Tordai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tordai csata
Konfliktus Második világháború
Időpont 1944. szeptember 15. - október 7.
Helyszín Torda és környéke, Dél-Erdély
Eredmény magyar–német harcászati győzelem,
szovjet–román hadászati győzelem
Szemben álló felek
Flag of Hungary (1920–1946).svg Magyar Királyság Flag of German Reich (1935–1945).svg Harmadik Birodalom Flag of Romania.png Román Királyság
Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Szovjetunió
Parancsnokok
Flag of Hungary (1920–1946).svg Veress Lajos

Flag of Hungary (1920–1946).svg Hollósy-Kuthy László
Flag of Hungary (1920–1946).svg Zsedényi Zoltán
Flag of Hungary (1920–1946).svg Adonyi-Naredy Ferenc
Flag of Hungary (1920–1946).svg Rugonyi György
Flag of Hungary (1920–1946).svg  Böszörményi Géza
Flag of Hungary (1920–1946).svg Bartosiewicz László
Flag of German Reich (1935–1945).svg Maximilian Fretter-Pico
Flag of German Reich (1935–1945).svg Sperrverband Kessel
Flag of German Reich (1935–1945).svg Mortimer von Kessel

Flag of German Reich (1935–1945).svg Josef von Radowitz
Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Rogyion Jakovlevics Malinovszkij
Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Fjodor Ivanovics Tolbuhin
Flag of Romania.png Gheorghe Avramescu
Szemben álló erők
6. német hadsereg 2. magyar hadsereg 53. szovjet hadsereg 4. román hadsereg
Veszteségek
német: ismeretlen, magyar: megközelítőleg 10000 halott, eltűnt és sebesült. ismeretlen

A tordai csata 1944. szeptember 15. és október 7. között tartott. A csatában a magyarnémet seregek közel egy hónapra feltartóztatták a román és szovjet seregeket, megakadályozva azok betörését a magyar fennhatóság alatt levő Észak-Erdélybe.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1944. augusztus 23-án Románia átállt a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára. Emiatt Magyarország határai még nagyobb veszélybe kerültek, hiszen a szovjet Vörös Hadsereg néhány nappal később megjelent a Székely havasok moldvai oldalán. A magyar kormány már a román átállást követő napokban teljes határzárat rendelt el a magyar-román határon. Provokációik ellenére a románok kezdetben nem számítottak támadásra, arra gondoltak, hogy a magyar vezetőség követi Románia példáját és átáll a másik oldalra.

A magyar kormány élén ekkoriban Lakatos Géza miniszterelnök állt, akinek célkitűzése volt Magyarországot a szövetségesek oldalára átvezetni. Ekkor azonban még nem látta elérkezettnek az időt, így megbízta Vörös János vezérkari főnököt egy Románia elleni hadművelet kidolgozásával, valamint segítséget kért a német szárazföldi erők vezérkari főnökétől, Heinz Guderiantól, aki meg is ígérte a segítséget. Mind a magyar, mind a német hadvezetés számára stratégiailag fontos volt a dél-erdélyi szorosok birtokbavétele, amely megakadályozhatta volna a szovjet csapatok Erdélybe való bejutását.

A dél-erdélyi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Románia elleni támadásnak Torda - Marosludas és Arad irányába kellett megvalósulnia. A német hadsereg időközben a Bánságból kiindulva el kellett volna foglalnia Temesvárt, majd le kellett volna zárnia a Lugos környéki szorosokat.

A Torda irányába indított sereg parancsnokává dálnoki Veress Lajos vezérezredest tették meg, a vezérkari főnöki teendőkkel pedig Kozár Elemér vezérkari ezredest bízták meg. Német részről a 6. német hadsereg vett részt a harcokban Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok vezetésével.

