Oldham Athletic AFC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oldham Athletic
Oldham Athletic logo.png
Csapatadatok
Teljes csapatnév Oldham Athletic Association Footbal Club
Becenév The Latics, Oldham
Székhely Oldham, Anglia
Alapítva 1895 (Pine Villa FC néven)
Klubszínek kék-sárga
Stadion Boundary Park
Vezetőedző Skócia Paul Dickov
Elnök Anglia Simon Corney
Bajnokság League One
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Oldham Athletic honlapja

Az Oldham Athletic AFC egy az angliai Oldham városában székelő futballcsapat, mely jelenleg a helyi harmadik vonalban, a Football League One-ban szerepel. Utoljára az 1996-97-es szezont töltötték más osztályban, ekkor estek ki Championship-ből. A klubot 1895-ben Pine Villa F.C. néven alapították, mely a helyi manchesteri illetve Lancashire-i ligákban játszott. 1899-ben, mikor a rivális Oldham Country FC csapata fizetésképtelenné vált, a Pine Villa FC költözött korábbi pályájukra, az Oldham Athletic Ground-ra (mai nevén Boundary Park-ba), és nevét Oldham Athleticre változtatta. Az első világháború kitörése előtti utolsó, 1914-15-ös szezonban másodikként végeztek az első osztályban, de az újraindulást követően 1923-ban kiestek. 1990-ben Ligakupa döntőt játszottak, majd 1991-ben megnyerték a másodosztályt, így 68 év után újra az angol élvonalban játszhattak. Az első évben sikerült a bennmaradás, így a következő szezonban induló Premier League alapító tagjai lehettek, de 1994-ben kiestek, annak ellenére hogy ugyanezen évben az FA-kupában elődöntőt játszhattak. Az 1990-es évektől kezdődően általában gyenge teljesítményt nyújtott a klub, a rengeteg megforduló edző mellett az öregedő stadion problémáival is meg kellett küzdeniük. A 2003-2004-es szezonban a klub fizetésképtelenné vált, majd 2004 februárjában egy Amerikában élő brit üzletember, Simon Blitz vezette társulás megvásárolta a csapatot, és kft. formában üzemeltette tovább.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pine Villa Football Club-ot 1895-ben alapították, majd 4 évvel később változtatta meg nevét Oldham Athletic Football Club-ra. Az egyesület azonnali hatállyal profi státuszt kapott, és mind a Lanchasire Combination, mind a Lanchashire League küzdelmeiben részt vett. A kezdeti sikerek hatására, az 1907-08-as szezonra felvételt nyert a csapat a Football League másodosztályába. Itt három szezont töltöttek el, majd feljutottak az élvonalba. Pár éven belül az egyik legnagyobb bajnoki esélyessé vált a csapat, az 1912-13-as szezont a negyedik helyen zárták, és az FA-kupa döntőjében mindössze 1-0-s vereséget szenvedtek az Aston Villa gárdájától. Az 1914-15-ös szezonban az FA-kupában a negyeddöntőkig meneteltek, ahol a Sheffield United újrajátszás után ejtette ki őket, a bajnokságot pedig mindössze egyetlen ponttal bukták el az Everton együttesével szemben.

A két világháború közti időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború után az Oldhamnek nem sikerült fenntartani a korábban jellemző jó formát, és 1923-ban kiestek az élvonalból, ekkor még nem tudták hogy egy 68 éves első-osztályú futball nélküli időszak vette ekkor kezdetét. A csapat sok korábbi meghatározó játékosa visszavonul a háború alatt, vagy áldozatul esett. Legközelebb a feljutáshoz az 1929-30-as szezonban jártak, ekkor harmadikként végeztek, és mindössze két ponttal maradtak el a már feljutást jelentő második pozícióról, melyet a Chelsea foglalt el. 1930-tól kezdve, lassan de biztosan elkezdtek hátrafelé csúszni a tabellán, majd 1935-ben a 21. helyen zárva kiestek a másodosztályból, és az következő szezont északi harmadosztályban kezdhették. A zuhanás ebben az osztályban már nem folytatódott, az első szezonjukban 7. helyen végeztek, majd a következő három évben mindig a legjobb öt közt szerepeltek. Azonban mikorra komoly esélyük lett volna a feljutásra, 1939-ben kitört a Második világháború, és több mint egy fél évtizedre véget vetett a The Football League küzdelmeinek. A játékosok szerződését felbontották, így főképp vendégjátékosokra alapozott kerettel vettek részt a háború alatti északi-liga küzdelmeiben 1946. augusztusáig.

