Evangelikalizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az evangelikalizmus (vagy evangelikál mozgalom, evangéliumi keresztyénség) egy keresztény mozgalom és teológiai irány a protestantizmuson belül. Az evangelikál vagy evangéliumi kifejezést sokszor az egész protestáns kereszténységre kiterjesztik, az általunk használt kifejezés azonban ennél szűkebb. A nemzeti egyházi pietizmus és a szabad egyházak újraébredését jelöli, ami 1966 óta [1] – főként Billy Graham ösztönzésére – világméretű mozgalommá fejlődött.[2] Egy olyan mozgalomról van szó, amely a hit, illetőleg a személyesen megtapasztalt üdvösség továbbközvetítésének együttes bemutatásának szükségszerűségét egyesíti.[2]

Az ökumenikus mozgalom értelmében vett egyházegyesítés helyett a hívek testvéri imádkozásra, egymás kölcsönös építésére és diakonikus valamint misszionárius tevékenységre gyűlnek össze. Arra törekszenek, hogy a megmerevedett kereszténységet felébresszék, a nem keresztény világot pedig evangelizálják. A hitvalló evangelikálisok ezentúl kritikát fogalmaznak meg az egyetemen tanított teológia és az egyházak ökumenikus tanácsa ellen. [2]

Etimológia[szerkesztés]

Hozzávetőlegesen 1966-ban németesítették "evangelikal"-ként az angol "evangelical" szót, ami az evangélikus felekezet megjelölésére szolgált, de a 18. század óta megkapta a John Wesley-től kiindult ébredési mozgalom "ébresztő", valamint "pietista" jelentését. A nemzeti egyházi pietizmus és szabad egyházak újraébredését akarja jelölni. [2]

A szó azt jelenti, hogy „visszatérés az evangéliumhoz”, és a protestáns kereszténység meghatározó kifejezésévé vált, amely a bibliai hűséghez tartozónak tekinti magát, így elválik a liberális teológiától és a szekularizmustól.

Történet[szerkesztés]

A kifejezés olyan kimondottan angolszász irányzatra utal, amely egészen a 18. századi protestáns ébredési mozgalmakig, illetve a 19. század elején lezajlott második nagy ébredésig vezethető vissza.[3] A 19. század végére az evangelikál teológia egyet jelentett az angolszász teológia főbb áramlataival. A század végére azonban, főleg a bibliakritika és a darwinizmus hatására a teológiai liberalizmus lépett a helyébe.[4]

A 20. század elején az USA-ban kemény küzdelem folyt a főbb protestáns felekezetekért, melyből többnyire a liberalizmus került ki győztesen. Az evangelikalizmus mindinkább visszavonult a közélettől, bezárkózott a szeparatizmus, a fundamentalizmus vagy a túlvilági pietizmus gettójába.[4]

Az 1940-es években ez a helyzet jelentősen megváltozott mind Nagy-Britanniában, mind az USA-ban. 1943-ban megalakult a London Bible College (Bibliai Főiskola), azzal a céllal, hogy a legmagasabb tudományos színvonalat képviselje. 1944-ben a brit evangelikálok Cambridge-ben létrehozták a Tyndale Ház bibliakutató központot. Ötven év leforgása alatt az evangéliumi hívők nemhogy bekerültek a bibliakutatás főáramába, hanem a legjelesebb egyetemeken kaptak kinevezéseket. Nagy Britanniában a 20. sz. végén az evangélikálok alkották a protestáns templomba járók többségét.[4]

Napjainkban az evangéliumi keresztyénség világszerte a Krisztus-hit egyik legsikeresebb formája, jóllehet hatása nagyjában-egészében az angolszász világra korlátozódik. A Gallup Intézet közvélemény kutatásai szerint a 21. század elején az összes amerikai felnőtt mintegy harmada vagy fele vallja magát evangéliumi keresztyénnek.[3]

Jellemzők[szerkesztés]

Az evangelikalizmus legfontosabb jellemzői ezek:[5][6][2]

  • A Biblia szó szerinti inspirációjának és abszolút tekintélyének hangsúlyozása a hit és az élet vonatkozásában. Nagy figyelmet fordítanak a Bibliára mint erkölcsi hatóságra és annak vitathatatlan tekintélyére.
  • Az apostolikum megrövidítetlen krisztológiájának vallása. Krisztus halálának és feltámadásának hangsúlyozása, aki a megtestesült Isten és Úr, s a bűnös emberiség megváltója.
  • Az objektív megváltás helyett a szubjektív megváltás kiemelése. Személyes megtérés szükséges (keresztény újjászületés)
  • A vallás hirdetésére és terjesztésére való hajlam. Az evangelizációnak mind az egyén, mind a közösség számára elsődlegesnek kell lennie.

A keresztény történész professzor, David Bebbington ezt a négy szempontot így nevezte el: konvertizmus (megtérésközpontúság), aktivizmus, biblicizmus, keresztközpontúság, és azt mondta, hogy ezek „Együtt alkotnak egy négyszöget azokról a prioritásokról, amelyek az evangelikalizmus alapjai”.[7]

Irányzatok[szerkesztés]

A mozgalom irányzatai [2]ː

  • fundamentalisták (a Biblia abszolút tévedhetetlensége)
  • hitvalló evangelikálisok (a Szentíráshoz, valamint a reformáció hitvallási irataihoz és azok szentségfelfogásához való hűség)
  • neo-evangelikálisok (a bibliai hit új felismerések segítségével történő közvetítése)
  • radikális evangelikálisok (a Hegyi beszéd-nek való engedelmesség megkövetelése, pacifizmus)
  • karizmatikus evangelikálisok (a lelki keresztség, a lelki adottságok gyakorlása)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Evangelizáció Világkongresszus Berlinben
  2. a b c d e f Egyháztörténeti lexikon 1.
  3. a b Jonathan Hill
  4. a b c Tony Lane
  5. http://vigilia.hu/regihonlap/2010/9/fabiny.html
  6. Eskridge, Larry: Defining Evangelicalism. Institute for the Study of American Evangelicals, 1995 (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  7. Bebbington, p. 3.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Evangelicalism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Jonathan Hill: Jonathan Hill: A keresztény gondolkodás története. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó. 2005.  
  • Tony Lane: Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története. Budapest: Harmat-Kálvin. 2003.  
  • Egyháztörténeti lexikon 1.: Egyháztörténeti lexikon 1: A-Gy. Budapest: Jel Kiadó. 2006.  

További információk[szerkesztés]