Olympique de Marseille

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Olympique Marseille
Olympique Marseille.png
Csapatadatok
Teljes csapatnév Olympique de Marseille
Mottó Droit au but (Célban egyenes)
Becenév L’OM
Les Olympiens (Olympians)
Székhely Marseille, Franciaország
Alapítva 1899
Klubszínek fehér-kék
Stadion Stade Vélodrome
Vezetőedző Argentína Marcelo Bielsa
Elnök Franciaország Vincent Labrune
Bajnokság Ligue 1
Nemzeti sikerek
francia Bajnokcsapat 9 alkalommal
francia Kupagyőztes 10 alkalommal
francia Szuperkupa-győztes 3 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Bajnokok Ligája 1 alkalommal
Intertotó-kupa 1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Olympique Marseille honlapja

Az Olympique Marseille egy 1899-ben alapított francia labdarúgócsapat, székhelye Marseille-ben található. Jelenleg a francia élvonalban szerepel, melynek nyolcszoros bajnoka. Tízszer hódította el a francia kupát, illetve az OM nyerte a Bajnokok Ligája első kiírását 1993-ban.

A BL-trófea elnyerését követően bundabotrányba keveredett, amiért a szövetség a másodosztályba száműzte, illetve az 1993-as francia bajnoki címet is megvonta.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klub közvetlen elődjét 1892-ben alapította egy francia sporttisztviselő, René Dufaure de Montmirail, amely az azt követő néhány évben különböző neveken volt ismert (Sporting Club, US Phocéenne), hivatalos formában csak 1899-ben nyerte el mai nevét (illetve ezt az évszámot tekintik a klub hivatalos alapítási évszámának is). A klub legfontosabb sportága a rögbi volt, így ehhez kapcsolódik a mottó is: „Droit au but” azaz „Előre a gólért” (más fordítás szerint: „Előre a célért”).

A labdarúgócsapat 1902-ben játszotta első mérkőzését, majd 1904-ben megnyerte első kupáját is, mely a Championnat du Littoral elnevezést viselte. 1904-től kezdődően hazai mérkőzéseit a Stade de l'Huveaune-ban játszotta.

Első sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A labdarúgócsapat kezdeti sikereit Marino Dallaporta elnöksége alatt, az 1920-as években jegyezte: 1924-ben, 1926-ban és 1927-ben elhódította a Coupe de France-t, majd 1929-ben megnyerte a Championnat de France Amateurs-t, amely a mai első osztály (Ligue 1) előfutára volt. Az 1924-es siker azért is volt kiemelkedő, mert a döntőben a francia labdarúgás akkori vezető csapatát, az FC Sète-et győzte le 3–2-es arányban.

Az 1920-as években már számos francia válogatott játékos játszott a csapatban: Jules Dewaquez, Jean Boyer, vagy éppen Joseph Alcazar.

Az 1930-as Coupe de France elődöntőjében a későbbi kupagyőztes FC Sète ellenében búcsúzott. A visszavágásra szűk egy éven belül sor került, és a sikeres döntőt követően a csapat Délkelet-Franciaország bajnokává vált.

Annak ellenére, hogy az 1931–32-es szezon rosszul sikerült, az OM az 1932. január 13-án alakult Profi Francia Labdarúgócsapatok Szövetségének, illetve a jelenleg is működő Division 1-nek (ma: Ligue 1) tagja lett.

