Bécsi döntések
A bécsi döntések nemzetközi választottbírósági döntések voltak, amelyekkel a náci Németország és a fasiszta Olaszország békés úton, döntőbíráin keresztül igyekezett kielégíteni Magyarországnak a trianoni békeszerződés felülvizsgálatára irányuló követeléseit. Míg Ciano főleg a magyar érdekeket képviselte, addig Ribbentrop a szlovák és román érdekek mellé állt, Hitler utasítására.[1] A bécsi döntések révén, 1938-ban és 1940-ben Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében elvesztett területeinek egyes részeit visszakapta Csehszlovákiától illetve Romániától. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések aztán e döntéseket 1947-ben semmisnek nyilvánították, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához és Romániához kerültek.
Mivel a két nagyhatalom döntését nem előzte meg írásbeli kompromisszum az érintett felek között, gyakran nem választottbíráskodásnak, hanem politikai arbitrázsnak tekintik azt. Sajátosság még, hogy a döntéshez nem kapcsolódik indokolás, erre az eljárásra (ex aequo et bono) azonban hiányzott a kifejezett felhatalmazás a vitában lévő államoktól.[1]
Előzmények
[szerkesztés]A magyar politika nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között a magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az elszakított területek visszaszerzése volt.
A revíziós célok megvalósítására azután nyílt lehetőség, hogy a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát – a Saar-vidék népszavazás általi (több mint 90% szavazott a Németországhoz való visszatérésre) visszaszerzése (1935. január 13.), 1936-ban a Rajna-vidék remilitarizálása –, majd agresszív terjeszkedésbe fogott, kezdetben a többi nagyhatalom háborút kerülő vagy halogató politikája miatt ellenállás nélkül – Ausztria bekebelezése (Anschluss, 1938. március 12.) és a müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) alapján a Szudéta-vidék megszállása (1938. október 10.). Az így átalakult helyzet lényegében azt jelentette, hogy Franciaország és Nagy-Britannia feladta kelet-európai ambícióit.
Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország (tengelyhatalmak) képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában. A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el, a II. világháború folyamán azonban megváltoztatták álláspontjukat.
Az első bécsi döntés
[szerkesztés]
Horthy 1938. augusztus 20–26. között Imrédy, Kánya Kálmán és Rátz Jenő honvédelmi miniszter kíséretében Hitler meghívására Berlinbe látogatott. A megbeszélésen Hitler szerette volna elérni, hogy Magyarország kezdeményezze Csehszlovákia megtámadását. Ez alapot teremthetett volna Hitler számára egész Csehország bekebelezéséhez. A magyar közreműködés áraként egész Szlovákiát és Kárpátalját (vagyis Csehszlovákia teljes trianoni szerzeményét) ajánlotta fel Horthynak. A magyar küldöttség a nemzetközi viszonyokat alkalmatlannak tartotta erre, s félt, hogy egy ilyen akció európai méretű konfliktust robbantana ki, amelyben Magyarországnak kellene vállalnia az agresszor szerepét.[2]
A szeptember 29-ei müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra belevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9-13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra Észak-Komáromban, ahol Magyarországot Kánya Kálmán külügy- és Teleki Pál oktatásügyi miniszter képviselte.[3] Kölcsönös megállapodás híján a tárgyalások végeztével a két ország (1938. október 29-én) a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását kérte. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek voltak.
Az első bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg.
Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km²-t, az akkor már autonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávját a magyar határ mentén, Érsekújvárral, Kassával, Ungvárral, Beregszásszal és Munkáccsal. Nem szerezte meg Magyarország viszont az általa követelt Pozsonyt és Nyitrát. A Harmadik Birodalom része lett ugyanakkor a német többségű Pozsonyligetfalu és Dévény. Az átadott területen az 1941-es magyar népszámlálás 1 millió 62 ezer lakost talált, közülük 84% volt a magyarok aránya és mintegy 10% a szlovákoké. Az 1930-as – vitatott hitelességű – csehszlovák népszámlálás szerint a magyarok aránya itt 57% volt. A két adat eltérését azonban nem csupán az adatfelvételek és az adatközlések módszertani különbsége magyarázza, mivel a határváltozást népességmozgás is követte.
85 ezer szlovák került át a magyar oldalra és mintegy 67 ezer magyar maradt a szlovák oldalon. Emellett a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidók többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.
A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el, csak a második világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.