A támadás szeptember 5-én indult, a magyar hadsereg sikeresen megfutamította a román csapatokat, valamint elfoglalta Marosludast és környékét, ekkor azonban arra a hírre, hogy a szovjetek Erdélybe érkeztek, a magyar hadvezetés visszavonta a csapatokat a Kis-Küküllő vonalára. Románia a támadásra válaszként szeptember 7-én hadat üzent Magyarországnak.[1] [2]

Az újabb támadás szeptember 12-én indult. A magyar csapatok ekkor elfoglalták Tordát és Aranyosgyérest, majd Marosújvárt és végül le sikerült nyomulniuk egészen Miriszlóig. A szovjet csapatok azonban időközben arra kényszerítették a magyar sereget, hogy Tordán és környékén védekező állást alakítsanak ki.

A csata első szakasza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály parancsnoka,Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy és Zsedényi Zoltán vezérőrnagy, illetve vezérkari főnöke, Adonyi-Naredy Ferenc vezérkari őrnagy és Rugonyi György vezérkari alezredes két védőkörletet alakított ki, a tordait és az aranyosegerbegyit. Az előbbi vezetését a 25. gyalogezred parancsnokára, Böszörményi Géza ezredesre bízták, az utóbbiét a 26. gyalogezredére, Bartosiewicz László ezredesre. A tartalékot és a tüzérséget az Aranyostól északra lévő hegyekben csoportosították.

Szeptember 13-án a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg egyik osztaga T-34-es harckocsikkal tűz alá vette a 25. gyalogezred védőkörletét. Délben Bágyon felől 12 harckocsi tört be a tordai hídfőbe. A Szentágotai Károly főhadnagy vezette 25. páncélvadászszázad megállította a szovjet éket. Délutánra a tordai hídfő teljesen tűz alatt állt. 14-én a megmaradt 9 harckocsi, román gyalogsággal, átkelt az Aranyoson, és behatolt a Torda délkeleti szélére vezető Hosszú-völgybe.

Az aranyosegerbegyi hídfőt 14-én érte először támadás. A román 7. gyaloghadosztály, szovjet harckocsik segítségével, hátravetette a 26/III. zászlóaljat, ám a főellenállási vonalat az Aranyos mentén tudta áttörni. A román 18. gyaloghadosztály, ugyancsak szovjet harckocsikkal, átkelt az Aranyoson, birtokba vette a folyó menti dombvállat (ridót), és Tordától keletre 3 km-re a Szent János patak völgyében betört a magyar sereg fő ellenállási vonalába. A marosludasi átkelőt a 3/5. gépkocsizó lövészzászlóalj feladta, miután a szovjet gyalogság a hátába került.

Szeptember 15-ére virradóra Keresztesnél a szovjetek hadihidat vertek, amelyen újabb csapatok keltek át. A szovjet-román Mihajlov-csoport 25 harckocsival délre elfoglalta Torda-Sósfürdőt, és a Szalonnás-hegyet elérve, már északabbra járt, mint Torda legészakibb pontja. A román 7. hadosztály bevette az aranyosegerbegyi hídfőt, a magyar 26. gyalogezred kénytelen volt visszavonulni a Péterlaka-völgyet keletről határoló hegyekre. A 2. páncéloshadosztály 3. gépkocsizó lövészezrede két irányban, a Szent János- és a Péterlaka-völgyben indított ellentámadása nem jutott ki az eredeti vonalig. A két szovjet hídfőt estig sikerült egyesíteni.

16-án a 25. gyalogezred és a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj a Szent János- és a Péterlaka-völgy megtisztítására nagy arányú támadást indított, de ez sikertelen maradt. Másnap a 4. és 6. gépkocsizó lövészzászlóalj felújította a támadást, de az igen erős tüzérségi tűzben ismét elakadt.

17-én a Gyalui-havasok hegyei között a szovjet 35. gárda-, Tordánál a 104. lövészhadtest bekapcsolódott a támadásba. A hegyek között, a Jára-patak völgyében, a szovjet ékek elérték Magyarpeterdet a Tordai-hasadék északi kijáratánál.