A világháború utáni évtizedek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború után hasonlóan az elsőhöz időbe került míg formába lendült a csapat. Első szezonjukat a csalódáskeltő 19. helyen zárták, Frank Womack vezetőedző ennek hatására lemondott. Billy Wooton irányításával 1949-ben a 6. helyen zártak, de az igazi fellendülést George Hardwick játékos-edző 1950—es kinevezése hozta meg. Hardwickot 15,000 fontért igazolták a Middlesbrough csapatától, ekkoriban ez az összeg, főleg egy harmadosztályú csapat esetében kiemelkedőnek számított. A szurkolókat, és az egész várost feltüzelte a két évvel korábban még az angol válogatott kapitányaként szereplő játékos érkezése. Hardwick első évében, a bajnokságot sokáig vezetve, végül a 4. helyen zártak. A hazai meccseken igen magas volt a kilátogató szurkolók száma, a rivális Stockport County elleni 1-0-s diadalt 33,450-en tekintették meg a helyszínen 1952. márciusában. Korábban, egy januári Chester City elleni mérkőzésen a csapat új klubrekordot állított fel szerzett gólok tekintetében, miután 11-2-re diadalmaskodott az ellenfél felett. Eric Gemmel hét gólt szerzett a mérkőzésen, ez mind a mai napig a legtöbb gól melyet játékos valaha egy mérkőzésen szerzett az Oldham színeiben. A következő évben az Oldham bajnok lett, így feljutott a másodosztályba. Az öregedő keretnek, és a kevés játékosvásárlásra fordítható pénznek köszönhetően azonban a következő szezon komoly csalódást jelentett a szurkolóknak, mindössze 8 megnyert mérkőzéssel az Oldham utolsó helyen végzett a 1953-1954-es angol labdarúgó-bajnokság (másodosztály)|másodosztályban]]. A kiesést követő első szezont a 10. helyen zárták az északi harmadosztályban 1955-ben Hardwick lemondott, az ezt követő 5 évben csak szenvedett az alakulat, háromszor is az első 20 helyezésen kívül végeztek. 1957-58-as 15. helyezésével az Oldham alapító tagjává vált az újonnan alakult negyedosztálynak. Első szezonjukat a 21. helyen zárták a 24 csapatos mezőnyben, az utolsó négy csapat egyikeként pedig kérvényezniük kellett újraválasztásukat a liga csapati közé, melyet a szövetség végül megtett. A következő szezont még ennél is hátrébb, a 23. helyen zárták, csak a Hartlepool United együttesét tudták megelőzni, ez a klub történetének legrosszabb szereplése volt a ligában. Ismét újraválasztásukat kellett kezdeményezniük, amely ismét sikerrel zárult. Érdekesség hogy a 22. helyen végzett Gateshead gárdáját nem választották meg újból tagnak, helyettük a Peterborough United gárdája szerepelhetett a negyedosztályban a következő szezontól. Az 1960-as évek elején vált meghatározó játékossá az Oldhamben Ken Bates. Részben neki, részben az új edzőnek, Jack Rowleynak köszönhetően a csapattal nagyot fordult a világ, és az 1962-63-as szezont másodikként zárva feljutottak a harmadosztályba, de Rowley elhagyta a klubot. Az ezt követő hat szezonban sem a csapat formáját, sem az edzői tisztséget betöltő személyt nem sikerült állandósítani, Les McDowall, Gordon Hurst, és Jimmy Mcllroy is töltöttek el időt a csapat élén. 1968-ban ismét Jack Rowleyt nevezték ki a csapat élére, de a kiegyensúlyozatlan teljesítményen ő sem tudott változtatni, így az év végén ligautolsóként búcsúztak a harmadik vonaltól. Az 1969-70-es szezon közepén Jack Rowley és Bates is elhagyta a csapatot, Jimmmy Frizzell ült le az edzői székbe, aki 13 szezont töltött el az Oldham élén.

