Wolverhampton Wanderers FC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wolverhampton Wanderers
WolvesBadge.png
Csapatadatok
Teljes csapatnév Wolverhampton Wanderers Football Club
Becenév "Wolves" (Farkasok),
"The Wanderers"
Székhely Wolverhampton, Anglia
Alapítva 1877 (St. Luke's néven)
Stadion Molineux Stadion
Vezetőedző Wales Kenny Jackett
Elnök Anglia Steve Morgan
Bajnokság Championship
Nemzeti sikerek
angol Bajnokcsapat 3 alkalommal
angol Kupagyőztes 4 alkalommal
angol Szuperkupa-győztes 4 alkalommal
angol Ligakupa-győztes 2 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli

A Wolverhampton Wanderers Football Club egy wolverhamptoni székhelyű angol labdarúgócsapat. Nevük rövidített verziója a Wolves, mely egyben becenevük is, hiszen magyarul Farkasokat jelent. Hosszú története során jellegzetes színeiről is híressé vált a csapat. A klub 1877-ben alakult és 1889 óta a Molineux Stadionban játszik.

Kezdetekben a Wanderers nagyon sikeres volt, alapító tagja lett az Angol Labdarúgó Ligának és kétszer is megnyerte az FA-kupát az első világháború kitörése előtt. A második világháború után Stan Cullis edzősége alatt voltak a legsikeresebbek, 1949 és 1960 között három bajnoki címet és két FA-kupát nyertek. Tulajdonképpen ennek a csapatnak köszönhetjük az európai kupasorozatok megszületését, hiszen az 1950-es években több angol lap is a Wolverhamptont kiáltotta ki a világ legjobbjának, amivel nem mindenki értett egyet. Cullis távozása után nem tudták feleleveníteni a régi sikereket, bár bejutottak a legelső UEFA-kupa-döntőbe, ahol kikaptak a Tottenham Hotspurtől. 1974-ben és 1980-ban is hazavihették a Ligakupát, de azóta nem nyertek semmit. 2009-ben ismét feljutottak az élvonalba.

Klubtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatot 1877-ben, St Luke's néven alapította John Baynton és John Brodie. Két évvel később egyesültek egy helyi krikett- és futballcsapattal, a Wanderers-szel, így jött létre a Wolverhamtpon Eanderers. A korai években egyszerre két pályát használtak, a John Harper's Fieldet és a Windmill Fieldet. Mindkettő a Lower Villiers Streeten volt, Blakenhallban. 1881-ben innen átköltöztek a Dudley Roadra, a Fighting Cocks fogadóval szemben. A Wolverhampton 1888-ban egyike lett azon 12 csapatnak, mely megalapította a labdarúgó ligát. Első szezonjában harmadik lett a csapat és bejutott az FA-kupa döntőjébe, ahol 3–0-ra kikapott a Preston North Endtől.

Korai kupasikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wolves 1893-as csapata, mely megnyerte az FA Kupát.

A Farkasok 1888-tól az 1906-os kiesésig tagjai maradtak a liga élvonalának. Eközben megnyerték első FA-kupájukat 1893. március 26-án, az Everton 1–0-s legyőzésével. Két évvel a kiesés után újabb FA-kupát nyertek, miután másodosztályúként meglepetésre 3–1-re verték a Newcastle Unitedet 1908. április 25-én. Sokáig küzdöttek, hogy visszajussanak a First Divisionba, de 1923-ban még a másodosztályból is kiestek és a harmadosztály északi csoportjába kerültek. Innen első próbálkozásra feljutottak, bár a Rochdale kemény ellenfelük volt.

A két háború közötti kalandok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyolc, a második vonalban eltöltött év után aztán végre 1932-ben sikerült visszajutniuk a legjobbak közé. A második világháború előtt a Wanderers Anglia egyik élcsapatává vált. 1938-ban már csak az utolsó meccset kellett volna megnyerniük ahhoz, hogy bajnokok legyenek, de kikaptak a Sunderlandtől, így az Arsenal végzett az élen. 1939-ben ismét másodikok lettek, ezúttal az Everton mögött, és bejutottak az FA Kupa döntőjébe is, ahol 4–1-re kikaptak a Portsmouth-tól.

