Barcarozsnyó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barcarozsnyó (Râșnov)
Barcarozsnyó látképe
Barcarozsnyó látképe
Barcarozsnyó címere
Barcarozsnyó címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Brassó
Rang város
Községközpont Râșnov
Beosztott falvak Râșnov
Polgármester Ioan Adrian Veștea (PNL), 2016
Irányítószám 505400
Körzethívószám 0x68[1]
SIRUTA-kód 40367
Népesség
Népesség 15 022 fő (2011. okt. 31.)[2]
Magyar lakosság 200 (2011)
Népsűrűség 94 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 650 m
Terület 164,36 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Barcarozsnyó (Románia)
Barcarozsnyó
Barcarozsnyó
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 35′, k. h. 25° 27′Koordináták: é. sz. 45° 35′, k. h. 25° 27′
Barcarozsnyó weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Barcarozsnyó témájú médiaállományokat.
Barcarozsnyó vára
A vár kútja
Evangélikus templom

Barcarozsnyó (1910-ig Rozsnyó, románul Râșnov, németül Rosenau, szászul Rusnâ, latinul Comidava) város Romániában, az erdélyi Barcaságban, Brassó megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Brassótól 15 km-re délnyugatra, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Nevének végső forrása valószínűleg a szláv žrŭnovy ('malomhoz tartozó'). Ebből népetimológiával keletkezhetett a nyelvjárási német alak (első említése 1331-ből: Rosnou) – utóbbi a német Rosenau ('rózsaliget') szónak felel meg. Román neve az egyik 14. századi névváltozat átvétele (1377-ben Rasnow). Magyar neve szintén a németből származik, előtagját pedig a helységnévrendezés során a felvidéki Rozsnyótól való megkülönböztethetősége érdekében toldották hozzá.

Története[szerkesztés]

A rómaiak Cumidava vagy Comidava néven 106 után castrumot építettek a mai várostól négy kilométerre északkeletre. Valószínű, hogy azonos néven a város határában korábban dák erőd is létezett, de nem világos, hogy a castrum helyén vagy a várhegyen. A castrum 250 körül leégett. A rozsnyói várat egyes vélemények szerint a Német Lovagrend építette 1215 körül, mások az első, 1241–42-es tatár betörés utánra teszik építését. Első írásos említése 1331-ből való, 1335-ben már ellenállt a tatárok támadásának. A település első lakói szász telepesek voltak, a 14. század végétől költöztek be déli fertályára görögkeletiek. Őket a korabeli iratok bolgároknak nevezik, de valószínűbb, hogy vlachok lehettek (negyedüket a brassói Bolgárszeghez hasonlóan Belgereynek nevezték, közösségük 1526-ban 95 családból állt). 1421-ben a török dúlta fel a települést. 1427-ben a vár a város birtoka lett. Ugyanezen évben az itt időző Luxemburgi Zsigmond vásártartási joggal látta el. 1513-ban ismét a török pusztította, 1585-ben leégett. 1637 és 1644 között üvegcsűr működött benne.[3] 1612-ben Báthory Gábor foglalta el a várat, miután a védőknek elfogyott az ivóvizük. 1655-ben és 1658-ban a tatár, 1660-ban Mikes Mihály kancellár hadai eredménytelenül ostromolták a várat, de a várost feldúlták. 1688-ban Badeni Lajos őrgróf csapatai fosztották ki. 1708-ban Rabutin serege felégette, majd 1718-ban ismét leégett, 1719-ben pedig pestisjárvány pusztította.

1750-ben 609 adózó háztartásával a Barcaság második legnépesebb települése volt. Céhes iparai közül a 18. században jelentőssé vált a Törcsvár vidéki juhtartó falvakra alapozott gyapjúfeldolgozás. A brassói Marcu családnak 17921793-ban üveghutája volt a Vidombák-patakon, amely 1805-ig működött.[4] Az angol utazó, Charles Boner említi kereskedelmi jelentőségű méhészkedését.[5] Első gyógyszertárát 1808-ban alapították.[6] 1879-ben uszodát létesítettek. 1876-ban községgé minősült vissza és Brassó vármegye Felvidéki járásához csatolták. Határából a szász gazdák 1909-ben 8048, a románok 3663 holdat birtokoltak.[7]

1880-ban csupán egy ipari üzem működött Rozsnyóban: egy posztó- és festékgyár. 1915 és 1917 között két fűrészüzem létesült benne – 1929-ben az egyiket megvásárolta a község, a másik ugyanakkor leégett. A két világháború között öt új ipari vállalata jött létre: egy szerszámgyár, egy kötöttárugyár, egy gyapjúfonó, egy játékgyár és egy szeggyár. 1930-ban posztógyárát megvásárolta a brassói Scherg cég. Szerszámgyára 1936-ban ugyancsak egy brassói vállalaté lett, majd 1939-ben Getop néven önállósult.

1902-ben két angol hittérítő látogatásának a hatására kis ideig, Erdélyben elsőként egy német nyelvű evangélium szerinti keresztyén gyülekezet működött Rozsnyóban.[8] 1906-ban vízerőmű épült mellette, amely többek között a zernesti gyárak energiaigényét is fedezte. 1950-től város. A szászok vagyonuktól való megfosztása után és az iparosítás idején főként moldvai, Argeș megyei, Törcsvár vidéki és bodza-vidéki románok települtek be. A szocializmus idején délnyugati részére lakótelepet építettek.

