Claudio Ranieri

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Claudio Ranieri
Claudio Ranieri.jpg
Claudio Ranieri
Személyes adatok
Teljes név Claudio Ranieri
Születési dátum 1951. október 20. (62 éves)
Születési hely Róma, Olaszország
Állampolgárság Olasz
Poszt Vezetőedző
Klubadatok
Jelenlegi klubja AS Monaco
Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*
19731974 olasz AS Roma 0060(0)
19741982 olasz Catanzaro 2250(8)
19821984 olasz Catania 0920(1)
19841986 olasz Palermo 0400(0)
Edzőség
Időszak Klub
19871988 olasz Campania Puteolana
19881991 olasz Cagliari
19911993 olasz Napoli
19931997 olasz Fiorentina
19971999 spanyol Valencia
19992000 spanyol Atlético Madrid
20002004 angol Chelsea
20042005 spanyol Valencia
2007 olasz Parma
20072009 olasz Juventus
20092011 olasz AS Roma
20112012 olasz Internazionale
2012 francia AS Monaco
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
* Mérkőzések (gólok) száma

Claudio Ranieri (Róma, 1951. október 20. –) olasz labdarúgó, edző. Jelenleg a francia első osztályú AS Monaco vezetőedzője.

A 20062007-es idényt még az olasz Sky Sport televíziónál kezdte szakkomentátorként, 2007. február 12-től azonban már a Parma kispadján ült. Innen távozott, majd 2007. június 4-én bejelentették, hogy ő lesz a Juventus edzője. Utóbbi csapatnál hivatalosan 2007. július 1-jén kezdte meg a munkát. Itt 2009-ig dolgozott, majd 2011-ig az AS Roma edzője volt.

Pályafutása játékosként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Játékosként a Roma, a Catanzaro, a Catania és a Palermo mezét viselte.

Gyermekként egy római kiscsapatban, az olasz főváros San Saba nevű városrészében kezdett futballozni. Ekkor még támadóként lépett pályára és igen tehetségesnek bizonyult. Ezután - 11 esztendősen - egy római amatőrklubhoz, a Dodicesimo Giallorosso csapatához került. Itt fedezte fel őt Helenio Herrera edző, és magával vitte az AS Romához. Ranieri ekkor 17 éves volt, a juniorcsapatban kapott helyet, de egyre nehezebben ment neki a góllövés. Ezért aztán edzője, Antonio Trebiciani gondolt egyet és Ranierit a védelembe helyezte. Itt is ragadt, ez maradt a végső posztja.

Ranieri 1973. november 4-én mutatkozott be a Serie A-ban, a GenoaRoma találkozón, amely a hazaiak 2–1-es győzelmével zárult. Abban az idényben hat mérkőzést játszott, aztán a Serie B-s Catanzaro csapatához igazolt. A klub 1976-ban feljutott, Ranieri pedig ettől kezdve 1982-ig összesen 128 mérkőzésen lépett pályára a Catanzaro színeiben az első osztályban. Pályafutása utolsó szakaszát további három dél-olasz csapatban töltötte: a Cataniában, a Napoliban és a Palermóban.

Edzői pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Edzői pályáját a tartományi bajnokságban szereplő Vigor Lamezia csapatnánál kezdte 1986-ban, aztán a C1-es - tehát harmadosztályú - Campania Puteolana nevű klubnál folytatta. 1988-ban az első komolyabb feladat várt rá, amikor is leült a Cagliari kispadjára: nagyon sikeres volt, 1989-ben klubjával megnyerte a harmadik ligás csapatok számára kiírt Olasz Kupát, 1991-ben pedig a Cagliari már a Serie A-ban szerepelhetett. Innen Nápolyba vitte az útja az SSC Napoli-hoz, ahol negyedik helyet ért el a klubbal, ez pedig európai kupaszereplést jelentett. Nápolyi pályafutása váratlanul ért véget 1993-ban.

