Manchester City FC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Manchester City
Manchester-City.png
Csapatadatok
Teljes csapatnév Manchester City Football Club
Becenév Citizens, Kékek, City
Székhely Manchester, Anglia
Alapítva 1880, West Gorton (St. Marks) néven
Klubszínek világoskék, fehér
Stadion Etihad Stadion
Vezetőedző Chile Manuel Pellegrini
Elnök Egyesült Arab Emírségek Khaldoon Al Mubarak
Bajnokság Premier League
Nemzeti sikerek
angol Bajnokcsapat 4 alkalommal
angol Kupagyőztes 5 alkalommal
angol Szuperkupa-győztes 4 alkalommal
angol Ligakupa-győztes 3 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Coppacoppe black.png KEK 1 alkalommal
Statisztika
Legtöbb mérkőzés Anglia Alan Oakes (564)[1]
Legtöbb gól Anglia Eric Brook,
Anglia Tommy Johnson (158)
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Jelenlegi szezon
Soccerball current event.svg 2013–14-es szezon
Hivatalos honlap
Manchester City honlapja

A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Háromszor nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt, amikor Joe Mercer menedzser csapata Malcolm Allison vezényletével számos trófeát gyűjtött be, és olyan játékosaik voltak, mint Colin Bell és Francis Lee.

Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani a City of Manchester Stadionban.

Klubtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Manchester Cityt West Gorton (St Mark's) néven 1880-ban alapította Anna Connel és a St. Mark's templom két gondnoka, akik Manchester Gorton nevű kerületében, egy vasgyárban is együtt dolgoztak. 1887-ben a gárda új pályára, a Hyde Roadra költözött, mely a város Ardwick nevű részén volt, keletre a központtól. A csapat új neve Ardwick AFC lett. 1892-ben alapító tagjai lettek a Labdarúgó Liga másodosztályának. Az 1893–94-es idényben anyagi gondjaik támadtak, ami miatt újraalakultak Manchester City FC néven.

A City első sikerét 1899-ben érte el, amikor megnyerte a másodosztályt, így feljutott az élvonalba. 1904. április 23-án megnyerték első komolyabb trófeájukat, mikor a Bolton Wandererst 1–0-ra verték az FA-kupa döntőjében. A duplázáshoz sem sok kellett volna, hiszen a bajnokságban másodikok lettek. Nem sokkal a kupasiker után a csapat büntetést kapott, mivel az Angol Labdarúgó-szövetség által meghatározott összegnél nagyobb fizetést adtak néhány játékosuknak. 1906-ban 17 játékost tiltottak ki a Kékektől, köztük Billy Meredith-et is, aki a város másik csapatához, a Manchester Unitedhez igazolt. 1920-ban egy tűzvészben elpusztult a Hyde Road főlelátója, így a klub 1923-ban átköltözött a Maine Roadra.

Az 1930-as években a manchesteriek egymás után kétszer is bejutottak az FA-kupa fináléjába. 1933-ban vereséget szenvedtek az Evertontől, de egy évvel később legyőzték a Portsmouth-t. 1937-ben megnyerték első bajnoki címüket, de rögtön a következő szezonban kiestek, bár minden csapatnál több gólt szereztek. Az 1950-es években szintén két egymást követő FA-kupa-döntő következett, melyek közül az elsőt elvesztette, a másodikat megnyerte a City csakúgy, mint 20 évvel korábban. 1955-ben a Newcastle United volt az ellenfél, 1956-ban pedig a Birmingham City. Utóbbit 3–1-re verte a csapat úgy, hogy Bert Trautmann kapus törött nyakkal játszott.

