Bologna FC 1909

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bologna
BolognaFootballClubLogo.png
Csapatadatok
Teljes csapatnév Bologna Football Club 1909 SpA
Becenév Rossoblu (Piros-kékek)
Felsinei
Székhely Bologna, Olaszország
Alapítva 1909
Klubszínek Kék-piros
Stadion Stadio Renato Dall'Ara
Elnök olasz Albano Guaraldi
Bajnokság Serie B
Nemzeti sikerek
olasz Bajnokcsapat 7 alkalommal
olasz Kupagyőztes 2 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Intertotó-kupa 1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Bologna honlapja

A Bologna Football Club 1909 egy olasz labdarúgóklub Bologna városában. A csapatot 1909-ben alapították, becenevük Rossoblu, vagyis Piros-kékek, amit a piros és kék csíkos mezükről kaptak.

Története során hétszer (1925, 1929, 1936, 1937, 1939, 1941, 1964) hódították el az olasz bajnoki címet, így a Bologna a hatodik legsikeresebb klub a bajnokságban.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatot az osztrák származású Emilio Arnstein alapította, aki a bécsi illetve a prágai egyetemen kezdett érdeklődni a labdarúgás iránt. Testvérével, már korábban megalapították a Black Star FC-t Ausztriában. A hivatalos alapítás 1903. október 3-án volt. Az első elnök a svájci Louis Rauch volt. Mezüket az angol Crystal Palace csapatától vették át.

1910. március 20-án játszották első mérkőzésüket, a szintén bolognai Virtus Bologna ellen. A meccs 9–1-es vereséget hozott. Az akkor játékosok: Koch, Chiara, Pessarelli, Bragaglia, Guido Della Valle, Nanni, Donati, Rauch, Bernabeu, Mezzano és Gradi.

Később többször is a továbbjutás közelébe került a csapat a bajnokságban, de kiugró eredményt nem tudtak elérni. Az első világháború miatti szünetet követően vált egyre sikeresebbé a Bologna.

Az 1920-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború után 1920-ban az elődöntőig jutottak. Egy évvel később már a bajnoki döntőig, ahol a Pro Vercelli ellen 2–1-es vereséget szenvedtek. 1922-ben a 3. helyet szerezték meg, így nem jutottak tovább. 1924-ben egészen az elődöntőig jutottak, ahol a Genoa ejtette ki őket. Ekkor került a csapathoz (az ifiből) Felice Gasperi aki 14 évig hűen szolgálta a csapatot. A védő 401 mérkőzést húzott le, mellyel a 7. legtöbbször pályára lépett labdarúgó a csapatban.

Egy évre rá megszerezték első bajnoki címüket. Az elődöntőben ismét a genovai csapattal találkoztak, ahol 2–1-es vereséget követően ugyan ilyen arányú győzelmet arattak, majd további két mérkőzésen sem sikerült eldönteni a továbbjutást (előbb 2–2-t, majd 1–1-et játszottak) így az 5. összecsapásra maradt a döntés ahol már 2–0-ra nyertek. A döntőben magabiztos 6–0-s fölénnyel a Alba Roma fölött hódították el a címet. A csapat házi gólkirálya Angelo Schiavio volt aki pályafutása során a 10. legtöbb mérkőzést játszotta a Bolgonában (358-at) és a legtöbb gólt lőtte (252-t).

Később többször is a győzelem közelébe került a csapat ám legközelebb nyerni az 1929-es idényben tudott. Akkor a Torinot legyőzvén érték el második bajnoki címüket.

Az 1930-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bajnoki rendszer megváltozott, mivel már csak egy csoportot indítottak és nem volt bajnoki döntő, mint korábban. 1932-ben az ezüstérem megszerzésével a csapat kvalifikálta magát a Mitropa-kupába, amit végül meg is nyertek. Az elődöntőben az osztrák First Viennát verték meg, a másik ágon viszont mind a cseh Slavia Prahát mind az olasz Juventust diszkvalifikálták, így automatikusan a Bolognáé lett a trófea. Két évvel később ismét megnyerték a kupát.1935-ben a 6. helyen végeztek, így lemaradtak a kupaindulásról (az első 4 helyezett jutott ki).

1936-ban egy ponntal megelőzvén az Romát ismét bajnokok lettek. Egy évvel később egy másik római csapat, nevezetesen a Lazio előtt sikerült megvédeni címüket. Két évvel később az utolsó fordulóban 2–0-ra kikaptak a bronzérmes Ambrosianától (későbbi Inter), ám ígyis 4 ponttal a Torino előtt végeztek. Ettore Puricelli 19 góljával társgólkirály lett.

