Brassópojána

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brassópojána
Poiana Brasov.jpg
Közigazgatás
Település Brassó
Alapítás éve 1895
Irányítószám 500001
Népesség
Teljes népesség 386 fő (2011. okt. 31.)[1]
Népsűrűség 81,43 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 1 020 m
Terület 4,74 km²
Távolság a központtól 12 km
Elhelyezkedése
Brassópojána (Brassó környék)
Brassópojána
Brassópojána
Pozíció Brassó környék térképén
é. sz. 45° 35′ 45″, k. h. 25° 33′ 15″Koordináták: é. sz. 45° 35′ 45″, k. h. 25° 33′ 15″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Brassópojána témájú médiaállományokat.

Brassópojána (románul: Poiana Brașov, németül: Schulerau), köznapi nevén Pojána (Poiana) Románia egyik legjelentősebb téli üdülőközpontja. Brassótól 12 kilométerre, a Keresztényhavas északi lábánál elterülő völgyben fekszik. Közigazgatásilag Brassó városnegyedeként tartják számon, állandó lakossága 2011-ben 386 fő volt.

Brassópojána a Románia területén elsőként alapított hegyi üdülő,[2] és az 1950-es évektől máig az ország legnagyobb, legfejlettebb, legnépszerűbb, és legdrágább téli üdülőközpontja.[3][4] Területén nyolc sípálya van, melyek összesen 24 kilométert tesznek ki; ezeket hét sífelvonó látja el. A 2010-es évek közepén a téli szezonban havonta átlagosan 80 000 turista látogatta meg,[5] és havi félmillió lesiklást tartottak számon.[6] A síelés mellett lehetőség van egyéb télisportok gyakorlására, túrázásra, hegyikerékpározásra, sárkányrepülésre, lovaglásra. Az ózondús hegyi levegőt neuraszténia, kimerültség, és légúti betegségek kezelésére ajánlják.

A helyet a 14. század végén kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román gazdák, majd a 15. század elején Brassó birtokába került. A 16. században mind Brassópojána, mind a Keresztényhavas a brassói szász líceum tulajdonát képezte, és idővel a brassóiak kedvelt kirándulóhelye lett. Maga az üdülőtelep a 20. század első évtizedeiben alakult ki, a természetjárás és a síelés térnyerésének köszönhetően.

Nevének eredete[szerkesztés]

A román poiană szláv eredetű szó, mely erdei tisztást jelent.[7] Ennélfogva a Poiana Brașov jelentése Brassó-tisztás. A magyar név a poiană fonetikus átírásából származik, és már a 15. században Polyánként ismerték a helyet.[8] Latin nyelvű okmányokban Pratum Walachorum, vagyis Oláhok rétje, ugyanis már a középkortól román pásztorok használták legelőként a helyet.[9]

A német elnevezés (Schulerau, vagyis Diák-berek) a Keresztényhavas német nevéből ered – Schuler[gebirge], azaz Diák[havas], mivel egykoron a hegy és környéke az 1541-ban alapított brassói német tannyelvű líceum tulajdonjoga volt (lásd a Története fejezetet). Az au gyakori német földrajzi utótag „berek, vízparti terület, árterület, sziget” jelentéssel.[10] A német név hatására a 20. századig magyarul is gyakran Schuler-rétnek nevezték.[11]

Egyéb román elnevezései Poiana Soareului (Nap tisztása),[12] Poiana Postăvarului (Keresztényhavas tisztása),[13] 1950 és 1960 között pedig Poiana Stalin (Sztálin-tisztás; ugyanebben az időszakban Brassót Orașul Stalin-ként, vagyis Sztálinvárosként ismerték).[14]

Földrajz[szerkesztés]

Fekvése[szerkesztés]

Románia központi részén, a Kárpátkanyarhoz tartozó Barcasági-hegyekben helyezkedik el, Brassó városától délnyugatra. Távolsága Brassó központjától légvonalban 6, országúton 12 kilométer. Távolsága a tőle nyugatra fekvő Barcarozsnyótól 9 kilométer.[15] Autóval mind Brassó, mind Barcarozsnyó irányából a DN1E főúton közelíthető meg. Brassóval autóbuszjárat köti össze.

Brassópojána területe – a hozzá tartozó sípályákkal együtt – 474,20 hektár.[16] Tengerszint feletti magasságaként általában 1020,[13][17] 1028,[18] vagy 1030[19] métert adnak meg; ez az üdülőtelep felső részének központjára érvényes.

Az üdülőközponttól délkeletre a Keresztényhavas 1500 métert is meghaladó fő gerince magasodik, ezen alakították ki a különböző hosszúságú és nehézségű sípályákat. Az 1799 méter magas Keresztényhavas-csúcs Brassópojánától 3 kilométerre délre található.

