Dél-erdélyi hadjárat (1944)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dél-erdélyi hadjárat
II. világháború
Dátum 1944. szeptember 5.szeptember 22.
Helyszín Dél-Erdély
Casus belli 1944. augusztus 23-án a román kormány átállt a szövetségesek oldalára, így a magyar és német hadvezetés biztosítani akarta a dél-erdélyi szorosokat a szovjet betörés elől.
Eredmény Szovjet–román győzelem
Terület-
változások
Kezdeti sikerekben a magyar seregek az Erdélyi-medencében Miriszlóig, a Partiumban Hidasligetig vonultak előre, a szovjet-román csapatok azonban hamar visszafoglalták a területeket.
Harcoló felek
Németország 1933 Németország
Magyar 1919-1946 Magyarország
Szovjetunió Szovjetunió
Románia Románia
Parancsnokok
Magyar 1919-1946 Vörös János
Magyar 1919-1946Dálnoki Veress Lajos
Magyar 1919-1946 Kozár Elemér
Magyar 1919-1946 Hollósy-Kuthy László
Magyar 1919-1946 Heszlényi József
Magyar 1919-1946 Lengyel Béla
Magyar 1919-1946 Vukováry György
Magyar 1919-1946 Koszorús Ferenc
Németország 1933 Heinz Guderian
Németország 1933 Helmuth von Grolman
Szovjetunió Rogyion Jakovlevics Malinovszkij
Szovjetunió Fjodor Ivanovics Tolbuhin
Románia Paul Alexiu
Románia Gheorghe Avramescu
Veszteségek
15 000 német katona, a magyar veszteség nem ismert.84 000 szovjet katona, a román veszteség nem ismert.
legkevesebb 162 civil

A dél-erdélyi hadjárat 1944-ben a magyar hadsereg kísérlete volt Dél-Erdély visszafoglalására.

Előzmények[szerkesztés]

Románia térképe a két világháború között, sárgával bejelölve Észak-Erdély.

1920-ban Magyarország a trianoni békeszerződésnek következtében elvesztette területének mintegy kétharmadát. Az elvesztett területek között volt Erdély teljes területe, kiegészítve az úgynevezett Partiummal (Szatmár, Bihar, Arad és Máramaros vármegyék, valamint a Bánság egyes területei). Ezeken a területeken sok magyar élt, a határ mentén végig, szétszórtan Erdély területén, valamint a Székelyföldön. A magyar kormány ugyan elfogadta a trianoni békediktátum követeléseit, de egy percig sem tekintette végleges állapotnak. A területi revízióra való törekvés miatt került Magyarország egyre a közelebb a náci Németországhoz, amely szintén elvesztette az első világháborút, és a versailles-i békeszerződés revíziójára törekedett. Magyarország Csehszlovákia feldarabolását (lásd Müncheni egyezmény) követően az első bécsi döntés értelmében visszaszerezte Szlovákia 11 927 km², többségében magyarok által lakott területét, majd 1939 márciusában megszállta a Kárpátalját. Ezután került sor 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntésre, melynek értelmében Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt: összesen 43 492 km² területet, benne a Székelyfölddel.

Habár elfogadták, a bécsi döntéssel egyik fél sem volt megelégedve. A magyarok azért nem, mert a visszaadott terület Erdély szegényebbik fele volt, és ők egész Erdély nagy részét akarták (Dél-Erdélyben a döntést követően 400 000 magyar maradt), a románok pedig azért, mert a magyarokhoz hasonlóan ők sem tudtak belenyugodni az országuk megcsonkításába. Így, habár a két fél a második világháborúban egy oldalon harcolt, mindketten készültek a leszámolásra.

A hadjárat[szerkesztés]

1944. augusztus 23-án Románia a tengelyhatalmak mellől átállt a szövetségesek oldalára. Néhány nap múlva az oroszok megjelentek a székely havasok moldvai oldalán, az erdélyi határon a románok több provokációt hajtottak végre. A koronatanács úgy döntött, hogy Romániának hadat üzenve megpróbálják előbb elérni a Kárpátok déli átjáróit az oroszok előtt. A miniszterelnök ekkor Lakatos Géza volt, aki Vörös János vezérkari főnökre bízta a támadás előkészítését.