A Frizzell és Royle érák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jimmy Frizzell, korábbi skót védő az 1969-70-es szezonban lett az Oldham Athletic vezetőedzője. Első teljes szezonjában harmadik helyen végzett az együttessel, így újra feljutott a harmadosztályba. Itteni első szezonjukat a 11. pozícióban zárták, majd az 1972-73-as idényben negyedikként zártak, 7 ponttal lemaradva a bajnok, feljutó Bolton Wanderers mögött. A következő évben az Oldham megnyerte a bajnokságot, így 21 év után visszatérhetett a másodosztályba. Ez a kaland azonban sikeresebben zárult mint a 21 évvel ezelőtti, Frizzell regnálása alatt a csapat végig megőrizte másodosztályú tagságát, az FA-kupában, és a ligakupában azonban nem értek el nagy sikereket.

1982 júniusában a klub Joe Roylet nevezte ki a csapat élére, és egy új korszak vette kezdetét. Irányítása alatt előbb a 7. majd a 19. helyen végzett a gárda, majd az 1986-87-es évadban mindössze 3 ponttal maradt le a biztos feljutást eredményező második helyről, melyet a Portsmouth csapata szerzett meg. Így is részt vehetett a rájátszásban, de nem sikerült kiharcolnia a feljutást. Royle irányítása alatt 1990-ben ligakupa döntőt játszott a csapat a Wemleyben, a Nottingham Forest elleni mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az Oldham. A következő évben nem sikerült megismételni a jó kupaszereplést, cserébe azonban a bajnokságot megnyerve 68 év után újból élvonalbeli klubbá vált az egyesület. Első évüket a 17. helyen zárták a 22 csapatos bajnokságban, így alapító tagjai lehettek a 1992-93-as szezonban a Premier League-nek. További két idényt töltöttek el az élvonalban, majd kiestek, és a következő esztendőben véget ért a Royle-éra, miután az Royle az Everton edzője lett. Ebben az időszakban az Oldham kétszer is elérte az FA-kupa elődöntőjét, mindkét alkalommal újrajátszást követően szenvedtek vereséget a Manchester United-től. 1994-ben mindössze egy perc választotta el a csapatot a döntőbe jutástól, de Mark Hughes utolsó percben esett egyenlítő találata után 1-1-re végződött a Wembley-ben megrendezett találkozó, az újrajátszásban pedig 4-1-es vereséget szenvedett az Oldham a Maine Road-on. Sok Oldham szurkoló tekint Mark Hughes egyenlítő találatára úgy mint egy olyan csapásra melyen sosem tudta magát túltenni a csapat. Az Oldham ezt követően hétből egyetlen meccsét sem volt képes megnyerni a bajnokságban, így az utolsó fordulóban egy Norwich City elleni 1-1-et követően búcsúzott az élvonaltól. Az kései 80-as és a korai 90-es évek Oldhamjében számos, később nagyobb kluboknál is szerencsét próbáló játékos megfordult. Mike Milligan, az Oldham saját nevelésű ír középpályását 1990-ben egymillió fontért vásárolta meg az Everton, azonban egy évvel később, egy sikertelen szezont követően visszatért a Boundary Parkba. Ugyanekkor adta el az Oldham 625000 fontért cserébe a szintén ír Denis Irwint a Manchester United csapatának. A Cork-i születésű védő az ezt követő 12 évben jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el a vörös ördögök színeiben. Early Barrett, aki szintén védőként játszott kulcsszerepet az Oldham kupameneteléseiben, és feljutásában, 1992 februárjában lett az Aston Villa játékosa, 1,7 millió fontért cserébe. Ebben az időben ő volt a szigetország egyik legdrágább védője, és később ligakupát nyert a birminghami gárdával, majd több mint 200 élvonalbeli bajnokival a háta mögött, 2000-ben visszavonult.