Domborzat és geológia[szerkesztés]

Brassópojána a Keresztényhavashoz tartozó, alacsony Pojánai-hegyek (Munții Poienii) két kisebb medencéjében fekszik. Ezek közül a délit Felsőpojánának, az északit Alsópojánának nevezik.

Felsőpojána (románul Poiana de Sus, németül Hintere Schulerau vagy Kleine Schulerau) 950–1050 méteres magasságon van. Délkeleten a Keresztényhavas fő gerincének meredek oldala magasodik, mely több, mint 450 méterrel emelkedik a telep fölé. Délnyugaton az 1100 méter körüli Pisiac, a fő gerinc egyik nyúlványa határolja, nyugat felé pedig alacsonyabb vonulatok.[15] Itt található a szállodák legtöbbje, a sípályák és egyéb sportlétesítmények.

Ettől északra, egy erdős nyergen túl, 890–950 méteres magasságban helyezkedik el Alsópojána (románul Poiana Mare,[m 1] németül Vordere Schulerau vagy Große Schulerau), melyet nyugaton az 1000 méter körüli, bükkel borított Hosszúgerinc (Muchia Lungă, Lange Rücken) határol. A Hosszúgerinc délnyugat felé a Dosul Pleșiiben, északkelet felé pedig a Brassó felé ereszkedő Nagy-Tölgyesben (Stejerișul Mare, Große Hangestein) folytatódik.[15] Alsópojána sokáig érintetlen volt, de a 21. század elején panziókkal, szállodákkal, lovardákkal kezdték beépíteni.

A Keresztényhavast főleg késő jura kori fehér mészkő alkotja. A Pojánai-hegyek középső részén a mészkőréteget késő krétai konglomerátum borítja, melyre a lankás helyeken – így Felsőpojána és Alsópojána medencéiben is – negyedidőszaki kavics és homok rakódott.[15][20] A legutóbbi jégkorszakban a Keresztényhavas északi oldalát zárt jégtakaró borította, melynek olvadásakor Brassópojána területe mocsaras lett, ugyanis az agyagos föld nem tudta magába szívni a nedvességet. Ennek következtében nem nőtték be fák vagy bokrok; egyes részei (például az Üvegvölgy forrásának környéke) máig mocsarasok.[21]

Éghajlat[szerkesztés]

A környék éghajlata kontinentális.[22] Brassópojánát középhegységi klíma jellemzi, rövid nyarakkal és hosszú, száraz telekkel. Télen az éghajlati viszonyok kedvezőek a téli sportok gyakorlásához, az év többi részében pedig a túrázáshoz. Az évi átlagos napfénytartam 1800 óra; a derült ég főként az őszi és téli évszakokra jellemző.[23]


Brassópojána éghajlati jellemzői
Hónap Jan. Feb. Már. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szep. Okt. Nov. Dec. Év
Rekord max. hőmérséklet (°C) 17,5 15,5 21,0 22,3 24,2 28,6 31,5 31,3 24,5 25,8 21,4 15,4 31,5
Átlagos max. hőmérséklet (°C) 1,0 2,9 5,9 12,1 16,7 20,1 22,6 22,0 17,0 13,2 6,7 0,3 11,7
Átlaghőmérséklet (°C) −2,9 −1,0 1,2 6,8 11,5 14,9 17,3 16,5 11,3 7,8 2,8 −3,1 6,9
Átlagos min. hőmérséklet (°C) −6,7 −4,8 −3,4 1,6 6,3 9,8 12,0 11,0 6,0 2,5 −1,0 −6,4 2,2
Rekord min. hőmérséklet (°C) −22,2 −23,0 −13,0 −6,2 −2,4 3,4 5,0 3,0 −1,4 −6,5 −15,0 −28,6 −28,6
Átl. csapadékmennyiség (mm) 50 47 52 71 82 127 125 81 112 66 50 37 899
Forrás: Riscuri 10–12. o. és climate-data.org


Az évi középhőmérséklet Brassópojánán 6,9 ºC[m 2] (ezzel szemben Brassóban 8,5 ºC, a Keresztényhavas csúcsán 0 ºC); hasonló érték jellemző sok más európai téli üdülőhelyre is (például Chamonix-Mont-Blanc, Cortina d’Ampezzo, vagy Zakopane). Január az év leghidegebb hónapja, a napi hőmozgás télen a legkisebb. A hőmérséklet már október közepén 0 ºC alá süllyedhet, és a fagypont alatti értékek egész áprilisig kitarthatnak. Mindamellett télen a hőinverzió miatt gyakran melegebb van, mint a Brassói-medencében: ilyenkor az alacsonyabb területeket köd és pára borítja, míg Brassópojánán derült és száraz idő van.[23]

