Esterházy János (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Esterházy János
Janos Esterhazy.jpg
Született 1901. március 14.
magyar 1867-1918 Nyitraújlak
Elhunyt 1957. március 8. (55 évesen)
csehszlovák Mírov
Nemzetisége magyar magyar
Házastársa Serényi Lívia
Foglalkozása országgyűlési képviselő
politikus

Galánthai gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14.Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.) Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gróf Esterházy János előkelő főnemesi családból származott. Anyja, Elżbieta Tarnowska, lengyel grófnő volt, apja, Esterházy János Mihály az Esterházyak galántai ágához tartozott, dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Az apja korán meghalt, János ekkor négyéves volt, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt. Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyerek született, János és Alice.

Politikai pályafutásának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovákizmus" ellenzőjeként lépve fel.

„…itt maradok köztetek és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét”

1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez az Népszövetség (az Egyesült Nemzetek előde) keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke lett. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe.Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat“. A HSĽS szlovákiai autonómia-követelését is támogatta. Masaryk visszalépése után a magyar képviselők Edvard Beneš oldalán voltak, ami lehetővé tette, hogy ő legyen az ország elnöke. Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

Az Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Esterházy János ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban. Esterházy politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ebben támogatást kapott a magyar kormánytól. Többször találkozott 1938-ban a brit misszió vezetőjével, Lord Runcimannal. A magyar képviselők memorandumban követelték a wilsoni alapelvek betartását. Esterházy János tárgyalásokat folytatott Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban. Ez év március 17. és 18-án Lengyelországban azt a magyar kormány által kidolgozott programot támogatta, ami egész Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolását tartalmazta. Esterházy a komáromi tárgyalásokon is részt akart venni, ahol az új csehszlovák-magyar határokról tárgyaltak, de a csehszlovák delegáció vezetője, Jozef Tiso ezt elvetette.

Politikai pályafutása a szlovák államban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.”

A bécsi döntés után, Esterházy János, mint Kassa képviselője, 1938 novemberében üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Pozsonyban az Új Hírek című napilapot adta ki, ezt betiltották, őt magát pedig rendőrségi felügyelet alá vonták. Kesőbb Magyar Hírlap néven új napilapot alapított. A magyarországi földreformot támogatta. A pártja kijelentésében a nemzetiszocializmus eszméit és politikáját elvetette. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Tisóval a magyar kisebbség jogairól, ebben a kérdében a szlovák parlamentben a magyarság jogaiért is föllépett, ahol ő volt az egyetlen magyar képviselő. Rádiós beszédben üdvözölte 1939. március 14-én a szlovák állam kikiáltását. Pozsonyban a létrehozta Madách Könyvkiadót. 1942-ben újra megkezdte működését a Szemke, egy betiltott kulturális szövetség.

Állásfoglalása a zsidókérdésben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Esterházy, mint a szlovák parlament képviselője, 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény szavazásakor tartózkodott a szavazástól, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. Ebben a magatartásában nem volt egyedül, a törvényt nem szavazta meg Martin Sokol[forrás?], a Parlament elnöke és Pavel Čarnogurský[forrás?] képviselő sem. Már a szavazást megelőző napon a nyitrai Hlinka-gárdisták fogadásokat kötöttek Esterházy János várható állásfoglalásáról az elkövetkező szavazás során. Tudatában voltak, hogy e szavazás politikai precedens értékű lehet: amenyiben gróf Esterházy János megszavazza egy kisebbség kihurcolásának elvi lehetőségét, úgy lehetővé teszi, hogy akármikor egy hasonló törvény kerülhessen a Parlamenti padokra, amely esetleg a magyar kisebbséget érintené. Ez részére politikai öngyilkossággal lett volna egyenlő. A szavazást követő napon felkereste Martin Sokol házelnököt, kinek magyarázatot adott indokairól. Hangoztatta: antiszemita szellemben nevelkedtem, az vagyok és az is maradok. A szlovák sajtó kereszttüzébe került. Martin Sokol házelnöknek a továbbiakban így indokolta álláspontját: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. … Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. Esterházy János 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a Gestapo körözte.

