Magyarország 1957–1989 között

Magyarország 1956–1989 közötti időszaka, más néven a Kádár-korszak a Magyar Népköztársaság 1956. november 7-e és 1989. október 23-a közötti történelmének közkeletű elnevezése, nevét az országot 1988 májusáig vezető Kádár Jánosról kapta.

Megtorlás és konszolidáció (1956–1963)

Kádár János (jobbra) Willi Stoph mellett (1958. július 12. Berlin)

Magyarország címere 1957–1990 között
(„Kádár-címer”)

Szepesi György 1960. május 1-i riportot készít Kádár Jánossal a Felvonulási tér dísztribünjén

Az 1956-os forradalom leverésével egy időben Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek (bár Münnich Ferenc is esélyes volt rá). A kádári megtorlás során három év alatt mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Restaurálták a Magyar Dolgozók Pártja irányításával 1948–1950 között kiépült kommunista diktatúra intézményrendszerét, ugyanakkor az új hatalom igyekezett féken tartani az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) néven újjáalakuló, a hatalmi konstrukcióhoz szervezett kommunista párton belüli sztálinista ellenfeleit is. Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt és keményvonalas társaikat 1962-ben végleg kizárták a pártból. A megerősödött diktatúra egyik fő politikai célja továbbra is az állampolgárok minél szervezettebb hatalmi felügyelete maradt. A terrort azonban lényegében már 1956/57 fordulójától csak szelektív módon alkalmazták. A hidegháború enyhülő szembenállásában az ENSZ és Nyugat-Európa politikája és állásfoglalása az úgynevezett „magyarkérdésben” egyértelművé tette, hogy az 1956 előtti politikához nincs visszatérés. Kádár (és ezáltal az egész ország) legitimitását a nyugati hatalmak ugyanis Magyarország ENSZ csatlakozásához kötötték, az ENSZ viszont állásfoglalásában elítélte a rendszert és napirendjén a „magyar kérdés” egészen a kádári kompromisszumig szerepelt.

Mint a forradalom előtti rendszer népszerűtlenségének egyik fő tényezőjét, az ÁVH-t nem szervezték újjá, arra viszont megvolt a lehetőség, hogy egykori tagjai az új fegyveres testületekbe, például az újjászerveződő rendőrségbe vagy munkásőrségbe jelentkezzenek. Sokan közülük éltek is ezzel a lehetőséggel.

A kompromisszum értelmében Kádár 1956 elítéltjeinek általános amnesztiát hirdetett. (Amelynek keretében 1960-ban, majd 1963. március 15-én a bebörtönzöttek mintegy 80%-át kiengedték.) Cserébe Magyarországot nemzetközileg elfogadták, lehetővé vált nagykövetek delegálása és fogadása, a nagyobb magánéleti szabadság és karrierlehetőségek engedélyezéséért cserébe a politikai aktivitás szigorú korlátait fenntarthatta, így lekerült a magyarkérdés az ENSZ asztaláról. 3000 politikai foglyot szabadon engedtek, de nem mindenkit, mert sokakat köztörvényesként ítéltek el.

1957. május elsején, alig fél évvel a forradalom leverése után a Hősök terén több százezres tömeg vett részt (nemzeti színű és vörös zászlókkal) a hivatalos ünnepségen és majálison és ezt mint Kádár melletti rokonszenvnyilvánítást tüntették fel. Valójában inkább a megfélemlítés, a felvonulás munkahelyi kötelezővé tétele, illetve a beletörődés és a szép tavaszi idő, a majális vitte ki az embereket.

A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) utódjaként 1957-ben megalakult a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ), a párt ifjúsági szervezete. A még 1948-ban létrejött Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) nem érdekképviseletként működött, hanem a párt utasításait követte.

A forradalom során megroppant és eleve elavult szerkezetű gazdaság talpra állítását és a konszolidációt a KGST, a Szovjetunió, Románia és Kína támogatta kölcsönökkel, áruhitelekkel és segélyekkel. Persze a szovjetek utalták a legnagyobb összegeket, a hitelkeretek felhasználási módjait azonban szinte teljes körűen megszabták.