Közelmúlt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Royle távozása után 1994 novemberében Graeme Sharp vette át a csapat irányítását mint játékos-edző, azonban nem sikerült elérni a feljutást, a következő szezonban pedig a kiesés szélére került a gárda. 1997-ben azonban már semmi nem mentette meg a csapatot, nem sokkal azután hogy Neil Warnock–ot nevezték ki a csapat élére, az Oldham kiesett a Division One-ból. Az Oldham az egyik legnagyobb múltú csapa volt az 1997-98-as szezon harmadosztályában, Warnock pedig az ezt megelőző 11 évben különböző csapatokkal ötször is sikeresen harcolta ki a feljutást. Mindennél fogva, a legtöbben azonnali feljutásra számítottak, a csapat azonban a csalódáskeltő 13. helyen zárta a bajnokságot, Warnock lemondott, helyét a veterán csatár, Andy Rithcie játékos-edző vette át. Mivel nem sikerült kiharcolni a feljutást, 2001 októberében menesztették, Mick Wadsworth követte az edzői székben. 2001-ben Chris Moore, oxfordi üzletember felvásárolta az Oldham Athleticet, azzal a nem titkolt szándékkal hogy öt éven belül visszavezeti őket a Premier League-be. 2002 nyarán Wadsworth távozott, a csapat élére Iain Dowie állt, akinek sikerült egy ütőképes alakulatot faragnia a csapatból, az Oldham rájátszásba jutott, azonban ott elbukott. A szurkolókat azonban ennél sokkal jobban zavarta az a tény hogy Moore úgy döntött eladja a klubot, hatalmas adósságot, és egy gyenge keretet maga után hagyva, miután a csapat legjobb játékosait a piaci értékük töredékéért eladta. Egy darabig úgy tűnt hogy a klub megszűnhet, de végül jelentkezett egy új befektetői csoport. A 2004-2005-ös évadban Simon Blitz, és két partnere Simon Corney valamint Danny Gazal megvásárolták az Oldham Athletic csapatát, megmentvén ezáltal a klubot az esetleges felszámolástól. Miközben a tulajdonosok igyekeztek visszafizetni a klub felhalmozódott adósságait, a csapat éveken keresztül szenvedett, a 2004-2005-ös idényben épphogy elkerülte a kiesést. A 2006-07-es szezonban már jobban teljesített a csapat, bejutott a rájátszásba, azonban az elődöntőben 5-2-es vereséget szenvedett összesítésben a Blackpool csapatától. Két szezon után 2009 márciusában azonnali hatállyal menesztették John Sheridan vezetőedzőt, helyét ideiglenesen a korábban már a klubnál megfordult Joe Royle vette át. Év végén a klub állandó szerződést kínált Roylenak, de ő ezt elutasította, így 2009 áprilisában a klub bejelentett, hogy a következő évtől a Darlington FC edzője, Dave Penney lesz az Oldham menedzsere. Dave Penneyt 2010. május 6-án menesztették, helyét ideiglenesen Martin Gray másodedző vette át a szezon utolsó mérkőzésére. 2010 júniusúban Paul Dickov-ot nevezték ki egy évre az Oldham játékos-edzőjének, majd később szerződését meghosszabbították.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Oldham Athletic A.F.C című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.