A hótakarós napok száma 93 (ezzel szemben Brassóban 63, a Keresztényhavas nagyobb magasságaiban 150–200), a hótakaró átlagos vastagsága 50 cm. A hó már októberben megérkezhet, és április közepén olvad el teljesen. Északnyugati szél az uralkodó, az átlagos szélsebesség 1,1 m/s.[22][23]

Vízrajz[szerkesztés]

A mesterséges tó az Aurelius előtt

A Pojánai-hegyek az Olt folyó vízgyűjtő területéhez tartoznak. A legtöbb patak időszakos vízjárású, vízhozamuk áprilisban a legnagyobb és nyár végén, ősz elején a legkisebb.[24]

Felsőpojána fő vízfolyása a Valea Poienii (németül Hentschelgraben), mely az üdülőközpont és az azt körülvevő magaslatok fő vízgyűjtője: a Keresztényhavas nyugati oldalán ered, majd nyugati, délnyugati irányban folytatja útját. 1950-ben az üdülő délnyugati részén közel 1 hektáros mesterséges tóvá duzzasztották, ahol úszni és csónakázni lehetett;[24] később ennek partján létesítették a Miorița komplexumot, majd 2006-ban a tó egy részét feltöltötték, és itt építették fel az Aurelius szállodát.[25]

Alsópojána nyugati részén, az Orendi-domb mellett ered az Üvegvölgy (románul Valea Sticlăriei, németül Glasergraben), mely az üdülőtől 2 kilométerre nyugatra egyesül a Valea Poienii-vel. Alsópojána északkeleti szélén, az úgynevezett Kocsonyarét (Poiana Junilor, Fleischerwiese) mellett ered a Szárazvölgy (Valea Seacă, Trockenes Tal), mely a Köszörű-patakba torkollik.[24]

2011-ben egy 1,4 hektáros, 140 000 m3 térfogatú gyűjtőtavat létesítettek a Keresztényhavas oldalában, 1500 méter magasságban, mely a sípályák hóágyúihoz szolgáltatja a vizet.[26]

Flóra és fauna[szerkesztés]

Brassópojána területét pázsitfüvek borítják, melyek közül a veres csenkesz, cérnatippan, szőrfű az uralkodó. A virágos növények közül megemlíthető a margaréta, kárpáti harangvirág, őszi kikerics, tárnics.[24]

Keleten, délkeleten a Keresztényhavas meredek oldalát borító lucfenyves határolja az üdülőt. Aljnövényzete szegényes, főleg páfrányokból, erdei madársóskából, fekete áfonyából áll. Nagyobb magasságokban a lucfenyők gyérebbek, borókával és havasi égerrel keverednek. Az irtásokon vadszeder és málna terem, egyes irtásokat havasi cirbolyafenyővel ültettek be. Nyugatra és északra elegyes erdők találhatók, melyekben keveredik a bükk, tölgy, jegenyefenyő, aljnövényzetükben pedig gyakori a kétlevelű csillagvirág, kankalin, erdei nefelejcs, erdélyi májvirág, berki szellőrózsa, ujjas keltike.[24]

Az állatok közül megemlíthető a szarvas, őz, vaddisznó, medve, farkas, róka, holló, egerészölyv,[24] a vízfolyásokban és környékükön pedig gyakori a fürge cselle és az alpesi gőte.[20] A medvék gyakran – akár nappal is – megjelennek az üdülő területén, és több ízben a sípályák berendezéseit is megrongálták.[27]

Története[szerkesztés]

Helytörténet a 19. század végéig[szerkesztés]

Elszigetelt, az útvonalaktól távol eső volta miatt Brassópojána területe egészen a 14. század végéig ismeretlen és feltáratlan volt.[21] A helyet legelőször a 14. század utolsó évtizedeiben kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román pásztorok. Keresztényfalva területén kevés legeltetésre alkalmas hely volt, a szász falu mellett letelepedő románok folyamatosan új helyeket kellett keressenek, így jutottak el egy idő után Alsópojána tisztásáig, ahova a falutól könnyű, természetes útvonal vezetett (az úgynevezett Lexen-út). A keresztényfalviak saját tulajdonuknak tekintették a tisztást, és a Keresztényhavas nevét is ez a körülmény adta.[28]