A Stan Cullis-éra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború után újraindult a futballélet 1946-ban. A Farkasok ismét fájóan közel kerültek a bajnoki elsőséghez, de a Liverpool elleni bajnoki döntőnek is felfogható utolsó fordulóban 2–1-re kikaptak, így a Vörösöket avatták bajnokká. Ez volt az utolsó meccs, melyen Stan Cullis játékosként képviselte a Wandererst. Körülbelül egy év után kinevezték menedzserré a klubnál és rögtön első szezonjában FA-kupa-sikerig vezette csapatát. 41 év után először nyert trófeát a gárda. A következő szezonban mindössze rosszabb gólkülönbségük miatt nem lettek bajnokok.

Az 1950-es években tudhatta magáénak a legnagyobb sikereket a Wolverhampton. Billy Wright csapatkapitánysága alatt alatt végre megnyerték első bajnoki címüket 1954-ben, maguk mögé utasítva nagy riválisukat, a West Bromwichot. 1953-ban villanyvilágítás került a Molineux Stadiumba, melyet egy barátságos meccsen avattak fel a dél-afrikai válogatott ellen. Ebben az időben több hasonló barátságos mérkőzést játszott a Wanderers külföldi ellenfelek ellen. Összecsaptak a Racing Club de Argentina és a Szpartak Moszkva mellett a Budapest Honvéddel is. Ez utóbbi találkozót a BBC is közvetítette, ami nem csoda, hiszen a budapesti csapatban akkoriban több "Mágikus Magyar" is játszott, akik kétszer is nagyon megverték az angolokat. A Farkasok nyertek 3–2-re, 2–0-s hátrányt ledolgozva. Cullis ezután a világ legjobbjának nevezte csapatát. Ez volt az utolsó csepp a L'Equipe szerkesztőjének, Gabriel Hanot-nak a poharában, akiben már régen megfogalmazódott egy klubcsapatok közötti kontinenstorna ötlete.


Mielőtt kijelentenénk, hogy a Wolverhampton legyőzhetetlen, hagyjuk, hogy ellátogassanak Moszkvába és Budapestre. Ha már itt tartunk, vannak még más nemzetközi szinten is jól ismert csapatok, például az AC Milan és a Real Madrid, hogy csak kettőt említsek. Időszerű lenne bevezetni egy kupasorozatot a világ vagy legalább Európa csapatai számára, mely nagyobb és elismertebb, mint a Mitropa Kupa és eredetibb, mint a válogatott tornák.
(Gabriel Hanot, a L'Equipe szerkesztője)

Az UEFA 1955-ben gyűlésezett, jónak tartották az ötletet és a következő évre ki is írták az első BEK-et. Később egyébként a Szpartak Moszkva, a Dynamo Moszkva és a Real Madrid is ellátogatott a Molineux-ba és mind kikapott. A Wanderers 1958-ban és 1959-ben is bajnok lett, 1960-ban nagyon közel kerültek a "mesterhármashoz" és a XX. század első duplájához, de egy ponttal a Burnley mögött végeztek, így az FA Kupával vigasztalódtak. Az előbb említett három évben minden alkalommal több, mint 100 gólt szereztek.

Cullis távozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évekre visszaesett a Farkasok teljesítménye és Cullist 1964 szeptemberében kirúgták. Az 1964–65-ös szezon szörnyen sikerült a csapatnak, hiszen egyszer sem kerültek a kiesőzónán kívülre. Harminc év után először estek ki az élvonalból, két évet töltöttek a második vonalban, mire 1967-ben sikerült feljutniuk.

1967 nyarán a csapat részt vett egy "Egyesült Labdarúgó-szövetég" nevű tornán Észak-Amerikában. Ez a liga húsz meghívott európai és dél-amerikai csapatból állt, melyek amerikai és kanadai városokban játszottak és a bajnokság idejére külön nevet választottak maguknak. A "Los Angeles Wolves" néven játszó Wolverhampton megnyerte a nyugati csoportot, majd az egész tornát azzal, hogy legyőzte a másik csoport bajnokát, a Washington Whips nevet használó Aberdeent.