1961-re befejeződött az erőszakos kollektivizálás, aminek során a parasztokat sok esetben adminisztratív eszközökkel, zsarolással, veréssel kényszerítették, hogy földjeiket adják át a termelőszövetkezetek számára. Eredményeként a földek 90%-a TSZ-ek, állami gazdaságok kezére került. Megszűnt a beszolgáltatás rendszere és biztonságossá vált az élelmiszerellátás. 1963-ra minden településre eljutott az elektromos energia. Több figyelmet fordítottak a könnyű- és élelmiszeriparra, de fennmaradt a tervgazdálkodás és a torz iparszerkezet pazarló, túlszabályozott és bürokratikus rendszere. Az infrastruktúrát továbbra is elhanyagolták. Környezetvédelmi szempontok fel sem merültek.

Érett kádárizmus (1963–1979)

Ifjúgárdista gázálarcban az 1977-es VIII. Országos Ifjúgárda Szemlén

A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház megnyitása, 1976. április 3-án

A pártvezetés 1963-ra kicserélődött, teljesen autoriterré (tekintélyelvűvé) vált, már nem törekedett a totális diktatúrára, az emberek teljes körű ellenőrzésére. A sztálinista kádereket alsóbb pozíciókba küldték. Finomítottak a módszereken, az elnyomás közvetetté vált. Kádár meghirdette az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, már nem volt kötelező hitet tenni a rendszer mellett, de ellene továbbra is tilos volt cselekedni akár szóban, akár más formában. A pártállam puha diktatúrája időszakában Magyarországot a nyugati sajtóban gyakran a szocialista tábor „legvidámabb barakkjának” nevezték, összehasonlítva más szocialista országok keményebb diktatúrájával, de hívták „gulyáskommunizmusnak” és "fridzsiderszocializmusnak" is a korszak élhetőbb körülményeire utalva. Mivel a pártvezetés úgyis a beleszólásuk nélkül hozta a döntéseket, a nép elfordult a politikától.

Néhány kérdés tabunak számított az ellentmondásokban bővelkedő rendszer irányított nyilvánosságában: a rendszer legitimitását, ideológiai alapjait tilos volt megkérdőjelezni (például a szovjet megszállás tényét, a proletárdiktatúra szükségességét, a teljes foglalkoztatottság miatt a gyárkapun belüli rejtett munkanélküliség tényét, 1956 keményvonalas kádárista értékelését, Kádár János személyét, a kiterjedt szociális ellátórendszer következtében a nyolcvanas évekre ugyan mérséklődő, de megmaradó szegénység továbbélését), ezen felül azonban a legtöbb téma – a pártirányítás alatt álló sajtóban – gyakorlatilag vitatható volt az értelmiség részéről. Másfelől azonban egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, nőtt a besúgóhálózat, noha az NDK-beli szintet sohasem érte el. Csökkent a gyerekszületések száma (mint egyébként egész Nyugat-Európában is), amin az 1967-ben bevezetett GYES és az 1985-től utalt GYED bevezetése csak minimálisan tudott enyhíteni. 1971 és 2009 között létezett a szociálpolitikai támogatási rendszer (ismertebb nevén a "Szocpol"), amely a gyerek(ek)et vállaló családok önálló lakhatáshoz jutását segítette vissza nem térítendő támogatás formájában. (1986-ig célzottan csak lakótelepi panellakásokra lehetett igényelni. 1994-től megszüntetéséig megemelték az összegét.)

Az egyház korábbi uralkodó szerepét a magánéletben is igyekeztek visszaszorítani, az egyházi keresztelő helyett szocialista névadó ünnepséget, templomi szertartás helyett polgári, munkásőr vagy KISZ-esküvőt szorgalmaztak, egyházi végtisztesség helyett bevezették a társadalmi szervezetek által lebonyolított temetési szertartást. Ezek azonban csak az MSZMP párttagok számára voltak kötelezően elvártak.

Újpalotai életkép Ikarus busszal és a Víztoronyházzal. A lakótelepek megoldották a nagyvárosokba áramló falusi népesség lakásproblémáját, a távfűtés, a fürdőszoba és az angol WC pedig pozitív minőségi ugrást képviselt az életformában

