Gulyáskommunizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gulyáskommunizmus”-nak Magyarország 19621989 közötti korszakát nevezik. A kifejezés értelme, hogy az ország szocialista berendezkedése ellenére viszonylagos jólét jellemezte a lakosság életszínvonalát, akik ha nem bírálták a politikát, nyugodtan élhették mindennapjaikat, kvázi akár egy tányér gulyás, mint jellegzetes magyar étel felett is.

Története[szerkesztés]

Magyarországon az 1960-as évek elejétől – miután befejeződött az 1956-os forradalom leverése utáni megtorlások időszaka – a magyar társadalom életmódja gyökeresen átalakult. Az élelmiszerhiány megszűnt, viszonylag olcsón lehetett élelemhez jutni. A háztáji gazdaságok, a „maszek” (magánszektor), a „fusi” (hivatalos munkaidő utáni mellékes kereset), a hobbikertek lekötötték a felszabaduló munkaidőt. A „második gazdaság”-ban tevékenykedők növelhették a jövedelmüket. Növekedett a külföldre utazó turisták száma, bár inkább csak a szocialista országokba. Modernizálódtak a háztartások („fridzsiderszocializmus”). Megindult a motorizáció, egyre több személyautó került az országba. Magyarország lett a „legvidámabb barakk” a szocialista országok között.

A legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus „politikai” gyökere a kommunista vezetés bizonytalanság-érzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni. A nyilvános politikai beszédben ennél általánosabb, azaz ideológiai alapokra volt szükség. Így lett a legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus „ideológiai” gyökere:

„Aki nincs ellenünk, az velünk van.”
„Nem azért építünk szocialista társadalmat, mert van marxizmus-leninizmus, amely azt előírja, vagy mert van párt, s annak valahova vezetnie kell a népet, hanem fordítva: azért kell nekünk felépítenünk a szocialista társadalmat, mert ez biztosítja az emberek jobb életét, a haza és a nemzet virágzását. A nép annak alapján ítél, hogyan fejlődik a népgazdaság és a kultúra, mert életét az érinti legközvetlenebbül.”

Kádár János a Hazafias Népfront kongresszusán 1961. december 8-án.

Ez a jelmondattá váló szólam amúgy Méray Tibor írótól származott, aki másfél hónappal korábban, a főleg az 1956-os forradalom után külföldre emigrált magyaroknak íródó Irodalmi Újság 1961. október 23-án megjelent, a forradalom ötéves évfordulója kapcsán főleg a forradalommal kapcsolatos cikkeket megjelentető számában Csodatevők vagy egyszerű emberek című írásában jegyezte meg:

Rákosi idejében a párt alapgondolata az volt: »Aki nincs velem, az ellenem van«; ma inkább ez: »Aki nincs ellenem, az velem van«.”

A legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus legalapvetőbb eredménye az első számú vezető szerint:

„Nálunk az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnt.
Kizsákmányoló osztályok megszűntek.
Nálunk osztályok még vannak,
de ezek valamennyien dolgozó osztályok,
és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek.”

– részlet Kádár János beszédéből az MSZMP XIII. Kongresszusán 1985 márciusában[1]

A világgazdaságot meghatározó globalizáció új folyamatai az 1970-es évektől kezdődően egy gazdasági paradigmaváltás hatására, melynek eredője az 1973-as olajválság volt, az állandósult gazdasági, technológiai, pénzügyi és katonai versenyre kényszerített szocialista újratermelődési modell szerint berendezkedett kommunista országokat felmorzsolták. A második világháború után kiépült nagyhatalmi-katonai status quo megkérdőjeleződött, a szovjet birodalom a kapitalista nagyhatalmak jóvoltából békésen összeomlott, és Magyarország – a többi kelet-közép-európai népekhez hasonlóan – visszanyerte függetlenségét.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]