Carl Lehmann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Carl Lehmann
Carol Lehmann.jpg
Született 1894. március 17.
Törcsvár
Elhunyt 1990. június 1. (96 évesen)
Brassó
Foglalkozása
  • fényképész
  • hegymászó

Carl Lehmann, magyarosan Lehmann Károly (Törcsvár, 1894. március 17.Brassó, 1990. június 1.) szász turisztikai technikus, hegymászó, hegyi vezető, fényképész. A Brassó környéki hegyekben ő tervezte, építette ki, és jelölte meg a túraösvények nagy részét, útvonalakat nyitott, menedékházakat épített. Méltatói szerint „a brassói Komarnicki Gyula[1] és „a Kárpátok Orbán Balázsa”.[2] Természetfotói közül sokat felhasználtak tudományos és turista kiadványok illusztrálására.

Hallgatag és visszahúzódó modora mögött segítőkész és barátságos természet rejtőzött; mindig kész volt segíteni, eligazítani, tanítani a természetjárókat.[3] Brassó mindhárom nemzete a sajátjának tekintette: büszkén emlékeznek rá a magyar, a román, és a német turisták is.[2]

Élete[szerkesztés]

1894-ben született Törcsváron. Apja asztalosként dolgozott a brassói Schielnél;[4] apai nagyapja, Karl Lehmann erdész volt és a törcsvári kastély alatti erdészházban lakott, ezen felül a Siebenbürgischer Karpatenverein hegyi vezetőjeként a Bucsecs-hegységben kalauzolta a turistákat. A fiatal Lehmann már 6 éves korától járta a hegyeket, és kiválóan ismerte a Bucsecset, a Királykőt, és a Fogarasi-havasokat.[5]

Az általános és középiskolát magyar nyelven járta ki Brassóban, a Főreáliskolában érettségizett, és autodidakta módon több más tudományágban is elmélyült.[3] Ezután elvégzett egy négy éves tanfolyamot a német kereskedelmi iskolában, majd 1911-től a Kamner und Jekelius vaskereskedésben dolgozott. Az első világháború kitörésével, 1914-ben honvédnek állt, de 1915-ben orosz hadifogságba esett és Taskentbe vitték, ahol műszaki rajzolóként dolgozott Schwecht építész mellett. 1918-ban megszökött és több mint ezer kilométert tett meg, de ismét elfogták és Szibériába vitték, ahol rajzolóként dolgozott a vasútnál. 1920-ban Szamarába került, majd 1921-ben sikerült hazatérjen Brassóba. Itt 1930-ig ismét a Kamner und Jekelius alkalmazta, majd a polgármesteri hivatalnál kapott állást, mint turisztikai technikus. Feladata az volt, hogy kiépítse a Brassó környéki hegyekben a turistautakat.[4]

1936-tól a turisztikai hivatal (ONT Brașov) hegyi vezetőként alkalmazta; főként külföldi turistákat kellett kalauzoljon. Ő volt az egyetlen ember az országban, akinek hivatalos hegyi vezetői bizonyítványa volt.[3] Az 1940-es évek végén, a kommunista hatalomátvétellel ez a munkakör megszűnt, így Lehmann ismét turisztikai technikusként dolgozott tovább.[6] A hegyi túrázás ezekben az időkben nem volt veszélytelen, mivel fennállt a lehetősége, hogy a kirándulók a Securitate és az antikommunista partizánok kereszttüzébe kerülnek.[7]

Későn házasodott, a pár gyermektelen maradt, felesége 1963-ban hunyt el.[4] Brassóban a Fekete utca (Str. Nicolae Bălcescu) 2. szám alatt lakott.[8] Az 1960-as években nyugdíjazták; ezután fiatalokból szervezett önkéntes csapatokkal folytatta tevékenységét. 1989-ben a Siebenbürgischer Karpatenverein tiszteletbeli taggá választotta.[1]

96 éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el. Bár katolikus vallású volt, sírja a brassói evangélikus temetőben van.[2]

Teljesítményei[szerkesztés]

Nagyfokú állóképessége volt, napi 50 kilométer hosszú magashegyi túrákat tett meg.[8] Jelentősebb útjai:[1]