Az érett Kádár-rendszert a „gulyáskommunizmus” jellemezte, mert 1956 miatt stratégiai kérdésnek tekintették a hétköznapi szintű elégedettséget, ezért igyekeztek bármi áron, akár fenntarthatatlan módon is növelni az életszínvonalat. Üdülők és szállodák sokasága épült, általánosan elterjedt a nyaralás lehetősége. Korlátozottan engedélyezték a külföldi (akár nyugati) utazásokat: három évenként lehetett ilyen irányú kérvényt benyújtani, amit a hatóságok vagy engedélyeztek vagy elutasítottak. Ugyan lassú ütemben, de fejlődésnek indult a közlekedés és a távközlés. A támogatott magánházak (ekkor terjedt el a kisebb települések arculatát meghatározó Kádár-kocka) mellett lakótelepek tömege épült, jelentős részük panelházakból. Kórházakat és rendelőket emeltek, 1975-től (1997-ig) állampolgári jogúvá vált és 100%-os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya, javultak az egészségügyi mutatók. Hozzá lehetett jutni tartós fogyasztási cikkekhez. Oktatási intézmények tucatjai épültek és javult az iskolázottsági szint. A politikailag megbízhatóak számára a szintén ingyenes felsőoktatás is elérhető volt osztályhelyzettől függetlenül. 1960-1978 között évente emelkedett a reálbér.

Csak szocialista országokba érvényes útlevél 1972-ből

A fejlődés forrása kezdetben az alacsony energiaárak mellett az egyre csökkenő ütemben növekvő termelés volt. A hatékonyság javítása érdekében a kommunista vezetés megpróbálta néhány piaci ösztönző óvatos – de akkoriban bátornak számító – bevezetését 1968-ban. Ez volt az ún. új gazdasági mechanizmus. Az intézkedések a mezőgazdaságban voltak a legsikeresebbek, ahol a termelőszövetkezetek önállósodásával és a háztáji gazdaságok engedélyezésével jelentős életszínvonal-emelkedés következett be. A termelőszövetkezetek ezután ipari melléküzemágakat is létrehozhattak. A szocializmus Moszkva akarata ellenében történő reformálhatóságába vetett remény a prágai tavasz leverésének hatására elillant. A gazdasági reform eredményeit vissza kellett fogni, mert a növekvő belső zavarok nem szovjet típusú politikai megoldását Kádár a Csehszlovákiában történtek után nem vállalta.

Ebben az időszakban a lakosság körében beindult a kispolgárosodás, amelyet a harmadik ipari forradalom technológiai vívmányai is segítettek. A fogyasztás legitimálásával (elvileg) bárki vásárolhatott vagy igényelhetett magának telefont, hűtőt, televíziót, autót, vásárolhatott nyaralót, és egyéb, az egyéni komfortérzetet jelentősen javító javakat, amely révén maga a rendszer is elviselhetőbbé vált. A korábbi erőltetett puritanizmust felváltotta a fogyasztói tömegkultúra, az egyenlőség elvét pedig a személyes egzisztencia fontossága.

A fejlődés és a jobb életkilátások miatt magának Kádárnak a megítélése is javult, már nemigen foglalkoztak a forradalom leverésében játszott szerepével és idővel afféle atyai vezetővé vált a nép szemében.

Banánt csak karácsony előtt lehetett kapni korlátozott mennyiségben

A fejlődésnek nagy ára volt. Az ország gazdaságilag eladósodott, fokozatosan nyugati függésbe került. Az új gazdasági mechanizmust 1972-ben vissza kellett vonni és a KGST 1973-ra képtelenné vált tovább elegendő segítséget nyújtani, elsősorban az ebben az évben kirobbant olajválság miatt. Noha a kádárista vezetés ideológiájában élesen szembehelyezkedett a nyugattal, a pártvezetés 1973-tól kezdve rendszeresen kapitalista országokból származó – elsősorban japán – banki hiteleket vett fel a gazdasági hiány pótlására. Ez a fajta kettős beszéd egészen a Kádár-rendszer bukásáig fennmaradt. Főként nyugati újságírók hatására terjedt el Magyarország ezen évei légkörének megjelölésére a legvidámabb barakk kifejezés.

A pártvezetés propagandája szerint a válság csak a kapitalista Nyugatot sújtja, és az olcsó nyugati kölcsönökből beindított nehézipari és energetikai beruházások nyereséges (például: eocén program és a Bős–nagymarosi vízlépcső) megtérülését várta. Ugyanakkor továbbra is a régi, nehezen eladható árukat termelték és az így keletkezett veszteségeket ellensúlyozták a nyugati hitelekkel.