Kupadöntők és harc a kiesés ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klub tehát visszajutott az élvonalba, ezzel egy újabb, viszonylag sikeres időszak kezdődött a történetükben. Az 1970–71-es idényben a negyedik helyen végeztek, ami elég volt ahhoz, hogy kvalifikálják magukat az újonnan létrehozott UEFA-Kupába. Ekkoriban a csapat legnagyobb sztájrai Derek Dougan, Kenny Hibbitt és Frank Munro voltak. Nekik is köszönhető, hogy a Farkasok bejutottak az UEFA-kupa döntőjébe az Académica, az ADO Den Haag, az FC Carl Zeiss Jena, a Juventus és a Ferencváros legyőzésével. Az akkor még kétfordulós döntőben a Tottenham volt az ellenfél. A Molineux-ban 2-1-re nyertek a londoniak, így a White Hart Lane-en már tökéletes volt számukra az 1–1-es döntetlen.

Két évvel később a Wolves története során először megnyerte a Ligakupát a Manchester City legyőzésével. A csapat kiesett az élvonalból, de 1976-ban visszajutott, majd 1980-ban ismét megnyerte a Ligakupát, ekkor a Nottingham Forest volt az ellenfél. Azóta nem nyertek komolyabb trófeát.

Összeomlás és feltámadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat rossz időszakon ment keresztül az 1980-as években. 1982-ben alig menekültek meg a kieséstől, majd 1984-ben, 1985-ben és 1986-ban sorozatban három kiesést szenvedtek el és történetük során először a negyedosztályban találtak magukat. A szörnyű eredmények sora 1986-ban érte el a csúcsát, amikor az FA-kupa 1. fordulójának újrajátszásán 3-0-ra kikaptak egy ligán kívüli csapattól, a Chorley-tól. Új tulajdonos érkezett a gárdához és Graham Turner lett a menedzser. 1989-re már a másodosztályban volt a Wolverhampton.

A talpra állás során a legfontosabb játékos Steve Bull volt, aki a West Bromtól érkezett 1986-ban. Bullt, még harmadosztályú játékosként, az 1990-es vb-re is meghívták. 1999-es visszavonulásáig 306 gólt lőtt a Wanderers színeiben.

Rájátszások időszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1990-ben a Farkasokat felvásárolta egyik nagy szurkolójuk, Sir Jack Hayward, az ő pénze egy sokkal fényesebb korszakot nyitott meg a csapatnál. Az 1989–90-es szezonban nem sok kellett volna hozzá, hogy rájátszást érő helyen végezzenek.

A Hillsborough-katasztrófa miatt Angliában új szabályokat vezettek be a stadionokra vonatkozóan, az öregedő Molineux felújítása és átépítése tehát 1990-ben kezdetét vette. 1992-ben a North Bank lelátót a Stan Cullis Stand váltotta fel, egy évvel később a Billy Wright Stand is elkészült. Ezek költségeit állítólag a tulajdonos állta. 1993 decemberére a később Steve Bull Standre átkeresztelt Jack Harris Stand is elkészült, így befejeződtek az építkezések.

1994 márciusában Graham Turnert a korábbi angol szövetségi kapitány, Graham Taylor váltotta a kispadon. Az 1994–95-ös szezonban a Farkasok végre a rájátszásba jutottak. Az elődöntőben a Bolton Wandererst kapták ellenfélül. Az első meccsen még 2–1-re nyertek, de a visszavágó már 2–0-s Bolton-sikert hozott, így a feljutás ezúttal sem jött össze.

1995 októberében Taylornak is mennie kellett, helyére Mark McGhee érkezett, aki alatt hol jól, hol szörnyen játszott a csapat. 1996 márciusában a Wanderers még nagyon közel volt a rájátszást érő helyekhez, de a szezont a 20. helyen zárta, mindössze két hellyel elkerülve a kiesést.

Az 1996–97-es idényben már magabiztosabbak voltak, de a második, automatikus feljutást érő helyről letaszította őket a Barnsley, a rájátszás elődöntőjében pedig kikaptak a Crystal Palace-tól. Egy évvel később az FA-kupa elődöntőjébe is eljutottak, McGhee mégis lemondott 1998-ban, mivel nem sikerült rájátszást érő helyezést elérnie a csapattal. Asszisztense , Colin Lee vette át az irányítást a Molineux-ban, de ő sem tudta elérni a fő célkitűzést, sőt az 1999–2000-es szezonban a kiesés szele is meglegyintette a gárdát, ezért Lee-nek mennie kellett.