1963-ra ismét a másodosztályban találta magát a gárda, 1965 januárjában a Swindon Town elleni meccsükre mindössze 8015 néző volt kíváncsi, ez máig élő negatív rekord. Nyáron Joe Mercerre és segédjére, Malcolm Allisonra bízták a csapat irányítását. Első szezonjában Mercer feljuttatta a Cityt az élvonalba és tehetséges játékosokat igazolt, például Mike Summerbee-t és Colin Bellt. Az 1967/68-as idényben aztán megnyerték második bajnoki címüket, azzal, hogy a szezon utolsó napján 4-3-ra verték a Newcastle Unitedet. 1969-ben ismét megnyerték az FA-kupát, így a következő idényben indulhattak a KEK-ben, melyet a Górnik Zabrze elleni bécsi döntőn meg is nyertek. A Ligakupát is hazavihették, amivel az övék lett a második csapat, mely egy szezonon belül nemzetközi és hazai trófeát is nyert.

A trófeákért való küzdelem az 1970-es években is folytatódott, kétszer másodikok lettek a bajnokságban, 1974-ben pedig bejutottak a Ligakupa-döntőbe, de ott kikaptak. Az egyik legemlékezetesebb pillanat az 1973–74-es idény végén jött el a City számára. Ekkor a nagy rivális Manchester Unitednek győznie kellett volna, hogy elkerülje egy kiesést, de éppen egy korábbi Vörös Ördög, Denis Law gólja ejtette ki őket. Utolsó nagy trófeájukat 1976-ban nyerték, amikor a Newcastle United elleni győzelemmel elhódították a Ligakupát.

Az 1960-as és 1970-es évek sikereihez képest a jövő visszaesést hozott a klub számára. 1979-ben Malcolm Allison lett a menedzser, aki nagy összeget költött új játékosokra, például Steve Daley-re, de egyikük sem vált be. A vezetőedzők folyamatosan váltakoztak, csak az 1980-as években hét különböző mester ült a kispadon. 1980-ben ugyan bejutottak az FA-kupa döntőjébe, de kikaptak a Tottenham Hotspur elleni megismételt találkozón. 1983-ban és 1987-ben is kiestek az élvonalból. 1989-es visszajutásuk után ötödikként végeztek a Division One-ban, ekkor Peter Reid volt a mesterük. Távozása után azonban ismét romlott a manchesteriek formája. 1992-ben alapító tagjai lettek a Premier League-nek, majd 1996-ban kiestek. Két szezonnal később elérték történetük legrosszabb pontját, ők lettek az első nemzetközi sikereket elért csapat, mely kiesett a harmadosztályba.

A kiesés után az új elnök, David Bernstein nagyobb pénzügyi fegyelmet követelt meg, mivel elég kaotikus állapotok uralkodtak a pénzügyeket illetően. A City első próbálkozásra visszajutott a másodosztályba, a rájátszás döntőjében a Gillinghamet verték. Ezt követően zsinórban másodszor is feljutottak, de a Premier League még túl erősnek bizonyult nekik és 2001-ben kiestek. Az új idény kezdete előtt Kevin Keegan vette át a gárda irányítását. A 2001–02-es idényben megnyerték a másodosztályt, közben klubrekordnak számító pontot szereztek és gólt lőttek.

A Manchester City (kékben) támad a Wigan ellen az angol kupában, 2006 január.

A 2002/03-as szezon volt az utolsó, melyet a Kékek a Maine Roadon töltöttek. Közben 3-1-re verték a Manchester Unitedet, ez volt az első győzelmük a rivális csapat felett 13 éve. Majd az UEFA-Kupába is bekerültek a Fair Play-táblázaton elért jó eredményük miatt. A szezon után átköltöztek a City of Manchester Stadionba.

2005 márciusában Keegan elhagyta a csapatot, helyére Stuart Pearce érkezett, akivel az utolsó nyolc meccsen szenvedtek vereséget és majdnem kijutottak az európai porondra is. A 2005–06-os évadot remekül kezdték és novemberig az első hatban voltak, de aztán rendkívül rossz formába kerültek és mindössze a 15. helyet szerezték meg.

A 2006–07-es idényben a csapat legnagyobb gondja a gólszerzéssel volt, hazai pályán mindössze 10-szer találtak be, ami új negatív rekord. Ezt követően kirúgták Pearce-t és a szakmai stáb nagy részét.