A 15. század elején a Bolgárszegen, Brassó hegyek közé ékelődött román külvárosában lakó gazdák is felfedezték Pojánát, mikor Bolgárszegből az Oaben völgye mentén egészen a havas lábánál elterülő rétekig hajtották fel szarvasmarháikat. Itt nézeteltérésbe keveredtek a keresztényfalviakkal, hogy melyiküket illeti meg a hely. A vita évekig húzódott, mivel Brassó városi tanácsának nem sikerült olyan döntést hoznia, mely mindkét közösséget kielégítette. A peres felek végül magához Zsigmond királyhoz fordultak.[29]

Brassópojána érintetlen környéke, a távolban a Királykő

Zsigmond magyar király 1426 decemberétől 1427 júniusáig udvartartásával együtt több Brassóban tartózkodott, hogy megszervezze a törökök elleni védelmet. Ez idő alatt meghallgatta a panaszosokat, több Brassót és a vármegyét érintő rendeletet hozott, és országgyűlést is tartott.[9] Mielőtt ítélkezett volna a pojánai legelő ügyében, úgy döntött, hogy személyesen látogatja meg a szóbanforgó helyet; ebből az alkalomból a városi tanács a Salamon-kőtől induló, lovak által is járható utat vágott az Oaben völgyének sziklás oldalába. A kirándulásra június 14-én került sor; a király végül Brassónak ítélte a helyet, a keresztényfalviaknak pedig kárpótlásul egy Törcsvár közeli legelőt adományozott.[29] A kiváltságlevél Polyánként, illetve Aw-ként említi a helyet („campum et planiciem in vulgari Hungarico Polyán, in Teutonico autem Aw nuncupatam et vocatum”, vagyis „a sík mező, melyet magyarul Polyán, németül Aw néven ismernek”); ez Brassópojána területének legelső írásos említése.[8]

Az 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Pojánán a nyár túl rövid és enyhe ahhoz, hogy gabonát termesszenek, így elsősorban legeltetésre használták: a következő évszázadokban a bolgárszegi románok transzhumáló pásztorkodásának helyszíne volt, területén havasi pásztorkunyhók álltak. A legelőket év elején osztották fel, gyakran szóbeli megállapodás alapján; a béreket és illetékeket az akkori szokások határozták meg. Nyáron szarvasmarhákat, tavasszal és ősszel juhokat legeltettek. Az állatokat az Oaben folyó völgyén hajtották, a sziklába vágott „királyi utat” hamarosan elmosták az olvadások és az árvizek.[20][29]

Brassópojána következő írásos említése az 1532–1535 között keletkezett Schaffner-számlákban (Schaffner Rechnungen) található; ekkor a helyet insula vulgo Awe-ként, azaz az Awe-nak nevezett szigetként említik. A számlákban többek között helyi munkások fizetségét tárgyalják, akiket a városi tanács 1534 nyarán megbízott, hogy Majláth István erdélyi vajda látogatásának alkalmából javítsák ki a Salamon-kőtől induló sziklaösvényt. Majláth István 1535 augusztusában három napot töltött Pojánán családjával és barátaival a város költségén.[30]

A 16. század elején az egész Keresztényhavas és környéke Brassó birtokába került. Thomas Tartler krónikás szerint V. Basarab havasalföldi fejedelem adományozta a területet a városnak; cserébe a szászok engedélyezték egy román ortodox kőtemplom (a Szent Miklós-templom) építését a város területén.[31] Brassó városa a Honterus által 1541-ben alapított Studium Coronense líceumnak ajándékozta a hegyet, hogy a líceum a legelők bérbeadásából és a fakitermelésből kiegészíthesse jövedelmét. Ekkor honosodott meg a hegy német Schuler (Diák) és a tisztás Schulerau (Diák-berek) neve. Feljegyezték, hogy a diákok minden év augusztusában – más források szerint évente négyszer, a nyári hónapok első hétfőjén – kirándulást szerveztek Pojánára és a Keresztényhavasra (ad montes ire), azzal a kikötéssel, hogy az esti harangszóra visszaérjenek a városba. Bár a város a 16. század végén visszakövetelte a hegy feletti jogot, az iskolai kirándulások egészen 1716-ig folytatódtak. A túrázás során az először résztvevő fiatalokat a többiek kíméletlenül megfürdették az Oaben vizében (das Prellen und Hobeln der Füchse).[20][32]

A 17. század végétől a szászok korlátozták a bolgárszegi románok Pojána feletti jogait, majd a 18. században kiszorították őket Pojána területéről: az öröklést megtiltották, így a legelőket fokozatosan kisajátották. A románok a Guberniumnál tettek panaszt, ami az ő javukra döntött, ám a szász városvezetés nem hajtotta végre a Gubernium rendelkezését.[33]