Lee utódja Dave Jones lett, aki első évadjában nem tudott elérni többet egy helyezéstől a tabella közepén. A 2001–02-es szezonban viszont sokkal jobban futballoztak a Farkasok és szinte végig az első két hely valamelyikén álltak, végül azonban csak a rájátszás jutott nekik, ahol kikaptak a Norwichtól.

A Wolves a Premiershipben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat váltakozó szerencsével szerepelt a 2002–03-as idényben, így tehát szóba sem jöhetett az automatikus feljutás. Egy nem túl biztató kezdet után a Newcastle United FA Kupa-beli legyőzése jelentette a fordulópontot. Az ezt követő 20 bajnoki meccsükből mindössze kettőt vesztettek el, így az ötödik helyen zártak. A rájátszásban is nagyobb sikerük volt, mint korábban. Miután legyőzték a Readinget az elődöntőben, következett a Sheffield United elleni döntő. A Millennium Stadionban Mark Kennedy, Nathan Blake és Kenny Miller már az első félidőben 3–0-s előnyhöz juttatta a Wolverhamptont, mely a találkozó végéig kitartott. 19 év után tehát ismét feljutottak az élvonalba.

Mivel az olyan kulcsemberek, mint Matt Murray, Joleon Lescott és Kenny Miller szinte az egész szezonban hiányoztak sérüléseik miatt, a Farkasok élete nagyon kemény volt a Premier League-ben. Elértek ugyan néhány szép eredményt, például 1–0 arányban legyőzték a Manchester Unitedet, de egyetlen idegenbeli meccset sem tudtak megnyerni. A szezon végén rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően estek csak ki.

Visszaesés és talpra állás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Premiershipből való kiesés után nagyon gyengén kezdte a csapata a 2004–05-ös idényt. Egy Gillingham elleni megalázó vereség után Jonesnak mennie kellett és többen már attól tartottak, hogy a Championshipben sem sikerült bent ragadni.

Ideiglenesen Stuart Gray vette át az irányítást, majd Glenn Hoddle lett a vezetőedző, aki alatt a Wolves mindössze egyet bukott el utolsó 25 meccséből, bár 15-öt döntetlenre adott, így csak a kilencedik lett.

A 2005–06-os szezon meglehetősen "érdekes" volt a Farkasok számára kevés szerencséjük, nem mindig megfelelő hozzáállásuk valamint Hoddle unalmas és bizarr taktikái miatt. Mindössze hetedikek lettek és több szurkoló azzal fenyegetőzött, hogy nem hosszabbítja meg szezonbérletét, ha továbbra is Hoddle lesz a menedzser. Végül a mestert elbocsátották.

Változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006-ban, a felkészülési időszak során a Wolverhampton 12, a profi kerethez tartozó játékostól szabadult meg, hogy kiadásait csökkentse. Közülük mindössze kettőért kapott átigazolási pénzt. A vezetők a korábbi ír szövetségi kapitányt, Mick McCarthyt nevezték ki menedzserré. Nem volt könnyű dolga, hiszen a csapatnak mindössze a gerince maradt meg. Ezzel kapcsolatban egy interjú során ennyit mondott: "Az MM monogram a felsőmön azt jelenti, hogy Mick McCarthy és nem azt, hogy Merlin the Magician (Merlin, a varázsló)." A mester januárban jól sáfárkodott az átigazolásokra kapott összeggel és tehetséges csapatot állított össze, mely a várakozásokkal ellentétben odaért a rájátszást érő helyek egyikére. Az elődöntőben a West Brom volt az ellenfél, a Farkasok a Molineux-ban 3–2, a Hawthornsban pedig 1–0 arányban kaptak ki, így a feljutás reményei elúsztak.

Ennek ellenére McCharty dicsérte csapatát, mely szerinte bőven felülmúlta az elvárásokat.


Nagyon büszke vagyok ezekre a fiatal srácokra és arra, amit idén elértek. Tulajdonképpen a semmiből értek el egy briliáns eredményt. Most lógatják az orrukat, de később büszkeséggel telve fognak visszagondolni erre a szezonra.
(Mick McCarthy)

McCarthyt később szóba hozták a dél-koreai és az ír válogatottal is, de ő inkább csapatánál maradt.

