (2000). ISBN 88-7058-799-1 
  • Antonio Del Piano.szerk.: Editoriale Diemme: Napoli 7 anni nella storia (2001). ISBN 88-89370-01-7 
  • Giuseppe Pacileo, Pietro Gargano.szerk.: Il Mattino: 80 anni di passione - La storia del Napoli dal 1926 al 2006 (2006) 
  • Mimmo Carratelli.szerk.: Gianni Marchesini Editore: La grande storia del Napoli (2007). ISBN 88-88225-14-5 
  • Giuliano Pavone, Giuseppe Caporaso.szerk.: Edizioni Graf: Na sera 'e maggio (2007). ISBN 88-8943-312-6 
  • Piergiorgio Renna.szerk.: Multimedia: Il football a Napoli (2008) 
  • Gianfranco Coppola.szerk.: L'airone: La storia del Napoli (2009) 
  • Alessandro Lugli.szerk.: Boopen: La storia del Napoli dalla fondazione ad oggi (2009) 
  • Manuel Parlato.szerk.: Limina: Da Maradona a De Laurentiis. Le due ere del Napoli (2009) 

További információk

Commons:Category:S.S.C. Napoli
A Wikimédia Commons tartalmaz SSC Napoli témájú médiaállományokat.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SSC_Napoli&oldid=23899756”