Bobby Robson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bobby Robson
Bobby Robson Cropped.jpg
Személyes adatok
Teljes név Sir Robert William Robson
Születési dátum 1933. február 18.
Születési hely Sacriston, County Durham, Anglia, Egyesült Királyság
Halálozási dátum 2009. július 31. (76 évesen)
Poszt csatár
Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*
19501956 Anglia Fulham FC 152 (68)
19561962 Anglia West Bromwich Albion FC 239 (56)
19621967 Anglia Fulham FC 192 0(9)
19671968 Kanada Vancouver Royals 00? 0(?)
Válogatottság
19571962 Anglia Anglia 020 0(4)
Edzőség
Időszak Klub
1968 Anglia Fulham FC
19691982 Anglia Ipswich Town FC
19821990 Anglia Anglia
19901992 Hollandia PSV Eindhoven
19921994 Portugália Sporting CP
19941996 Portugália FC Porto
19961997 Spanyolország FC Barcelona
19981999 Hollandia PSV Eindhoven
19992004 Anglia Newcastle United FC
20062007 Írország Írország (tanácsadó)
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
* Mérkőzések (gólok) száma

Sir Robert William Robson CBE, ismertebb nevén Bobby Robson (1933. február 18.2009. július 31.)[1] angol labdarúgó, edző.

Posztja játékosként visszavont csatár volt, karrierje alatt összesen három csapatban – Fulham FC, West Bromwich Albion FC, Vancouver Royals – fordult meg. Szerepelt a válogatottban is, 20 mérkőzésen 4 gólt szerzett.

Visszavonulása után edzőként helyezkedett el. Legsikeresebb időszaka az Ipswich Town FC csapatához fűződik, az itt eltöltött 13 éve alatt a csapat kétszer is második volt a bajnokságban, valamint kupagyőztes lett, ezenfelül az UEFA-kupát is sikerült megnyernie. A sikerek elismeréseként Robson szobra ott áll a csapat stadionja, a Portman Road előtt. Az Ipswichen kívül több európai nagy csapatnál, valamint az angol válogatottnál is edzősködött. A PSV-vel, a Portoval és a Barcelonával egyaránt bajnok, előbbi kettővel kupagyőztes is lett, a Barcelonával 1997-ben a KEK-et is sikerült elhódítania. Legutóbbi csapata az ír válogatott volt, ahol 2006-ban és 2007-ben tanácsadói szerepkört töltött be.

2002-ben Knight Bachelor, vagyis lovag lett, egy évvel később pedig bekerült az angol labdarúgó-hírességek csarnokába, valamint az Ipswich tiszteletbeli elnöke lett.

1991-ben tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ezt később nem sikerült legyőznie, halálát is ez okozta. 2008-ban létrehozta a Bobby Robson Alapítványt, ami a rák elleni küzdelemmel foglalkozik. 2009. július 31-én hunyt el.

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robson a Durham megyei Sacristonban született, Phillip és Lilian Robson negyedik gyermekeként.[2] Néhány hónapos korában elköltöztek a Langley Park nevű településre, ahol apja dolgozott. Gyermekkorában gyakran vitte el az édesapja Newcastle-meccsekre.[3][4][5] Fiatalkori hőseinek a klub két játékosát, Jackie Milburnt és Len Schackletont nevezte meg.[4]

Később a Waterhouses Secondary Modern School középiskolába jelentkezett, de az iskola igazgatója nem engedélyezte, hogy bármilyen bajnokságban induljanak.[6] Az iskolai csapat helyett lakóhelye együttesének serdülőjében kezdett játszani, majd 15 évesen az ifjúsági csapat tagja volt.[7] A labdarúgás mellett amikor csak tudott, segédmunkásként is dolgozott.[8] 1950 májusában Bill Dodgin, a Fulham akkori vezetőedzője, személyesen kereste fel, és ajánlott neki profi szerződést. Bár a lakhelyéhez közelebb eső Middlesbrough is szerette volna leszerződtetni, végül a londoniakat választotta.[9] Bár kedvenc klubja, a Newcastle is ajánlatot tett számára, az szerinte nem volt megfelelő.[9]

Pályafutása játékosként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Klubcsapatokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár profi szerződést írt alá, édesapja szerette volna, ha továbbra is dolgozik villanyszerelőként.[10] Mivel ezt tartósan nem lehetett párhuzamosan csinálni, végül a futball mellett döntött.[11]

Bemutatkozására 1950-ben, a Fulham színeiben került sor, a Sheffield Wednesday ellen.[12] Ekkor a Fulhamet „szép, de soha nem bajnokesélyes” klubként jellemezte.[13] A csapat olyannyira nem volt bajnokesélyes, hogy az 1951–52-es szezon végeztével az első osztálytól is búcsúznia kellett.[14] Robson négy évvel később mégis visszatérhetett az első osztályba, amikor a Vic Buckingham által irányított West Bromwichba igazolt 1956 márciusában.[15] Átigazolásának díja huszonötezer font volt, ami akkoriban klubrekordot jelentett.[16][17]