Az első bécsi döntést követően a nagyhatalmak és a két kormány kiküldötteiből álló határmegállapító bizottság véglegesítette az országhatárt, aminek következtében mintegy két tucat falu cserélt gazdát a döntőbíróság által megállapítottakhoz képest.
| Adatok forrása | Visszakapott országrész | Terület (km²) | Népesség (fő) | Magyarok | Szlovákok | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| száma (fő) | aránya (%) | száma (fő) | aránya (%) | ||||
| Csehszlovák népszámlálás (1930) | Felvidék déli része | 11 927 | 852 332 | 506 208 | 59 | 290 107 | 34 |
| Magyar népszámlálás (1941) | 869 299 | 751 944 | 84,1 | 85 392 | 9,8 | ||
Kárpátalja visszafoglalása
[szerkesztés]4 hónappal a döntés után, miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált és másnap Hitler bevonult Prágába létrehozva a Cseh–Morva Protektorátust, Magyarország március 15–18. között megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát - a bomlasztó szándékú orosz hátszéllel - március 14–15-én Ruszinföld néven kikiáltó részét is, majd háborút kezdett Szlovákiával, hogy annak Trianon óta immár húszéves keleti határát a magyar érdekek szempontjából kedvezőbb, eredeti vonalon véglegesítse.
A második bécsi döntés
[szerkesztés]
Miután a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16–24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, és mivel a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását, a német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és a közöttük folyó vitát döntőbíráskodás révén rendezte.
A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor született.
A magyar kormány (gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hory András, a románokkal folytatott tárgyalásokon a magyar küldöttség vezetője - mindannyian erdélyi származásúak voltak), és a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.
- Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter naplója szerint – de ezt maga Mihail Manoilescu is elismeri visszaemlékezéseiben[4] – a román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor. Fontos megjegyezni, hogy a Szovjetunió 1940 júniusában megszállta az akkor Romániához tartozó Besszarábiát, a mai Moldova Köztársaság területét, és a második bécsi döntés kihirdetésekor javában folytak a krajovai tárgyalások, amelyek lezárultával szeptember 7-én Bulgária visszakapott Romániától 2 dél-dobrudzsai megyét, az ún. Kvadrilátert.
A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel.
Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt.
| Adatok forrása | Visszakapott országrész | Terület (km²) | Népesség (fő) | Magyarok | Románok | Németek | |||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| száma (fő) | aránya (%) | száma (fő) | aránya (%) | száma (fő) | aránya (%) | ||||
| Román népszámlálás (1930) | Észak-Erdély | 43 492 | 2 393 300 | 1 007 200 | 42 | 1 165 800 | 48,7 | 59 700 | 2,5 |
| Magyar népszámlálás (1941) | 2 460 000 | 1 344 000 | 54,6 | 1 068 700 | 43,5 | 47 300 | 1,9 | ||
További magyar területi revíziók
[szerkesztés]
A második bécsi döntés után kb. fél évvel, a Jugoszlávia elleni német támadás után – 1941 áprilisában – a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és a Bácskát (a Bánátot a németek szállták meg). Fontos tény, hogy a magyar csapatok itt már fegyveres cselekményekbe is bonyolódtak – egyébként kisebb-nagyobb atrocitások az erdélyi bevonulás kapcsán is adódtak. A Délvidéki visszafoglalt terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, mintegy 1 030 000 lakossal, amelyből 401 000 vallotta magát magyarnak (39%). Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, Csonka-Magyarország ha nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikum többségét. A revízió négy lépését az alábbi táblázat foglalja össze (a számarányoknál itt a magyar népszámlálás adatait vettük alapul).
| Dátum | Országrész | Terület (km2) | Népesség (fő) | Magyarok | Nem magyarok | ||
| száma (fő) | aránya (%) | száma (fő) | aránya (%) | ||||
| 1938.01.01 | Trianoni Magyarország | 92 952 | 9 159 000 | 8 435 439 | 92,10% | 723 561 | 7,90% |
| 1938.11.02 | Felvidék | 11 927 | 869 299 | 751 944 | 86,50% | 117 355 | 13,50% |
| 1939.03.15 | Kárpátalja | 12 171 | 496 000 | 63 000 | 12,70% | 433 000 | 87,30% |
| 1940.08.30 | Észak-Erdély | 43 492 | 2 460 000 | 1 344 000 | 54,63% | 1 116 000 | 45,37% |
| 1941.04.11 | Délvidék | 11 475 | 1 030 000 | 401 000 | 38,93% | 629 000 | 61,07% |
| Visszacsatolt szumma | 79 065 | 4 855 299 | 2 559 944 | 52,72% | 2 295 355 | 47,28% | |
| Magyarország 1941 | 172 017 | 14 014 299 | 10 995 383 | 78,46% | 3 018 916 | 21,54% | |
Társadalmi fogadtatás
[szerkesztés]A revíziós sikereket mámoros öröm kísérte. A visszatérő területek magyarságának maradéktalan boldogságában a hazai közvélemény egy emberként osztozott. Megrendítően és hitelesen tudósít az első bécsi döntés után a Pesti Napló:
- „Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása – a közönség már indult kifelé a foyerba –, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkonfordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr jelent meg. Templomi csend lett s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét.” (Pesti Napló 1938. november 3., 8. o.)