2007 júliusában a korábbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson lett a City menedzsere. Első három meccsüket – köztük egy Manchester United ellenit is – sorozatban megnyerték, úgy, hogy nem kaptak gólt, de mindkét jó sorozat megszakadt az Arsenal ellen. Sorozatban 10 hazai meccset nyertek meg, a sorozat az augusztus 15-i Derby County elleni sikerrel kezdődött és a Tottenham elleni december 18-i Ligakupa-vereséggel ért véget. Ezt követően ismét megverték a Unitedet, de az eredmények visszaestek. Két meccsel a szezon vége előtt az elnök elárulta, hogy szeretne megválni Erikssontól, ez nem tetszett a szurkolóknak, de 2008. június 2-án megtörtént. A Kékek végül kilencedikek lettek, de bejutottak az UEFA-kupába, amiben ismét a Fair Play-táblázat segített nekik.

Manszúr sejk és a fellendülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008 nyarán a klubnak új tulajdonosa lett, amivel a Manchester City a világ leggazdagabb futballcsapatává vált. Ez lehetővé tette már a szezon előtt olyan játékosok igazolását, mint a korábban innen eligazoló Shaun Wright-Phillips, Vincent Kompany vagy Robinho. Az új edző Mark Hughes lett, akinek azonban nem lett túl sikeres a szezonja, mindössze tizedik lett a City, de az UEFA-kupában viszonylag sokáig meneteltek, a negyeddöntőben estek ki. De a téli és a következő szezon előtti igazolások (pl. Shay Given, Kolo Touré, Joleon Lescott, Nigel de Jong, Emmanuel Adebayor, Carlos Tévez, Adam Johnson) a 2009-2010-es szezon kezdésénél erősen éreztették a hatásukat: az első 4 meccset úgy nyerték meg, hogy gólt sem kaptak, majd megverték az Arsenalt (4-2). Ezt a sorozatot a városi rivális állította meg egy parádés meccsen (Michael Owen a 96. percben állította be a 4-3-as végeredményt), majd egy igen hosszú döntetlen-széria kezdődött, ami miatt Mark Hughest elküldték. Utódja az Interrel 3 bajnoki címet szerző Roberto Mancini lett. A City a szezonban végig esélyes volt a 4. helyre, a BL-selejtezőt érő helyet eldöntő meccset azonban a Tottenham ellen 1-0-ra elvesztette. A Manchester City Shay Given és a cserekapus Stuart Taylor sérülése miatt kölcsönvette az utolsó három meccsre Fülöp Mártont, aki e kis időben csapata egyik legjobbja volt. 2010 nyarán ismét érkeztek sztárok, mint az Aston Villától megszerzett James Milner, az ex-Barçás Yaya Touré vagy a Laziótól elcsábított Aleksandar Kolarov, a friss világbajnok David Silva, az olasz tini fenegyerek Mario Balotelli, de nagy erősítést jelentett a kölcsönből visszatérő Joe Hart kapus is, aki a Birmingham színeiben a liga egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. A szezonban a City adós maradt az ellenállhatatlan támadójátékkal, és sokszor unalomba fulladtak a rangadók: hazai 0-0 a Manchester Uniteddel, idegenben az Arsenal és a Tottenham ellen 0-0... voltak egészen meglepő mérkőzéseik is, hiszen a City volt az első csapat, ami legyőzte a Chelsea-t (hazai pályán, 1-0-ra), de hazai pályán 3-0-ás vereséget is szenvedtek az Arsenaltól. Januárban újabb erősítés jött: a Bundesliga legutóbbi két kiírásának gólkirályát, Edin Džekot igazolták le. Összességében a bajnoki címre való reális esélyük februárban úszott el, a helyi rangadón, idegenben a Manchester United ellen. Bár a City egy kevéssel jobb volt ellenfelénél, a kapura nem volt igazán veszélyes, gólt is csak Edin Džeko megpattanó megpattanó lövésből tudtak szerezni, ellenben a talán halványabb United két szép találattal (Nani góljával és Rooney ollójával) megnyerte a rangadót, majd később a bajnokságot is. Bár a City elég hamar kiesett az Európa Ligából (a Dinamo Kijev ellen) és a ligakupából is, ebben az évben már nem maradt trófea nélkül, és alkalma volt visszavágni a városi riválisnak is: az FA-kupában először gyengébb csapatok ellen csak újrajátszással tudtak nyerni, de az elődöntőben a Manchester Unitedet 1-0-ra legyőzték (a sors iróniája, hogy most viszont a United játszott jobban, de az aktuális BL-mérkőzése miatt gyorsan elfáradtak), ráadásul a győztes gólt szerző Yaya Touré az ellenfél egyik játékosától (Michael Carrick) kapta a "gólpasszt". A döntőben a meglepetéscsapat Stoke City már nem volt ellenfél, és 35 év után ismét trófeának örülhet a Manchester City. A szezon végén eltiltották doppingvétség miatt a védelem kulcsemberét, Kolo Tourét, akinek eltiltása áthúzódik a következő szezonra is.