A West Bromban első meccse a Manchester City elleni 4:0-s vereség volt.[18] Az 1957–58-as szezonban Robson, a bajnokságot tekintve, házi gólkirály lett 24 találattal.[19][20] A birminghami csapat színeiben összesen 257 bajnokin játszott, ezeken 61 gólt szerzett. Utolsó két évében csapatkapitánya volt az együttesnek.[21]

A sikeres évek ellenére 1962 nyarán mégis visszatért a Fulhamhez, miután a „WBA” elnökével nem tudott megegyezni a fizetéséről.[22][23] A Fulham végül dupla akkora fizetést biztosított neki.[24] Nem sokkal azután, hogy Robson ismét a Fulham játékosa lett, a klub eladta a csapat két legjobb játékosát, Alan Mulleryt és Rodney Marsh-ot, így ismét nem volt rá túl nagy esélye, hogy valamilyen címet nyerjen.[25]

1967-ben Robson elhagyta a Fulhamet. Bár többször cikkeztek az Arsenal érdeklődéséről,[26] valamint a Southend játékos-edzői ajánlatáról,[27] végül a kanadai Vancouver Royals játékosa, illetve edzője is lett, amely az újonnan életre hívott NASL-ben szerepelt.[15][28] Itt mindössze két évet játszott, majd befejezte pályafutását.

A válogatottban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A válogatottal először a Fulhamnél töltött első időszaka alatt került kapcsolatba, amikor az 1955-ben előbb a Karib-térségben, majd egy évvel később Dél-Afrikában túrázott.[29]

Első hivatalos mérkőzését már a WBA színeiben játszotta 1957 novemberében. Első meccse rendkívül jól sikerült, Franciaország 4–0-ás legyőzéséből ugyanis két góllal vette ki a részét.[30][31] Bekerült az 1958-as vb-re utazó angol keretbe, ahol aztán a csapat nem zárt sikeres tornát.[32] Bár kerettag volt az 1962-es világbajnokságon is, egy barátságos találkozón összeszedett bokasérülés miatt nem utazhatott el Chilébe.[33]

A nemzeti csapatban öt év alatt összesen húsz mérkőzésen szerepelt, amelyen négy gólt szerzett.

Pályafutása edzőként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fulham, Ipswich[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robson edzői pályafutása 1968-ban kezdődött, ekkor lett korábbi klubja, a Fulham menedzsere. Első mérkőzése a Macclesfield elleni harmadik fordulós kupameccs volt.[34][35] A klub huszonnégy forduló után mindössze 16 ponttal szerénykedett, és mivel látszott, hogy nagyon nehéz lesz elkerülni a kiesést, Robson novemberben távozott a csapat éléről.[36][37] A bennmaradás végül nem is sikerült a csapatnak.

Bobby Robson szobra a Portman Roadnál

1969-ben az akkor még első osztályú Ipswich Town menedzsere lett.[38] Négy közepes szezon után az 1972–73-as idényben már negyedik lett a csapattal, és a Texaco-kupa elnevezésű sorozatban is sikereket ért el.[39] A következő kilenc évben az Ipswich csak az 1977–78-as szezonban végzett hatodiknál rosszabb pozícióban. Ennek ellenére ez az év is sikeres volt, ugyanis a klub története során először tudott győzni az FA-kupában. A döntőben az Arsenal volt az ellenfél, a végeredmény 1–0-s győzelem lett.[40]

Tizenhárom éves edzősködése alatt további kétszer második helyen végzett a csapat, és állandó résztvevője volt a különböző nemzetközi kupasorozatoknak. A nemzetközi szereplés egyértelmű csúcspontja az 1980–81-es szezon volt, amikor az UEFA-kupában sikerült megszerezni a végső győzelmet, az AZ Alkmaar összesítésben 5–4-es legyőzésével.[41] A klub az ő edzősködése idején mindössze tizennégy játékost igazolt, inkább az utánpótlás-nevelésre fordították a hangsúlyt.[42]

Később az Ipswich, teljesítménye elismeréseként, több megtiszteltetésben is részesítette Robsont. Először 2002-ben, amikor a klub stadionja, a Portman Road előtt életnagyságú szobor készült róla.[43] A másik ilyen elismerést 2006-ban kapta, amikor a klub tiszteletbeli elnöke lett.[44]

Angol válogatott[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ipswichcsel elért sikerei felkeltették az angol szövetség érdeklődését, és végül a válogatott szövetségi kapitánya lett. Ehhez előbb egy tízéves szerződéshosszabbítást kellett visszautasítania.[45] Kinevezése végül 1982. július 7-én lépett életbe, amikor Anglia kiesett a világbajnokságon. Ron Greenwoodot váltotta.[15] Segédedzőjének korábbi West Bromwichos csapattársát, Don Howe-t választotta.[46]