A 19. század közepén Orbán Balázs is meglátogatta a helyet; leírása szerint „[a] Pojána egy gyönyörű havasi láz (fensík), melynek nagy terjedelmű irtványain nyájak legelésznek szerteszét, harmonicus kolompzenéjükkel élénkitvén a lakatlan vidék egyhanguságát. A Pojána tulsó felén a Keresztyénhavasnak roppant bérczóriásai emelkednek aljuktól tetejökig ős fenyves erdők végtelen tömegétől boritva, melyeknek sötétje a Pojána világos zöld réteivel oly élénk ellentétben tünik fel. (...) Nincs vászon, a mely e roppant terjedelmű s nagyszerűségben páratlan láttért magára fogadhatná; nincs ecset, a mely azt oda varázsolni tudná; hogyan akarhatnám hát én azt szavakkal lefesteni?” Alsópojánát (vagy annak egy részét) Orbán Pojána Lubrinkának nevezi, mely „a brassai mészárosok legelőhelye”, Felsőpojánát pedig Pojána Jencselnek. Megjegyzi, hogy a keresztényhavasi kirándulás a brassóiak egyik kedvenc időtöltése.[34]

1871-ben Johann Gött kérésére a brassói városi tanács elrendelte a Salamon-kőt és Brassópojánát összekötő Oaben-völgyi sziklaösvény kiszélesítését; a munkálatokat 1872-ben kezdte a hadsereg hegyivadász-alakulata. A középkortól egészen az 1960-as évekig az Oaben-völgy volt Brassópojána fő megközelítési útvonala; egy másik, sokkal hosszabb út a Nagy-tölgyes gerincén kanyargott.[17][35] 1876-ban Maetz Károly királyi mérnök részletes térképet készített a pojánai legelők felosztásáról.[36]

Az üdülő kialakulása[szerkesztés]

Brassópojána üdülőtelepe a természetjárás és a síelés térnyerésének következményeként alakult ki, mely szabadidős tevékenységek a 19. század második felében lettek népszerűek Európában. Julius Römer brassói szász botanikus 1873-ban alapította meg a Siebenbürgische Alpenvereint (Erdélyi Hegymászó Egyesület), mely 1881-ben beleolvadt a Siebenbürgischer Karpatenvereinbe (SKV, Erdélyi Kárpátok Egyesület), annak brassói szakosztályaként. 1883-ban az SKV menedékházat épített a Keresztényhavason; ebből az alkalomból a csúcsra vezető ösvényeket is rendbetették, és a túrázások mind rendszeresebbek lettek. 1895-ben említik az első síelőket, és ezt az évet tekintik Brassópojána alapítási évének.[37]

1906-ban készültek el az első sípályák, és hivatalosan is elismerték, mint téli üdülőhelyet. A Kronstädter Schiverein síegylet, mely korábban a Postaréten és a Rakodó-völgyben gyakorolt, a Pojánára költözött. 1907-ben Alsópojánán felavatták a mai Románia területének első síkunyhóját (a jelenlegi Hotel Căprioara helyén), majd 1910-ben egy második, háromszobás menedéket. Az első hivatalos pojánai síversenyt 1909. február 14-én rendezték a Brassópojána–Nagy-függő-kő–Postarét útvonalon, az első három helyezett sorrendben Kurt Seewaldt, Willi Vogt, és Emil von Bömches volt.[12][37][38] Az 1910-es években síugrósáncokat építettek az alsópojánai Orendi és a felsőpojánai Idiotenhügel dombokon;[m 3] utóbbin 1914-ben Fr. Ganzert 13,5 méteres eredményt ért el.[38]

1940 körül

1918-ban Erdély – és így Brassó is – Románia része lett. Gustav Philippi, az SKV elnöke új épületek és létesítmények létrehozását szorgalmazta, mivel úgy vélte, hogy a háború befejeztével ugrásszerűen fog nőni a turisták száma: „Hamarosan Brassót sokkal több ember fogja meglátogatni. (...) A mi egyesületünk feladata a hegyek megnyitása új utak és turistaházak építése által.[39]

1919-ben a síegylet keretén belül elsősegélynyújtó csoportot alapítottak, a mai hegyimentők előfutárát.[38] 1924-ben Albert Schuller városi főépítész tervei szerint felépült az SKV Höhenheim turistaháza (a jelenlegi Hotel Ruia), melyet Brassópojána első szállodájának tekintenek.[17] Az 1930-as évek közepén Pojána gazdag brassóiak nyaralóiból, az SKV-turistaházból, és két-három vendéglőből állt, és itt volt a román cserkészek impozáns épülete is.[20][40] Az első lakóház 1933-ban épült, és Radu Scârneci későbbi síbajnok volt Brassópojána legelső állandó lakosa.[12]

