Gulyáskommunizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gulyáskommunizmusnak vagy gulyásszocializmusnak a Magyarország 19621989 közötti korszakát jellemző politikát nevezik. A kifejezés értelme, hogy az országot más szocialista berendezkedésű országokhoz képest viszonylagos jólét jellemezte: akik nem konfrontálódtak a hatalommal, azok nyugodtan élhették mindennapjaikat akár egy tányér gulyás mint jellegzetes magyar étel felett is. E korszakot nevezik még frizsiderszocializmusnak vagy egyszerűen kádárizmusnak is.

Története[szerkesztés]

Magyarországon az 1960-as évek elejétől – miután befejeződött az 1956-os forradalom leverése utáni megtorlások időszaka – a magyar társadalom életmódja gyökeresen átalakult. Az élelmiszerhiány megszűnt, viszonylag olcsón lehetett élelemhez jutni. A háztáji gazdaságok, a „maszek” (magánszektor), a „fusi” (hivatalos munkaidő utáni mellékes kereset), a hobbikertek lekötötték a felszabaduló munkaidőt. A „második gazdaságban” tevékenykedők növelhették a jövedelmüket. Növekedett a külföldre utazó turisták száma, bár inkább csak a szocialista országokba. Modernizálódtak a háztartások („frizsiderszocializmus”). Megindult a motorizáció, egyre több személyautó került az országba. A nyugati sajtó szerint Magyarország volt ekkor a „legvidámabb barakk” a szocialista „lágerben”.

A legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus „politikai” gyökere a kommunista vezetés bizonytalanságérzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni, jobb ha az egyszerű kisembert élni és boldogulni hagyják, mert addig sem az alapvetően diktatórikus rendszer ellen tevékenykedik, ezért lényeges volt a kommunista országokhoz képest magas életszínvonal fenntartása. A nyilvános politikai beszédben ennél általánosabb, azaz ideológiai alapokra volt szükség. Így lett a legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus „ideológiai” gyökere:

„Aki nincs ellenünk, az velünk van.”
„Nem azért építünk szocialista társadalmat, mert van marxizmus-leninizmus, amely azt előírja, vagy mert van párt, s annak valahova vezetnie kell a népet, hanem fordítva: azért kell nekünk felépítenünk a szocialista társadalmat, mert ez biztosítja az emberek jobb életét, a haza és a nemzet virágzását. A nép annak alapján ítél, hogyan fejlődik a népgazdaság és a kultúra, mert életét az érinti legközvetlenebbül.”

Kádár János a Hazafias Népfront kongresszusán, 1961. december 8-án.

Ez a jelmondattá váló szólam amúgy Méray Tibor írótól származott, aki másfél hónappal korábban, a főleg az 1956-os forradalom után külföldre emigrált magyaroknak íródó Irodalmi Újság 1961. október 23-án megjelent, a forradalom ötéves évfordulója kapcsán főleg a forradalommal kapcsolatos cikkeket megjelentető számában Csodatevők vagy egyszerű emberek című írásában jegyezte meg:

Rákosi idejében a párt alapgondolata az volt: »Aki nincs velem, az ellenem van«; ma inkább ez: »Aki nincs ellenem, az velem van«.”

A gulyáskommunizmus sokat segített Kádár megítélésén is, akinek viszonylag gyorsan elfelejtették az 1956-os forradalom leverését, és egyfajta „jó királlyá” vált a nép szemében. A legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus legalapvetőbb eredménye az első számú vezető szerint:

„Nálunk az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnt.
Kizsákmányoló osztályok megszűntek.
Nálunk osztályok még vannak,
de ezek valamennyien dolgozó osztályok,
és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek.”

– részlet Kádár János beszédéből az MSZMP XIII. kongresszusán, 1985. márciusban[1]

Azt azonban igencsak elhallgatták, hogy a gulyáskommunizmus fenntartása egy idő után már csak az ország államadósságát növelő külföldi hitelek révén volt lehetséges. A világgazdaságot meghatározó globalizáció új folyamatai az 1970-es évektől kezdődően egy gazdasági paradigmaváltás hatására, melynek eredete az 1973-as olajválság volt, az állandósult gazdasági, technológiai, pénzügyi és katonai versenyre kényszerített szocialista újratermelődési modell szerint berendezkedett kommunista országokat felmorzsolták. A második világháború után kiépült nagyhatalmi-katonai status quo megkérdőjeleződött, a szovjet birodalom a kapitalista nagyhatalmak jóvoltából békésen összeomlott, és Magyarország – a többi kelet-közép-európai néphez hasonlóan – visszanyerte viszonylagos függetlenségét.

A rendszerváltás után egyfajta nosztalgia alakult ki a gulyáskommunizmus évtizedei után, mivel a megváltozott kapitalista berendezkedés sok, jellemzően alacsony iskolázottságú vagy fizikai munkát végző ember gondtalan megélhetését szüntette meg, vagy tette bizonytalanná, akik a rendszerváltás előtt biztonságos egzisztenciális körülményeket tudhattak magukénak, és ezzel nem érzik arányosnak mindössze azt a jogot, hogy négyévente szavazhatnak az aktuális politikai szereplők vezetői helyéről.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]