A profizmus kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első bajnoki idényben (1932–1933)* a Marseille a második lett az Olympique Lillois (mai Lille OSC) mögött, érdekesség, hogy a nyitómérkőzésen a Marseille 7-0-ra verte az Lille csapatát, de a végén mégis az északiak örülhettek, hiszen a bajnokságot ők nyerték *(ez az idény még két csoportra volt osztva, a Marseille az A csoportban szerepelt). 1935-ben egy fiatal olasz csatár Maro Zatelli érkezik a csapathoz. 1936-ban Laurent Di Lorto francia válogatott kapus távozott a Marseille-től a Sochaux-hoz, ahol remekül védett, hiányát egy brazil kapus, Vasconcellos feledtette, ugyanis 1937-ben először sikerült elhódítania a Marseille-nek a Division 1 kupáját, köszönhetően a gólkülönbségének (1. Marseille +30, 2. FC Sochaux-Montbéliard +17). Az 1930-as években a Coupe de France-ban is jól szerepelt a Marseille, ugyanis 1935-ben és 1938-ban is sikerült elhódítani a trófeát, a duplázást, vagyis az 1934-es kupagyőzelmet az FC Sète akadályozta meg.

1937. június 13-án felépült az akkor még csak 35 ezer férőhelyes Stade Vélodrome, a stadiont egy Torino elleni 2-1-es győzelemmel záruló barátságos mérkőzéssel avatják fel. 1938-ban a marokkói Larbi Ben Barek a "fekete gyöngyszem" igazolt a csapathoz, de részben a második világháború miatt, csak egy évet maradt a csapatnál.

A háborúval tűzdelt 40-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború ellenére továbbra is folytatódtak a küzdelmek a francia bajnokságban. A Marseille a háború idejére visszatér a Stade de l'Huveaune-ba. 1939–1940-es szezonban a Marseille a második helyen végez a délkeleti* csoportban *(1939–1945-ig a francia bajnokság különböző csoportokra volt osztva, kivéve az 1944-es szezon, ahol 16 regionális szövetségi csapat vett részt a küzdelmekben), a Coupe de France-ban pedig a második helyet sikerült megszerezniük, miután a döntőben 2-1-re kaptak ki a Racing Club de Paris-tól. Az 1940–1941-es bajnoki címet ők nyerik a "szabad"* csoportban, de ez a klub történelmében nem jelenik meg *(1940–1941-es szezonban két csoport volt a francia bajnokságban, a "szabad" és az "elfoglalt" csoport). Az 1942–1943-as szezon a rekordok éve volt. 100 gól 30 mérkőzésen, köztük egy olyan mérkőzés melyen a Marseille 20 gólt szerzett az Avignon csapata ellen (20-2). Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen Aznar 9 gólt szerzett. Ebben az idényben Aznar 45 gólt szerzett 30 mérkőzésen plusz 11-et a kupában 8 mérkőzésen. Összesen rekordot jelentő 56 gól 38 mérkőzésen. Ebben az idényben a 6. Coupe de France győzelme is megszületett a csapatnak, miután a döntőben a második mérkőzésen 4-0-ra verte a Bordeaux csapatát, nagyban köszönhetően a fiatal tehetségeknek (Scotti, Robin, Dard, Pironti), közülük Dard és Pironti is gólt szerzett (a döntő első mérkőzése 2-2-re végződött). 1948-ban a Marseille 11 év után ismét bajnok lett 1 ponttal megelőzve a Lille OSC-t, köszönhetően a Sochaux elleni döntetlennek illetve a CO Roubaix-Tourcoing elleni 6-0-ás győzelemnek és az FC Metz elleni 6-3-as győzelemnek.

Bemutatkozás a másodosztályban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1952-ben a Marseille-t a kieséstől csak Gunnar Andersson mentette meg, ugyanis abban az évben 31 gólt lőtt amellyel a francia bajnokság gólkirálya lett. Fontos volt még a Valenciennes elleni (összesítésben) 5-3-as győzelem is (első meccsen nyert a Valenciennes 3-1-re, de a második meccsen a Marseille 4-0-ra). Ebben az évben történt még a AS Saint-Étienne elleni hazai pályán lejátszott 10-3-ra megnyert mérkőzés is. 1953-ban szintén Gunnar Andersson lett a gólkirály, de ezúttal már 35 góllal. A Marseille a Coupe de France-ban ezúttal a második lett, a döntőben az OGC Nice verte meg őket 2-1-re. 1953-ban egy új kupasorozatot indítanak melynek a neve Coupe Charles Drago. Ezt a kupasorozatot 1957-ben a Marseille nyeri, a döntőben 3-1-re verve az RC Lens csapatát. Először 1959-ben esik ki a Marseille a Division 1-ből, és kisebb megszakítással 1965-ig ott is marad, ugyanis az 1962/1963-as szezont a Division 1-ben tölti, de mivel a 20. helyen végez, ezért rögtön ki is esik onnan. 1965-ben Marcel Leclerc lett a csapat új tulajdonosa.