Első meccsén, Dánia ellen, rögtön támadták, amiért kihagyta Kevin Keegant a keretből.[47] 1983. szeptember 21-én a csapat első vereségét szenvedte el Robson kinevezése, vagyis 28 mérkőzés után.[48] Ez az egyetlen vereség egyben azt jelentette, hogy a nemzeti csapat nem kvalifikálta magát az 1984-es Európa-bajnokságra.[49] Ezután felmerült Robson esetleges távozása, utódja Brian Clough lehetett volna.[50] A váltást végül az Angol Labdarúgó-szövetség elnöke, Bert Millichip hiúsította meg, ezután pedig Robson kivezette a válogatottat az 1986-os, mexikói világbajnokságra.[51]

A torna nem kezdődött jól a „háromoroszlánosok” számára. Rögtön az első meccsen megsérült a csapatkapitány, Bryan Robson (kiugrott a válla), így Robson a csapat taktikájának megváltoztatására kényszerült.[52][53] A csapat ezután is jól szerepelt, megnyerte hátralévő két csoportmérkőzését, és továbbjutott a negyeddöntőbe.[54] A negyeddöntőben Argentína volt az ellenfél. A meccs az ellenfél győzelmével végződött, Diego Maradona két, azóta legendássá vált góljával. Az első a kézzel szerzett gól, amelyet azóta is „Isten keze”-ként emlegetnek, a második pedig, amikor a félpályáról indulva több embert is látványosan kicselezett.[54][55] Az előbbi találatról Robson később így vélekedett:


Ez nem Isten keze volt, hanem egy gazemberé. Isten nem tudott volna semmit tenni ez ellen. Azon a napon Maradona előttem örökre elásta magát.

Bobby Robson[55]

Az 1988-as Európa-bajnokság nagyon rosszul sikerült Anglia számára. Bár a selejtezőben egyszer egy 8–0-s győzelmet is aratott Törökország ellen,[56] a kontinenstornán csoportja utolsó helyén végzett, győzelem nélkül, mindössze két rúgott góllal.[57] Bár a torna után, sokan és sokat támadták, Millichip továbbra is bízott benne, és ekkor sem bocsátotta el őt.[58][59]

A soron következő vb selejtezőit a válogatott kapott gól nélkül abszolválta, így a döntők során a hat kiemelt csapat egyike lehetett.[60] A két évvel ezelőtti kontinenstornához hasonlóan Hollandia és Írország is csoportellenfél volt, a negyedik gárda az F jelű kvartettben Egyiptom volt.[61] A négy évvel ezelőtti világbajnoksághoz hasonlóan ismét nélkülöznie kellett a csapatkapitány, Bryan Robson játékát.[62] A csoport élén végző angol válogatott előbb Belgiumot, majd Kamerunt győzte le, hogy aztán az elődöntőben az NSZK legyen az ellenfele.[63] A győzelem elmaradt, a németek az 1–1-es végeredmény után tizenegyesekkel jutottak a döntőbe. A nemzeti csapatnak a vb-győzelem óta ez volt a legjobb eredménye.[64] Mivel már korábban eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, a vb után távozott a csapat éléről.

Európai csapatoknál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robson tehát már a világbajnokság előtt biztos volt benne, hogy távozik. A nemzeti csapat után a holland PSV Eindhoven vezetőedzője lett.[65][66] Az első hónapokban több, általa eddig nem nagyon tapasztalt dologgal kellett megbirkóznia, ilyen volt a játékosok viszonylagos fegyelmezetlensége, valamint kezelnie kellett a klub szupersztárját, Romáriot is.[67][68] Ennek ellenére mind az 1990–91-es, mind az 1991–92-es szezonban bajnok lett a csapattal. Mivel azonban a nemzetközi porondon nem mutatott fejlődést a gárda, távoznia kellett.[69]

1992 nyarán a portugál Sportinghoz szerződött, ahol tolmácsa a ma az egyik legkeresettebb edző, José Mourinho volt. Itt nem jött ki túl jól az egyesület elnökével, aki többször Robson tudta nélkül szerződtetett játékosokat.[70] Robson végül 1993 decemberében távozott, amikor a Sporting a bajnokság élén állt. Az elnök az elbocsátást azzal indokolta, hogy a csapat kiesett az UEFA-kupából a Casino Salzburg ellen.[71]

A Robson által irányított csapatok bajnoki helyezései (benne van az is, amikor szezon vége előtt hagyta el a klubot)

A Sporting után annak egyik legnagyobb riválisa, a Porto szerződtette. Segítője ismét José Mourinho volt. A csapat ekkortájt egy kevésbé sikeres korszakát élte, az átlagnézőszám is tízezer körülire csökkent, ami a mintegy ötvenezres stadionban rendkívül kevésnek számított.[72] A Porto előbb kupát nyert, pont a Sportingot legyőzve, majd 1995-ben és 1996-ban is bajnoki címet ünnepelhetett.[73] A Portonál a „Bobby Five-O” becenevet adták neki, ugyanis rendkívül sok mérkőzést 5–0-ra nyert meg.[74] Az 1995–96-os idény első pár hónapját melanóma miatt ki kellett hagynia, azonban a Porto megvédte címét és ismét bajnok lett.[75]