A rendszer hanyatlása (1979–1989)

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós űrkabinja a Közlekedési Múzeumban

A gazdasági problémák fokozódásával (eladósodás, növekvő nyugati importfüggőség) nőtt a kommunista vezetés bizonytalanság-érzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni. Az 1980-as években az újraerőltetett korszerűtlen iparosítás (a nehézipar helyett már elsősorban az energiaszektorban) következtében egyre nagyobb összegeket vontak ki a mezőgazdaságból, az előző évtizedhez képest elhanyagolták az infrastruktúra fejlesztését, csökkent a közlekedés és a hírközlés fejlődése.

Az 1973-as majd az 1979-es olajválság, valamint a külföldi hitelekből fenntartott (mű)jóléti politika elhúzódó kölcsönhatása miatt 1982-re államcsőd-közeli helyzetbe sodródott az ország. A kiutat a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank újabb kölcsönei jelentették, melyhez azonban Magyarországnak be kellett lépnie a világ két legnagyobb tőkével rendelkező kapitalista szervezetébe, ennek megfelelően 1982-ben IMF, 1983-ban IBRD (a Világbank elődje) tag lett. Az ártámogatások és a reálbérek csökkenése miatt az infláció növekedni kezdett. A kimerülő állami szféra és a hiánygazdaság negatív jelenségeinek enyhítéseként engedélyezték – az 1968-1971 közötti időszak kivételével megtűrt – magánszektor (a köznyelvben Kellér Dezső humorista nyomán: "maszek") valamint a második gazdaság egyre nagyobb szerepvállalását. (Például KFT-k, GMK-k és KTSZ-ek alakultak.) A magántevékenységekben dolgozók létszáma elérte az 1949 előtt mértéket. Ez az aktív korú népesség körében gyakran önkizsákmányoláshoz, túlhajszoltsághoz vezetett. A gazdaság elkezdett átalakulni tervgazdálkodásból piaci alapúvá. A lassú változásokat a közvéleményhez képest a hivatalos ideológia alig vagy nem követte. Évente emelkedtek az árak. A lakosság egyre elégedetlenebb lett. Alkoholfogyasztásban és az öngyilkosságok számában az ország vezető helyre került. Az életszínvonal emelkedése megállt.

1982-ben bevezették az ötnapos munkahetet. A szombat munkaszüneti nappá vált.

A kormány továbbra is a pártnak volt alárendelve, a országgyűlés egészen az első szabad választásokig csupán formalitás volt. Már 1979 után megjelentek az első ellenzéki csoportok, és az egyeduralkodó MSZMP-n belül is reformkezdeményezések indultak. Lassan kibontakozott a demokratikus ellenzék, és annak két nagy ága, a népi (nemzeti, vidék-centrikus) és az urbánus (városias, liberális). 1981-ben megalakult az ellenzéki sajtó, a szamizdat azaz illegálisan megjelenő Beszélő c. folyóirat képében. Ezt később számos újabb lap követte (1984 Hírmondó, 1986 Demokrata, 1989 Hitel)

Gorbacsov új szovjet pártfőtitkár politikája 1985-től megnyitotta az utat a békés rendszerváltás felé.

Kádár János látogatása a budapesti Thälmann (ma Fiastyúk) utca 47-49. alatti 2. sz. Általános Iskolában (ma Hegedűs Géza Általános Iskola) 1985-ben

1985. június 14-16-án a monorierdői kempingben – Donáth Ferenc szervezésében – találkozott negyvenöt magyar értelmiségi. A demokratikus ellenzék képviselőin kívül ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek a tanácskozáson. Az akkor illegális rendezvény, a monori találkozó, a magyarországi rendszerváltás előtti ellenzéki körök és csoportosulások, összességében a demokratikus ellenzék, első és igazából egyetlen olyan találkozója volt, amelyen mind az urbánus, mind a népi frakció jelen volt és valamiben egyetértésre jutott. Ugyanebben az évben vált szociális rászorultság alapúvá az addigi alanyi jogon járó bérlakás-kiutalás.

A fizetőképesség megőrzésére a kormány az NSZK-val kétszer 1 milliárd márkás hitelkeretben állapodott meg, amelyet 1987 és 1989 októberében folyósítottak. (Ezt 1990-ben újabb 500 millió márkás hitel követte a politikai átalakulás egyik gazdasági támaszaként.)

