Naszód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Naszód (Năsăud, Nussdorf/Nassod)
Nasaud rathaus.jpg
Városháza
Naszód címere
Naszód címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Beszterce-Naszód
Rang város
Beosztott falvak Priszlop és Szamospart
Polgármester Nicolae-Mircea Romocea (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 425200
Körzethívószám 0x63[1]
SIRUTA-kód 32544
Népesség
Népesség 9154 fő (2002)[3] +/-
Magyar lakosság 99
Község népessége 9587 fő (2011. okt 31.)[2]
Népsűrűség 246 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 331 m
Terület 43,25 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Naszód (Románia)
Naszód
Naszód
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 17′ 14″, k. h. 24° 24′ 10″Koordináták: é. sz. 47° 17′ 14″, k. h. 24° 24′ 10″
Naszód weboldala

Naszód (románul Năsăud, németül Nussdorf vagy Nassod, szászul Nassendref) város Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besztercétől 20 km-re északnyugatra, a Nagy-Szamos partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valószínűleg személynévi eredetű és összefügg Naszvad nevével. Első említése 1334-ből való (Nazwad).[4]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Határában római torony alapjait tárták föl.

A középkorban szászok lakták. 1450-ben fatemplomáról (capellam ligneam cum sepultura) van említés. 1717-ben a tatárok felégették templomát és 56 házát.

1753-ban lakóinak többsége már ortodox vallású román volt.[5] A határőrség szervezésekor lakosságcserét hajtottak végre a későbbi Naszód vidéke és Beszterce vidéke között. A Naszód vidéki szászokat és magyarokat a bányászok kivételével Beszterce vidékére, a Beszterce vidéki románokat pedig Naszód vidékére költöztették át. Ezzel párhuzamosan szigorúan végrehajtották a vidéken élő románság vallási unióját, vagyis a román papokkal elfogadtatták a katolikus hitelveket.

1763-ban a második román határőrezredhez csatolták, amelynek 1788-ban vált állandó székhelyévé. A vidéken katonai közigazgatást vezettek be. Későbbi iskolavárosi jellegének alapjait az 1766-ban alakult ún. triviális iskola és 1784-től a normaiskola jelentették, amelyben a 10–18 éves fiúkat altisztté és hivatalnokká képezték. Ezeknek köszönhetően az ezred tiszti- és altiszti karának egyre nagyobb hányadát töltötték be román parasztcsaládok sarjaival. 1826-ban leányiskolát szerveztek a határőrtisztek és a hivatalnokok lányai számára. Az eredetileg 1765-ben alapított kicsiny szeszfőzdét 1838-ban vette meg Joseph Reichel orláti serfőző, és sörgyárrá alakította át, amely a 20. századig működött. 1814-ben fogadót, 1851-ben gyógyszertárat alapítottak benne. Hetipiaca a görög katolikus egyházközséget gazdagította: az egyház alakította ki az árusító helyeket, majd 1839-től hivatalosan is bérelte a vásárvámot.