A Marcel Leclerc éra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1970-es évek elején Leclerc elnöksége alatt (1965–1972), a Marseille uralta a francia labdarúgást, köszönhetően annak, hogy az 1965-ben a klubhoz került Leclerc elsődleges célja volt a Division 1-be való feljutás. Ami 1965-be sikerült is. Érdekesség, hogy 1965 április 23-án megdőlt egy negatív rekord, ami a mai napig tartja magát, hiszen ezen a napon csupán 434-en voltak egy OM-US Forbach mérkőzésen a Vélodrome-ban. 1964-ben Mario Zatelli az egykori Marseille játékos lett a csapat edzője. Leclerc irányítása alatt annyira jól ment a csapatnak, hogy 1969-ben a Coupe de France-ot is sikerült elhódítaniuk. A döntőben a Bordeaux csapatát verték 2-0-ra.

1971-ben 23 év után a bajnoki cím elhódítása is sikerült a Marseille-nek, a végelszámolásban 4 ponttal megelőzve az AS Saint-Étienne csapatát. Josip Skoblar ebben az idényben 44 gólt lőtt mellyel a francia bajnokság gólkirálya lett, és zseniális csatárpárost alakított Roger Magnussonnal. 1971-ben az AS Saint-Étienne-től érkezett Georges Carnus és Bernard Bosquier, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy 1972-ben, nemcsak a Coupe de France-ot, hanem bajnokságot is sikerül elhódítania a csapatnak, ezzel sorozatban volt kétszeres francia bajnok és kupa győztes. A Marseille az 1971–1972-es és 1972–1973-as szezonban is játszott a BEK-ben.

1971-ben a nyolcaddöntőben az Ajax csapata ütötte ki őket, 6-2-es összesítéssel (első mérkőzés 2-1, második mérkőzés 4-1). 1972-ben pedig az első körben a Juventus 3-1-es összesítéssel (első mérkőzés 0-1, második mérkőzés 3-0). Marcel Leclerc kénytelen volt 1972 július 19-én elhagyni a klubot, ugyanis sikkasztással vádolták.

Azok a borongós 70-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1973–1974-es szezon nagyon nehéz volt a Marseille-nek. Amellett, hogy Magnusson a Red Star kedvéért elhagyta a klubot, a klub a 12. lett a bajnokságban, a Köln súlyos vereséget mért a Marseille-re az UEFA kupában, ráadásul a Vélodrome-ban kapott ki a csapat 0-6-ra (összesítésben 2-6, első mérkőzés 2-0, második mérkőzés 0-6). A következő idény valamivel jobban sikerült a Marseille-nek, hiszen a bajnokságban a második helyezést sikerült megszerezniük, köszönhetően két brazilnak: Paulo Cesar Lima és Jair Ventura Filho (Jairzinho). Majd a következő idényben (1975–1976) a Coupe de France elhódítása is sikerült a csapatnak, méghozzá az Olympique lyonnais csapatát legyőzve (2-0).

Az elkövetkezendő szezonokban a 12., 4., és 12. lett a bajnokságban a Marseille, 1979-ben, pedig Jules Zvunka lett a Marseille edzője.