2007–08-as szezon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007. augusztus 9-én egy üzletember, Steve Morgan felvásárolta a klubot Sir Jack Haywardtól.[1]

Az előző évi meglepetés eredmény után az elvárások jócskán megnőttek, többen automatikus feljutást vártak a Wolverhamptontól.[2] Ennek érdekében a csapat meg is kezdte az erősítéseket Freddy Eastwood, Stephen Elliott és Michael Gray leigazolásával, de megbízható kapusuk Matt Murray vállsérülése miatt az egész évadot kihagyta.[3]

Nem kezdték meggyőzően az idényt, de októberben és novemberben javultak az eredmények és a harmadik helyre ugrottak, mindössze három pontra az első pozíciótól. Ekkor azonban megsérült egyik legjobb formában lévő játékosuk, Michael Kightly, amivel jelentősen gyengültek és kevesebb kreativitás mutatkozott a játékukban. A karácsonyi időszakban a lehetséges 21-ből mindössze 4 pontot gyűjtöttek és visszaestek a tabella közepére. Ekkor az automatikus feljutásra már szinte semmi esélyük nem volt.

Januárban több játékos érkezett a Molineux-ba, köztük Sylvan Ebanks-Blake, aki 12 góllal segítette a Farkasokat és gólkirály lett. Az ő találataival sem tudtak azonban rájátszást érő helyre kerülni a Farkasok. Nagy szívfájdalom a számukra, hogy erről mindössze a Watfordhoz képest kettővel rosszabb gólkülönbségük miatt csúsztak le.

Ismét az élvonalban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wolverhampton megnyerte a 2008–09-es szezont a másodosztályban, így 2003 után ismét a Premier League-be kerültek.

Klubszínek és címerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város címere.
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Jelenlegi színek
Csapatszínek Csapatszínek Csapatszínek
Csapatszínek
Csapatszínek
 
Eredeti színek

Az angol futballcsapatok közül a Wolverhampton Wanderers viseli az egyik legjellegzetesebb mezt. Hagyományosan minden évben aranyszínű mezben játszanak, melyhez fekete sort párosul. A korai években is használatos volt ez a színösszeállítás, bár másképp. Erre jó példa az arany-fekete csíkozású mez. Az alapításkor még a piros és a fehér voltak a gárda színei. Idegenbeli meccseiken általában fehér mezt viselnek, de van kivétel is, például a 2007–08-as második számú szerelés.

Az első címer, mely a csapat mezére került Wolverhampton városának címere volt, bár ezt csak különleges alkalmakkor, például kupadöntőkön viselték. Az 1960-as évek végén jelent meg a gárda első saját logója, mely mindössze egy ugró farkast ábrázolt, a "magányos farkast" később még kettő követte. 1979-ben került bemutatásra a híres farkasfejes címer, mely egyszerű, de stílusos. Az évek folyamán a brit labdarúgás egyik legismertebb logójává vált és még ma is használatban van.

Stadion[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wolverhampton Wanderers 1889 óta a Wolverhampton Whitmore Reans nevű városrészében található Molineux Stadionban játssza hazai meccseit. Az előző otthonuk a Blakenhall nevű kerületben volt, bár már semmi jele ott a korábbi pályának, a közeli utat Wanderers Avenue-nak nevezték el.

Szurkolók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wolverhamtpon Wanderersnek a világ minden táján vannak szurkolói (Ausztrália, Egyesült Államok, Svédország, Németország, Írország, Málta, Izland, Norvégia, Skócia), de az Egyesült Királyságban is több támogatói klubjuk van.

Szurkolói magazin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat saját lapját "A Load of Bull"-nak vagy röviden "ALOB"-nak hívják. 1989-ben indult és a szurkolók maguk írták, jelenleg Charles Ross szerkeszti. A 131. számban megjelent egy közelmény, mely szerint egyre kevesebben veszik a lapot, ezért lehet, hogy a 2008–09-es szezonra megszűnik.

Huliganizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint minden más nagyvárosi csapat, a Wolves is több huligánt vonzott az 1960-as években. Az 1970-es és 1980-as években tinédzserek egy csoportja elnevezte magát "The Subway Army"-nak, azaz a "Metróhadsereg"-nek. Ők metróállomásokon lesből támadtak rá áldozataikra. Gyakran tevékenykedtek a Farkasok hazai meccseinek idején, bár egyesek szerint nem mindegyikük volt szurkoló. A Wolverhamtpon drukkereinek nagy része nem arról híres, hogy törnének-zúznának meccsek előtt vagy után.