1848 nyarán, Erdély Magyarországhoz csatolása után a magyar kormány egy határőrzászlóaljat indított útnak a szerb fölkelők ellen. Az általános zavarban a zászlóalj meg is jelent állomáshelyén, de miután megtagadta az eskü letételét Magyarországra, az év végén hazaengedték. Július 10-én a határőrök nagygyűlésen szövegezték meg kéréseiket az uralkodóhoz. Ezek a következők voltak: tarthassák meg ezrednyelvüket és vallásukat, rendelkezhessenek szabadon megművelt földjeik felett, az erdők, a legelők, valamint a kocsmák és a mészárszékek bérleti díja kerüljenek a közösség tulajdonába, iskoláikban hozzanak létre új tanári állásokat a matematika és a magyar nyelv tanítására, az ezred két képviselőt küldhessen az eljövendő országgyűlésekre és végül az ezred nevében a Wallachisch szót változtassák Rumänischre. Szeptember 8-án érkezett meg a városba Karl von Urban ezredes Latour hadügyminiszter azon megbízásával, hogy a román határőrezredekre és a népfölkelésre építve nyisson második frontot Erdélyben a magyar forradalom ellen. Urban követeket küldött az erdélyi vármegyék falvaiba, akik útján a magyar újoncozással való szembeszállásra és arra buzdította a parasztokat, hogy jelentkezzenek Naszódon a császár szolgálatára. Szeptember 13-ára gyűlést szervezett, amelyen kimondatta a Monarchiából való kiszakadásra törő magyar kormánnyal szembeni engedetlenséget. Másnap nyilatkozatban jelentette be százezer román fölfegyverzését. A következő hónapokban Naszód vált a román fölkelés központjává. A falvak ideérkező küldötteinek Urban ún. pazsurát (román pajură 'sas'), oltalomlevelet adott, amely ígérete szerint mentességet biztosított a hatóságokkal szemben. Az egyes vidékek felkelői ide hurcolták az elfogott magyar tisztviselőket és földbirtokosokat.

Az 1849 január 2-án bevonuló Bem feloszlatta Naszód vidékét. Urban Bukovinába vonult, de február végén visszafoglalta a várost és vidékét. Riczkó Ignác besztercei főparancsnok csapatai március végén ismét megszállták és nagy részét felégették. 1851-ben, Ferenc József rendelete nyomán végleg megszűnt a határőrezred. A volt határőri birtokok jövedelmét a vidék iskoláinak fönntartására rendelték.

1861-ben újraszervezték Naszód vidékét és élére román főkapitányt helyeztek, Alexandru Bohăţel személyében. A vidék hivatalos nyelvévé is a románt választották. 1859-ben alapított tanítóképzője mellé 1863-ban, a császár által két évvel korábban a közösség számára elkülönített javakból létrehozták román tannyelvű, görög katolikus jellegű gimnáziumát. 1871-ben hivatalosan is létrejött az ún. naszódi vagyonközösség. A magyar pénzügyminiszter és a 44 korábbi határőrközség közötti szerződés értelmében a kincstári tulajdonú volt katonai ingatlanok és 100 ezer forintért cserébe a volt kincstári erdők, kaszálók, hegyi legelők, a kocsmálás, a malmok utáni jövedelem és a haszonvétel más formái a Naszód vidéki iskolaalap, egy havas és a radnai bányák bevétele a Naszód vidéki ösztöndíjalap tulajdonát képezték.[6] Az iskolaalapból nemcsak a naszódi gimnázium, de a monori, oláhszentgyörgyi, telcsi, zágrai és borgóprundi iskolák működési költségeit is fedezték. Az erdőbirtokok kezelését ugyan Bánffy Dezső 1890-ben átjátszotta az állam kezére, de jövedelmükből az alap később is osztalékot kapott.

A gimnázium a dualizmus idején
A főtér a görög katolikus templommal a dualizmus idején

Naszód vidéke informálisan a kiegyezés és az alkotmányos változások után is különleges helyzetet élvezett, egészen 1873-ig a központi szervek is románul érintkeztek vele.[7] 1869-ben választókerületében a román nemzeti politikusok bojkottja miatt összesen két személy adta le voksát.[8] 1876-ban a vidéket feloszlatták és Naszódot az ekkor létrehozott Beszterce-Naszód vármegye egyik járásának székhelyévé nyilvánították. 1886-ban mezővárosi státuszát is elveszítette.

A dualista rendszer megszilárdulásával a magyar politikusok és publicisták gyakran kérdőjelezték meg a vagyonközösség működésének jogi alapját és különösen a gimnázium viszonylagos függetlensége és román tannyelve bizonyult állandó botránykőnek. Ennek ellenére a város és iskolája a korszak végéig az erdélyi románság egyik kulturális központja maradt.