1996 nyarán elég volt egy telefonhívás a Barcelona alelnökétől, Joan Gasparttól, hogy Spanyolországba igazoljon. Segítője megint csak Mourinho lett, ez ekkor már a szerződés egyik kitétele volt Robson részéről.[75][76] A katalán csapatnál egyik kulcsfontosságú döntése az volt, amikor leigazolta Ronaldót, aki nagy szerepet vállalt a bajnoki címben, a kupagyőzelemben, valamint a KEK-győzelemben is.[77][78] Az 1996–97-es szezon végén az év edzője lett.[79] A következő idényben feljebb lépett, ugyanis ő lett a csapat általános menedzsere, a vezetőedzői teendők Louis van Gaal kezében összpontosultak.[15] A magasabb beosztás ellenére ebben a feladatkörben nem dolgozott sokat, ugyanis visszatért Hollandiába, a PSV-hez.[80] A bajnoki címről ezúttal lecsúszott, mindössze harmadik lett a Feyenoord és a Willem II mögött, azonban az utolsó fordulóban sikerült kivívnia játékosaival a BL-kvalifikációt.[81][82]

Visszatérés Angliába[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután lejárt a szerződése, visszatért Angliába, hogy a szövetségnek dolgozzon, azonban miután Ruud Gullitot elbocsátották a Newcastle-től, ő került a helyére 1999 szeptemberében.[83][84] Eleinte elégedett volt a neki kínált fizetéssel, azonban végül szezononként egymillió fontos juttatásban állapodott meg a klubbal.[85]

A szezon első hazai meccsén a „Szarkák” kiütéses, 8–0-s győzelmet arattak a Sheffield Wednesday ellen. A szezont az együttes a tizenegyedik helyen zárta.[85][86] 2000 végén felmerült, hogy egy ideig ismét irányítsa a nemzeti csapatot, ám végül erre nem került sor, maradt a Newcastle-nél.[87] A 2001–02-es idényben a csapat egy ideig kieső helyen is állt, innen sikerült felküzdenie magát, egészen a negyedik helyig.[88] A következő szezon ismét jól sikerült, a Newcastle harmadik lett, így zsinórban másodszor indulhatott a BL-ben.[89] A selejtezők azonban nem sikerültek, így a Newcastle végül csak az UEFA-kupában maradt érdekelt.[90] A szezon végén a gárda az ötödik helyen végzett, öt pontra a BL-selejtezőt érő helytől, az UEFA-kupában pedig egészen az elődöntőig jutott, ahol a Marseille állította meg őket.[91]

Egészen 2004 nyaráig volt a „Szarkák” edzője, ekkor a gyenge bajnoki rajt miatt kellett távoznia.[92] Nem sokkal ezután, 2005-ben jelent meg önéletrajzi könyve, angolul „Farewell, but not Goodbye” címmel.[93] A cím egy tőle elhangzott mondat megfordítása.[94]

Tanácsadóként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2005 nyarán visszautasította a skót Hearts ajánlatát, mert nem szeretett volna elköltözni Newcastle-ből.[95] 2006 nyarán mégis elvállalt egy megbízást, amikor Steve Staunton lett az ír válogatott szövetségi kapitánya, Robson lett a tanácsadó.[96] A sikertelen Európa-bajnoki selejtezők után lemondott.[97]

Élete a labdarúgáson kívül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feleségével, Elsie-vel 1955-ben házasodott össze, akivel haláláig együtt is élt.[98] Három gyermekük született, Andrew, Paul és Mark.[3][99] 1991-ben derült ki, hogy rákos. 2006-ig több operáción is átesett.[100] Emiatt többször volt kénytelen kihagyni hosszabb-rövidebb időszakokat. Ilyen volt például, amikor az FC Portóval kihagyta az 1995–96-os szezon első hónapjait.[101][102]

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többször is szerepelt a tévében, például egy reklámban, amikor a Carlsberg egyik termékét reklámozta.[103] Ezen kívül a 2002-es vb-n, valamint a 2004-es Európa-bajnokságon az ITV szakkommentátora volt.[104][105] Amikor elhunyt egy másik angol edzőlegenda, Brian Clough, az angol FourFourTwo magazin számára írt egy megemlékező cikket róla.[106] Egy ideig heti rovattal jelentkezett a The Mail on Sunday című lapban.[107]

Bobby Robson-alapítvány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robson az idő múlásával többféle betegségtől, bélráktól, melanómától és agytumortól is szenvedett.

