Stumpf István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stumpf István
István Stumpf.jpg
Magyarország Alkotmánybíróságának tagja
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2010. július 23.
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztere
Hivatali idő
1998. július 8.2002. május 26.
Előd Kiss Elemér (államtitkárként)
Utód Kiss Elemér
Született 1957. augusztus 5. (58 éves)

Foglalkozás jogász, politológus, egyetemi oktató

Stumpf István (Sárospatak, 1957. augusztus 5. – ) magyar jogász, politológus, egyetemi oktató. 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, 2010 júliusától alkotmánybíró.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1977-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1982-ben diplomázott, majd 1985-ben másoddiplomát szerzett az egyetem Bölcsésztudomány Karán, szociológia szakon. 1992 és 1993 között IREX-ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen tanult (John F. Kennedy School of Government).

Tudományos karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jogi diplomájának megszerzése után átvették a kar állam- és jogelméleti tanszékére, ahol tanársegédként dolgozott. 1987-től az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének (ma: Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársa. Emellett 1983 és 1988 között alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, mely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli. 1991-ben megalapította a Századvég Politikai Iskolát, melynek szervező igazgatója volt 1998-ig. Az ebből később kialakult a Századvég Kutatóintézet, amelynek alapító elnöke. 1994-ben visszatért az ELTE ÁJK-ra, ahol a politológia tanszék adjunktusa, majd 1996-tól részfoglalkozású docense lett. 1996-ban védte meg a politikatudományok kandidátusi értekezését. 2008-ban habilitált az ELTE-n politikatudományokból.

A Századvég című folyóirat alapító szerkesztője, 1985 és 1988 között felelős kiadója, 1996-tól társszerkesztője.

Kutatási területe: társadalmi mozgalmak és politikai pártok, nómenklatúra, politikai elit kutatása, politikai szocializáció és választói magatartás vizsgálata.

Közéleti tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos pályája mellett a közéletben is aktívan vett részt: 1988-ban a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) elnöke volt, amely tisztséget 1990-ig viselt, emellett 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront egyik utolsó alelnöke. Tagja volt az MSZMP-nek, de a pártban nem töltött be vezető tisztséget.

1991-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök ifjúságpolitikai tanácsadója lett, erről a tisztségről 1994-ben lemondott. Közben 1991 és 1992 között az Európa Tanács ifjúsági központ és alapítvány tanácsadó testületének tagja. 1995-től 2002-ig a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOKÖ) Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban, a jobboldal választási győzelme után megalakult Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal vezetője lett, miniszteri rangban („kancelláriaminiszter”). 2000 és 2002 között ilyen minőségében a miniszterelnök helyettese volt.

2002-től a Századvég Alapítvány elnöke. A 2010-ben megalakuló második Orbán-kormány idején, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének tagja, később tisztségéről lemondott, miután a kormányfő az Alkotmánybíróság tagjának jelölte és az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. Jelölésénél, illetve megválasztásánál vita bontakozott ki arról, hogy a törvényi szabályozásnak megfelelt-e személye, mivel megválasztása idején nem volt egyetemi tanári beosztásban, nem volt az MTA doktora és kérdésesnek számított jogtudományi szakmai múltja, mivel a politikatudomány területén tevékenykedett.[1] Stumpf az Országgyűlés alkotmányügyi bizottság előtti meghallgatása során kijelentette, hogy személye megfelel a törvény betűjének és szellemének.[2]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nős, felesége bíró, Horváth István volt belügyminiszter lánya. Házasságából három lánygyermek és egy fiúgyermek született. Testvére Stumpf János (1961–) ügyvéd.

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rendszerváltozás és ifjúság (társszerk., 1992)
  • Állam és polgár (társszerk., 1992)
  • Pártosodás és választások (1992)
  • State and Citizen (társszerk., 1993)
  • Parlamenti választások 1994 (társszerző, 1994)
  • Vesztesek. Ifjúság az ezredfordulón (társszerző, 1995)
  • Magyar politikusok arcképcsarnoka (társszerző, 1998)
  • A jóléti rendszerváltás csődje (társszerk., 2005)
  • Túlterhelt demokrácia (társszerző, 2006)
  • „Az Országház kapujában” (2007)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]