Bíróság előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a szovjet csapatok kiszorították a németeket Pozsonyból, a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését. Gustáv Husák utasítására letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Lubjankában tartották fogva. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára itélték és elküldték Szibériába. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való együttműködése miatt. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt.[1] Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt. A börtönparancsnok nem adta ki a hamvait a családnak.[2]

Rehabilitáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leánya, Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült. 1993-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös. A lánya 1994-ben kérelmezte az eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította. Esterházy János születésének századik évfordulója alkalmából, 2001. március 11-én ünnepi gyűlést tartott tiszteletére a magyar parlament az akkori államelnök, Mádl Ferenc részvétével. 2007. április 20-án Sólyom László köztársasági elnök újra rehabilitálást sürgette egy konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a gróf halálának évfordulója alkalmából. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" – mondta az elnök.[3]

Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni: Karel Schwarzenberg herceg kutatta fel. Esterházy János földi maradványai Prágában, egy tömegsírban nyugszanak, a kommunizmus több más áldozatával együtt. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.

2009. március 23-án Lech Kaczyński lengyel államfő a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést adományozta a felvidéki magyarság mártír politikusának, néhai Esterházy Jánosnak Varsóban a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztüli nyugatra szöktetésében való közreműködéséért. Az átadáson jelen volt Sólyom László köztársasági elnök.

Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg a Jad Vasem Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak.

2011-ben a 110 éve született mártírpolitikus szlovákiai rehabilitációját és boldoggá avatását kezdeményezi a pozsonyi magyar nagykövetség, az Esterházy János Polgári Társulás és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. A szlovák közvéleményre március folyamán rendezvénysorozattal kívánnak hatást gyakorolni.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékét ma már szülőföldjén is több szobor örökíti meg:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Molnár Imre: Esterházy János mártíromsága, Rubicon, 2008/4
  2. Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései, Rubicon, 2008/4
  3. Esterházy János rehabilitációját sürgeti a köztársasági elnök, 2007. április 20.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Augustín Marko, Pavol Martinický: Slovensko-maďarské vzťahy
  • Molnár Imre 1990: Esterházy János életútja, Regio – Kisebbségtudományi Szemle 1. évf. 2.sz., 1990. április
  • Eduard Nižňanský a spol.: Kto bol kto za I. ČSR (Q111 Brat. 1993)
  • Ladislav Deák: Politický profil Jánoša Esterházyho (Ministerstvo kultúry Slovenskej republiky-Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, kiadó Kubko Goral, 1995, ingyenes kiadás szlovákul, angolul, magyarul)
  • Molnár Imre 1995: Az Esterházy-dosszié. Limes 95/3, 75-94.
  • Molnár Imre 1997: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997, ISBN 80-85509-37-7
  • Ivan Kamenec: Osobnosť Jánosa Esterházyho a jej kontroverzné interpretácie (Ľudia ľuďom bez hraníc, Helsinské občianske združenie v SR, Nitra 2000, s. 34)
  • Dušan Slobodník: Hanobenie Slovákov ako program (Literárny týždenník 20/2001)
  • Bohumil Doležal: Yehuda Lahav úr vitájához, Lidové noviny, 2001. április 21. [1]
  • Alice Esterházy-Malfatti, Bálint Török: Esterházy János Emlékkönyv (Pamätná kniha Jánosa Esterházyho) (Századvég Bp. 2001)
  • František Mikloško Žurnál Rádia Twist 12. 3. 2001
  • Jerguš Ferko: Vodca-zvodca János Esterházy (Maďarské sebaklamy, Matica Slovenská 2003, 127-129)
  • MTI, Népszabadság, 2009. március 23.: „Lengyel posztumusz kitüntetés Esterházy Jánosnak”
  • Molnár Imre 2010: Esterházy János élete és mártírhalála, Méry Ratio Kiadó, 2010, ISBN 978-89286-30-0
  • Keresteš, P.: Veľké Zálužie obec s históriou. 287-289.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Esterházy János (politikus) témájú médiaállományokat.