Szeptember 19-étől, függetlenül a csapatrészek hovatartozásától, a védelem irányítását a 25. gyaloghadosztály, az ellentámadásokét a 2. páncéloshadosztály parancsnoka vette át. A II. hadtest nagy erejű ellentámadást indított. A tartalék 25/I. gyalogzászlóalj, 25. páncélos-felderítőosztály, 5. gépkocsizó lövészzászlóalj, 2/1. páncélos-utászszázad és a 3. harckocsiezred egy szakasza Torda-Sósfürdőn, illetve Mezőörkén helyezkedett el, Vaska István ezredes vezetése alatt. Torda védelmét az 1. gyalogezred parancsnoka, Kelety Lipót ezredes vette át. A támogató tüzércsoportot a 2. páncéloshadosztály tüzérparancsnoka, Merényi Károly ezredes irányította.

A nyugati csoport a Sósfürdő és a Szent János-patak között elérte az Aranyostól 1 km-re északra húzódó ridót, ám a tordai születésű Böszörményi Géza ezredes a Sósfürdő területén hősi halált halt. A keleti csoport kezdetben szintén teret nyert, de a Péterlaka-völgyet nyugatról lezáró dombvonulat előtt elakadt. A következő két nap viszonylag csendesen telt, a két fél ki volt merülve.

A csata második szakasza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeptember 22-én a harc felélénkült, megkezdődött a tordai csata II. szakasza. Tordától nyugatra a Jára és a Hasadát völgyébe 1 szovjet és 2 román hadosztály tört be. A Tordai-hasadék végleg elveszett. A 4. gépkocsizózászlóalj megkísérelte a Sós völgyet lezárni. Ez lehetőséget adott a támadóknak a teljes védelmi rendszer bekerítésére. Délre elvágták egymástól a tordai és az aranyosegerbegyi védőkörletet. A Sós-völgybe betörő szovjet harckocsik 4 km-re voltak a Tordától északnyugatra, Szindnél álló román 18. gyaloghadosztálytól. A keleti támadó csoport elérte a Vaskapu-hegyet.

Az 1/I. gyalogzászlóalj a 10/2. rohamtüzérüteggel ellentámadást indított a Sós-völgy lezárására. A szovjet 46. gárda-harckocsidandárt meglepte a hátbatámadás. Bozsoki János zászlós 6 db Zrínyi-II rohamtarackja 18 db T-34-est tett harcképtelenné a sósfürdői völgyben, majd szétszórta a 25. felderítőosztályt bekerítő gyalogságot. Bozsoki a parancsnoki kocsival harcolva visszatért, a sebesülteket a 2 mozgásképes rohamlövegre tette, s azokat kihúzta, majd 4 Zrínyivel kiverte az oroszokat a Sósfürdő területéről, s visszavontatta a 3 üzemképtelen harcjárművet is. Tettével, amelyért később megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet, megakadályozta Torda bekerítését.

A válságos helyzetben, 23-án reggel megindult a német 23. páncéloshadosztály ellentámadása. A keleti csoport Aranyosegerbegynél kijutott az Aranyosig, három szovjet hadosztályt visszavetve a folyón túlra, majd nyugatnak fordult, az elakadt nyugati csoport felé. Délre Torda és Aranyosegerbegy között teljes szélességben kijutottak a ridóra, ahol Josef von Radowitz vezérőrnagy, hadosztályparancsnok leállította a támadást, mivel kitette volna harcjárműveit a szovjet tüzérség közvetlen tüzének.