A magyar kormány és a Világbank 1988. július 1-jén írta alá az „Ipari szerkezetátalakítási kölcsön” (ISAL) szerződést, amelynek keretében megszületett többek között a társasági törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb törvények, illetve azok elfogadásra kerültek. Így lehetővé vált az állami vállalatok részvénytársasággá alakulása, természetes személyeknek szavazati jogú részvény-vásárlása, valamint természetes személyeknek kft-k és részvénytársaságok alapítása. Átalakult a vállalati jövedelemadózás, a vasipar és a szénbányászat, a termelői és fogyasztói ártámogatások összege jelentősen (bár nem a vállalt 10%-kal) csökkent. Bevezették az ÁFA-t és a személyi jövedelemadót (SZJA) és az állampolgári jogon járó, a világ összes országába érvényes "világútlevelet". A gazdasági változás egyik előfutáraként tőkeerős nyugati cégek bevonásával vegyesvállalatokat alapítottak. Megkezdődött a szabályozatlan (spontán) privatizáció. Az energiaszektor veszteségesen üzemelő ágazatainak leépülése mellett az elmaradó megrendelések következtében sorra mentek csődbe a keleti-európai országok piacaira termelő állami nagyvállalatok. Az évtized végére megjelent az addig jóformán ismeretlen munkanélküliség.

1987-ben a lakiteleki találkozón megalakult az első ellenzéki párt, az MDF, amelyet már a rendszer nem üldözött, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások előtt legitimált, hogy törvényes tárgyalópartner lehessen az állampárttal. 1988-ra megjelent az úgynevezett szakkollégiumi értelmiség, mely a Bibó István Szakkollégium (ELTE-ÁJK) és a Rajk László Szakkollégium (Közgáz) hallgatóit (pl.: Orbán Viktor, Fodor Gábor, Urbán László) és tanárait (pl.: Stumpf István) jelölte. Többségük máig a politikai élet jelentős, meghatározó alakja. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Kádár elvesztette hatalmát, a feltörekvő Grósz Károly és köre kihagyta a Politikai Bizottságból, és nem választották meg a párt főtitkárának sem, ehelyett a pártelnöki tisztséget kapta meg, ami már nem járt tényleges hatalommal. 1989. július 6-án meghalt Kádár és ezzel szimbolikusan a Kádár-rendszer is véget ért. 1989. október 7-én, az MSZMP XIV. kongresszusán új párt, az MSZP létrehozásáról döntöttek.

A folyamat végén, 1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ezzel a korábbi államberendezkedés végleg megszűnt.

Kultúra

Aczél György

Kádár János (balra) és Biszku Béla (jobbra) 1985-ben a budapesti Kárpát utca 25-27. sz. alatti Zöld óvodánál (ma Zöld Ág Tagóvoda)

A korszak fokozatosan enyhülő állami kultúrpolitikáját az Aczél György nevéhez fűződő legendás Tűrt, Tiltott és Támogatott kategóriák határozták meg. Néhány kényes ideológiai kérdés (az ország adósságállománya, az 1956-os forradalom, a szovjet megszállás, az állampárt és a kommunista berendezkedés, a diktatúra bírálata, a munkásság és a határon túli magyarság helyzete, a létező szegénység, Kádár János valamint a főbb párt- és állami vezetők személye) tabu volt. A politizálást és a szélsőséges műfajokat leszámítva jórészt szabadon lehetett alkotni. A tabutémák közismertek voltak. Sokszor olyan jól működött az öncenzúra, hogy nem is kellett retorziókhoz folyamodni. Az irányított nyilvánosságot csak a külföldről sugárzott Szabad Európa Rádió, az 1980-as években megjelenő szamizdat irodalom és alternatív kultúra törte meg. 1981-ben elkezdődött a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezetének megalakulása, amitől a hatalom – az ekkori lengyelországi események miatt is – először volt hajlandó a hazai könnyűzenészekkel szakmai párbeszédet folytatni. Az évtized folyamán olyan, a hazai kultúrpolitikától távoli külföldi előadók koncertjei is megrendezésre kerülhettek, mint az Iron Maiden 1984-es, a Depeche Mode 1985-ös, vagy a Queen 1986-os budapesti fellépései.