Firenzei sikerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1993-1994-es szezonban került Firenzébe, ahol a jelentős múlttal bíró, de abban az évben csak a másodosztályban szereplő Fiorentina vezetését vette át. A cél a feljutás volt, amely teljesült is, hiszen a Fiorentina megnyerte a másodosztályt. A siker fő zálogának Ranierit és a fiatal támadót, Gabriel Omar Batistutát tartották. Ez az idény egy négy évig tartó, gyümölcsöző kapcsolat kezdete volt. Csupán egy dolog árnyékolta be a sikereket: 1993. november 5-én elhunyt a klub elnöke, Mario Cecchi Gori. Ranieri mindent megtett, hogy elfeledtesse a tragédiát: újoncként a csapat a 10. helyet szerezte meg, Batistuta pedig 26 góllal gólkirály lett. Ráadásul felállított egy olasz rekordot, amelyet a mai napig sem tudtak megdönteni: egymást követő 11 mérkőzés mindegyikén betalált. A következő idény minden várkozást felülmúlt: a Fiorentina negyedik helyen zárt és megnyerte az Olasz Kupát is. A sorozat elődöntőjében az Intert búcsúztatta, a döntőben pedig 3–0-s összesítéssel az Atalantát győzte le. Az 1996-1997-es idény bár jól indult (Szuperkupa-győzelem a Milan ellenében), a bajnokságban csak a kilencedik helyet sikerült megszerezni. Ez volt Ranieri utolsó szezonja Firenzében, az idény végén Alberto Malesani váltotta.

Edzősködés külföldön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1997-ben úgy döntött, hogy más országban is kipróbálja magát: összesen 8 évet töltött Olaszországon kívül, így ő lett az az olasz edző, aki a legtöbb ideig edzősködött külföldön. Először Spanyolországba került, a Valencia csapatához. 1999-ben Király Kupát nyert a csapatával, ugyanezen év nyarán pedig az Atletico Madridhoz szerződött, azonban innen gyorsan távozott, a klub pedig az idény végén kiesett az első osztályból. 2000-ben az angol Chelsea-hez került, de az itt töltött négy idény alatt nem nyert semmit. Legnagyobb eredménye egy Bajnokok Ligája elődöntő és egy bajnoki ezüstérem volt, mindkettő 2004-ben. Ranieri 199 mérkőzésen vezette a Chelsea-t, ezalatt 107 mérkőzést nyertek a londoniak. 2004 nyarán visszatért Valenciába, megnyerte az Európai Szuperkupát a Porto ellenében, de egy csúfos bukás, a Steaua Bukarest elleni kiesés az UEFA-kupából Ranieri állásába került. A bajnokságban sem szerepelt jól a csapat: akkor, amikor Ranieri távozott, csupán a hatodik helyen álltak.

Visszatérés Olaszországba: a Parma és a Juventus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Immár 10 éve nem dolgozott olasz csapatnál (két évig pedig egyáltalán nem edzősködött), amikor 2007. február 12-én leült a Parma kispadjára azzal a céllal, hogy a csapatot megmentse a kieséstől. A munka rosszul kezdődött: a Sporting Braga elleni kupamérkőzésen, a Sampdoria elleni bajnokin, majd a Sporting Braga elleni visszavágón is kikapott a Parma. Majd négy döntetlen után eljött az első siker is, a Siena ellen. Aztán egy várható vereség (az Inter ellen) után a következő öt mérkőzésen négy győzelmet aratott Ranieri gárdája. Ezután már csak egyszer kapott ki a Parma, az Empoli elleni hazai győzelemmel pedig biztossá vált a bennmaradása. Ranieri tehát egy sikeres félév után hagyhatta el a várost 2007. május 31-én, az utolsó mérkőzése a Carpenedolo elleni barátságos találkozó volt (1–1). Bár néhány napig makacsul tartotta magát a hír, hogy visszatér Angliába és a Manchester City edzője lesz, ő inkább elfogadta a Juventus hívását: 2007. június 4-én hivatalossá vált, hogy a Juventusnál folytatja, ténylegesen pedig 2007. július 1-jén állt munkába. Szerződése 2010. június 30-ig kötötte volna Torinóba, ám az első jó idénye után (mikor is 3. lett a csapattal), a második szezonjában ez az eredmény már nem volt elfogadható, és miután 8 meccses nyeretlenségi sorozatot produkált (melyre 1983 óta nem volt példa a Juventus történelmében) és a szurkolók is kikezdték, végül a vezetőség 2009. május 18-án menesztette. Az utolsó 2 mérkőzésre Ciro Ferrara ült az olasz rekordbajnok kispadjára.[1]

Monaco[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rövid és sikertelen szerepvállalása után az Internazionalenál 2012 május 30-án kinevezték a francia másodosztályú AS Monaco edzőjének.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Juventus dismiss manager Ranieri. BBC Sport, 2009. május 18. (Hozzáférés: 2009. május 18.)

Ranieri az Inter új edzője - stopli.hu

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]