  • 1913. augusztus 18–19.: Bucșoiu-csúcs – Omu-csúcs – Țigănești-nyereg
  • 1921. december 31. – 1922 január 1.: Sinaia – Vârful cu Dor – Ialomița-barlang (Carl Lehmann, Johann Waldemar Goldschmidt, H. Gebauer, F. Tontsch); éjszakai túra
  • 1924. december 25–27.: Barcarozsnyó – Omu-csúcs – Sinaia (Carl Lehmann, Zach)
  • 1927. február 20.: Királykő-hegység gerince (Carl Lehmann és Csallner Erwin)
  • 1929. február: Fogarasi-havasok gerince (Carl Lehmann és Csallner Erwin)
  • 1935. február 27.: Bucșoiu-csúcs (Carl Lehmann és Csallner Erwin)
  • 1936. január 6.: Királykő gerince (Carl Lehmann és Ion Udriște-Olt)
  • 1936. január 12.: Királykő gerince (Carl Lehmann és Otto Wilck)
  • 1938. március 20.: Csukás-hegy (Carl Lehmann, Niculae Macavei, Niculae Biriș, Szabó Lajos, Otto Wilck, S. Kohn)
  • 1942. március: Paltina-csúcs

Munkássága[szerkesztés]

A Lehmann-védkunyhó

Kiválóan ismerte a Brassó környéki hegyeket; ösvényeket tervezett, létesített, és javított, turistajelzéseket és háromnyelvű útjelző táblákat festett (ezek közül néhány tábla még a 2010-es években is látható volt, például az Arany-likhoz vezető ösvény mentén). Nagymértékben neki köszönhetőek a jelzett turistautak a Keresztényhavason, a Nagykőhavason, a Királykő-hegységben, a Bucsecs-hegységben, a Csukás-hegységben, és a Fogarasi-havasokban.[9] Az ő vezetésével építették fel 1933-ban a brassópojánai Sulinar hegyimentő központot (az első ilyen létesítményt Romániában),[10] és több, mint tíz további menedékház építésénél segédkezett.[5] Az 1940-es évek végén megépítette a 7 Noiembrie védkunyhót a Királykő gerincén, mely számos turista életét mentette meg;[3] ezt egy tűzeset után újjáépítették, és ma Lehmann nevét viseli.

Lehmann volt az első, aki téli körülmények között végigjárta a Királykő fő gerincét (1927. február, AD nehézségi fokozatú út),[6] és megmászta a Királykő keleti oldalát (1935).[11] Ő vezette be Erdélyben a magashegyi síelést; az akkor használatos kétméteres sílécek helyett rövidebbeket használt, melyekkel könnyen tudott haladni az erdős helyeken.[3] 1937-ben síiskolát alapított Felsőszombatfalván, a Fogarasi-havasok alatt.[5]

Számos természetfotót készített, ezek közül sokat felhasználtak tudományos és turista kiadványok, továbbá képeslapok illusztrálására.[7]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Az ő nevét viseli egy brassói utca (a Bolonya negyedi Str. Karl Lehmann, régi magyar nevén Tömös utca), több menedékház és turistaút, és egy hegymászó csoport.
  • Az Erdélyi Kárpát-egyesület 2016-tól szervezi a Lehmann Károly teljesítménytúrát.
  • A Lehmann Károly-díjat minden évben kiadják a legjobb brassói férfi túravezetőnek.[11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Lehmann Carl. Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség. [2016. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
  2. a b c Nádudvary György: Három nemzet hegyi apostola. Encián, XII. évf. 1. sz. (2017. szept.) 77–80. o. ISSN 2284-7030
  3. a b c d e Drotleff, Dieter: Ein Titan unserer Bergwelt. Neue Kronstädter Zeitung, VI. évf. 2–3. sz. (1990. júl. 15.) 9. o. ISSN 0934-4713
  4. a b c Hannak, Christof: Carl Lehmann fünfundneunzig. Neue Kronstädter Zeitung, V. évf. 3. sz. (1989. júl. 1.) 6. o. ISSN 0934-4713
  5. a b c Dincă, Ionuț. „Cine este Carol Lehmann, zeul muntelui din Brașov”, BizBrașov, 2017. január 13. (Hozzáférés ideje: 2017. szeptember 25.) 
  6. a b Istoria profesiei în România. Societatea Ghizilor si Liderilor Montani. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
  7. a b Volkmer, Günter: Carl Lehmann: Faszinierende Berge auf Fotos gebannt. Siebenbürgische Zeitung, (2001. jún. 21.)
  8. a b Mateescu, Răzvan: Carol Lehmann, povestea omului de stâncă, 2017. január 12. (Hozzáférés: 2021. szeptember 23.)
  9. I. Lehmann Károly Teljesítménytúra. EKE Brassó. [2016. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
  10. Stavros, Aristide. Munții Județului Brașov. Brassó: Consiliul Popular, 71. o. (1979) 
  11. a b Kovács Lehel István: A brassói turizmus története az államosításig. Encián, VII. évf. 1. sz. (2012. márc.) 5–23. o. ISSN 2284-7030

További információk[szerkesztés]