További információk

• A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája Online elérés
• Ilyenek voltak a Kádár-korszakban Budapest legendás áruházai
• Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában (Corvina, 2006) ISBN 9631354105 és ISSN 17874076
• Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében (Osiris, 2001 (2005)) ISBN 9633898137 ISSN 1218-9855 (a 2001-es kiadás: ISBN 9633799112)
• Valuch Tibor: A lódentől a miniszoknyáig. A XX. század második felének magyarországi öltözködéstörténete Corvina kiadó és az '56-os alapítvány közös kiadványa ISBN 963135363X
• Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” valósága
• Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról (Az 1956-os Intézet Közalapítvány kiadványa) ISBN 9632105087
• Kopátsy Sándor: Kádár és kora, Belvárosi Könyvkiadó, ISBN 9639114391
• Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos – A Kádár-kor társadalma, Libri Könyvkiadó Kft., 2018 ISBN 9789634331643
• Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája, Jaffa Kiadó, Budapest, 2013, ISBN 9786155235412
• Márkus Péter: A Világbank és Magyarország
• Artpool.hu – Kronológia: A politika, a tudomány és a művészet 1956-1989 között
• [2]
• Egyházak a párt ökle alatt – Beszélgetés Kertész Botond történésszel (2021)
• Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött. Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban; GM, Bp., 2002 (Világkép & kultúra sorozat)
• A "hatvanas évek" emlékezete. Az Oral History Archívum gyűjteményéből; vál., összeáll. Molnár Adrienne; 1956-os Intézet, Bp., 2004
• Simon István: Bal-kísértés. A kádári külpolitika és a nyugati szociáldemokrácia; Digitalbooks.hu, Bp., 2012
• Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Magyarország a hatvanas években; szerk. Ólmosi Zoltán, Szabó Csaba; Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Bp., 2013
• Mi és a huszadik század. Gyerekkorunk, ifjúságunk, 1960–1969; tan. Csapó Katalin, Kozák József, Nemlaha György; Bookmarket, Bp., 2014 (Retró kiskönyvtár)
• Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája 1957–1990; Jaffa, Bp., 2015
• "Az élő múlt". A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramjának konferenciája; szerk. Vass Norbert; Design Terminál NKK, Bp., 2015 (Cseh Tamás Program könyvek)
• A közösségi pedagógia erőterei. Kreativitás-gyakorlatok; szerk. Hegyi Dóra, László Zsuzsa; tranzit.hu, Bp., 2015
• Sándor L. István: Repedések a rendszeren. Kultúra és társadalom a 70-es évek végén Magyarországon; Selinunte, Bp., 2016 (Ellenfény könyvek)
• "Vászonról ránk néztek". A könnyűzene és a film egymásra hatása a Kádár-korszakban. A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának konferenciája; szerk. Vass Norbert; Öröm a Zene Nonprofit Kft., Bp., 2017 (Cseh Tamás Program könyvek)
• Időtlen hangok. A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramjának konferenciája; szerk. Vass Norbert; Öröm a Zene Nonprofit Kft., Bp., 2017 (Cseh Tamás Program könyvek)
• Csatári Bence: Nekem írod a dalt. A könnyűzenei cenzúra a Kádár-rendszerben; Jaffa, Bp., 2017 (Modern magyar történelem)
• "Keletről jön a legújabb rockszenzáció!". A magyar könnyűzene külföldi jelenléte a Kádár-korszakban: az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának konferenciája; szerk. Murzsa Tímea; Hangfoglaló Program Könyvek–Öröm a Zene Kft., Bp., 2018
• Csapody Miklós: Az "irányított nyilvánosság" és a "szerkezet megváltoztatása" Magyarországon. Hat kultúrpolitika-történeti esettanulmány az 1970-80-as évek irodalmi közéletéből; Médiatudományi Intézet, Bp., 2018 (Médiatudományi könyvtár)
• Murai András–Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen?; Scolar, Bp., 2018
• "Hetvenes évek". Magyarország a jelenkorban; szerk. Rainer M. János; 1956-os Intézet Alapítvány, Bp., 2020
• Ignácz Ádám: Milliók zenéje. Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon; Rózsavölgyi, Bp., 2020
• 1971, egy tipikus kádári év?; szerk. Papp István; ÁBTL–Kronosz, Bp.–Pécs, 2022 (Közelmúltunk hagyatéka)
• Majtényi György: K-vonal. Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban; közrem. Csízi István; 2. átdolg. kiad.; Open Books, Bp., 2022
• Farkas Gyöngyi: Márciusi ifjak a Kádár-korban. Alternatív március 15-i ünneplések az 1970-es években; Kronosz, Pécs, 2023