Szeptember 24-én egy szovjet lövész- és két román gyaloghadosztály egy-egy gépesített dandárral, a Gyalui-havasok előhegyei között, Szelicsén át a vízválasztó északi oldalára került, s lefelé már csak 10 km választotta el Kolozsvártól. 25-én további teret nyertek a hegyekben, ahonnan megkezdődött több német csoport kivonása a szászrégeni arcvonal megerősítésére. Helyüket a 7. tábori póthadosztály vette át. Ezen a napon kiadott szovjet parancs a Délkelet-Alföldre vonuló sereghez osztotta be a 6. gárda-harckocsihadsereget. Helyét Tordánál a 2. lovas-gépesített csoport 5. gárda-lovashadteste vette át.

Szeptember 26-án csak az elért területek megtartásáért harcoltak, másnap azonban a román 7. hadosztály egy százada, megmászva a meredek dombvállat, Mezőörkétől 2 km-re nyugatra, betört a magyar-német védelembe. 28-án és 29-én újabb erőket csoportosítottak az Aranyos menti dombvállra. A 4. gépkocsizó lövészzászlóalj 29-én indított ellentámadása 30-ára állította helyre az eredeti főellenállási vonalat.

A csata harmadik szakasza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tordai csata harmadik szakaszára a hadműveletek súlya a hegyek közé tevődött át. Szeptember 30-án a román 18. hadosztály Tordatúrnál elvágta a Torda-Kolozsvár főutat. Tordától keletre az oroszok 20-30 harckocsival ismét birtokba vették a Sósfürdő-Szent János-patak közötti síkot. Torda védelmét a 2. páncéloshadosztály vette át, feladva a Tordától délre tartott hídfőt. Másnap a harcok a Szent János-patak-Péterlaka-völgy és Torda-Sósfürdő térségében folytatódtak. Október 2-án a szovjet-román csapatok 4 hadosztállyal több ponton áttörték a védelmet. 3-án a Fenes-patak völgyén át elérték a Hideg-Szamost, s Aranyosegerbegytől északnyugatra szintén teret nyertek. 4-én elesett Tordaszentlászló, az arcvonal 2–5 km-re húzódott a Kis-Szamos menti Kolozsvár - Nagyvárad főúttól.

Október 4-én a románok Tordától keletre mélyen bevágtak a magyar vonalba. Mivel a várostól északnyugatra Tordatúr már 5 napja az ellenség kezén volt, az összeköttetést Tordával csak északról, a Karácsony-völgyön át tudta a magyar vezetőség fenntartani. Veress vezérezredes elrendelte a város feladását. Siprák László őrnagy, a 25/I. gyalogzászlóalj parancsnoka - saját elhatározásból - a parancsot csak akkor hajtotta végre, amikor a többi csapatrész már kivonult a városból. Zászlóalját Tordától északkeletre bekerítették, s az kitörés közben csapata 70%-os veszteséget szenvedett.

Október 5-én a szovjet-román csapatok 5–7 km-re közelítették meg Kolozsvárt, de 6-án az Erdőfeleknél indított ellenlökés az erdőkbe vetette vissza őket. 7-én több ponton áttörték a Kis-Szamos menti védelmet, amelyek elreteszelését a hadseregcsoport nem látta lehetségesnek. 8-án Veress vezérezredes elrendelte a visszavonulást, mivel a két nappal korábban az Alföldön megindult szovjet 46. sereg már Debrecent közelítette és bekerítéssel fenyegette a még Erdélyben lévő magyar és német csapatokat. A tordai csata befejeződött.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2. magyar hadsereg helytállásának köszönhetően a szovjet–román csapatok közel egy hónapig nem tudtak betörni az Erdélyi-medence északi részébe, pedig ha ez sikerült volna, akkor a szovjetek be tudták volna keríteni a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereget és a német csapatokat, amelyek egy része még Moldvában biztosított egy stratégiai fontosságú bányát. Így ezt sikerült megakadályozni. A magyarok visszavonulása után a szovjetek harc nélkül elfoglalták Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, majd egész Észak-Erdélyt, innen továbbvonulva pedig folytatták hadműveleteiket Budapest felé.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]