Az üdülő fejlődésének a Román Cserkészszövetség által rendezett 1936-os nemzetközi dzsembori adta a következő lökést, melyen mintegy ötezer cserkész vett részt, és maga II. Károly román király is jelen volt. Ebből az alkalomból bevezették az elektromos áramot és a vizet a településre, az Oaben-völgyi ösvényt pedig ismét kiszélesítették, autók számára is járhatóvá téve. Megszervezték a tömegközlekedést is: a felújított úton 10–12 férőhelyes, lánctalpas, nyitott teherautók szállították a turistákat. A városból mind több ember költözött ide; magánházak épültek, az állandó lakosság pedig nőtt.[12][41]

Az Encián folyóirat egy 1939-es száma szerint „az utóbbi évben a Pojána nagyon népes lett, főleg a vendéglők környéke, amelyek megfelelően rendesek és drágák. Nem is csoda, ha figyelembe vesszük a nagy forgalmat. Mert hiszen egy-egy szép vasárnapon egész divatbemutató vonul fel «kirándulni», aztán ellepik a kocsmákat. A vadonatúj turistaruhával, bakancsokkal, lengőtollas tiroli kalappal a jó brassóiak először a Pojánában csodáltatják meg magukat.[17]

A kommunista hatalomátvétel után, 1948-ban a nyaralókat és turistaházakat államosították, és az ONT (Nemzeti Turisztikai Hivatal) üdülőiként kezdték használni.[13] A lakóházakat – egy kivételével – mind lebontották; az egyetlen fennmaradt magánház a Scârneci család 1933-ban épült otthona, mely ma is áll.[12]

1950 és 1960 között az üdülőt Poiana Stalinnak (Sztálin-tisztás) nevezték. Az Idiotenhügel dombon egy hatalmas fa tábla viselte Sztálin képmását. A táblát egy idő után eltávolították; egyes visszaemlékezések szerint egy vihar döntötte le.[42]

A modern üdülőközpont[szerkesztés]

Két eseménynek köszönhető, hogy Brassópojána nemzetközi szintű üdülőhellyé vált: az egyik az 1951-ben rendezett IX. téli egyetemi világjátékok, melynek alkalmából modern létesítményeket építettek, a másik pedig a Brassó–Brassópojána országút 1964-es megnyitása.

1950. júliusában nagyméretű építkezésbe kezdtek, hogy Brassópojánát – akkori nevén Poiana Stalint – előkészítsék az 1951-es diákolimpiára. Felújították a sípályákat, sportlétesítményeket építettek (többek között két síugrósáncot, egy 1640 méter hosszú bobpályát, és egy 3000 férőhelyes jégpályát), és átadták a 350 ágyas Hotel Poiana szállodát, melyben a versenyek résztvevőit helyezték el. A síelőknek egy 2600 méter hosszú drótkötélpályás felvonó állt rendelkezésükre, az ország legelső sífelvonója; az üdülő délnyugati részén pedig létrehozták a közel 1 hektáros mesterséges tavat. A munkálatokat 1951 első napjaiban fejezték be, és a január 28. és február 7. között megrendezett diákolimpián 23 nemzet 415 diákja vett részt.[13][14]

Pojána a völgyben

Több létesítménynek sajnálatos módon tragikus vége lett: a szálloda 1952-ben leégett (1958-ban újraépítették Hotel Sport néven), a sífelvonó 1966-ban leszakadt több tucat áldozatot követelve, a bobpályát pedig bezárták a sorozatos balesetek miatt.[43] Mindezek ellenére a telep töretlenül fejlődött: két új szállodát (Poiana és Bradul) építettek,[36] és hétvégente akár tízezer turista is felkereste az üdülőt.[13] Brassópojána keleti részén kőfejtőt létesítettek (ezt mára már elhagyták), ahonnan építőanyagot nyertek a szállodákhoz és egyéb épületekhez.[44]

A telep fejlődésével időszerű lett egy modern autóút építése az Oaben-völgyi keskeny és meredek földút helyett, és 1960-ban a brassói városháza elrendelte egy új út építését. Három különböző tervet nyújtottak be az útvonalat illetően; a harmadik változat, melyet végül elfogadtak, a Postarét környékéről indult a Warthe-domb felé, és a Nagy-tölgyes gerince mentén kanyargott, egy régi szekérutat követve. Ehhez nem volt szükség házak lebontására, nem tételezett fel bonyolult építészeti megvalósításokat, és a panorámák miatt turisztikai szempontból is értékes volt. A munkálatok 1962 utolsó negyedében kezdődtek, magát az utat pedig 1963 őszén kezdték építeni, és 1964. december 19-én avatta fel Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Kommunista Párt főtitkára. 1965-ben elkészültek a töltések, védőkorlátok, és a vízelvezető rendszer. 1966-ban az utat egy további 1,8 kilométeres szakasszal hosszabították, és teljes egészében leaszfaltozták.[41][43]