Az 1979–1980-as szezon szörnyen sikerült a Marseille-nek, miután csak a 19. helyet sikerült megszerezniük, és kiestek a másodosztályba. 1980–1981-es szezon a klub mélypontja. 1981 áprilisában a klub a csőd szélén állt, rengeteg játékost és személyzeti tagot bocsátottak el, de ennek hatására rengeteg tehetséges fiatal került be az első csapatba. Ezeknek a fiataloknak a többsége korábban részt vett az 1979-es Gambardella kupa elnyerésében (a Gambardella kupa egy olyan kupa, amelyért a klubok U-18-as csapatai küzdenek). Közülük néhányan: José Anigo, Éric Di Meco, Jean-Charles De Bono. Az idény végén a Marseille a hatodik lett a másodosztályban.

Az elkövetkezendő két szezonban egy harmadik és egy negyedik helyezést sikerült begyűjtenie a csapatnak a (Division 2-ben). 1983-ban Jean Carrieu-nek (a klub akkori elnökének), egy nagyon erős csapatot sikerült összehoznia, olyan játékosok alkották a klub gerincét, mint Žarko Olarević, Saar Boubacar, és François Bracci (Bracci a Bordeaux csapatától érkezett 1983-ban). A csapat képességét mutatja, hogy 1984-ben a Marseille megnyerte a másodosztályt. Az 1984–1985-ös idényt már a Ligue 1-ben töltötte a klub, és bár ha nehézségek árán is (17. lett a csapat, mindössze két ponttal elkerülve a kiesőzónát), de sikerült bent maradniuk az első osztályban. Egy évre rá, már a Coupe de France fináléjába is eljutottak, de ott a hosszabbításban a Bordeaux csapata megverte őket 2-1-re.

Tapie éra, és az 1993-as BL győzelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gaston Deferre, Marseille akkori polgármesterének a javaslatára, 1986-ban a klub elnöke Bernard Tapie lett, aki komoly szándékokkal érkezett Marseille-be. Elnöksége idején, rengeteg változtatáson ment keresztül a csapat. 1986-ban leigazolta Karl-Heinz Förster-t, aki német színekbe két világbajnokságon is részt vett, és Alain Giresse-t a Bordeaux-tól. A csapat évről évre fejlődött és alakult át. Tapie írányítása alatt olyan játékosok játszottak, és nevelkedtek a klubnál, mint Jean-Pierre Papin, Chris Waddle, Klaus Allofs, Enzo Francescoli, Abedi Pelé, Didier Deschamps, Basile Boli, Marcel Desailly, Rudi Völler, Éric Cantona, és olyan edzőket sikerült a csapathoz csábítania mint, Franz Beckenbauer, Gérard Gili, és Raymond Goethals.

Ennek hatására az eredmények is jöttek. 1987-ben a Bordeaux mögött a második lett a csapat, bár 1988-ban csak a hatodikok lettek, de utána sorozatban négyszer lettek bajnokok (1989–1992). Ráadásul 1989-ben a Coupe de France-ot is megnyerte a csapat, a döntőben 4-3-ra verve a Monaco-t, ezen a mérkőzésen Jean-Pierre Papin mesterhármast szerzett. Azonban 1991-ben a Monaco visszavágott, hiszen ezúttal a döntőben ők diadalmaskodtak 1-0-ra.

1988-ban a klub a KEK-ben az elődöntőig jutott, de ott a Dennis Bergkamp vezette Ajax ejtette ki őket 2-4-re (első mérkőzés 0-3, második mérkőzés 2-1). 1990-ben, ezúttal már a BEK-ben, szintén az elődöntőben a Benfica ejtette ki a csapatot összesítésben 2-2-re (idegenben lőtt gólok miatt). Az első mérkőzés Marseille-ben 2-1-re végződött, Lisszabonban, pedig 0-0-nál Vata kézzel szerzett gólját megadta a bíró, ezzel kiejtve a Marseille-t. 1991-ben a BEK-ben a döntőig menetelt a Marseille, ahol a Crvena Zvezda-val találkozott. A rendes játékidő és a hosszabbítás is 0-0-ra végződött, de tizenegyesekkel mégis alulmaradt a Marseille (5-3).