A Metróhadsereg azóta feloszlott a nagy számú letartóztatásoknak köszönhetően. Feltartóztatásukra külön rendőrségi csoportok alakultak.

Jelenlegi keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2010. augusztus 31. szerint:
# Poszt Név
1 USA K Marcus Hahnemann
2 BEL V Jelle Van Damme
3 CMR V George Elokobi
4 WAL KP David Edwards
5 ENG V Richard Stearman
6 ENG V Jody Craddock
8 ENG KP Karl Henry (Csapatkapitány)
9 ENG CS Sylvan Ebanks-Blake
10 SCO CS Steven Fletcher
11 IRL V Stephen Ward
12 IRL KP Stephen Hunt
13 WAL K Wayne Hennessey
14 ENG KP David Jones
15 ENG KP Greg Halford
16 SCO V Christophe Berra
17 ENG KP Matt Jarvis
19 ENG CS Marcus Bent (kölcsönben a Birmingham City-től)
# Poszt Név
20 SER KP Nenad Milijaš
21 ENG V Michael Mancienne (kölcsönben a Chelsea-től)
22 FRA V Steven Mouyokolo
23 FRA V Ronald Zubar
25 BEL KP Geoffrey Mujangi Bia (kölcsönben a RSC Charleroi-tól)
29 IRL CS Kevin Doyle
32 IRL V Kevin Foley
34 ALG KP Adlène Guedioura
36 IRL V John Dunleavy
38 ENG CS Sam Winnall
39 ENG V Danny Batth
40 ENG CS Ashley Hemmings
41 ENG V Scott Malone
42 ENG CS James Spray
43 ENG V Jamie Reckord
44 IRL KP Nathan Rooney
45 IRL K Aaron McCarey

Eddigi vezetőedzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sikerlista[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wolverhampton a tizedik legsikeresebb angol futballcsapat. Négyszer nyert FA-kupát és FA Community Shieldet, háromszor nyerte me az első osztályt és kétszer Ligakupát. Eddig egyedül a Farkasok voltak képesek öt különböző osztályban trófeákat nyerni.

Bajnoki győzelem (első osztály), 3
  • 1953–53, 1957–58, 1958–59
Angol kupa-győzelem (FA-kupa) 4
  • 1893, 1908, 1949, 1960
Ligakupa (Carling Cup), 2
  • 1974, 1980
FA Community Shield (az angol bajnok és kupagyőztes viadala), 4
  • 1949*, 1954*, 1959, 1960* (* holtverseny)
A másodosztály megnyerése, 2
  • 1931–32, 1976–77
A másodosztály rájátszásának megnyerése, 1
  • 2003
A harmadosztály megnyerése, 1
  • 1988–89
A harmadosztály északi csoportjának megnyerése, 1
  • 1923–24
A negyedosztály megnyerése, 1
  • 1987–88
Labdarúgó Liga Trófea, 1
  • 1988
Texaco Kupa, 1
  • 1971

Klubrekordok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nézőszám Bevétel Legnagyobb bajnoki győzelem Legnagyobb bajnoki vereség Legnagyobb kupagyőzelem Legtöbbször válogatott Legtöbbször pályára lépő Legtöbb bajnoki gól Legtöbb gól egy szezonban
63,315: Liverpool ellen, 1939. február 11. FA-kupa 5. forduló £319,142: Arsenal ellen, 1999. január 24. FA-kupa 4. forduló 10 – 1: Leicester City ellen, 1938. április 15. másodosztály 1 – 10: Manchester United ellen, 1892. október 15. élvonal 14 – 0: Cresswell's Brewery ellen, 1886. november 13. FA-kupa 2. forduló Billy Wright: 105, Anglia Derek Parkin: 501, 1967–82 Steve Bull: 250, 1986–98 Dennis Westcott: 38, 1946–47 élvonal

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Morgan felvásárolta a Farkasokat”, BBC Sport, 2007. augusztus 9. (Hozzáférés ideje: 2008. május 12.) 
  2. McCarthy automatikus feljutást vár”, icWolverhampton.co.uk, 2007. július 4. (Hozzáférés ideje: 2008. május 12.) 
  3. Murray hosszú időre kidőlt”, BBC Sport, 2007. augusztus 8. (Hozzáférés ideje: 2008. május 12.) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]