Hasonló élményben volt része másnap a Zeneakadémia nagyterme közönségének:
- „Imrédy Andrea a Felvidék angyala: ő veszi kezébe a leszakított részt és illeszti vissza a csonka országhoz. {…} Ennél a jelenetnél kirobban a taps. Megszakad az előadás, a közönség tombol és hangzik az ütemes kiáltás: Min-dent visz-sza! Az emberek állva hallgatják végig a befejező szakaszt, amikor a kórus a Magyar hiszekegyet imádkozza.” (Pesti Napló 1938. november 4. 7. o.).
A visszacsatolt területeken maradt nemzetiségek természetesen nem örültek a fejleményeknek, és a bevonuláskor – főleg Erdélyben – volt néhány kisebb összetűzés is (például Ippen és Ördögkúton), de a magyar kormány a továbbiakban – az olasz és német kormányok fokozott figyelme miatt is – kényesen ügyelt arra, hogy a nemzetiségek polgári jogai ne sérüljenek. A háborús helyzet egyébként is beszűkített mindenféle mozgolódási lehetőséget, és a nemzetiségek többsége gyorsan alkalmazkodott a helyreállt status quóhoz és a hivatalokra a kisantantos állami zászlók helyébe gyorsan magyar zászlókat tűztek.
Viták a bécsi döntések megítéléséről
[szerkesztés]A maga korában
[szerkesztés]A maga korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. Mivel a két bécsi döntés által visszaadott területeket többségében a magyar etnikum lakta, így a magyar szempontból igazságtalan trianoni béke következményeinek – ideiglenesnek bizonyult – enyhítése volt a két döntés.
A II. világháború után
[szerkesztés]
A II. világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat nem ismerték el, sőt, a pozsonyi hídfő területével Magyarország területét még tovább csökkentették. Mindez összefüggésben állt a nemzetiszocialista Németország által vagy közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodás semmissé nyilvánításával (egy kivétellel: az 1940-es craiovai megállapodás Románia és Bulgária között nem lett semmissé nyilvánítva a háború után sem). A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó, (így a leendő határok kijelölésében meghatározó szerepet játszó) Szovjetunió érdekeinek a trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.
Az 1947-es párizsi békeszerződés óta a bécsi döntések többé nemzetközi politikai kérdésként nem merültek fel, és egyetlen magyar kormányzat sem hivatkozott rájuk.
A közvéleményben egyesek azt róják fel, hogy a visszacsatolt területeken nem tartottak népszavazást.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789632762104; 505. o.
- ↑ Revízió és külpolitika (1938–1939)
- ↑ Magyar Világhíradó, 1938: Magyar területek visszaadásáról tárgyaltak a magyar és a csehszlovák kormányok küldöttei. [2013. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 26.)
- ↑ Mihail Manoilescu, Dictatul de la Viena. Memorii iulie-august 1940, București, Editura Enciclopedică, 1991, p. 212
Szakirodalom
[szerkesztés]- Rónai András: Térképezett történelem (Püski Kiadó, 1993)
- Sallai Gergely: Az első bécsi döntés (Osiris, 2002)
- L. Balogh Béni: A magyar–román kapcsolatok 1939–1940-ben és a második bécsi döntés (Pro-Print, Csíkszereda, 2002)
- Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940–1944 (Jaffa, 2011) ISBN 978-963-9971-60-8
- Mihályi Balázs: A harc nélkül bevett román erődrendszer (Nagy Magyarország magazin, 2010/4. szám)
- Mihályi Balázs: Kassa visszatérése szlovák szemmel – Kiürítés 1938. november 3–9. (Nagy-Magyarország Magazin, 2011/2. szám)
- Mihályi Balázs: A „Csehszlovák Maginot-vonal” (Nagy-Magyarország Magazin, 2012/4. szám)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