2011 nyarán sem sajnálta a pénzt a Manchester City, de most már okosabban erősítettek. Így érkezett a klubhoz az ex-arsenalos duó, Gaël Clichy és Samir Nasri, a montenegrói védő, Stefan Savić és a másodosztályba sorolt Temesvártól a kapus Costel Pantilimon és Maradona veje, Sergio Agüero. Voltak távozók is, mint az előző szezonban kispadra szoruló Shay Given és Shaun Wright-Phillips vagy a létszám felettivé váló Emmanuel Adebayor és Roque Santa Cruz, utóbbi ketten kölcsönbe (érdekesség, hogy mindkét játékosért többet fizetett a City 20 milliónál). Ugyan a szezon felvezetőjeként számon tartott Community Shielden kétgólos előnyről kikaptak a fő rivális Manchester Unitedtől, az elmondható, hogy jól igazolt a csapat, hisz az első fordulókban az előző szezonban fellelhető problémák (mint a kreativitás hiánya) maradéktalanul megoldódtak. Erre jó példa a 3. fordulóban lejátszott Tottenham elleni idegenbeli mérkőzés, ahol úgy nyertek idegenben 5-1-re, hogy a Spurs egyetlen gólját is lesállás előzte meg! A klub ekkor jutott be először a BL-be, és rögtön kifogta a halálcsoportot: a spanyol 4. helyezett Villarrealt, a németeknél meglepetésre csak harmadik Bayern Münchent és az olasz bajnokság pozitív meglepetéscsapatát, a Nápolyt kapta Mancini csapata.

A klub egyre jobban kezdett teljesíteni, majd a nyolcadik fordulóban átvették a vezetést is, kihasználva, hogy az addigi listavezető Manchester United döntetlent játszott a Liverpool otthonában. A következő fordulóban a két manchesteri csapat találkozott a United otthonában. A hazaiak voltak az esélyesebbek, és ők is kezdtek jobban, de egy kontratámadás után a City vezetést szerzett Mario Balotelli okos góljával. Bár ezután a United több ziccert is kidolgozott, a félidő végéig nem változott az eredmény. A hazaiaknak viszont a második félidőben már nem volt reális esélyük a győzelemre, ugyanis a félidő legelején emberhátrányba kerültek, majd a félidő közepén a City még két gólt szerzett, kihasználva az emberhátrányban lévő ellenfél kinyílását. Bár a mérkőzés végéhez közeledve Darren Fletcher egy szépségdíjas góllal szépített, a Manchester United fizikailag teljesen összeomlott a végére, így a háromperces hosszabbításban minden akadály nélkül lőtt a City még három gólt. A végeredmény 6-1 a vendégeknek, a City egy óriási győzelmet aratott legnagyobb riválisa otthonában, és öt pontra növelték az előnyüket a tabellán. A 2011–2012-es szezont úgy nyerte meg a City, hogy az utolsó fordulóban a QPR-t drámai mérkőzésen, 1–2-ről fordítva győzte le Edin Džeko 92. percben, majd Sergio Agüero 94. percben szerzett góljával.