Az út elkészültével Brassópojána ugrásszerű fejlődésnek indult. Az 1970-es évek elején már öt szálloda,[18] az 1980-as évek elején pedig tíz szálloda és tucatnyi panzió működött, összesen több, mint 2500 férőhellyel.[36] Sportpályákat, úszómedencét, új sípályákat és sífelvonókat építettek; orvosi rendelő, rendőrség („milícia”), posta, óvoda, vadaspark, könyvtár, bevásárlóközpont, diszkó nyílt[45] (ezek közül ma már csak a rendőrőrs működik).

Az 1989-es rendszerváltás új lendületet adott a fejlesztéseknek: számos új panzió, villa, üdülőház épült, a sípályákat és a hozzájuk tartozó felszereléseket pedig európai szintre emelték.[42]

2004-ben itt tartották a NATO védelmi minisztereinek megbeszélését.[46] 2013. február 17. és 22. között itt rendezték a XI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál egyes versenyszámait (alpesisí, műkorcsolya, gyorskorcsolya) és záróünnepségét. Ebből az alkalomból felújították és kibővítették a síterületet, és egy új korcsolyapályát építettek.[26][47]

Népesség[szerkesztés]

Az első állandó lakos 1933-ban költözött Brassópojánára.[12] 2011-ben 386 lakosa volt, ez Brassó lakosságának 0,15 százaléka. A népesség növekedik, ám öregszik.

Évszám Népesség 0–14 éves 15–59 éves 60+ éves Férfi
2002 350 52 281 17 174 176
2011 386 44 296 46

Forrás: Strategie 19. és 33. o.

Leírása[szerkesztés]

Látnivalók[szerkesztés]

Turizmus[szerkesztés]

Sípályák[szerkesztés]