A következő idény a csapat történelmének legdicsőségesebb éve, hiszen 1993 május 26-án, a müncheni Olympiastadionban, a BL döntőjében, 1-0-ra verte az AC Milan csapatát Boli fejesével (44'). Azelőtt francia csapat soha nem nyert BEK-et, sem egyéb európai kupasorozatot.

A Tapie éra 1993-ban hirtelen megszakadt, miután kirobbant egy megvesztegetési ügy.

A hírhedt Valenciennes-OM mérkőzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megvesztegetési kísérletre 1993 május 22-én a Valenciennes védője Jacques Glassmann mutatott rá, aki először edzőjének Boro Primorac-nak elmondta, hogy a Marseille védője (egykori csapattársa) a mérkőzés előtt felkereste telefonon, és kérte (bizonyos pénzösszeg fejébe), Glassmann-t és két csapattársát Jorge Burruchaga-t és Christophe Robert-et, hogy hagyják nyerni a Marseille-t, főleg azért, hogy a Milan elleni BL döntőre sérülés nélkül utazhasson a csapat.

Az ügyet követő egész nyár erről az esetről szólt, és végül a szövetség úgy döntött, hogy az 1993-as bajnoki címet elveszik tőlük. Az UEFA is bírságot rótt rájuk, hiszen nem indulhattak a 93-94-es nemzetközi kupasorozatban, és nem játszhatták le az Európai Szuperkupa döntőjüket. A FIFA, pedig a Világkupából zárta ki a Marseille-t, de a legfontosabb, hogy a Bajnokok Ligája címüket nem vette el az UEFA.

Az 1993–1994-es szezont a második helyen zárta a Marseille, ebben a csapatban olyan játékosok is feltűntek, mint Sonny Anderson. Azonban a francia szövetség visszamenőleg kizárta őket az első osztályból, és a 94-95-ös szezont a másodosztályban kezdte a csapat (de a 94-es második helyüket nem vették el).

1994–1995-ben a Marseille (a tavalyi második helye miatt) részt vehetett az UEFA kupában, ahol a 64 között könnyedén (5-1-es összesítéssel) ütötte ki a görög Olympiakos csapatát. Azonban a 32 között az FC Sion jobbnak bizonyult, idegenbeli góljainak köszönhetően. Az idény végén a Marseille megnyerte a Ligue 2-t, köszönhetően olyan játékosoknak, mint De Wolf, Cascarino és Ferreri, de 250 ezer frankos tartozása, és a csőd közelsége miatt kénytelen volt a másodosztályban maradni. A következő másodosztályos szezon már nehezebb volt, de még így is sikerült megszerezni a második helyet, amivel sikerült feljutnia a csapatnak. Így az 1996–1997-es szezont már az első osztályban tölthette a csapat, és rögtön a 11. helyet sikerült megkaparintaniuk.

A Robert Louis-Dreyfus éra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1997-ben a Marseille új tulajdonosa Robert Louis-Dreyfus, Rolland Courbis nevezte ki a csapat edzőjének. Emellett leigazolta Laurent Blanc-t, Andreas Köpke-t és Fabrizio Ravanelli-t is. Segítségükkel a 97-98-as szezont az UEFA-kupát érő negyedik helyen zárta a csapat.

Az 1998–1999-es szezonban ünnepelte a csapat 100 éves fennállását. Ebben az évben rengeteg tehetséges játékos érkezik a klubhoz (Robert Pires, Florian Maurice és Christophe Dugarry). A csapat teljesítménye tovább javult, ugyanis a bajnokságot már a második helyen zárta az együttes. Ráadásul a Bordeaux csak egy ponttal múlta felül a Marseille-t. A UEFA-kupában, pedig a döntőig jutottak, de ott a Buffonnal, Thurammal, Cannavaroval és Crespoval felálló Parma 3-0-ra győzedelmeskedik.