Lakossága[szerkesztés]

Erdély legdélebbi szász települése.
1771-ben 1499 szász, 895 román és 138 cigány lakosa volt.
Az 1821-es Tudor Vladimirescu-felkelés bukása után 807 havasalföldi menekült a városba, és néhányan le is telepedtek ott.[9]
1850-ben 4094 lakosából 1935 román, 1768 német és 378 cigány nemzetiségű, felekezet szerint 2313 ortodox és 1772 evangélikus.
1910-ben 4887 lakosából 2757 román, 1806 német és 246 magyar anyanyelvű, 2817 ortodox, 1748 evangélikus, 176 római katolikus és 105 református vallású volt.
2002-ben 15 456 lakosából 15 002 román, 288 magyar és 150 német anyanyelvű, 14 376 ortodox és 420 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

Az ortodox templom
A cseppkőbarlang részlete
  • Erdély legnagyobb parasztvára. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században és Báthory Gábor 1612-es ostroma után. Ha sereg közeledett, a rozsnyóiak felköltöztek a vár falai mögött fölhúzott lakóépületekbe és itt, mintegy ideiglenes faluban várták ki a veszély elvonulását. Falai átlagosan öt méteres vastagságúak. A várudvaron lévő 146 méter mély kutat 1623 és 40 között állítólag két török hadifogollyal fúratták ki, miután a vízutánpótlás korábbi, ciszternás megoldása Báthory Gábor ostrománál kudarcot vallott. A felső várban 1650-ben épült a 2000-es években újjáépülő kápolna. 1718-ban a vár leégett, 1802-ben földrengés rongálta meg. Ezután építették az alsó várban ma látható épületeket. Sonkát és szalonnát tároltak benne. Utoljára 1848-ban használták a város polgárai védelmi célra, amikor ide menekültek Bem serege elől. A vár kedvező fekvésének köszönhetően nyaranta látogatott turistacélpont. Az utóbbi években gyorsan halad felújítása, a várudvar egyik épületében pedig kiállítást rendeztek be. Megközelíthető a főtér egyik telkéről induló meredek ösvényen és keletről, a Valea Cetății felől szekérúton.
  • Evangélikus templomát eredetileg a 13. században építették, de mai formáját inkább a 15. századi gótikus átalakítás határozza meg. 1831–33-ig várfal vette körül.
  • A város régi román külvárosában áll az 1384-ben emelt ortodox templom, Erdély délkeleti részén a legkorábbi fennmaradt görög rítusú vallási építmény (régebbi a brassói Szent-Miklós-templomnál). Tornya 1773-ból való. Ikonosztázát 17751778-ban Mișu Popp készítette.[10] Szép falfestmények díszítik. A 19–20. század fordulóján még egy különös helyi szokás tiltotta el a hajadon román nőket a templomba járástól.[11]
  • A Brassópojánára tartó, kék sávval jelzett turistaút a régi ortodox templomtól indul, és érinti a Rozsnyói-barlangot (Peștera Râșnoavei) és a Bálványkőt (Bisericuța Păgânilor).
  • A Predeálra tartó "73A" útról balra a Cheia menedékháznál lefordulva néhány száz méter után nyílik a Rozsnyói-sziklaszoros (Cheile Râșnovului) a sziklamászók és a kötélugrás kedvelőinek gyakorlóterepe.
  • A város keleti zöldövezetében fekvő Valea Cetății ('várvölgy') pihenőhely szabadtéri stranddal, sportpályákkal és kempinggel. A 958 méteres hosszúságú Peștera Valea Cetății cseppkőbarlang 2011-től kezdve látogatható.
  • Az önkormányzat 2006-ban tervbe vette a városmag történeti szempontú felújítását. A tervek közt szerepel a várba vezető fogaskerekű vasút megépítése is.

Híres emberek[szerkesztés]

  • Itt született 1805-ben Georg Hill, a bukaresti Szent Száva Kollégium tanára, Florian Aaronnal a România c. lap szerkesztője, vele és Petrache Poenaruval 1840–41-ben egy kétkötetes, 45 ezer szócikkes francia–román szótár összeállítója.[12]
  • Itt született 1918-ban Papp Gábor reklámgrafikus.
  • Itt született 1925-ben Hans Bergel író.
  • Itt született 1927-ben Petru Neiescu nyelvész, nyelvjáráskutató.
  • Itt született 1930-ban Erich Bergel karmester.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Mircea Dan Lazăr: Repertoriul glăjăriilor transilvănene din secolele XVII-XIX. In Brukenthal. Acta Musei. I. 1. Sibiu – Alba Iulia, 2006, 227. o.
  4. Csiffáry, i. m., 138. o.
  5. Charles Boner: Transylvania: Its Products and Its People
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 43. o.
  7. George Maior: O pagină din luptele românilor cu sașii pe terenul social, cultural și economic. București, 1910, 103. o.
  8. Biserica Creștină după Evanghelie din România
  9. Wilhelm Beer, Richard Gober és Helmut Beer (szerk.), Wolkendorf im Burzenland (Hamburg, 1990), 56. o.
  10. Elena Popescu: Mișu Popp. Sibiu, 2007, 94–98. o.
  11. A. D. Xenopol: Rîșnovul pe lîngă Brașov. Viața Romînească 1912, 5-6. sz., 197. o.
  12. Jana Balacciu – Rodica Chiriacescu: Dicționar de lingviști și filologi români. București, 1978, 144–145. o.

Források[szerkesztés]

  • Nicolae Dunăre: Dezvoltarea industrială a Țării Bîrsei. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 393. o.

További információk[szerkesztés]

Galéria[szerkesztés]