2007-ben ismét rákot diagnosztizáltak nála, ennek hatására 2008-ban hozta létre a Bobby Robson-alapítványt.[108][109] Az alapítvány által összegyűjtött pénzt részben egy newcastle-i kórháznak adták, részben különböző észak-angliai kutatásokra fordították.[110]

Az alapítványt segítendő, rendeztek egy jótékonysági mérkőzést, amely az 1990-es vb-elődöntő, az NSZKAnglia meccs „visszavágója” volt.[111][112][113] Az újrajátszás 3–2-es angol győzelemmel végződött.[114]

Robson haláláig az alapítványnak összesen 1,6 millió fontot sikerült összegyűjteni.[115] Halála után közvetlenül ehhez még 156 ezer jött hozzá adományokból.[116] 2009 októberében az összegyűjtött pénzösszeg már több, mint kétmillió font volt. Az alapítványnál Robson helyét – a család kérésének megfelelően – Alan Shearer vette át.[117]

Elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robsont többször is kitüntették élete során a labdarúgásért tett szolgálataiért: 1990-ben, angol szövetségi kapitányi megbízatásának lejártával megkapta a a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést, 2002-ben pedig Knight Bachelor, vagyis lovag lett, ekkor kapta meg neve elé a Sir titulust.[118][119]

Ugyancsak 2002-ben Newcastle upon Tyne díszpolgára lett, valamint az UEFÁ-tól is kapott egy életműdíjat a labdarúgásért tett szolgálataiért.[18]

2003-ban bekerült a Hírességek Csarnokába.[120] 2005-ben életműdíjat kapott.[121] 2007-ben a BBC-től is hasonló elismerést kapott a „labdarúgásért tett több, mint fél évszázados szolgálataiért”.[122]

1992-ben a labdarúgó-szakírók szövetsége az év edzőjének választotta.[123]

2008. május 5-én, az Ipswich kupagyőzelmének harmincadik évfordulója alkalmából a város polgármestere díszpolgárrá avatta.[124] Decemberben Durham városában is átvehetett egy ilyen jellegű kitüntetést.[125]

2009 márciusában az UEFÁ-tól azért kapott díjat, mert „a labdarúgás egy olyan egyénisége, aki tehetségét a sportág javításának szentelte”.[126] Ezt 2009. július 26-án kapta meg a St. James' Parkban, mindössze öt nappal halála előtt.[127]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009. július 31-én otthonában érte a halál, amit tüdőrák okozott.[128] Több szakmabeli, valamint a korábbi angol miniszterelnök, Tony Blair is elismerően nyilatkozott róla, és halála mindannyiuk szerint nagy veszteség volt a világ számára.[129][130]

Temetésére 2009. augusztus 5-én, szűk családi körben került sor. Ennek helyét a ceremónia befejeztéig nem hozták nyilvánosságra, ez, mint később kiderült, Esh volt.[131] A hálaadó szentmisét szeptember 21-én, a durhami katedrálisban mutatták be. Az eseményt a televízió élőben közvetítette, valamint látható volt korábbi csapatai stadionjai, vagyis a St James’ Park (Newcastle), a Portman Road (Ipswich) és a Craven Cottage (Fulham) előtt.[132]

Statisztikái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Játékosként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teljesítmény klubjában Bajnokság Kupa Ligakupa Összesen
Szezon Klub Bajnokság Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól
Anglia Bajnokság FA-kupa League Cup Összesen
1950–51 Fulham First Division 1 0 - - 1 0
1951–52 16 3 - - 16 3
1952–53 Second Division 35 19 1 0 - 36 19
1953–54 33 13 1 1 - 34 14
1954–55 42 23 1 0 - 43 23
1955–56 25 10 2 0 - 27 10
1955–56 West Bromwich Albion First Division 10 1 - - 10 1
1956–57 39 12 2 1 - 41 13
1957–58 41 24 7 3 - 48 27
1958–59 29 4 1 1 - 30 5
1959–60 41 6 3 0 - 44 6
1960–61 40 5 1 0 - 41 5
1961–62 39 4 4 0 - 43 4
1962–63 Fulham 34 1 2 1 2 0 38 2
1963–64 39 1 2 0 1 0 42 1
1964–65 42 1 2 0 3 1 47 2
1965–66 36 6 - 3 0 39 6
1966–67 41 0 3 0 3 0 47 0
Összesen Anglia 583 133 32 7 12 1 627 141
Karrierje összesen 583 133 32 7 12 1 627 141

Edzőként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csapat Ország Edzőség kezdete Vége Statisztika
M Gy V D Gy %
Fulham FC ENG 1968. január 1968. november 36 6 21 9 16,67
Ipswich Town FC[133] ENG 1969. január 1982. augusztus 709 316 220 173 44,57
Anglia ENG 1982 1990 95 47 18 30 49,47
PSV Eindhoven NED 1990 1992 76 52 7 17 68,42
Sporting CP POR 1992 1994 59 34 12 13 57,63
FC Porto POR 1994 1996 120 86 11 23 71,67
FC Barcelona ESP 1996 1997 58 38 8 12 65,52
PSV Eindhoven NED 1998 1999 38 20 8 10 52,63
Newcastle United FC ENG 1999. szeptember 2004. augusztus 255 119 72 64 46,67
Összesen 1446 718 377 351 49,65

Sikerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cím Csapat Év(ek)
Texaco-kupa Ipswich Town FC 1973
FA-kupa 1978
UEFA-kupa 1981
Rous-kupa Anglia 1986, 1988, 1989
Holland bajnok PSV Eindhoven 1991, 1992
Portugál kupagyőztes FC Porto 1994
Portugál bajnok 1995, 1996
Spanyol szuperkupa-győztes FC Barcelona 1996
Kupagyőztes 1997
KEK-győztes 1997

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Football legend Robson dies at 76. news.bbc.co.uk, 2009. július 31. (Hozzáférés: 2009. július 31.)
  2. Robson, Bobby. Going underground, Farewell but Not Goodbye. Hodder & Stoughton, 6. o (2005). ISBN 0340823461 
  3. ^ a b Sir Bobby: My fight against cancer. Daily Mail, 2007. május 5. (Hozzáférés: 2007. május 5.)
  4. ^ a b Robson: Dream to manage Newcastle”, BBC Sport, 1999. szeptember 30. (Hozzáférés ideje: 2007. június 13.) 
  5. Robson. Farewell but Not Goodbye, 15. o 
  6. "Three Tuns reunite with tons of happy memories". The Northern Echo 2008-09-23.
  7. Robson. Farewell but Not Goodbye, 8. o 
  8. Robson. Farewell but Not Goodbye, 1. o 
  9. ^ a b Robson. Farewell but Not Goodbye, 18–19. o 
  10. Robson. Farewell but Not Goodbye, 20. o 
  11. Robson. Farewell but Not Goodbye, 21. o 
  12. Robson. Farewell but Not Goodbye, 24. o 
  13. Robson. Farewell but Not Goodbye, 25., 28. o 
  14. Final 1951/1952 English Division 1 (old) Table. Soccerbase. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
  15. ^ a b c d Sir Bobby Robson. ESPN. (Hozzáférés: 2007. május 15.)
  16. Robson. Tales From The Riverbank, Farewell but Not Goodbye, 29. o 
  17. Matthews, Tony, Mackenzie, Colin. Albion! A Complete Record of West Bromwich Albion 1879–1987. Breedon Books, 294. o (1987). ISBN 0-907969-23-2 
  18. ^ a b Matthews, Tony. The Who's Who of West Bromwich Albion. Breedon Books, 202–203. o (2005). ISBN 1-85983-474-4 
  19. Matthews, Tony. West Bromwich Albion: The Complete Record. Breedon Books, 172., 292. o (2007). ISBN 978-1-85983-565-4 
  20. Összesítésben Ronnie Allen végzett az élen 28 góllal.
  21. McOwan, Gavin. The Essential History of West Bromwich Albion. Headline, 252–253. o (2002). ISBN 0-7553-1146-9 
  22. Robson. Farewell but Not Goodbye, 39. o 
  23. Robson. Farewell but Not Goodbye, 39–40. o 
  24. Robson. Farewell but Not Goodbye, 40. o 
  25. Robson. Farewell but Not Goodbye, 43. o 
  26. Robson. Farewell but Not Goodbye, 44. o 
  27. Robson. Farewell but Not Goodbye, 61. o 
  28. Robson. Farewell but Not Goodbye, 62. o 
  29. Robson. Farewell but Not Goodbye, 24. o 
  30. England's Coaches/Managers - Bobby Robson. englandfootballonline.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  31. Sir Bobby Robson (1999-2004) (angol nyelven). Newcastle United. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  32. Robson. Farewell but Not Goodbye, 53. o 
  33. Robson. Farewell but Not Goodbye, 58–60. o 
  34. Robson. Farewell but Not Goodbye, 299. o 
  35. Final 1967/1968 English Division 1 (old) Table. Soccerbase. (Hozzáférés: 2007. augusztus 27.)
  36. Robson. Farewell but Not Goodbye, 66. o 
  37. Bobby Robson. Fulham FC. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
  38. Robson. The Last Corinthians, Farewell but Not Goodbye, 72. o 
  39. Bobby Robson. Pride of Anglia.com. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
  40. 1978 - Osbourne's year”, BBC Sport, 2001. május 10. (Hozzáférés ideje: 2007. május 16.) 
  41. Ipswich thankful for Thijssen. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2007. augusztus 17.)
  42. Sir Bobby : Ten Facts. BBC Tyne. (Hozzáférés: 2007. május 15.)
  43. Sir Bobby Robson statue unveiled”, BBC Sport, 2002. július 16. (Hozzáférés ideje: 2007. május 14.) 
  44. Ipswich president role for Robson”, BBC Sport, 2007. július 6. (Hozzáférés ideje: 2007. május 13.) 
  45. Robson. A town awakes, Farewell but Not Goodbye, 102. o 
  46. Don Howe. West Bromwich Albion F.C., 2007. május 16. (Hozzáférés: 2007. augusztus 16.)
  47. Robson. Slings and arrows, Farewell but Not Goodbye, 108. o 
  48. Matches in Which Bobby Robson Was In Charge of England. EnglandFootballOnline.com. (Hozzáférés: 2007. augusztus 16.)
  49. European Championship 1984 (angol nyelven). RSSSF. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  50. Robson. Farewell but Not Goodbye, 110. o 