Klubszínek és címerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1972-től 1997-ig használt címer.

A Manchester City hazai színei az égszínkék és a fehér. A vendégmez színei általában a gesztenyebarna, a vörös és a fekete, az utóbbi években azonban több más színű második számú összeállításuk volt. A 2004–05-ös idényben például az idegenbeli mez fehér volt lila sorttal és fehér sportszárral. Ezután volt még teljesen tengerészkék és teljesen fekete mezük is. A 2005–06-os és 2006–07-es szezonban azonban a harmadik számú mezre váltottak, ami sárga volt fekete nadrággal és zoknival. Állítólag ezeket a színeket az 1950-es és 1960-as években is használta a csapat.

A 2007–08-as évadra a hazai és idegenbeli mezeken is vékony fehér csíkok jelentek meg. Az idegenbeli összeállításban minden ruhadarab lila lila lett. A harmadik számú mez fehér volt égszínkék nadrággal és ugyancsak fehér sportszárral.

A színek eredetét homály fedi, de bizonyíték van rá, hogy már 1892-ben is kék mezt viseltek. Egyesek szerint az égszínkék a szabadkőművességgel való kapcsolatra utal. Egy, a City történetét taglaló könyv szerint a még West Gorton (St Mark's) néven futó csapat skarlátvörös mezt viselt fekete rövidnadrággal. 1884-ben a manchesteriek fekete mezt viseltek fehér kereszttel, ami arra utal, hogy templomi munkások alapították a klubot. A vörös és fekete idegenbeli mezekek a korábbi menedzserasszisztens, Malcolm Allison vezette be az AC Milan mintájára.

A klub jelenlegi címere 1997 óta van használatban, megtervezésére azért volt szükség, mert a régi nem volt alkalmas a levédetésre. A jelenlegi logo a manchesteri városi címeren alapszik, egy szirti sas látható rajta, mely előtt egy pajzs van. A pajzs felső részén egy hajó látható, mely a város vízi útjaira utal, a lejjebb található három csík Manchester három folyóját jelképezi. Alul olvasható a latin mottó: "Superbia in Praelia", ami magyarul ennyit jelet: "Büszkeség és Küzdelem". A sas felett látható még három csillag.

A City korábban még két címert használt, az elsőt 1970-től kezdve, mely kör alakú volt, közepén ugyanaz a pajzs volt, mint a mostanin és köré volt írva a csapat neve. Ezt 1972-ben egy felújított változat váltotta. A pajzs alsó részébe Lancashire vörös rózsája került. A kupadöntőkön a csapat mezein általában a városi címer volt látható, ezzel jelezve, hogy büszkén képviselik Manchestert.

Stadion[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Etihad Stadium belülről.

A klub jelenlegi stadionja az Etihad Stadion, egy világszínvonalú 48 000 férőhelyes létesítmény, mely a 2002-es Nemzetközösségi Játékok után épült. A City a 2002–03-as idény vége óta játszik itt, akkor költöztek ugyanis ki a Maine Roadról. A stadion névhasználati jogát 2011-ben adták el a főszponzornak, a dubaji Etihad légitársaságnak; ezt megelőzően a stadiont City of Manchester Stadiumnak nevezték.

A beköltözés előtt a csapat 35 millió fontot költött különböző munkálatokra, például a játéktér lesüllyesztésére. Ezen kívül még egy szint került a meglévők fölé és megépült a North Stand lelátó. A felújított építményt a City egy FC Barcelona elleni barátságos meccsel nyitotta meg, melyet 2-1-re megnyertek és az első gólt Nicolas Anelka szerezte.

A manchesteriek több pályát használtak történetük során. 1880 és 1887 között például öt különböző helyen játszottak, majd a Hyde Roadon telepedtek le hosszabb időre (36 évre). 1920-ban tűz ütött ki a stadionban és a főlelátó elpusztult, ezért a City a 84 000 néző befogadására alkalmas Maine Roadra költöztek, melyet tervezői az „Észak Wembley-je”-ként emlegettek. 1934. március 3-án 84 569 szurkoló váltott jegyet a Stoke City elleni FA-kupa-meccsre, ami angol rekord a klubcsapatokat illetően. A Maine Roadot többször is felújították, befogadóképessége az évek alatt egészen 32 000-re csökkent.

Játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2014. május 31. szerint.

# Poszt Név
1 ENG K Joe Hart
2 ENG V Micah Richards
4 BEL V Vincent Kompany Csapatkapitány
5 ARG V Pablo Zabaleta
6 ENG V Joleon Lescott
7 ENG KP James Milner
8 FRA KP Samir Nasri
9 ESP CS Álvaro Negredo
10 BIH CS Edin Džeko
11 ENG KP Scott Sinclair
13 SER V Aleksandar Kolarov
14 ESP KP Javi García
15 ESP KP Jesús Navas
16 ARG CS Sergio Agüero
17 ENG KP Jack Rodwell
# Poszt Név
18 ENG KP Gareth Barry
21 ESP KP David Silva
22 FRA V Gaël Clichy
25 BRA KP Fernandinho
26 ARG V Martín Demichelis
29 ENG K Richard Wright
33 SRB V Matija Nastasić
35 MNE CS Stevan Jovetić
38 BEL V Dedryck Boyata
42 CIV KP Yaya Touré
44 NED V Karim Rekik
52 WAL KP Emyr Huws
60 SWE CS John Guidetti
64 POR KP Marcos Lopes

A 23-as mezt már soha nem fogják kiosztani senkinek. A klub vezetőinek határozata szerint Marc-Vivien Foé emlékének tartják fenn.

Szezonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres korábbi játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első szereplés zárójelben.

Menedzserek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évek Név Nemzetiség
1880–1882 Frederick Hopkinson  Anglia
1884–1887 Edward Kitchen  Anglia
1887–1889 Walter Chew  Anglia
1889–1893 Lawrence Furniss  Anglia
1893–1895 Joshua Parlby  Anglia
1895–1902 Sam Omerod  Anglia
1902–1906 Tom Maley  Skócia
1906–1912 Harry Newbould  Anglia
1912–1924 Ernest Mangnall  Anglia
1924–1925 David Ashworth  Anglia
1926–1932 Peter Hodge  Skócia
1932–1946 Wilf Wild  Anglia
1946–1947 Sam Cowan  Anglia
1947–1950 Jock Thomson  Skócia
1950–1963 Les McDowall  Skócia
1963–1965 George Poyser  Anglia
1965–1971 Joe Mercer  Anglia
1971–1973 Malcolm Allison  Anglia
1973 Johnny Hart  Anglia
1973–1974 Ron Saunders  Anglia
1974–1979 Tony Book  Anglia
1979–1980 Malcolm Allison  Anglia
1980–1983 John Bond  Anglia
1983 John Benson  Skócia
1983–1986 Billy McNeill  Skócia
1986–1987 Jimmy Frizzell  Skócia
1987–1989 Mel Machin  Anglia
1989–1990 Howard Kendall  Anglia
1990–1993 Peter Reid  Anglia
1993–1995 Brian Horton  Anglia
1995–1996 Alan Ball  Anglia
1996 Steve Coppell  Anglia
1996–1998 Frank Clark  Anglia
1998–2001 Joe Royle  Anglia
2001–2005 Kevin Keegan  Anglia
2005–2007 Stuart Pearce  Anglia
2007–2008 Sven-Göran Eriksson  Svédország
2008–2009 Mark Hughes  Wales
2009–2013 Roberto Mancini  Olaszország
2013– Manuel Pellegrini  Chile

Sikerlista[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajnok (4): 1936–37, 1967–68, 2011–12, 2013–14
Győztes (5): 1903–04, 1933–34, 1955–56, 1968–69, 2010–11
Győztes (3): 1969–70, 1975–76, 2013–14
Győztes (4): 1937, 1968, 1972, 2012

Nemzetközi szereplés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Győztes: 1 alkalommal (1970)

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]