Az akciót a 2. magyar hadsereg kezdte meg szeptember 5-én, Kolozsvár és Marosvásárhely térségéből, Torda és Marosludas térségébe támadva. Az előretörést szeptember 8-án megállították, a szovjet csapatok Erdélybe való érkezésének hírére, a hadsereget a Maros és Aranyos vonala mögé rendelték vissza, védelemre. A tordai csata szeptember 13-án kezdődött és a Honvédség kitűnő helytállásának köszönhetően megakadályozták, hogy a szovjet-román csapatok Kolozsvár térségében elvágják a Székelyföldet kiürítő magyar és német csapatok visszavonulását nyugati irányba. Több hétig tartották vissza a többszörös túlerőben lévő ellenséget.Torda eleste után a város hátramaradt magyar lakosságának jelentős részét elvitték malenkij robotra. A környező falvakban a románok több helyen magyarellenes atrocitásokat követtek el.

A második támadást a Bánságban állomásozó németek kezdték meg szeptember 12-én, Temesvár irányában nyomulva előre. Céljuk a Béga- és a Temes-völgy lugosi kijáratának elfoglalása volt, ezzel akarták megakadályozni a Déva felől érkező 53. szovjet hadsereg, illetve a Karánsebes felől előre vonuló 46. szovjet hadsereg bejutását a bánsági síkságra.

A magyar seregek szeptember 12-én megkezdték támadásukat. Feladatuk volt a 2. hadsereg szárnyának biztosítása, a Körösök és a Maros-völgyének lezárása, valamint északról biztosítaniuk kellett a bánsági német támadást. A magyar vezérkar ezenkívül azt is el szerette volna érni, hogy a Maros mentén védekező 2. magyar hadsereget tehermentesítse. A magyarok egyik célkitűzésüket sem tudták megvalósítani. Habár elérték a folyóvölgyeket, nem tudták ott tartósan megvetni lábukat, és a Torda környékén dúló harcok miatt nem vontak el szovjet erőket a németekkel való harcból.

A románok a magyarok támadása elől visszavonultak, ezzel nagy területek jutottak a magyarok kezére. Szeptember 13-án este az I. magyar páncélos hadosztály bevonult Aradra, ahol virágesővel fogadták a honvédeket. A magyarok elfoglalták Tordát, majd Aranyosgyérest, egészen Nagyenyed északi határáig nyomultak előre. A Marostól délre nyomuló magyar határvadászok Perjámosig vonultak előre, magyar uralom alá került többek között Nagyszentmiklós, Őscsanád és Óbéba. Egy magyar tiszt önkéntesekből alakított különítményével Billédig nyomult előre, elérve a német vonalakat.

A visszaszerzett területeken a magyar lakosság kitörő örömmel üdvözölte a hadsereget. Sok katonának rokona, ismerőse volt a visszafoglalt részeken. A magyarok élelemmel látták el a lakosságot. A román és zsidó lakosság azonban egyáltalán nem örült. Egyes települések, például Világos teljes lakossága elmenekült. Menekülésük azonban nem volt alaptalan, mert a magyar fegyveresek több helyen atrocitásokat követtek el ellenük. A legismertebb eset, amikor a magyar tábori csendőrség a visszafoglalt Nagysármás és Kissármás 126 zsidó lakosát legyilkolta Pusztakamarás határában.

A magyar hadsereg megindult Temesvár irányába, de csak Hidasligetig sikerült eljutnia, így nem tudott egyesülni a német sereggel. Temesvárt a németek nem tudták elfoglalni, így azt se tudták megakadályozni, hogy a szovjetek benyomuljanak a Bánságba. Az észak felé vonuló szovjetek egy része Arad felé ment, míg a másik Belényes előtt ütközött a magyar csapatokba. A szovjeteknek két nap alatt sikerült szétszakítaniuk az Aradtól északra levő magyar arcvonalat, majd Pankotánál sikerült két napig tartó csatában visszavonulásra késztetni a magyarokat. Pálosnál a magyarok még megpróbáltak szembeszállni a szovjetekkel, de azok teljesen felőrölték a magyar védelmet. A magyar hadsereg veszteségei ebben a csatában meghaladták az ezer főt. A szeptember 21-éről 22-re virradó éjszaka a magyarok kivonultak Aradról. Az őket üldöző szovjetek még ezen az éjjel elérték Battonyánál a trianoni határt. A magyarok addigra már az összes elfoglalt területről visszavonultak, csak Világos és Aranyosgyéres térségében védekeztek hosszabb ideig. Míg a magyar csapatok Tordánál sikeresen visszaverték a szovjet-román áttörési kísérleteket, addig a Maros-völgyében a síkságon érvényesült a páncélos taktika, és a kibontakozó Nagyvárad–debreceni páncélos csata miatt fel kellett adni Észak-Erdély még magyar kézen lévő részét és Kárpátalját a bekerítés veszélye miatt. Megkezdődött Magyarország „felszabadítása”.

Források[szerkesztés]