Lakóinak többsége mezőgazdaságból élt. Állattenyésztésének rangját jelzi, hogy a pinzgaui fajtát Erdélyben sokáig „naszódi pirostarka”-ként ismerték. Pénzintézetei közül elsőként 1873-ban jött létre az Aurora, majd 1894-ben a Naszódvidéki Takarék- és Hitelintézet és 1899-ben a Mercur. 1888-ban a kis római katolikus egyházközség plébánosa a német helyett a magyart vezette be a prédikáció és az énekek nyelveként.[9] Zsidók az 1850-es évektől költöztek be, részben Entrádámból, részben Galíciából. A két csoport csak az 1880-as évektől egyesült közös hitközségben.[10]

1897 és 1914 között Ioan Ciocan, a gimnázium, az iskola- és az ösztöndíjalap igazgatója, a pesti tudományegyetem román tanszékének tanára képviselte az országgyűlésben, a Szabadelvű Párt, majd a Nemzeti Munkapárt padsoraiban. 19061907-ben megépült a Bethlent Óradnával összekötő, Naszódot is érintő vasútvonal.

1927-ben nagy tűzvész pusztította. 1938-ban átadták a várost Dornavátrával összekötő vasútvonalat.

1944 májusának elején állították föl a gettót. A deportálásból kb. száz túlélő tért vissza, de többségük az 1950-es évek elején kivándorolt.[11]

Liviu Rebreanu Ion című regényében Armadia néven szerepel.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A volt görög katolikus templom a város főterén
  • 1850-ben 1359 lakosából 1236 volt román, 87 német és 30 magyar nemzetiségű; 1233 görög katolikus, 100 római katolikus és 25 evangélikus vallású.
  • 1900-ban 3142 lakosából 2367 volt román, 565 magyar és 197 német anyanyelvű; 2290 görög katolikus, 463 zsidó, 152 római katolikus, 127 református, 63 evangélikus és 38 ortodox vallású. A lakosság 56%-a tudott írni-olvasni és a nem magyar anyanyelvűek 20%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 9154 lakosából 8707 volt román, 329 cigány és 99 magyar nemzetiségű; 7972 ortodox, 465 pünkösdista, 277 görög katolikus, 145 római katolikus, 129 baptista és 63 református vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A határőrezred központi kaszárnyájának 18. századi épületében ma a Határőrmúzeum működik.
  • A római katolikus templom 1770-ben, a csendőrség (eredetileg határőrkaszinó és fogadó) 1814-ben, a főtéri ortodox (volt görög katolikus) templom 1880 és 1884 között, a református templom 1885-ben, a gimnázium 1882 és 1888 között épült.
  • A 20. század elején épült, romos zsinagóga.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Két legjelentősebb ipari üzeme az 1978-ban alapított műanyaggyár tevékenységét folytatja. A Somplast[12] polietilén csöveket, fóliákat, hordókat és edényeket, a Plastinvest[13] polietilén csomagolóanyagokat gyárt.
  • A városban gyártanak még keféket és autóelektronikai berendezéseket is.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A George Coșbuc Nemzeti Kollégium a nagy múltú gimnázium utódintézménye, gyakorló iskola.
  • Közigazgatási szakközépiskola.
  • Erdészeti szakiskola.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  4. Hegyi Géza: Radna és a Radna-völgy a középkorban. Erdélyi Múzeum, 2006, 3–4., 38. o.
  5. Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  Online elérés
  6. A szerződés szövege olvasható az 1890:XVII. tc.-ben.
  7. Lásd például Pál Judit: A hivatalos nyelv és a hivatali nyelvhasználat kérdése Erdélyben a 19. század közepén. Regio, 2005, 1. sz.
  8. Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Bp., 1988., 20. o.
  9. Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885–1910. Kolozsvárt, 1910., 244. o.
  10. Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
  11. Uo.
  12. Somplast SA Nasaud
  13. Plastinvest - producator ambalaje polietilena - sacose - saci - pungi Bistrita Nasaud - HOME

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Naszód témájú médiaállományokat.