Stadion[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Székhelye a Marseille-ben található Stade Vélodrome, mely 60031 néző befogadására alkalmas. Ezzel Franciaország egyik legnagyobb Futballstadionja. Méreteiben csak a Stade de France előzi meg, az ugyanis kb. 80000 néző befogadására alkalmas. A stadiont az 1938-as francia világbajnokságra építették 1937-ben és 1937. június 13-án adták át, amely akkor még csak 30 000 néző befogadására volt alkalmas. Mai formáját 1998-ban nyerte el, akkor szintén egy világbajnokság miatt bővítették. 2005 decemberében Marseille polgármestere bemutatott egy tervet, amely a stadiont 80 ezresre bővítette volna, de a lakosság heves tiltakozása és a magas anyagi költségek miatt ezt a tervet elvetették. A stadionban az első teljes telt ház (Futballmérkőzésen) 2007. december 11-én volt egy Liverpool elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés során.

Sikerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

9-szeres francia bajnok: 1937, 1948, 1971, 1972, 1989, 1990, 1991, 1992, 2010

9-szeres ezüstérmes: 1938, 1939, 1970, 1975, 1987, 1994, 1999, 2007, 2009

1-szeres másodosztályú bajnok: 1995

3-szoros ezüstérmes: 1966, 1984, 1996

10-szeres Francia Kupa-győztes: 1924, 1926, 1927, 1935, 1938, 1943, 1969, 1972, 1976, 1989

8-szoros ezüstérmes: 1934, 1940, 1954, 1986, 1987, 1991, 2006, 2007

3-szeres Francia Szuperkupa-győztes: 1971, 2011, 2012 (megosztott díj)

2-szeres ezüstérmes: 1969, 1972

1-szeres Bajnokok Ligája-győztes: 1993

1-szeres ezüstérmes: 1991

2-szeres UEFA-kupa-ezüstérmes: 1999, 2004

1-szeres Intertotó-kupa-győztes: 2005

1-szeres Ciutat de Barcelona trófea-győztes: 2005

Játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2012. szeptember 6. szerint:[1]
# Poszt Név
1 Franciaország K Gennaro Bracigliano
2 Comore-szigetek V Kassim Abdallah
3 Kamerun V Nicolas N'Koulou
4 Brazília V Lucas Mendes
5 Szenegál V Leyti N'Diaye
6 Anglia KP Joey Barton
7 Franciaország KP Benoît Cheyrou
8 Ghána CS Jordan Ayew
9 Franciaország CS André-Pierre Gignac
10 Ghána CS André Ayew
11 Franciaország CS Loïc Rémy
12 Ghána KP Kevin Osei
13 Franciaország KP Raffidine Abdullah
# Poszt Név
14 Szenegál V Pape M'Bow
15 Franciaország V Jérémy Morel
17 Gabon KP Alexander N'Doumbou
18 Franciaország KP Morgan Amalfitano
19 Burkina Faso KP Charles Kaboré
20 Franciaország KP Najib Ammari
21 Szenegál V Souleymane Diawara
22 Togo V Senah Mango
24 Franciaország V Rod Fanni
25 Franciaország CS Billel Omrani
27 Franciaország CS Florian Raspentino
30 Franciaország K Steve Mandanda