  51. The time is now. ESPN, 2006. május 24. (Hozzáférés: 2007. augusztus 13.)
  52. WORLD CUP 1986. web.ukonline.co.uk. (Hozzáférés: 2007. június 17.)
  53. Robson. Farewell but Not Goodbye, 121. o 
  54. ^ a b World Cup history — Mexico 1986”, BBC Sport, 2006. május 4. (Hozzáférés ideje: 2007. május 23.) 
  55. ^ a b Robson. A left hook, Farewell but Not Goodbye, 116. o 
  56. Head to Head - T to Z (angol nyelven). englandfc.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  57. European Championship 1988. RSSSF. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  58. English football's elder statesman”, BBC Sport, 2000. augusztus 21. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 31.) 
  59. Robson. Farewell but Not Goodbye, 112. o 
  60. England in World Cup 1990 Final Tournament. englandfootballonline.com. (Hozzáférés: 2007. június 16.)
  61. World Cup 1990 - Match schedule. planetworldcup.com. (Hozzáférés: 2007. június 16.)
  62. Bryan Robson. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  63. Statistics: Italy 1990”, BBC Sport, 2002. április 12. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 16.) 
  64. World Cup history — Italy 1990”, BBC Sport, 2006. április 27. (Hozzáférés ideje: 2007. május 23.) 
  65. Kuper, Simon. Football against the enemy. London: Orion, 93. o (1996). ISBN 0-75284-877-1 
  66. Robson. On the road, Farewell but Not Goodbye, 146–47. o 
  67. Robson. Farewell but Not Goodbye, 148. o 
  68. Robson. Farewell but Not Goodbye, 148–150. o 
  69. Robson. Farewell but Not Goodbye, 150–153. o 
  70. Robson. Farewell but Not Goodbye, 153–154. o 
  71. Sir Bobby Robson. the-football-club.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  72. Robson. Farewell but Not Goodbye, 158. o 
  73. SPORTING LISBON — PORTO. footballderbies.com. (Hozzáférés: 2007. június 19.)
  74. Robson. Farewell but Not Goodbye, 160–61. o 
  75. ^ a b Tactical masters fight for glory”, BBC Sport, 2005. április 26. (Hozzáférés ideje: 2007. június 15.) 
  76. Robson. Farewell but Not Goodbye, 168. o 
  77. Fast facts on Ronaldo”, Sports Illustrated (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 31.) 
  78. Managers — Bobby Robson (1996-97). FC Barcelona. (Hozzáférés: 2007. augusztus 16.)
  79. Ronaldo praises Robson”, BBC Sport, 2003. február 25. (Hozzáférés ideje: 2007. május 14.) 
  80. Bobby Robson returns to PSV”, BBC Sport, 1998. április 6. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 16.) 
  81. Historie eredivisie competitie 1998-1999 (Dutch nyelven). (Hozzáférés: 2007. augusztus 17.)
  82. Robson. Farewell but Not Goodbye, 185. o 
  83. Robson: Dream to manage Newcastle”, BBC Sport, 1999. augusztus 30. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 17.) 
  84. Robson takes Newcastle hotseat”, BBC Sport, 1999. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2007. május 15.) 
  85. ^ a b Robson. Going home, Farewell but Not Goodbye, 190. o 
  86. England 1999/2000. rsssf.com. (Hozzáférés: 2007. augusztus 26.)
  87. Brian McNally: Football: FA Warned: Hands off our Bobby. Sunday Mirror, 2000. október 15. (Hozzáférés: 2007. május 15.)
  88. FA Premier League 2001-2002. fchd.btinternet.co.uk. [2012. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 26.)
  89. FA Premier League - 2002-03. fchd.btinternet.co.uk. [2012. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 26.)
  90. Michael Walker. „Newcastle pay price of failure | Football | The Guardian”, The Guardian, 2003. augusztus 29. (Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 13.) 
  91. 2003/2004 | Newcastle United | nufc.co.uk | Matches | Tables. Nufc.premiumtv.co.uk. (Hozzáférés: 2008. szeptember 13.)
  92. Newcastle force Robson out”, BBC Sport, 2004. augusztus 30. (Hozzáférés ideje: 2007. május 14.) 
  93. Farewell But Not Goodbye (Hardcover). Amazon.co.uk. (Hozzáférés: 2007. június 10.)
  94. Newcastle United Football Club — Bobby Quotes (#16). nufc.com. (Hozzáférés: 2007. május 27.)
  95. Robson rejects approach by Hearts”, BBC Sport, 2005. június 7. (Hozzáférés ideje: 2007. május 15.) 
  96. Republic appoint Staunton as boss”, BBC Sport, 2006. január 13. (Hozzáférés ideje: 2007. május 14.) 
  97. Robson ready to retire from pitch at 74”, GuardianUnlimited, 2007. november 15. (Hozzáférés ideje: 2007. november 22.) 