1940-ben az utolsó fordulóra maradt a döntés, mivel a Bologna 41 ponttal fogadta a 42 pontos Ambrosianát. A meccset a milánóiak nyerték 1–0-ra.

Ingadozás az első osztályban, majd fellendülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941-ben a klub ismét a csúcsra ért, történetük során hatodszor. A gólkirály is a csapatból került ki, Ettore Puricelli 22 gólt vállalt a 60-ból.

Ezt követően a második világháborúig majd az azt követő kihagyás után is elkezdtek visszacsúszni a tabellán. Az 50-es években kétszer is a kiesés szélére került a csapat ám mindkét alkalommal megúszták a másodosztályt.

1961-ben ismét Mitropa-kupát nyert a csapat. A döntőben a Slovan Nitra ellen 5–3-as összesítéssel nyertek. '62-ben és '63-ban mindkétszer a 4. helyen végeztek. Egy évvel később a két milánói csapattal vívtak nagy csatát a bajnoki címért. Az utolsó forduló után 54 ponttal álltak az élen, akárcsak az Inter (a Milan 51 pontot szerzett), így rájátszás következett, amit 2–0-ra megnyertek így a 7. bajnoki címüket is megszerezték. Két évvel később ezüstérmesek lettek, ezt követően nem sikerült a bajnoki cím közelébe kerülniük mindmáig.

1970-ben majd 1974-ben megnyerték az olasz kupát (előbbit csoportmérkőzésben nyerték meg, utóbbit a Palermo ellen tizenegyesekkel) .

Kiesés majd feljutás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1980-as évek elején a csapat nagy mélyrepülésbe kezdett. '82-ben az első '83-ban a másodosztályból estek ki. 1997-ig az első három osztály között ingáztak majd közel 10 évig ismét a Serie A tagja voltak. 1998-ban az Intertotó-kupát is megnyerték így indulhattak az UEFA-kupában, ahol egészen az elődöntőig jutottak.

2005-ben kiestek majd 2008-ban ismét feljutottak. Tavaly az utolsó fordulóban előzték meg a 17. Torinot így bennmaradtak. A csapat gólkirálya a 24 gólos Marco Di Vaio lett.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hazai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajnok (7): 1924–25, 1928–29, 1935–36, 1936–37, 1938–39, 1940–41, 1963–64
Bajnok (2): 1987–88, 1995–96
Győztes (2): 1969–70, 1973–74

Nemzetközi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Győztes (1): 1998

Stadion[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bologna stadionja a Stadio Renato Dall'ara 39 387 fő befogadására képes. Pályaméret: 105x68m

Körülbelül 20 éve hívják így a stadiont, az 1964-es scudettot nyert csapat elnökéről kapta a nevét. Előtte a háború előtt Stadio Littoriale volt a neve, még a háború után a Comunale nevet viselte.

Jelenlegi keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009. szeptember 11-e szerint.

# Poszt Név
1 olasz K Emiliano Viviano
3 olasz V Rafael (kölcsönben az Atlético Paranaensétől)
5 olasz KP Massimo Mutarelli
6 Uruguay V Miguel Britos
7 olasz KP Francesco Valiani
8 olasz KP Nicola Mingazzini
9 olasz CS Marco Di Vaio (Kapitány)
10 olasz KP Davide Bombardini
11 olasz KP Luca Vigiani
13 olasz V Daniele Portanova
14 olasz KP Roberto Guana (kölcsönben a Palermótól)
15 olasz K Roberto Colombo
19 olasz KP Giacomo Tedesco
20 Uruguay CS Henry Damián Giménez (kölcsönben a River Platetől)
# Poszt Név
21 olasz V Cristian Zenoni
22 olasz CS Pablo Daniel Osvaldo
23 olasz V Salvatore Lanna
25 Uruguay CS Marcelo Zalayeta (kölcsönben a Napolitól)
26 belgium KP Gaby Mudingayi
28 olasz K Filippo Spitoni
32 olasz KP Federico Casarini
33 olasz K Giacomo Venturi
41 olasz CS Massimo Marazzina
50 olasz V Alessandro Bassoli
51 olasz KP Jacopo Mantovani
74 olasz KP Luigi Lavecchia
84 olasz V Andrea Raggi (kölcsönben a Palermótól)
85 brazil CS Adaílton
90 olasz KP Riccardo Pasi

Ismertebb játékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

   

Elnökök, edzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi elnök:
olasz Albano Guaraldi (2011 óta)
Jelenlegi edző:

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]