Kölcsönadott játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

# Poszt Név
29 Franciaország CS Chris Gadi (a US Boulogne)

Jelentős játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország

Albánia

Anglia

Argentína

Belgium

Brazília

Bulgária

Egyiptom

Elefántcsontpart

Ghána

Horvátország

Írország

Jugoszlávia

Kamerun

Lengyelország

Libéria

Magyarország

Mali

Németország

Nigéria

Olaszország

Oroszország

Portugália

Spanyolország

Svédország

Szenegál

Uruguay

Menedzserek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időszak Név
1923–24 Anglia Peter Farmer
1924–25
1925–29 Skócia Victor Gibson
1929–32 Gilles Tanguy
1932–33 Anglia Charlie Bell
1933–35 Ausztria Vincent Diettrich
1935–38 Magyarország Eisenhoffer József
1938 Magyarország Kohut Vilmos
1938 Franciaország Henry Conchy
1938–39 Franciaország André Gascard
1939–41 Magyarország Eisenhoffer József
1941–42 Franciaország André Gascard
1942 Franciaország Paul Seitz
1942–43 Franciaország André Blanc
1943 Franciaország Joseph Gonzales
1943–44 Franciaország Laurent Henric
1944 Franciaország Joseph Gonzales
1944–47 Franciaország Paul Wartel
1948–49 Olaszország Giuseppe Zilizzi
1949–50 Franciaország Auguste Jordan
1950–54 Franciaország Henri Roessler
1954–56 Franciaország Roger Rolhion
1956–58 Franciaország Jean Robin
1958 Olaszország Giuseppe Zilizzi
1958–59 Svájc Louis Maurer
1959–62 Franciaország Lucien Troupel
1962 Brazília Otto Gloria
1962 Franciaország Armand Penverne
Időszak Név
1962–63 Spanyolország Luis Miró
1963–64 Franciaország Jean Robin
1964–66 Franciaország Mario Zatelli
1966–67 Franciaország Robert Domergue
1968 Franciaország Jean Djorkaeff
1968–70 Franciaország Mario Zatelli
1971–72 Franciaország Lucien Leduc
1972 Franciaország Mario Zatelli
1972–73 Németország Kurt Linder
1973 Franciaország Mario Zatelli
1973 Franciaország Joseph Bonnel
1973–74 Chile Fernando Riera
1974–76 Franciaország Jules Zvunka
1976–77 Franciaország José Arribas
1977 Franciaország Jules Zvunka
1977–78 Jugoszlávia Ivan Markovic
1978–80 Franciaország Jules Zvunka
1980 Franciaország Jean Robin
1980–81 Franciaország Albert Batteux
1981–84 Franciaország Roland Gransart
1984–85 Franciaország Pierre Cahuzac
1985–86 Jugoszlávia Zarko Olarevic
1986–88 Franciaország Gérard Banide
1988–90 Franciaország Gérard Gili
1990 Németország Franz Beckenbauer
1991 Belgium Raymond Goethals
1991 Jugoszlávia Tomislav Ivic
1991–92 Belgium Raymond Goethals
Időszak Név
1992 Franciaország Jean Fernandez
1992–93 Franciaország Raymond Goethals
1993–94 Franciaország Marc Bourrier
1994 Franciaország Gérard Gili
1994–95 Franciaország Henri Stambouli
1995–97 Franciaország Gérard Gili
1997–99 Franciaország Rolland Courbis
1999–2000 Franciaország Bernard Casoni
2000 Brazília Carlos Abel da Silva Braga
2000 Franciaország Albert Emon és Christophe Galtier
2000–01 Spanyolország Javier Clemente
2001 Horvátország Tomislav Ivic
2001 Franciaország José Anigo
2001 Szerbia és Montenegró Josip Skoblar és Franciaország Marc Lévy
2001 Franciaország Albert Emon
2001 Horvátország Tomislav Ivic
2001–02 Franciaország Albert Emon
2002–04 Franciaország Alain Perrin
2004 Franciaország José Anigo
2004 Franciaország Albert Emon
2004–05 Franciaország Philippe Troussier
2005–06 Franciaország Jean Fernandez
2006–07 Franciaország Albert Emon
2007–09 Belgium Eric Gerets
2009–12 Franciaország Didier Deschamps
2012–13 Franciaország Elie Baup
2013– 2014 Franciaország Jose Anigo
2014– Argentína Marcelo Bielsa

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Olympique de Marseille című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]