  98. Bobby Robson diagnosed With Cancer for Fifth time. Medindia.net, 2007. május 7. (Hozzáférés: 2009. július 31.)
  99. Sir Bobby Robson receives knighthood. BBC News, 2002. november 21. (Hozzáférés: 2007. május 15.)
  100. Robson. Farewell but Not Goodbye, 151–53. o 
  101. Robson. Farewell but Not Goodbye, 162–68. o 
  102. Robson discharged from hospital. BBC, 2006. augusztus 7. (Hozzáférés: 2007. május 13.)
  103. Carlsberg Pub Team Advert. YouTube, 2006. április 10. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  104. Football World Cup 2002: Gibbering Gazza's right on target with long. Sunday Mirror, 2002. június 23. (Hozzáférés: 2007. augusztus 30.)
  105. Tom Fordyce. „Reasons to be cheerful”, BBC Sport, 2004. június 14. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 29.) 
  106. Four Four Two Magazine — Magsite.co.uk Magazine Subscription Offers Forum. (Hozzáférés: 2008. szeptember 13.)
  107. Sir Bobby Robson — The Mail on Sunday. Daily Mail. (Hozzáférés: 2007. június 12.)
  108. Jane Hall. „Sir Bobby admits time is running out, but battles on for charity”, The Journal, 2008. március 25. (Hozzáférés ideje: 2008. december 29.) 
  109. Hitting the £1million mark is one of my greatest achievements”, Daily Mail, 2008. november 1. (Hozzáférés ideje: 2008. december 29.) 
  110. Liz Walker. „Stars to turn out for Sir Bobby's fundraising dinner”, Evening Chronicle, 2008. április 24. (Hozzáférés ideje: 2008. december 29.) 
  111. Stewart, Rob. „England Italia '90 team to re-stage Germany semi in aid of Sir Bobby Robson charity”, The Telegraph, 2009. április 24. (Hozzáférés ideje: 2009. április 24.) 
  112. Sir Bobby Charity Game @ SJP. Newcastle United FC, 2009. április 24. (Hozzáférés: 2009. április 24.)
  113. England v Germany rematch to honour Sir Bobby Robson”, Evening Chronicle, 2009. április 24. (Hozzáférés ideje: 2009. április 24.) 
  114. Tallentire, Mark. „Sir Bobby Robson Trophy: Final Score — England 3 Germany 2”, 'The Northern Echo', 2009. július 26. (Hozzáférés ideje: 2009. július 27.) 
  115. Caulkin, George. „Sir Bobby Robson's legacy lives on in charity”, The Times, 2009. augusztus 1. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 20.) 
  116. Sir Bobby Robson foundation total soars”, News Guardian, 2009. szeptember 18. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 20.) 
  117. Robson cancer fund at £2m: Shearer. UK Press Association, 2009. október 15. [2009. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 15.)
  118. Robson. Farewell but Not Goodbye, 297. o 
  119. Sir Bobby Robson receives knighthood”, BBC News, 2002. november 21. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 16.) 
  120. English Football Hall of Fame Profile. National Football Museum. (Hozzáférés: 2007. május 13.)
  121. Fletcher honoured with top award”, BBC Sport, 2005. december 7. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 31.) 
  122. Robson wins BBC achievement award”, BBC Sport, 2007. december 8. (Hozzáférés ideje: 2007. december 8.) 
  123. England Honours — Football Writers' Association Tribute Award. Englandfootballonline.com. (Hozzáférés: 2007. augusztus 16.)
  124. Sir Bobby given freedom of town”, BBC News, 2008. május 6. (Hozzáférés ideje: 2008. június 21.) 
  125. Sir Bobby to become city Freeman”, BBC News, 2008. december 8. (Hozzáférés ideje: 2008. december 8.) 
  126. UEFA tribute to loyal football servants. UEFA, 2009. március 24. (Hozzáférés: 2009. július 28.)
  127. Sir Bobby Robson receives a lifetime achievement award from Uefa. Eurosport, 2009. július 26. (Hozzáférés: 2009. július 28.)
  128. Jonathan Stewart: Football legend Sir Bobby Robson dies. 4ni.co.uk. (Hozzáférés: 2009. július 31.)
  129. Legend Sir Bobby Robson, 76, dies”, BBC News, 2009. július 31. 
  130. Football honours Sir Bobby Robson”, bbc.co.uk, 2009. július 31. 
  131. Sir Bobby laid to rest near where he grew up”, Newcastle Evening Chronicle, 2009. augusztus 6. (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 6.) 
  132. Hayward, Paul. „Sir Bobby Robson's memorial service: football figures assemble in Durham”, The Guardian, 2009. szeptember 21. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 22.) 
  133. Bobby Robson. Pride of Anglia. (Hozzáférés: 2008. február 14.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bobby Robson témájú médiaállományokat.