Túrázási lehetőségek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Balázs János. Brassó - történelmi városkalauz. Barót: Tortoma, 193–195. o. (2013). ISBN 978973899509394 
  3. Riscuri 20. o.
  4. Strategie 129. o.
  5. Vrânceanu, Ovidiu. „Peste 3.000 de turiști s-au cazat în Poiana Brașov în acest weekend”, BizBrașov, 2016. május 4. (Hozzáférés ideje: 2016. szeptember 26.) 
  6. Scelean, Sorina. „Record de turiști în Poiana Brașov”, Digi24 Brașov, 2015. február 2. (Hozzáférés ideje: 2016. szeptember 26.) 
  7. poiană. Dictionar Explicativ. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  8. ^ a b szerk.: Biró Annamária: Aranka György Erdély-története. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület, 86–89. o. (2010). ISBN 9786068178097 
  9. ^ a b Pavalache 79–80. o.
  10. Maurnböck-Mosser, Ute: Zum Grundwortverzeichnis. ute.at. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  11. Bokor József (szerk.). Brassó, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2018. február 11. 
  12. ^ a b c d e f Onciu, Camelia. „Cel mai vechi locuitor din Poiana Brașov”, Monitorul Expres, 2014. május 23. (Hozzáférés ideje: 2018. február 11.) 
  13. ^ a b c d e Epuran, Gheorghe. Țara Bârsei (román nyelven). Bukarest: Editura Uniunii de Cultură Fizică și Sport, 89–94. o. (1962) 
  14. ^ a b Cristea, Irina Andreea: 65 de ani de la Jocurile Mondiale Universitare de iarnă de la Poiana Brașov. Agerpres, 2016. január 28. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  15. ^ a b c d Bălteanu 8–11. o.
  16. Strategie 10. o.
  17. ^ a b c d Kovács 241–242. o.
  18. ^ a b Pop, Silviu; Princz, Ștefan. Brașov - ghid turistic (román nyelven). Bukarest: Editura pentru Turism, 90–92. o. (1974) 
  19. Strategie 80. o.
  20. ^ a b c d e Wachner 40–43. o.
  21. ^ a b Grün, Uwe: Zur Geschichte der Schulerau bei Kronstadt. Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. október 29. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  22. ^ a b Riscuri 10–12. o.
  23. ^ a b c Bălteanu 12–13. o.
  24. ^ a b c d e f Bălteanu 14–18. o.
  25. Lacul din Poiana Brașov”, Gândul, 2006. június 30. (Hozzáférés ideje: 2018. február 11.) 
  26. ^ a b Udrea și Scripcaru au inaugurat la Poiana Brașov cel mai mare domeniu schiabil din țară. Mediafax, 2011. december 26. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  27. Secelean, Sorina: Urșii din Poiana Brașov dau iama pe pârtii. Digi24, 2017. március 7. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  28. Grün, Uwe: Zur Geschichte der Schulerau bei Kronstadt (II). Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. november 4. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  29. ^ a b c Grün, Uwe: Zur Geschichte der Schulerau bei Kronstadt (III). Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. november 12. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  30. Grün, Uwe: Zur Geschichte der Schulerau bei Kronstadt (IV). Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. december 5. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  31. Pavalache 191. o.
  32. Grün, Uwe: Die Schulerau bei Kronstadt. Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. december 11. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  33. Pavalache 231. és 276. o.
  34. Orbán Balázs. XXI. A Keresztyén-havas, A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868) 
  35. Wachner 44. o.
  36. ^ a b c  Bălteanu 19–21. o.
  37. ^ a b Kovács 266–269. o.
  38. ^ a b c Scherz, Wilhelm: Cabana Postăvarul & der SKV. karpatenwilli.com. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  39. Muntean, Marius. Brașovul la început de secol XX (román nyelven). Temesvár: Asociația Filatelică, 148–149. o. (2015). ISBN 9789730139532 
  40. Șuluțiu, Octav. Brașov (román nyelven). Bukarest: Fundația Pentru Literatură și Artă ”Regele Carol II”, 135–137. o. (1937) 
  41. ^ a b Sebastian, Dan: 50 de ani de la construirea drumului spre Poiana Brașov. NewsBV.ro, 2014. december 14. (Hozzáférés: 2018. február 22.)
  42. ^ a b Albert, Christian: Ein starker Wille kann Berge versetzen. Allgemeine Deutsche Zeitung, 2011. december 14. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  43. ^ a b Pintili, Jana: Drumul spre Poiana Brașov a împlinit 50 de ani de la inaugurare. Agerpres, 2014. december 19. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
  44. Kovács 282. o.
  45. Bălteanu 31–34.o.
  46. Informal Meeting of Defence Ministers. North Atlantic Treaty Organization. (Hozzáférés: 2016. szeptember 26.)
  47. Festivalul Olimpic de la Braşov. România Liberă, 2013. január 30. (Hozzáférés: 2018. május 23.)
Megjegyzések
  1. Alsópojánát románul eredetileg Poiana Mare-nak, azaz Nagy-tisztásnak hívják (lásd Bălteanu 10. o), ugyanis ez a nagyobbik a két medence közül. Azonban idővel a köznyelvben felcserélődtek a nevek: a Felső-tisztást kezdték Poiana Mare-nak, Alsópojánát pedig Poiana Mică-nek, azaz Kis-tisztásnak nevezni. Napjainkban sok leírás, térkép, cikk ezeket a (helytelen) elnevezéseket használja.
  2. Megjegyzendő, hogy a 30 évvel korábbi Bălteanu forrás még 5,8 ºC-ot ad meg.
  3. Az Idiotenhügel – szó szerint Hülyék dombja – német köznyelvi megnevezése a lankás terepeknek, ahol jellemzően kezdő síelők gyakorolják a sport alapjait (lásd a Duden meghatározását). A pojánai Idiotenhügel a jelenlegi Hotel Alpin helyén volt.

Források[szerkesztés]

  • Bălteanu: Bălteanu, Dan; Băcăințan, Nicolae. Poiana Brașov (román nyelven). Bukarest: Editura Sport-Turism (1983) 
  • Kovács: Kovács Lehel István. Térben és időben - Barangolás a Barcaságon (magyar nyelven). Négyfalu: Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság (2017). ISBN 9789730258783 
  • Pavalache: Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International (2015). ISBN 9789737706355 
  • Riscuri: Ministerul Afacerilor Interne: Planul de Analiză și Acoperire a Riscurilor al Municipiului Brașov (román nyelven). isujbv.ro, 2012. június 12. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
  • Strategie: Primăria Municipiului Brașov. Strategia de dezvoltare (román nyelven). brasovcity.ro (2011) 
  • Wachner: Wachner, Heinrich. Krostadter Heimat- und Wanderbuch (német nyelven). Brassó: Wilhelm Hiemesch (1934) 

További információk[szerkesztés]

  • Bălteanu, Dan; Băcăințan, Nicolae. Munții Postăvaru (román nyelven). Bukarest: Editura Sport-Turism, 7–43. o. (1980) 
  • Philippi, Maja. Kronstadt (német nyelven). Brassó: Aldus, 80–83. o. (2006). ISBN 9789737822154